Népújság, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-20 / 274. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE A MEGYEI IRODALMI KÖR KIADÓBAN PATAKY DEZSŐ: JOuj tátikét éát í. Köszöntelek, Anyám. Köszöntelek. Huszonkét éve múlt bizony hogy szültél engemet. Akkor... homályba fúlt az éj, ködök s kövek között. Didergett künn a menny. Konyhánk homályos szegletén mint faág, hajoltál fölém s ajkad dalt zümmögött: „Pihenj, fiam, pihenj!” 3. Megszültél engem, szerelemmel. Mért hagytál élni, mondd, miért?! 4. Eláshattál volna szilvafák tövében kétkilós koromban esték hűvösében s más fiad volna tán. 5. De véredbe voltam oltva én és véred nem vetélt el: nagyanyám etetett, szegény, sült tökkel és kenyérrel. Neki is köszönöm... Köszönöm: / hogy a véred vagyok, hogy szülhettél engem szerelemmel, hogy én nem vagyok már az az ember, ki hűtlen lenne Hozzád, mint apám. Ezt most mind köszönöm... 6. Köszönöm, hogy élek! Köszönöm, hogy látok! Köszönöm a bokrot, füvet, fát, virágot. Köszönöm a lányt is... 7, Köszönöm a lányt is, kinek mosolyában friss fényszáiak égnek, s akárcsak anyámnak, oly barna a szeme... Simogat a keze és meleget ad majd — menedéknek. És ezt is köszönöm Néked. 8. Köszönöm, jó anyám, jó anyám, dajkám is: megcsókolom érte a lábad nyomát is... SASS ERVIN: Csak nézz! Csak nézz, csak nézz, így vagy szép. Micsoda kép! Ragyog, fénylik, ntosolyog... Csak nézz, csak nézz, a szemembe nézz, — a szép is szebb, ha te vagy a szép. S az ég! Harsog a kék, kacagó örök... Csak nézz, csak nézz, a szemembe nézz, — álmodom... Jövök, jövök! Hívsz? Akarod? Mozdul felém a két karod, mint két táruló virág... Miért is a világ! Csak nézz, csak nézz... A szemembe nézz! Száz dallam zsong, ritmusa lebben, — csak nézz, csak nézz, nézz mindig szebben... A furcsa, néma csendben, mint lebegő, könnyű pille, száll egy szó, csak egy, csak egy: szeretlek! Hallod? Tudod? Érzed?!... Neveted, hogy égek? Ne kacagj! Csak nézz, csak nézz, így vagy szép... Ha nem látsz, ha elborul szemed, meghal, meghal minden, ami szép. Csak nézz! Csak nézz! A szép is szebb, ha te vagy a saep!... SASS MARTON: •• •• rr I Gyöngyösről Ne készíts mindig új tematikát Nézz körül, mily szép lett már a világ. Pajtáspipacsok kacagnak le rád, Úttörőktől hangosak az utcák. Virág nevet ki minden ablakon. Derűszőnyeg terül az arcokon, A házak új ruhába öltöznek ■ Olyan a város, mint a kikelet, mint bálba készülő, vidám leány ostorlámpák ragyoknak az utcán és takaros minden kicsiny lakás, naponta kerül bele valami más. Nem ritkaság a televízió és felesel hangodon a magnó. A vitrinben a sok csecsebecsék, a jólétnek mutatják a jelét, hogy szebb lett kívül, belül a világ, csak bátran előre, mindig tovább! ANTALFY ISTVÁN: Gépállomáson Kastély. Igaz, hogy kissé megkopott, s a parkot megtépázták az idők, de virág dísziti az ablakot, s fenyőcsemeték a lépcsők előtt. Itt sétálgatott egykor az öreg gróf, s lányai, a grófkisasszonyok. Nem emlegetik őket a kövek, és az új kép is már oly megszokott­traktor pöfög az épület mögött, emitt új műhely épül hirtelen s hol verejték öntözte a rögöt, kombájn vág rendet tágas földeken. ...Lement a nap. Indul a nép haza. „Jó éjt!. Jó éjt!” egy-egy szemvlllan \s Múlt és jövő... egy korszak új dala, és elcsendesül a gépállomás. HARGITAI ISTVÁN: Szonettek lámpafényben i. Az irodában itt kiút, üveges Petróleumlámpának fénye lobban. Néhány borostás, csizmás téeszes Alakot ölt. s nevetve int, hogy ott van. A vaskályhácska, mint egy öreg truman- mozdony, fújtatni kezd: ellene lázad Az esős égnek, s a meleg odúban Dörmögö mackók mind köréje állnak. Jár erre már autóbusz, de villany Hét kilométerről csak ide villan —, Kis állomás is van, a neve: Boldog. Tanyák között a sötétség töményen, Nagy távolságokon fekszik s az éjben Az ablakok zenélő kontrapontok. — II. Kissé — úgy érzem magam, mint kísértet. Jogom van hát, hogy harminc évre vissza A tűnt időben lelkeket idézzek: — Olyant, ki él, s kin a halál viasza. Anyám, apám, a bronzlámpa körében Otthon meg én, aki már várva várom, Hogy bejön nagyanyám — még haja ében — S megyünk mulatni a híres betyáron: Patkó Bandin, akit ma a fonóban Legendás hírrel övez fel a nóta —, Ki a zsandárokat levágja menten... S halott Bagó Panna első szobáján Kesernyés füst leng, s ott, a lámpa lángján Elfojtott vágyak csüngenek ijedten... PAPP MIKLÓS: MAI ÍRÓKNAK Mi nem vagyunk szűk-bordás Krisztusok sarai a nősülő halálnak, •örömért, jobbra kentek prófétának az értünk s velünk rohanó napok; fonnyadt sáskájú szűz apostolok hol vannak már! új riadók szállnak ütemén a sok szívdobbanásnak, igaz legyen a föld: most ez a gond; Így élj a mában: becsület-kemény küzdelem ez a meglelt életért, s a léted az legyen, hogy visszaadj: ha „szép”-nek élsz, sorsod hiába várod, hát harcolj érte, földbe’, mint a mag, s belőled nyílnak majd a virágok; KISSZÖLLÖSI SZÄNTH0 LORÁND: ŐSZ A PARKBAN Magasra szöknek víg vízerek, míg arany amforán csillog a napfény... s a kedves nyár, mely hűtlenül elszállt csak sebesröptű, kacér tünemény. Ülök a parkban, zúgó fák alatt, míg egy sápadt levél ölembe hull, a ringó vizet nézem csendesen, a fülembe zúg az őszi szél vadul. Tele a serleg, s vére, ha csordul, gördül aranyló szőlőszemeken... Ekkor egy percre visszatért a nyár. Te jöttél felém, s meg-meginozdull szívem. MOLNÁR JENŐ: Reggel az utcán Most minden jókedvű, most minden fiatal, az utca induló, harsogó diadal. A sarkon’ friss virág, illatos szép remény, illatban és fényben gyermekké fürdők én. Villamost hoz a zaj. Micsoda nagy bogár! Sürgős dolga lehet. Hogy szalad! Meg sem áll! Mehetsz: lábam alá a Nap rak szőnyeget. Nem kell a vaskerék, ha fényre léphetek. Ni: mennyi dal buzog dúdol az utca is. friss, kamaszos kedvvel nótázom magam is. Galambok szállanak. suhanó fellegek. Fel magasabbra, a fényre emberek! FARKAS ANDRÄS: Miattad, délibáb! A teljesült vágy szebbé, könnyedebbé Teszi az újuló érzéseket, Minthogyha nagy vonzás körüllebegne, Amit elérni biztosan lehet. így válik eggyé s mégis újra ketté A bírás és a sarkallt képzelet, így bomlik tetté és huncut szonetté, Amit a test lélekkel szülhetett. S volna is most érdemére szótár, Ami leírná gazdagságodat, Becsuknám azt, mert minden álmodó vár Kimondani a végső gondolat Utolsó, biztos, rejtett szőtagái. Miattad, vágy, miattad, délibab! iVW^X^^^VWWN^^WV’AA/WAA/WWWWWA^VWWvWVWVWWWWWWWWWWWWW'/'/v. • AVvWWWW Tisztázott ügy P rókainé idegesen telt- -*■ vett a konyhában, és ; időnként a konyhaszekrényen ! tiktakkoló órára pillantott. ! Annyira dühös volt, hogy ! nagy hirtelenében legszíve- ' sebben az egész ebédet a föld- : höz vágta volna, ha enged ha­ragjának. Az idő is olyan konok, mord, esik az eső, unalmasan kopog a háztetőn, hiába, ez már az ősz, napot alig lát az ember, minden ázik, a ház, a kert, az udvar, no meg a ha­mis gulyásban a tészta. Es az egészben ez a legbosszantóbb. Másfél órája ázik és férje még mindig nincs sehol. Máskor fél 3-, háromnegyed 3-ra már itthon szokott lenni, ma azon­ban ... Prókainé szenet rak a tűzre, mérgében szinte rácsapja a sparhelt ajtót. Kezet mos és előveszi a horgolni valót. Hát ez mégicsak sok — motyogja a fogai között, s hirtelen a fél­tékenység zöld szörnyetege tá- s mad tél szívében. Semmi kétség, valami nem stimmel, valami nincs rend­ben. Pista az utóbbi időben háromszor is kimaradt. Érde­kes — sajdul fel Prókainéban ismét a gyanú —, eddig fel ; sem tűnt, most azonban végig­kutatja az elmúlt két hetet, ; Pista kimaradásában valami rendszert vélt felfedezni. A hét mindig egyugyanazon nap­jaira esik a kimaradás. Indulatosan dobja le kezé­ből a horgolótűt. Nem tud ül­ve maradni, a gondolatai gyor­san váltakoznak: vajon jól ta­nul-e a két gyerek, a 10 éves Lacika és a 12 éves Ildikó, a nyelvórán. Elsején őértük is fizetni kell, hiába, ez is a fér­je bolondériája, hogy a gyere­kek az orosz mellett angolt is tanuljanak. Vitatkoztak is raj­ta éppen eleget, majdnem ve­szekedés lett a dologból, végül is a férje győzött, s most már ő maga se nagyon bánja. Kü­lönben is a férje. Pista lemon­dott az új télikabátról, így azután az anyagi ügyük sem terhelődött. Ha taníttatja, hát tegye, a jó ég tudja miért ez a nagy tanulás. Valamikor nem volt arra nagy szükség, vagy legalábbis nem emlékszik rá, hogy a gyáristák gyerekei két- három idegen nyelvet is ta­nultak volna, persze, ez vala­mikor volt, ma egészen más, : alaposan megváltozott az élet. A gyárista feleségektől sem hall egyebet, mint, hogy „a férjem bújja a könyveket, né­ha éjféli egy óráig is olvas” és ... és ... Pista is ugyanezt teszi! Ha teszi, hát tegye, ha kedve telik benne, ő egy per­cig sem mondja, hogy ne ta­nuljon. Haladni kell az idő­vel, ennyit ő maga is belát, és lassanként érettségi nélkül egyetlenegy szakmába sem ; vesznek fel tanulót. ‘ anem ezek a kimaradá­sok! Prókainé a konyhaablakhoz ! lép, az üvegen át nézi az esőt, ■ az egész hervadt kertet, meg a : kopott tollú fekete csókákat, ahogy csoportosan szállnak a H szürke, borongós, esőterhes fellegek alatt. Gondolatai azonban tovább csapongnak: ... Igen ... a szomszédasz- szony olyan furcsán nézett rám a múltkor ! És a célzásai! Hogy is mondta? „Te, mit is szólnál, ha megcsalna a férjed”, meg hogy: „A te fér­jednek milyen nő a zsánere, a fekete, vagy a szőke, vagy a barna?” Iszonyú lenne, ha most, 15 évi házasság után va ­lami olyasféle derülne ki, hogy Pista más asszonyra ve­tette a szemét, olyan helyre jár, amit tilt a házassági be­csület. Még kimondani is ször­nyű, mi történne, ha kiderül, hogy megcsalta. Mi lenne ha... Gondolatait nem is fejezte be, forró homlokát a hűs üveg­lapra szorítja. — Nem, ennek a bizonytalanságnak véget kell vetni. Tessék, már 5 óra és a múlt héten is ezen a napon maradt el, meg azelőtt is. Tiszta vizet fog önteni a po­hárba, csak jönne már! Vagy legjobb lenne utána menni be a gyárba, megérdeklődni, hogy meddig dolgozott ma és utána felelősségre vonni? Hirtelen határoz. A gyere­kek megérkezéséig még leg­alább jó félórányi ideje van, 10 perc alatt odaér a gyárhoz és időben vissza is tud érkez­ni. p rókainé alig lépett ki a kapun, amikor meg­látta a férjét. Jött sietős lép­tekkel, vidáman, mosolyogva karolta át a feleségét: — Ugyan, mondd már, Ma­riska, hova igyekszel ilyen nagysietve. Azt hittem, a gye­rekeket várod, no, meg engem is. Prókainé nem tudta hirtelen mit válaszoljon, csak nézte a férje arcát, a derűs fényben csillogó szürke szemeket. Az­után eszébe jutott az üzlet, s nagy gyorsan rá vágta: — Csak ide a csemegébe akartam átszaladni, de ha már jöttél, gyere, odaadom az ebédet, hiszen ... A szemét döntötték a köny- nyek. Nem, nem fog itt az ut­cán jelenetet csinálni, majd bent tisztázódik minden. Pista mohón evett, látszott rajta, hogy éhes. Prókainé csak azután kezdett hozzá az ügy tisztázásához, amikor a férje lenyelte az utolsó falatot is. Nem kerülő úton, hanem a maga nyílt, egyenes modorá­ban tette fel a kérdést, nyu­godtan cigarettázó férjének. — Mondd, Pista, szeretsz te még engem? — Hogy kérdezhetsz ilyet,, tudod nagyon jól, hogy szeret­lek. De miért kérded, és ép­pen most. — Hogy miért? Azon egy­szerű oknál fogva, mert már harmadszor fordul elő, hogy ilyen későn jössz haza. Meg­mondanád őszintén, hogy hol csavarogsz? Prókai elnevette magát. Sze­mében felcsillant az a huncut fény. amit a felesége olyany- nyira szeretett már 15 évvel ezelőtt, is. Átnyúlt az asztalon s megfogta az asszony kezét: — Szóval, te azt hiszed, j hogy csavargók. Sőt talán még • többre is következtetsz ezek- • bői a kimaradásokból. A zt, hogy én milyen ! következtetéseket! vonok le ebből, azt bízd rám.: Igazán nem csodálkozhatsz, ha a következtetéseim végén! vagy egy szőke, vagy egy bar- ! na, vagy fekete valakire gon- ' dolok. Tehát, légy szíves, vá­laszolj! — Jó, ha annyira akarod,; mindjárt tdjesül is a kívánsá­god. Légy szíves, add ide az; aktatáskámat. Így ni, köszö- ; nőm. Most pedig ide figyelj.; Látod ezeket a könyveket és a ; jegyzeteket, eddig esztergá­lyos voltam, most lakatos is; leszek. Na, mit szólsz hozzá? I Két szakma egy kézben. De ; persze, ezt a második szakmát; ezt meg is kell tanulni, s erre : idő kell. Gondold csak el, mi­lyen nagyszerű lesz, ha két < szakma után magasabb bér- ‘ kategóriába léphetek, s több! lesz a kereset is. De ezenkívül' ismét tanulok, s hidd el, me- ! gint fiatalnak érzem magam, ' s éppen olyan jókedvvel esi- ! nálom ezt a tanulást, mint! valamikor. Ezek a kimaradá- < sok is ezért történtek és ha • te nem szólsz, én bizony nem • is mondtam volna meg neked, : csak amikor már kezemben • van a második szakmát iga­zoló igazolvány. Meglepetés­nek szántam, de ha már így ; tötént a dolog, ha az én ked­ves feleségem szívében még 15 ; év után is feltámadt a félté­kenység ördöge, hát üsse kő,; a családi béke kedvéért le­mondok erről a meglepetésről. ; Na, mit szólsz hozzá? Prókainé nem szól semmit, ■ csak nézi a férjét s úgy érzi, mintha mázsányi teher sza- j kadt volna le a szívéről. De • hogy is gondolhatta, hogy Pis- < ta, az ő férje, akit ismer tető- ; tői talpig, kívül-belül, más nő : után mászkálna. Persze, ezek; a kimaradások! Alapjában vé-; ve mégiscsak jó, hogy tiszté-; zódott ez az ügy, s amikor < ezek a szakmai tanfolyamok ; lesznek, azokon a napokon az ; ebéddel is úgy készül majd.; Hiába, megérdemli ez az em­ber, hiszen ő értük csinálja, amit csinál, a családért, a; gyerekekért. Elmosolyodik s most már ö • nyúl át az asztalon, s fogja • meg a férje kezét. S mivel a • realitás talaján mozog, kérde- ; zősködni kezd: — S ha meglesz a két szak- ; mád, tényleg emelkedni fog a ! kereseted? Akkor talán az új ' télikabátról se kell lemonda- ! ni. — Ez magától .értetődő. De ; egyelőre még erről ne beszél- ; jünk, majd csak ha kezemben ; lesz a második papír. Majd; meglátod akkor! Addig is bé-; küljünk ki. Jó? át én nem is hara­gudtam — mondja Prókainé, s boldog mosollyal hajol át az asztalon, hogy fér-; ie megcsókolhassa a homlo-; kát. Holdi Jánosi H

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents