Népújság, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-08 / 289. szám

1960. december 8., csütörtök NÉPÚJSÁG s Termelösxövethexeíi megyénk első esztendeje Küzdelmes, de sikeres esztendő XII. A nagy erőfeszítések eszten­deje volt mezőgazdaságunk számára 1960. Az első esztendő kezdeti nehézségei mellett egy rendkívüli szeszélyes nyárral, és egy évtized alatt csak egy- szer-egyszer előforduló csapa­dékos ősszel kellett megküz­deniük fiatal szövetkezeteink­nek és minden percet, minden órát kihasználva kellett úrrá lenni az időjárás szeszélyein. Ennek a szorgalomnak az eredménye, hogy országosan is az elsők között állunk a ve­tésterv teljesítésében, az őszi munkák végzésében. A terme­lőszövetkezetek az őszi mun­kák végzése terén messzire maguk mögött hagyták a még egyéni dolgozó parasztokat. Csupán egyetlen példát: 1960. október 20-án a füzesabonyi járás termelőszövetkezetei 85 százalékra álltak a kenyérga­bona vetésével, míg a járás még egyéni parasztjai mind­össze 30 százalékra haladtak ugyanezzel a munkával. Megyénk termelőszövetkeze­teiben a nyár és az ősz folya­mán javult, erősödött a munka- fegyelem, mondhatni úgyis, megkétszereződött a tagok szorgalma, igyekezete. Olyan termelőszövetkezetekben is például, mint a novaji, bükk- szenterzsébeti, bátori, domosz- lói, nemcsak az addig nem dol­gozó tagok jórésze állt munká­ba, hanem munkához láttak a családtagok is. Nem egy. he­vesi járásbeli tsz-ben előfor­dult, hogy kétszer annyi ember dolgozott a szövetkezet föld­jein — ásta a cukorrépát, a burgonyát, vagy éppen törte a kukoricát —, mint amennyit nyilvántartottak. Bevált az a módszer, hogy a területeket felosztották brigádokra, mun­kacsapatokra, s ezen belül csa­ládokra is, akik szinte ver-’ senyben dolgoztak azért, hogy mielőbb elvégezzék munkáju­kat. Különösen eredményes volt a családtagok segítsége a dormándi, a tiszanánai, füzes­abonyi, a káli, a boldogi ter­melőszövetkezetekben, ahol időre sikerült elvégezni az őszi munkákat, a vetést. Nem könnyű és főleg nem megy zökkenő nélkül az átté­rés az egyéniről a közös gaz­dálkodásra. Nem sikerül egy­szerre a tagoknak a szövetke­zet gondjait magukénak érez­ni. és felelősséggel dolgozni a közösben, de az első esztendő, szövetkezeti megyénk első esz­tendeje ezen a téren is igen jelentős változásokat hozott. Sokat változott, alakult a szö­vetkezeti tagok tudata, gondo­latvilága, erősödtek a brigádok, a szövetkezetek. A tagok a leg­több helyen megszerették a maguk által választott vezető­ket, s minden helyen maguk hozták létre a fegyelmi bizott­ságokat, amelyek szükség ese­tén munkaegységlevonással sújthatták a közös munkából ok nélkül elmaradozó tagokat. Népesek lettek a közgyűlések, sok helyen parázs viták ala­kultak ki a brigádértekezleten, a munkacsapat vezetők tanács­kozásán, de végül is egyöntetű határozat született, mindenki helyeslése mellett. Nem egy olyan termelőszövetkezetünk van, mint pl. a kerecsendi is, ahol a kihelyezett főkönyvelő és agronómus, most, az első esztendő végén kijelenti: meg­szerettem ezt a szövetkezetét, sokat harcoltunk, dolgoztunk eddig együtt, szép eredménye­ket értünk el, itt dolgozom továbbra is, ennek a szövetke­zetnek maradok a tagja. A fejekben és szívekben végbe­ment fejlődés olyan tényező volt, amelyet szintén elköny­velhetünk az