Népújság, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-14 / 12. szám

1961. január XI., szombat

N6P0JSAG

3

A háború ördöge újra masírozik

IV.

Udvarias ieigázók

udvariatlan Sogadlatása

Ezerkllencszá ihatván november 3-án ä Bundeswehr el- ' ső egységei, összesen három-! ezer katona bevonult a fran- j ciaországi Mourmelon és Sis- sonne támaszpontokra. Ezt megelőzően a katonák úgynevezett lélektani előkészítő tanfolyamon vettek részt. Tiszt- j jeik figyelmeztették őket arra, í hogy a franciák nem egy- j könnyen szoknak hozzá a né- j met egyenruhához, ezért:

„Legyenek udvariasak és j tartózkodók a francia lányokkal. asszonyokkal. Bánjanak j velük úgy, mint saját nővérükkel.

Ne emlékeztessenek senkit az elmúlt háborúra, beszélges- i senek inkább a halászatról, j vagy a bélyeggyüjtésröl.

Autót, motorkerékpárt óva- I tosan, lassan vezessenek.

Vasárnapi kimenő alkalma- j val kerüljék a csoportos sétá- ' Zósí és ne okozzanak zajt.

Ne várják, hogy tárt karok- j kai fogadják őket a francia vendéglőkben, kávéházakban.”

Német alapossággal és körültekintéssel megfogalmazott utasítások ezek, nincsen benne hiba. A franciákat azonban nem a német polírozottság, hanem a német politika aggasztja! Az viszont mélységesen, s ezért válhatott valóra az utolsó látnoki tehetségről tanúskodó megjegyzés minden szava.

A német katonákat nem fdagadták tárt karokkal sem a vendéglőkben, kávéházakban, eem az utcákon, országutakon.

A francia nép ottlétük első napja óta „lélektani előkészítést” tart számúkra, de a saját elképzelései szerint.

A kisvárosok kereskedői megtagadják a német katonák kiszolgálását, s egy üzletből, ahová tömegesen tódultak be vásárolni, valamennyi elárusító kivonult.

Más alkalommal, amikor a mourmeloni támaszpont néhány katonája vasánapi sétára indult, a.városka szembejövő járókelői átmentek a járda másik oldalára. Ugyancsak Mourmelonban történt, hogy ,egy kerékpárkereskedő a francia hatóságok előtt kijelentette: „Ha ezek énekelve vonulnak végig az utcákon, nem állok jót magamért.”

Az egyéni akcióknál még sokkal jelentősebb az, hogy a Francia Kommunista Párt vezetésével óriási tömegmozgalom bontakozott ki a Bundeswehr egységek bevonulásai ellen tiltakozásul. Még a bevonulás megtörténte előtt Waldeck Rochet és Francois Billoux kommunista képviselők összesen három alkalommal tiltakoztak a parlamentben a készülő német—francia megállapodás ellen. De Gaulle nem méltatta a nép választott képviselőit arra, hogy ezt az ügyet eléjük terjessze, parlamenti tárgyalásra bocsássa. A Francia Kommunista Párt Politikai Irodája ekkor felhívással fordult a francia néphez:

„A francia nagytőke a 40 év alatt másodszor nyújt segédkezet a német militarizmus újjáéledéséhez. Ma ezt a hadsereget Hitler hetven tábornoka vezeti. A háborús bűnösök a vezérkarban ülnek.

A VESZÉLY FELMÉRHETETLEN!

A Francia Kommunista Párt felhívja hazánk minden hű fiát, hogy politikai és társadalmi különbségre való tekintet nélkül egyesítsék erőiket és biztosítsák azoknak a tüntetéseknek a sikerét, amelyeket november 13-án rendezünk Franciaország 30 városában. Egy emberként tiltakozzunk az ellen, hogy német támaszpontokat létesítsenek hazáng föld• ' „ ff

jen.

A Francia Kommunista Párt felhívása visszhangra talált a társadalom széles tömegeiben. Nyomban megjelent az Ellenállók—Deportáltak—Internáltak és Hazafiak Társaságának nyilatkozata, amely november 3-át, a Bundeswehr egységek bevonulásának napját országos

gyásznappá nyilvánítja és felhívja a lakosságot, hogy tüntessen szerte az országban a második világháború mártírjainak, a németek áldozatainak, emlékművénél.

