Népújság, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-27 / 280. szám
8 NÉPÚJSÁG 1960. november 27., vasárnap Új testnevelési mozgalom útján A sportiskolák országos vívóba; noksága Egerben Az elmúlt év folyamán a Magyar Testnevelési és Sport Tanács elnöksége az ország több városában és Budapest kerületében sportiskolákat létesített, ahol az általános és középiskolás sportolók versenyszerű kiképzést kapnak. Ismeretes, hogy Egerben az 1960. év folyamán alakult meg a sportiskola, amelynek keretében kapott helyet a vívószakosztály is. A szakosztály versenyzői már eddig is több országos versenyen indultak, s mindenütt jól megállták helyüket. Most nagy megtiszteltetés érte az egri sportiskolát, mert Egerben tegnap délután elkezdődött a sportiskolák kétnapos vívóbajnoksága, amelyen többek között Békéscsaba, Pécs, Székesfehérvár, Üjpest, Gyula, Eger valamint Budapestről a Józsefvárosi, a XIV. és XVII. kerületi tanács VB sportiskolái indulnak. A versenyzők női és férfi tőr, Valamint férfi kardban mérik össze erőiket, mindhárom számban 24— 26 a pástra lépők száma. Kíváncsian várjuk az egri vívók szereplését, elsősorban a tehetséges kardozók, valamint a legutóbbi salgótarjáni felnőtt versenyen győztes Csányi Magda bemutatkozását. Tegnap délután 3 órakor ünnepélyesen nyitották meg a versenysorozatot, majd a női tőr és a férfi tőr selejtezőkre került sor. Ezután a középdöntőket bonyolították le, s lapunk zárta után két páston folyt le a férfi és női tőrdöntők küzdelemsorozata. Ma, vasárnap reggel 9 órakor a kard verseny selejtezőivel folytatódik a bajnokság, majd 10 óra tájban a középdöntőkre. 11 órakor pedig a döntőkre kerül sor. A versenyt mindkét napon a Dobó Gimnázium tornatermében rendezik. A felszabadulás óta eltelt 15 év alatt a párt, a szakszervezetek és a testnevelési és sport- mozgalomban dolgozó emberek sokasága mindig az egyetemes népi testkultúra megteremtésére és fejlesztésére törekedtek. A testnevelési és sportot, mint a kultúra, a nevelés és a nép- egészségügy részét tekintették. E következetes politika hatására a testnevelés és sportmozgalom jelentős mértékben fejlődött. A fejlesztésében irányt- mutató tézisek azt hangsúlyozzák, hogy a szocialista testnevelési és sportmozgalom legfőbb jellemzője a részvevők nagy száma. A részvevők számának fokozatos és jelentős növelése pedig szükségessé teszi, a különböző szinteken minden korosztálynak testnevelési és sportolási lehetőségek biztosítását, hogy minden dolgozó és ifjú megtalálja a számára megfelelő testedzési és sportolási alkalmat és lehetőséget. E célok szem előtt tartásával és az MSZMP testnevelési és sport tézisei szellemében összeállított és jóváhagyott szabályzatot — amely a hazánkban több mint 10 éves múltra visz- szatekintő jelvényszerző mozgalomnak tapasztalatait és a nyilvános vitában elhangzott észrevételek, valamint javaslatok felhasználását tartalmazza — az MTST elnöksége megtárgyalta és úgy határozott, hogy: a> A Kilián testnevelési mozgalmak szabályzatát jóváhagyja és nyilvánosságra hozza; b) a Kilián testnevelési mozgalmat országosan az MTST, helyileg az illetékes TST-k irányításával 1961. május hó 1-i kezdettel megindítja. Éppen ezért, a testnevelési és sportszervezetek törekedjenek a részvevők részvételi feltételeinek és lehetőségeinek biztosítására és a sokoldalú felvilágosító munkára. E mozgalom rendszere ugyanis lehetővé teszi, hogy a társadalom minden rétege és korosztálya részt vehessen benne, s ezáltal szükségessé teszi valamennyi testneveléssel és sporttal foglalkozó szervezet szoros együttműködését. A mozgalom megvalósítása megkívánja a nagyszámú helyi versenyek szervezését és módot ad arra, hogy megalapozza az egységes versenyrendszer alsó fokozatait és áthidalja az e téren még meglevő szakadékot. Azáltal, hogy a mozgalomban egész fiatal kortól folyamatosan mindenki részt vehet, a felnövekvő ember részére elsa.iátít- hatóvá és megszerezhetővé teszi mindazokat a testnevelési és sportismereteket, és fizikai képességeket, amelyek a modern élet fontos részei. Az MTST elnökségének rozata valamennyi testnevelési és sportmunkával foglalkozó szervezet figyelmét felhívja, hogy a Kilián testnevelési mozgalom megvalósítása során törekedjenek a nagyobb részvevő létszám megnyerésére és foglalkoztatására, s ezzel párhuzamosan teremtsék meg a feltételeket és alakítsák ki azokat a módszereket, melyek alkalmazásával a mozgalom részvevői rendszeres és állandó jellegű sporttevékenységet tudnak kifejteni. A TERMÉNYFORGALMI VÄLLALAT KIRENDELTSÉGEI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEK egri járási központja (Eger, Alkotmány u. 14.) önálló könyvelőt keres, fizetés: kollektív szerint Jelentkezés a fenti címen. ÉPÜLETBÁDOGOS javítási munkákat vállal Bablonkay, Eger, Széchenyi u. 11: ____ EG ERBEN Neumayer u. 2. számú ház eladó. Érdeklődni: Szovjethadsereg U. 21. HEVES, Kossuth u. 46. sz. házból 5 szoba, konyha, 400 négyszögöl te: lekkel eladó. Érdeklődés: Almádi szabó, Heves. \rcAPOLAS, pattanásos arc kelése' báli kikészítés, kozmetika. ;er. Dobó tér 1. Üvegbolt mellett. PÁNCÉLTÖKÉS, angol mechani- tás pianínó (zongora) eladó, Eger, líájus 1. u. 23. ___________________ EGERBEN, Vltkovics utca 9. számú ház eladó, azonnal beköltözhető. LŐRINCIBEN azonnal beköltözhető családi ház 40 (WO-ért eladó. Érdeklődni: Burján István, Lőrinci, vasútállomás. ___________ EG ERBEN, Szovjethadsereg utca 34. (volt Szvorényi utca) kertes ház. beköltözhetőséggel eladó. 59 ÉVES, magányos, nyugdíjas nő. értelmiségi, teljes ellátással, vagy anélkül keres hónapos szobát január elsejére. Pontos fizető. Leveleket „Csendes otthon’* jeligére a Kiadóhivatalba kérek. 44444*4444e**44444 Betegség miatt 1—2 hónapi helyettesítésre gépírót alkalmasunk Jelentkezés a Népújság szerkesztőségében, Eger, Beloiannisz utca 3. szám. népújság A Magyar Szocialista Munkáspáü Heves megyei Bizottsága é3 a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor, Kiadja: Nópújsáu Lapkiadó Vállalat: Felelős kiadó; Tóth Józsefc Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz U: 3: Telefon: 56-74. 56-76. Postafiók: 33. Gyöngyös. Köztársaság tér IS: Telefon: 697: Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsilinszky utca l. Telefon: 24^44. Postaflók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor utca L Feielös vezető: Mandula Ernő: Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál es kézbesítőknél; Előfizetési dij: egy hónapra U Ft» csak december hó 15-ig kötnek kenyérgabonára értékesítési ssersődést MÁZSÁNKÉNT 10 FORINT SZERZŐDÉSES FEL ÄRRAL. 1961. évi termésű KUKORICÁRA megállapodást még lehet kötni! jmmmm■■■■■■■■m■■■■■ m ü tr ág y a ju itatásos 32 000-RET FUTOTT 402-es Moszkvics kifogástalan állapotban eladó, Eger, Széchenyi u. 34. ELADÓ kétszobás, konyhás, üresen álló ház, Kovács Károly, Hatvan, Mészáros Lázár u. 59. IBP' ELADÓ ötszobás ház, nagy ken- j tel, azonnal beköltözhetően. Cím: i Hatvani Hirdetőben. BUDAPESTI 2 szobás, háztartási j árammal, telefonnal felszerelt laká- | mat elcserélném hasonló egriért. j Érdeklődni: Besenyőtelek, 12-es te- [ lefon on. JÖN A TÉLAPÓ! MIKULÁSRA, KARÁCSONYRA VÁSÁROLJON a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat GYÖNGYÖSI, EGRI ÉS HATVANI cukorka és élelmiszer szakboltjaiban! A vásárolt ajándékot és árukat kívánságra TÉLAPÓ személyesen szállítja haza. Díszdobozos DESSERT KÜLÖNLEGESSÉGEK Édességboltjainkból a legszebb ajándék. SZEREZZEN ÖRÖMET GYERMEKÉNEK ÉS HOZZÁTARTOZÓINAK! AJÁNDÉKOZZON! 