Népújság, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-10 / 8. szám

NÉPÚJSÁG IMI. január 10.. kedd Védjük, mert a miénk Aki lóp — bűnös. Aki meg­károsítja embertársát azzal, hogy személyi tulajdonát el­lopja, erkölcsileg hitelét veszti a társadalom előtt, de vaj oh elmondható ez azokban az ese­tekben is, amikor valamennyi­ünk közös értékét, a társadalmi tulajdont lopják, sikkasztják el. Ha hűek akarunk lenni az igazsághoz, azt kell monda­nunk: még nem mindenkinél talál megvetésre, elítélésre az az ember, aki a közösség Va­gyonát dézsmálja. Egyesek még csak a személyi tulajdon ello­pását tartják bűnnek, s vala­miféle bocsánatos véteknek a közös vagyon elherdálását. Pe­dig azok, akik a köz „pénztár­cájához „nyúlnak, nem egy ember zsebpénzének megfelelő összeget emelnek el, de sok­szor százezereket, milliókat. Ha nem is tudott még olyan gyökeret verni a közös vagyon tekintélye, védelme, mint az évezredek hagyománya és erős törvényei által védett magán- és személytulajdon — becsü­lete, mégis észrevehetően nő, pocsékolói, sikkasztói szama pedig csökken. Ezt mutatja az egri járásbíróság jelentése is, amelyből megállapítható, hogy az utóbbi két évben 25—30 százalékra csökkent a társadal­mi tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények száma, a ko­rábbi 60—75 százalékról. Érezhetően nagy javulás ez, s ha hozzávesszük, hogy nem­csak az elítéltek száma csök­kent, de az ilyen ügyekben történt vádemelések száma is, bizonyítottnak látszik az a tény, hogy a szocialista erkölcs térhódításával egy időben a társadalmi tulajdon tekintélye is örvendetesen megnöveke­dett. Ez a javulás mégsem ringat­hat bennünket olyan illúziók­ba,’hogy nincs már semmi tennivalónk közös érdekeink védelmében. Az alkalomadta lehetőség, dolgozni nem szere­tő, de mégis nagylábon élni akarók nem lebecsülendő szá­ma további éberségre, s arra int: növeljük az emberek sze­mében a társadalmi tulajdon becsületét. Arra ösztönöz, hogy továbbra is nevelő hatású, s ha kell, szigorú büntetésekkel ri­asszuk el mindannyiunk va­gyonától a társadalmi tulajdon megkárosítóit. Erre figyelmeztetnek az Utóbbi idők bűncselekményei, amelyek főleg a kereskedelem berkeiben dúlnak. Erre int a FŰSZERT bűnszövetkezetének esete, amelynek tagjai 20 ezer forinttal károsították meg a társadalmi tulajdont. Ezért óv a megnyugvástól az egri ma­lom molnárainak és raktárosá­nak hosszan tartó, rafinált ma­nipulációja. akik elsikkasztot­ták a liszttöbbletet, mintegy 70 ezer forint kárt okozva. Akik valóságos bűnszövetkeze­tet alkottak, demoralizálva a szocialista kereskedelmi háló­zatot, egy csomó embert tartva a bűn útján. Említhetnénk a ktsz-ekben lefolytatott eljárásokat is, ame­lyek azt mutatják, hogy a kö­zös vagyon védelme nem va­lami tökéletes a kisipari ter­melőszövetkezeteknél. Ezt mu­tatta az egri asztalos ktsz-nél folytatott vizsgálat is, amely során kiderült, hogy a főköny­velő, összejátszva a fuvarosok­kal, hamis számlák segítségé­vel 40 ezer forint kárt okozott. S ezek a megtévesztett, vagy a társadalmi tulajdont tudato­san fosztogató alkalmazottak nemcsak hallatlanul nagy er­kölcsi kárt okoznak a közös va­gyon megdézsinálásával, de te­temes anyagi kár is követi a garázdálkodásukat. Olyan jelentős összegek men­nek veszendőbe, mint az egri járásban, ahol egy félév alatt 1 millió 297 ezer forint