Hasonló értelmű nyilatkozatot adott ki a Sorbonne ki- lencvenhét diákja, amelyben

és teljes leszerelés támogatását. E követelésekkel, a párt világosan megmutatja, hogy a német katonák franciaországi bevonulása csak része egy átfogó kérdéscsoportnak, hogy ez csupán a német nagytőke növekvő étvágyának újabb megnyílván ulása.

A német népnek — az NDK egész lakosságának és a nyugatnémet társadalom dolgozó rétegeinek érdeke viszont szöges ellentétben áll a nyugatnémet militaristákéval.

Hitler a csuda pasas

Nyugatnémet fiatalok lövőié — A ma méteiyezi a holnapot

A Sorbonne udvarán professzorok és diákok megkoszorúzzák az ellenállás mártírjainak emlékművét.

felhívják tanáraikat és egyetemista társaikat, hogy együttesen koszorúzzák meg az egyetem udvarán álló mártíremlékművet.

1960. november 11-én és 13-án valóban többezres tömegek tüntettek Franciaország- szerte a német militarizmus és saját kormányuk behódoló politikája ellen. Tizenharmadikán összesen 30 városban, s köztük a németek által földig lerombolt Oradour-ban voltak elemi erejű tömemmegmozdu- lások. Az egykori deportáltak, a hitleri koncentrációs táborok volt lakói csíkos rabruhájukat felöltve vonultak fel, hogy ezzel is felelevenítsék polgártársaikban a német megszállás gyalázatos emlékét.

A tömegek friss lendületével szemben a francia helyi hatóságok tevékenysége rettegésről, bizonytalanságról tanúskodik. Az egyik kisvárosi filmszínházban műsorra tűzték a „Támad az SS az éjszakában” című filmet. A mozi ajtajába tett hatalmas plakátok érthető nyugtalanságot váltottak ki a lakosságban, mire a városi tanács úgy döntött, hogy megváltoztatja a móri műsorát.

A nép valódi, hivatott vezetője, a Francia Kommunista Párt viszont, a helyzetben illő lendülettel, kitartással, állhatatossággal végzi a tömegek felvilágosításának páratlanul fontos feladatát.

A párt központi lapja, a Hu- manité napról napra tájékoztatja olvasóit a kormány terveiről, az újabb és újabb német egységek megérkezéséről, a tüntetések sikeréről, stb. Ennek is tulajdonítható, hogy november 11-én, az első tüntetési napon az újság szokásos példányszámánál 127 ezerrel több kelt el Párizs és a vidéki városok, falvak utcáin.

A párt ugyanakkor nem elégszik meg a napi feladatok megoldásával. A fentebb említett felhívásnak befejező részében előterjeszti a párt követeléseit: a Német Demokratikus Köztársaság elismerését, Nyugat-Berlin kérdésének békés rendezését, békeszerződés aláírását mindkét német állammal a postdami határoknak megfelelően, az általánosfrancia nép a betolakodók elleni harcát csak a német néppel való szövetségben nyerheti meg, csak velük együtt küzdhet a revansistak háborús törekvései ' ellen mindkét nép szabadságáért, a német egységért, a békéért.

(Folytatása következik)

I ehetőségeimhez képest 1J megkülönböztető figyelemmel kísérem mindazt, ami napjainkban Nyugat-Németor- szágban történik, s őszintén mondom, örülök, ha a kapott hírekből nem kell olyan következtetéseket levonnom, amelyek csak felidézni, de semmiképpen sem feledtetni tudják velem is, s gondolom másokkal is, azt a korszakot, amelyet 1945 május 9-e zárt le. A megkülönböztető figyelem elsősorban annak a ténynek szól, hogy vajon valóban zárókő volt-e a „győzelem napja" egy olyan síron, ahová megérdemelten temettek el egy éjőnek is rothadó holttestet, a nácizmus hulláját, egy olyan síron, amely nem sírok, de temetők egész sorát teremtette meg egykor é’ő lakója jóvoltából.

