Népújság, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-18 / 272. szám

1960. november 18., péntek

NÉPÚJSÁG

3

2-?

MÓRICZ ZSIGMOND, aki

járta a magyar falvakat, aki ismerte a magyar parasztságot, őszinte örömmel ír róluk, valahányszor olyan kezdeményezésre lelt, ami valóban előbbre viszi egy lépéssel a paraszti jövendőt. 1936-ot írtak akkor, amikor meleghangú riportban számolt be a pilisi népfőiskola vizsgájáról. A többi között ilyen megállapítást tesz >,... arra van szükség, hogy az absztrakt alapismeretek közlése és megismertetése után azonnal a gyakorlati szükség kerüljön szem elé. hogy a tanfolyam a folyó életet szolgálhassa.”

Milyen helytálló volt ez a megfogalmazás, s mégis menynyire egyedülálló kezdeményezés volt ez a népfőiskola abban az időben, amikor a falu intelligenciája: papok, orvosok,

tanítók, jegyzők és ügyvédek tartottak előadásokat. S az író lelkesedése mégis milyen nagy volt, milyen örömmel üdvözölte azokat, akik, bár nem tartoztak a szegényparasztok közé, de égett bennük a tudásszomj.

Ha Móricz Zsigmond megérhette volna a nagyrédei parasztakadémia megnyitását, úgy érzem, talán saját szemének sem hitt volna. Mert mi is történt Nagyrédén ezen a sáros, ködös, őszi estén, ezen a megnyitón?

Először is az történt, hogy hat órára hirdették a kezdést, hogy „hétre megkezdhessék.” (i). "s negyed hétkor zsúfolásig töltötte 550 ember a művelődési ház nagytermét. A termelőszövetkezet elnöke, Varga Ferenc elvtárs örömmel nyitotta meg az ünnepélyes első napot, majd átadta a szót Hodászi Miklósnak, a gyöngyösi mezőgazdasági technikum igazgatójának, aki valóban értékes ünnepi megnyitó beszédet mondott, összehasonlította a magyar parasztság múltbeli és mostani helyzetét, s azok az emberek, akik őszülő halántékkal hallgatták az előadó szavait, nemegyszer lehajtották a fejüket, amint visszagondoltak a saját kegyetlen sorsukra. Egyre jobban átérez- ték azt, hogy ez az akadémia nem a felsőbb szervek találmánya, hanem megváltozott életük szükségszerű velejárója.

Nők klubj<

Egy hónapja alakult Egerben a Szövetkezeti Kultúrott- honban a ktsz-ek nődolgozóinak részvételével a — „nők klubja”. A klub hetenként egy-i szer — pénteki napon — tartja: foglalkozásait. Az összejövete-; leken az asszonyok megtanul-; ják a hasznos kézimunkák —| kötés, horgolás, himzés, stb. — § „.tudományát”. Könyvekből,; újságokból olvasnak fel sze-| melvényeket, megvitatják az] időszerű kérdéseket, a napi po-, litikai eseményeket — s mind-; ezt baráti beszélgetések forrná-; jában. A klub vezetői azt ter-| vezik, hogy majd kézimunka-; kiállítással egybekötött vásárt| rendeznek — ez lesz a klubta-; gok „diplomamunkája” — s az; apró holmikért befolyt összegetf közös színházlátogatásra hasz-« n ál ják fel.

Gondoskodtak arról is, hogy? az asszonyok a divat, kozmeti-| kai és egészségügyi kérdéseik-! re választ, szakszerű tanácsot; kaphassanak. Meghívott szak-; emberek látják el ezt a tisztet.|

Havonként egyszer filmvetí-| téssel egybekötött egészségügyi; előadást hallgatnak meg a; klubtagok, az előadásokat a? Vöröskereszt munkatársai tart-| ják.

A nők klubjának leglátoga-; tottabb, legnépesebb csoportjai a „főzőtanfolyam”. E tanfo-| lyamon kiváló szakemberek! oktatják az asszonyokat a szép; terítés, tálalás, hideg tálak,; torták, krémek elkészítésének! és művészi díszítésének „tudó-; mányára”. A tanfolyamot Tóthi László elvtárs, az Üzemélelme-; zési Vállalat igazgatója vezeti.; E hét csütörtökén a terítést és; tálalást tanulták a tanfolyam] részvevői. Azt tervezik a klub? vezetői, hogy a főzőtanfolya-] «not műsorral egybekötött ki-i

Ünnepélyesen megnyitották a nagyrédei parasztakadémiát

AZT AN VÉGET ÉRT az ünnepélyes megnyitó, és itt egy érdekes dolgot említhetünk meg. Néhány nyugtalanabb fiatal, nem sok, még százalékban is alig mérhető, a szünet megtartása mellett szavazott, de az idősebbek, s az asszonyok egyhangúlag azt kérték, hogy folytassák az előadást! És teljes figyelemmel merültek bele a soha — vagy nagyon régen — hallott ismeretekbe, a növényrendszer, a sejtfejlődás. és a szaporodás rejtelmeibe, amelyet a termelőszövetkezet főagronómusa, K i v é s István magyarázott meg soksok szemléltetéssel. Az asszonyok arcán békés büszkeség, hiszen ők is itt ülnek a férjük, apjuk mellett, a fiatalabbjá- nak még a nagyapja is a hallgatók soraiban ül. Egynéme- lyik arcról csakúgy sugárzik a tudásszomj, előrehajolva figyelnek, szinte isszák az előadó szavait.

Aztán újra előadás, újra figyelni kell. Dr. Molnár József pedagógus tart előadást a község keletkezéséről. Idevaló, innen ment el tanulni, s ide jött vissza, hogy átadja tudását azoknak, akik valamikor egy padban ültek vele a falusi iskolában, de akik nem tanulhattak tovább. Visszajött, hogy megmutassa a mai fiatal nevelőknek, hogy a doktorátus nem városi előjog, hanem olyan tudás előjoga, amelyet éppen ott kell gyümölcsöztet- ni, ahol a legnagyobb szükség van rá. Egyáltalán nem csökkent az érdeklődés akkor sem, amikor Hanák János pedagógus ismertette a község geológiai kialakulását. Halkan ismételték utána az idegen földrajztudományi kifejezéseket, s mellette csendes örömmel suttogott egy édesanya — „no, éppen ilyesmiről tanult tegnap a fiam! Majd megbeszélem én vele, hogy jól értsem ezt is.”

IGEN. EZ AZ AKADÉMIA

olyan széles ismeretanyagot ölel fel, hogy egy-két év múl-, va már nem azzal kezdi a pedagógus a szülői értekezletet: „... mert ugye, a kedves szülők nem végeztek ilyen iskolát, s nem tudnak segíteni a gyereknek otthoni munkájában.”. Tudnak majd segíteni! Mert ha egynéhány előadást íelsoroa Egerben

állítással zárják, így „vizsgáznak” majd a főzni tanuló asz- szonyok.

lunk, abból kitűnik, mi mindenről hallanak ezen az akadémián az emberek: a csapadék keletkezése, korai és késői fagyok, hat csillagászati előadás, a társadalmi formák kialakulása, népdalok, népmesék, Móricz és Mikszáth művei alapján irodalmi előadá- dások, matematika, talajkémia és még nagyon sok más előadás elhangzik majd a négy esztendő alatt.

A rédeiek szeretnek tanulni, és ami ennél is fontosabb: akarnak. Nem külső kényszer, hanem belső szükséglet diktálta azt, hogy a dolgozók iskolájába 75, a mezőgazdasági technikumba 37, középiskolába 22 felnőtt jár. S a termelőszövetkezet 15 embert — brigádvezetőt és munkacsapatvezetőt — küldött kétéves mezőgazda- sági szakiskolába.

S míg künn a ködös, esős idő a tétlenség időszakát hirdeti, addig a kivilágított kultúrház- ablakok arról tanúskodnak, hogy nem merülnek el az emberek a koraeste csendjébe, hanem szorgalmasan, elméleti munkával készülnek fel a következő esztendőre, s a megtanult elmélettel gazdagodva, végzik majd a gyakorlati mun- Icát)

S A TANULÓ RÉDEIEK közösségét kös2öntve, hadd szólaljon meg még egyszer Móricz Zsigmond: ..A magyar falvak hihetetlen tudásvágyra ébredtek. Ez nem valami ihlet következménye, hanem a mai élet föltétien szüksége!” S nemcsak szüksége, hanem lehetősége is megvan a rédei éknek arra, hogy megszerezzék a tudást.

(A. É.)

Köszönet a figyelmességért

Tíz éve szövetkezeti tag

Terenyei Jánosné, az Egri Gyerekkocsikészítő Ktsz dolgozója, három éve került jelenlegi munkahelyére. Azelőtt női- szabóként dolgozott, most a tűzőmunkát végzi a szerelő részlegnél. Munkáját selejtmentesen végzi, s mint a szövetkezet vezetőségi tagja, élen jár a termelésben is.

Az állomásokon, a buszmegállóknál az emberi áradat hömpölygő hulláma látható egy- egy vonat, vagy busz indulása előtt. Ez sok esetben ingerültté teszi az utazók többségét, akik vidékről jönnek a városba ügyes-bajos dolgaik elintézéséi-e. Tolongás a felszállásnál, az állandóan telt kocsi, amely mind a jegypénztárostól, mind a jegykezelőtől figyelmességet követel.

Többször szoktam így utazni, s ami a közelmúltban történt velem, a2t nem lehet szó nélkül hagyni. A busz indulása előtt 20 perccel érkeztem a MÁVAUT jegypénztárához, hogy elővétellel biztosítsam utazásomat 30 kilométerre. A jegypénztárnál Duboveczkiné máris írja a jegyet, közben én azon töröm a fejem, hogy a még hátralevő szabad időmet hogyan tudom hasznosítani. A pénzt a forgó pénzes edénybe teszem, pereg a visszajáró forint, az edény egyik részében a forint, a másikban a jegy. A pénzt kivéve, a jegyet otthagytam.

Amikor eljött az indulás ideje, felszállók a buszra. A buszban jön a kalauz, nyugodtan ülök a helyemre, azzal a gondolattal, hogy az elővételi jegy megvan. A jegykezelő kéri kezelésre a jegyet, zavartan keresem a 20 perccel előbb megváltott jegyet. Nincs. A jegykezelő észrevette zavaromat, tovább ment. Folytatta a jegy kezelését és miután végzett, mosolyogva jött hozzám, nyújtja a jegyet: Tessék! Itt van a menetjegye.

Hogy került ez magához? — kérdem. Mire udvariasan válaszol, hogy a jegypénztárnál hagytam és Duboveczkiné adta át azzal, ha az utas keresi, akkor adja át.

Ilyen figyelmességet és körültekintést, amit Duboveczkiné jegypénztárosnál tapasztaltam — annak ellenére, hogy igen nagy forgalom volt a fent említett napon is — nem lehet köszönet és említés nélkül hagyni. Ezúton is még egyszer köszönetét mondok Dubovecz- kinének figyelmességéért.

Kormos Imre Balaton.

Magyar plakát történeti kiállítás a Műcsarnokban

Mindig élvezettel állok meg az utcán egy-egy művészi, szép plakát előtt. Gondolom, más is így van vele. Az ízléses, vonzó plakát ma már nem egyszerű értesítés, művészi rangra emelkedett.

Örömmel utaztam tehát a fővárosba, hogy együtt szemlélhessem az eddigi „plakáttermésünk” színe-javát. Elöljárójában meg kell állapítanom, hogy nem csalódtam várakozásomban.

Azzal az elhatározással léptem be a Műcsarnokba, hogy nem tartom magamat semmiféle sorrendhez, nagy nevekhez, hanem mint járókelő szemlélem a plakáterdőt.

Az első terem 1900-as évek plakátjai vonalvezetésükkel híven tükrözi a kor stílusát. Bár monumentalitásával felhívja magára a figyelmet a millennium plakátja, az igazi szemcsapdát itt Fényes Adolf. Helbing Ferenc és Iványi Grünwald tárlati plakátjai jelentették. Meleg színek, nagyszerű kompozíció, festői megoldás jellemzi plakátjaikat. Általában e kor plakátjain érezhető a „nagy” Toulouse- Lautrec hatása.

A reszelővágó

itt ez a cipészreszelő (egyik barátomnak „bütyköltem”, mert nem dolgozok már, beadtam az ipart), ennél a darabnál minden ütés egy fog. Hosszadalmas és lassú munka. Pontosan, figyelmesen kell a kalapáccsal ütni, hogy minden fog egyformára sikerüljön.

— Más reszelök?

— Más reszelőknél köny- nyebb. Ott minden leütésnél a „gród” után akad a vágó.

Amíg dolgozott, s egészsége is épebb, ereje is frissebb volt.

löt készített Tihanyi Józsi bácsi. A majd félévszázados munkálkodása alatt körülbelül 300 ezer darabot. Körömráspolyt, lakatos- és kovácsreszelőket, súly- és fűrészreszelőket. Mindenfélét. Acélra és vasra kalapálta a fogazatot. Reggeltől estig ott ült a vágóolló mellett és forgatta a kalapácsokat. A tizdekástól a nyolckilós kalapácsig mindegyik kezébe akadt. Mert minden művelethez más és más kalapácsot használt. A súlyreszelőket a legnehezebbikkel fogazta. Mikor egy-egy darab elkészült, s már együtt sorakoztak a friss szerszámok, hozzáfogott az edzéshez.

— Sárgavérlúgsó, finomra őrölt faszénpor, só és kevés liszt. Ebből állt a vegyi keverék.

— Lisztet is használt?

— ... azért, hogy a keverék masszája jobban ragadjon a fog felületére.

A vegyi keverékkel bevont darabokat a kis kemencében izzította fehérre, s az edzővízben hűtötte. A zsákdarabokkal letakart dézsában most is ott áll a víz.

— Harmincesztendős... — mondja. — Harminc éve hullt ez a víz a felhőkből. Ritkán frissítettem. Akkor is kevés esővízzel.

Hatvan éves múlt, és Misben szabadult, de csak 1927- ben lett önálló reszelővágómester. Akkor írták az ő nevére az ipart, a műhelyt. Édesapja huszonhat évig volt a szakmában, fiatalon, 46 éves korában hagyta fiára a szerszámokat. (A műhely egyideig édesanyja nevén volt.) A Mária utcai ház udvarán, a „nagyház” oldalához ragasztott kis fészerben lakik az idős mester, öreg, apró kis helyiség. öreg itt minden. A pihenő szerszámok, berendezések... Itt hál a szerszámokkal. Szétnyitható, rozsdás vaságyán.

— Ami reszelőt készítettem, azt mind megvették, mert csak jó árut adtam... Most már nem bírtam. Azért is adtam be az ipart. Ha bírnám a munkát, akkor se tudnék már megélni belőle. A gyár... Most már gépekkel csinálják a reszelőt. A gépekkel sose lehetett versenyezni.

Miből él hát?

Segít a barátainak. Akiknek földje van, szőlője. Eljár kapálni, napszámos munkára. Adnak érte valamennyi pénzt, gyümölcsöt. Kevés bort is. Miből él? Ebből.

Hajdan jövedelmező szakma volt a reszelővágás. Ő nem tudott annyit gyűjteni, hogy öreg napjaira gondok nélkül legyen. Beteges. Magas, vékony, sovány alakja föld felé hajló. Rozzant.

Gondolkozik: mihez kezdhetne még? A szerszámot már nem tudja kezébe venni, hogy azzal keresne pénzt. Kérvényt akar írni, hátha kapna valami „nyugdíjfélét”. Arra nem gondol, hogy a szociális otthon neki is derűsebb napokat adna. Ez még nem jutott eszébe. A szociális otthonban még eldolgozgathatna, barkácsolhatna, megjavíthatná az élét vesztett, töredezett fogú reszelö- ket. Ott róla is gondoskodnának. Mert nagyon egyedül él. Nem házasodott meg életében, öreg napjaira szeretetet és otthont találna Tihanyi József is, a város egyetlen, utolsó, élő reszelövágómestere. a hasonló korú, megfogyatkozott erejű társak között...

Pataky Dezső

Ugyancsak ismerősként üdvözölhettem a Tanácsköztársaság plakátjait. Meggyőződés, erő sugárzik Berény Róbert Fegyverbe című plakátjáról, Tábor János Vörös katonák előre! című plakátja csupa lendület, lelkesedés. Uitz Béla, Pór Bertalan közismert plakátjai szintén magas színvonalon képviselték az ifjú Tanácsköztársaság megújhodó plakátművészetét.

Nagy élményt jelentett a többi terem színes plakáterdeje is. Nem lehet elmenni Ko- necsni György plakátjai mellett. A nevető kis majmot ábrázoló Állatkert plakátja igazi szemcsapda. Vissza kell mosolyogni rá, nem lehet elfelejteni. Nagyszerű megoldás az Éljen a Népfront plakátja, ízléses az Ungarn, meggyőző a Tettek pártja a Magyar Kommunista Párt.

Tábor János Niebelungok

plakátja mesteri kompozíció. Titáni erő sugárzik a sziklát feszítő sziluett alakjából. Csupa ötlet, hangulat a sok plakátkiállítást hirdető kompozíció. Itt majd minden művész szépet alkotott, nehéz a választás.

Sokat lehetne még beszélni -Kass lendületes, vonalas kor- ■csolyázóiról, Bánhidi Megvéd- fjük a békét, Kónya, Markos, -Sátori, Bíró, Macskássyak, Má- "té, Pólya és a többi kiváló pla- ■ kátművészünk több mint ezer lplakátjáról. Persze, voltak pla- -kátok, amelyek elszürkültek a sok kiváló között.- Köszönet a rendezőségnek a ' nagyszerű élményért, bocsánat [azoktól, akiknek plakátjairól j-még okvetlen meg kellett vol- "na emlékezni, de ezer plakát, az mégiscsak nagy szám, a járókelő szeme belefárad, jegyzetfüzete betelik.

? László Ferenc

1 Karácsond.

JU'

&&ösíí#-*M4r}

Párizsról- hogy a kis, hordozható |telefon segítségével 500 méter ' körzetben bizalmasan lehet 'beszélgetni tömegben is és [bármilyen zaj ellenére.

I ★

? • • • hogy az „Érzelmes Pier- Trot” című film bemutatója-előtt koktél-partit rendeznek, ;amel.yre elővezetési parancs-formájában küldenek meghívót.

1 ★- - •. hogy a lelevízió-pohár- =nak 25 cm-es talpa van, hogy fivás közben ne kelljen levenni ?szemünket a képernyőről.

1 . ★- ... hogy a toursi székesegyház bejáratánál a következő #figyelmeztetés fogadja a „hívőiket”: „Fürdőruhában tilos a "belépés. A székesegyházban •nincs úszómedence.”

Hallottak már erről a mesterségről: reszelővágó? Hajdan, még 20—30 éve is, tekintélyt jelentett a mester számára ez a tisztes szakma. Ma mar kihalóban van. Az ember a két keze ujjain megszámolhatná: hányán élnek még ebben a szakmában? Miskolcon, az ősi mester-városban háromnégy reszelővágó dolgozik ma is, és szétszórtan kisebb-na- gyobb városokban akad még belőlük egy-kettő. Lassan pusztul a szakma. Már csak a mesterség „utolsó mohikánjai” élnek, hogy hírt mondjanak a jelenkornak...

Megyénkben évtizedeken át egyetlen mester volt, a Tihanyi reszelővágó-dinasztia legutolsó tagja: József Egerben, a patakparti Mária utcában lakik, apró, szobányi műhelyében, pihenő szerszámai között.

— Majd ötven évig csináltam ezt a szakmát, mert korán kezdtem. Tizenkétéves koromban már segítettem az apámnak... Az ő keze alatt tanultam meg a mestersége*.

Apáról fiúra, fiúról unokára szállt a reszelővágó-tudomány. Tihanyi Józsefnek apja, nagyapja, dédapja is reszelővágó volt. A kiöregedett mester kezéből az ifjabbik vette át a mesterséget, ő örökölte a műhely felszereléseit, a szerszámokat. Tihanyi József nagyapjának műhelye még a Cif- ra-höstyán volt. Elismert, jó iparosok voltak mind, az ország kisebb-nagyobb városába szállítottak reszelőt.

— Nem babrim.unka ez, fiam. Nehéz mesterség, óriást gyakorlat kell hozzá. Nézze,