Népújság, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-07 / 288. szám
1960, december 7., szerda NÉPÜJSAG 3 A térkép története Ma az embernek, ha térképre néz, természetesnek tűnik, hogy pillanatok alatt megtalálja a keresett országot, földrészt, folyót, vagy bármely más területet. Nem volt ez azonban ilyen egyszerű évezredekkel ezelőtt. Agyaglapokra vésel! térképek A térkép először az í. e. 4200-as években jelent meg és agyaglapokra vésték. Az agyaglapokon az akkor ismert területek voltak láthatók. Az egyiptomiaknál a gyakorlati geometria ismerete a későbbiek folyamán lehetővé tette, hogy a térképet papiruszra és bőrre rajzolják. Ez már nagyobb fejlődést jelentett az agyaglapos térképekhez képest. I. e. 1313-ban megkezdik Egyiptom területének mérését, s a mai kataszteri térképek elődeit csinálják meg. A fejlődés következő állomása a görög térképkészítés volt, amely megteremtette a későbbi modern kor térképkészítésének alapját. Görögországban ez idő tájt, a világon először, Erastothenes, az alexandriai könyvtár igazgatója elvégzi a Földről készített első méréseit. „Tabula Peutingeriana”-Róma A térkép történetében jelentős állomás a római térképkészítés, amely már hadászati jellegű. Érdekességük ezeknek a térképeknek, hogy földrajzi hosszúság és szélesség nélküliek voltak. A térkép közepén Kómát lehetett látni, s körülötte helyezkedett el a többi helység. Az olasz térképeket inkább rajzoknak nevezték és „Tabula Peutingeriana” néven váltak ismeretessé. A középkorban a térképkészítésbe beleszólt az egyház és elrendelte, hogy a legfontosabb vallási helyeket kell ábrázolni a térképen. Az egyház befolyása azonban nem volt hosszú életű, s a további fejlődés számára nem jelentett alapot. Ezeket az egyházi térképeket úgynevezett „portolán térképeknek” nevezték, s ismert közülük az 1375-ből megmaradt „Katalán atlasz”. A térkép fejlesztésében a középkorban jelentős szerepet töltöttek be az arabok: Ptolemaiosz munkái alapján készítették az 1154-i Ed- risi térképet. Felfedezések a reneszánsz-korban A reneszánsz-korban a földrajzi felfedezések a térkép fejlődésének is új irányt szabtak. A Föíd alakjáról eddig tévesen ábrázolt vonalak megváltoztak. Megindult az XV. században a térképsokszorosítás. A XVI. században Hollandiában — a meglevő adatokat a világ térképén Gerhard Marcator, az ismert kutató dolgozta fel. Az asztronómia és a geodézia általános fejlődését fejezték ki a francia térképészek. Sansonov és Jaillot 1682-ben Franciaországban J. D. Cassini vezetésével elkészítik az úgynevezett fokmérések alapján készült térképet, a párizsi Obszervatóriumban. A XVI. század elején, 1507- ben a német térképészek Észak- és Dél-Amerikát először tüntetik fel a térképen. Jelentős munkát végeztek a németek közül K. Gauss és Walds eemüller. A térkép fejlődésében igen jelentős az orosz térkép megjelenése, amely Nagy Péter cár idején lát napvilágot. „Cser- tyezsnája Knyiga Szigirija” néven. Ebben az időben az orosz térképek a pétervári Akadémián készültek, Lomonoszov, a híres tudós és kutató irányítása alapján. A világon először Oroszországban volt szervezett katonai térképészet, amit a napóleoni harcok tettek indokolttá. 1826—1855 közötti években az oroszok történelmi jelentőségű fokmérést végeztek a Fekete-tenger és a Jeges-tenger közötti szakaszon. V. Sztruva kutató vezetésével. 1917 után a Szovjetunióban szervezetté vált a szakemberek kiképzése, s ez megadta a lehetőséget, hogy jelentős asztronómiai és geofizikai méréseket végezhessenek. A szovjet térképészek komoly mértékben hozzájárultak, hogy a Föld méreteit megismerjük és széleskörűen meghatározzuk. A térképészet fejlődésének további jellemzője volt, hogy rézmetszés helyett papírra rajzolták. Később a fekete rajzról áttértek a színes rajzra. A fejlődést jelentősen elősegítette a technika nagyméretű előrehaladása. A világtérkép kiadása terén is jelentős munkát végzett a Szovjetunió. Az 1950-es években kiadott egy Atlaszt, „Atlasz Mira” néven, amely átfogja az egész világot és a legmodernebb térképészeti eljárással készült. Ez az Atlasz a legnagyobb jelentőségű, amely ma világviszonylatban is forgalomban van, ami a térkép történetének több mint hatezer esztendeje alatt napvilágot látott. Az év végéig még 11 filmet mutatnak be Az év végéig hátralevő néhány hétben a szokásosnál több, összesen 11 új filmet mutatnak be a főváros és a vidék mozijaiban. Műsorra tűzik a Csendháborítók című szovjet filmet, Naszreddin Hodzsa kalandjainak folytatását, Gorkij Foma Gorgyejev című művének filmváltozatát és a Bölcsődal című újdonságot, amely ugyancsak szovjet művészek alkotása. A magyar filmgyártást a Próbaút képviseli: ezt Máriássy Félix rendezte. A főszereplők: Sinkovits Imre. Krencsey Marianne, Tordy Géza, Szabó Ildikó és egy kisfiú, Bárány Tamás. Felújítják a sok évvel ezelőtt játszott, nagysikerű amerikai filmet, a Óz a csodák csodája című kedves történetet. Bemutatják a Különös kirándulás című angol vígjátékot, a Rejtjel című izgalmas román filmet, Schiller: Ármány és szerelem című drámájának film- változatát, az Isten után az első című francia filmet, a Találkozás az ördöggel című do- kuméntumfilmet, amely a tűzhányók világával ismerteti meg a nézőket. A műsort egy rajzfii...összeállítás egészíti ki (MTI) Fejlesztik állatállományukat a tsz-ek Az egri járás területén az idén alakult termelőszövetkezetek közül a napokban több elhatározta, hogy a jövőben állattenyésztéssel is foglalkozik. A nagyvisnyói Alkotmány Termel ő.-,.., /etkezet december 1-én 10 törzskönyvezett fehér hússertést vásárolt. Az egercsehi Alkotmány Termelőszövetkezet pedig a napokban igényelt 10 előhasú sertést. Az állatokat december 15-ig leszállítják. Régi kérése teljesült a minap a demjéni December 21. Termelőszövetkezet tagságának. Négyévi részletre sikerült 200 juhot vásárolniok. A kiváló minőségű állatok képezik majd a szövetkezet juhtörzsét Ugyancsak jó hírrel dicsekedhetnek a kerecsendi Aranykalász Termelőszövetkezet dolgozói is. Az elmúlt hét végéig 15 előhasú üszőt vásároltaK, hogy biztosítsák jövőre a meglevő kiváló minőségű állatállomány szaporodását. Nyitóit könyv A bányák mélyén több millió forint értékű gép segíti az ember munkáját. Igazi és nélkülözhetetlen segítőtárs a bányagép — de csak akkor, ha gondját is viselik. Kezelni, gondozni kell azokat. A Mátravidéki Szénbányászati Trösztnél naplót vezetnek arról, hogy melyik gépen milyen meghibásodást találtak, mikor, ki és milyen karbantartási munkálatokat végzett el. Nézzünk csak egy-két bejegyzést: November 27-én Petőfi-altárón a 142-es pajzsfronton 10 darab motor ellenőrzése és cseréje. November 28-án Bruzsa Ferenc, a Gépüzem TMK vezetője a szűcsi 10-es aknaüzemben, a keleti 3. sz. F—4. fejtőgépnél a botkormányé -ét és a gólyakarbantartást ellenőrizte. Egyidejűleg meggyőződött arról, hogy az aknaszalag alsó görgőinek cseréjét rendben elvégezték. Előre meghatározott időpontokban, tervszerűen kell a javításokat és karbantartásokat elvégezni, .n karbantartóknak pontosan naplózni kell azt. Ha a következő héten ugyanazt a munkát akarják elvégezni, akkor előzőleg vagy nem csináltak semmit, vagy rosszul végezték azt el. A TMK-vezető minden aknaüzem minden gépénél nem lehet mindig ott. De a szakember gyakorlott szeme pár nap múlva rögtön észreveszi, hogy valóban elvégezték-e a naplózott munkát és ilyen értelemben a bányagépek naplója nyitott könyv, amelyben olvasni kell. De beszélni kell a másik nyitott könyvről: a munkások lelkiismeretéről. Becsületes embernek tarthatja-e magát, munkástársai és vezetői előtt emelt fővel állhat-e meg az a karbantartó gépész, aki a gondjaira bízott bányagépeket elhanyagolja? Nyilvánvalóan: nem. A rend, a fegyelem