Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-15 / 218. szám
I960, szeptember 15., csütörtök NEPOJSÄG 3 Forradalom az acélgyártásban? Madrigal amerikai mérnök űj acélgyártási eljárást dolgozott ki, amely egészen lázba hozta az amerikai acélgyártási szakembereket. Vannak közöttük, akik azt állítják, hogy Madrigal eljárása a kohászat történetében valóságos forradalmat jelent. Az eljárás segítségével indukciós kemencében, ércből, közvetlenül ötvözetlen, illetve ötvözött acél gyártható. A betétnek 50—70 százaléka 20 mosh szemcse nagyságú, 40—60 százalék vastartalmú érc, 5—6 százalék a salakképző (mész, fluorit), a fennmaradó, részt pedig az úgynevezett ötvöző keverék alkotja. Az ötvöző keverék — ez a betét legfontosabb része —, ferromangából, mészből, kéntelenítő vegyüle- tekből és az úgynevezett ingredient X”-ből áll, amelynek keverési és adagolási arányát titokban tartják. Az Olvasztás indukciós kemencében történik, 1650 C fokon, s az adagidő mindössze 25 perc! A 25 perces adagidő alatt háromszor salakolnak, először az olvasztás megkezdése után 15 perccel. A 23. percben alumínium fóliát adagolnak (valószínűleg dezoxidálás- ra) labdacsok formájában. A lecsapolt acél vegyi összetétele százalékban: szén 0,07, mangán 0,04, szilícium 0,001, foszfor 0,17, kén 0,025. Ha ötvözött acélra van szükség, akkor a kívánt ötvözök adagolásával bármilyen ötvözött acélt is lehet gyártani a Madrigal-féle eljárással. A repülőgép- és a rakétaipar szakembereinek a vizsgálatai szerint a Madrigal-acél kiváló mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik, különösen magas hőmérsékleten. E szakemberek közölték, hogy széleskörű vizsgálatoknak vetettték alá a Madrigal eljárással gyártott acélt és néhány hónap múlva nyilvánosságra hozzák a vizsgálatok eredményeit Az új eljárással kapcsolatos gazdaságossági számítások is lázba hozták a szakembereket és az üzletembereket egyaránt. A hagyományos technológiával gyártott acél 50—60 dolláros tonna árához viszonyítva az acél gyártási költsége az új eljárás szerint tonnánként 30 35 dollár! Az új eljárás a hagyományos technológiával szemben számtalan előnnyel rendelkezik. Ezek közül a legfontosabbak: nincs szükség nagyolvasztóra; tetszőleges mennyiségben lehet az acélt előállítani — ha kell, akár kilós, ha kell, tonnás mennyiségben. Különösen fontosak ezek az előnyök a gépgyártás szempontjából, mert lehetővé teszik a helybeni acélgyártást a kívánt mennyiségben — természetesen, a kisebb üzemekben is. Ugyancsak nagy jelentőségű az új eljárás az iparilag gyengén fejlett országok iparosítása, vagy a kokszolható szenekben szegény országok szempontjából egyaránt. Nagy előnye még az új eljárásnak a nyersanyagok gazdaságos felhasználása. A vasérc 80—98 százalékos hasznosítását biztosítja. Az új eljárás jövőjét illetően az a vélemény, hogy nagyon sok acélgyártó üzemet fognak átlakítani az új eljárásra és különösen a gépiparban fog teret hódítani. Országos elsők lettek az abasári ifjúsági tűzoltók Abasár községben hosszabb ideje megalakult az ifjúsági önkéntes tűzoltócsapat. > A csapat tágjai — mind a fiúk, mind a lányok — általános iskolásokból alakultak, akik az utóbbi hónapok folyamán olyan célt tűztek ki maguk élé. hogy indulnak a járási, országrészi, illetve országos tűzoltóverse- ny«n. , . Az ifi tűzoltók. a községi tűzoltóparancsnok vezetésével, rendszeresen gyakorlatoztak és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy jó helyezést érjenek el a versenyeken. A kedvük akkor jött meg különösen, amikor a járási döntőben első helyezést értek el, majd később az országrészi versenyen — ahol pedig igen sok csapattal kellett összemémiök tudásukat, srin- tén elsők lettek, és így bejutottak az országos döntőbe. Néhány nappal ezelőtt zajlott le az országos verseny Budapesten, ahol az abasári ifi tűzoltók első díjjal és nagy- nagy örömmel tértek haza falujukba. A korszerűen felszerelt tűzoltószertárban büszkén mutatják meg az érdeklődőknek a fiatalok a nyereményeket, hiszen úgy érzik, hogy alaposan megdolgoztak minden darabért. A fiúcsapat minden tagja első díjként egy-egy öltöny ruhát kapott az országos versenyen, a lányok pedig egy nagy. világvevő rádiót nyertek. A korábbi versenyekből, illetve az ott szerzett jutalmakból való a ping-pong felszerelésük is, nemkülönben az a sok okiévá és érem, amelyek mind az abasári tűzoltók kiváló eredményeit hirdetik. Az abasári tűzoltók és az ifi tűzoltók példaként állhatnak a megye tűzoltótestületei előtt, de parancsnokuk. Eperjesi János szintén, a fáradságot nem SttdeJzeJ qLóiiíícl A „Jelenkor” című Baranya megyei irodalmi folyóirat írja: yMind többen a halhatatlanságba”. Ezerhatszáz körül még így volt: Iratot Bornemissza Péter által M. D. LXXXI11. Szegény Péter egyedül ment á halhatatlanságba. Ezernyolcszáz körül a szerzőt már nem hagyták magára, akkor már fejlettebb volt a halhatatlanság utáni vágy. Valahogy így: Jegyzet BANK-BÁN dráma S szakaszban szerzetté KATONA JÓZSEF' Pesten Trattner János Tamás betűit)el és költségével. 18 2 1. Amint látjuk, Trattner János Tamás nem hagyta magára a szerzőt és vele együtt fölballagott az Olimposzra. Később ez a példa Tagadós lett és valamikor 1830 körül megtörtént a második fordulópont. Csatlakozott kettőjükhöz a harmadik, hogy teljes legyen a szentháromság. Illusztráljuk ezt is: Kölcsey Ferencz M V N K A J 1 kiadta S Z E M E R E PÁL Pesten 1832 Bartleben Konrád Adolf tulajdona. Azóta a fejlődés vonala nyílegyenes. Mind többen karolnak bele a szerzőbe, hogy el ne tévedjen valahogy. A harmadik fordulópont most következett be az Aranykönyvtár megalakulásakor. Ennyien még senkit sem kísértek. Ez már így fest: Felelős kiadó: m Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója kímélve, virágoztatta fel az abasári tűzoltóságot. Az ifjúsági tűzoltók kiváló eredményei azért is figyelemre méltóak, mert lelkesedésük az országos verseny után még tovább fokozódott és a lányok például elhatározták, hogyha kinőnek az „ifikorból”, akkor megalakítják majd a női tűzoltócsapatot, amely minden bizonyai olyan szépen és eredményesen szerepel. mint a mostani ifjúsági leánycsapat. Sok sikert, jó egészséget kívánunk továbbra is az abasári ifjúsági tűzoltóknak. (szalay) Egy kínai császári sír kincsei Nemrégiben feltárták Kínában az 1573 és 1620 között uralkodott Wang 14 császár sírját. A sír leleteit a császár Peking melletti volt palotájában kiállították. A sírban három, vörösre lakkozott fakoporsó volt: a császáré és két feleségéé. Sok ládát találtak a sírban arannyal, ezüsttel, jade figurákkal töltve, valamint könyveket, amelyek az elhunytakat méltatják. A legérdekesebb leletek a következők: aranykorsók és tálak, melyek közül a legnagyobb két kilót nyom. arany császári korona, tetején két arany sárkánnyal és egy csodálatosan szép gyönggyel, nyers jade darabok, melyek közül a legnagyobb 24 kiló, négy jadébói készült öv. arany díszítéssel, és 300 darab, egyenként 13 méter hosszú, selyemszövésű falikárpit.-iiiiiuiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiii ÜianatatjLLk á4 izbih Miniket ROMVÄRY GIZI A főiskola elvégzése után a békéscsabai színházhoz szerződött, azóta már sok szép előadás áll mögötte. Játszott, többek között, a Dulska asszony erkölcse című darabban, a Tavaszi keringőben, a Mosoly országában. Most, az egri közönség előtt, az Űri muriban mutatkozik be. RASSY TIBOR 1946-ban végzett a főiskolán, utána a Fővárosi Operettszínháznál, majd Békéscsabán és Kaposvárott szerepelt, ö is az Űri muriban mutatkozik be az egri közönségnek. Lekenczeyt alakítja. 'désütitiüi■M-'i SZOBOSZLAI SÁNDOR Tíz esztendeje dolgozik a színészi pályán. Hat évig a budapesti Petőfi Színháznál játszott, majd onnan Békéscsabára került. Most az Űri muriban Gombos Bandit játssza; Tizenkettedszer nyitja meg kapuit az Egri Pedagógiai Főiskola Bár alsó- és középfokú ok- latási intézményeinkben a tanév már megkezdődött, az Egri Pedagógiai Főiskola kapui ma nyílnak meg a hallgatók előtt, hogy magukba fogadják azokat az ifjakat akik szocialista kultúránk jól képzett munkásaivá válnak majd. Tizenkettedszer tárulnak ki a kapuk, tizenkettedik esetben állnak meg az elsőéves hallgatók a hatalmas épület előtt, és a minden kezdethez hozzáfűződő belső„ feszültség gyorsabb ütemre serkenti szivük dobogását. Várakozva néznek a pompás épülettömbre, de — nem titkoljuk — mi is nagy várakozással tekintünk rájuk. Mert az új tanév kezdete egybeesik oktatásügyünk megújltodásával: az iskolareform előkészítésével. S bár a reform-tervezet még nem jelent végleges követelményeket, határozatot, végső elveket, de a szelleme már ma elevenen él, már ma kihat a mindennapi pedagógiai gyakorlatra, hiszen egyik legfőbb elve: közelebb vinni az iskolát az élethez, még akkor is parancsoló törvény, ha nem is fémjelzik paragrafusok, törvényerejű rendeletek. És amikor ma a főiskola egy új oktatási évhez kezd hozzá, bennünk önkéntelenül felötlik a gondolat: ennek az elvi követelményeknek a jegyében folytassa már most a főiskola a jövendő általános iskolai tanárok felkészítését a nagy munkára. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a főiskola tanszékei felkészültek erre a feladatra, hiszen az elmúlt 11 év gyakorlata ét eredményei is azt bizonyítják, hogy Eger és Heves megye méltán lehet büszke egyetlen főiskolájára. A főiskola pedig büszke lehet azokra a volt növendékeire, akik ma már a gyakorlatban valósítják meg mindazt, amire felkészültek: szocialista kultúránk értékeinek, gyöngyszemeinek, a szép emberi tettek, a világmindenséget ostromló elme eredményeinek; az alkotó gondolat, a nagy eszmék hevítő erejének szavakban, képekben, technikai szerkezetekben, képletekben megvalósult fényeinek továbbadását, terjesztését; a mi szocialista társadalmi rendüyk eredményeinek túlszárnyalására készülő fiatalok oktatását, nevelését, előkészítését erre a felemelő, jelenében és távlataiban is nagyszerű feladatra. Köszöntjük a Pedagógiai Főiskolát, a főiskola tanárait, oktatókarát és hallgatóit. Köszöntjük az új tanév kezdetén, és kívánjuk, hogy az eddig elért eredményeket túlszárnyalva zárják majd ezt az iskolai évet is, úgy, hogy szocialista pedagógiánk hasznos tevékenységű, a mi világnézetünk biztos talaján álló tanárokat adjon az előttünk álló feladatok megvalósításához. Folytassák az eddigi eredmények sorát, haladjanak tovább az eddigi úton. Illést tartott a hevesi járási népfront-bizottság A HNF Hevesi Járási Bizottsága ülést tartott. Az ülésen jelen volt Pupics Péter elvtárs, a megyei pártbizottság munkatársa, Sály János HNF megyei titkár, a hevesi pártbizottság részéről Nagy Károly elvtárs, a járási párt-VB tagja. Az ülést Barcsik János HNF alelnök nyitotta meg, majd Klenoczky Ernő elvtárs tartotta meg előadását az „őszi mezőgazdasági munkákra való felkészülésről”. Értékelte a járás tsz-einek az elmúlt év őszétől végzett munkáit, különösen az aratási munkálatokat. Megállapította, hogy a tsz-ek mindig idejében és jó minőségben végezték el az időszerű gazdasági feladatokat, s nem utolsósorban ennek köszönhető, hogy a kalászosok idei termésátlaga meghaladta a tervezett és becsült mennyiséget. Hangoztatta, hogy az őszi betakarítási munkákra is alaposan fel kell készülni. Számos felszólaló között Kiss József beszélt az állatállomány átteleltetésének és növelésének fontosságáról, valamint az áruértékesítési terv teljesítésének jelentőségéről. , Nagy Károly elvtárs elmondotta, hogy járásunkban már ezen első év magasabb termésátlaga, több termelése is bebizonyította, hogy helyesen választott a parasztság, amikor a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett. Vérnél Mátyás bizottsági tag a távlati tervek és különböző kampánytervek reális készítésére hívta fel a figyelmet. Sály János értékelte az ülésen elhangzottakat, és kérte, hogy azok megvalósítása érdekében a bizottsági tagok lankadatlanul dolgozzanak. Ne feledkezzenek meg róla, hogy munkájuk közben állandóan segítsék a tsz-tagok tudatának formálását, s arra használják ki a téli előadássorozatokat is. A HNF járuljon hozzá olyan körülmények és feltételek kialakításához, hogy a fiatalság szívesen dolgozzék a tsz-ben és találja meg falujában a helyét. A napirend második pontjaként a HNF járási titkára több határozati javaslatot terjesztett elő a? első napirendi ponthoz, valamint szervezeti kérdésekben. Ezután beszámolt az előéő ülés óta végzett munkákról. Mátyás Ferenc járási titkár Látogatás a% egri gyermekkönyvtárban Felelős szerkesztő: Szász Imre Műszaki vezető: Jánosa István Képszerkesztő: Lóránt Péterné (Jobb állás, mint a karácsonyfadíszítés, mert ebben a kötetben egy kép sincs.) A kötést tervezte: Bánáti József A táblarajzot készítette: Csillag Vera (Szintén nem törte össze magát az egyetlen nagy A betűért.) Tipografizálta: Soproni Géza Es aki mindezeket a maga. gyér kis tehetségével a halha- ■ tatlanságba segitette: Mikszáth Kálmán. \ Gondolom, a fejlődés nem I áll meg ezzel. Vessünk egy pú- \ lantást a jövőbe: Jegyzet \ 1970: \ Szerepelnek mind, akik az; előbb. Kiegészítve még egy-két névvel. ; Másodfelelős: Keserű Péter Harmadfelelős: Kovács Mihály A szedők főnöke: Lipták Péter A betűket szedte: Szemere János Az íveket hajtogatta: Fekete Julianna Kötötte: Sezsták András Kocsira rakta: Tabak János Gépkocsivezető: Kucug Balázs A termet kisöpörte: Krapancsák néni. Es aki mindezekért rendkí- j vül hálás az Aranykönyvtár- \ nak, mert nélküle képtelen lett: volna megírni és beküldeni ezt a glosszát: Okos Miklós' l SOKSZOR ÍRTUNK már = könyvtárainkról, felnőtteink Ikönyvszomjáról és az egyre ^szélesebb hullámokat verő ol- Ivasási lázról, — nem foglalkoztunk azonban eddig még ; gyermekkönyvtárainkkal, ame- Ülyek alapjában véve új és kifejezetten mai intézmények. |Ezeket el sem tudnánk még ■csak képzelni sem a múlt társadalmi rendszerében.- Felkerestük tehát az egri ; gyermekkönyvtárat, amely a 1 Művelődési Házban kapott szép ■ otthont. I A könyvtárba lépve meglepő íkép fogad. A falak mellett so- [rakozó polcokon felhalmozott l könyvanyagban tetszés szerint I válogatnak a gyermekek. Igen, [itt is bevezették a felnőttek \ által olyannyira megszeretett ■.önkiválasztásos módszert. | — Teljesen újjávarázsoltuk •a könyvtárat — mondja H a 1- Im a y Béláné, a könyvtár Ivezetője. Jelentős anyagi áldozat árán, teljesen új berendelést kapott a gyermekkönyvtár. | Ez a kellemes környezet vallóban vonzza a gyermekeket. 1 KÖNNYŰ AZ ELIGAZOLD AS $ sok könyv között. Feliiratok tájékoztatnak a külön- iböző olvasnivalókról: képes- 'könyvek, mesék, utazás, történelem, klasszikusok, technika, növények-állatok, kalandok. A képeskönyveknél és meséknél alul helyezték el az egészen kicsinyek részére való köteteket, hogy könnyen hozzáférjenek és elérhessék. Sőt, kis párnák is állnak a pöttöm olvasók kényelmére, amelyekre leülve, kényelmesen válogathatnak, nem kell törődniök a kemény parketten, gubbasztva, térdepelve. — Hány könyv áll a gyermekolvasók rendelkezésére? — kérdem; — öt—hatezerre tehető a könyvek száma — mondja az egyik könyvtárosnő. Megtudom, hogy 953 beiratkozott olvasója van az egri gyermekkönyvtárnak és már várják az ezrediket, akit szép, értékes könyv-ajándékban és csokoládé-jutalomban fognak részesíteni. — Igen említésre méltó, hogy 98 olyan olvasónk is van — mondja a könyvtár vezetőnője —, akik óvodások még, isko- lánkívüliek. Tehát mintegy 10 százalékra tehető a még olvasni nem tudó könyvtártagok száma, ami igen dicséretre méltó fényt vet az egri kicsinyekre, illetve szüleikre. — Melyek a legkeresettebb könyvek? — teszem fel az érdekes kérdést. — A legnagyobb közkedveltségnek az utazásokról szóló és kalandos könyvek örvendenek — kapom a választ. — A nagyobb gyermekek között legkeresettebbek a Jókai- és a Verne-kötetek. Molnár Ferenc Pál utcai fiúk 10 kötete is állandóan kézben van. TÁJÉKOZTATNAK, hogy átlagban napi 200 kötetet kölcsönöznek ki, s mintegy 200 kötettel gazdagodik évente a gyermekek könyvtára. A terem egyik oldalát hosz- szú, nagy, fiókos szekrény foglalja el. Amikor tudakozódom felőle, a fiatal Molnár Istvánná veszi át a szót. — A gyermekek részére való dia-filmkölcsönzést is mi bonyolítjuk le. Mintegy 2300 film áll a fiatalok rendelkezésére. Hatszáz gyermekből áll a filmkölcsönzők tábora és a téli hónapok során, bizony, 100— 180 filmet is hazavisznek a fiatalok. Halmay Béláné felhívja a figyelmemet arra, hogy csütörtökön, amikor szünetel a könyvkölcsönzés, délelőttönként egy óra hosszat tartó mesefilmvetítést rendszeresítenek a kicsinyek szórakoztatására. Szerdán és szombaton pedig idubdélutánokat. vezetnek be, amelynek kerr'éb társasjátékok, gyermekkarig a. és sakk áll a kellemesen szórakozni akaró kis olvasók rendelkezésére. ÉPPEN TÁVOZNI. íílrarnlr amikor két gyermek, a VI. osztályos Molnár Karoly és IV-es Sülé Ágnes jön köny ■ cserélni. Karcsi » kalan ... könyvek között böngészik, á kis Ágnes pedig egy pálmára telepedve, elkezd v?v f a képeskönyvek ho. » ai között. j Ügy hisszük, runk az iga?„4 A' t annak az érzésű ‘ , , kifejezést, hogy mekkönyvtár 953 fia iáról vasója sorai között tudhatja hamarosan az ezrediket ai. •-'ijedik gyermeket', akii betű varázsa, a ludásszomj és a szép szeretete. Sugár István