Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-26 / 73. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE A MEGYEI IRODALMI KÖR KIADÁSIBAN Kosztya Cselnokov tetőfedő munkás észre sem vette, hogy már néhány napja három szempár figyeli. Állandóan hallgatagon, komoran járt, és a kérdésekre egyetlen szóval válaszolt. A munkából egyedül tért ha2a, holott útja egyforma hosszú volt a többiekével. Este mindig az ágyára ült és olvasott. Már öt óra hoszat is el tudott ülni egy helyben, anélkül, hogy egyetlen egyszer is felemelte volna a fejét. Ügy tűnt, hogy nem zavarja őt munkásszállóbeli szobatársainak hangos beszéde, sem a recsegő lemezjátszó, amely hangosan bömbölt a kis asztalon. Egyik este Kosztya eltűnt valamerre, gyakran nem a legtisztább kezeslábasban. Ilyen hallgatag volt már azóta, hogy először tette be a lábát a munkásszállóba. De akkor még nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. No és, hiszen vannak szűkszavú emberek, hát csak hallgassanak. Azt gondolták róla, hogy azért olvas oly sokat, mert hiszen esti iskolába jár. Aztán meg túlórázni is szokott. Ebben sincs semmi. Valószínűleg pénzre van szüksége. De ma már gyanússá vált ez a sok hallgatás. Ügy kezdődött, hogy a tröszttől bizottság szállt ki. Tagjai egymás után másztak fel az épülő ház tetejére, ahol Kosztya is dolgozott. A kalapos, nadrágos emberek óvatosan lépkedtek a tetőzeten. Sietve szökelltek végig az üres térség fölött húzódó gerendákon. Fent a tetőn megálltak és sokáig figyelték Cselno- kovot, aki egy elmés kis masinával hegesztette össze a bádogtető harántjait. Másnap az irodán kifüggesztették az igazgató jelentését. Ebben arról volt szó, hogy Cselnokov tetőfedő munkás egy bádoghegesztő gépet szerkesztett. A masinát, isten tudja, miért, „Fjodor Bászov gépé”-nek nevezték. A gépműhelyt utasították, hogy gyártson le több ilyen gépet, Cselnokov pedig 1200 rubel újítási prémiumot kapott. — Pénzt kapsz! — újságolta Kosztyának Igor Gorelov, a fiatal tetőfedő munkás, aki a másik műszakban dolgozott. — De miért hívják a gépet „Fjodor Bászov gépé”-nek? Ki ez a Bászov? Kosztya nem válaszolt mindjárt. — Az egy olyan ember volt... — szólalt meg visszafojtott hangon és aztán lehorgasz- tott fejjel, szó nélkül tovább ment. Másnap — vasárnap volt éppen — Igor megkérte Kosztyát, adjon kölcsön neki száz rubelt. Kosztya anélkül, hogy szobatársára pillantott volna, így válaszolt: — Nincs pénzem. — De, hisz tegnap kaptál újítási prémiumot! — csodálkozott rá Igor. — Mindenki látta. A.RUBINOU Cl • 'XMUMTVV/ • Vurmíéréf at életbe zsugori Kosztya pedig képes még a gyerektartáson is spórolni! Igor elhatározta, hogy cselekvéshez lát. Felkereste a javítóműhelyt, ahol Kosztya azelőtt dolgozott. De kiderült, hogy ott sem tudnak sokat Cselnokovról. Zárkózottan élt, de jól dolgozott. Valamit feltalált, tanult, de senkivel nem barátkozott. Azért hagyta ott a munkahelyét, mert összeveszett a mesterével. Csak egy maradt hátra: felkeresni Bászo- vát. — Gyerekek, hol laknak Bászováék? — kérdezte Igor a fiúktól, akik az udvaron, egy üres konzerves dobozzal fociztak. — Zsenyka, titeket keresnek! — kiáltották a gyerekek egy nyurga fiúnak. Zsenyka felvezette Igort az ötödik emeletre. Igor útközben jól megnézte kísérőjét: A fiú, bár hosszú növésű volt, nem nézett ki rosszul. Olyan koraérett gyerekre hasonlított, akinek mindene megvan, de édesanyja már nem fiatal. Fehér cipője tiszta volt. Ilyet rendszerint nem adnak egy fiúra, hogy abban az udvaron üres konzerves dobozzal focizzék. Zsenyka az első pillantásra 10—11 éves lehetett. Kosztya gyerekének sehogyan sem illett. Jelena Bászovát, a molett asszonyt, Igor a konyhában, a gáztűzhely előtt találta. Lehetett úgy 35 éves. Szívélyes mosollyal fogadta őt. Igor egyszerre elfelejtette az előre bemagolt szavakat. Egyenesen a tárgyra tért: — Ismeri Konsztantyin Cselnokovot? A kérdés elhangzása után bánatos felkiáltást várt. Fel volt készülve arra, hogy az asszony kidobja az ajtón, amikor kiejti előtte ezt a nevet. De nem történt semmi ilyesmi. Az asszony mosolyogva rázta a fejét. Igor most már végképp nem tudta, hogy folytassa. Ekkor Bászovának hirtelen kicsúszott kezéből a kanál, elsápadt és nagyon halkan ezt kérdezte: — Kotykát? — Már nem mosolygott, hanem ijedten nézett Igorra. — Talán Kotyka Cselnokovot... Igen, hisz Konsztantyin volt a neve... Szeme sarkából két könnycsepp gördült ki. Nem törölte le őket. Az ijedten pislogó Zsenyka kétségbeesetten nézett anyjára. Igor átkozott magában mindent, főleg saját fejét, amiért belemártotta magát ebbe a bonyolult históriába. Tekintetével az ajtót kereste, hogy távozzék. Bászova észrevette zavarát. — Fáradjon beljebb — invitálta a szobába. — Talán tud róla valamit? Hisz lassan már tíz év telt el azóta. Bizony, két hónap múlva tíz esztendeje lesz. Fegya úgy szerette azt a fiút. Most már talán meg sem ismerném Kosztyát, úgy megnőhetett. Tíz éve... Jelena Bászova összefüggéstelenül beszélt, aztán hirtelen elhallgatott. Sírás fojtogatta a torkát. Igor először nem értette az asz- szonyt. De aztán lassan derengeni kezdett benne a dolog, ahogy összehasonlította azt, amit Bászova beszélt Kosztyáról azzal, amit ő tudott a fiúról. Súlyosan és feleslegesen gyanakodott szobatársára. Mindent elmondott Bászovának Kosztyáról, amit az asszony nem tudott, de tudnia kellett volna. Igor ezután hazasietett, hogy minél hamarabb elmondja barátainak, amit megtudott. ... Kosztya több mint tíz évvel1 ezelőtt végezte ez az iparitanuló-iskolát. Akkoriban gondtalan, vidám fiú volt. Még csak kezdett — Nincs pénzem — felelte az előbbi hangnemben Kosztva Jóllehet vasárnap volt, a 'wwawwwwwvw^wwwawwwwwvvwwwwv^wwwawwwwwwv' viseltes kezeslábasát vette fel és elment. <.... ...... PAPP MIKLÓS: — Zsugori — gondolta Igor. — Bizisten, ilyet még nem láttam, egy százast sajnál tőlem holnapig... Most aztán minden kiderült Kosztyáról: ezért hallgat hát olyan titokzatosan és eljár vasárnaponként fusizni. Sokáig törték azon a fejüket, miért adta Kosztya gépének az idegen nevet. Megegyeztek abban, hogy ennek meg kell, hogy legyen az oka. Nincs rendben a szénája. „Az egy olyan ember volt...” Volt? Nem értették Cselnokov zsugoriságát- sem .Senki sem emlékezett, hogy Kosztya valaha is vett volna magának egy pár cipőt, vagy egy új sapkát. Rokonai sincsenek. Hová rakja tulajdonképpen a pénzét? A gépet is valószínűleg azért találta fel, hogy több pénze legyen. Kosztya este jött meg és akkor váratlanul egész másnak tűnt fel szobatársainak, mint amilyennek eddig ismerték. Előfordul, hogy az ember együtt lakik valakivel, reggeltől estig látja őt, aztán égyszercsak olyan lesz, mintha akkor találkozott volna vele először. Észreveszi súlyos tekintetét és. komorságát, minden visszataszító vonását, vagy fordítva: rendkívül rokonszenves tulajdonságait. Aznap este Kosztya szomszédai nyomban észrevették, hogy milyen rosszul néz ki: beesett a szeme, tekintete valahová az ürességbe mered ... Mire gondol? Hová jár? Kivel tölti az idejét? Amikor szobatársai lefeküdtek, s eloltották a villanyt, rendszerint lányokról beszélgettek, filmsztárok nevét emlegették. De tőle egy hangot sem hallhattak. így hát három gyanakodó szempár titokban figyelni kezdte Kosztyát, aki a sarokban levő ágyra ült, könyvet vett elő és olvasott, olvasott mozdulatlanul. Igor nem tudta megérteni a zárkózott fiatalembert. Ügy tűnt neki, hogy rossz a lelkiismerete. A zárkózott emberekkel óvatos volt: róluk egészen váratlanul mindig kiderül valami. így történt ez Kosztya Cselnokov esetében is... Igor barátai tanácsára elhatározta, hogy többet tud meg fura szobatársáról. Egyszer Kosztya távollétében belenézett abba a könyvbe, amelyet szobatársa éppen akkoriban olvasott. Szokásos szakmai könyv volt. Azon oldalai közé, amelyek a színes fémfelhasználás normáiról szóltak, egy cédula volt helyezve. Nyomban felkeltette Igor figyelmét. Egy pénzesutalvány szelvénye volt. A pénz Jelena Bászova nevére szólt, címe pedig; Moszkva, Szuvorov út 2. Igor meglepődött. Fjodor Bászov gépe, Jelena Bászova nevére kiállított pénzesutalvány. Miért küldte postán, amikor a Szuvorov út egy kőhajításnyira van ide? Talán csak nem...? Jelena Bászova esetleg Kosztya gyerekének az anyja? Nem lehet kiismerni ezeket a zárkózott embereket! Ez a KOVÁCS GÁBOR: EMBER-ÉVSZAKOK I. a régi tél A hegyeket járom. A víz kemény volt, akár a kövek. Jégcsapok meredtek a házon szívemben görcsösek voltak a fák is s egy feketeszárnyú madár kavarogva járta a halál rítmustalanságát. Hó se pihézett s fagyott kések vágták az arcom: fuss innen, a földön, meleg szobán túl fuss a jégtől a megdermedt erdő fái közül levegő lépcsőkön jutsz a magasba (húztak magukhoz pártás felhők messzi tüzeket akartam gyújtani a csillagokon csodás fény-ketrecbe hordani mindent, menekülni a ködös, végtelen űrbe sugárként rohanni térségeken át ívfényű-vágtás meteorok közt nyílt-körű bolygó pályákra futni s fénylő patájú üstökösök nyomán hívó világszigetek partján megkapaszkodni s lencsévé lapult ködfoltokban valami muszáj-otthont lelni...) Boldog vagyok: nem sikerült. II. a friss tavasz A hegyeket jártam. Egy-egy hó-folt szégyenkezik a pezsdülő napban feketeszárnyú madár fészkére száll bogarak futnak gallyak, indák, leyelek szövevényén: nézzétek a táncos lábú öröm lépked a földön szoknyás mezők perdülnek rája karommal repítem a rigókat énekelni dundi gyerekkel bújócskát játszok: szaladjatok, veletek én is a meglelt világba csattanó evőét kiáltsunk az új levegőbe okos gépek kattognak értünk és velük a szívem topogok, dobogok, az emberben ébresztem a friss szót. csecsemőként sírok, öreg hátammal baktatok és dolgos kézzel hívok mindenkit: óriás gömb vagyunk mi, tudjátok, barátaim, hogy ti, meg én, meg mindannyian együtt vagyunk a termő fiatalság, a munkás ember, ki a kor-máglyára új hasábot vet és téglát tesz a tégla fölé, és a nem ivott tiszta vízhez, holnap is szép, jó korsót talál: Minden lehető szép itt van a magban. Belőlük nyílnak ki a virágok. Melletted ültem, s, ez a kis vers Már akkor ébredezett, Mint találkozásban az emlék. A sárga asztalokat Elfutotta a fény, meg a reggel, - Te olvastál, szemeid pajkos Labdái az apró epizódok Hegy-völgy vidám-szomorúságán Gurultak, hol mosolyogva, Hol meg komoran. Néztem az arcodat is, Meleg volt, Szinte sugárzott, lobogott S bársony varázsán jószagú kölnivizet Ittam a vágytól És ajkad lágy párhuzamáért Piros máglyák gyúltak a számon! HARGITAI ISTVÁN: EGY KÉSEI MÁRCIUS 15 Vártam a múlt század dicsőit A Múzeum előtt a téren, A Pilvax ifjait s Petőfit Zuhogó márciusi szélben. S nemzeti zászló lobogott Két piros mellett a középen, Két szép mama kézen fogott Két gyermeket, s mesélte éppen: Hogy zúgott a tengernyi nép Százszor hallott szavallatára — S repdestek, mint a kiscsibék A fiúk, anyjuk halk szavára, A mama most két piros Zászló felé intett kezével. S azt mondta: sok vér folyt ki, sok, S egybefolyt mind Petőfiével. KÓPIÁS SÁNDOR: Köszönöm... Csókodat ringatom tenyeremen, s parányi lelked szépsége megigéz; lényedből szerelmet gyűjtögetek, — minden szavad egy cseppnyi méz. Nagy, kék virág vagy, mint az ég, s kacagó tenger a kedved; köszönöm, hogy az éjt, e jó puha ágyat ma este nekem is megveted..« belejönni a tetőfedő mesterségbe, de munkája nem mindig sikerült. Fjodor Bászov brigádvezető úgy szerette, mint tulajdon öccsét. Kosztyának nem voltak szülei: meghaltak a háború alatt. Kosztya gyakori vendég volt Bászovéknál. Fjodor felesége akkoriban nem dolgozott, szülés előtt állt, vezette a háztartást. Kosztya sokszor segített a brigádvezetőjének, s ilyenkor egész nap danolászga- tott. Csak tanulni nem szeretett. Mennyi szót pazarolt brigádvezetője arra, hogy Kosztya beiratkozzék az esti iskolába... Akkoriban Fjodor azon töprengett, hogy egy olyan gépet találjon fel, amely megkönnyítené a tetőfedő munkáját. Sokáig törte a fejét, esténként könyveket olvasott, s mindig fabrikált valamit. Kosztya olyankor segített neki. Éppen véget ért a háború. Mindenütt építkeztek. Minden ipari munkás valamirevaló gépen dolgozott, csak a tetőfedők végeztek továbbra is mindent kézzel. Bászov felesége azelőtt szintén az építkezésen dolgozott, mint ellenőr. Emlékezett rá, mennyire örült Fjodor, amikor végre sikerült összeeszkábálni egy gépet. Mégsem tudta befejezni azt, amit kigondolt. Egyszer felmászott Kosztyával az újonnan épült ház tetejére. Valamin összevesztek. Fjodor ráült a tetőre és próbálgatni kezdte a gépet. Kosztya hanyattfeküdt a bádogtetőn és valamit dudorászgatott. Egyszer csak eszébe jutott, hogy ráijeszt a brigádvezetőjére. Gurulni kezdett lefelé a tetőn, holott ki sem volt kötve. Bászov még kiáltani sem tudott. Kosztya azonban már nem tudta visszatartani magát, sem megkapaszkodni, ahogy azt eleinte elképzelte, hanem legurult a csatornába. A brigádvezető félrelökte a gépet és nagy ugrásokkal a fiú után vetette magát. Hirtelen hasravágódott és éppenhogy el tudta kapni a csatornából lefelé zuhanó Kosztyát, aki abban a pillanatban fennakadt a hófogón. Ekkor valami végigdübörgött a bádogtetőn. A gép! Egyenesen Bászovra zúdult. Egy pillanat és a dübörgés megszűnt. A tetőn nem volt többé sem a gép, sem a brigádvezető. Amikor a holtraijedt Kosztya végre lejutott az utcára, a fal tövében nagy embercsoportot talált. Az emberek helyet adtak a mentőknek. A járda szélén a gép széttört rámája hevert. Kosztyát nem büntették meg, mert nem volt miért. Ugyanis Bászov volt a hibás... Azon a napon Kosztya Cselnokov eltűnt az építkezésről. Jelene Bászova soha többé nem hallott róla. Csak most, az Igorral való beszélgetés után jött rá, hogy a pénzesutalványokat, amelyeket nyomban férje halála után kapni kezdett, Kosztya küldözgette. Nemrég nagy összeget hozott a posta, ezerkétszáz rubelt. ... A munkásszálló folyosóján valaki sokáig törölgette a lábát. Igor elhallgatott, s fülelni kezdett. Széles lépteivel Kosztya jött be a szobába. Nem nézett senkire, egyenesen a sarokba tartott, hogy átöltözzék. Majd szappannal és törülközővel a kezében ismét kiment. Az alatt a pár perc alatt, amíg távol volt, senki nem szólt egy szót sem. Amikor visszajött, letelepedett az ágyára és kezébe vette a könyvet. Igor ránézett. Egész más embernek látszott. Mintha most látná először ezt a fiút. Minden olyan idegen volt, az a szokása is, hogy olvasás közben a hajában turkált, meg a bádogtól kirepedezett keze is, és a viseltes cipője is. Arcára árnyék hullott, de így is jól látszott összeszorított ajka. Nagyon szeretett volna odamenni Kosztyá- hoz, megölelni és kimagyarázkodni előtte. De hisz Kosztya semmit sem tud az ő gyanakvásairól. Igor lefeküdt, de nem aludt. Most jött rá, hogy Kosztya miért olyan sovány, miért jár tanulni, miért adta azt a nevet gépének. Sokáig gondolkodott azon, hogy Fjodor Bászov, aki tíz évig élt Kosztya CSelnokovban. visszatért az életbe. Fjodor Bászov eljut az építkezésekre, sok száz, sokezer ember munkáját könnyíti meg... Fordította: SÁRKÖZI GYULA
