Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-09 / 213. szám
I960, szeptember 9., péntek NÉPÚJSÁG 3 Kollégisták A tss-eket segíti a Kompoiti Kísérleti Gazdaság MÉG ÉVTIZEDEKKEL ezelőtt, tehát internátus korában, jónevű hely volt az egri Foglár utcai kollégium. És nemcsak a 60 pengő miatt, amelyet kobakonként kellett a szülőnek leszurkolnia, hanem előkelő volta miatt is. Ennyi az, amit itt-ott hallottam a mostani középiskolás fiúkollégium elődjéről, a hajdani Szent József Internátus- ról. Írásbeli emlékek n in csennek. Megsemmisültek, vagy elrejtőztek — ki tudja? Így csupán a felszabadulás után kezdődik a kollégium írott története, napjaink története. És „napjaink” alatt értem tegnapot, meg a mát. Tegnap: érkezés, felvételi és beköltözés. Ma: ismerkedés. A tágas tanuló első padsorában helyezkedett el néhány kezdő-kollégista. Hátrább, a kaján másodévesek, s oldalt három komoly harmadikos^ Hallgat a többi, az elsőéveseké a szó. A tiszanánai Tóth Pista bátortalan hangon jegyzi meg: — Jó itt. csak nagy a szigorúság. — Hátul kuncogás, erre helyesbít. — Ha nem is nagy, de szokatlan. — Mert napirend van — mondja a Nagyvisnyóról bekerült szőke Helli Károly. — Napirend' és azt be kell tartani. Főleg reggel bajos: kevés az idő. Hatkor ébresztő, 25 perc múlva már az ágy bevetve és megmosdottunk, felöltözködtünk. Negyednyolcig stúdium, utána reggeli, azután indulás az iskolába... MARKO GÉZA, az egyik harmadikos ellenvéleményt nyilvánít. — Elég az idő. öt perccel előbb készen vagyunk... Csak nekik szokatlan. A „kicsiknek” — teszi még hozzá. Tóth Pista otthc.i reggel 7 érakor kelt. — Pedig két kilométerre laktam az iskolától. Amíg mosakodtam, édesanyám elkészítette a reggelit és... — Ábrándosán sóhajt. Másról beszélünk. Arról, hogy Saiga Attila például régésznek készül. — Régi pénzgyűjteményem is van és 3000 éves cserépdarabjaim, de azokat az iskolai múzeumnak adtam. Szántás közben találtam. Szeretem a múzeumokat. Amikor Tamaörsrői kirándulni mentünk Tihanyba, Keszthelyre és Esztergomba, mindenhol megnéztem a múzeumokat. Tóth Pista állatorvos lesz, a kápolnai Zsoldos József valószínű, hogy könyvelő. Ám addig még nőnie kell, hisz most a kilincset is alig-alig éri fel. Az egyik harmadéves nagy komolyan mesél: — Most könnyű. Bezzeg a mi időnkben! Mert. amikor mi voltunk elsőévesek, akkor... — És következik, hogy milyen szigorúan fogták őket a felsősök, ahhoz képest aranyéletük van a mostaniaknak. DUDÁS LÁSZLÓ, a másik „nagy”, hozzáteszi: gondolom, amolyan finom célzásként: — Mi még takarítani is segítettünk a nagyobbaknak... Ifjak még az elsőévesek, azaz új kollégisták, de már kezdik ismerni a „dörgést”, tudják, mit kell figyelemre méltatni. és mit nem szükséges meghallani. Fogadnék, ezt a megjegyzést mindannyian elengedték a fülük mellett. De hát ilyen a kollégista-élet. Jövőre majd ők mesélnek: — Bezzeg, amikor mi voltunk elsősök..» Némely dologban mindannyian megegyeznek. Ilyen körülmények között valóban sokat lehet tanulni. És abban is egyetértenek, hogy jó és bőséges a koszt. Tóth Pista már írt haza levelet: csomagot ne küldjenek.'... Még megromlana. Azért ezt az egyet nem hiszem. A kollégium igazgatója ezt mondta a „tegnapról”, vagyis a felvételiről. — VIZSGASZERÜ felvételezést nem tartottunk, inkább amolyan felvételi beszélgetésekre hívtuk be a növendékeket. így tudtuk meg, alkalmasak-e a közösségi életre. És az általános iskolák dicséretére mondom, csakis a megfelelőeket ajánlották. Felvételkor egyébként elsősorban a szociális körülményeket vettük tekintetbe. Nyolcvan százalékuk munkás és paraszt származású. A tanulmányi eredményt illetően sem voltunk merevek. Közepes tanulót is felvettünk, ha reményt láttunk a javulásra. Köztudomású, gyakran az otthoni körülmények akadályozzák a tanulást. Nálunk majd jobb lesz. — Hány kollégista van? — 128 az összlétszám, ebből 44 elsőéves. A kicsiket vegyesen osztottuk be a nagyokkal. A gyakorlat ugyanis az, hogy nem tanulnak rosszat az idősebbektől a kicsik, és különben is, az életben sem csupán hasonló korúakkal vagyunk együtt. A felsősök patronálják a fiatalabbakat, önként vállaltak egyet-egyet. akinek segítenek, akiért bizonyos mértékig felelősök is. A kollégiumban diákönkormányzat van. ők határoznak — természetesen az igazgató jóváhagyásával, beleegyezésével — a kulturális és sportesemények megtartásáról, a szolgálat beosztásáról és nem utolsósorban fegyelmi ügyekben. Legfontosabb cél a — jó tanulás. A SZABÁLYOK és a rendtartás mind ennek érdekében vannak. És hogy a kollégium eddig kialakult élete mennyire e célt szolgálja, arra hadd legyen elegendő, ha csupán eny- nyit jegyzünk meg: legalább olyan jónevű hely a mostani diákotthon, mint elődje volt, a valamikori internátus. Srántó István Az 1900-as évék elején a környezethatás nagy jelentősége már közismert volt és így hamar meghallgatásra talált az akkor legnevesebb magyar gabonanemesítő, Székács Elemér javaslata, hogy a Nagy- Alföld szeszélyes éghajlatát, s sok helyütt mostoha talajviszonyait, jól tűrő növényfajták előállítására külön növényne- mesítő telep létesüljön, olyan helyen, ahol a talaj és időjárási feltételek szélsőségesek. Székács a helyi viszonyok tanulmányozása után Kompolt község területét választotta és se Magyar Kereskedelmi Bank támogatásával a Vetőmagnemesítő és Értékesítő 1918. június 29-én Kompolton 24 ka- tasztrális holdon megalakította a növénynemesítő telepet. Az éghajlat és talajszélsőségek lehetővé tették, hogy az itt kikísérletezett növények az Alföld legszárazabb helyén is megállják a helyüket. 1918 júniusában a kompoiti növénynemesítő telep megszervezésére és a nemesítés irányítására akkor már szerémségi tevékenysége folytán jól ismert növénynemesítő, Fleischmann Rudolfot kérték fel, aki 1918- tól, 1950-ben bekövetkezett haláláig, megszakítás nélkül dolgozott Kompolton. Ez alatt az idő alatt számos növényfajtát adott a köztermesztésnek. Fleischmann Rudolf búza, rozs, zab, kukorica, baltacím, kender és len nemesítésével foglalkozott. Ezek olyan fajták, amelyek előállításuk után 30—35 évvel is köztermesztésben vannak. A legértékesebb fajta például az F 481-es őszi búza, F rozs, F zab, F perzsa baltacím, F fehér gyöngybab és sorolhatnánk még jó párat, amelyek államilag törzskönyvezett fajták. A nagy kutató halála után munkatársai még 11 új növényfajtát adtak az államnak. Ma az intézet igazgatója Lelley János. A kutatók most is fáradhatatlanul dolgoznak és munkájukkal segítik a tsz- eket. Vetőmagot adnak a kinemesített fajtából, és segítik őket az aprómagtermesztésben is. Több esetben személyesen járják a falvakat, hogy szakmai tanácsokat adjanak a termelőszövetkezeteknek, és ellenőrizzék, hogy a növények hogyan válnak be a gyakorlatban. Közeli kapcsolatban van a gazdaság a kompoiti, a káli, tiszanánai és a kömlői tsz-ek- kel. A Kompoiti Kísérleti Gazdaság most is foglalkozik új növények előállításával. Az új fajtáknak nagy előnyük van a nem nemesítettekkel szemben, a 169-es őszi búzának például jobb a regeneráló képessége, a termőképessége, a szalmaszilárdsága és fagyálló. A hatvani zárttokú kékmák a legjobb termőképességűek közé tartozik az országban. A P 7-es hibrid kendernek pedig a legjobb rostminősége van. Az intézet kutatói egy-egy növénnyel évekig kísérleteznek, ezért munkájuk sok figyelmet és türelmet kíván. Az, hogy a Kompoiti Kísérleti Gazdaság országos hírű és jelentőségű, a jó munka eredménye, hiszen országszerte termelik a növényeiket, amelyek megállják helyüket az éghajlat viszontagságaiban, s amelyeket a jövőben még több helyen termesztenek tömegesen, mint eddig. Illés Éva mmernrnrnrnm -wmtmm** Hatvan város anyaköny véből Születtek: F6zer Imre, Balogh Tibor, Fehér Gábor. Bede Ildiké, Telek Ágota. Szabalics László, Karácsony Eriké, Forgó Gábor Joachim, Francz József György, Jaktor Mária, Kelemen Mária, Darabos László. Házasságot kötöttek: Zsámboki József—Hasur Mária, Kollár Ferenc—Oraveez Erzsébet. Meghaltak: Rohánszki Imre, Kiss Györgyné (Tóth Erzsébet Mária). űz illetékesek figyelmébe Szeptember 1-én Egerben, a Csíky Sándor utcában, az FB 68—78. rendszámú tehergépkocsira gyűjtötték a szemetet. A 11. számú ház elé egy 25 literes mosófazékban tettük ki. Mivel jó állapotban volt még a fazék, az autón hagyták és egy rossz bádogedényt dobtak le helyette. Ezt a szemben levő ablakból figyelték. A férjem az autó után szaladt, a kocsin levő rakodómunkás és társai nem éppen a legudvariasabb hangon, mondhatnám arrogánsán beszéltek férjemmel, letagadták, hogy ők vitték el a fazekat. Férjem felment a kocsira és ott, zsákkal letakarva, találta meg. Ekkor azt mondták, hogy ez az ő ülőedényük, de azért ideadták. Állították azt is, hogy ők nem tettek le helyette semmiféle másik rossz edényt, de egy félóra eltelte után visszajöttek a csereedényért. Több szomszédom látta ezt az esetet, és elmondták, hogy mással is előfordult már, hogy a jó szemetes edényeket elviszik. Kérjük a Városgondozási Vállalatot, hogy figyelmeztesse alkalmazottait, a jövőben ne tegyenek ilyesmit. Általában azért rakják a szemetet jobb edénybe, hogy ne hulljon ki belőle, amikor az autóra emelik és semmiképpen sem azért teszik ki, hogy szemetestől elvigyék. BIRINCSIK LÁSZLÓNÉ, Eger, Csíky S. u. 11. sz. ★ Több hónapja már, hogy Egerben a Baktai úti Közúti Vállalat külső telepe előtt járok el, ahol három, jó állapotban levő pótkocsit látok heverőben. Szerintem ez a három pótkocsi közel 100 000 forint értékű. Bizonyára, a vállalat nem azért vásárolta, hogy ott menjen tönkre, s ennek ellenére, hónapok, óta nem használják. Biztos vagyok benne, hogy akár a füzesabonyi, akár más gépállomás igen jól ki tudná használni. KISS ERNŐ, Eger, Úttörő utcai munkásszálló. — A MATRAV1DEKI Szén- bányászati Tröszt gépüzemének dolgozói if bekapcsolódtak a szocialista munkabrigádok versenyébe. Az osztályozón Lakatos Gézáné brigádja a kalóriatervet is túlteljesítette, pedig ez a feladat nem volt könnyű. AMAMA Lőrinci község lakói a légoltalmi vándorkiállítás anyagát nézegetik. Komoly figyelmet szentelnek a kiállított képeknek, tárgyaknak, hiszen sok köztük az őszülő ember, aki talán már nem is egy, de két háborút élt meg. II Bélapátfalvi Cementgyár kapitalista kézben A néphatalom kiteljesedésében érdemes néha visszatekinteni a tisztult látás zavartalanságával, a letűnt múlt kapitalista időszakára, amikor a munkások fölött ott pöffészkedéit az akkor mindenható tőke és ott suhogtatta korbácsát a gazdasági válság. Heves megye egyik legnagyobb üzeme a Bélapátfalvi Cementgyár, lapozzunk hát bele az elsárgult és poros levéltári iratokba, hogy bemutassuk e nagy üzemet a kapitalizmus rideg valóságában. A századforduló ipari termelésének rohamos fejlődését visszavető 1900—1903-as világ- gazdasági válságot követően, a külföldi tőkének Magyarországba áramlásával, gazdasági fellendülés indult meg. A külföldi tőke egyre erősebb behatolása több iparvállalatot hívott életre, legtöbbször a hazai tőkés körökkel való összefogás révén. A tőkés kereste a lehetőségét újabb ipari létesítmények életre hívására, hogy profitját növelje. Ennek a révén találtak szenet Egercsehiben, a kilencszázas évek elején, s meg is alakult az Egercsehi Kőszénbánya Rt. A szemfüles és profitra éhes tőkések szakemberei felhívták a figyelmet a Bélapátfalva közelében található jó minőségű és nagy mennyiségű mészkőre, amely cementgyártásra lenne felhasz- ható. Lovag Weszely Károly, bécsi tőkés vezetésével 1909. augusztus 28-án tartották az alakuló közgyűlést, amely létrehozta a cementgyártást finanszírozó részvénytársaságot. Az alakuló közgyűlésen 2 160 000 korona alaptőkét jegyeztek az összesereglett tőkések, amely összegnek a felét nyomban be is«(izették. Kik is voltak az alapító tőkések? Itt találjuk többek között lovag Weszely Károly és Zdenko bécsi tőkéseket, báró Seiler Alfrédet, a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt,-t és még sok mást, A vállalkozást a fellendülő gazdasági élet sarkallta, hiszen a megindult nagyarányú éptíkezések jelentős cementmennyiséget igényeltek, illetve fogyasztottak. 1911-ben már 3 millió alaptőkével rendelkezett a részvény társas ig, de mégsem volt elegendő, mert félmillió korona körül volt a kiadási többlet. Tőkésmanipuláció révén további részvény- kibocsátáshoz folyamodtak, — 1913-ban a 3 350 000 korona alaptőkét újabb kötvények kibocsátásával 4 300 000-re növelték. Erre az esztendőre azután be is köszöntött a gazdasági pangás és erős visszaesés vált a gazdasági életben érezhetővé. 1914. július 25-1 közgyűlésen „az országszerte uralkodó sajnálatos gazdasági viszonyokénak tulajdonítják, hogy „... a rendkívül nyomasztó viszonyok folytán a társasági tőke jövedelmezőségéhez fűzött remények egyelőre nem váltak be..Mindennek ellenére azonban mindig akadt mohó tókés, aki pénzét a Bélapátfalvi Portlandce- mentgyár Rt. részvényébe fektette, — spekulált. De a háborús évek gazdasági pangása eredményeként, 1918-ban már 2 milliónál nagyobb volt a részvénytársaság vesztesége. Ezen azután úgy iparkodtak segíteni, hogy a 200 koronás értékű részvényeket 100-ra értékelték le és így az alaptőke 2 100 000 koronára zsugorodott. El is határozták az alaptőkének 10 millióra való emelését, de ez már nem sikerült. A háború során a gyárba hadifoglyok kerülnek munkára, s amikor 1919 novemberében ezek végre visszatérhetnek szeretteikhez, le is áll a gyártás, csakis a szükséges fenntartási munkák folynak. 1918 végén a munkások a 8 órai munkaidő kierőszakolása miatt rendetlenül jártak munkába és keveset teljesítettek...” 1919 januárjában ....... újabb bé rkövetelésen törték a fejüket, s minthogy azokkal szemben kezdetben elutasító magatartást tanúsítottunk — szól a jelentés — ... a termelés csakhamar süllyedt”. A munkásököl hatására így írnak a bélapátfalvi tőkések, keseregve: „A jelenlegi munkabérek alapján előre kalkulálni teljesen lehetetlen, mert a munkabérek további alakulását előre nem láthatjuk... sőt, bizonyosra vehető, hogy abban a pillanatban, amint a gyár üzeme megindul, bérkövetelésekkel fognak előállni.” A háború utáni gazdasági válság sem kedvezett az életrevaló üzem tőkés uralnak. A ráfizetés egyre nőtt, így hát 1923-ban az Egercsehi Kőszénbánya Részvénytársaság megvásárolja a Bélapátfalvi Port- landeementgyár részvényeit! Ettől kezdve a gyár neve: Egercsehi Kőszénbánya és Portlandcementgyár Rt.” Mielőtt a gyár gazdát cserélt, keserű napok köszöntöttek a gyár munkásaira, mert, mint az iratok írják, „cementgyárunkban részleges üzemet tartottunk fenn...” és ez bizony csak sanyarú keresetet biztosított. A magyar föld kincse külföldi, belga tőkések zsebébe vándorolt. A hatalmas tökével rendelkező részvénytársaság befektetéseivel egyenesbe hozta a cementgyár termelését, amihez hozzájárult a javuló gazdasági helyzet is. Na, de nézzük csak, hogy Kik is volt..k a gyár urai, tulajdonosai? Lássuk csak az 1942-es viszonyokat. A legnagyobb részvényes a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. volt, majd a Magyar Általános Hitelbank, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank következeit. Nem hiányzott a tulajdonosok közül a Cisztercita Rend sem. Továbbá a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., a Magyar Általános Gyufaipari Rt., a Leipziger Vilmos Szesz- és Cukorgyára Rt., Heinrich A. és Fial Rt., Weisz Fülöp örökösei. A kisebbek között találjuk a Bo- nlczkieket, Elemért, Aladárt és Györgyöt. Ebben az esztendőben 19 999 darab részvény felett rendelkeztek ezek az urak. Ott ülnek a részvénytársaság igazgatóságában, a magyar kapitalista testvéreik mellett: Willemaers Joseph, Philips Gaston, Mouvet Ernest, Lefevre Jean és Nernix Alfréd, báró Ryckman de Beta Fernand belga kapitalisták. Említésre érdemes, hogy a fasiszta faji törvények behozatala után úgynevezett „fajtiszta”, jólfekvő egyének után nézett az igazgatóság. így került az igazgatóság elnöki székébe: vitéz ruhmwerthi Rapaich Richard titkos tanácsos, nyugalmazott lovassági tábornok. Érdemes lesz megnézni a vezetők fizetését. Gesmay József, mindenható vezérigazgató 1937-ben a következő fizetést húzta: évi 36 000 pengő törzsfizetés, 8000 pengő, szabad lakás, fűtés és világítás fejében, 20 000 pengő renumeráció. Ex 82 000 pengőt tett ki, amihez jött még az a nem csekély ösz- szeg, amelyet évenként különböző címen felvett. Minden adóterhét is a részvénytársaság vállalta magára. A cementgyár igazgatója, a német Wilhelm Bunde, azaz Bunde Vilmos volt. Fizetése 1938-ban évi 32 000 pengő volt, természetbeni lakással, fűtéssel és világítással. 1943-ban óvj 52 000 pengőt tett zsebre. A fizetése 1944-ben már 77 900 pengőre szökött fel. Jövedelmére mi sem jellemzőbb! minthogy pl. 1942 őszén ún. „őszi segély címén” 3016 pengőt vett fel. Bunde gyárigazgató ur német állampolgár volt és a felszabadulás után törölték *s az igazgatóságból. Igen tipikus az a titkos feljegyzés is, hogy pl, 1942-ben 21 500 pengő szerepel ún. „bizalmas kiadás” címén, — de nem volt gond a dolgozókra. 1941-ben csak 15 000 pengőt fordítottak a? egercsehi bánya és a bélapá.- falvi cementgyár dolgozóinak „altiszti és munkásjóim alakjára. Amikor Csuhány Lajos, volt cementgyári portás, ún. „kegydíjas” meghalt, özvegye részére a „kegydíj’’ pótdíja 16 pengőben lett megállapítva! Ehhez nem kell kommentár, — úgy hisszük, hiszen ugyanekkor a részvénytársaság évi 392 690 pengő tiszta nyereséget vágott zsebre. A 8 millió alaptőkére s • munkások százainak kizsákmányolására emelt kapitalista vállalkozást a dolgozó nép birtokba vette, és ma már magáénak érzi azt. ami eddig idegen országok tőkéseit, a kizsákmányoló magyar kapitalistákat, s kisebb pénzű lakájait, tábornokait, kanonokokat, bárókat, grófokat gazdagított. ★ Jó volt beletekinteni az eddig ismeretlen iratokba, hogy annál keményebben fogják a Bélapátfalvi Cementgyár öntudatos munkásai a szerszámot, hiszen ma már magukénak érzik és tudják g magyar föld méhének és iparának gyümölcsét: a bélapátfalvi cementet, szocialista építőiparunk alapanyagát, SUGÁR ISTVÁN