8JI iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliillii VÁLLALATOK FŐKÖNYVELŐI, FIGYELEM! Budapesti és vidéki telepeinken a vasbegyűjtés mellett különféle haszonanyagot veszünk és értékesítünk Haszonvas-árat térítünk anyagnemenként (lemez, rúd-, idomvas, stb), külön-külön válogatott, szakszerűen tárolt vasféleségekért. Haszonvasanyagot az új anyag áránál 25 %-kal olcsóbban árusítjuk, tehát megtakarítás érhető el, ha az új anyagokat haszonvassal helyettesítik. KAPHATÓK: IDOMANYAGOK, LEMEZEK, CSÖVEK, SÍNEK. TELEPÜNK: Hatvan, vasútállomás mellett. Telefon: 10-07, és budapesti telepeinken is. KOHÁSZATI ANYAGELLATÖ VÄLLALAT, BUDAPEST, VI., Benczúr utca 11. Telefon: 425-799. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiii December 1-én, csütörtökön etite Va 1 órakor az egri Törvényház II. emelet 65. számú helyiségében közös összejövetelt tartanak az egri természetjáró szakosztályok. Az összejövetel célja: a természetjáró szakosztályok közötti kapcsolat kialakítása. Az összejövetel napirendje: Turista induló. A turisztika esztétikája című előadás. Filmvetítés, előadásra kerülnek a Tátra nemzeti parkja és a Lápvilág csodája című filmek. Közös túrák megbeszélése. Indítványok, hozzászólások. A természetjáró szövetség kéri a sporttársakat, hogy az összejövetelre hozzák magukkal természetjárással kapcsolatos fényképeiket, térképeiket, turistakönyveiket és a különböző túra-emlékeket. Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat keres azonnali belépésre' műszaki előkészítésben és számlázásban jártas technikust egri munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat központjánál, Eger, Mártírok tere 1. Telefon: 16—55. vx!OOoooocxxx>>DocxxxDoooooooooooooooooooocxxxx50oooooocx>ooooocx50cxx)oooocxxx)Ooooooooc ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦< Termelőszövetkezeti tagok ! Egyéni termelők ! Földnélküli sertéstartók! ASZTALITENISZ Kormányunk újabb rendelkezése Az egri járási asztalitenisz-bajnokság legutóbbi eredményei: Bélapátfalva—Balaton 2:14, Mónosbél— Mlkőfalva 16:0, Nagyvisnyó—Felnémet 9:7, Balaton—Mónosbél 10:6, Mónosbél—Nagyvisnyó 9:7, Bélapátfalva—Mikófalva 15:1. Noszvaj—Ostoros 15:1, Makiár—Noszvaj 14:2. Verpelét—Egerbakta 16:0, Felnémet —Nagyvisnyó II. 16:0. A mai párosítás. A-csoport: Egerbakta—Noszvaj, Verpelét—Makiár. Ostoros—Egerszólát. B-csoport: Bélapátfalva—Nagyyis- nyó XI.. Balaton—Felnémet. A SERTÉSHIZLALAST TAKARMÁNNYAL IS SEGÍTI! Azok a termelőszövetkezeti tagok, egyéni termelők, és földnélküli sertéstartók, akik 1961 januártól októberig történő átadásra kötnek hizlalás! szerződést, minden darab sertés után 150 kilngramm takarmányt kapnak, 444444444« 04 44444 < foiyascM 1 Terjeszd! | o HÉPúisncoij 1AAAAAAAAA.AAAAAAAA AA AAAAA A AA AA ▼▼»▼»▼▼▼▼T.TTTfff▼▼▼▼ állami áron. A takarmányt utalványra lehet átvenni 1961. január I-től a Terményforgalmi Vállalat telepein. Részletes felvilágosítást a községi felvásárlók és a járási kirendeltségek adnak. SZOLNOK—HEVES MEGYEI ÄLLATFORGALMI VÄLLALAT Nagy választékból vásárolhat méretére téli kabátot Kopható minden szakboltban és Állami Áruházban 1960. november 15-tól i i december Itt. MAGYAR HÓNAP Százezrek barátja, százezrek szórakoztatója a TELEVÍZIÓ