Népújság, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-17 / 14. szám

1961. január 17., kedd

NEPCJSÁG

3

A háború ördöge újra masírozik

VI.

Hol tartanak most?

Mi bántja B. Jóskát?

Tábori misén vesz részt a Bundeswehr egy egysége.

kell felszerelni. Strauss az

atomtitok megosztásában reménykedik, mert azt is kifejtette, hogy hadseregét „saját készítésű" atomrakétákikal

akarja ellátni. A hadihajógyártást már megkezdték, mégpedig olyan hajókat gyártanak, amelyék szintén alkalmasak a tömtől tetű rakéták kilövésére. A bonni hadügyminiszter — aki másfél évtizeddel ezelőtt alig tudta megmenteni az irháját Sztálingrád alól — úgy tervezi az elkövetkező német háborút,

Hivatalosan serlegnek hívják, de a faluban csak így: kupa. Öt éve, hogy minden esztendőben kapnak egyet a megyétől, vagy a járástól, mivel a kulturális seregszemléken a községi énekkar viszi el a pálmát. Ha nem is mindig az elsőt, de a másodikat, vagy harmadikat. Ezek a kupák aztán bekerülnek a művelődési ház irodaszobájának vitrinjébe, hogy láthassa a falu, kiböngészhesse rajta a vésetet. A dologra térendő: tavaly is kaptak egy kupát, mivelhogy a kórust nem közelítette meg egyik versenyző együttes sem. Csakhogy a kupa feleakkora lett, mint a ta- valj-előtti, az azelőtti. Igaz. hogy ezüstből készült, de Rác?. Károly bácsi szerint inkább lett volna réz, csak nagyobb. Első díj, de egészem elvész ott a többi között.

A járási tanács művelődési felügyelője is gondolkodóba esett, amikor átadta a vésnöknek. Mégiscsak nagyobbat érdemelt volna az együttes. De sok munkája lévén, nem járt utána, hogy nagyobbra cserélődjék a serleg, gondolta: ezüstből van, csak nem veszik rossznéven. így küldte el annak rendje szerint. Hanem amikor az együttes vezetője megírta, hogy kórusuk mast ünnepli 85 éves fennállását, amelyre tisztelettel meghívja a művelődési felügyelő elvtársat is, ismét kényelmetlenül érezte magát.

Erre az évfordulóra ugyani« nem számított. Mert ha gondol vele, bizony nem sajnálja a fáA nyugatnémet üzemekben növekszik a balesetek száma

I960 első felében c. balesetek száma a nyugat-németországi üzemekben elérte az 1,2 milliót, vagyis 1959 megfefelő időszakához képest csaknem 90 ezerrel emelkedett.

radságot, kicseréli azt a serleget nagyobbra.

Mindenesetre a meghívás olyan szívélyes volt, hogy nem lehetett visszautasítani. Márcsak azért sem, mert egyetlen tétel sem terhelte a költségvetést, a falu apraja- nagyja maga adta a jubileumi

SZEMES PIROSKA:

délután, s a nap

is meleg, tiszta égből hanyatlott le. Az ezerszemélyes szabadtéri színpad széksoraiból csak azok hiányoztak, akiknek fellépésük volt, tehát csaknem a falu ap- raja-nagyja. Később azután asztalokat toltak egymás mellé,

díszvacsorához való pénzt, miegymást.

Véletlenül szép volt a nyári

A vonat EGYHANGÚ rázása álomba ringatta a II. osztályú fülke utasait. Az előbb még oly hangos, j ókedélyű bácsi — nyugdíjas vasutas, aki a fiánál volt látogatóban — most nagyokat szusszantva, „húzza a lóbőrt”. Itt. a szembeni ülésen is letette már kötését ez a fiatal nő. Még nem alszik, izeg-mozog a szokatlan helyen, de már közelebb van az álomhoz, mint az ébrenléthez. Mellette idősebb asszony

— ölébe feküdve unokája, akit néhány hétre magához, a mamához visz — „fújja a kását”, két kezét egy pillanatra álmában sem veszi le unokájáról, a féltés, az önzés érzése felett nem győzedelmeskedett éjszaka a fáradtság.

A fülkében ketten vagyunk ébren. Én, akit a két hét utáni hazaérkezés izgalma tart ébren és egy 18—20 év körüli fiatalember. Csinos arcú, jóvágású, j barna fiú, ruházatára olyan lse falusi, sem városi. Nincs i rajta semmi különös, de mégis j magára vonta már előbb figyelmemet. Mi bánthatja ezt a fiatalembert?

Alighogy a vonat kiért a főváros házai közül, felállt, odament az ablakhoz és szinte az üveghez tapadva, mereszti szemét a sötét, ködös éjszakába, és sóhajtozik. De olyan sóhajok szállnak el ajkáról, amely egyáltalán nem egy fiatalemberre emlékeztet, aki távollevő szerelmére gondol, hanem úgy sóhajtozik, mint egy sokat próbált, beteg, elkeseredett ember. És türelmetlen, tartózkodó. Próbáltuk bevonni a fülke utasainak társalgásába, de ő egy-két szó után ismét magába zárkózott, visszafordult az ablakhoz, mindössze kétszer szólt úgy, hogy ne kérdésre válaszolt volna: „de lassan megy ez a vonat”, egy másik alkalommal pedig: „Mikor érünk már Ludasra? Van-e ettől a (vonattól autóbusz?” Pedig a vonat vágtat, rohan célja felé.

AMIKOR A FÜLKE utasai elcsendesedtek, ismét kezdeményezni próbálom a társalgást. „De sürgős lehet az útja, a kislány már biztosan alszik, akinek sóhajait küldi. Nem kell kétségbeesni, holnap is nap lesz.” — Próbálok kedé- lyeskedni. — Nem alszik az, — mondja és hallgat. Pár perc eltelik, míg ismét megszólal. — ..Nem is csak amiatt sóhajtozom én, nem az bánt engem”

— hangja keserű, egyáltalán nem illik fiatalos arcához. Megint csak a sokat próbált, sokat tapasztalt ember hangját vélem hallani.

Már Hort-Csányt is maga mögött hagyta a vonat, amikor

hosszas próbálkozás utón szóra bírtam B. Jóskát, aki kiöntötte szívét nekem, az idegengyelő gyönyörködve fülelt hol ide, hol oda, ahol éppen kedvére való dalolás ment. Így telt az este, majd a jelenlevő vendégsereget felszólították: ki-ki mondja el, mivel szándékozik hozzájárulni az együttes további fejlődéséhez. Volt olyan megyei vendég, aki nem készült felszólalásra, de mert hamarosan tudtára adták: itt így illik, elvárja a falu népe, tehui rögtönzött egy kis ígéretekkel fűszerezett beszédet. A kórusvezető megyei karmester új kórusszámot. ígért, a tanács egyik feje új zongorát, akadt, aki utazásokkal kecsegtette a népet. Valamenyit megtapsolták, és senki nem vette szívére az ígéreteket, hiszen azokra most csak azért volt szükség, hogy a pampát emeljék vele. Mert az olyan szép, amikor ünnepségen egymást váltják a szónokok.

Eztán került elő a kupa. A járási kulturális felügyelő arca tüzelt. Nem az italtól (közismerten bornemissza), hanem attól, hogy valaki felhozhatja, miért kicsi a serleg. Mit mond akkor? Már éppen a választ fogalmazta, amikor színültig töltve átnyújtották neki a kupát. Észre sem vette, hogy a hosszú asztal egyik felén már megkóstolták a bort a kupából, s óhatatlanul ez a sors vár rá «. Ebben a pillanatban vissza- lőkölt, kissé szédülten nézegette a négydecis serleget, majd boldogan szájához emelte, majd amikor lehúzta, fellélegezve így szólt:

— De jó, hogy mégse küldtem nagyobb kupát!... |

nők. És most anélkül, hogy valamit is hozzátennék — inkább csak rendszereztem —, tovább adom szóról szóra: mi bántja B. Jóskát. Tovább adom, hátha eljut B. Jóska apjához, akinek a nevét, fia kérését teljesítve, nem írhatom ide.

— Apámékat is beagitálták a szövetkezetbe. Édesanyám már előbb is beleegyezett volna, de apám sehogy sem akart. Mikor aztán mindenki belépett, azt mondta, ő sem lehet egyedül kint, ő is aláírta a belépési papírt. De azt mondta, ha neki mennie is kell, de én nem megyek. Én menjek el valahová dolgozni, csináljam meg magamnak a jövőmet, mert a termelőszövetkezetben nem lesz belőlem semmi. De hát hová menjek? Nem voltam én még csak Gyöngyösön meg Egerben nagyobb helyen, akkor is egyszer édesanyámmal az orvosnál, meg egyszer Gyöngyösön, amikor találkozó volt. Édesanyám sem akart belenyugodni, de hát apámmal, nem lehetett bírni. Vagy öt hónapja aztán, a keresztapám szerzett helyet Pesten, egy építkezésnél, azóta ott dolgozom. Nem volna ott rossz hely, nem kell sokat cipekedni sem, elég jó emberek vannak a szálláson is. De hát nem nekem való az. Reggel megkezdjük a munkát, este meg a szálláson vagyok. Nem jáiok sehová, nem szeretem én azt a nagy zsinatot Meg aztán édesanyám is mindig sír, hogy valami bajom lesz, vagy rossz társaságba keveredem. Mikor így két—három hetenként hazajövök, alig tudok visszamenni.

mert akkor a legroszszabb, amikor vissza kell menni. Otthon találkozik az ember cimborákkal, van már olyan Is, aki eljár dolgozni, mint én, de sokan vannak, akik a szövetkezetben dolgoznak. Már olyan is van köztük, aki Zetort vezet. Ezt szeretnék én is, nem

maltert hordani... Mondtam már apámnak, de azt mondja, legyek kőműves, tanuljam ki a szakmát. D<f most már? Hisz nemsokára bevonulok. A bevonulás is. Attól félek, hogy máshová visznek katonának, mint a cimborákat, — akkor aztán jól nézek ki...

A kislány? Ki tudja, mi lesz még abból? Fiatalok vagyunk mindketten. Meg aztán otthon se vagyok, és ki tudja még azt? Pedig nagyon rendes kislány. ö is a szövetkezetben van, de higgye el, nemcsak azért akarok én haza, odamenni dolgozni. Nem tudom, mi lesz, sikerül-e édesanyámnak rábeszélnie apámat, hadd mehessek haza. Én már nem is szólok neki, mert mindjárt kiabál és pofont ígér. Pedig ő is látja, hogy nem úgy van a szövetkezetben a fiatalok dolga. ahogy ő elképzelte .;.

Nem tudom, igazán nem tudom, mi lesz! Ha apám nem enged a szónak, én megteszem azt, hogy ha leszerelek a katonaságtól, hazamegyek, de nem az ő házához. Csak édesanyámat sajnálom. Ilyenkor is, amikor megyek haza, olyan jó érzés, de ha arra gondolok, hogy otthon megint csak a vita apámmal, látni a cimborákat, a kislányt, aztán mikor visszafelé indulok, hallani anyám sírását, megértheti, szóval nem egy jó dolog, és ha így végiggondolom, legszívesebben félúton leszállnék..;

... EZEKET mondotta el időnként elérzékenyülten: B. Jóska, ez a hazulról elzavart, elkeseredett fiatalember. Nagyon sajnáltam és sajnálom ma is. És azt kívánom, járjon eredménnyel Jóska és édesanyja harca a makacs édesapával szemben, hogy mielőbb legyen együtt a család és B. Jóska is megtalálhassa helyét ott, azok között a fiatalok között, akik ott dolgozhatnak falujukban, akiket nem üldözött el hazulról senki és semmiféle előítélet

Papp János

„Ezt be kell látni minden egri embernek

A BOLDOGULÁS

a továb- __________ bi gazdálkodás egyetlen helyes útja a kollektív munka, a kollektív gazdálkodás. Erről beszélgettünk mi is Kocsis Józseffel, aki csütörtök este döntött úgy, hogy a szövetkezeti gazdálkodást választja. Kocsisék Egerben, a Jankovics Dezső utca 6. szám alatt laknak. Nagy ház az övék, terjedelmes, magas kapuval, és szépen berendezett szobákkal. Az udvaron üres fogat, a pincében tárolt vörös és fehér bor, az istállóban három ló és három szarvasmarha arról vall a látogatónak, minden szónál ékesebben, hogy Kocsiséknak volt miből élni, volt miből vásárolni, megéltek ők tisztességesen abból, amit a másfél hold szőlő és három hold föld termett.

— C

sak a tavasszal másfél holdon termeltünk zöldborsót, amiért annyi pénzt kaptunk, hogy az egész környékben megirigyeltek érte — mondja nem kis büszkeséggel a házigazda, majd a felesége felé fordulva, hogy bizonyítsa előbbi szavait, mosolyogva megkérdi :

— Ugye, anyu, nem győzted a piacról hazahordani a pénzt?

— így van! — helyesel az asszony, és még hozzáteszi: — A jó gazdálkodónak az elmúlt években is megvolt mindene.

— Meg ezután is meglesz mindene! — jelenti ki határozott hangon a gazda, és komoly számvetéssel folytatja:

— Ezért írtuk alá a belépési nyilatkozatot. Azt akarjuk, hogy ebben az évben is meglegyen mindenünk, sőt még több legyen! Elvégre közösen gyorsabban el tudunk végezni minden munkát, korszerűbb lehetőségek között tovább tudjuk növelni a termésátlagokat is. Az állam megad minden segítséget elképzeléseink megvalósításához, s ha mi is beleadjuk lelkesedésünket, tudásunkat, akaratunkat a munkába, akkor olyan dolgokat tudunk majd művelni, aminek csodájára járhat ország-világ.

Az első év kicsit nehezebb lesz, de majd összeszokunk és minden hónapban, minden évben jobban és jobban megy majd a munka is. Csak mielőbb gondolja meg minden dolgozó társam, és írja alá a belépési nyilatkozatot. Ne holnap, hanem még ma, mert gondolkodásra nincs sok idő. Üzenem is nékik, — hiszen- ismernek széliében, hosz- szában a városban —, hogy ti is azt csináljátok, amit én. Lépjetek be a termelőszövetkezetbe! Ha bíztok két kezetek erejében, ha bíztok egymásban, nem érhet csak kellemes meglepetés. Ennek az útnak olyannak kell lennie, mint a nyílnak, célba kell jutnia. Nem „hátházunk”, hanem legjobb tudásunkkal segítsük előrevinni a közös boldogulás felé vezető minden lehetőséget. Tegnapelőtt beszélgettem Tamási Ferenccel, Csepregi Ferenccel, Ozsvát Imrével, Soós Sándorral, Bóta Gáborral, és még egy csomó más, egyénileg dolgozó parasztemberrel, hogy ők miként gondolkodnak. Azt mondták, ők meg alszanak rá előbb, mielőtt, döntenek. Mondtam nekik, ne sokat gondolkodjanak, hanem fogják a plajbászt és írjanak alá annak a papírosnak. Holnap majd megint elmegyek, hogy dön- töttek-e már, vagy sem. Elvégre nekem se mindegy, hogy kikkel dolgozom majd együtt, s ezek az emberek nagyon szorgalmasan végezték mindig a munkájukat, tudom, az a szövetkezet, ahová belépnek, csak jól jár velük. Szeretném, ha abba a szövetkezetbe lépnének be. amelyikben én vagyok, a Balázs ígnác Termelőszövetkezetbe.

— A SZÖVETKEZETI)

kodás a jövő útja. Ezt be kell látnia minden egri embernek, s ha jobban akar élni mint napjainkban, akkor alá kell írnia a belépési nyilatkozatot — fejezte be mondanivalóját Kocsis József 49 éves termelőszövetkezeti gazda.

Fazekas István

vacsorához terítettek, majd versenyre indultak: ki tud több helyi nótát. A kulturális felüatomfelfegyverkezést és nem állítja meg a fegyverkezést, akkor ezzel a Német Demokratikus Köztársaság kormányát megfelelő ellenintézkedések megtételére fogja kényszeríteni, valamint arra, hogy felkérje szövetségeseit, bocsássanak rendelkezésére rakétafegyvereket. Önök atomfegyverkezésükkel és revánspolitikájukkal

egyenesen kényszerítenek minket arra. hogy védelmi intézkedéseket tegyünk. Hogyha tehát Önök más érvekkel nem győz- hetök meg. remélhetőleg a. Német Demokratikus Köztársaság földjén elhelyezett modern rakétafegyverek alkalmasak lesznek arra, hogy felismerjék: az önök reváns politika ja egyszer i és mindenkorra kudarcra van ítélve. Kérem, vegye tudomásul az új helyzetet és gondoljon a mi népünkre, amely csak békében tud élni. Gondoljon hazánkra. amelynek újraegyesítése csak mint békeállam oldható meg’.

Adenauer azonban mindenre gondol, csak éppen a német nép vágyára nem. Gyűjti maga köré Hitler főfasisztáit, és mindent megtesz a német nép békéje ellen.

(Vége.)

lődését és kész arra, hogy megvédje társadalmi rendjét. Walter Ulbricht világosan kifejtette Konrad Adenauerhez intézett levelében, hogy a Német Demokratikus Köztársaság nem nézheti tovább tét’enüi Bonn erőltetett iramú fegyverkezését. Levelében ezt írta:

„Ha a Nyugatnémet Szövetségi Köztársaság kormánya hamarosan nem szünteti be az

hogy miközben a Bundeswehr

lerohanja a Német Demokratikus Köztársaságot, Ausztriát, Lengyelországot, Csehszlovákiát és hazánkat, addig a nyugati hatalmak „kisebb zavaró és korlátozott akciókat" fognak majd végrehajtani.

Vajon hány ember ismeri fel azt a borzalmas veszélyt, ami a nyugatnémet jelenségekben van? Biztosan nagyon sok ezer, tízezer, és millió ember. Még Nyugat-Németországban is keresztül látnak az újfasiszták szitáján. A német munkásosztály harcol az atomfelfegyverEgy „Honest John” típusú rakéta. — Az első rakéta, amit nyugatnémet katonák lőttek ki.

kezés ellen, küzd a békéért. A Föld minden békeszerető népe szót emel a német militaristák háborús készülődése és mindenféle támogatása ellen. A Német Demokratikus Köztársaság népe is élénk figyelemmel kíséri Bonn revansista készüTavaly, december 4-én, „Honest John" típusú rakéta süvített el Bergeb-Hohne közelében, a német erdők felett. Ezúttal először gyújtott be rakétát nyugatnémet katonaság. Erre csak azért kerülhetett sor, mert a nyugati imperialisták nemcsak szemet hánynak, hanem fegyverekkel, rakétákkal is ellátják a nyugatnémet hadsereget, a Bundeswehrt. A sikeres kilövés után újabb tanul- nivalóval bővítették a tartalékos tiszti tananyagot. A rakéták kezelése, taktikai és stratégiai alkalmazása. Adenauer és társai most azon fáradoznak, hogy atomfegyverekkel is felszereljék a hadsereget. Ez év elején többek közt azért utazik a bonni államfő az új amerikai elnökhöz, nehogy az hajszálnyit is enyhítsen a nemzetközi feszültségen, mert akkor a nyugatnémet militariz- mus esetleg nehéz helyzetbe kerül, le kell mondania az atomfegyvereikről. amelyeket reménykedésük szerint egyszer majd csák megkapnak támogatóiktól.

Strauss hadügyminiszter előreláthatóan már most megteszi a szükséges intézkedéseket. A Szövetségi Gyűlés előtt kifejtette. hogy a nyugatnémet hadosztályokat át kell szervezni brigádrendszerre, atomhadviselésre alkalmas csoportokra, és előbb atomtöltetű rakétákkal