Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-17 / 220. szám
Szakhmnry Zoltán és felesége, Rhédey Észter (Kárpáthy Zoltán és Kovács Mária) az első felvonás egyik drámai jelenetében. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK I ÚRI MURI AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XI. évfolyam, 220. szám Ara 50 fillér 1960. szeptember 17., szombat 5 Köszöntjük a gyöngyösi szüreti napokat Népünknek számos nemzeti hagyománya van, amelyre méltán lehet büszke az egész nemzet. Ezek többnyire olyan szokások, amelyek hosszú-hosszú éveken át váltak szokásainkká, s amelyek közül nem egyet már csak becses hagyományként örzünk. Ilyen népi szokást, hagyományt mentett át a múlt feledéséből a gyöngyösi nép akkor, amikor a szüret napját úgy és oly módon ünnepli meg, mint tették azt annak idején, talán évszázaddal előtte ősei, elődei. Akik az elmúlt esztendőkben részt vettek már a gyöngyösi szüreti felvonuláson, azok megértették, hogy a szüret alakjai, jellegzetes figurái mellett a jókedv, a vidámság az, ami a fő jellegzetessége ennek az ünnepnek. Gyöngyös most újra ünnepel, de a várossal együtt ezúttal az egész gyöngyösi járás is, a falvak dolgozó parasztsága, népe. És most, 1960-ban, a gyöngyösi szüret a régi formák mellett, új tartalmat is kapott, hiszen első ízben fordul elő, hogy a járás huszonnyolc termelőszövetkezetének parasztsága szervezetten vonul fel a gyöngyösi szüreten, s mutatja be megváltozott életét. Csupán Nagy- rcde községből több százan vesznek részt a felvonuláson. Ugyanakkor a gyöngyösi szüret a gyöngyösi és Gyöngyös vidéki nép színpompás népviseleti bemutatója is lesz, hiszen Gyöngyöshalász, Gyöngyöspata, Nagyréde községekből népviseletben jelennek meg a lányok, asszonyok, nem is szólva arról, hogy bemutatják a legrégebbi és az új népviseletet is. Sok ezren, tízezren vesznek részt évről évre a gyöngyösi szüreti napokon, s minden bizonnyal, az idein is. Magasrangú vendégek, külföldi turistacsoportok jelezték már jó előre érkeztü- ket, s ma vagy holnap kedves vendégei lesznek a gyöngyösieknek. Az IBUSZ különvonatokat indít, - s autóbuszok hozzák a vendégeket az emlékezetes gyöngyösi szüretre. Gyöngyös, a gyöngyösi járás ünnepe most egy kicsit túl jut a járás, a város határain, s ünnepe az egész Mátravidéknek. sőt a megyének is. A külföldi s belföldi vendégek bizonyára jól érzik majd magukat az ünnepségeken, s szívükben örök időkre felejthetetlen emlékként őrzik majd az itt töltött időt. S az, hogy e város népe egy kicsit büszke is arra, hogy gondosan megőrizte e kedves hagyományt, — helyénvaló. Minden gyöngyösi tudja például, hogy itt. Gyöngyösön született a magyar csárdás, az a tánc, amely a szőlőtaposó legények ritmusos munkájából alakult vérpezsdítő, a magyar erőt, temperamentumot kifejező népi tánccá. Igaz, ma már egy egészen más parasztság ünnepli a szüretet Gyöngyösön, mint a múltban. Az egész felvo- | nulás ennek az új, a szocializmus útján elinduló parasztságnak megváltozott életét, sorsát, vidám élet- ] szemléletét tükrözi majd. Szívből köszöntjük a i gyöngyösi szüret minden részvevőjét: vendégeket és vendéglátókat egyaránt. 230 személyes korszerű munkásszálló épfii Gyöngyösön Gyöngyösön, a környéken folyó folyamatos építkezéseken dolgozó építőmunkások részére korszerű munkásszállót építenek. A kétszázötven ágyas munkásszálló, eltérően a legényszállások típusától, szállodai igényeknek megfelelően épül. A több emeletes épületben négyágyas szobák lesznek a legnagyobbak. A szobák a dolgozók igényeinek kielégítését messzemenően szolgálják: modern bútorok, párnázott székek, rádiók, és sok egyéb berendezéssel. A földszinti részen társalgót, klubszobát, modern éttermet, valamint a szórakozáshoz szükséges egyéb lehetőségeket biztosítanak. A korszerű munkásszálló átadására még az idén sor kerül. (K) Kádár Béla: MINTA VEZETÖSÉGVALASZTÓ KISZ-GYŰLÉS A MÄV KITÉRÖGYARTÓ ÜV-NÉL ★ Solymár József: A NEHÉZ ESZTENDŐ ★ FÖLDMŰVES SZÖVETKEZETI HÍRADÓ ★ HÍREK — SPORT A pétervásári honvédség és a Mátra vidéki Erőmű vesetőinek segítsége as egri TBC-gondosónak Évekkel ezelőtt szerettek volna egy úi. modem röntgenkészüléket felszerelni az egri Tüdőgondozó Intézetben, de először pénzhiány, majd később géphiány miatt ez egyre' késett. Ebben az évben megkapták az új röntgengépet, de nem tudták beszerelni, mert nem volt megfelelő kábel és nem lehetett sehol sem kapni. A Mátravidékj Erőmű vezetősége az intézet segítségére sietett és felajánlotta a tulajdonában levő, használaton kívüli, megfelelő kábelt. A probléma még mindig nem oldódott meg, a kábelvezeték beszerelését elvállaló Egri Építőipari Ktsz nem tudott munkásokat biztosítani a vezeték árkának kiásásához. Ebben a munkában a pétervásári honvédség segített a TBC-Intézetnek. Szerdán újabb ötven katona ásta az árkot az Egészségház utcában, hogy minél előbb be tudják szerelni az új röntgenkészüléket. A honvédség, aktív segítsége nagyban hozzájárult, hogy a közeli napokban átadják rendeltetésének a TBC-gondozó új röntgenkészülékét. Az önzetlen. segítségnyújtásért ezúton mondunk köszönetét a Mártavidéki Erőmű vezetőségének, a pétervásári honvédség parancsnokainak és a munkában részt vevő katonáknak. (—ács) Silóznak a dormándi Új Élet Tsz-ben Egy esztendeje alakult meg és látott munkához Dormán- don az Üj Élet Termelőszövetkezet. Az első esztendő máris jelentős gyarapodást hozott a jószágállomány fejlesztésében. Jelenleg már közel 500 juhot mondhatnak magukénak, a szarvasmarhaállomány száma elérte a 69-et, de az idén felvásárlásokkal még tovább gyarapítják a számukat. A megnövekedett jószágállo- mány sok téli takarmányt igényel, s hogy ez a gondjuk is könnyebben megoldódjék, igen sok silót készítenek most a szövetkezet tagjai. A tanya- központban három, a juh- hodályoknál pedig két nagy silógödör készül, ezekben helyezik majd el a terv szerinti, 1570 köbméter téli silótakarmányt. Járdán Albert fssz- elnök elmondja, hogy biztosítani tudták a silónak valót, mivel igen jól sikerült a 20 hold silókukorica-vetésük, ezenkívül sok kukoricaszárat, répafejet, négy hold szudáni fű és három hold csalamádé termését tudják majd besavanyítani' a silógödrökbe. Megvendégelték az építőket az egri Gólya utcai új lakók Bensőséges ünnepség színhelye volt csütörtökön este az Egri Lakatosárugyár kultúrterme. A nemrégiben átadásra került egri, Gólya utcai házak UJ Tóth Menyhért, az Apci Fémtermia Vállalat kohásza, hét éve dolgozik e nehéz fizikai munkán. Hét éve egy munkahelyen dolgozik, ahol minden esetben kiválóan megállta a helyét. Éppen e jó munkájáért 1955-ben megkapta a sztahanovista oklevelet. Mint kiváló munkás, egyben kiváló újító is. Több esetben munkavédelmi és anyagtakarékossági újítása volt, amiért egy- egy esetben 600—800 forint pénzjutalmat kapott új lakói és az építők gyülekeztek össze, ismerkedtek meg egymással. Az ünnepségen megjelent Kocsmát János, a városi tanács VB-elnöke, valamint dr. Rózsa Sándor, a városi tanács titkára is. Kocsmár elvtárs rövid beszédben üdvözölte a Heves megyei Magasépítő Vállalat dolgozóit, elmondotta, hogy ma már törvényszerű, hogy új lakás átadásakor megvendégelik az építőket. Három éve, hogy Egerben az újlakásépítés nagyobb ütemet vett, s örvendetes, hogy 1961-ben több mint száz új lakás épül ismét a városban. Befejezésül arra kérte az új lakókat, hogy becsüljék meg ezeket a lakásokat, majd jó egészséget kívánt a boldog lakástulajdonosoknak és építőknek egyaránt. Ezután Dallos Ferenc művezető válaszolt Kocsmár elvtárs szavaira, majd a lakók nevében Mészáros József, az MSZBT Heves megyei titkára mondott köszönetét az építőknek. Lakók és építők egészen a késő esti órákig jó hangulatban maradtak együtt a fehér asztal mellett... Ködmönn András, Széplegény, és Hulla János (Béres Károly, Horváth Ottó és Almássi Albert) a jól megdolgozott bérükre várnak a tanya udvarán. (Egri Fényszöv. felvételei) Gabonatermesztési tanácskozás Gyöngyösön Ma délelőtt 9 órai kezdettel, megyei gabonatermesztési tanácskozás kezdődik Gyöngyösön, a Puskin mozi helyiségében. A tanácskozást a megyei és a járási tanácsok mezőgazdasági osztályai és az Agrár- tudományi Egyetem hely} csoportja szervezte meg. A tanácskozáson Gonda' Béla, az FM osztályvezetője tart előadást A tanácskozáson felszólalnak többek között: Mellei János, a Kompolti ■ Kísérleti Intézet igazgatója, Gellert János, a Hatvani Cukorgyár célgazdaságának fóagronómusa, Held László, a viszneki Béke Tsz fő* agronómusa. Heves megyei népdalok A Heves megyei Tanács művelődésügy i osztálya gyűjteményes kiadásban megjelentette a Heves megyei népdalokat. A díszes kiadvány — amelyet Tary László tanár- több éven keresztül gyűjtött össze — száz eredet. Heves megyei népdalt tartalmaz. ___ ____ (k. a.) A LOTTÓ e heti nyerőszámai A 38. játékhéten 4139 862 lottószelvény érkezett a Spo-rt: fogadási és Lottó Igazgatóság-' ra. Egy-egy nyerőosztályra, tehát 1 552 448 forint jut. A pápai Jókai Művelődési Ház szabadtéri színpadán megtartott sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 14, 19, 54, 64, 87 — HÉTFŐN — szeptember 19-én — Rátkai Ferencné országgyűlési képviselő Egerben fogadónapot tart a nőtanácsnál, reggel 8 órától 13 óráig. Tegnap este tartotta évadnyitó előadását az Egri Gárdonyi Géza Színház. Az első bemutató: Móricz Zsigmond Űri muri című, háromfelvonásos színműve. Néhány képen számolunk be olvasóinknak a jól sikerült bemutatóról. Ez a felvétel a harmadik felvonás egyik jelenetéről készült. Emelkedett a hangulat, szól a nóta és Csörgheö Csuli (F. Nagy Imre) megmutatja, „hogy mulat egy magyar úr”. \AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA A A A