Részben az Eichmann-ügy, de sokkal inkább a , „nyugat-: német”-ügy, amelynek csak egy része lehet az elkövetkezendő Eichmann-per, érthetővé teszi ezt a figyelmet, s meglehetős rezignáltsággal kell megállapítani, hogy a hírek jó része sokkal inkább a sír szel lemének idézését hirdeti, mintsem hogy még a sírt is befedje egy újuló élet a maga keményen és őszintén önkritikus valóságában. Akad kéz, és sajnos, nem is kevés, amely meg-megemeli ama sír lezárókövét, s ilyenkor unos-untalan megcsapja az ember orrát a hullaszag. Jó... rendben van, azok, akik még élnek, s már nem éppen fiatalok, a természet törvényei szerint lelépnek az élet és a törté nelem színpadáról, s majd az új generáció, amely most van felnövekvőben Nyugat-Német- országban is, reálisan, józanul, főleg tisztán lát hozzá, hogy megoldjon egy olyan kérdést, amelyre a ma élő kor osztály nem volt, mert nem is lehetett képes. Most azon külön ne meditáljunk, hogy miért lehet uralmon ez a k o r és „kori’-nél- küli osztály, erre egy cikk kevésnek bizonyulna, túlságosan

is messzire nyúlnának térben és időben is a szálai, hogysem teljes felgombolyításukra egy újságíró vállalkozni merészeljen, szűkös lehetőségei közepette.

A hír azonban, amelyről a

^ Combat című, magát függetlennek nevező francia reggeli napilap ír, korántsem meg nyugtató, ami a nyugatnémet fiatalság jövőjét, s ennek keretében az egész világ jövőjében, elfoglalt helyét illeti. A kép nemcsak hogy aggasztó, de egyenesen lesújtó, vagy ahogy a lap írja: „...a lehető legrosz- szabb.” A Combat ugyanis egyik cikkében arról számol be, hogy körkérdést intéztek: 12—25 éves fiataloknak mi a véleményük a fajüldözésről, mit tudnak Hitlerről, a nácizmusról. E körkérdés kapcsán fest a Combat körképet arról a mai fiatalságról, amelynek tekintélyes részét tudatosan és megfontoltan már most megfertőzött az idősebb korosztály, a hatalmon levő nácik, bírók, orvosok, miniszterek, közemberek, s pedagógusok: meghamisítva. amit lehet, s megdicsőit- ve azt, amit meghamisítani nem lehetett.

A mindenkor elismerésre méltó német alaposság, ím, gazemberek kezén alapos lólekfertó- zéssé változott, ritkábban holmi szabadsageszmóbe burkolva, de leggyakrabban még sztani- olba sem csomagolva, legfeljebb csupán „átértékelve”. Ezek után hogyan is lehetne csodálkozni, hogy egy 19 éves, kereskedelmista fiú kijelentette, hogy Hitler „csuda jMsas* volt. egyébként egy szót sem hisz el abból, hogy gázkamrák voltak, a tömeggyilkosságokat csak eltúlozták — szerinte: „hogy befeketítsék Németországot. ■

Igen sok fiatal így nyilatkozott: „HHlemek persze nem

volt igaza, de... mindazonáltal” és -jött a mindazonáltal, amelyből meg lehetett tudni, hogy Hitlernek végeredményben is igaza volt és ha volt, akkor már könnyű a következtetés, hogy van ma is. Megkérdeztek 387 általános, illetve szakiskolás gyermeket — 12—16 éves kor között —, akik közül például a szakiskolások 56 százaléka kimondottan telve volt faji előítéletekkel. Helyesen állapította meg a Combat: „A faji eszme és az agresszivitás együtt jár.”

JVT a még fiatalok, holnap

1 1 politikai tényezők, ma még gyermekes élői té’etek,

holnap mélyen gyökerező álláspont, kikristályosodott fajgyűlölet és agresszivitás. Ha most ehhez hozzávesszük, hogy a Bundeswehr évről évre mind erősebbé és hatékonyabbá válik, elsősorban éppen azok jóvoltából, akiknek jóvoltából ma a nácik lehetnek uralmon Nyugat-Németországban, nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kimondjuk: az agresszióba torkolló fajgyűlölethez mái- most kovácsolják' az ekevasakból a kardokat. ’

Gyurkó Géza

Adenauer roppant finnyá«

X'0®°00000°a00u^ J'-V-C*OOOCOÜŰO<>^CXX^gO^SXe<XíVJOOOOü(Xe«X'(X.’iXxXesOOOOOOOOCŰC«XIOjOOi.eOOOUu J.. OOO OUOO _

4 tárgyalóteremből

Válóok: as alkohol

nyilatkoztak, hogy csak akkor aludtak nyugodtan, amikor az apjuk nem volt otthon. Persze, minden pillanatban félniök kellett így is, hogy hazamegy.

A JÓÉRZÉSÜ szomszédok látták, hallották, hogy a családban az asszony és a gyermekek élete szakadatlan szenvedés a férj és apa garázda viselkedése miatt. A kegyetlen életmód megváltoztatására a passzív és mindent elszenvedő asszony nem volt képes. Ezt tapasztalták a szomszédok is. A panaszkodások és a hallottak, látottak hatására a szomszédasszonyok elmentek a rendőrségre. Elmondották, hogy a férj előttük is többször kijelentette: nem nyugszik addig, amíg az asszony a ravatalon nem lesz, vagy a bolondok házába nem viszik.

A rendőrség helyszínelt a családnál és a rettegő gyermekek, de a sokat tűrő asszony is megerősítették, amit a szomszédok a rendőrségnek jószán- dókkal tudomására hoztak. A közbiztonság közegei figyelmeztették az apát, hogy családját az együttélés szabályai szerint gondozza, mert ez kötelessége. Az apa látszólag bűnbánóan viselkedett a hatóságok előtt, de mindent ott folytatott a figyelmeztetés után is, ahol abbahagyta. Folytatta a könyvekből rögeszmésen kinézett szerelmi ábrák követelését, éjszakánként, részeg fővel, félholtra verte á feleségét, mert az nem akart esztelen játékainak tárgyává válni, létépte az asszonyról a ruhákat az utolsó cafatig és úgy mutogatta gyermekeinek anyjukat: közben sikoltozás, jajveszékelés, a gyermekek bőgése sem ébresztette fel a kegyetlen apa szeszben eltompult lelkiismeretét. A lé- lekrombolás megállapítható

bűnét is elkövette gyermekeivel szemben, mert előttük és velük olyan jeleneteket rendezett, amikre csali az elmegyógyász figyelhet fel — a hatóságon kívül.

A szomszédok a saját nyugalmuk és a szerencsétlen család érdekében ismételten a rendőrséghez fordultak. Elmondották, néha előfordult olyan eset is, hogy nyolc-tíz asszony összeszaladt, hogy a férj parázna aljasságait és részegségében folytatott dühöngését megakadályozzák. Az egész utca tudta, hogy a négygyermekes, szolid családanyának csak akkor van nyugta, ha a férj elrohant szeretőjéhez, áld őt, állítólag megnyugtatta és társként tudta és akarta kezelni. Valószínű, hogy ez a másik nő is közrejátszott abban, hogy a férj ennyire elrugaszkodott családjától és a normális élettől.

A bíróság széleskörű bizonyítás után felbontotta a házasságot. (A keresetet végre, hatévi szenvedés után az asz- szony nyújtotta be.) A bíróság a házasságot a gyermekek érdekeire való tekintettel bontotta fel és intézkedését teljes mértékben a férj garázda magatartásával indokolta.

•k

AZ ŰJSAGÍRÓ tolla nem tud megállni ennél a befejező mondatnál és a bontóítélét indokolásánál. A tények és az apa alkoholista volta csak azt bizonyítják, hogy a szesz, a dorbézolás az esetleg egyébként .is terhelt férfit szadistává teszi és olyanokra izgatja, amiket józan vagy józanabb állapotban nyilvánvalóan nem követne el. De miért kellett az asszonynak és a jobb sorsra érdemes négy gyermeknek eny- nyit és ennyi ideig szenvednie? Mekkora az a rombolás, amelyet a gyermekei lelkében a* apa véghezvitt? Hol van a társadalomnak az a joga és hol kezdődik annak érvényesítési határa, hogy a garázdát megfékezze és megakadályozza dühöngését? Mert tanuk és szavahihető emberek állították a bíróságon és korábban is, hogy a férj nem tud beleilleszkedni a családi • életbe, nem tudja megtartani az együttélés legelemibb szabályait sem —, tehát ilyenkor mi a jogos teendő a társadalom részéről? Amikor a férj rugdalta feleségét, véresre verte, a szomszédok hallották a sikoltozást és látták az egyenlőtlen küzdelem nyomait, nemegyszer a szomszédok léptek közbe, hogy megfékezzék a részeg garázdát; lehetett-e volna korábbairés hatékonyabban közbelépni a hatóság részéről — a szenvedő asszony és a gyermekek érdekében?

És itt gondolunk a huligán- kérdésre is. Ha a fiatalok ilyen példákról hallanak (márpedig az ilyen esetek elég hangosak!), a felnőttek iránti tisztelet és megbecsülés . nem növekszik bennük és a .példamutatás" ereje sok jószándékot söpörhet semmivé. A szerencsétlen négy-, öl-, hétesztendős .gyermekekben, akik ennél a családi i ’zhelynél szerettek volna gondtalanul melegedni és felnőni, milyen sebek tátonganak, és ki és hogyan fogja azokat meggyógyítani?

HATÓSÁGAINK miért nem járnak el garázdaság bűntette miatt az ilyen apákkal szemben? Büntető szankciókat kell alkalmazni az alkoholizmusnak ilyen rabjai ellen! A társadalom figyelmeztető szava bizonyos füleknek csak jámbor suttogásként hat, meg kell találni a módját annak, hogy a valódi humanizmus nevében ezek az emberek, akik állati színvonalra süllyednek, saját alantas szenvedélyeik miatt, ne nyomoríthassanak meg gyermekeket és asszonyokat.

f. a.

a bírósagok polgárok között lefolyó vitákban döntéseket hoznak és rendezik az eléjük kerülő kérdéseket. Ez az általános tétel érvényes a házassági bontóperekre is. Az ügyben eljáró bírósági tanács feltárja és sokoldalúan megvizsgálja a vita anyagát, hogy megnyugtató és a közre is hasznos döntést hozhasson: ítéletével azt akarja, hogy ne csak az előtte álló felek tanuljanak, hanem azt is, hogy a társadalom javuljon a viták lezárásával.

Ez a szöveg így, olvasva, túl száraznak és iskolakönyvízű- nek tűnik. Pedig a bíróság mindig ezt teszi. Hogy a vitás és vitában olykor egymást gázoló felek hogyan kerülnek a bíróság elé, az már külön kérdés. Erről kívánunk szólni egy jogerős ítélet kapcsán.

*

1948-ban egy kisiparos ember megnősült. A házasság sikerültnek volt mondható, egy év után megszületett az első gyermek. A büszkeség még dagaszthatta is az apai mellet, mert fiú volt az első jövevény. Két év után újabb gyermek, ekkor már kislány, aztán egy év múlva megint kislány. Ez idő tájt a férfi már gyakran beszeszelt, részegen ment haza. S mint minden részegségre hajlamos embernek, kialakulnak szeszközi állapotban rögeszméi, a férj, az egyébként használható iparos azzal a szokatlan törekvéssel foglalkozott, hogy ő könyvekből tanulja ki a szerelem művészetét. Ezt a torz és egészséges emberek számára ostobának tűnő ötletet csak akkor hangoztatta felesége előtt is, amikor részegen hazatántorgott. Ekkor azonban nem oktató hangon, hanem kegyetlenül, brutálisan. Az asszonyt a gyermekek szeme láttára ütöt- te-verte úgy, hogy a kék-zöld foltok állandóan tarkították az asszony testét. A gyermekek rettegése csaknem leírhatatlan lehetett ezekben az években, mert azok saját szavaikkal úgy

konyhájának. Bonnban ugyanis állítólag kitűnő forrásvíz folyik a vízvezetékekből, amely ínyencek szerint különösen alkalmas a kávé, illetve tea készítéséhez. Uhöndorfban viszont, ahol a kancellár lakik, a vízvezetéki víz nem felql meg a magas igényeknek.

A német szövetségi kancellár teáját cs kávéját olyan vízzel készítik, amelyet kerek 20 kilométer távolságról hoznak neki.

Adenauer sofőrjének napi munkájához tartozik, hogy három darab literes üveg bonni ivóvizet szállít a kancellár