Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-25 / 48. szám
A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEK HEVES MEGYEI SZÖVETKEZETI KÖZPONTJÁNAK HETI HÍRADÓJA * A földművesssovetkeseti kö»(kuldött)gyülések elé Mint a gazdasági év végén lenni szokott, földművesszövetkezeteink életében, az év lezárása után tájékoztatják a tagságot egész éves munkájuk eredményeiről. Ezekben a napokban ismét számot kell adni a falu dolgozóinak, a földművesszövetkezeti tagságnak az elmúlt évben végzett tevékenységről és mindarról a munkáról, amit kifejtettek a falu jobb életének megteremtésében. Tudjuk, nem kis feladat, hiszen ma már a föld- művesszövetkezeti tagok magukénak érzik a földművesszö- vetkezetet és munkájának minden részletére kíváncsiak. Ügy érezzük, hogy földművesszövetkezeteink nagy többségének van miről beszámolni, hiszen az elmúlt év gazdag munkaprogram végrehajtásában ért véget. Megyénk földművesszövetkezeteinek sokoldalú tevékenységei nagymértékben hozzájárultak a népgazdaság, de különösen a mezőgazdaságban ránk háruló feladatok végrehajtásában. A földművesszövetkezetek munkája a falu életének minden területén segítette a fejlődést. Különösen a mezőgazdaság szocialista átszervezésében való aktív részvételben adott nagy segítséget a falusi élet megváltoztatásában. De nemcsak a szervezésben, hanem a megerősítési munkálatokban is, ugyanígy kivették a részüket. Segítettek a könyvelésben, az áruk és építési anyagok beszerzésében, de mindenekelőtt az élet kialakításában adódó problémák megoldásában. Ezen nagy feladat végrehajtását még csali tetőzte a saját, tehát földmű vesszó- vetkezeti kereskedelmünk korszerű fejlesztésének nehézségei és a különböző , beruházások megvalósításának teendői. A felvásárlási munka jó megszervezése, a korszerű kiskereskedelmi boltok és vendéglátóipari egységek áruval történő ellátása nagy feladatokat rótt a földművesszövetkezeti dolgozókra. Mindazok az eredmények, amelyek életünk különböző területein mutatkoznak, nem kis mértékben abból adódtak, hogy a párt és a kormány politikája találkozott a tömegek igényeivel, célkitűzéseivel. Az eredmények ismertetésénél tudnunk kell azt is, hogy mindez elsősorban a tagság és a választott vezetőség aktivitását jellemzi. Ahol a tagság és a választott vezetőség tevékenyen részt vesz földművesszövetkezeti feladatok megoldásában, ott az eredmények sem maradnak el, nagy előrehaladásról lehet beszámolni. A kereskedelmi és felvásárlási munka mellett ezt elsősorban a részjegy-jegyzésben és a beruházásoknál végzett társadalmi munkákból lehet lemérni. A nagyrédei földművesszövetkezeti tagok például egy vegyesboltot építettek társadalmi munkával. Ugyanilyen jó eredmény született Szihal- mon is, ahol az új bolt építéséhez több mint nyolcezer forint értékű társadalmi munkát adtak a falu dolgozói és a KISZ-fiatalok. Megyénkben jelentős eredmények születtek a társadalmi munka végzése terén az elmúlt évben. A földművesszövetkezeti tagok a különböző beruházások megvalósításához mintegy 56 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. Sokszor a választott vezetőség jó, vagy rossz munkájához hozzájárul az,' hogy miként tájékoztatják őke't a feladatokról, illetve az ebből adódó munka elvégzéséről. Tapasztalatunk, hogy ahol rendszerein tájékoztatják a választott vezetőséget és a tagságot, a feladatok végrehajtásában nincsenek olyan nehézségek. Ott, ahol őszintén feltárják a hibákat, hiányosságokat, vágy a szövetkezet jó, vagy rossz működését, tudnak is segítséget adni a tagok. Ez egyébként _ munkánk jelentőségét nagyban növeli. A szövetkezeti demokrácia pedig csakis ott érvényesül legjobban, ahol mindezeket betartják. E területen az utóbbi időben komoly lépéseket tettünk előre. A földművesszövetkezetek már az ősz folyamán tagtanácskozásokon beszélték meg a feladatok végrehajtását és az elért eredményeket. Üj volt ez a tájékoztatási módszer munkánkban és mégis szép sikerekről számolhatnak be a földművesszövetkezetek. Sok ezer földművesszövetkezeti tagnak nyílt alkalma, hogy véleményét nyilvánítsa. Most a küldött (közi-gyűlésnek az a feladata, hogy az egész éves munkájukat megbeszéljék. Nem elégséges azonban, hogy a munkáról csak egyszer, év végén tájékoztatják a tagokat. A rendszeres negyed-, vagy féléves tájékoztatás alapján közelebb hozhatjuk a földművesszövetkezeti tagokat a feladatokhoz. Ébren tarthatjuk állandóan a tagság érdeklődését a szövetkezet ügyei iránt. Csak így biztosíthatjuk, hogy a tagoknak nap nap után módjuk legyen a szövetkezeti feladatok megvalósításában való tevékeny részvételre. A választott szervek munkája jelentősen megjavult az elmúlt évben. Jobbak lettek ellenőrzéseik és mindenben igyekeztek segítséget adni az egységek vezetőinek. Ehhez a jelentős javuláshoz hozzájárult, hogy az utóbbi két évben megtartottuk a választott vezetőség téli oktatását. Ezeken az oktatásokon választott vezetőségi tagjaink jobban megismerhették a feladataikat, közelebb kerültek a belső munkához és ma már szóvá teszik, ha nélkülük történik döntés valami fontosabb kérdésben. A földművesszövetkezetek legmagasabb szerve a közgyűlés. Itt ad számot az igazgatóság és a felügyelő bizottság az elmúlt év gazdasági, politikai és kulturális tevékenységéről. Nagyon fontos feladat, i hogy gondosan készítsük elő ezeket a gyűléseket. Körültekintően állítsuk össze a beszámolókat, mert az tükrözi elsősorban a földművesszövetkezet tevékenységét. Ez az év az, amikor felkészülünk a SZÖVOSZ V. kongresszusára. Csak akkor érhetünk el jó eredményt, ha feladatainkat őszintén és nyíltan a tagság elé tárjuk és annak megvalósítását a tagok szívügyévé tesszük. Ha jól előkészítjük a tagságot az 1961. évi tervek megvalósítására, akkor az eredmény nem marad el. / Ének és zenekari hangverseny Szihalmon Az elmúlt héten nagy érdeklődés mellett tartották meg a földművesszövetkezet és a községben működő zeneiskola kultúrműsorral egybekötött énekés zenekari hangversenyét. A községben ez a műsor volt az első, amely a színjátszás és a népi táncokon kívül magában foglalta az énekkar és zeneiskola növendékeinek hangversenyét. Az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül a község kulturális élete. A községi kultúrotthon és a helyi földművesszövetkezet jó munkáját jellemzik a bemutatott kisebb és nagyobb színdarabok és az a sok műsoros est, amelyeken az utóbbi évben oly jól szórakozott a falu lakossága. Ebben az évben különösen az énekkar működésére fordítanak nagy gondot. A földművesszövetkezet keretén belül ez évben részt vesznek a kulturális szemlén és úgy tervezik, hogy több ehhez hasonló műsort rendeznek a község dolgozóinak szórakoztatására. Takarékos ember jobban él Megyénkben is egyre nagyobb ütemben fejlődik a takarékszövetkezeti mozgalom, ezen belül állandóan növekszik a takarékos emberek tábora. Ma már tizenkilenc takarék- szövetkezet működik a megyében, 37 községben. A takarékszövetkezetejk túl- \ nyomó többsége eredményesen gazdálkodik. A választott szervek ellátják a reájuk háruló feladatokat. Ezt bizonyítják az 1960. december 31-i takarékszövetkezeti mérlegek is. A betét tervteljesítés 103,1, amíg a részjegyteljesítés 199,9 százalékos. A taglétszám növekedésében is szép eredmények születtek, hiszen 194,2 százalékos eredményt értünk el. Nemcsak a forgalmi terveket teljesítettük túl, hanem a jöve- ■delmezőségi tervet is 193,2 százalékban. A részjegyalap ösz- szege több mint félmillió forint. A betétállomány az 1959. évhez képest majdnem kétszeresére, a részjegyállomány, valamint a takarékszövetkezeti tagok száma pedig másfélszeresére növekedett egy év alatt. A megyei eredmények elérésében különösen jó munkát végzett a verpeléti és domosz- lói takarékszövetkezet igazgatósága és a dolgozók. A verpeléti takarékszövetkezet választott vezetőségének jó munkája eredményeként a megszabott tervfeladatokat túlteljesítette. Részjegynövelési tervét 286,2, míg a taglétszámnövelést 182,5 százalékra teljesítette. De ugyanilyen jó eredmények születtek a betétállomány és a kölcsönkihelyezési tervek teljesítésében is. Az eredményterv teljesítése 239,8 százalékkal magasan kiemelkedik. A fenti számok" azt mutatják, hogy ennél a takarékszövetkezetnél megnyerték a tagság bizalmát, amelyet bizonyít az a tény is, hogy a lakosság több mint 15 százaléka takarékszövetkezeti tag és minden kilencedik lakos rendelkezik A hevesi földművesszövetkezet újjáépítette egyik legnagyobb üzletházát. Korszerűsítette kisvendéglőjét, cukrászdáját, ami ugyancsak nagyban hozzájárul a község dolgozóinak kulturáltabb életéhez. mezőgazdasági könyv-hónap megyénkben Három hete folyik szerte az országban a mezőgazdasági könyvhónap. Nagy mennyiségű mezőgazdasági szakkönyv van forgalomban a földművesszövetkezeti könyvterjesztés útján, számos rendezvényen pedig népszerűsítik a szakirodalmat falun. A megyénkből érkező hírak azt bizonyítják, hogy a földművesszövetkezetek szívügyüknek tekintik a könyvhónapban való aktív részvételt. A ! szövetkezetek dolgozói többségükben bekapcsolódtak és lelkesen vesznek részt egy- egy rendezvény előkészítésében. Ezenkívül megszervezték a könyv házról házra való árusítását, és minden házba eljutnak nemcsak a népszerű Olcsó könyvtár kiadványai, hanem a különböző mezőgazdasági szakkönyvek is. Hiba mutatkozik még néhány községben abban, hogy a falu tömegszervezetei nem adnak kellő segítséget a terjesztésben, hanem magára hagyják a földművesszövetkezetet. A túlnyomó többségben azonban jól szervezték meg a könyvterjesztést. A helyi KlSZ-szer- vezet, a nőtanács, és a Hazafias Népfront bekapcsolódott a Klubélet Apeon A földművesszövetkezet még az elmúlt években klubhelyiséget nyitott. Célja volt a földművesszövetkezeti dolgozók, a választott vezetőségi tagok és a fiatalok bevonása a kulturális munkába. A klub, bizony, sokat fejlődött a megnyitás óta. Ma már korszerűen berendezték, és minden szórakozási lehetőség megvan, hogy a látogatók kellemesen töltsék el az estét. Kifüggesztett programban határozzák meg a heti teendőket és így a látogatók már előre tudják, hogy mikor, milyen műsorra számíthatnak. A tél folyamán több esetben egészségügyi és egyéb ismeret- terjesztő előadásokat tartottak. Szívesen látogatják a község dolgozói ezt a klubot, ahol televízió, sakk, biliárd és különböző társasjátékok találhatók. A klubhelyiséget a látogatók tagsági igazolvánnyal látogathatják. A tagsági díjakat mindig a klubfelszerelés fejlesztésére használják fel. Egyes televízió1előadások megtekintésére látogatásokat szerveznek. Hasznos és eredményes Munkát végez a község dolgozóinak kulturált szórakozása érdekében a földművesszövetkezet keretén belül működő klubhelyiség. Elhatározták, hogy a jövőben filmvetítéseket és ismeretterjesztő előadásokat is tartanak. munkába. Minden teendőt megbeszéltek a földművesszövetkezet igazgatósági elnökével és ütemtervet készítettek az árusítások lebonyolítására. Mindenütt megrendezik a könyvek házról házra való árusítását, mert már az előző évben is azt tapasztaltuk, hogy a házról házra való árusítás mindenütt legjobban megfelel a könyvek széleskörű terjesztésére. Ez a módszer az, amelynek segítségével minden faluba és minden házba el lehet juttatni a mezőgazdasági munkákhoz szükséges szakkönyveket és 'a Kincses Könyvek népszerű köteteit. Különösen hasznosak és jónak tartjuk, hogy a házról házva való árusításnál az árusítók feljegyzik az igényeket, amelyeket eljuttatnak a könyvbizományosokhoz. így tehát a falu dolgozóihoz eljutnak mindazok a könyvek, amelyek abban a községben nem kaphatók. Jó lehetőség van a könyvek árusítására a különböző rendezvényeken, ezüstkalászos gazdatanfolyamokon. Már az eddigi eredmények is azt mutatják, hogy a könyvhónap megrendezése jelentős esemény megyénk falvainak életében. Sok olyan földművesszövetkezet kapcsolódott be és szép sikereket ért el. amelyek az elmúlt évben alig-alig mutattak fel eredményt. Itt van például az atkári földművesszövetkezet, ahol a február 12- én rendezett árusításon 350 forint értékű könyvet adtak el Ha az eredmény nem is olyan kiemelkedő, mégis értékelni lehet, mivel az eddig tartott könyvárusításokon bizony igen kis forgalmat értek el. Tennivaló akad még a népszerű Kincses Könyvek előfizetés-gyűjtésében. A jó eredmények itt sem maradnak el, ha könyvbizomá-nyosaink megfelelően propagálják a könyvki adásnak e népszerű kiadványát. —5z— takarékszövetkezeti betétkönyvvel. A párosverseny-mozgalom- ban második helyezést értek el és közel állnak a kiváló takarékszövetkezeti cím elnyeréséhez is. A domoszlói takarékszövetkezet igazgatósága és dolgozói hasonlóképpen jól dolgoztak az elmúlt évben. A részjegyalap- növelési tervet 264,5, a taglétszámnövelést 280. a betétállomány-növekedést 179,8 százalékra teljesítették. Különösen szembetűnő ez az eredmény akkor, ha figyelembe vesszük, hogy egy év alatt betétállományát 2,5-szeresére, részjegyál- lomán'yát pedig kétszeresére, tagjainak számát másfélszeresére és kölcsönállományát pedig két és félszeresére emelte. Igen jó munkát végez az igazgatóság mellett Likker István takarékszövetkezeti ügyvezető, akinek nagymértékben köszönhetők az elért eredmények. Rendszeresen látogatja a községben működő termelőszövetkezetet, de magukkal a tagokkal is mindig megbeszéli a takarékossági lehetőségeket. Az elmúlt évben megismerték és megszerették a község dolgozói ennek a takarékszövetkezetnek a munkáját, mert látták azt a segítséget, amivel őket támogatja kisebb-na- gyobb vásárlásaik, beruházásaik alkalmával. A párosversenyben első helyezést értek el és a kiváló takarékszövetkezeti cím elnyeréséhez szükséges feltételeket is biztosították. De sorolhatnánk még jó néhány takarékszövetkezetet, amelyek ugyanilyen jól látják el feladatukat a megye takarékossági mozgalmában. A felsorolt adatok azonban világosan bizonyítják, hogy a falvak dolgozói közül is egyre többen teszik magukévá azt a ma már valósággá váló mondást, hogy a takarékos ember jobban él. Fülöp József Kereskedelmi szemle megyénkben A MÉSZÖV kereskedelmi főosztálya még az elmúlt évben intézkedéseket tett arra vonatkozóan, hogy megyénkben felülvizsgálják a kereskedelmi egységeket. A szemle célja, hogy az egységek tisztaságát, egészségügyi követelményeknek a betartását, az áruellátást felülvizsgálja. Eddig 25 földművesszövetkezetnél tartották meg az egységek szemléjét. A földművesszövetkezetek igen kevés kivétellel — felkészültek erre a szemlére. Az egységeket rendbehozták, az árukészleteket a választéknak megfelelően állították össze. Általában biztosították mindazokat a követelményeket, amelyeket a szemle során kitűztek. Igen szép eredményeket értek el az egységek rendbehozásában Mezőtárkányban és Kiskörén. Az eddig megtartott szemlék közül ezek a földművesszövetkezetek biztosították legjobban a követelmények betartását. Vannak azonban olyan földművesszövetkezetek is, mint például Kál, ahol pótszemlét kellett tartani, mivel a kitűzött feladatokat nem hajtották végre. Az egységek felülvizsgálásába a MÉSZÖV kereskedelmi főosztálya bevonta az Állami, Kereskedelmi Felügyelőséget, a község vezetőit és a földművesszövetkezet választott vezetőségének tagjait. Megállapították, hogy megyénk földművesszövetkezetei mind árukészlettel, mind az egyéb követelmények betartásával jól felkészültek. Hasznos volt ez a szemle azért is, mert egyben az egységekben tapasztalható hiányosságokat felvetették és a szemle után a hibák kijavítás sát mindenütt ellenőrzik. Önkiszolgálás a kenyérboltban Amint már előző számunkban is hírül adtuk, a hevesi földművesszövetkezet régi kenyérboltjának átalakításával megvalósította a kenyér önkiszolgálását. Az új kereskedelmi egység átadására hétfőn került sor. A vásárlók ismét csodálkozással vették tudomásul ezt a fejlődést, ami az utóbbi években végbement megyénk földművesszövetkezeti kereskedelmi hálózatában. A külsőleg is rendbehozott bolt már az első napon is nagyon megnyerte a vásárlók tetszését. Nemcsak az új forma megvalósítása, de maga a vásárlási idő lerövidítése is egyre több vásárlót vonz az új boltba. Mindenekelőtt megnyerte s Vásárlókat az az ötletes berendezés, amivel megvalósították a kenyér önkiszolgálását. Nem kell tolongani, sok időt eltölteni az új boltban. Minden vásárló maga választja ki a számára legmegfelelőbb árut, a pénztárnál fizet és már távozhat is. Kétségtelen és már az első napokban bebizonyosodott, hogy milyen nagy' előnyt jelent a kenyérboltban is bevezetett önkiszolgálási rendszer.