első közös év si­kerei, eredményei közé. A gazdasági eredményeket tekintve, megint csak elmond­ható, hogy nehéz, küzdelmes, de sikeres volt ez az esztendő. Igaz, a természettől, a termé­szet kezéből szinte erőszakkal kellett elvenni, megmenteni mindent, de a nagyüzemi gaz­dálkodás eredmé-"-“’ előnyei még így is megmutatkoznak, amelynek talán legfontosabb mutatója az, hogy közepes ga­bonatermés ellenére a búza holdankénti átlagtermése tsz-einkben elérte a 9,5 má­zsát, az egyéni 7,6 mázsával szemben, őszi árpából 10,1, ta­vaszi árpából 11,2 mázsa volt a termésátlag, amíg az egyéni gazdaságok átlagtermése 8, il­letve 9 mázsa volt holdanként. Szövetkezeteink eredményei meghaladták a Horthy-Ma- gyarország nagybirtokainak termésátlagait, nem is szólva állami gazdaságainkról, ame­lyek ez évben búzából 15 má­zsás holdankénti átlagtermést értek el. Annak ellenére, hogy az idei nyáron még nem ala­kulhattak ki mindenütt a nagyüzemi táblák, sok lehető­ség kihasználatlan maradt, mégis, azt kell és lehet mon­danunk, hogy a megye ilyen nagy területén még soha nem értek el ilyen magas termésát­lagokat, mint az idén. Mi len­ne mindez, ha nem a közös, szövetkezeti gazdálkodás fölé­nye, ereje, az egyéni, kispa­raszti gazdaságok lehetőségei­vel szemben? A gabonaneműek termésered­ményei mellett meg kell emlí­teni, hogy kielégítő, sőt he­lyenként jó volt a szövetkeze­tek kukorica-, cukorrépa-ter­mése is. Az időjárás kedvezőt­len volta miatt az átlagosnál aluli volt az aprómag- és szőlő­termés. A termelőszövetkezetek kö­zös állatállománya is számot tévőén gyarapodott ebben az esztendőben. A közös tehén- állomány az elmúlt év szep­temberéhez viszonyítva négy­szeresére növekedett. Az év harmadik negyedévében az ál­lamnak átadott tejmennyiség 1865 literrel volt több, mint az ezt megelőző év hasonló idő­szakában és csupán a harma­dik negyedévben a termelőszö­vetkezetekben termelt összes tej mennyisége elérte a 3 mil­lió litert, amely mennyiség há­romszorosa az előző negyed­évinek. E számokból látható, hogy a mezőgazdaság fejleszté­se. a hozamok növelése az át­szervezés időszakában is lehet­séges, sőt emelhető is. A jövőben sokkal nagyobb gondot kell fordítani a terme­lőszövetkezeteinknek a ba­romfitartásra, értékesitésre, amelyből igen jelentős és jó jövedelem származik. Erre példaként szolgálnak Gyön- gyösoroszi, a Tisza menti egyes termelőszövetkezetek. Komoly tanulságokat vonha­tunk le a munkaegységek te­kintetében is. A termelőszö­vetkezetek tagjai például 1960 harmadik negyedévében 3 millió munkaegységet teljesí­tettek. Egy tagra átlagosan ez időszak alatt 85,9 munkaegység jut, 117,5 százalékkal több. mint az azt megelőző negyed­évben. Itt természetesen köz­re ' 'tszott az aratás, de a ta­gok aktivitása is. Szövetkezeti tagjainknak 26 százaléka nem szerzett munkaegységet az em­lített negyedév alatt. Magas az egy főre eső munkaegységtel­jesítés például a kiskörei Dó­zsában <149,8) és az Új Élet Tsz-ben (146,7). Igen örvende­tes jelenség, hogy az utóbbi hónapokban egyre több terme­lőszövetkezet — köztük az egészen újak is —, egyre gyak­rabban fizettek munkaegység­előleget, és csupán a harmadik negyedévben közel 28 millió forintot osztottak ki a tagok között ilyen címen. Egy elő'e- get kapott főre a megyében átlagosan 912 forint jut. De vannak olyan példák is, mint a kiskörei Dózsa Tsz, ahol az egy főre jutó előleg összege 2767 forint, vagy az egerszáló- ki Vörös Csillag Tsz, ahol az egy főre eső átlag 3904 forint. A gyöngyösi Dimitrov Terme­lőszövetkezetben 2259, a hat­vani Béke Tsz-ben pedig 2003 forint az előleg címén kifize­tett átlagos összeg. Küzdelmes, de mégis ered­ményes esztendő volt 1960, a szövetkezeti megye első esz­tendeje. (Folytatjuk) Szalay István RCBÁNYASZO Ameddig csak a szem ellát, a falut körülölelő hegyek hullámai tornyosulnak. Mintha ma is ősük, elődjük, a nyughatatlan tenger üzenetét őriznék, amelynek hullámai közül kiemelkedtek. Évmilliók teltek el azóta, az elsüly- lyedt tengert vulkanikus viharok váltották fel, tüzes láva perzselt, kráterek hűltek ki, őserdők nőttek fel. s egymást követték, a kőkor, a bronz kora, a vaskorszak, a modem kor. Az arany, ezüst, réz és más nemes ércek amelyeket a-z őstenger hullámai, ki tudja, honnan, merről mostak el, s e partokon leraktak, föld, kőzetek, megkövesedett csi­gák, homok közé ágyazva, azóta is itt pihennek a recski dombok hullámos háta alatt. öreg bánya. Annál inkább sokat jelentőbb az a tény, hogy ide, a recski ércbánya falai kö­zé is behatói az új. teret köve­tel magának a korszerű és mo­dern termelési forma, s az em­berek másként akarnak élni, dolgozni, mint azelőtt. Átfor- má'ódásuk első lépéseit a mun­kában próbálgatják. Szocialis­ta brigádokban. A megtisztelő szocialista brigád címet viselő munkacsapat még nem dolgo­zik a recski ércbányában. Két brigád harcol jelenleg a cí­méretesebben dolgoznak, mint eddig. Üj. üres munkahelyet kap­tak a Felső-György telepen. ök a'akították maguknak olyanra, hogy megfelelő körülmények között haladhassanak. A hitet­lenkedő emberek, akik száju­kat fintorították a bejelentésre, hogy „Sárváriék csatlakoz­tak...”, csattanó választ kaptak kételkedésükre a hónap végén. Sárváriék 140 százalék körül teljesítették tervüket. S azóta sem adták alább rangjukat. A három munkahely csapatai között állandó az összeköttetés, la valami baj, vagy nehézség dódik, egymás segítségére leinek. Az emberek na­gyobb részt a brigádba szerve ■ődés előtt is együtt dolgoztak nár. Ügy ismerik hát egymás' togy más ember a tenyerét se •'bban. A bányászok kettőt szeretnek ■gjobban: dolgozni és inni. S ■'zony, amíg az embereke' sak a pénz tartotta össze negszokták. hogy gyakran a lohár fenekére tekintsenek. A brigádban ilyesminek már neír >zabad előfordulnia. De bízom ■leinte előfordult. Mert ha av mberrel incselkedik az ital, s nég egy-két .cimbora" is a bor pártjára áll — az ember nem tudja tartóztatni magát Emeli a poharat és iszik. A vé ge az ilyen bor és ember kö­zötti „párviadalnak" aztán az lett, hogy a brigádtag maradt alul, s nem ment műszakba. „Szabadságot” íratott. A többi­eknek kellett dolgozni helyet­te is, hatványozottabb erővel, ha azt akarták, hogy egyetlen csille lemaradásuk sem legyen emiatt. Másnap aztán volt „haddelhadd”. következett a fe­keteleves. Annyi szidást és fej­mosást kapott a „bűnös", hogy többé nem volt kedve ránézni sem az italospohárra. Mert az emberek elébe tálalták vélemé­nyüket. Szépen is, csúnyán is. Azt vállalták, hogy tanulnak és olvasnak. Kocsma helyett moziba járnak. Nincs is semmi hiba a vállalások körül. Tanul mindenikük. Ketten az általá­nos isko'a nyolcadik osztályát végzik. 6 fő politikai oktatáson vesz részt, két ember pedig lő- mesteri tanfolyamra jár. S a többiek? Könyvet forgatnak azok is. Szépirodalommal, no­vellákkal, elbeszélésekkel, re­gényekkel ismerkednek. Hogyan állt össze, mint érle­lődik erőssé a brigád ember­anyaga? Van-e ennek valami receptje? Ez a folyamat bonyo­lult, izgalmas, és érdekes. Van, aki máshonnan, az iskola pad­jából. vagy a napszámos mun­kából került egyenesen a bá­nyába. S most egészen mást csinál, mint azelőtt. A brigád tagjai közül nem egy itt kezdte el a bányászhivatást. Tucatnyi helyről, környezetből jöttek az emberek a föld alá. az érctelé- rek üldözésére. az érc után nyomozni. Derecske, Bodony, Párád, Szajla és ki tudja még, milyen falukból járnak ide dol­gozni. Van közöttük makói ille­tőségű is — Daka István. De már őt is tősgyökeres, született „recski embernek” számítják. Mert innen a faluból nősült, itt rakott fészket. A brigád döntő többségében Eiatal. Az életrajzi adatokat jegyzem. A legfiatalabb Pupor- ka Elemér — 22 éves. S a „leg­öregebb” Bódi János vájár, ő -nár betöltötte ,a negyvenedik §vét. Sokan saját házukban aknak. építkeztek. Amíg eze­ket jegyzem, önkéntelenül is íszembe jutnak régi bányász­életrajzok adatai. Mennyi küsz- iödés, szomorúság, nyomor fű­ződött azelőtt egy-egy induló sányászélethez. Isko’a, tanulás, lázépítés, ilyesminek nyoma «mi volt az ő életrajzuk első évtizedeiben. — Milyen nehézségeik van- íak. kapnak-e rendesen üres pilléket; — Panaszkodni nem panasz­kodhatunk — mondja moso­lyogva Sárvári János brigád* vezető vájár — Ami nehézség akad. azon egy-kettőre segí­tünk. Tudja ahol ennyi ember együtt tart. mint amennyien mi is vagyunk, ott. nem hátríthatja a munkát semmi; — Ha nincs elég üres csille a szállításhoz, akkor sem esünk kétségbe — magyarázza Bódi József is. — Olyan bunkert csi­náltunk. hogy nem fájhat a fejünk a csillék miatt. 712 csil­le termelvényt tarolhatunk a bunkerben. — A fúrás és a tömedékelés gépesítve van. A szállításnál a tizenhatodik „brigádtag” segít. Minden műszakra van egy lo-. vünk. Az húzza a csilléket a vágatban, 5—600 méteren. Ba­junk csak egy van: a hőség. Itt melegebbek a munkahelyek, mint Gyöngyösorosziban. Befejezzük a beszélgetést. Odakint szétszélednek az emberek. Palcsó Pál és Csáki József hátramaradnak velem. Ök még mondani akarnak va- 'amit. Mindketten kommunis­„...ahol ennyi ember egyUtt tart, ott nem hátrithatja a munkát semmi” — mosolyog Sárvári János brigádvezető. mért. Mj a Sárvári-brigádhoz látogattunk el... Vadonatúj csapat ez. Tizen­öten vannak. Három — egy­más melletti — munkahelyen dolgoznak, öt bányász egy csa­patban. Június végén jelentették be a műszakba indulóknak az ak­na felolvasójában, hogy: „Sár­váriék csatlakoztak a szocialis­ta munkabrigád-mozgalom- hoz”. És július első napján — mindnyáján emlékeznek még arra a napra, péntek volt — úgy mentek be a bányába, úgy fog­ták meg a szerszámaikat, s Úgy dolgoztak, ahogy papírra rögzí­tették elhatározásukat: még becsületesebben, még lelkiis­III- ■(••■•II* — Ugyan kérem, hagyjon békén, semmi közöm hozzá, az ő dolguk... — De már megbocsásson, mi közöm nekem az egészhez... 1 [ gye milyen ismert mon- datok ezek? Kik mond­ták? Önök, kedves olvasóim, a minap, tisztelet, a szerencsére nem is kevés kivételnek, mon­dom a minap, amikor... Ami­kor ott, a szomszédos gépen selejtet csinált valaki... Ami­kor látta, hogy a fűszerüzlet­ben becsaptak égy másik vala­kit, szerencsére nem önt, ked­ves olvasóm ,.. Amikor vala- laki, valamilyen kis ügyben nem éppen úgy viselkedett, ahogyan az enyhén szólva is illene, s amikor ez a valaki — szerencsére, ugye? — mással szemben viselkedett emfgyen, A magyar nyelv kimeríthe­tetlen szókincséből mind erre fogalmat lehet alkotni, mint ahogyan már alkottak is: nem­törődömség. Nem törődöm az üggyel, mert nem rólam van szó, nem törődöm az üggyel, mert, ha törődnék, valakinek kellemetlenséget okoznék, eset­leg saját magamnak is, nem törődöm az üggyel, mert van­nak arra hivatottak, akik tö­rődjenek az üggyel. Annyi energiával, olyan mesteri módon, szinte már a tökélyig víve a nemtörődöm­ség technikáját, keresnek és találnak emberek kibújót ar­ra. hogy nyugodtan elnézzék, mint piszmog két kőműves a falon, órák óta éppen semmit sem csinálva, hogy még nyu- godUbban elnézzék, mint ta­Felnőttek játéka... posnak a sárba vasat, rezet, vagy éppen kész árut, mint pazarolnak emberek a közös vagyonból, amikor otthon még a morzsát is összecsipegetnék, és csipegetik is. Nem nagy ügyekről van itt szó, nem mil­liós károkról, nem embertár­saink súlyos becsapásáról, nem — legalább is sokszor nem — tudatos félrevezetés­ről, csak kölcsönös, jóindula­túan, vagy kényelmesen elné­zett nemtörődömségről ame­lyet bízvást besorolhatnánk ko­runk egyik állandóan fertő­ző, bár alapvetően súlyos ká­rokat nem okozó, de energiá­kat pocsékoló betegségének. A zelőtt megszoktuk, hogy mindenki söpörjön a saját portája előtt, magyarán: törődjön saját dolgával és ne üsse bele az orrát más ügyei­be. Megszoktuk és jó néhá- nyan meg is csontosodtunk benne. Nem arról van szó ter­mészetszerűleg, hogy mint va- valami született vizsla, állan­dóan más életébe szaglász- szunk, mindig azt lessük, fi­gyeljük, hol, milyen hiba vár, — megszólásra. De arról igen. hogy ha felelőtlenséget tapasz­talunk, amely maga is a nem­törődömség fattyúgyermeke, hát ne házasítsuk össze ezt a vízfejű szörnyet a magunk nemtörődömségével, „az ő dol­ga” szellemesnek is alig ne­vezhető magatartásával. Ez az ország a mi országunk. Ennek az országnak az utolsó szegig, csavarig, az utolsó szem búzáig, végeredményben is mi lennénk a gazdái, külön- külön is, együttesen is. S me­lyik gazda az, aki eltűri, hogy a legkevésbé is, bármilyen formában is, de megkárosítsák? Ha van ilyen — bocsánat az őszinteségért — az csak osto­ba gazda lehet. Igaz, nem az „én” anyagomból csinálták a selejtet, de a mienkéből, s végtére is a mienkből részesü­lök én is. Hogy mennyiben, milyen arányban? — nos az nem utolsósorban az elpocsé­kolt nyersanyag mennyiségé­től függ. Igaz, nem engem csaptak be a boltban, akár­csak egy dekával is, de ha nem szólok, akkor holnap en­gem is becsaphatnak. Igaz, at­tól még nem dől össze a vi­lág, ha leszóródik a takar­mány az istállóban, csak ha nem szólunk, leszóródik majd ott több is és a munkaegység lesz — kevesebb is. p's, ha nagyobb tárgylen- cséjű mikroszkóp alá tesszük a kis felelőtlenségek nem éppen gusztusos testét, arra is rögtön fény derül, hogy ez a test, ezek a testek szülő- anyjai, dajkái azoknak, ahol már milliókról, emberi sor­sokról és életekről van szó, ahol már mindenki együtt és Mám zs István, a brigád egyik kommunista tagja. Több éves bányászkodás van már a háta mögött. O a brigádban az egyik csapat vezetője. Vájár. ták. A brigádban összesen hár­man vannak párttagok, rajtuk kívül még Maruzs István csa­patvezető vájár is az. — Nem nagyon beszéltek itt a nehézségekről — mondja Palcsó elvtárs, — Pedig ma is két és félórát bajlódtunk a munkahely feletti egyik szállí­tószalag tisztításán. Nagy volt az esőzés errefelé is, beözönlött a gurítón át. s az egyik szállí­tószalag teljesen víz alá került. Csupa sár és iszap volt. Szük­ség volt a megtisztítására, mert az adja a tömedékanyagot a munkahelyre. • ’ - ‘ — A szállítószalagok ékszíj­jal járnak. És az a legnagyobb bajunk, hogy nincs elegendő ékszíj. Ha valami sérülést szenv nekünk, magunknak kell megjavítanunk. Sok idő kárba megy miatta. A Sárvári-brigád vállalta,- hogy szocialista emberekként élnek majd, szocialista módon dolgoznak, úgy gondolkozna^ s úgy rendezik be életüket is. Átlagban 2500—2800 forint kö­rül keresnek. A vájárok még többet. De ők nemcsak azt a munkát végzik el, amiért meg­fizet az állam. Azt is teljesítik, amit nem fizetnek meg, amit, nem méterben, meg csillékben számolnak. Ezzel még lassab­ban jutnak előre. Mert az em­berekben még benne van a ré­gi Bennük van a régi is, de < már az új is. Egyszerre mind a kettő. Az emberek váitoznák, alakulnak. Észre vesz az ember közöttük olyasmit, amit ritkán tapasztal: valami jó, ember­meleg természetességgel törőd­nek egymással, együtt járnak tekézni, s együtt isszák meg a vasárnapi fröccsöt is, mind­egyik vigyáz a másikra, számon tartják az egyéni gondokat, bajokat, s ahol tudnak, segíte­nek a rászorulón. Nem csupán emberi humánumból, baráti érzelmek alapján cselekednek így, hanem a brigádközösség összetartozásából eredően, tel­jes tudatossággal. Szolidárisán, együttérzően. Ez a legszebb és legértéke­sebb eredmény a Sárvári-bri­gádban. Ez emeli őket a leg- különb rangra az emberek között... Pataky Dezső versengve horkan fel, példás ítéletet követel és nemegyszer még vitába is száll a bírói döntéssel, kévéséivé annak arányát az elkövetett bűnök­höz képest. S annak, ki most versengve horkan fel, annak eszébe sem jut, hogy talán ő maga is lö­kött egy kicsit, egy egészen icipicit azon, aki most a lejtő alján, a társadalom lábainál hever. Akkor még rá lehetett volna szólni, legfeljebb meg­sértődik. De még mindig jobb megsértődött becsületes em­bernek, mint senki által meg nem „sértett” börtönlakónak lenni. Nem jó játék ez a „mi közöm hozzá”, pedig felnőttek játsz- szák és felelőtlenül játsszák, mint a gyerekek a gyufával, a tűzzel, ideje lenne a társada­lom egészén belül az egyének­nek, kisebb közösségeknek is felnőni már, megtanulni végre, hogy játszani a gyufa mellett a „mi közöm hozzá” sem alkal­mas, sőt egyenesen veszélyes, önveszélyes! Igen, ismert mondatok ezek, ..de már megbocsásson, mi kö­zöm nekem az egészhez...” — ismerős, mert gyakran, irodá­ban és üzemben, termelőszö­vetkezetben és vendéglőben éppen elég gyakran elhangzik, hogy csömört kaphasson tőle az, aki hallja. Az volna jó, ha csömört kapna végre az is, aki mondja. p zért az elrontott játékért LJ nem fájna senkinek a szive. Gyúr kő Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents