Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-03 / 29. szám

1961. február 3., péntek

NEPCJSAG

3

Marosán György elvtárs jelenlétében tartották meg zárszámadási közgyűlésüket a makiári Új Elet Tsz tagjai

Jó munka után

Kedves vendége volt szerdán este Makiár községnek. Az Új Élet Tsz zárszámadási közgyűlésére Putnoki László elvtársnak, a megyei pártbizottság első titkárának, valamint Bíró József elvtársnak, a megyei pártbizottság titkárának kíséretében megérkezett Marosán György elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A vendégeket a járás és község vezetői fogadták a tanácsházán, majd valamennyien részt vettek a tsz zárszámadási közgyűlésén.

Ennek a gyűlésnek különös jelentőséget kölcsönzött az a tény, hogy az „első esztendő” eredményeit, mulasztásait tették mérlegre a tagok. A szövetkezet elnöke azokra az időkre emlékeztette a tagokat, amikor még arról sóhajtoztak az emberek, hogy legalább átlagosan havi 800 forint jövedelmet kaphassanak a , szövetkezetből. És most egyetlen esztendő eltelte után, arról számolhatott be a vezetőség a tagoknak, hogy a makiári Űj Élet Termelőszövetkezetben 41 forintot ér egy munkaegység és sikerült megteremteni azt az alapot, amely a további eredmények, sikerek forrása lesz majd a jövőben.

Az újságíró számára is igen érdekes volt ez az elnöki beszámoló. Mi volt érdekes? A számok, a felsorolt, igazán szép eredmények, az, hogy ma már milliomos szövetkezet a makiári Űj Élet, vagy az, hogy bőven tartalékoltak az idei évre is? Érdekes volt mindez, de talán leginkább az, hogy az elnök, az elnöki beszámoló szavaiból, mondataiból ez a gondolat csendült ki lépten- nyomon: „ugye, érdemes

volt?”

— Megmondtam a kétkedőknek, hogy nem lesz rosszabb a tsz se, mint az egyéni, ha mindenki szorgalmasan dolgozik, megfogja a munka végét — magyarázta beszámolójában az elnök és szinte pontról pontra szedve a maga, a vezetőség érveit „igazolta logikájuk helyességét” a népes kögyűlés előtt, azok előtt az emberek előtt, akik ma már saját szemükkel látják, kézzel foghatóan forintokban tapasztalják, hogy ennek az embernek, a vezetőségnek, a pártnak igaza volt. Érdemes volt.

A másik „érdekesség” az volt, hogy ugyanez az elnök,

aki most egy esztendő után számokkal, tényekkel, forintokkal igazolta logikáját, így válaszolt Marosán elvtárs egyik kérdésére a gyűlés előtt:

— Másfél évvel ezelőtt, még engem is agitálni kellett és bevallom, én voltam az egyik „legnehezebb” ember.

Mi lenne más, ha nem az emberek tudatának megváltozása, formálódása, a szocialista típusú ember születése?

Néhány adat a zárszámadási beszámolóból, ami igazolja, hogy már az első esztendőben is lehet szép eredményeket elérni, felmutatni: 652 000 forint bevétele volt a szövetkezetnek csupán zöldségből, egy év alatt a szövetkezetben 174-re emelkedett a szarvasmarhák száma (kettővel indultak), a sertések száma eléri a 243-at. A szövetkezet idejében eleget lett az állammal szembeni kötelezettségének és igen jelentős mennyiségű terméket adott át a népgazdaság részére, nem is szólva arról, hogy minden adósságát, rövidlejáratú hitelét rendezte.

E néhány adat bizonyít, igazol és még inkább kiemeli azt a beszámolót, amely elhangzott a makiári Üj Élet Tsz zárszámadásán.

A közgyűlés kiemelkedő pontja volt Marosán György elvtárs felszólalása.

Egy olyan hozzászólás után kezdett beszélni, amikor egy „fűzfapoéta” rigmusokba

szedve olyan verset mondott el, (nyilván tréfának szánta), amely üres kamráról szól.

— A zárszámadási beszámoló és a vers nincs összhangban egymással — kezdte felszólalását a közgyűlés vendége. — Most már az a kérdés, melyik igaz, a vers, vagy a beszámoló, a 41 forintos munkaegység, vagy az üres kamra — kérdezte. Az-e, hogy ebben a szövetkezetben nem is a remélt 800 forintot, de átlagosan 1400-at is megkeresnek a tagok már a legelső esztendőben, vagy az, hogy üres a tagok kamrája?

— Nem szabad tréfát csinálni a magunk életéből — mondotta, majd az állam segítségét, támogatását emelte ki, amely itt is megmutatkozik, ebben a fiatal tsz-ben. A továbbiakban arról a hatalmas és történelmi jelentőségű fejlődésről beszélt, amelyen a felszabadulás óta eltelt időben átment a magyar falu,

népünk. — Rég elmúlt máraz az idő — mondotta —, amikor „aludni ment a kenyér” és éhesen maradiak este a gyerekek.

— Űj világ kezdődik — emelte fel szavait Marosán elvtárs — és szertefoszlottak már fégen azok a mesék, amelyekkel a parasztot ijesztgették. Ma minden ki azt főz, amit akar, mindenki olyan ruhát vesz fel, amilyet akar, és senki sem szól bele a dolgába. Megváltozik az élet falun: Közelebb kerül a városhoz, fény, kultúra jön le a magyar falvakba. De honnan jön ez a kultúra és fény? — tette fel a kérdést.

^ — Fényt ad a munkás. Csinál rádiót, motort, televíziót és fürdőszobaberehdezést, csinos, díszes függönyök kerülnek a parasztlakások ablakaira, de mindez nem magától. Mindezért keményen és szorgalmasan meg kell dolgozni, kinek- kinek a maga területén. A parasztoknak többet kell termel- niök, több húst, vajat, tejet kell adniuk, hogy jusson bőven mindenkinek, mert csak így lesz több műtrágya, gép, közszükségleti cikk.

— Ez a beszámoló nem kendőzte el a hibákat sem — hangsúlyozta Marosán elvtárs. — őszintén megmondták, hogy akadtak olyanok is, akik sokat mulasztottak, nem vették ki a közös munkában a részüket. Ezekhez az emberekhez szólva elmondotta, hogy a demokrácia. a szocializmus nem azt jelenti, hogy valakik mások helyett dolgoznak majd. Nem. Csak a múltban volt az, Horthy idejében, hogy a szegényparaszt eladta erejét a gazdag parasztnak, vagy a földesúrnak csak azért, hogy éhen ne vesszen. Ma megváltozik az élet és igaz a jelszó: aki nem dolgozik, ne is egyék, viszont aki dolgozik, az éljen jól, kulturáltan, boldogan, készítsen egy még gondtalanabb életet gyermekei részére.

— És nemcsak az életmód, a forma változik meg, megváltozik vele együtt az emberek gondolkodása is, kialakul egy új szemlélet, amelynek már semmi köze sem lesz a múlt parasztjának gondolatvilágához. Megtanulnak parasztjaink százezrekben és milliókban beszélni, a volt tízholdas gazda ezer holdak sorsát forgatja eszében.

Felszólalásának jelentős ré- ! szét Marosán elvtárs a nők í problémájának szentelte. Ki-1 maradt ugyanis a beszámoló- < ból az egyébként igen jól dolgozó. több mint 60 nő mun- ■ kájának értékelése. Marosán elvtárs ezzel kapcsolatban rá- • mutatott, hogy sajnos, nem egy < helyen még úgy van íniná-; lünk, hogy a nőnek há- < romszor annyit kell dolgoznia, mint a férfinak, hogy el-; ismerjék azt, hogy tényleg dől-; gozik valamit. Nem, nem ez a J nőj egyenjogúság — jelentette; ki. — Meg kell becsülni a sző-; vetkezeti asszonyokat, hiszen: olyan példák állnak előttünk, mint a Szovjetunióban, ahol az J egész állattenyésztés szinte tel- jes egészében a nők kezében I van.

A szövetkezet asszonyai nagy j tapssal és helyesléssel fogadták 1 Marosán elvtárs szavait, aki fi-; gyelmesen végighallgatta a to-í vábbj hozzászólásokat is, majd ; részt vett a tsz közös vacsoráján és ígéretet tett, hogy egy ; év múlva újra ellátogat majd ; a makiári Űj Élet Tsz zárszám-; adására.

Szalay István

Két tűzeset történt megyénkben január utolsó napján

Január 31-én Egerben, a Cifrakapu utca 71. szám alatt, Kelemen László lakásában tűz ütött ki; A gerenda és a meny- nyezet egy része égett le. Mint a tűzrendészet! hatóság megállapította, a tűz keletkezésének oka építés; hiba volt, a gerenda közelében építették a kéményt. A kár több mint 1500 forint.

Ugyanezen a napon Mikófal- ván, a Bocskai u. 3. szám alatti lakás előtt az YA 37—24 rendszámú tehergépkocsi gyulladt ki. Kovács Béla, a 32-es AKÖV gépkocsivezetője, parázzsal melegítette hajnalban a kocsit, de őrizetlenül hagyta és láng- rakapott az olajadagoló. A tűz átterjedt a vezetőfülkére is. A falu lakóinak segítségével mintegy tíz perc alatt eloltották a tüzet, de az anyagi kár értéke így is 15 ezer forint. A tűzrendészeti hatóság tájékoztatása szerint Kovács Béla ellen eljárás indul és kötelezik a kár megtérítésére.

Egészen mindegy, hogy hőse orosz lesz-e vagy amerikai, az ember első világűrútja mindenképpen az egész emberiség győzelme lesz — mondotta nemrégiben Leonid Szedov professzor, a szputnyik atyja. Mindenesetre, a tudósok lázas sietséggel igyekeznek megoldani az ember világűrútjának nagy problémáit. E problémák közül a legsúlyosabb: hogyan tér vissza az ember a Földre.

A kísérlet

Elméletben ez a visszatérés így történne: lenn a Földön a radarteremben aggódva nézik a kapcsolótáblát. A falon elhelyezett képernyőn egy kis világos pont látszik. Már hónapokkal ezelőtt mindent kiszámítottak, minden lehetőséget figyelembe vettek. De a meglepetéseket sohasem lehet kizárni. Ezért kísérik minden számadás ellenére aggodalommal a rakéta útját. Utasának élete az ő kezükben van. A rakéta útja csak 25 másodperces késéssel látszik a képernyőn, az elektronkészülékek még mindig szörnyen lassúak. A világos pont tovább halad a képernyőn megvont ferde vonal felé. Sőt áthalad a vonalon, de akkor/ megáll. A teremben mély csend. Majd felhangzik az örömujjongás.

Pedig a Földre jutásig még sok van hátra. A képernyőn látszik, hogy a rakétát most már az ember irányítja. Utasát áthatja a világűr kimondhatatlan átérzése: legalább tizenöt évvel fiatalabbnak érzi magát. Aki egyszer megízlelte a „súlytalanság” állapotát, az örökre

Hogyan tér vissza az ember?

Ez a világűrutazás legfőbb problémája

eljegyezte magát a világűrutazással.

A rakéta képe eltűnik. Két fényképezőgép eddig másodpercenként három felvételt készített róla, most azonban a körforgás megszűnt, a rakéta megindult lefelé. A rakéta képernyőjén megjelenik a Föld kicsinyített képe. A pilóta minden idegszálát megfeszítve figyeli. Kívül minden sötét. Jobb kezével megrántja a fogantyút.

»A Föld rohamosan közeledik. A pilóta már a hazatérés örömét érzi. A tengerek fölött világoskék színű felhők lebegnek. Tíz perc múlva már látja Floridát, majd nemsokára Afrikát. Huszonnyolcezer kilométeres óránkénti sebességgel halad. Tegnap még el sem lehetett képzelni ilyen sebességet. De éppen ez a fantasztikus sebesség okozza a legtöbb gondot.

A lelassítás

Miért olyan nehéz a Földre visszahozni a műholdat? A legfőbb probléma az: hogyan lehet lelassítani a rakéta rohanását, hogyan lehet levezetni a rakétában fehalmozódott hatalmas energiát anélkül, hogy elpusztítanánk magát a rakétát?

Utasunk fülkéjének mozgási energiája felér egy 100 kilométeres sebességgel haladó, százezer tonna súlyú vonat- szerelvény energiájával. Az első kérdés: hogyan lehet a műholdnak olyan formát és külső burkolatot adni, hogy ennek az energiának csak egy kis hányada hasson rá, nagyobb részét visszaverje a világűrbe. Hiszen ez a szörnyű sebesség olyan hőt fejleszt, hogy egy nehézbombázó teljesen gőzzé válna tőle.

A levegő ellenállása ugyanis egyrészt súrlódást idéz elő, másrészt nyomást gyakorol a rohanó testre. A súrlódás szörnyű meleget fejleszt, a nyomás pedig lassítja a mozgást. A probléma tehát az, hogyan lehet összhangba hozni a rakéta súlyát, a levegő ellenállását és a lelassító mechanizmus hatását. Minél gyorsabban halad a rakéta, és minél sűrűbb a levegő, annál nagyobb hő keletkezik.

A súrlódást csökkenteni kell, a meleget elvezetni, a rakétát pedig lelassítani — és máris megoldódott az ember visszatérésének kérdése.

Két új módszer

Újabban ezt a kérdést úgy próbáják megoldani, hogy a rakétára felfújható szárnyakat szerelnek. A különleges acélvázú gumiszárnyak jelentősen csökkentik a leereszkedés veszélyét. A rakéta enyhe szögben — alig egytized fokos szög alatt — órák hosszat ereszkedik lefelé, sebessége fokozatosan csökken, és így elég idő van arra, hogy a felhalmozódott hőt visszasugározza a világűrbe.

A legkorszerűbb megoldás a „tömpeorrú rakétafülke”. Ennek a rendkívül egyszerű megoldásnak lényege az, hogy lassulását nem a súrlódás, hanem a levegő nyomása idézi elő. A felfújható szárnyaknak ugyanis az a hátrányuk, hogy a kilövés pillanatában akadályozzák a rakétát.

A tömpeorrú fülkével való megoldásnak is van egy hátránya, éspedig az, hogy ha a leereszkedés megkezdődik, a pilóta nem tud más irányt adni a rakétafülkének. Például nem tudja meghatározni, hogy hol érjen földet.

A rakétafülke lassításának legegyszerűbb módja az, hogy kisebb rakétákat lőnek ki róla. Erre a célra lehet különleges acélszalagokból készített ejtőernyőt is használni. Az oroszoknak sikerült ezzel a módszerrel 60 kilométeres magasságból visszahozni a rakétát. Ha ejtőernyőt használnak, akkor nincs szükség lelassító rakétákra,^ és a pilóta minden különösebb nehézség nélkül földet érhet.

Jelenleg úgy látszik, az amerikaiak a Földre visszatérés problémáját a „tömpeorrú fülke” segítségével, az oroszok pedig felfújható szárnyak segítségével próbálják megoldaTíz—tizenkét holdon még csak elmegy a gazdálkodás! Dé amikor közel ezer hold igazgatása az elnök gondja, akkor Basa István — a Béke elnöke — szívesen gondolkozik másod magával. Ennek az évnek már vége, megvolt a zárszámadást de Csányi Sándorné és Basa István ceruzája már a jövő évi terveken javítgat. Ebben az esztendőben bele kell venni a tervekbe azt is, hogy az induláskor kölcsönkért vetőmagot visszaadják a tsz-tagoknak. A főkönyvelőnő fejből tud minden adatot, ami a Béke Termelőszövetkezetre vonatkozik, így komoly segítséget tud nyújtani az elnöknek, akinek a számokon túl az emberekkel való egyéni foglalkozás is sok dolgot ad.

Kiss Julián bácsi 77 esztendős. A kucsmát megszokásból tolja hátra a fején, s bár meleg van a teremben, békésen üldögél a közgyűlésen, pteleg télikabátjában. Szívesen beszél a termelőszövetkezetben végzett munkájáról, a növényápolásról, — Tizenkét holddal léptem be, de ha öreg vagyok is, énrám panasza nem lehet senkinek, mert szeretem a földet és szívesen dolgozom vele. Hogy miért dolgozom szívesen? Azért, mert a többiek is megfogják a dolog végét. A föld az clyan, hogy nem engedi el egykönnyen az embert, aki egyszer megszokta, megszerette ezt a munkát, annak már nemcsak a sajátján, de a közösben is megjön a kedve a dologhoz. Azt meg kár volt mondanomj hogy 77 éves vagyok, még azt hiszik, hogy öregnek érzem magam! — fejezi be kedves humorral Julián bácsi a nyilatkozatát.

— Emlékeznek még a szavamra az elvtársak? Amikor azt mondtam, hogy olyan lesz a termelőszövetkezet, amilyenné a tagok formálják. De azt is megígértük egy esztendővel ezelőtt, hogy a párt és a munkásság nem hagyja el magukat. Így van vagy nem így van? — kérdezi Rabecz Lajos, Basa István elnököt. S akik körülállják, azok igazat adnak neki, Mert a hatvani MÁV dolgozói nem hagyták cserben a Béke tagságát. Segítettek az építkezéseiknél, az aratási, cséplési munkáknál, és mindezt önzetlenül, úgy, hogy érezzék az emberek — a munkás-paraszt szövetség nemcsak jelszó, hanem élő valóság.

— Nem hittem volna egy esztendővel ezelőtt magam sem,

■ hogy az év végén 44 forintot '■tudunk osztani egy munkaegységre! — mondotta hozzászólásában a zárszámadó közgyűlésen Nagy János, a Béke Tsz !elnökhelyettese.

De túl a dicséreten, elmondotta azt is, ami neki se, a ve- ‘.zetőségnek se, de a tagságnak Se tetszett. Nevezetesen az, hogy akadtak olyanok, akik másokra vártak a munkával.

— Ezt nem lehet, barátaim!

Mindenkinek meg kell fognia a ; dolog végét, hogy ne 44, hanem

legalább 54 forintot oszthas- ! sunk a következő zárszámadáskor. De becsületesen kell dol- ; gozni, már csak azért is, hogy :magunk előtt is becsületünk ; legyen, meg aztán hogy valóra ’.válthassuk a pártunknak adott ; szavunkat: segítsenek az indulásnál, s majd mi megmutat- \juk, hogy helytállunk! Ök se- \gítettek, most rajtunk a sor!

(Ádám Éva — Kiss Béla)