Népújság, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-25 / 304. szám
I960, december 25., vasárttap NÉPÚJSÁG 13 Egyszer volt, hol nem volt, volt a nagy házak között egy kicsi kislány. Ügy hívták, hogy Éviké. Ez a picurka szö- szi felhúzta a kabátkáját, kis kendővel bekötötte fejecskéjét, és elindult. Ment, mende- gélt, úgy játszott a nagy szobában, mintha ő most igazi nagylány lenne, és kint bolyonghatna a nagy-nagy városban. Felkapaszkodott a fotelokba, az volt az autóbusz. Bemászott a szekrénybe, az volt a nagy erdő. Addig játszott, addig mászkált, míg végre elálmosodott. Atölete nagy mackóját, és ... elaludt. Egyszercsak mire ébredt?! Dörmi, a nagymaci így szólt hozzá: — Éviké! Jössz velem Játékországba sétálni? Évi csodálkozva nézte Dör- mit, mert eddig még nem szólalt meg soha, de aztán bátran megfogta a mancsát és ketten, a nagymaci, meg a kicsi lány elindultak Babavárosba. Hej! Tátotta Évi a kis száját, annyi csodálatos dolgot látott. Zsuzsi babát jól ismerte, eddig békésen üldögélt az anyuka rekamiéján, most meg, uramfia! Mit csinált! Képzeljétek: ebédet főzött! Évi félénken ült le mellé. — Mondd, Zsuzsika, te mikor tanultál meg járni, meg főzhi? — En már nagyon régen! Csak te ezt nem tudtad, Évike, mert mióta édesanyád megvett engem a boltban, azóta rám se nézel! Évi szepegve bújt Dörmi me’ip. és szánta-bánta, hogy il” -szül bánt Zsuzsi bob' meg is fogadta, hogy hr -ríaér Játékországból, rögtön Zsuzsival fog játszani! És — Játékországban is meg kell ám mosni a kezedet, mielőtt az asztalhoz ülsz! És Évi, bár csodálkozott, mégis engedelmesen ment oda az apró kis csaphoz, és megmosva kezét, ebédelni kezdett. Jóízűen falatozott és csak később vette észre, hogy most már nem olyan itt, mint mikor elindult. Szebbnél szebb bababútor, szebbnél szebb babák, és mind mozog, mind beszél, mind jár. Csodálkozott Évi nagyon. Hogyne csodálkozott volna, amikor neki mindig azt mondta anyukája, hogy a baba „csak” játék, az nem tud beszélni, nem érez semmit, és lám-lám! Még hajba is kapnak! Nem is tudott tovább enni, hanem csak ült, a pici házacskák között. Olyan volt köztük, mint egy óriás. De nem tudott mihez kezdeni, annyira elámult. Végre megemberelte magát és egy gyönyörű baba mellé leült: — Téged hogy hívnak? — Jutka vagyok, és éppen mentek, mentek tovább. Dörmi elöl, a kicsi lány utána. Fent a magasban beszélgettek a verebek, az egyik rászállt Évi vállára és onnan kiabált a piros nyelvű kiskutyára: — Igazán nem szép tőled, kutyuska, hogy a múltkor megcibáltad a toliamat! Tudd meg, hogy én is éppen olyan igazi játék vagyok, mint te, és nekem is szabad az ágy alatt csücsülni! — Nem is igaz, mert te nem vagy játék, te csak egy csúf veréb vagy — nyelvelt vissza a kis fehér ku- tyus. Évi csak állt, állt, aztán megszólalt: — Miért veszekedtek? Hiszen igaza van a kis verébnek, te is játék vagy, meg ő is! — Te csak ne tanítgass engem, Évike, mert te is meg szoktad cibálni a testvérkédet, akkor nekem is szabad! — Ügy van, úgy van! Helyes — szóltak közbe a kis- mackók, sőt, még az edénykék is rosszallóan zörögtek a pici konyha- szekrényben. Dörmi nem szólt semmit, csak állt, Évi meg újra nagyon elszégyeilte magát, mert látta, hogy igazat mondanak a játékok. Végre felcsillant a szeme. Játékország sárga, homokos útján egy barna szőrű táltos közeledett. Bizony-bizony! Hintaló jött nagy mérgesen fújtatva. De ahogy meglátta Évit, nyomban megszelídült, és odaállt elé: — Ülj fel a hátamra, Éviké, és én elviszlek téged, hogy megmutassak mindent, ami ebben a nagy játékországban található! A kis Évi bátran felpattant a ló hátára, és biztatni kezdte a lovát: — Nye! Nye, cocókám, gyerünk! Vágtassunk ki a világból! Repült, repült Évi, lobogott a szöszi haja, míg végre ebbe is belefáradt, és kérleni kezdte Rárót, hogy álljanak már meg valahol, mert nagyon éhes. Hát mit gondoltok, hol állt meg a kis ló? Bizony, ott, ahol .'Zsuzsi baba éppen megfőzte az ebédet! Évi nyomban le is telepedett az asztalhoz, és enni akart. De ekkor rászólt Zsuzsika: most akarok hozzád költözni, de most már nagyon szomorú vagyok, mert azok a játékok, amelyek régen itt éltek és hozzád költöztek, valahányszor haza jönnek Játékországba, mindig panaszkodnak rád! Nem szereted a játékaidat, és csak addig játszol velük, amíg újak, és én nem szeretnék a sarokban ülni, és én olyan kislány Jutkája szeretnék lenni, aki engem szeret, aki vigyáz rám és aki nem dob el! Évi csak nézte-nézte a köny- nyes szemű Jutkát, míg végül megszólalt: — Téged én nagyon foglak szeretni, • mert szép is vagy, meg az nem is igaz, hogy én nem szeretem a többi játékomat. De azok olyan csúnyák és piszkosak! — Mert nem vigyázol rájuk! — De én ígérem, hogy ezen túl minden játékomra vigyáz ni fogok, és nagyon foglak benneteket szeretni! Csak gyere el te is az én játékaim közé! Mosolyra derült ‘Jutka szeme, és pici kezével megfogta Évi kezét, s most már hármasban ballagtak a szép Játékországban: Dörmi, Évi meg Jutka baba. Mentek, mendegél- tek, meg-megálltak, lepihentek, közben Évi nagyon sokszor megállította a kis menetet. Ez is, az is megtetszett neki, ez is kellett volna, meg az is, mindent szeretett volna hazavinni. De Dörmi egyre intette: — Ne kívánj sokat, hanem szeresd azt, ami van, és akkor téged is szeretni fognak a játékaid! Amikor egy hatalmas, gőgösre felfújt vízisárkány állta útjukat, egyszerre felsíkított Évi, és ... ... felébredt. Hirtelen nem tudta hol van, csak Dörmit szorította még mindig erősen és átkukucskálva a hóna alatt azt is meglátta rögtön, hogy Zsuzsi baba, szegény, nem is a rekamén fekszik, mint szokott, hanem bizony éppen a fotel alatt. Felkapta, hirtelen összecsókolta és kérlelni kezdte: — Most is beszélj, Zsuzsi baba, mint Játékországban! Meg te is szólj már valamit, Dörmi! De a játékok csak hallgattak, hallgattak, hiába várta Évi a szavukat. És amikor édesanyja bejött, mit látott? Évi minden játékát kihordta a szoba közepére, és a hatalmas ruhakefével nekilátott, hogy kitisztítsa a beporosodott bun- dácskákat, ruhácskákat. Mire este lett, minden játék szépen, tisztán ült a helyén, s a kismama boldogan simogatta meg Dörmi fejét. — Még most sem akartok hozzám szólni? Ugye, hogy nem is vagyok én rossz kis gazdátok? ... és ere a szóra mintha nemet bólintottak volna a babák?! Lehet! Cs. Adám Éva (Kiss Béla foto) Mc.sk»’ Müka rajziskoíáíct SETrtfeOTBOi /IMMS KEIT Esset. Mmu i it * BETŰRŐL repülőé? A \a X XX hi jut be a házba? Mit játsszunk ? ZSIBVÁSÁR Egyik játszó kimegy. A többiek megállapoknak egy 2—3 tagból összetett szóban. Pl: lámpaüveg. Ennek megfelelően két csoportra osztjuk a játszókat és mindegyik csoportnak kiosztjuk a szavakat. Pl: égjük csoport a lámpa, másik az üveg szót kapja. Behívjuk a kintle- vőt. Hármat számolnak és háromra mindenki egyszerre kimondja a számára kiosztott szót Ebből kell kitalálni. Ha harmadszori újrázásra sem sikerül kitalálni, ismét kimegy. Ha kitalálja, az megy ki, akitől a legtisztábban hallotta, BUMM! Körben ülnek és 1-től kezdve számlálnak. Mindenki sorban a következő számot mondja. Akinek a hetet kell mondani, az azt mondja: Bumm! Megy körbe a számlálás és minden számnál, amely héttel osztható, vagy hetes van benne, bummot kell mondani. Ezek: 7, 14, 17, 21, stb. Minden menetnél más számot adunk. Aki elhibáz, az zálogot ad. FÖLDRENGÉS Körbeülnek a pajtások. Mindenkinek van széke, csak egynek nincs, aki középen áll és mesél. A mesét rögtönözni kell. s úgy mondani, hogy váratlanul, de logikus eseménybe szőve kiejtse a „földrengés” szót. Mint általában a földrengésnél, itt is zűrzavar keletkezik e szóra: mindenki köteles, lehetőleg a vele szemközt ülővel helyet cserélni, miközben az eddig mesélő pajtás ügyesen leül. Akinek nem jutott hely, az folytatja a mesét. Találós kérdések Erdőn oson, völgybe vág, füle szőrös, foga bárd — áldozata számos, erdei mészáros. Elől villa, hátul söprű, közepén meg szénatartó. (a?iRL) Elöl olyan, mint egy alma, deréktájon hurkaforma, hátul kolbászt lenget — J cincogók felé tekinget. Fordítsd meg A papagáj effpzpS b sg A hal UB5UIJÜ v S3 efSpzBS « S3