megteremtésének és minden könnyelműség megakadályozására jó eszköznek bizonyult a „nyitott könyv” politikája, jó lenne, ha minden üzemben éber szemmel vigyáznák lapjait. F. L. Hogyan eszi meg a nagy hal a kis halat? A meghódított szigetország ANGLIA, az egykori hódító, gyarmattartó nagyhatalom ma ott tart, hogy nem csupán gyarmatai és domíniumai szakadnak el tőle, hanem maga is egyre inkább az Egyesült Államok függvényévé válik. Az országban 400 amerikai vállalat fióküzeme működik. Amerikai kézen van a Kodak fényképezőgépgyár, a Goodyear gumiabroncsgyár, a British Aluminium, a Perkins and Standard Motors traktorgyár, stb. Amerikai vállalatokban dolgozik Anglia 400 000 dolgozója. E vállalatok évi 70 millió fontsterling hasznot hoznak amerikai gazdáiknak, annyit, amennyiért Anglia 25 új, korszerű üzemet építhetne magának. Az angol ipar 20 százaléka amerikai kézen van. Az amerikai tőkebehatolás folyamatára a közelmúltban az angliai Ford Művek megvásárlása tette rá a koronát. „Őfelsége” II. Henry Ford — kihasználva az angol autóipar válságát — 129 millió angol fontért megvásárolta a felerészben már eddig is az ő tulajdonát képező angliai Ford Műveket. Az angol kormány minden további nélkül beleegyezett ebbe, s a felháborodott közvéleménynek Selwyn Lloyd pénzügyminiszter így magyarázta a dolgot: „Ha nem egyeznének bele, Ford képes rá és inkább Nyu- gat-N émetországban eszközli beruházásait, s ez még rosszabb lenne.’1 FORD EZT az angol pénzügyminisztertől függetlenül, amúgy is megteheti. A közgazdászok hangot is adnak kételyeiknek és hangoztatják: ha Ford célszerűnek látja, akkor az autógyártást egyszerűen Nyugat-Németországba helyezi és angol műveit akkor záratja be, amikor akarja és akkor bénítja meg az angol ipar döntő részét, amikor érdeke úgy kívánja. A Daily Mirror, a legelterlll«IIIIIIIIIIIIIltllllilllllllllll11ll»IIIIHIIIIIIIHII«IIIIIIIIIIIIIIlllIIIIMlllllllllllllUIUIIIIIIIUIIIIIllllllllU*ll|lllillll«UllliUIIIIIillllllllllllllllUIIII:i»lll1li,lul!llilll.li,ljiliili:lilllllllIlllillllIllll!lllllllillHIIIII,lllllll;illilliliil liiliJIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUM SZEMES PIROSKA: A költő és a színésznő ott volt, minden este bekopogott az öltözőjébe és megköszönte. — Nem én írtam azokat a verseket... — mondta. — Én csak papírra vetettem, de a radioaktivitást maga adta nekik ... színésznő gyöngyöző, barna alt hangján nevetett, ahogy szokott, ha dicsérték. Megszokta a dicséretet. Azon csodálkozott volna, ha a költő nem megy be az öltözőjébe és nem mondja el csiszolt mondatokba foglalt bámulatát. A költő úgy érezte, hogy a színésznő csak az ő verseibe lehel lelket. Saját szavait barna bársonyba foglalva hallotta vissza ó-arany csipkével átszőve és mindannyiszor megremegett. — Cseresznye — így nevezte el a színésznőt —, így fogom hívni ezután. Cseresznye? — nevetett a színésznő. — Miért? — Mert életes a színe, nevei a lénye, piros a nevetése. Ezért. — Cseresznye. Cseresznye... — izelgette új nevét a színésznő, és a szokott módon, barna gyöngyökben bukkant ki belőle a nevetgélés. Már mások is így hívták a színésznőt. A költő nemcsak elhíresztelte, de meg is írta. Persze, névtelenül, hiszen alanyi költő nem írhatja ki szerelme tárgyának igazi nevét. Akik nem tudták, hogy újabban minden este bejáratos a színésznő öltözőjébe, találgatták: ki bújik meg Cseresznye neve mögött. Minden este megkérdezte, nem vacsorázhatnának-e A vacsorázni, ó azonban nem ment. Valami végtelen fájó elektromos hullám zárlatot csinált a szívében. Imádta Cseresznyét, és majdnem felsírt a fájdalomtól, de akkor meggyűlölte. Annyira, hogy szelíd lelke életében először bosszút forralt. Másnapra két Andaxin bevétele után felment a lány öltözőjébe. Megpróbálta fegyelmezni magát, nehogy elárulja, milyen viharok tombolnak benne. Cseresznye csodálatosképpen ráért, így