Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-18 / 42. szám

1961. február 18., szombat

NEPÜJSAG

3

Két testvéri ország szerződése

Tizenhárom évvel ezelőtt, ezen a napon kötötték meg a Szovjetunió és Magyarország közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. E fontos dokumentum alapján kialakult jó kapcsolat elősegítette hazánk iparának, mezőgazdaságának gyorsabb ütemű fejlődését, mélyítette a két nép közötti barátságot, testvéri érzést. Ennek néhány megnyilatkozásáról, a szerződés alapján adott szovjet segítségről adunk itt beszámolót.

Szovjet gépek az atkári határban

Hamza László traktoros, aki SZ—80-as szovjet lánctalpas traktorral dolgozik, a gép erényei közé sorolja, hogy kiváló anyagból készült, üzembiztos és rengeteget lehet vele megtakarítani. A szőlő alá történő fordítás csak egytizedébe kerül a kézzel végzett ugyanilyen munkának. A járásban szinte veszekednek rajta, hogy hova menjen először a lánctalpas.

Harhos Sándor, aki szintén szovjet kombájnnal dolgozott, a gép korszerűségéről beszél, dicséri, hogy tisztábban dolgozik, mint a régi gépek, s azzal búcsúzik, szívesen dolgozik ilyen géppel a nyáron is.

Így vélekednek az atkári traktorosok, szakemberek a szovjet gépek használhatóságáról, arról a segítségről, amelyet a magyar mezőgazdaság fellendítéséhez adtak a szovjet gyárak. Ez a segítség különösen az utóbbi időben egyre nagyarányúbbá válik, s abban bíznak, hogy a szerződés értelmében az idén még több gép érkezik a testvéri országokból, s általuk egyre kevesebb verejték hull az atkári földekre, hogy az emberi munkát egyre inkább kiszorítják a gépek, köztük a szovjet munkások által alkotott traktorok, kombájnok.

K. E.

... és a Szerszám- és Készülékgyárban

tek a szovjet elvtársak, részletesen leírták a kezelési utasítást, a javítást és a karbantartás teendőit. A minisztérium fordító irodájától folyamatosan kapjuk a magyar nyelvű tájékoztatókat és kezelési utasításokat. Szerszámüzemünk még egyre gyártja a másolóléceket. Lehet, hogy a gép egy-két jó tulajdonságára eddig még rá sem jöttünk.

— Szovjet szakember nem járt még itt abból a gyárból, ahonnan ezeket a gépeket kapták?

— Még nem! Nincs semmi baj a két másoló esztergával, a három köszörűvel, sem a programvezérlésű másoló esztergával, de a fogazó gépekkel

sem. Ezeket mind tavaly kaptuk a Szovjetunióból.

Hibátlanul működnek, még garanciális javítás sem fordul elő. Talán ezzel magyarázható hogy nem jöttek el hozzánk a szovjet szakemberek. Pedig seretnénk megismerni őket, vagy legalább kezet szorítani velük, hogy ilyen jó gépekkel segítik a mi munkánkat, (f. I.)

uu

nagyszerű fegyver

Nyugati lapokat olvasva, gyakran találkozhatunk olyan megnyilatkozásokkal, amelyek az Egyesült Államok hadseregét, mint a világ legkorszerűbb fegyvereivel felszerelt hadigépezetét emlegetik. Ne soroljuk most itt fel az ezzel szemben álló, való tények sokaságát, ne bántsuk meg azokat, akik hisznek e megnyilatkozásokban. Legyenek boldogok, akik hisznek. Ám ezeknek hogyan, s miképpen adjuk tudtára a legújabb, — ugyancsak nyugati hírforrásokból származó — közleményt, miszerint az US ARMY-ban ebben az évben kötelezően rendszeresítették a nyíl használatát... Nem, nem valamiféle atomtölletű, rakétahordozókkal felszerelt nyílról van szó, hanem amolyan igazi nyílról, amelyet annak idején az indiánok használtak ... Az elrendelő parancs így indokolja a nyíl rendszeresítésének szükségességét: „ ... a gerillaharcokban nagyszerű fegyver.”

Ejnye, ejnye, azok a nyugati hírforrások... Micsoda vigyázatlanság! így leleplezni az amerikai hadsereg új, nagyszerű fegyverét! A hadügyminisztérium vonja felelősségre az adatszolgáltatót' Ne hogy azután, amikor a csúzli rendszeresítésére is sor kerül, újra hadititkot áruljanak el. (— r.)

Légtkalőzok

Mint ismeretes, L. Brezs- nyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének Elnöke 1961. február 9-én Moszkvából a Guineái Köztársaságba utazott. A 8000 méter magasságban repülő IL—18-as mintájú polgári repülőgépet, mely Brezsnyevet szállította a Budapest—Rabat közötti útvonalon, Algír városától északkeletre, 130 km távolságban, nemzetközi vizek felett francia lökhajtásos vadászrepülőgép megtámadta és tűz alá vette, annak ellenére, hogy a gép útvonala a francia hatóságok előtt ismeretes volt.

A nemzetközi jogszabályokat többszörösen is megsértő, súlyos provokáció világszerte felháborodást keltett, társ repülőgépének útvonalát és rázolja.

Conakry

Térképünk Brezsnyev elv- a provokáció színhelyét ábOrosz Maris... magának érdemül, másoknak például... 24 pálcában megbüntettetlk!“

Az Eger patak vize valamikor sokkal bőségesebb volt a mainál. Gyermekkorunkban még vígan csónakáztunk (tek- nőben) az „Eger hullámain” az egykori kanonoki kertek alatt. A XVIII. században pedig még több lehetett a víz, hiszen az egykorú írások megemlítik, hogy az Irgalmasoknak állandó hal tartó bárkájuk volt a rendházuk alatt. Így 1769 márciusában például azért büntették meg K. Istvánt „ ... egy hónapon át az Piarcznak Vasban való tisztítására és 20 Pálczára, mert... a Misericordiánusok Bárkájáról, melly a Folyó Vízben Herner Uram háza előtt

vagyon, (ma: Markhót út 2.) hat eleven halat lopott el, s ha- zavivén, fölfüstölte ...”

Egy 1697. évi irat megállapítja: „Az Városban sok ots- mányság vagyon. A ganaj lábak alá hanyattatik az utezá- kon ... a’ vízben is rútságok hordattatnak s’ ugyan az sernek nevelésére, konyhákra és italra is hordattatik...” 1720- ban viszont így rendelkezik a tanács: „... az Város Lakossáji az ganeit és Szemetet sem az Utczára ki ne horgyák, sem pedig az Város folyó Víziben ne hánnyák...” 1747. augusztus 21-én pedig, a következő ítéletet jegyzik fel: „Orosz

Mindennapi történet

De közben gyorsan tovább beszélt:

— Tudja, hogy csempésztem be Józsinak a pálinkát? Ide, előre dugtam, a kardigánom alá — mosolygott könnyein keresztül. — Tudom, hogy nem szabad, de a Sanyi is kapott a papától. Jó abból egy kicsi a hideg reggeleken.

A két öreg várja vissza a fiatalokat. Méghozzá meglepetésekkel. Az egyik az lesz majd, hogy a papa a tsz-ben dolgozik, a másik meg azt, hogy addigra elkészül az új ház. De nem úgy, ahogy először tervezték.

— Arról volt szó, hogy egy kétszoba konyhás, fürdőszobás házat építünk — mondta a papa. — Nem is tudnám megmondani, hogy mióta gyűjtöttünk rá... De aztán gondoltam egyet, vettem egy kis téglát és a házban lesz két szoba, két konyha, két kamra, egy közös fürdőszoba. Egyszóval két lakás a fiataloknak.

— Olyan jó lesz majd látni, hogy mindkettő megnősül, idehozzák az asszonykákat, élnek szépen, boldogan, mi meg csak nézzük az örömüket — tervezgetett a mama, a férje pedig, mint mindig, hozzáfűzte:

— Azért léptem be a tsz-be is, mert be akarom fejezni a házat, mire hazajönnek. Már nincs sok munka hátra, de amit a tsz-ben keresek, mind erre költőm még ebben az évben. Oj otthon kell a leszerelő fiúknak...

...

— Ugye, különös történet? — fejezte be az előbb mutatott asszony családjának élethistóriáját ismerősöm.

RÄB0LINTOTTAM, hogy igen. mert nem volt kedvem beszélni, de azt gondoltam, hogy: nem. Nem is olyan különös ez a történet. Egyszerű, mindennapi, csak igazán emberi...,

Weidinger László

Maris... az Város Statútuma, és az köz jónak Rende ellen, az Városson folyó vízben, vagyis Patakban, azon rajta büdösö- dött halakat, mellyeket tudniillik az piaczon el nem adhatott, hánni merészelt... magának érdemül, másoknak például ... 24 pálcában meg bün- tettetik..

Semmi sincs tehát új a nap alatt! Bizony, a meder mostani elszennyeződését is nagyrészt a bedobált hulladék, szemét, döglött állatok, különféle edények, stb. okozzák.

Sajnos, a patak piszkosságának „modern” okai is vannak. A folyóvizek mellé települt ipari üzemek igen nagy mértékben szennyezik a „recipi- enst”; a víz folyásokat. Ezért olyan ma pl. a Miskolcon át vezető Szinva — a hivatalos megállapítás szerint — mint egy „nyílt szennyvízcsatorna”. A mi Eger patakunknál is hasonló a helyzet. Egy időben a bélapátfalvi cementgyár fenolja okozott nagy károkat: a ’ lak jóformán teljesen kij. tultak és a patak vizét fogy. tó lábas- és szárnyas jószág nál is elhullások fordultak e.

Ma főleg az Egercsehi bány mónosbéli szénosztályozójának elégtelen „zagyüllepítő berendezése” szennyez: az innen kikerülő széniszap alkot egész szigeteket, még az egri városi patakmederben is. Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság hivatalos megállapítása szerint jelenleg a szénosztályozóból évente 2400 tonna (!) meddő szénpor fut be az Eger patakba

A vízügyi hatóságok a legszigorúbb rendszabályokat hozták — és hozzák — az ipari szennyeződés megszüntetésére —, a január 22-i Magyar közlönyben pedig rendelet jelent meg a vizek tisztaságáról. Ezen túlmenően azonban a helyi — rendőrségi és egészségügyi szervek feladata, hogy — amint említettük — felvilágosítással, de ha kell büntetésekkel akadályozzák meg a rendészeti és egészségügyi szempontból is megengedhetetlen patak-szeny- nyezést.

A szép, tiszta folyóvíz városképi szempontból sem elhanyagolható tényező. Terveink szerint az elkövetkező időben — nem is gondolhatunk egyelőre végleges megoldásokra — bőségesebb takarítással, a partfalak rendbeszedésével, vízparti sétányok kialakításával kívánjuk a városunk életéhez szervesen hozzátartozó Eger patakunkat rendezni, egészségesebbé és szebbé tenni.

Hevesy Sándor

látja őket — azért. Katona mindkettő.

— Amikor besorozták őket

— emlékezett a mama — behívattak a kiegészítő parancsnokságra. Azt mondták, tudják, hogy nem élünk nagyon könnyen, mondjam meg hát, hogy melyik gyereket hagyják itthon a katonaságtól, hogy nekünk segítségünkre legyen. Én... nem tudtam választani. Hiába nem édes gyermekem az egyik, azért éppoly kedves nekem, mintha én hoztam volna a világra. Azt válaszoltam, döntsenek ők. Vigyék, amelyiket akarják.

MÉG OTTHON IS csak nehezen, akadozva bírta elmondani, miért hivatták, annyira megzavarta, felkavarta, hogy így választania kellett volna, melyik a kedvesebb.

A két fiú hállgatta, nézte a mamát, aztán Sanyi, Jóska vállára tette a kezét.

— Tudod mit, Józsi, elmegyünk mindketten katonának.

Most ott vannak. Messze egymástól két évig, pedig azelőtt egy lépést sem tettek egyedül. Az első látogatási napra utánuk mentek az öregek. Felpakoltak enni-, innivalóból, s vonatra ültek. A papa az édesfiúhoz utazott, a mamba Józsihoz.

— Mikor bementem a terembe. ahol az újoncok a látogatókat fogadhatják. nem láttam mást, csaik sok embert

— mesélte a mama, úgy mint később a párjának, meg a szomszédoknak — Józsit meg éppen sehol sem láttam. De ő észrevett. Szaladt hozzám, ölelt és sírt a kis bolond. Sírt, hogy azért őneki mégis van látogatója...?

A mamának is ki kellett törölni egy könnycseppet a szeméből az emlékezés hatására.— TELJESEN tele van a kocsi, kérem, nem tudunk felvenni senkit — szólt ki az autóbusz kalauza a félig kinyílt ajtó, s a hatalmas alkotmány már meg is indult.

— Hát mi megint lemaradtunk — szólalt meg ismerősöm — most aztán gyalogolhatunk.

Elindultunk, beszélgettünk, míg egyszerre félbeszakította szavamat:

— Megnézte ezt az asszonyt, aki itt állt kenyérrel a kezében, akivel köszöntöttük egymást? Néhány napja ismerkedtünk össze. Elmentem hozzá, hogy írják alá a belépési nyilatkozatot, lépjenek be a tsz-be. Sokat beszélgettünk. Elmondott magáról, a családjáról mindent, s ez egész különös történet...

Még akkor kezdődött, amikor a Sanyi gyerek kisiskolába járt, Az anya mindennap becsomagolta az egyszem csemetének a tízórait, az meg mindig éhesebben jött haza délben. Több ennivalót kért a táskába. Az anya szó nélkül többet készített hosszú ideig, de egyszer azért kikívánkozott belőle:

— Mondd, kisfiam, te megeszed azt a sok tízórait, amit én készítek? Vagy élosztogatod?

— Nem, édesanyám. Megeszem — bizonytalankodott a fiú, s csak újabb, hosszú idő után derült ki, hogy most az egyszer füllentett.

Nem osztogatta el, csak megosztotta, amit aa édesanyja bepakolt, — egyik osztálytársával, az apátiam, anyátlan árva JózsivaL

Végighallgatta fia mentegetőzését és amikor befejezte, csak annyit mondott:

— Ha tudod, hogy ilyen szegény fiú a te osztálytársad, miért nem hoztad még el cbódfG^

ÍGY KERÜLT JÓZSI, a- egri

Makiári úton lakó kis családba. Először csak ebédelni jött, később vacsorára is ottmaradt osztálytársa szüleinél, s a végén odáig került, hogy Sanyi- ék éjszakára is ott tartották.

A kis árva gyerek maradt. Miért ne, amikor itt Sanyiék- nál nemcsak ebédet, vacsorát kapott, úgy, ahogyan a csendes, szerény körülmények között élő házaspártól telt, hanem őszinte, meleg szeretetet is, abból pedig annyit, hogy gyerekszíve mindennap csordultig telt hálával irántuk.

Végül végleg ottmaradt Sa- nyiéknál. Örökbefogadták. Nem írták át a nevét — nem a formaság a lényeges —, de testvére lett pajtásának, addigi osztálytársának.

Együtt növekedett. (Cseperedett a két gyéréit, amikor dolgozni kezdtek, együtt szerezhettek örömet szüleiknek azzal, hogy most már nemcsak mindig kémek, hanem segíteni is tudnak azokon, akiknek mindenüket köszönhették. Jó szakmájuk van, komolyan készültek az iparitanuló-iskolá- ban is a munkára. Jól is kerestek, de bármennyi pénz gyűlt össze otthon az ő fizetésükből, azt a szülők mind rájuk fordították. Szép ruhájuk, cipőjük, kabátjuk van, egyformán mindkettőjüknek. Se több, se kevesebb, egyiknek, vagy másiknak.

Szekrényüket büszkén mutogatja a mama.

— Ezek a holmik a fiaimé — mondogatja. — Szépek, ugye? De meg is érdemlik. Jó gyerekek mindketten;

Végigsimított egy télikabáton, megigazított egy inget a polcon sok szeretettel, s aztán sóhajtva tette be ismét a szekrényajtót. Most csak ritkán

Az esztergapadok kése apró spirálforgácsokat fejt le a kemény fémből, automatikusan végzi a beállítás szerinti munkát. Zúg, duruzsol a gép, s amikor végigmunkálta a lépcsőket, egy kívülről láthatatlan szerkezet megálljt parancsol. Leáll a szerkezet, s emberi beavatkozás nélkül, századmilliméter pontossággal alapállásba helyezkedik a gép.

Roskoványi János, a Szerszám- és Készülékgyár betanított esztergályosnak szemesar- kában megelégedett mosoly villan.

— Príma ez a gép, öröm rajta dolgozni. Olyan termelékeny, hogy alig győzzük munkával.

— Ma már él sem tudnánk képzelni nélkülük a munkát. Most csatlakozó tengelyeket gyártunk a kombájnokhoz, aztán majd következik a főtengely. De ezen felül vagy 40 fajta pótalkatrészt gyártunk, főleg traktor- és kombájn-alkatrészeket. Sok kell ezekből mert nagyon megszaporodott a traktorok száma.

— Megismerték már a gépek minden fortélyát?

— Azt éppen nem mondhatom. Vastag szakkönyvet küldA sár, ahogy szokták mondani feneketlen. A traktor zaja azonban ha ritkábban is, mint jó időben, fel-feldübö- rög a határban. A szovjet gyártmányú lánctalpas traktorok, amelyeket a két ország között 13 éve megkötött egyezmény alapján vásároltunk, faggyal, sárral megbirkózva végzik munkájukat az atkáid gépállomáshoz tartozó favakban. Az SZ—100-as lánctalpas traktor Gyöngyösorosziban, Nagyrédén, Gyöngyöshalászon segít ezekben a napokban, hogy a fogatos ekékkel soha el nem ért mélységben fordítsák meg a földet, hogy előkészítsék a telepítendő szőlő alá a talajt.

A most is munkálkodó lánctalpasokon kívül más gépek is segítik, a közös gazdálkodást folytató Atkár környéki szövetkezeti gazdákat. Ezen a gépállomáson is — hasonlóan a többihez — az erőgépek több mint egyharmada szovjet gyártmányú.

Nagy munkát kell elvégezni ezeknek a gépeknek: megközelítőleg 30 000 hold szántó megmunkálása vár az Atkári Gépállomás traktoraira, s ebből a 42 szovjet gyártmányú traktor természetesen jelentős részt kap. Ezekben a napokban nemcsak talajmunkát végeznek, de segítenek a termelőszövetkezetnek a különböző szállítások lebonyolításában is. A gépállomás igazgatója, Lukács Benedek, mikor a szovjet gépek megbízhatóságáról érdeklődtünk a következőket válaszolta:

— Kiválóan alkalmasak a szovjet lánctalpasok a szokásosnál mélyebb szántásra, s a különböző mélyítő művelésre. A P—5-ös ekékről csak dicsé- rőleg nyilatkozhatok, de jelentős az a segítség is, amelyet a Bjelorusz- és Vlagyimir-típusú traktorok adnak, bár az alkatrészhiány bizonyos fokig nehezíti e gépek teljes kihasználását. Ami a szovjet SZK—

3-as kombájnokat illeti, ebből 11 van a gépállomáson, különösen megbízhatóságukat, nagy teljesítményüket lehet dicsérni. Egy-egy ilyen kombájn 70 embert ment meg az egyik legnehezebb mezőgazda- sági munka, az aratás és csép- lés fáradalmaitól.

Elismeréssel beszélhetnénk a szovjet silókombájnról is, amely szintén nagy teljesítményű, de van egy igen nagy hibája: — kevés van belőle.

S az igazgató szavait bizonyítják a termelőszövetkezetek Szűcsitől Visznekig, Vá- mosgyörktől Gyöngyösig, ahol ezek a gépek igyekeznek köny- nyíteni a parasztemberek munkáját.

A gépállomás emberei azt mondják: szavakban nehéz

visszaadni azt a segítséget, amelyet ezek a gépek jelentenek. Látni kellene őket munka közben. A környékbeliek még most is megnézik a lánctalpasok munkáját, csodálkoznak erejében. Erki István szerelő, aki nyáron szovjet gyártmányú kombájnnal aratott — elmondja: a szövetkezetek tagjai a gyakorlatban bizonyosodhattak meg a szovjet mezőgazdasági gépek használhatóságáról.

Mikor Adácson (ahol az Előre Tsz-ben egyetlen kaszasuhintást sem kellett végezni, mindent a kombájnok arattak, csépeltek el) — megkezdődött a munka, a falu szélén nagy csoport vette körül a szovjet gépet. Aggályoskodtak, hogy szétszórja a szemet. A kombájnvezető javaslatára tüzetesen megvizsgálták a tarlót, kiderült, hogy egy négyzetméteren alig három-négy szem búzát „hagyott el” a kombájn.

S ha kérdezzük Toldy Antal főmére ^köt, véleménye megjegyezik a többi szakemberével.