jogtala­nul jutott a fosztogatók zsebé­be. Mi térült meg belőle? Legfeljebb az okozott kár egyharmadát kitevő összeg. A többi pénz, amiből lakások, is­kolák, járdák, üzletek épülhet­tek volna, eltűnt a sikkasztók, tolvajok zsebében. Eltűnt, mert nem vigyáztunk rá eléggé. Szétfolyt, mert jó néhány vezető, de munkás is szó nélkül megy el a pazarlás, visszaélés mellett. Mert még előfordulhatnak olyan esetek, mint az egyik egri vállalatnál, ahol az igazgató alkalmazott­jának véleményezésébe azt ír­ja, hogy „példamutató a társa­dalmi tulajdon védelmében”, miközben azt a bíróság elé ál­lítják 10 ezer forintos sikkasz­tás miatt. Eltűnnek még a százezrek, mert nem eléggé nézik meg az üzemekben, vállalatoknál, kit lehet olyan munkával megbíz­ni, ahol ezernyi alkalom csábít a lopásra, sikkasztásra, elvesz­nek a milliók, mert sok helyen laza az ellenőrzés, mert nem A franciaországi népszavazás eredménye: 57 százalék igen — Az algériai eredmények még nem Ismeretesek PÁRIZS (MTI): Hétfőre vir­radó éjszaka hirdették ki a franciaországi népszavazás végeredményét: 26 847 983 vá­lasztójogosult közül igennel szavazott 15 198 714, nemmel 4 996 322, a szavazástól tartóz­kodók, vagy érvénytelen sza­vazatot leadok száma 6 652 712, azaz a választók közel huszon­öt százaléka. Az arányszámok a franciországi terület egészé­re vetítve ezt az eredményt adják: ‘57 százalék igén, több mint 18 százalék nem. Az algériai eredmények még nem ismeretesek, mivel a reggeli órákban Algírban vá­ratlanul félbeszakították a szavazatok megszámlálását. Az intézkedést nem indokolták, valószínűnek látszik, hogy ez összefüggésben van azzal, hogy a muzulmán tömegek bojkottálták a szavazást, az európai ultrák pedig „nem­mel” szavaztak. A tengerentúli területek és megyék eredményei csak egy­két napon belül jutnak el Pá- rizsba, így Franciaország, Al­géria, a Szahara és a tenge­ren túli területek összesített végeredményét csupán néhány nap eltelt-' el hirdetik ki. Az „igen” győzelme nern volt meglepetés, Maurice Tho- rez, a Francia Kommunista fart főtitkára a napokban már emlékeztetett rá, hogy a történelem nem ismer olyan népszavazást, amely más ered­ményt hozott volna, mint amit kitervelője elérni szándéko­zott. A január 8-i népszavazás eredményeinek az 1958-as népszavazással való egybeve­tése' azt mutatja, hogy De Ga­ulle tábornok közel két és fél­millió szavazatot vesztett. Rendkívül magas százalékban maradtak távol az urnáktól a választók, vagy szavaztak ér­vénytelen szavazólappal. 1946 óta nem volt ilyen magas a szavazástól tartózkodók ará­nya, elsősorban a munkáslak­ta városokban: Párizs híres „vörös övezetében” tizenhá­rom elővárosban jutott abszo­lút többségre a „nem”, 1958- ban csak egy-két helyen ha­Nyilatkozatok a casablancai értekezletről E kérdésre kerestem fe­leletet, s a válaszok után portyáztam géptől gépig, munkástól munkásig, a Hajtó­műgyár nagy forgácsoló-mű­helyében. És a csiszolóban. Megkérdeztem féltucatnyi em­bert: mit tartanak vezetőjük­ről miként vélekednek felőle? A kérdezett hat munkás Kiss Gyula „keze alatt”, Kiss Gyula műszakjában dolgozik. Most nem hallottam tőlük panaszt. Pedig néhány hónapja, az el­múlt év szeptemberében, ez a hat ember is a művezető levál­tását követelte. Panaszlevelet írtak az üzem szakszervezeti bizottságához. A levélben ilyen sorok álltak: ,,.. .nem elvtársi és emberi módon viselkedik beosztottjai­val szemben ..., durva és sér­tő szavakat használ . ... lenézi a munkásokat..., felvilágosí­tásokat nem ad az arra rászo­ruló fiataloknak ... stb.” A le­velet húsz munkás írta alá.-Ti­zenkét esztergályos, egy kö­szörűs, egy fogazó, három tú­rós és három segédmunkás. 1960. szeptemberében fogal­mazódtak meg a panaszos le­vél mondatai. Abban az idő­ben a „forgácsolóban” egész­ségtelen volt az „atmoszféra”. Rossz volt a „kontaktus”, az érintkezés munkások és műve­zető között. Fekély élt az em­berekben — a meg nem értés. S ez a fekély rágta a műhely test,ét, szervezetét, mint valami kórság. Az embereken elural­kodott egyfajta vagánykodó (,csakazértis”-virtus, s amit a művezető mondott, azt nem vették komolyan. Ez komoly hibaként jelentkezett a terme- lésbeh: a „forgácsolók” — a Kiss Gyula művezető, műszak­jában dolgozók — lemaradtak a műszakok közötti versenyben. Milyen művezető Kiss Gyula? lj tolsók lettek. Szeptemberben az egy főre eső termelésben 98,5 százalékot értek el: az egy főre jutó selejt 203 forint volt. □ a sorra vesszük az alá-, írt nevek gazdáit, árul­kodó, sokat bizonyító tények­kel ismerkedhetünk meg ... Dudás Lajos 27, Pintér János 78, Cseh Bertalan 95, Vass An­dor 68. Farkas József 84 és Bár­dos József 42 százalékra telje­sítették szeptember havi tervü­ket. A selejttermelést vizsgál­va is sok helyen a panaszleve­let aláírók nevével találko­zunk. Ez is jelent valamit, va­lami „megnyugtató” magyará­zatot az üzem vezetőségének. De ha csak ezt vennénk alapul, ha csak ez lenne a kiinduló­pont — téves következtetések­hez jutnánk el. Igen, s ezt iga­zolja az is, hogy aláírták a le­velet sokan olyanok is, — mint például Antal József, Balogh Imre, Srankó János — akik ál­landóan magasan a száz száza­lék fölött teljesítik tervüket, s munkájuk ellen nem merülhet fel semmiféle kifogás. Nemcsak a rosszul dolgozó munkások panaszkodtak a Haj töműgyár­ban művezetőjükre. Kiss Gyu­la magatartása nem volt meg­felelő. Hat ember mondott nekem véleményt Kiss Gyuláról. Balogh Imre köszörűs: — A művezető régebben a vállán, keresztül beszélt az emberek­kel. Fölényes volt. És most? Egészen megváltozott. Ember­séges bánásmódban részesíti a munkásokat. Enyhült az a lég­kör. ami közte és köztünk fe­szült. De jobb is így ... Aláír­nám-e újjólag azt a levelet? nem, nem imám, hanglemezekkel és népszava­zási propaganda-kiadványok­kal. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja aláhúzza, hogy kétségtelenül a degauleista rendszer hatalmas akadály Franciaország népé­nek útjában. De ez a rendszer gyengülni kezd. Az algériai békéért folyó akciónak tehát már holnaptól kezdve új len­dületet kell vennie. Annyival is inkább, mert igen jellemző az, ami az algériai városokban történt. Az algériai nép min­den veszély ellenére magáévá tette az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának jel­szavát, s ezzel figyelmeztetett mindenkit arra. hogy nincs más kiút Algériában, mint az algériai kormánnyal való tár­gyalás, amely egyidejűleg fel­öleli a fegyverszünet feltételeit és az önrendelkezési jog alkal­mazásának garanciáját. Az algériai népszavazás ki­menetele aggasztja a polgári politikai megfigyelőket. Egyfe­lől megállapítják, hogy szaka­dék keletkezett az anyaország és Algéria európai lakossága között, míg Franciországban az „igen” győzött, Algéria eu­rópai lakói „nemmel” szavaz­tak. Még inkább nyugtalanítja a kormányhoz közelálló kö­röket, hogy az algériai nagy­városokban az arab tömegek követték a FLN szavát és boj­kottálták a szavazást. Algéria függetlensége mellett heves tüntetések zajlottak le Algéria számos városában, s Szidi-bel Abbesz-ben, Tiaret- ben, Trézelben, Constantáé­ban és Batnában. Az idegen* légiósok, rendőrök sortüze a tüntetők soraiban számos ha­lálos áldozatot követelt, a je­lentések húsz-harminc halott­ról tudnak. (MTI) ladta meg a „nem” szavazatok száma az „igen”-éít. A nagyvárosokban, Marseii- le-ben, Bordeaux-ban, Lyon- ben jelentősen több „nem” ke­rült az urnákba, mint két esz­tendővel ezelőtt. Igaz, hogy ez alkalommal a szélsőjobboldal, Soustelle, Bi- dault, Móricé és Duciiét, szö­vetkezve az algériai ultrákkal, a „nem” érdekében folytatott kampányt. A szavazási ered­mények vizsgálata azonban félreismerhetetlenül kimutat­ja, hogy az iparvidékeken, a nagyvárosok munkáslakta ne­gyedeiben, stb. emelkedett a „nem” szavazatok száma. Sous­telle és társai gyakorlatilag elenyésző számú szavazatot szerezhettek; s még az egyszá- zalékot sem érhették el. Ez pe­dig arra vall, hogy Franciaor­szágban a szélsőjobbpldal ere­je csekély, másrészt oedig azt is bizonyítja, hogy a szélső- jobboldal tetemes gésze to­vábbra is De Gaulle* tábornok mögé sorakozik fel. A francia politikai körök­ben és a sajtóban megkezdő­dött az eredmények kommen­tálása. Az Humanité hasábja­in rámutat, hogy a népszava­zás eredményének új eleme De Gaulle szavazatvesztesége. Pedig — emlékeztet Fajon — óriási eszközökkel rendelke­zett: a rádióban, a sajtóban, filmvásznon egyaránt, a kato­likus egyház nyomást gyako­rolt a hívőkre, Guy Mőllet és a szocialista párt vezetői új­ból megosztották a munkás­ság erőit, a reakció javára, a polgárháború és a káosz lehe­tőségével zsaroltak. Fajon meg­jegyzi azt is, hogy az adófize­tők hárommilliárd frankjából árasztották el az országot tikai egységének alapjait, s Új szakaszt nyitott Afrika törté­netében — közli a Reuter-hír­ügynökség. Casablancában hozott hatá­rozatok — jegyezte meg Nkru- mah — elősegítik, hogy Kongó­ba visszatérjen a béke. a bol­dogság és a tervszerű fej ődés. Nkrumah szavai szerint az afrikai főparancsnolcság, amelynek létrehozásáról dön­töttek az értekezleten, minden lehetőséget megad az afrikai béke és kollektív biztonság szavatolásához. CASABLANCA (MTI): Ab- áel Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke a Casablan­cái értekezletről kijelentette: „A találkozó az itt képviselt népek egységének megszilárdu­lását bizonyította. Megbukott az imperialisták igyekezete, hogy északi és déli tömbre bontsák Afrikát. Kitűnt, hogy a Szahara többé nem gát, ha­nem összekötő lcapocs Eszafe­es Dél-Afrika között.“ Modibo Keit a, a Mali Köz­társaság elnöke kijelentette, hogy „a kis afrikai csúcsérte­kezlet” megtette az első lépé­seket az „afrikai szárazföld igazi egyesítése felé”. BELGRAD: Sekou Touré, a Guineái Köz­társaság elnöke a tiszte'etére rendezett fogadáson szombaton Belgrádban többek között a kö­vetkezőket mondotta: Mindaddig gyarmatosítottnak érezzük magunkat, amíg Afri­ka testén akár egyetlen gyar­mat ís létezik. Meggyőződé­sünk. hogy a gyarmati uralom vereséget szenved, mert ez a világ rendje. Idő járás jelentés A meteorológiai intézet jelenti:- Várható időjárás kedd estig; Vál­tozó felhőzet., párás, ködös idő. több felé reggeli és délelőtti köd, esetleg egy kis eső. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet: plusz 3 és plusz 9, a legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let mínusz 2 és plusz 3 fok között. Távolabbi kilátások: A hét köze­pén a hegyekben valószínűleg ha­vazik. (MTI) LONDON (TASSZ) Nkrumah ghanai elnök az afrikai állam­fők casab'ancaí értekezletéről visszatérve, Akkrában kijelen­tette, hogy ez az értekezlet le­rakta az afrilcai szárazföld poli­A munkások megszokták a rosszat, s mikor újra elfoglalta posztját a balesetéből felépült Kiss Gyula, tőle is azt várták, hogy ugyanúgy cselekszik,, ugyanolyan „jófiú” lesz, mint elődje. Nem ezt tette. Szigorú kézzel bánt a munkásokkal, mindenkitől egyformán meg­követelte a fegyelmet, nem ki­vételezett senkivel. De hiba volt az — s itt már nem a múlt hibáit akarjuk felhány- torgatni — hogy sokszor nem megfelelő hangot használt be­osztottjaival szemben. A mun­kások felhívták figyelmét ma­gatartásának rossz oldalaira, s Kiss elvtárs is önvizsgálatot tartott — változtatott vise’kedé­sén. Miért? Mert tudja, a ve­zetők és a munkások jó kap­csolata nemcsak emberi köte­lesség, nemcsak becsület dolga, hanem termelési és gazdasági érdek is. Sfiss elvtárs sóikat válto­l v zott, mert hatott' rá a közösség akarata, mert segítsé­gére siettek kommunista társai. S az eredmény sem maradt el. Kiss Gyula művezető műszak­ja a műszakok közötti verseny­ben az utolsó helyről az első helyre verekedte magát. Az egy főre eső termelésben 108,1 százalékot értek el és csökkent a selejttermelés forintértéke is — az egy főre jutó selejt no­vember hónapban 48 forint volt. És ezeket az eredménye­ket tartani, javítani tudják. Ez adja a találó választ arra a kérdésre: milyen művezető Kiss Gyula? Mert a Hajtómű­gyárban hónapok óta nincs, nem álcád olyan művezető, aki műszakjában hasonló szép eredményeket tudna felmutat­ni. Fataky Dezső tizeket mondották el a hajtóműgyári munká­sok. Beszéltek a régi, áldatlan állapotokról, a sok kivetni való rosszról, ami hátráltatta a termelés menetét. De beszél­tek a megváltozott körülmé­nyekről is. Bár nem dicsérték művezetőjüket, szavaikban ott bujkált az elismerés. Érződött szavaikból a tisztelet is. S ez már a megváltozott Kiss Gyu­lának szólt, személy szerint. Kiss Gyula fiatal még. 31 éves. Kevés ideje — másfél éve — művezető. Azelőtt meós volt. „Lerobbant” műszak vezetését vette át. Neki kellett rendet te­remtenie a munkában, az emberek között. Ez a rendte­remtés lassan haladt, nehezen tudott bodogulni az emberek­kel. S türelmét vesztve, sok­szor durván és drasztikusan ki­fakadt. Aztán mikor már meg­nyugtató eredmények mutat­koztak volna, egy szerencsét­len motorbaleset történt vele, s négy hónapig nem léphette át a gyár kapuját. Négy hó­napra más vette át az ő mű­szakjának vezetését. Az őt helyettesítő, „jófiúskodó” mű­vezető szinte napok alatt rom­bolta össze mindazt, amit Kiss elvtárs hónapok hosszú erő­feszítései árán felépített. Fel­hígult a műszak emberanyaga. A jó munkaerőket „elszipkáz- ták”, más műszakokba csábí­tották; s helyükbe az újonnan felvett, kevés gyakorlatú em­bereket állították. A helyettesí­tője túlságosan elnéző volt a íegye'mezetlenkedó munkások­kal szemben, kicsit szabadjára