Népújság, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-08 / 7. szám

\ ~ A MEGYEI IRODALMI KÖR KIADÁSÁBAN Kolacskovszky Lajos 1891 1954 J anuár 2-án volt születésének hetvenedik és ma van halálának hetedik évfordulója. A jászárokszállási kis néptanító fia, régi forradalmi családból származott. Nagybátyját részt vettek az 1848— 49-es szabadságharcban, de apja is már a maga idejében progresszív, haladó nézeteket vallott és igyekezett ezt fia lelkében is elültetni. Az egri ciszter gimnáziumban nevelkedett fiatal Ko­lacskovszky korán megismerkedett a természettumányok- kal, Darwinnal és ettől az időtől kezdve, egyrészt a ter­mészetjárás és kutatás szenvedélyes művelője, szinte meg­szállottja lett, másrészt forradalmi nézeteivel szembe ke­rült ciszter tanáraival. Harmadéves joghallgató, amikor a Kommunista Kiáltványt olvassa és ettől kezdve nem tá­masza, de bírálója a fennálló polgári társadalomnak és az azt kiszolgáló klerikális reakciónak — írta önéletrajzá­ban. i Kolacskovszkyt nem a nyomor, nem a karrierizmus vagy a feltűnési viszketegség hozta a szocialista munkás­ság soraiba, de az igazság folytonos keresése és szenve­délyes szeretete. 1918-ban már tagja a szociáldemokrata pártnak és aktívan részt vesz az „őszirózsás” forradalom­ban és szembefordulva a párt egyes opportunista vezető­jével, beszédeiben és írásaiban méltatja a Szovjetunió és Lenin munkásságát. A kommün kikiáltása után a megyei ötös direktórum egyik tagja lett. Mindig szívesen emléke­zett vissza, hogy ő volt Heves megye első vörös alispánja. Műveltségét, nagyszerű írói és előadói készségét a párt és a munkásmozgalom szolgálatába állította, szervezett, har­colt, küzdött a munkáshatalom megerősítéséért. A fehérterror hatalomra jutásakor itt Egerben tíz társával együtt Kolacskovszky Lajost is halálra ítélik. Már ekkor beteg volt és talán ez mentette meg ak­kor a haláltól. Bűne: az igazság hirdetése. A börtönben töltött három évi szenvedés után előbb Szegedre, majd Budapestre megy és újból bekapcsolódik . a munkásmozgalomba. Ír, szervez és a mindenkori nagy természetszeretete elviszi a természetbarátok közé. A bu­dai, harmadik kerületi csoportnak lesz a vezetője, a min­denki jó „Kola bácsija”, ahol a természet ölén politikai felvilágosító munkát végez. Tagtársai rajongásig szeret­ték és még most is — évente többször — egy-egy koszo­rúval róják le kegyeletüket a szeretett „Kola bácsi” iránt. Lopva hazajár Egerbe is, ahol iratokat ad át, tanít a bükki kirándulásokon és sokan kapcsolódnak be a moz­galomba meggyőző beszédeinek hatása alatt. A rendkí­vüli pedagógus készséggel rendelkező Kolacskovszky any- nyira le tudta nyűgözni előadásaival hallgatóságát, hogy azok valósággal csüggtek rajta, és szájtátva hallgatták. Gyakran előfordult, hogy májusi tömegkirándulásokon az ünnep jelentőségét méltatva csendőrök jelentek meg az erdőn és Kolacskovszky a világ legtermészetesebb hang­ján váltott át egy kankalin vagy zsálya ismertetésére. / rodalmi munkássága, sajnos, szerteszórtan hever, amit nagyon nehéz lenne összegyűjteni, hiszen a háború nagyrészt elpusztította azokat. A Heves megyei Irodalmi Körnek egyik feladata kell, hogy legyen Kolacs­kovszky megmaradt munkáinak összegyűjtése. Ezek a mikszáthi ízű, ízes humorú írások, elbeszélések, krokik hű tükörképei az úri Magyarországon uralkodó állapotok­nak, s mi, barátai és fegyvertársai méltán vállalhatjuk azok megőrzését és egy esetleges gyűjteményes kiadását is. Kolacskovszky 1942-ben végleg hazajön Egerbe, mert élete Budapesten veszélyben forog. Özvegy édesanyjával lakik együtt, de napjai itthon is rettegésben telnek, mert elvtársait nap mint nap buktatja le és hurcolja el a hó­hér fasiszta államgépezet. Régi harcostársai beszélik — akikkel együtt szenve­dett a börtönben —, hogy az utolsó darab kenyeret, de még egy kanál levest is megosztott velük. A felszabadulás második napján belépett a Magyar Kommunista Pártba. Betegsége, a sok szenvedés és a sok nélkülözés egész életén végigkíséri. A felszabadu­láskor betegsége már egészen súlyossá vált, mégis fiata­los szívvel, lelkesedéssel és hatalmas energiával látott munkához. Számtalan helyen tartott beszédet, száz meg száz cikket írt lapunknak, tudományos, kutatómunkát folytatott és városunkban élharcosa volt azoknak, akik a megye és Eger város történelmi múltjának feleleveníté­séért harcoltak. Élete végéig agglegény maradt. Ez a lemondása Ko- lacskovszkynak az eszméhez való hűségben és áldozat- készségben keresendő, hiszen az ő puritán egyénisége ké­pes volt a szocialista mozgalomért mindenről lemondani, még a családi boldogságról is. TAöviddel halála előtt, mégis kegyes volt hozzá a JA* sors. A véletlen Jósvafőn összehozta egy jegyes­párral. A beszélgetés során kiderült, hogy a menyasszony nagybátyjának, Kolacskovszky Istvánnak természetes gyermeke. Nagy boldogságot jelentett számára, amikor adoptálta nagybátyja gyermekét és fényképét elhelyez­hette szobája falán. Sajnos, ezt az örömet nem sokáig él­vezhette, mert 63 éves korában, váratlanul elhunyt. Halálakor sírjánál Suha Andor, a Népújság felelős szerkesztője búcsúztatta, majd az újság hasábjain méltat­ta Kolacskovszky elvtárs munkásságát: „Drága elvtársunk, barátunk, jó öreg Lajos bácsi! Most, hogy eltávoztál, mindannyian érezzük: életed nem volt hiábavaló. Éöldi javakban talán nagyon is sze­gény. de szellemiekben nagyon gazdag életed volt. Ebből a gazdagságból gavalléros kézzel osztottál mindannyi­unknak — további harcainkban igyekszünk ezt jól fel­használni.” Okos Miklós Hajrá, ka CSOÖR DEZSŐT azért ne­vezték a „város pennájának”, mert hogy ő vezette a jegyző­könyveket a képviselőtestületi üléseken. Termetre nézve ala­csony, köpcös, pókhasú, fejére nézve hajbakevély. Ha a poha­rat megragadhatta, annak bizo­nyosan Baktán billent a vége. Minden keresztelő, tor, névnap, aztán farsang három napja, Ivó püspök emlékünnepe (má­jus 22-én), a szünet, a fertály­mesteri suttogó, stb., mind ok volt a hajnalig való kimaradás­ra. Azt kérdezte egyszer, mi a különbség közte és a holdvilág közt? Nem tudták, persze. Hát az a különbség, hogy a Hold havonta mindössze egyszer te­lik meg, ő viszont mindennap. Világos, hogy ilyen „akkurá- tos” férfiú nem maradhatott el arról az ebédről; illetve vacso­ráról sem, amiket valamivel több, mint fél évszázaddal ez­előtt a város adott mind az ide­valósi dalárdisták. mind a bu­dapesti labdarúgók tiszteletére. A dolog úgy történt, hogy az „Egri Koszorús Dalkör” 1900. június 17-ré kerti mulatságot hirdetett az Érsekkertbe, s ar­ra meghívta a Budapesti Torna Club labdarúgó tagjait, mutat­nák meg az egrieknek, angol módra, hogy s mint kell a nagy fene bőrlabdát ide-oda rugdosni? A club elfogadta a meghívást, annál is inkább, mert így alkalom nyílik össze­ismerkedni az akkor országos megbecsülésnek örvendő Egri Dalkör tagjaival. Füzesabonyban négytagú küldöttség fogadta a pestieket, az egri állomáson pedig az egész dalkör, dr. Maczky Valér tanárral, a dalkör másodelnö­kével és Hanák Gyula városi főjegyzővel az élem AZ ÜDVÖZLŐ szavakra a fővárosiak részéről Iszer Ká­roly club-elnök válaszolt, aztán a labdarúgók a magukkal ho­zott babérággal megkoszorúz­ták a dalkör zászlaját. A zász­lót a híres basszus-énekes, Barthos Károly tartotta kéz­ben. KOLACSKOVSZKY LAJOS:* Negyven cifra fogaton tör­tént a bevonulás az állomásról a Kaszinó Nagy vendéglőhöz, ahol- 70 terítékű asztal várta a dal, s a labdarúgás kitűnősé­geit. Lelkes pohárköszöntők hangzottak el. A kedv kubus szerint fokozódott. A jó borok, s a Balogh Gábor cigáriymuzsi- kája megtették a magukét. Csoór Dezső már az ebédnél 'brúdert ivott egy sereg labda­rúgóval. Kadarkával pecsétel­ték meg a nagy barátságot, merthogy az volt a „penna” kedvenc itala. Fél öt órakor régi egri szo­kás szerint ágyúlövés jelezte a kerti mulatság kezdetét. Min­dig volt néhány mozsárágyú a várban, a kálváriadomb alján, a város pattantyúshajdúja azokból szokott volt lövöldöz­ni. Dacára a szeles időnek, nagy tömeg verődő t össze az érsekkerti küzdőpálya körül. Az ágyútűz elmorajlása után lezúgott a Marseillaise. A ko­szorús dalkör énekelte tüzesen, szívből, ritka művészettel. Ak­kor még nem sejté senki fiacs­kája, hogy a Marseillaise há­rom év múlva az egri feltörek­vő proletároknak lesz a harci­dala. A, Marseillaise-t pattogó katonazene követte, s a pesti labdarúgók, két felekezetre osztva, ütemes léptekkel vo­nultak be a pályára. Az egyik fél kék—fehér, a másik vörös— fehér inget, illetve nadrágot viselt. A bíró, Iszer Károly, a club-elnök. Az egriek ámültak-bámul- tak, de nem győztek betelni a pestiek játékával, tapsoltak, lelkesedtek. CSOÖR DEZSŐ sógorával, Cselényi Istvánnal, a városi kiadóhivatal vezetőjével nézte végig a yiadalt. Cselényi ma­gyarázta el a sógornak, hogy itt most a BTC I. méri Össze a tudományát a BTC II-vel. Mondta aztán, hogy no. a BTC II. úgy packázik a BTC I-el, mint macska szokott az egér­rel. A BTC I. bizony jobban tenné, ha labdarúgás helyett elmenne Kukutyinba zabot he­gyezni. De nini, mintha az egér kezdené magát megemberelni; BTC I. merészen előretör BTC II. kapujáig, s már be is adja a gólt! Nagyszerű! Még egy gól! Ancum-vancum, ennek a fele sem tréfa! Ezt a sportnyelvet a „pen­na” képtelen megérteni. Hát persze a bor is ludas a dolog­ban. Penna a szezont mindun­talan összekeveri a fazonnal, BTC I-et BTC II-vel; gólokat azok javára akarják betudni, akik tulajdonképpen szenvedő alanyok. Cselényi újra meg újra hoz­záfog okosítani a sógort, de hi­ába! Utoljára aztán egrieken vágta ketté a gordiusi csomót. Rámutatott a BTC I-re, a ké­kekre: — Ancum-vancumját, sógor, látja ezt a társaságot? Ez a riz- ling. Amaz meg a kadarka. A rizling el fogja nyomni a ka­darkát. — De az apja irgalmát a riz- lingnek! — rikoltozik a penna. — Kadarka, ne hagyd ma­gad! MEGHALLOTTAK a bizta­tást a vörös labdarúgók, akik ebédnél brúdert ittak volt a pennával, nekidurálták magu­kat, de szörnyen, s a folytonos védekezésből hirtelen a legva­dabb támadásba mentek át. Gól gólt követ a vörösök javá­ra. Tetszett a fordulat a nézőkö­zönségnek, s most már felzúg a kórus. — Hajrá, Kadarka! A BTC II. úgy zúzta össaa BTC I. ellenállását, akár a ka­lapács a lyukas mogyorót. Eredmény félidőben 4:2 a ka­darka javára. A vörösök a má­sodik félidőben is megtartották fölényüket. Dr. Maczky Valér a mérkő­zés Végeztével ezüstkupát .nyújtott át pestieknek, a dal­kör nevében. Az érsekkerti vendéglőben hajnalig tartó dáridó fejezte be az első egri labdarúgó-mérkő­zést. A dalárda szebbnél szebb dalokkal kedveskedett mind a pesti, mind az egri vendégek­nek. Rácz Gyula, a híres teno­rista ezúttal is kivágta a ma­gas C-t, Barthos Károly viszont a kontra G-íg ereszté alá a hangját. Ámbár Csoór is elér­kezettnek látta a.-/, időt fitog­tatni tudományát. — Milyen légy ez? — kérdet­te az asztaltársaságtól, a poha­rán mászkáló légyre mutatva; — Hím, vagy nőstény? Senki sem tudta megvála­szolni a feltett kérdést. — Ez bizony hím, oktatta a hallgatóságot a penna — lám, él-hal a borért! Ha nőstény volna, biztosan a tükrön mász­kálna. Általában mindenki meg volt elégedve a mulatsággal, csak Eger poétája, Kapácsy Dezső jelentett be különvéleményt, nem ugyan a dalidó, hanem a labdarúgás ellen. — Szép, szép a labdarúgás — mondotta Iszer Károlynák búcsúzáskor —, hanem azért, uram-öcsém, jobb lesz, ha meghagyjuk ezt a játékot az angoloknak. Hadd mulassanak ők a labdával! Kalevéz, nyíl való a magyar ifjak kezébe; Ezer esztendővel ttjaink nem labdarúgással, de nyilazó tudo­mányukká1 babonázták meg Nyugat népeit; NEM GONDOLTA a jó Ka­pácsy bácsi, hogy félévszázad múlva a magyarok éppen gól­jaikkal ejtik ámulatba a vilá­got. Meg van kenve mindenféle hájjal. Nos, Náci teendője le- end félrehíyni a 17. és 46. r. terhelteket, s rájuk adni az ijeszt, hogy így-úgy, az ítélet nagyon súlyos lesz. Am, ha akarják, ő (már mint Náci) szívesen eljár az érdekükben, kimesterkedi, hogy újra ki­hallgassák őket. Náci tehát beparancsoltatik, s közöltetik vele, mi volna a teendője. Náci okos ember. Megy min­den, mint a karikacsapás. A két bajbajutott Náci révén pótkihallgatást kér és kap. Persze, volt eszük, most már tagadták. Előbb nem értették jól a kérdést. Náci siet persze aprópénzre váltani a két paraszt hálálko- dását, ítélethirdetés után meg­hívatja magát pár pohár bor­ra a Rókafúróba. Az ítélet öt percen belül kész. „A főszolgabíró 1—52. r. terhelteket felmenti a vád és következményei alól, mivel ta­gadásukkal szemben nincs bi­zonyíték”. A falióra sétálója háromne­gyed tizenegyet mutat. Fáni néni rögtön csapol. Ideje, hogy felcihelődjünk! Főnököm elégedett. Az al- sótárkányiak is elégedettek. Legelégedetteb persze a Náci hajdú. A Rókafúróban nem issza, de vedeli az ajándék­bort. El is ázott cudarul. Két karon vezették haza. (Karó, karó, kis korsó!) \ ★ A REGI közigazgatás nem járt ám mindig ólomlábakon, fürge is tudott lenni, csak­hogy ahhoz persze Fáni néni söre, meg a Rókafúró bora kellett. Hát a káptalan? A kárval­lott? ördög bújjék a más macs­kájába, csak az emménk tart­sa fel a farkát! A káptalan halai PADUAI „Szent” Antalnak szüksége volt a halakra, hogy isten igéit hirdethesse nekik, mint ahogy az egri minoriták templomának a szentélymeny- nyezet-freskója ábrázolja, az egri káptalannak azonban in­kább táplálkozási célokra kel­lett a hal. Mert, hogy egyik szavamat a másikba öltsein, böjti napokon a hal egyetlen kanonoki asztalról sem hiá­nyozhatott. Néhai Venczel Ede kanonok véletlenül előkerült utasítása szerint pénteken az étlap: „Előétel: sajtos omlett; ebéd: halikraleves, vajon pirí­tott ponty, körítés, hozzá zöld­borsó, burgonya, többféle sa­láta; utóétel: kétféle torta, krém, gyümölcs, borok, fekete kávé”. A papi asztalokra szánt ha­lakat külön tavakban tenyész­tették. Alsótárkányon is volt egy halastava az egri kápta­lannak. Ebbe a tóba eresztet­ték bele még 1917-ben az al- sótárkányiak a kenderáztatők vizét. A halállománynak per­sze alaposan befűtöttek. Rövid időn belül a hal, valahány, hassal jött fel a víz színére. Amely istentelenség miatt a csendőrség egyszerre 52 pa­rasztot jelentett fel az egri fő­szolgabírónak üdvös meglec- kéztetés végett. Mint fiatal közigazgatási gyakornoknak, a tömegtárgyaláson nekem kel­lett a jegyzőkönyvet vezetni. FŐNÖKÖM világéletében katonai ember volt. Nap mint nap pontosan kilenc órakor fo­gott hozzá tárgyalni, ítéletet hirdetni, 11 órakor pedig vet­te botját, kalapját, s ment a Fáni nénihez, hogy a szokásos két pohár sörét elfogyassza. • Hét évvel ezelőtt halt meg Kolacskovszky Lajos elvtárs, az 1919-es Tanácsköztársaság derék katonája, a proletár­hatalom megyei direktóriu­mának egyik tagja, Heves megye első vörös alispánja. Éren a napon rá gondolunk ós emlékezésül közöljük két írását. Fáni néni (hivatalosan özv. Smidl Sománé) valamikor hí­res egri szépség, a törvény­szék, különösképpen a - me­gyei urak úgy rajzottak körü­lötte, mint a méhek vagy a pillangók a rezedaszál körül. Az egykori udvarlók nem let­tek hozzá hűtlenek a hervadás idején, vénasszonyok nyarán sem, kis vendéglőt nyitottak számára előbb a plébánia mellett, majd a líceum hátá­nál, abba szoktak volt eljárni tízóraizni, délután tarokkozni. Délelőtt 11 órakor volt a friss csapolás, a csapolásnál pon­tosnak lenni egyenesen becsü­letbeli kötelessége az érdekel­teknek. A megyei urak ezt különben az utánpótlástól, te­hát tőlem is szigarúan megkí­vánták. Első megjelenésem alkal­mával megtudakolta Fáni né­ni a nevemet, állásomat, fize­tésemet; kikérdezett, na a kedvenc ételem, becsülöm-e a sört? Hát persze! Fáni néni csak ezen előzetes puhatoló­zás után .kegyeskedett engem is leltárba venni. Ezért felhősödött el a főnö­köm arca, mikor egy szép szeptemberi délelőtt a felem­lített 52 vádlott felett kellett ítélkeznie. Hogy fogja ő az ügyet 11 óráig lebonyolítani? Mérges volt, kész belekötni az élőfába is. Az alsótárkányiakat sze­rencsére jófajta matériából gyúrta az ördög. Mert angyal vagy szent aligha avatkozha­tott hozzájuk! Egy „szentjük” van • összevissza, Nepomuki János, az is képtelen felével fordul a falu felé. Szihalomba kívánkozik inkább. A tiszta pa­pírról ezek a parasztok oly folyékonyan olvasíÉE, akár a vízfolyás. Tagadták persze a terhűkre rótt cselekmény el­követését. KEZDETT a főnököm arca kiderülni. így remélhetőleg nem lesz sok irkafirka, hamar végzünk, az ítélet mindössze ennyi csak: „1—52. r. terhel­teket felmentem a vád és kö­vetkezményei alcS, mert taga­dásukkal szemben bizonyíték fel nem merült.” Hanem (ó, hogy a tatár kös­se a nyavalyásokat a hermec sziklájára!) a 17. r. terhelt be­ismerte ám a kihágást, a 46. detto! Főnököm úgy elfújta magát dühében, akár egy kan­pulyka: ebédig se végzünk az ítélet megszövegezésével. „1— 16. r. terhelteket felmentem, mert tagadásukkal szemben bizonyíték fel nem merült, 17. r. vádlott, már mint X. Y. rk. 35 éves, nős, földműves, me- zőtárkányi lakos ellenben azért, mert hogy beismerte a mezőgazdaságról és a mező­rendőrségről alkotott. 1894: XIX. L c. 94. §-ának 1. pontjá­ba ütköző kihágást, vagyis, hogy a kendert nem a ható­ság által kijelölt helyen és megállapított módozatok mel­lett' áztatta, az ugyanezen § első bekezdése szerint engedé­lyezett 50 K pénzbüntetéssel sújtatik, stb ... 18—45. r. vád­lottakat szintén felmentem, mert tagadásukkal szemben stb... 46. r. vádlott viszont...” Ez. sok, túl sok egy főszolga­bírónak! Tüzes, láncos mén­kű! DE NINI, a Náci talán tud segíteni! Ki ez a Náci? A haj­dúk gyöngye. Lázas igyekezet­tel úgy tömöríti a semmit, akárha főszolgabírónak ké­szülne. Iszik, mint a gödény. Hazudik, mint a veres kutya.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents