Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-14 / 217. szám
1960. szeptember 14., szerda NEPÜJSÄG 8 Gyöngyösi szüret: I960 Uj önkiválasztó osztály az egri Állami Áruházban Gyöngyös, a Mátravidék fővárosa, ünnepre készül. Ünnepre, hiszen a Sárhegy, Farkasmály, meg a környező falvak lankáin érik már a szőlő, s a hamvas fürtökbe mézédes nektárt csepegtet szeptember, a szőlőket érlelő aranyos nyárutó. A krónikások feljegyzései szerint már a századforduló első éveitől kezdve megünnep- li igaz, magyaros barátsággal e város népe a szüretet, s jó szokásaihoz híven ezt teszi majd most is. A forma, a nép hagyományai szerint maradt a régi, hiszen a gyöngyösi szüreten csokorba kötik azokat a hagyományokat, népszokásokat, táncokat, nótákat és általában mindazt, amit a gyöngyösi, illetve a Gyöngyös környéki nép, a kapásember a szőlőtermeléssel, a borral, a szürettel kapcsolatosan megőrzött, s magáénak tart most is. E város népe büszke rá, hogy itt született meg a magyar csárdás, az a tánc, amely a szőlőtaposó legények ritmusos munkájából alakult vérpezsdítő, a magyar erőt, temperamentumot oly híven kifejező népi tánccá. Ők őrizték — s dicséretükre legyen mondva —, tartották is meg a régi szép szüreti felvonulást, amelynek szereplői, jellegzetes alakjai, cselekményei igazában népünk történetének, szokásainak féltve őrzött gyöngyszemei. A forma tehát nem változott, de igen a tartalom, amely már a ma élő nép, az új, szövetkezeti utat járó parasztság megváltozott életét, sorsát, fejlődését, vidám életszemléletét tükrözi. Mert hiszen ki ne látná, hogy mennyire más már ez a parasztság, mint volt a régi. Más kultúrájában, viseletében, s egyre masabb életszemléletében is, amely szerint megérti, hogy sohasem egymás árán és kárán, de éppen együtt, közösen lehet csak jómódú, s boldog. Ezt — s kimondva: a „szocialista” gondolatát tükrözi már döntő mértékben az idén: Gyöngyösi szüret: 1960. Gyöngyös és a gyöngyösi járás községeinek dolgozó népe ünnepéi majd vendégeivel együtt a jövő vasárnap Gyöngyösön, ebben a hatalmas ütemben fe/lődő városban, s tárja ^zélesre kapuit a látogatók ezrei előtt. A várós, illetve a járás huszonnyolc termelőszövetkezetének színpompás felvonulása, valamint a többi gazdaságok, szövetkezetek bemutatói, kiállításai, a nagyszerű élmények teszik majd felejthetetlenné a látogatók számára ezt a napot, a Gyöngyösi szüretet. ★ Megkértük Raft Miklóst, Gyöngyös város tanácsának elnökét, nyilatkozzék a gyöngyösi szüreti ünnepségek programjával kapcsolatban. A végrehajtó bizottság elnöke elmondotta, hogy az ünnepségek szeptember 17-én, szombaton kezdődnek a kiállítások megnyitásával. Ezt megelőzően azonban a szovjet légihaderők két helikoptere röpcédulákat szór, s így hívja meg a város, illetve a környék dolgozóit az ünnepségekre. Szombaton délután öt órakor kerül sor a mezőgazdasági, konzervipari, valamint a mezőgazdasági gépkiállítás megnyitójára. E kiállítások Petes Istvánnak, a járási tanács VB-elnökének megnyitó szavai után tárnak kaput. Ugyancsak ebben az időpontban a Mátra Múzeumban, illetve a Dimiíroo-kertben Erdészeti, Népművészeti, „Ki mit gyűjt”, fotó- és grafikai kiállításokat nyit meg Raft Miklós, a városi tanács elnöke. A kiállítások szeptember 17-, 18-, 19-, 20-án tartanak nyitva. A kiállításon láthatják, sőt kóstolhatják is majd a részvevők az Eger—Gyöngyös vidéki Pince- gazdaság arany- és ezüstérmes borsdt, amelyek a budapesti nemzetközi borversenyen arattak sikert. — Ugyancsak szombaton este a szabadtéri színpadon, a miskolci Nemzeti Színház művészei Jókai A kőszívű ember fiai című, háromfelvonásos színművét mutatják be. Az előadás szünetében pedig tűzijátékot láthat majd a közön— A szeptembéí 18-i, tehát a vasárnapi program még gazdagabb, még színpompásabb lesz — folytatta nyilatkozatát Raft Miklós elvtárs. — Reggel zenés ébresztő, majd kilenc órakor a vendégek fogadására kerül sor a Vöröshadsereg útján felállított díszkapunál. Tíz órakor a Dimitrov Népkertben ünnepi nagygyűlés lesz, ahol dr. Lend- vai Vilmos elvtárs, a megyei tanács elnöke tart ünnepi beszédet. A színpompás szüreti felvonulás délután fél háromkor kezdődik. A méretekre jellemző, hogy azok rendezésén, szervezésén nem kevesebb mint hat-hétszáz ember dolgozik, már most. A felvonuláson a tervek szerint 3—40Ö0 dolgozó vesz részt. Délután kerül megrendezésre a szokásos lovasbemutató, majd verseny, este 19 órakor pedig a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese tart előadást a szabadtéri színpadon. Este 20 órától szüreti bál lesz a Köztársaság téren. — A gyöngyösi szüreti ünnepségeket*— fejezte be nyilatkozatát a városi tanács elnöke — a járási, a városi párt, tanács és a Hazafias Népfrontbizottság rendezi. ★ Gyöngyös várja tehát vendégeit a „szüret ünnepén” és azt ígérik a vendéglátók, amit e kis versike is, mond meghívójukon: Szőlő, szüret, tele pohár Muzsika, dal, vigalom vár Gyöngyösön! Szalay István A. borok nesztora A nyugat-németországi Speyer város bormúzeumának egyik nevezetessége, a világ legrégibb bora, amely 1600 esztendős. Egy befalazott római sírboltban találták. A bor üvegedényben van és megszilárdult növényi zsíradékréteg borítja. Ennek köszönheti, hogy teljesen megőrizte épségét és zamatát. Néhány héten keresztül az Állami Áruház egyik részét spanyolfal takarta el a kíváncsiak előtt. A munkálatok gyorsan lezajlották, s móst már egy új színnel gazdagodva várja vásárlóit az Állami Áruház televízió-, rádió-, villany- tűzhely- ég hanglemez-osztálya. Itt kapott helyet továbbra is az üvég-, percelán- és műanyagáru is, s az önkiválasztó osztály máris sokaknak megnyerte a tetszését. A játékáruknál is bevezették az önki- választó rendszert. A valóban ízléses, modern áruházrész újabb bizonyítéka annak, hogy kereskedelmünk is egyre fejlődik, egyre szebb és ízlésesebb a mód, ahogyan a vásárlók elé tárják a zsúfolásig telt polcok ezerféle áruját. ' Helikopter o bányászatban Helikopterek használatát ajánlja A. Vasziljev szovjet mérnök a felszíni bányászathoz. A mérnök javaslatában kifejti: a felszíni bányákban rövidesen mär 40Ö-—600 méter mélységből kell felhozni a kifejtett ércet, ami megnehezíti a munkát és növeli az önköltséget. Ezért helyesebb volna, ha a bánya mélyé1 ről különleges ládákban hoznák felszínre az ércet és a ládákat helikopterek szállítanák a rakodóhelyre. Betörő, mint kirakati bábu * Szeptember elsejére virradóra a nyugat-berlini Tauent- zienstrasse egyik áruházában betörő garázdálkodását jelezték. Amikor a járókelők által értesített rendőrség megérkezett, a betörő az egyik kirakatban állt mozdulatlanul, remélve, hogy kirakati bábunak tartják. A rendőröket azonban nem sikerült megtévesztenie és a „bábjátékos”^lakat alá került. A szentimentális nácik „MEIN KAMPF” címmel dokumentumfilmet készítettek Svédországban, a náci Harmadik Birodalom napjairól, a fasizmus hitleri korszakáról. A filmet a nyugat-németországi Hamburgban mutatták be. A bemutatót lehetetlen nem időszerűnek nevezni, különösen akkor, ha a nyugatnémet hivatalos körök lármás, hőbörgő revanspolitikájara gondolunk, s árrá, hogy a fasiszta menekültszervezetek egyre-másra rendeznek „baráti találkozókat”. Időszerűnek érezhették a filmet azok a nyugat-németországi becsületes emberek, akik újtól és újból határozottan nem-et kiáltanak a náci őrület rémtetteire. Bizonyította ezt az a tény is, hogy zsúfolt házak előtt játszották a filmet, s a hamburgi filmszínházat még telefóhon sem lehetett elérni. Különösen az ifjúság tolongott a jegypénztárak előtt, hogy a mozi nézőterére bejussanak. S ez örvendetes, egészséges tünet, mert a film — kiáltó hiányosságai, gyöngéi ellenére is! — megmutatja azt a gyilkosságba, pusztulásba torkolló utat, amelyre a fiatal német nemzedéknek nem szabad többé rálépnie. Fentebb írtuk, hogy vannak a filmnek hibái, gyönge pontjai... Irta a Die Welt című nyugatnémet lap, hogy valaki azt rótta fel Erwin Leisernek, a film alkotójának, hogy a fasizmus nemzetközi rugóit és fondorlatait egyáltalán nem leplezte le filmjében. A Die Welt, persze, sietve kimondta a szentenciát: a névtelen levélíró csak kommunista lehet, mert ilyen hibákat a moszkovita-bolsevik ügynökök róhatnak fel a filmnek. A Die Welt keserű gúnnyal azt is hozzátette mindehhez: a névtelen levélíró talán Eisenhower és Adenauer leleplezését kéri számon a film szerzőjétől. Pedighát felesleges a nyugatnémet lap minden gúnyolódása, mert a fasizmusról, a militarizmusról, a háború borzalmairól szólva, az időszerű kérdésekről sem szabad megfeledkezni, hiszen a német fasizmus nem egy lezárt, egy eltemetett korszak, hanem egy ma is élő, ma is tevékenykedő, veszedelmes őrület. Más névtelen levelek is érkeztek a nyugatnémet lapokhoz a svéd film bemutatása ellen tiltakozva... „Miért éppen minket figuráznak ki, amikor a többiek mellénye sem hófehér?” — hangzik egy érzékenykedő polgár levele. — És egy kesergő panasz is napvilágot látott a nyugatnémet sajtó hasábjain. „... Miért bántanak most is? Hát nem volt elég a fájdalomból, amikor 50 000 hadifogolytár- sommal fel kellett vonulnom Moszkvában? Most még a pénzemért is dühöngjek gyászos kudarcaink miatt?”... Természetesen ez a levél is név nélkül jelent meg. Mondván: olyan bizalmi állása van a levélírónak, hogy nevét kénytelen éltitkolni... Ugye, milyen érzékenykedő mimózalelkekké vedlettek az egykori „derék nácik”?! Ugye, milyen sértődékenyek?! S ezek a sértődékeny, érzékenykedő, szentimentális nácik atomfegyverekkel felszerelt hadsereget akarnak újra a világra zúdítani. Ezek a fehér liliomocskák rakétafegyverekről, új hódításokról álmodoznak, és „szerelmes sorokatírnak az amerikai nagybácsihoz: „küldjél sok fegyvert, golyót, bombát, rakétát. Küldjél hamar, mert nagyon félünk, megtámadnak bennünket...” (De ki akarja őket megtámadni???) Az amerikai nagybácsi jó szívvel, engedékenyen teljesítené a nácik minden kérését, ha az emberiség ébersége csak egy pillanatra is elaludna. Az ENSZ szeptember 20-án összeülő új közgyűlése, amelyen Hruscsov elvtárs is részt vesz, erről a kérdésről is tárgyal majd. És tárgyal az általános és teljes leszerelés problémájáról. „Éljen az értelem, vesszen a sötétség!” — mondotta Hruscsov elvtárs. Az ENSZ közgyűlésén az értelem erejének kell győzedelmeskednie. Az emberiség akarata .szerint... P. D. D OGYAN HÁZASODTAM MEG? Egy pofon miatt... Mit csodálkozol? Igen, egy szabályos, hatalmas pofon miatt, amely olyan volt, mint a lórúgás, s amely után félóráig csengett fülem, mint egy elromlott villanycsengő. Ha akkor ezt a pofont nem kapom, ma nem vagyok nősember, mégpedig, elhiheted, hogy igazán boldog és szerelmes férj ... Még egy másik pofont is elviselnék ezért a házasságért, mert az végeredményben is csak egy pillanatig tart, a házasság, legalábbis nálam, amíg élünk. Tudom, nem férfias dolog pofont kapni, de néha bátrabb tett, mint adni és értékesebb is. Ügy történt, hogy a mellettem levő gépre új embert tettek, dehogyis embert, nőt, dehogyis nőt, kislányt. Sem nem szép, sem nem csúnya lányt, amolyan kedveset, akit először meg kell ismerni, hogy az ember megszerethesse. Ügyetlen volt a lelkem, mintha az a ió isten nem is két, de négy bal kézzel áldotta volna meg. Amit a kezébe vett, azt leejtette, ha nem ejtette le, abból selejt lett, ha nem lett selejt, akkor valaki segített... Amúgy szorgalmas, alapos kislány lett volna, de hát érzék is kell ahhoz a melóhoz, meg gyakorlat is, nemcsak akarat. Én már lassan tíz éve csinálom és mégis előfordul, hogy elbarmolok egy-egy munkadarabot, hát még egy olyan valaki, aki iskolából került rövid idő után a gépre, tehetsége sincs különösebben hozzá és még nő is ráadásul. IV A, SZÓVAL, OTT DOLGOZOTT ve ■*-’ lem szemben, így hát a lánnyal szemben is a Takács ... Ismered. Dehogynem ismered... Az a magas, tagbaszakadt óriás, aki zsemlével játszik keresdmeg-et, olyan lapát tenyere van. Nem volna rossz fiú, ma sem vagyok haragban vele, sőt... de akkor, mintha megszállta volna a kisördög, állandóan a lányt szekálta. Biztos neki is tetszett, de hát annyi modora sincs, mint egy versenylónak, nem tudott szép szóval, hát próbálkozott ostobasággal, hátha sikere lesz... — Nem megy, kisanyám? Nem firkálás ez? — fogadta reggel. . — Jobb volna, ha kötni mennél, az imló a kezedbe, meg a főzőkanál — folytatta délelőtt. — Legyen szíves, Takács kartárs, és ne tegezzen le, — háborgott a kislány. Nosza több se kellett Takácsnak: _ jde figyelj, te copfos... Először is én ne ked nem vagyok szaktársad, mert ahhoz neked még vagy ötven évet fejlődnöd kell, másodsorban örülj, hogy letegezlek. Vedd kitüntetésnek. _ jó mozgása van, de nem a kezednek, co pfos — fogadta másnap és megmondta azt is, hogy minek. A kislány sírós szemmel nézett körül, hátha valaki megvédené, de hát senki sem akart kikezdeni Takáccsal, mert amúgy, mondom, GYTIRKÓ GÉZA: A pofon rendes ember volt,- de ha megvadult, telefonálhattak rögtön a mentőkért. Néhány öreg szaktárs ugyan rámorgott valamit, Takács meg visszamordult: — Nem cukorbaba ez... — és folytatta tovább a húzást, heccelődést, kötekedést. A KISLÁNY MÄR SÄPADT VOLT a " félelemtől reggel, mikor odaállt a gép mellé, amúgysem ügyes keze valósággal meggémberedett a félelemtől és már várta, idegesen, remegve, de várta, mikor köt belé Takács, ez a behemót majom. Nem is késeit egy pillanatot sem, meglátta a lányt, s az első befogott munkadarab forgásával együtt ő is rákezdte: — Láttam egy majmot... Bottal kotorta maga elé az élelmet. Nahát, hogy milyen ügyes volt... Csak a copf hiányzott a fejéről, — tette hozzá megelégedetten, hogy ilyen szellemesre kerekedett heccelődése. — Kikérem magamnak — pirosodott el a kislány és szája gyanúsan görbülni kezdett. — Kikérem magamnak, én nem vagyok majom, és szégyellje magát... Vegye tudomásul... Igenis szégyellje. Takács ájtatos pofát vágott és vigyorogva, bocsánatkérő meghajlást vágott ki, mint valami középkori lovag egy rossz filmen ... — Bocsásson meg, kedves copfos kisasz- szony, én nem is mondtam, hogy majom... Ki hallotta, hogy azt mondtam volna? — nézett körül. Néhányan vigyorogtak, néhányan megrántották a vállukat, mit érdekli őket Takács bolondériája.... — Na, látja, senki sem hallotta... Nem is mondhattam, hisz a majom ügyes — vágta ki boldogan. Fodor, az a szeplős mitugrálsz, hangosan felvinyogott a boldogságtól és .szinte kutyaalázattal csodálta két vizenyős szemével Takácsot, aki olyan, de olyan, hogy nahát. Ííem bírtam szó nélkül ezt a vinyogást, ráförmedtem^ — Mit röhögsz, te fakutya... Olyan buta képed van, hogy panoptikumban kellene mutogatni ... — De nagy hős vagy — vörösödött el. — Te is tudod, hova pofázhatsz, hova nem ... C ZÖ, AMI SZÓ, IGAZA VOLT. Elhall- ^ gattam én is. Mit vitázzam vele, aki csak röhög, amikor nem merek szólni annak, aki itt ingyencirkuszt csinál, egy szerencsétlen kislány jóvoltából. Mert azért aljas egy ember vagyok, tűröm, nézem, hallgatom, hogy mellettem ez a kislány céltáblája legyen egy ilyen tevének, és szavam sincs.., De hát, ha ez a teve úgy tud rúgni... Nem vagyok éppen nyápic, de ez a Takács ebéd előtt megenne három harapással... Különben is, miért kezdjek veszekedést más miatt, olyan miatt, akihez végeredményben is semmi közöm, ami-, kor Takáccsal együtt dolgozom már évek óta és soha semmi bajunk nem volt egymással. Hát nem igaz? Belül azonban éreztem, hogy nem igaz... így semmiképpen sem lehet igaz. Azon a reggelen Takács különösen elemében volt, trágár vicceket mesélt, hadd tanuljon az a gyerek jelszóval, az a gyerek meg pirult, topogott, kétszer is kiment a mellékhelyiségbe, de Takács nem hagyta... az istennek sem hagyta. Mi az, nem tetszik, copfos? Akkor menjél apácakolostorba, ott a helyed... Legalább imádkoznál a lelkem üdvéért — gúnyolódott Takács, de a kislány hallgatott. — Már meg is némult a nagy áhítattól — folytatta rendületlenül, jó hangosan, hogy túlkiabálja a gépet, meg hogy az emberek is hallják. Takácsnak kellett a közönség, mint focistának a szurkoló. — Szép lennél ám fi- tyulában, mint a tyúk taréjjal — csökönyösö- dött, hogy szóra bírja a kislányt. Az lehajtotta a fejét, mintha gépét nézte volna és — sírt... Igen, határozottan láttam, hogy sírt, remegő szájjal, gömbölyű válla aprókat rán- dult a felcsukló könnyektől... Hát ez már mégis sok, azért valami szíve lehetne ennek a gorillának is és... igen... nem tudom tovább hallgatni. — Abbahagyhatnád már... Mit szekálod ezt a szerencsétlen lányt — szóltam rá mérgesen, akaratlanul is élesebben, mint ahogy akartam. — Hát hozzád meg ki szólt? — csodálkozott rám Takács, szinte értetlenül. — Én szóltam hozzád... Hagyd békén a lányt, s a dolgod végezd. Ne csak a szád, a géped is járjon. 'TAKÁCS ÖSSZEHOZTA A SZEMÉT: . — Ide figyelj, Korsós... Nekem te itt ne pofázz, ne akard megjátszani a hátvédet... A munkámhoz pedig kuss... Különben is talán a nőd lett a copfos? A kislány felkapta a fejét és egy pillanatra tátva maradt a szája erre az aljasságra; Most már bennem is forrt a méreg, nem hagytam magam. — Mondtam már, tartsd a szád és hagyd békén a lányt, mert meggyűlik a bajod. Többen figyeltek már, voltak, akik csak egyszerű kíváncsiságból és reménykedésből, hogy valami kis botrány lesz itt a végén, voltak, akik együttéreztek velem és éppen úgy megelégelték Takács kötekedését, mint én. .Mert mindennek van határa. Mindenütt megtáncoltatják kicsit az újat, de ez már több * soknál, ez már nem való — ez ült a megértő arcokon. De Takács csak engem figyelt. — Je fenyegetsz engem, te nyavalyás?! Odamegyek és felkenlek a falra, mint az olajfestéket, hogy még az aranyvirágod se tud lemosni onnan — tette le a szerszámot a kezéből és lassan, mint a végzet, megindult felém. Még szólhattam volna, még lett volna módom, hogy kibékítsem, láttam rajta, hogy ő is várja, ő is jobban örülne. Erejét úgyis ismerik, minek a botrány. De én hallgattam, összeszorítottam a számat és vártam. Üt, visszaütök, verekedés, fegyelmi, valószínű, engem is kirúgnak a gyárból, de most már mindegy... Az ember nem állhat meg félúton, ha ember. — Mit mondtál? — kérdezte most ipar előttem tornyosulva Takács, hátha azt morgóm, hogy semmit, a világon semmit. k — Mégegyszer mondom, hadd békén azt a lányt, mert velem gyűlik meg a bajod — vágtam ki dacosan. D ETTENETES VOLT A POFON. ÉsZre sem vettem keze mozdulatát, csak az ütést éreztem, s hogy repülök, valami négy métert. Takácsot hatan is lefogták, bár semmi értelme nem volt, ő sem akart már semmit és én sem tudtam volna tenni ellene egy karlódítást sem. Feküdtem, aztán valahogy felültem, odaszaladtak hozzám többen is, a kislány is, leguggolt mellém, vizes zsebkendőjével felszakadt szemhéjamat törülgette, aztán talpra állítottak. Odaálltam a gép mellé. Szó nélkül. Aztán dacosan körülnéztem a műhelyen, nevessenek ki nyugodtan, röhögjenek csak, tapsoljanak ennek a disznónak, a győztesnek... Takács ott állt a gépe mellett, lesütött szemmel, mindenki engem nézett, barátságosan, megértőén, sőt mosolyogva. Nem szóltak. Nem akartak szólni, de éreztem, belül éreztem, hogy mindenki mellettem van és Takács is érezte, hogy egyedül, teljesen egyedül maradt, ő ütött és én győztem. Ez volt az arcokon és ezt mondták el a szemek... Munka után a kislány odajött hozzám, és szipogva kért bocsánatot, hogy miatta, ilyen bajba keveredtem... — Kutyadolog — próbáltam könnyedén vigyorogni. — Magáért még tízet is... Pedig nagy pofon volt — ismertem el férfiasán. Hazakísértem. Fél év múlva volt az esküvőnk. Amikor kijöttünk az anyakönyvvezetőtől, Takács tornyosul elénk. Nem szólt egy szót sem, eddig se beszéltünk, csak vörösödve, topogva, egy hatalmas olvasólámpát nyomott a kezembe. riTT Álltam, jobbomon ifjú faleségemmel, bal kezemben a ménkű nagy olvasólámpa... ez itt... és néztem, amint Takács cammogó járással, de mégis gyorsan tovalohol...