Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-14 / 217. szám

1960. szeptember 14., szerda NEPÜJSÄG 8 Gyöngyösi szüret: I960 Uj önkiválasztó osztály az egri Állami Áruházban Gyöngyös, a Mátravidék fő­városa, ünnepre készül. Ün­nepre, hiszen a Sárhegy, Far­kasmály, meg a környező fal­vak lankáin érik már a szőlő, s a hamvas fürtökbe mézédes nektárt csepegtet szeptember, a szőlőket érlelő aranyos nyár­utó. A krónikások feljegyzései szerint már a századforduló első éveitől kezdve megünnep- li igaz, magyaros barátsággal e város népe a szüretet, s jó szo­kásaihoz híven ezt teszi majd most is. A forma, a nép hagyományai szerint maradt a régi, hiszen a gyöngyösi szüreten csokorba kötik azokat a hagyományokat, népszokásokat, táncokat, nótá­kat és általában mindazt, amit a gyöngyösi, illetve a Gyöngyös környéki nép, a ka­pásember a szőlőtermeléssel, a borral, a szürettel kapcsolato­san megőrzött, s magáénak tart most is. E város népe büszke rá, hogy itt született meg a magyar csárdás, az a tánc, amely a szőlőtaposó legé­nyek ritmusos munkájából alakult vérpezsdítő, a magyar erőt, temperamentumot oly hí­ven kifejező népi tánccá. Ők őrizték — s dicséretükre le­gyen mondva —, tartották is meg a régi szép szüreti felvo­nulást, amelynek szereplői, jellegzetes alakjai, cselekmé­nyei igazában népünk történe­tének, szokásainak féltve őr­zött gyöngyszemei. A forma tehát nem válto­zott, de igen a tartalom, amely már a ma élő nép, az új, szö­vetkezeti utat járó parasztság megváltozott életét, sorsát, fej­lődését, vidám életszemléletét tükrözi. Mert hiszen ki ne lát­ná, hogy mennyire más már ez a parasztság, mint volt a régi. Más kultúrájában, viseletében, s egyre masabb életszemléleté­ben is, amely szerint megérti, hogy sohasem egymás árán és kárán, de éppen együtt, közö­sen lehet csak jómódú, s bol­dog. Ezt — s kimondva: a „szocialista” gondolatát tükrö­zi már döntő mértékben az idén: Gyöngyösi szüret: 1960. Gyöngyös és a gyöngyösi já­rás községeinek dolgozó népe ünnepéi majd vendégeivel együtt a jövő vasárnap Gyön­gyösön, ebben a hatalmas ütemben fe/lődő városban, s tárja ^zélesre kapuit a látoga­tók ezrei előtt. A várós, illetve a járás huszonnyolc termelő­szövetkezetének színpompás felvonulása, valamint a többi gazdaságok, szövetkezetek be­mutatói, kiállításai, a nagysze­rű élmények teszik majd fe­lejthetetlenné a látogatók szá­mára ezt a napot, a Gyöngyösi szüretet. ★ Megkértük Raft Miklóst, Gyöngyös város tanácsának el­nökét, nyilatkozzék a gyöngyö­si szüreti ünnepségek prog­ramjával kapcsolatban. A vég­rehajtó bizottság elnöke el­mondotta, hogy az ünnepségek szeptember 17-én, szombaton kezdődnek a kiállítások meg­nyitásával. Ezt megelőzően azonban a szovjet légihaderők két helikoptere röpcédulákat szór, s így hívja meg a város, illetve a környék dolgozóit az ünnepségekre. Szombaton dél­után öt órakor kerül sor a me­zőgazdasági, konzervipari, va­lamint a mezőgazdasági gép­kiállítás megnyitójára. E kiál­lítások Petes Istvánnak, a já­rási tanács VB-elnökének meg­nyitó szavai után tárnak ka­put. Ugyancsak ebben az idő­pontban a Mátra Múzeumban, illetve a Dimiíroo-kertben Er­dészeti, Népművészeti, „Ki mit gyűjt”, fotó- és grafikai kiállí­tásokat nyit meg Raft Miklós, a városi tanács elnöke. A kiál­lítások szeptember 17-, 18-, 19-, 20-án tartanak nyitva. A kiál­lításon láthatják, sőt kóstol­hatják is majd a részvevők az Eger—Gyöngyös vidéki Pince- gazdaság arany- és ezüstérmes borsdt, amelyek a budapesti nemzetközi borversenyen arat­tak sikert. — Ugyancsak szombaton es­te a szabadtéri színpadon, a miskolci Nemzeti Színház mű­vészei Jókai A kőszívű ember fiai című, háromfelvonásos színművét mutatják be. Az előadás szünetében pedig tűzi­játékot láthat majd a közön­— A szeptembéí 18-i, tehát a vasárnapi program még gazda­gabb, még színpompásabb lesz — folytatta nyilatkozatát Raft Miklós elvtárs. — Reggel zenés ébresztő, majd kilenc órakor a vendé­gek fogadására kerül sor a Vöröshadsereg útján felállított díszkapunál. Tíz órakor a Di­mitrov Népkertben ünnepi nagygyűlés lesz, ahol dr. Lend- vai Vilmos elvtárs, a megyei tanács elnöke tart ünnepi be­szédet. A színpompás szüreti felvonulás délután fél három­kor kezdődik. A méretekre jel­lemző, hogy azok rendezésén, szervezésén nem kevesebb mint hat-hétszáz ember dolgo­zik, már most. A felvonuláson a tervek szerint 3—40Ö0 dolgo­zó vesz részt. Délután kerül megrendezés­re a szokásos lovasbemutató, majd verseny, este 19 órakor pedig a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese tart előadást a szabadtéri színpadon. Este 20 órától szüreti bál lesz a Köz­társaság téren. — A gyöngyösi szüreti ün­nepségeket*— fejezte be nyi­latkozatát a városi tanács el­nöke — a járási, a városi párt, tanács és a Hazafias Népfront­bizottság rendezi. ★ Gyöngyös várja tehát vendé­geit a „szüret ünnepén” és azt ígérik a vendéglátók, amit e kis versike is, mond meghívó­jukon: Szőlő, szüret, tele pohár Muzsika, dal, vigalom vár Gyöngyösön! Szalay István A. borok nesztora A nyugat-németországi Spe­yer város bormúzeumának egyik nevezetessége, a világ legrégibb bora, amely 1600 esz­tendős. Egy befalazott római sírboltban találták. A bor üvegedényben van és megszi­lárdult növényi zsíradékréteg borítja. Ennek köszönheti, hogy teljesen megőrizte épsé­gét és zamatát. Néhány héten keresztül az Állami Áruház egyik részét spanyolfal takarta el a kíván­csiak előtt. A munkálatok gyorsan lezajlották, s móst már egy új színnel gazdagodva várja vásárlóit az Állami Áru­ház televízió-, rádió-, villany- tűzhely- ég hanglemez-osztá­lya. Itt kapott helyet továbbra is az üvég-, percelán- és mű­anyagáru is, s az önkiválasztó osztály máris sokaknak meg­nyerte a tetszését. A játék­áruknál is bevezették az önki- választó rendszert. A valóban ízléses, modern áruházrész újabb bizonyítéka annak, hogy kereskedelmünk is egyre fejlődik, egyre szebb és ízlésesebb a mód, ahogyan a vásárlók elé tárják a zsúfo­lásig telt polcok ezerféle áru­ját. ' Helikopter o bányászatban Helikopterek használatát ajánlja A. Vasziljev szov­jet mérnök a felszíni bányá­szathoz. A mérnök javaslatá­ban kifejti: a felszíni bányák­ban rövidesen mär 40Ö-—600 méter mélységből kell felhozni a kifejtett ércet, ami megnehe­zíti a munkát és növeli az önköltséget. Ezért helye­sebb volna, ha a bánya mélyé1 ről különleges ládákban hoz­nák felszínre az ércet és a lá­dákat helikopterek szállítanák a rakodóhelyre. Betörő, mint kirakati bábu * Szeptember elsejére virra­dóra a nyugat-berlini Tauent- zienstrasse egyik áruházában betörő garázdálkodását jelez­ték. Amikor a járókelők által értesített rendőrség megérke­zett, a betörő az egyik kira­katban állt mozdulatlanul, re­mélve, hogy kirakati bábunak tartják. A rendőröket azonban nem sikerült megtévesztenie és a „bábjátékos”^lakat alá került. A szentimentális nácik „MEIN KAMPF” címmel dokumentumfilmet készítettek Svédországban, a náci Harmadik Birodalom napjairól, a fasizmus hitleri korszakáról. A filmet a nyugat-németországi Hamburgban mutatták be. A bemutatót lehetetlen nem idő­szerűnek nevezni, különösen akkor, ha a nyugatnémet hiva­talos körök lármás, hőbörgő revanspolitikájara gondolunk, s árrá, hogy a fasiszta menekültszervezetek egyre-másra rendeznek „baráti találkozókat”. Időszerűnek érezhették a filmet azok a nyugat-németországi becsületes emberek, akik újtól és újból határozottan nem-et kiáltanak a náci őrület rémtetteire. Bizonyította ezt az a tény is, hogy zsúfolt házak előtt játszották a filmet, s a hamburgi filmszínházat még telefóhon sem lehetett elérni. Különösen az ifjúság tolongott a jegypénztárak előtt, hogy a mozi nézőterére bejussanak. S ez örvendetes, egészséges tünet, mert a film — kiáltó hiá­nyosságai, gyöngéi ellenére is! — megmutatja azt a gyilkos­ságba, pusztulásba torkolló utat, amelyre a fiatal német nemzedéknek nem szabad többé rálépnie. Fentebb írtuk, hogy vannak a filmnek hibái, gyönge pontjai... Irta a Die Welt című nyugatnémet lap, hogy va­laki azt rótta fel Erwin Leisernek, a film alkotójának, hogy a fasizmus nemzetközi rugóit és fondorlatait egyáltalán nem leplezte le filmjében. A Die Welt, persze, sietve ki­mondta a szentenciát: a névtelen levélíró csak kommunista lehet, mert ilyen hibákat a moszkovita-bolsevik ügynökök róhatnak fel a filmnek. A Die Welt keserű gúnnyal azt is hozzátette mindehhez: a névtelen levélíró talán Eisenhower és Adenauer leleplezését kéri számon a film szerzőjétől. Pedighát felesleges a nyugatnémet lap minden gúnyolódása, mert a fasizmusról, a militarizmusról, a háború borzalmairól szólva, az időszerű kérdésekről sem szabad megfeledkezni, hiszen a német fasizmus nem egy lezárt, egy eltemetett kor­szak, hanem egy ma is élő, ma is tevékenykedő, veszedel­mes őrület. Más névtelen levelek is érkeztek a nyugatnémet lapok­hoz a svéd film bemutatása ellen tiltakozva... „Miért ép­pen minket figuráznak ki, amikor a többiek mellénye sem hófehér?” — hangzik egy érzékenykedő polgár levele. — És egy kesergő panasz is napvilágot látott a nyugat­német sajtó hasábjain. „... Miért bántanak most is? Hát nem volt elég a fájdalomból, amikor 50 000 hadifogolytár- sommal fel kellett vonulnom Moszkvában? Most még a pénzemért is dühöngjek gyászos kudarcaink miatt?”... Ter­mészetesen ez a levél is név nélkül jelent meg. Mondván: olyan bizalmi állása van a levélírónak, hogy nevét kény­telen éltitkolni... Ugye, milyen érzékenykedő mimózalelkekké vedlettek az egykori „derék nácik”?! Ugye, milyen sértődékenyek?! S ezek a sértődékeny, érzékenykedő, szentimentális nácik atomfegyverekkel felszerelt hadsereget akarnak újra a vi­lágra zúdítani. Ezek a fehér liliomocskák rakétafegyverek­ről, új hódításokról álmodoznak, és „szerelmes sorokatír­nak az amerikai nagybácsihoz: „küldjél sok fegyvert, golyót, bombát, rakétát. Küldjél hamar, mert nagyon félünk, megtámadnak bennünket...” (De ki akarja őket meg­támadni???) Az amerikai nagybácsi jó szívvel, engedékenyen telje­sítené a nácik minden kérését, ha az emberiség ébersége csak egy pillanatra is elaludna. Az ENSZ szeptember 20-án összeülő új közgyűlése, amelyen Hruscsov elvtárs is részt vesz, erről a kérdésről is tárgyal majd. És tárgyal az általá­nos és teljes leszerelés problémájáról. „Éljen az értelem, vesszen a sötétség!” — mondotta Hruscsov elvtárs. Az ENSZ közgyűlésén az értelem erejének kell győzedelmeskednie. Az emberiség akarata .szerint... P. D. D OGYAN HÁZASODTAM MEG? Egy pofon miatt... Mit csodálkozol? Igen, egy szabályos, hatalmas pofon miatt, amely olyan volt, mint a lórúgás, s amely után félóráig csengett fülem, mint egy elromlott villanycsengő. Ha akkor ezt a pofont nem ka­pom, ma nem vagyok nősember, mégpedig, elhiheted, hogy igazán boldog és szerelmes férj ... Még egy másik pofont is elviselnék ezért a házasságért, mert az végeredményben is csak egy pillanatig tart, a házasság, leg­alábbis nálam, amíg élünk. Tudom, nem fér­fias dolog pofont kapni, de néha bátrabb tett, mint adni és értékesebb is. Ügy történt, hogy a mellettem levő gépre új embert tettek, dehogyis embert, nőt, de­hogyis nőt, kislányt. Sem nem szép, sem nem csúnya lányt, amolyan kedveset, akit először meg kell ismerni, hogy az ember megszeret­hesse. Ügyetlen volt a lelkem, mintha az a ió isten nem is két, de négy bal kézzel áldotta volna meg. Amit a kezébe vett, azt leejtette, ha nem ejtette le, abból selejt lett, ha nem lett selejt, akkor valaki segített... Amúgy szorgalmas, alapos kislány lett volna, de hát érzék is kell ahhoz a melóhoz, meg gyakorlat is, nemcsak akarat. Én már lassan tíz éve csinálom és mégis előfordul, hogy elbarmolok egy-egy munkadarabot, hát még egy olyan valaki, aki iskolából került rövid idő után a gépre, tehetsége sincs különösebben hozzá és még nő is ráadásul. IV A, SZÓVAL, OTT DOLGOZOTT ve ■*-’ lem szemben, így hát a lánnyal szemben is a Takács ... Ismered. Dehogynem ismered... Az a magas, tagbaszakadt óriás, aki zsemlével játszik keresdmeg-et, olyan la­pát tenyere van. Nem volna rossz fiú, ma sem vagyok haragban vele, sőt... de akkor, mintha megszállta volna a kisördög, állandó­an a lányt szekálta. Biztos neki is tetszett, de hát annyi modora sincs, mint egy versenyló­nak, nem tudott szép szóval, hát próbálkozott ostobasággal, hátha sikere lesz... — Nem megy, kisanyám? Nem firkálás ez? — fogadta reggel. . — Jobb volna, ha kötni mennél, az imló a kezedbe, meg a főzőkanál — folytatta dél­előtt. — Legyen szíves, Takács kartárs, és ne te­gezzen le, — háborgott a kislány. Nosza több se kellett Takácsnak: _ jde figyelj, te copfos... Először is én ne ked nem vagyok szaktársad, mert ahhoz neked még vagy ötven évet fejlődnöd kell, másodsorban örülj, hogy letegezlek. Vedd ki­tüntetésnek. _ jó mozgása van, de nem a kezednek, co pfos — fogadta másnap és megmondta azt is, hogy minek. A kislány sírós szemmel nézett körül, hát­ha valaki megvédené, de hát senki sem akart kikezdeni Takáccsal, mert amúgy, mondom, GYTIRKÓ GÉZA: A pofon rendes ember volt,- de ha megvadult, telefo­nálhattak rögtön a mentőkért. Néhány öreg szaktárs ugyan rámorgott valamit, Takács meg visszamordult: — Nem cukorbaba ez... — és folytatta tovább a húzást, heccelődést, kötekedést. A KISLÁNY MÄR SÄPADT VOLT a " félelemtől reggel, mikor odaállt a gép mellé, amúgysem ügyes keze valósággal meggémberedett a félelemtől és már várta, idegesen, remegve, de várta, mikor köt belé Takács, ez a behemót majom. Nem is késeit egy pillanatot sem, meglátta a lányt, s az el­ső befogott munkadarab forgásával együtt ő is rákezdte: — Láttam egy majmot... Bottal kotorta maga elé az élelmet. Nahát, hogy milyen ügyes volt... Csak a copf hiányzott a fejéről, — tette hozzá megelégedetten, hogy ilyen szellemesre kerekedett heccelődése. — Kikérem magamnak — pirosodott el a kislány és szája gyanúsan görbülni kezdett. — Kikérem magamnak, én nem vagyok ma­jom, és szégyellje magát... Vegye tudomá­sul... Igenis szégyellje. Takács ájtatos pofát vágott és vigyorogva, bocsánatkérő meghajlást vágott ki, mint vala­mi középkori lovag egy rossz filmen ... — Bocsásson meg, kedves copfos kisasz- szony, én nem is mondtam, hogy majom... Ki hallotta, hogy azt mondtam volna? — né­zett körül. Néhányan vigyorogtak, néhányan megrántották a vállukat, mit érdekli őket Takács bolondériája.... — Na, látja, senki sem hallotta... Nem is mondhattam, hisz a majom ügyes — vágta ki boldogan. Fodor, az a szeplős mitugrálsz, hangosan felvinyogott a boldogságtól és .szinte kutya­alázattal csodálta két vizenyős szemével Ta­kácsot, aki olyan, de olyan, hogy nahát. Ííem bírtam szó nélkül ezt a vinyogást, ráförmed­tem^ — Mit röhögsz, te fakutya... Olyan buta képed van, hogy panoptikumban kellene mu­togatni ... — De nagy hős vagy — vörösödött el. — Te is tudod, hova pofázhatsz, hova nem ... C ZÖ, AMI SZÓ, IGAZA VOLT. Elhall- ^ gattam én is. Mit vitázzam vele, aki csak röhög, amikor nem merek szólni annak, aki itt ingyencirkuszt csinál, egy szerencsétlen kislány jóvoltából. Mert azért aljas egy ember vagyok, tűröm, nézem, hallgatom, hogy mel­lettem ez a kislány céltáblája legyen egy ilyen tevének, és szavam sincs.., De hát, ha ez a teve úgy tud rúgni... Nem vagyok ép­pen nyápic, de ez a Takács ebéd előtt meg­enne három harapással... Különben is, miért kezdjek veszekedést más miatt, olyan miatt, akihez végeredményben is semmi közöm, ami-, kor Takáccsal együtt dolgozom már évek óta és soha semmi bajunk nem volt egymással. Hát nem igaz? Belül azonban éreztem, hogy nem igaz... így semmiképpen sem lehet igaz. Azon a reggelen Takács különösen elemé­ben volt, trágár vicceket mesélt, hadd tanuljon az a gyerek jelszóval, az a gyerek meg pirult, topogott, kétszer is kiment a mellékhelyiség­be, de Takács nem hagyta... az istennek sem hagyta. Mi az, nem tetszik, copfos? Akkor menjél apácakolostorba, ott a helyed... Legalább imádkoznál a lelkem üdvéért — gúnyolódott Takács, de a kislány hallgatott. — Már meg is némult a nagy áhítattól — folytatta rendületlenül, jó hangosan, hogy túlkiabálja a gépet, meg hogy az emberek is hallják. Takácsnak kellett a közönség, mint focistának a szurkoló. — Szép lennél ám fi- tyulában, mint a tyúk taréjjal — csökönyösö- dött, hogy szóra bírja a kislányt. Az lehajtot­ta a fejét, mintha gépét nézte volna és — sírt... Igen, határozottan láttam, hogy sírt, remegő szájjal, gömbölyű válla aprókat rán- dult a felcsukló könnyektől... Hát ez már mégis sok, azért valami szíve lehetne ennek a gorillának is és... igen... nem tudom tovább hallgatni. — Abbahagyhatnád már... Mit szekálod ezt a szerencsétlen lányt — szóltam rá mér­gesen, akaratlanul is élesebben, mint ahogy akartam. — Hát hozzád meg ki szólt? — csodálko­zott rám Takács, szinte értetlenül. — Én szóltam hozzád... Hagyd békén a lányt, s a dolgod végezd. Ne csak a szád, a géped is járjon. 'TAKÁCS ÖSSZEHOZTA A SZEMÉT: . — Ide figyelj, Korsós... Nekem te itt ne pofázz, ne akard megjátszani a hátvédet... A munkámhoz pedig kuss... Különben is talán a nőd lett a copfos? A kislány felkapta a fejét és egy pillanat­ra tátva maradt a szája erre az aljasságra; Most már bennem is forrt a méreg, nem hagy­tam magam. — Mondtam már, tartsd a szád és hagyd békén a lányt, mert meggyűlik a bajod. Többen figyeltek már, voltak, akik csak egyszerű kíváncsiságból és reménykedésből, hogy valami kis botrány lesz itt a végén, vol­tak, akik együttéreztek velem és éppen úgy megelégelték Takács kötekedését, mint én. .Mert mindennek van határa. Mindenütt meg­táncoltatják kicsit az újat, de ez már több * soknál, ez már nem való — ez ült a megértő arcokon. De Takács csak engem figyelt. — Je fenyegetsz engem, te nyavalyás?! Odamegyek és felkenlek a falra, mint az olajfestéket, hogy még az aranyvirágod se tud lemosni onnan — tette le a szerszámot a kezéből és lassan, mint a végzet, megindult felém. Még szólhattam volna, még lett volna módom, hogy kibékítsem, láttam rajta, hogy ő is várja, ő is jobban örülne. Erejét úgyis is­merik, minek a botrány. De én hallgattam, összeszorítottam a számat és vártam. Üt, visszaütök, verekedés, fegyelmi, valószínű, engem is kirúgnak a gyárból, de most már mindegy... Az ember nem állhat meg fél­úton, ha ember. — Mit mondtál? — kérdezte most ipar előttem tornyosulva Takács, hátha azt mor­góm, hogy semmit, a világon semmit. k — Mégegyszer mondom, hadd békén azt a lányt, mert velem gyűlik meg a bajod — vág­tam ki dacosan. D ETTENETES VOLT A POFON. ÉsZ­re sem vettem keze mozdulatát, csak az ütést éreztem, s hogy repülök, valami négy métert. Takácsot hatan is lefogták, bár semmi értelme nem volt, ő sem akart már semmit és én sem tudtam volna tenni ellene egy karlódítást sem. Feküdtem, aztán valahogy felültem, odaszaladtak hozzám többen is, a kislány is, leguggolt mellém, vizes zsebkendő­jével felszakadt szemhéjamat törülgette, az­tán talpra állítottak. Odaálltam a gép mellé. Szó nélkül. Aztán dacosan körülnéztem a műhelyen, nevessenek ki nyugodtan, röhögjenek csak, tapsoljanak ennek a disznónak, a győztesnek... Takács ott állt a gépe mellett, lesütött szemmel, mindenki engem nézett, barátságosan, megér­tőén, sőt mosolyogva. Nem szóltak. Nem akartak szólni, de éreztem, belül éreztem, hogy mindenki mellettem van és Takács is érezte, hogy egyedül, teljesen egyedül maradt, ő ütött és én győztem. Ez volt az arcokon és ezt mondták el a szemek... Munka után a kislány odajött hozzám, és szipogva kért bocsánatot, hogy miatta, ilyen bajba keveredtem... — Kutyadolog — próbáltam könnyedén vigyorogni. — Magáért még tízet is... Pedig nagy pofon volt — ismertem el férfiasán. Hazakísértem. Fél év múlva volt az eskü­vőnk. Amikor kijöttünk az anyakönyvveze­tőtől, Takács tornyosul elénk. Nem szólt egy szót sem, eddig se beszéltünk, csak vörösödve, topogva, egy hatalmas olvasólámpát nyomott a kezembe. riTT Álltam, jobbomon ifjú fale­ségemmel, bal kezemben a ménkű nagy olvasólámpa... ez itt... és néztem, amint Takács cammogó járással, de mégis gyorsan tovalohol...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents