Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-11 / 36. szám

2 nepüjsag 1961. február 11., szombat A% első kommunista költőnkről Emlékezés homját Aladárra Álmodj derűt. Álmodd a békét. S ha ébredsz, s belédfáj, hogy élsz, ne kushadj árván! Lázadj! Lázadj! Gyenge a kéz, ha ríva kér! Magad erejét érzed-é Az ős kiáltást hallod-é? A kunyhónak békét! Hadat a palotának! (Békét!) Az ún. emigráns írók cso­portjába tartozik Komját Ala­dár, ahhoz a csoporthoz, me­lyet az ellenforradalom elűzött hazájából. Apja állami hivatal­nok volt, gyermekkorát mégis öngúnnyal „kincses”-nek neve­zi, hisz neki azt jelentette, hogy „bicke s hozzá egy jókora do­rong. Fűzfa-fütyülő. Rongyból dömöckölt labda. Madzagra fűzött fényes pitykegomb.” A költő később is gyakran visz- szagondol hajlott hátú, lúgtól kimart kezű anyjára, ki csak „híg levest” tudott családja asztalára tenni. S ez a kép nemcsak hónap végén jellemző a Komját-családra, hisz már a „fizetésnapon atyja” borúsan lép a homályló szobába. Leül. Forgatja a pár hitvány garast”. Bizony, proletársors ez a javá­ból, még ha állami tisztviselő is az édesapa. Küzdelmes gyermekkorát a nem kevésbé küzdelmes ifjú­sága követi. Gyári tisztviselő lesz, de korán szövetséget köt a munkásosztállyal. Alig 19 éves, amikor 1910-ben tagja lesz a pártnak és ettől az idő­től kezdve fáradhatatlan har­cosa a magyar munkásmozga­lomnak. Hamar megismerkedik a köl­tészet varázsával és egy életre szóló szerződést köt azzal. Ver­seit azonban — már a kezdeti próbálkozásokat is beleértve — a harcos eszmeiség jellemzi. Nem csoda, ha már induláskor is sajnálja tőle az uralkodó­osztály a nyomdafestéket! 1912-ben a Tisza-kormány az ő első megjelent írása miatt ko­boztatja el a Népszava példá­nyait. Így kezdődik pályafutá­sa. Majd egy kis vargabetűt tesz költői fejlődése. Az erre az időszakra annyira jellemző A LOTTO nyerőszámai A lottó 6. játékhetében négy­millió 626 015 szelvény érke­zett a Sportfogadási és Lottó­igazgatóságra. Egy nyerőosz­tályra ennek megfelelően egy­millió 734 755 forint jut. Az aszódi járási Petőfi Művelődési Házban megtartott sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 14, 23, 57, 82, 86. (MTI) formalizmusba menekül. Az első világháború azonban any- nyira megrázza, hogy állást kell foglalnia, tiltakoznia kell a becstelen vérpocséklás miatt. A háború alatt szervezője a pártnak és tanítója a munkás­ságnak. 1918 őszén pedig meg­alapítja folyóiratát, a kommu­nista eszméket terjesztő Inter- nacionálét. Már ekkor érlelő­dik benne a gondolat, melyet 1928-ban fogalmazott meg, hogy: „Moszkvát figyeljük! ö mutat utat. Hazai nem: kergessük fenébe mind a gazdagokat!” „Kelet s Nyugat proletárjai összefognak. Es ők lesznek az ellenállhatatlan.” A Tanácsköztársaság fontos feladattal bízta meg. Tagja volt annak az írócsoportnak, mely a kulturális ügyeket in­tézte. A forradalmi időszak megacélozta tollát, értelmet adott életének, munkájának. Az árulás után azonban a ha­lál és az önkéntes száműzetés között kellett választania. Me­nekült ... s ezután már soha­sem látta újra a honi földet. 1920-ban Itáliában tűnik fel, s itt le is tartóztatják. Egy év­vel később már Bécsben talál­juk, ahol két esztendeig dolgo­zik az illegális mozgalomban, majd a hitleri fasizmus Pá­rizsba űzi tovább. Megrendíti Lenin halála, de ez a szomorú hír alkalmat ad arra, hogy megfogalmazza, milyennek kell lenni a forradalmárnak: „Legyünk egyszerűek, mint ö volt! Tudatosak, mint ő volt! Akaratosak, irgalmatlanok, s mindent merőek, mint 6: Lenin volt.*! (Meghalt Lenin.) Idegenben dolgozik, távol él hazájától, de sohasem feledke­zik meg róla és a magyar mun­kásmozgalomról. 1926-ban az elítélt magyar kommunistákat biztatja: „Hatalmasak vagytok! Mert vér a vérünkből. Mert körületek fenyegető árzás: munkások komor, öntudatos csapata, paraszt, zsellér, napszámos sokaság. (Magyar dolgozók biztatása.) Több alkalommal jár a Szov­jetunióban, s minden látogatá­sa tengernyi élménnyel gazda­gítja. A megvalósult szocializ­mus országa új tettekre kész­teti és erőt ad a további küzde­lemhez. Harcos kommunista költővé érik, aki leplezetlenül tárja fel a tényeket lelkesítő, lázító, vértforraló költeményei­ben. A szovjetunióbeli hatá­sok.ól serkentve írja November 7. című versét: „Burzsuj hiába vicsorít fogat! Szocdem a mocskát hiába okádja: A sok hazugság szertornánk! A dús kertekben proli-gyerekek játszanak. Mindenik, mint a friss gyökér: ízes — erős. S az új rend katonája mindhalálig! Egy másik versében a fiata­lokat biztatja: „Föl a fejjel! félre a kérdéssel! A sorsotok kovácsa ti vagytok magatok. Egyhatodán a földnek már áll a roppant példa!” (Fiatalok) Proletár-Magyarország című versciklusa a Horthy-fasimus üldözöttéinek, a bujkáló kom­munistáknak, a kizsákmányolt munkásoknak és parasztoknak állít emléket. Megrajzolja ben­ne a kommunista párt törté­nelmi elhivatottságát és az el­nyomottak harca árán nyert szabadságot. Életének utolsó ihletője az „ezer nyelvű, egy szívű bri­gád”, a spanyol polgárháború internacionalistái. Máig is leg­népszerűbb, legismertebb ver­se A nemzetközi-brigád in­dulója („Madrid határán állunk a vártán”). 1937-ben, az egyik párizsi te­metőben egy névtelen új sír­hant emelkedett. Komját Ala­dáré. Fejfája mindmáig jelö­letlen, de versei, melyekben következetesen harcolt a ma­gyar munkásosztály győzelmé­ért, a „második magyar Ta­nácsköztársaságért”, élnek. Ma 70 éves lenne, ha élne s ebből a 70 évből tizenötöt szabad ha­zában élt volna, olyan ország­ban, ahol megvalósult, amit látnoki erővel, az eszmétől át­hatva írt meg: aki dolgozik, azé lett a gyár, aki dolgozik, azé lett a föld, aki dolgozik, azé lett a hatalom. Nagy Andor Nyilatkozat A Népújság 1960. december 28-i számában „Egy az éle­tünk” címen elbeszélésem je­lent meg, ezzel kapcsolatban kijelentem, hogy a novella ese­ménye, az 1930-as tüntetés, igaz történet, míg az abban sze­replő Margit nevű személyt nem Kampier Margitról min­táztam. A szóban levő írásban szereplő személyek valameny- nyien költöttek. Ha ennek ellenére valaki ha­sonlatosságot vél felfedezni a szereplőket illetően, az pusz­tán a véletlen műve. Okos Miklós Hz Hrnnanité a laoszi kérdésben felmerült francia-amerikai ellentétekül PÁRIZS (MTI): Az Huma- nité hanoi tudósítója foglalko­zik a laoszi Sano Francia ka­tonai támaszpontnak a Boun Oum-csapatok általi elfoglalá­sával. Rámutat, hogy új sza­kaszba léptek azok az ellent­mondások, amelyek bizonyos fokig eddig is szembeállították a francia és amerikai imperia­listákat Délkelet-Ázsiában. Már a SEATO legutóbbi ülésein is alkalom nyílott ez ellentmon­dások megállapítására. Ott ugyanis a francia kormány hallgatólagosan támogatta Sou- vanna Phouma kormányát. Az Humanité tudósítója fel­hívja a figyelmet a laoszi vál­ságban jelentkező francia- amerikai ellentétek más. ke­vésbé látványos vonásaira. A francia kapitalisták Laoszban nyugtalansággal eltelve, figye­lik amerikai szakértők megér­keztét, az amerikaiak Laosz ónbányái iránt érdeklődnek. Dél-Vietnamban az ameri­kaiak tudomást szereztek a hadsereg és az egyház francia­barát köreiben szövődő össze­esküvésekről, amelyeknek célja a Ngo Dinh Diem megbukta­tása lenne. Az Humanité tudó­sítója kapcsolatba hozza ezzel a Senoi Francia támaszpont elleni akciót (megszállták a támaszpont irodáit) és kérdő­jeles formában felveti: talán ezzel akarja az Egyesült Álla­mok a francia kormányt poli­tikája megváltoztatására kész­tetni? (MTI) Ä l@gMangosabb Caivao kapitány Rio de Janeiróban RIO DE JANEIRO (MTI): Henrique Galvao kapitány, a Santa Maria portugál óceán- járót két héten át ellenőrzése alatt tartó portugál hazafiak csoportjának vezetője UPI-je- lentés szerint Reciféből csü­törtökön katonai repülőgépen Rio de Janeiróba érkezett. El­utazása előtt adott nyilatkoza­tában ismételten hangsúlyoz­ta, hogy folytatja a Salazar- féle diktatúra megdöntésére irányuló küzdelmet USZABON: A Santa Maria csütörtökön Brazíliából visszaérkezett a li- szaboni kikötőbe — jelenti a Reuter-iroda. Idő járás jelentés Mint már jelentettük, az elmúlt napokban Egerben is megrendezték a Furfangosok bajnokságát. Számos verseny­ző ment fel a színpadra, hogy mind az elméleti kérdések­ben, mind az ügyességi verseryben vetélkedjen egymással. Egyik fogós kérdés volt az ügyességi versenyben: 30 másod­perc alatt ki tud legtöbb holmit összecsomagolni félkézzel? Képünkön a furfangosok egyik legfurfangosabbja „munka közben". A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható Időjárás szombat estig: Felhőátvonulások, futóesők, kele­ten es a hegyeken futó havazások. Mérsékelt szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet plusz 5- plusz 6 fok, várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2- plusz 2 fok között. Távolabbi kilátások: Vasárnap csendesebb, szárazabb idő, erősödő éjszakai faggyal. (MTI) (36.) Azzal számolni lehet, arra terveket lehet felépíteni. Ter­mészetesen valamicskét levon az értékéből az a tény, hogy nincs száz százalékos bizton­ságban. Gondold csak el, ha egyszer eszükbe jut kivágni azt a fát. Ez rizikó. De azért erre kevés az esély, ha a rej­tekhely fekvése olyan, mint ahogyan elmondtad. Ez az esz­mei értékcsökkenés legfeljebb tizenöt-húsz százalékos. Júlia elégedett volt. Hiszen ha az aranyvagyont de facto elismeri a papa, ez azt jelen­ti... — Azt jelenti ez — fűzte most már hangosan gondola­tait —, hogy vagyonunk, leg­alábbis részben, már most hasznosítható? — Miért ne? — tűnődött Bottlik papa. — Hát persze, arról szó sem lehet, hogy va­laki egy tételben megvásárol­ja. Ez nem is volna kifiztődő. De valamit azért pénzzé lehet tenni. — Igenám — vetette ellene Júlia —, de én nem egyezem bele, hogy a vevő, vagy a ve­vők búcsújárást rendezzenek Csókavárra. Az rendkívül koc­kázatos lenne. — Nem, erről szó sincs. Elég, ha én megbizonyosodom. Ha én garantálom az aranyat, az elegendő. Tudod mit? Én leutazom a férjeddel a hely­színre. Ha ő ott, a jelenlétem­ben megállapítja, hogy a rej­tekhely sértetlen, tehát az arany de facto megvan, azon­nal akcióba lépek. Apa és lánya ragyogtak egy­másra. Júlia újjongott. — Örülsz papa? — Hát hogyne — szorította magához Júliát. — Mindig mondtam, hogy mennél söté- tebb a jelen, annál tündök- lőbb lesz a jövő. Elbúcsúztak. Júlia alig vár­ta a reggelt. Autóbuszra szállt és felment Dobogókőre. Sze­rencsés már tűkön ült. Remél­te, hogy Júlia feljön hozzá. Még mindig rósz bőrben volt Idegei vitustáncot jártak. Be­zárkóztak Szerencsés szobájá­ba. Szerencsés türelmetlenül sürgette. — Beszélj, Júlia! — Minden a legnagyobb rendben. Szerencsés elszontyolodott. Ez azt jelenti, hogy Júlia fel­ásta a gödröt, s az a nyomo­rult arany megint ott hever az ő fészkében. Pedig titokban reménykedett, hogy valami csoda történik, és mindörökre véget ér az aranykálvária. Júlia elbeszélte neki a fejle­ményeket. Szerencsés halott halványan hallgatta. Hát még- sincs szabadulás? Most már az öreg Bottlik is be van avatva. Nyugtalanul ingatta a fejét. — Te jót akarsz, Júlia, de én nagyon félek! — Ne félj, drágám. Aki mer, az nyer. Uj életet kezdünk. Hidd el, nekünk akkora a sze­rencsénk, hogy föl sem tud­juk fogni, mekkora. Tíz nap múlva lejössz a hegyről, addig csak pihenj. Aztán — miénk a világ! Bottlik Jenő barátságosan hellyel kínálta vendégét: — Üljön le, Szimcsák. Tes­sék, gyújtson rá! — Köszönöm szépen, Bottlik úr. — Ebből csak a régi isme­rősöknek — mosolygott Bott­lik. — Az ám, mikor is került maga hozzám? Várjon csak... — Harminchatban, kérem szépen. Harminchat telén. — Ügy van. Ha jól emlék­szem, kitűnően együttműköd­tünk, nemde? — O, igen, Bottlik úr. Nem volt köztünk semmi differen­cia. De, Bottlik úrnak nem is volt rám panasza. — Nem, nem, Szimcsák. Ma­ga elsőrangú sofőr volt. Em­lékszem, mennyire szerette az öreg Horchot. — Príma jármű volt a Horch — bólintott Szimcsák. — Tán még ma is megvolna, ha ... de hát tudja, hogy s mint alakultak a dolgok. Én mindig tudtam, hogy mi van magával. Szimcsák. Hiszen én mindenkor számítok magára. — Számíthat is, Bottlik úr. Hát most a bérautónál va­gyok. Nehéz kenyér ez, Bott­lik úr. Azt hiszem, sohasem lesz olyan jó dolgom többé, mint Bottlik úr mellett volt. — Nem lehet tudni, Szim­csák. Hallgasson ide. Most a segítségére szükségem van. — Örömest, kérem szépen, amit csak tudok, megteszem. Nézze, amit mondok, szigorúan köztünk maradjon. Én bérel­nék egy túrakocsit; s úgy kelle­ne ügyeskedni, hogy magát kapjam meg erre az útra. Egy vidéki városba kell lemen­nünk. Nézze, semmi különös nincs az egészben. De én feltét­lenül megbízható emberrel akarok menni. — Kérem szépen, az nagyon könnyű. Jóban vagyok a for­galmi főnökkel, és ha be tet­szik adni a rendelést, egyből elintézem, hogy engem küldje­nek. Hová kéne menni? — Csókavárra. — Értem, Bottlik úr. Meny­nyi időre? együtt lebonyolítom a találko­zást. — Kérem, semmi akadálya, Bottlik úr! — Persze, megkérem, Szim­csák, hogy hallgasson erről az útról, mint a sor. Nem kell semmitől tartania, semmiféle suskos nincs a háttérben. — Értem, Bottlik úr! — Természe­tesen, nem kí­vánom ingyen a segítségét, Szimcsák. No, ne szabadkoz­zék, a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Kétszáz forint­tot kap, ha si­kerül. Nem sok, de viszont maga minden körülmények között számít­hat rám. Lesz mág masa az én sofőröm, Szimcsák! Az öreg so­főr alázatosan mosolygott. — Hát csak tessék leadni a rendelést, Bottlik úr, — minden rend­— Nézze. Szimcsák, nekem és a vejemnek találkoznom kell egy illetővel a csókavári Bá- nyagépgyámál. Ügy intéznénk a találkozást, hogy maga oda­hajt a gyár elé, s úgy tesz, mintha elromlott volna a mo­torja. Elkezd babrálni a gép­házban. Addig én a vejemmel ben lesz, ezt garantálom. Negyednapra Csókavár felé száguldott a Pobeda bérautó. Bottlik és Szerencsés hallgata­gon bámészkodtak a hátsó ülésről. Délután indultak Pest­ről. Ügy számítottak, öreg este érkeznek Csókavárra. Győrött Bottlik megállíttatta a kocsit (Folytatjuk

Next

/
Thumbnails
Contents