együtt mentek vacsorázni. Már a feketekávénál tartottak, amikor a költő majdnem megtört, majdnem feladta bosszújának tervét. De ránézett Cseresznye meleg, nedves csillogású, nagy szemére, s meglátta benne azt a tekintetet. amelyet eddig csak a magáénak érzett. Ugyanígy néz mindenkire. „Bosszút kell állni!” — verte majdnem hangosan. száztízes tempóban a szíve. És bosszút állt: íme: —... Nem hívom többé Cseresznyének... Már mindenki így nevezi. Örülök, hogy én adhattam ezt magának. De tudja meg, hogy maga felett is elröpülnek az évek. Egyszer majd öreg színésznő lesz, kivilágosodik az a koraesti szeme, látszik majd kezének váza is. És akkor, ha megkérdezik, milyen volt fiatalkorában, azt mondom: nem tudom. Fogalmam sincs róla. Pedig én. egyes- egyedül én tudom csak, milyen maga... Milyen volt... Senki olyannak. amilyennek én. soha nem látja... A színésznő először megri- adt, felhúzta szemöldökét, s homlokán pici ráncok képződtek. Aztán orreimpája megremegett és két könnycsepp gördült le arcán. — Ne tegye ezt... — suttogta. A költő mosolygott egy kicsit, és szelíden megrázta a fejét: — Nem fogom senkinek megmondani, milyen szép volt... A költőnek ugyan nem ■cL volt kopott kabátja, meri verseiből már két kötet megjelent, azonkívül egy napilapnál irodalmi rovatot is vezetett, amiért havi fizetést kapott. A költő ábrándos lelkületű volt, ezért is lehetett költő. Különben elment volna irodalomtanárnak, mások költeményeit tanítani. Vagy szabályos rímeket írni, amelyekért valószínűnem sokat fizetnek, ha egyáltalán megjelenhettek volna. A költő nemcsak ábrándos volt, hanem szenvedélyes is. Tudott lobogni, szárnyalni, indulatba jönni, sőt zokogni is, ha érzelmei elragadták. A megsárgult őszi falevelek hullása mélabúval töltötte el, de látta már az ágon a rügyeket is. Alanyi költő volt, minden élményt, a másokét is átszublimálta, s barátja szerelmének hűtlensége benne üvöltött legfájdalmasabban. Néha írt szelíd madarakról, egy lírai ornitológus rímtelen-ritmusos modorában, sok gondolatjellel és kettősponttal, sőt három ponttal is Ilyenkor csak sejtetni engedte a valót. Máskor meg kimondta: „Nem kenyerem nekem a dühödés, Csak halkan — összeszorítva fogam viselem Szívem martan Lüktető sebét...” A későbbiekben kifejtette aztán, hogy nem mártja tollát egyetlen sértő kritikusba sem, sőt: azzal sem megy ölre, aki szemébe rosszat mondana róla, viszont írásban mindenkinek válaszol. Mivel haragosa nem volt — hiszen szelídlelkű alanyi költő, miért is bántották volna —, soha nem került sor még arra sem, hogy egy párbajban tollát tintába mártsa. A szelídlelkű költőnek je- ci- lentős irodalmi sikerei voltak, és mégis boldogtalanul élt. A szép nem körében ugyanis csak ideig-óráig tudott csillogni. Amikor szerelmes lett — ez több ízben előfordult vele —, vagy megné- mult, vagy pedig olyan dolgokat mondott, amelyet a nők nem értettek meg, vagy lusták voltak a fejüket törni rajta. Egyszer az történt, hogy már két hete bolondulásig szeretett egy lányt, akit Ráchel- nek nevezett el. Mondatait állandóan teletűzdelte bibliai idézetekkel, feltételezvén, hogy Ráchel mindent ért. Néha csodálkozott, hogy egy-egy spontán támadt költői hasonlata mégcsak meg sem lepte a lányt, pedig úgy képzelte, hogy a csiszolt szavak egymásutánja azonnal megnyitja szívét. Óvatosan, és törékenyen fogta meg Ráchel kezét, amikor búcsúztak és leheletkönnyű csókot sóhajtott rá, majd sokáig nézte távolodó alakját. A második hét végén azonban Ráchel azt mondta: — Ne várjon, többé nem jövök... Olyan volt ez a mondat, mint a tenger hullámverés idején, amikor képes elsodorni a hátán biztonsággal úszó, imént még ritmusosan ringó csónakot. Még keresgélt egy szép kifejezést, hogy megkérdezze: miért is ez a kérés, de mivel sokára találta meg, már hiába mondta ki. Ráchelnek csak távolodó alakját látta. A színésznő szavalta a verseit. Egyszer elment és meghallgatta. Aztán minden este jedtebb angol napilap meg is jegyzi: Egy szép napon arra ébredünk, hogy gazdaságilag az USA 51. állama vagyunk... Ez nem légbőlkapott állítás. Az autóiparral szoros kapcsolatban van a villamosipar és a gépipar. Fordnak ez az üzlete egy láncreakció kezdetét jelentheti, amely az egyik napról a másikra lerombolhatja Anglia önállóságát majd minden ipari ágazatban. S nemcsak gazdasági vonatkozásban van ez így. Lambton konzervatívpárti képviselő értesülése szerint Macmillan miniszterelnök amerikai újságírókkal folytatott beszélgetésében kijelentette: ..Anglia és az USA esetleges egyesülésének nem szabadna gátat vetni.” A Ford Művek bekebelezése esetében az angol kormány kézzel fogható bizonyítékát adja annak, hogy a fenti szavakat a Ford-féle monopóliumok rágták a miniszterelnök szájába. A kormány ezzel megmutatta, hogy az angol politika c:ak annyira független az amerikai tőkétől, mint Ford bármelyik beosztottja főnökétől. Hiszen Ford már eddig is minden pirulás nélkül beleszólt Anglia politikájába. Például a külkereskedelembe. A kanadai traktorgyárban, ahol ugyancsak döntő befolyást szerzett, egyszerűen betiltotta a népi Kína számára készülő traktorok gyártását. II. Ford — a királyi dinasztiák példájára hívja így magát — befolyása egyre nő Angliában, a munkáselbocsátások egyre gyakoribbak, a dolgozó tömegek elégedetlensége fokozódik. így van ez ott, ahol szabály, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, ahol a kapitalizmus farkastörvénye uralkodik. EGY IPARILAG fejlett ország — John Bull szigetországa — így válik a monopóliumok élet-halálharcának martalékává. A szigetország kormánya meghódolt II. Henry Ford „ő- felsége” előtt. De meghódol-e az a 23 500 doleozó is. akik a BMC-konszemben csökkentett munkaidőben kénytelenek dolgozni, lényegesen leszállított fizetés mellett? Belenyugszik-e ebbe a sok ezer elbocsátott angol munkás? Behódol-e a Pressed Steel, a Standard Motor Company munkássága? Az ő programjuk az ipar államosítása. S hogy ez az egyedüli helyes program, arra éppen II. Ford legutóbbi tranzakciója mutatott rá a legmeggyőzőbben. Váratlan Nczbeszólás Egy amszterdami újságban tíz napon át a következő szövegű hirdetés jelent meg: „Hendrik könyörgöm, írjál! Mária.” Egyik nap ugyanabban a lapban ugyanazon a helyen a következő hirdetést tették közzé: ..Hendrik, írj neki már végre! Ünom. Egy olvasó,” együtt, de a színésznő fáradt volt, örökké halasztgatta a közös vacsorát, noha igazában egészen más oka volt rá. Szivét ugyanis pillanatnyilag két ellentétes irányban kötötték le. Egyik a neves futballista volt, akinek tizenegyeseit szenvedélyes rajongással kísérte a mérkőzéseken, a másik pedig egy muzsikus, nagy világutazó, aki néha, ha hazajött, betért hozzá kissé megpihenni. Voltak aztán még apró, meghatározatlan irányú érdeklődései is, ezek közé tartozott a költő is. A fiatalember mindenütt cA- megjelent, ahol csak feltételezhette, hogy találkozik Cseresznyével. Ha meglátta, szárnyakon, nem is lábon, suhant elé. óvatosan kezére lehelte csókját, nézte bronzvörös hajának kurta kacskaringóit, a nyakán aprókat lüktető kék eret és készült arra. hogy egyszer majd megcsókolja. Olyan természetű volt, aki nem szeretett semmit elsietni. Azok az utazások például, amelyek váratlan időben jöttek és sürgősen kellett indulnia, kiábrándulással töltötték el. Ügy szeretett elmenni is, hogy előtte legyen ideje hozzászokni a változás gondolatához, megbarátkozni a látandó tájjal, az új élményekkel. Ezért nem csókolta meg már az első napon a színésznőt, ezért várt, amíg szívében megérik erre az idő. Amikor pedig megérett, a színésznő elkomorodott. — Ne haragudjon... — mondta —, majd máskor... Akkor nem haragudott. De másnap a futballistát találta Cseresznye öltözőjében. Igaz, a lány most meghívta, jöjjön