engedte őket. Antal József esztergályos: Levetkőzte a régi, rossz szoká­sokat,más a viszonya a dolgo­zókhoz. Régebben előfordult olyan eset, hogy az egyik dol­gozó felvilágosítást kért tőle: hogyan csinálja a kiadott mun­kát? Mire ő megkérdezte, mennyi az órabére, majd in­tézkedik, hogy levegyék. Hát ilyen dolgok ma már nincse­nek a műhelyben. Barátságos, emberséges a művezető. Le­szállt a magas lóról, s nem be­szél felülről a munkásokkal, aláímám-e megint a nevemet? Nem lenne értelme... Kun József esztergályos: — Szóban is el lehetett volna in­tézni az egészet, nem kellett volna levelet írni. Most már nem mennék bele hasonló ügyekbe. Nekem ma már sem­mi kifogásom nincs a műveze­tő ellen. Kell ide a kemény kéz. Mészáros, esztergályos: — Haragudtam azért, mert olyan darabokat adott ki nekem, amihez mások már hozzákezd­tek. Csak vesződség volt úgy a munka. Srankó János esztergályos: — Egyszer nean engedett el szabadságra. Pedig egy bará­tom esküvőjére mentem volna. Rosszat nem tudok mondani a a művezetőre. Dudás Lajos, esztergályos: —.Ellenszenvesen viselkedett. Én nemrég szabadultam fel, kevés a gyakorlottságom, s nehezen tudok megbirkózni a széria-munkákkal. A legtöbb hiba bennem volt, hogy o’yan kevés százalékot értem el szep­temberben. Megfontolnám, hogy aláírjak re bármiféle leve­let. eléégé óvják, védik közös ér­tékeinket. A társadalom türelme nem lehet és nem is lesz végtelen az ilyen esetekben. Rendszerülik humanitása, amely a bírósági ítéletekben is megmutatkozik, nem lehet spanyolfal sem a tolvajoknak, sem a sikkasztók- nak. Akik a társadalmi 'tulaj­donhoz nyúlnák, lássák és érez­zék, a bftn nyomában ott a bűnhőd és, az igazságos, szigorú bírói ítélet és á társadalom megvetése. Ezt érezzék —mint Csák József, vagy Erdélyi Gyula, akik-jelentős összeggel károsították meg a közös va­gyont —, hogy ezreket sikkasz­tani nem lehet büntetlenül, azért börtön jár. Aki a közös­ség vagyonát dézsmálja, az büntetést érdemel. Mikor arról beszélünk, hogy csökken a társadalmi tulajdon elleni bűnesetek száma, mikor egyre kevesebb bírói ítélet hangzik el hasonló ügyben, nem hallgathatjuk el, hogy a társadalom egy bizonyos réte­ge még mindig hajlamos a lo­pásra, sikkasztásra, ha a válla­lat pénzéről, anyagáról van szó. S hogy a társadalom elítélő szava, mennyit segíthet e hely­zet további javulásában, ele­gendő bizonyítéknak, ha csak a társadalmi bíróságok tárgya­lásait vesszük alapul. Előfor­dult ugyanis olyan eset, hogy a társadalmi bíróság elé idé­zett dolgozó azt kérte, inkább szabjon ki rá a járásbíróság börtönbüntetést, csak ne mun­katársai előtt tárgyalják ügyét Ilyen sokat jelent tehát a . társadalom véleménye, ilyen erős a közvélemény hatása, amelytől még a börtönnél is jobban tartanak azok, akik a közösség pénzéhez nyúltak Mégis, jó néhány vállalatnál nem élnek eléggé e lehetőség­gel, akár az Egri Lakatosáru- gyárat, vagy a Dohánygyárat, vagy egy sor más üzemet véve alapul, ahol csak papíron mű­ködik, vagy még úgy sem, e fontos társadalmi szerv. Sokat, nagyort sokat lehetne segíteni pedig a társadalmi tu­lajdon védelmében, ha még jobban közüggyé válna az, ha továbbra is azoktól tartanának legjobban a tolvajok, sikkasz­tók, akiket végeredményben megkárosítanak — a dolgozó emberektől, a társadalomtól. Kovács Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents