Népújság, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-04 / 183. szám
4 NfiPÜJSAG i960, augusztus 4,, csütörtök iasl Egy gyászos évforduló Kétszázharmincezer olyan ember él Japánban, akin az atombombák robbanása eltö- rölhetetlen nyomokat hagyott. A sugárfertőzöttek száma csupán Tokióban meghaladja az ötezret. Lehet-e elfelejteni a háborút, a második világégést, az atombomba kétszeri robbanását? Akik szeretik az életet, akik élni akarnak, soha sem felejtik. Nem felejtik, mert az évenkénti évfordulók is emlékeztetik az embereket: ne engedjék, hogy újabb százezrek pusztuljanak el! Augusztus 6-án lesz tizenöt éve, hogy az amerikaiak az első atombombát ledobták Japánban, Hirosimára, kevéssel utána — Nagasakira. Még most is tizedeli az embereket a kór, amelyet az atom szabadított rájuk. És japáni politikusok most is az amerikaiakkal paktálnak; ennyire szeretik népük gyilkosait? — kyd — — ÁTALAKÍTOTTAK a hatvani szövetkezeti tanács kultúrhelyiségét. Az átalakítás során új berendezést vásárolták. A munkálatokat nagyrészt társadalmi munkában végezték. Az épületet július 30-án adták át.- HÉTFŐN ÜLÉSEZETT az egri járásban az augusztus 20. megünneplésére alakult operatív bizottság. Az augusztus 20. és a tanácsok 10 éves évfordulójával kapcsolatos ünnepségek megszervezési és előkészítési munkálatait tárgyalták meg. — ŰJ CIKKEK érkeztek a nagy sikernek örvendő műanyagboltba. Űj típusú habverőket lehet kapni 69 forintért, az ízléses gyümölcstartók 21 forintba kerülnek. A legnagyobb sikere a ruháskosaraknak van, törhetetlenek és sokat elbírnak.- HAZAÉRKEZETT a Pedagógus Szakszervezet által rendezett országjárásról a pedagógusok két csoportja. Az egyik csoport Budapest—Kőszeg, a másik Pécs és Szeged nevezetességeivel ismerkedett. — TÁBOROZNI mentek Nagymarosra augusztus 2-án a hatvani úttörők. Az útiköltséget és a tábor költségeit részben a takarékból, részben a kultúrrendezvények bevételéből fedezik. Ezen a táborozáson közel 150 gyerek vesz részt.- AVGUSZTUS 4-ÉN a városi tanács végrehajtó bizottsága ülést, tart, amelyen megtárgyalják a tanács és a tömegszervezetek kapcsolatát. — AZ EGRI JÁRÁSI NÉP- FRONTBIZOTTS ÄG mellett működő jogi csoport az elmúlt napokban ülésezett, ahol a termelőszövetkezetek irányában folytatott jogi propagandafeladatokat beszélték meg.- HERÉDEN az elmúlt napokban ankéton vitatták meg a kisiparosság jövőjének problémáját a kisiparosok, a KIOSZ és a KISZÖV küldöttjeinek részvételével. Az ankéton részt vevő kőműves kisiparosok elhatározták, hogy a közeljövőben az egyik környékben működő szövetkezeten belül építő- brigádot alakítanak. EGRI VÖRÖS CSILLAG EUopták a hangomat EGRI BRODY Nincs előadás EGRI KERTMOZI Nyomorultak (I. rész) gyöngyösi szabadság Szomjúság GYÖNGYÖSI PUSKIN EUopták a hangomat HATVANI VÖRÖS CSILLAG Két emelet boldogság HATVANI KOSSUTH Két emelet boldogság HEVES Nincs előadás FÜZESABONY Nincs előadás PÉTERVASARA Nincs előadás Heves megyei diákok Bodrogkeresztúron Az idei nyáron Bodrogzug- ban tízezer holdnyi terület várt lecsapolásra. A nyári szünidő minden két hétében ötszázas csoportokban váltották egymást a tábor lakói, hogy a nagyszerű feladatnak a végére járjanak. Július 10-től július huszonháromig az ötszáz fő közül az egri Dobó gimnázium százfőnyi legénysége, az egri Gárdonyi gimnázium húszfőnyi csoportja, meg az egri Közgazdasági Technikum 8 főnyi részlege mellett a gyöngyösi és hatvani gimnazisták is részt vettek a férfias munkában. A megyén kívül budapesti gimnáziumok és középiskolák tanulói is szorgoskodtak a nagy és hasznos munkán. A legegységesebb kétségtelenül az egri Dobó István Gimnázium százada volt. Tóth Ferenc tanár, századparancsnoki minőségben két hétig állott tanítványai élén, amíg az iskola tarfári karából csaknem egyhetes időtartamra megjelent Sípos István igazgatóhelyettes is, aki tevékenyen részt vett a tábor életében. — A kétheti munkát azzal kezdtük meg — mondja Tóth Ferenc tanár, a Dobó-gimnazisták tábori századparancsnoka —, hogy odaérkezésünk első óráiban a tábor díszítéséhez kezdtünk. Fegyelmezetten vártuk a többi érkezőt, a sátrak körül teljes rend uralkodott, amikor a további részlegek megérkeztek. Ez a rend és fegyelem táborparancsnoki dicséretet érdemelt ki és a kéthetes időtartam viselkedésére rányomta a‘bélyegét. — A tábori fegyelmen túl azonban sokkal jelentősebb cél volt a munka pontos és szervezett végzése. A lecsapó- lási munkát műszaki emberek irányították: a húsz méter szélességű és három meter mélységű vizesárok elkészítése volt a program, amit végre kellett hajtani. A munka egyébként sem könnyű, nehezítette az, hogy a talajvíz itt-ott nemcsak 150 centiméternél, hanem olykor már hatvan centiméternél is feljön. — Három karolással kellett a földet továbbítani. Sokszor lavórral kellett meregetni a pocsolyát, mert a talajvíz mindent egybeáztatott — A munkához a változatosságot a forró nyári napok és az egymást gyakran követő viharok jelentették. A fullasztó hőségre minden indokolás nélkül ráfutott a recsegő zivatar és akkor bizony áztak a tábor dolgozói, amíg a sátrakig nem jutottak. Tóth Ferenctől Sípos István, a helyettes igazgató veszi át a szót és lelkesedéssel beszél a tábori élményekről: — A fiúk kitűnő felszerelést kaptak a táborban. A gumicsizmától a fehérneműig, a kulacstól a derékszíjig mindent megkaptak. A vízhatatlan ponyvák a legszeszélyesebb időjárást is bírták, no, persze csak akkor, ha a körülárkolást okosan és előrelátóan megcsinálták a sátrak lakói. — A kollektív munka megszerelése, a fizikai munka tisztelete, mint elsőrendű pedagógiai cél érvényesült. Véleményem szerint a bodrogkesztúri tábor — mint annyi más ilyen tábor az országban — erőpróba, jellempróba. Itt is hallatlan lelkesedéssel dolgoztak a középiskolás diákok és csatta- nós választ adtak azoknak, akik a mai fiatalságot lekicsinylő kézmozdulattal szokták elintézni. A napirendről és a tábori élményekről B. Péter beszél, aki nyurganövésű, élénkszemű diák. Napbarnított arcán nyoma sincs a fontoskodásnak, gyerekes nyíltsággal és derűvel beszél a tábori rendről: — Reggel félötkor ébresztő harsogott, ezt nehéz volt megszokni. ötig mosakodás, sátorrend. Hatig reggeli, negyedhétkor zászlófelvonás, kivonulás a munkahelyre. Héttől déli félkettőig komoly munka a Bodrogzugban. Lapát, furik, lapát, furik, aki az egyiket megszerette, az nem útálta meg a másikat sem. Kettőre minden brigád bevonult. Negyedórái tisztálkodás után ebéd félnégyig, délután ötig csendes pihenő. Itt kell megjegyeznem, hogy az étkezés igen ízletes, tartalmas és meny- nyiségileg is kifogástalan volt. Némelyik erősebb étvágyú fiú legendás mennyiségeket süllyesztett el egy-egy alkalommal az ennivalókból. Ot óra után sport ég kulturális foglakozás következett. Rendeztek a délutáni két-két órák alatt sakk-, labdarúgó- és asztalitenisz-bajnokságot. — Tábortüzet gyújtottunk abból az alkalomból, hogy táborunkat Kilián Györgyről neveztük el. A névadó forradalmár két harcostársa látogatta meg a tábort és emlékeztek a nagy hazafira és harcos forradalmárra. Egy alkalommal a KISZ Központi Együttes, másik este egy miskolci együttes szórakoztatta a tábor diákjait. A beszélgetés során sorra elevenednek fel arcok és emlékek a közelmúltban lezajlott táborozás eseményeiből. Emlegetik Sándor bá-t. aki nemcsak tapasztalt munkavezetője volt a brigádoknak, hanem szívesen és sokszor segített a fiataloknak: gyakran megmutatta, hogyan kell a kubikosmunka fortélyait gyorsan elsajátítani és alkalmazni a verítékkel szerzett tudást. Sándor bá fő- foglalkozásában gátőr, de nevelőnek is jeles eredménnyel vizsgázott. Egyre újabb élménjeik kerülnek elő. Szellemi öttusát is rendeztek, vetítettek egy spanyol filmet is, de sok-sok készülő programot elmosott a vihar. Molnár Béla egri diák a sakkbajnokságon második lett. A Dobóból. A magyar rádió riporterei is meglátogatták a tábort. A Csernik-brigád tagjai szerepeltek a rádió hangszalagján. amit az egyik esti adás hozott is a Petőfi-adón. Érdeklődtünk arról is, hogyan zajlott a munkaverseny az egyes brigádok között. Az a vélemény, hogy a Dobó-gimnazistáknak az idén nem akadt szerencséjük a versenyzésben. A Kristóf-brigád csak ötödik lett, nehéz talajviszonyok mellett elért eredménye viszont teljes embert kívánt. Példájuk rögzítésére itt áll a brigád névsora: Kristóf László. Veréb István. Guniz József. Bakó Péter, Balló János, Pintér László, Kántor Lajos. Szabó Imre, Székely Gábor és Lajkó Károly. Lévai András kiváló egyéni teljesítményéért a táborzáráskor könyvjutalomban részesült. A Kalina István tanár által vezetett gárdonyista brigád a munkaverseny második helyezését érte el. míg a hatvani Bajza gimnázium tanulói lettek az elsők a nemes vetélkedésben. A tábor újabb lakókkal telt meg azóta, amióta a Heves megyei és egri diákok otthagyták Bodrogzug vidékét. De amit a tábortjárt diákok magukkal hoztak, a sikeres vizsgát, emberségből, munkaszellemből és szolidaritásiból, jellempnó- bából és életrevalóságból. a vizsgát nem veheti el tőlük már senki és semmi. Ez „jó mulatság s férfi-munka volt.’’ Farkas András i I960. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK: DOMONKOS 155 évvel ezelőtt, 1805. augusztus 4-én született WILLIAM HA- I MILTON (ejtsd: Hemiltn) ír matematikus, ö fedezte fel a maga- J sabb komplex-számokat (quaternio-számitás), a róla elnevezett elv ( a mechanikában a mozgó test pályájára vonatkozik; nevéhez, fűző- c dlk az elméleti fizika fontos részének, a vektorszámításnak a be- i vezetése is. Hamilton 1865-ben halt meg. I 60 évvel ezelőtt, 1900-ban e napon halt meg ISZAAK LEVITÁN í orosz festő. Jellemzőek realista ábrázolású tájképei (Aranyló ősz, j Március, Élénk szél). Levitan 1860-ban született. J 70 évvel ezelőtt, 1890-ben e napon született ERICH WEINER, i Nemzeti-díjas német író. Első drámáját Münzer Tamásról, a német S parasztháború hőséről írta. 1933-ban hazájából emigrálnia kellett, ] s a spanyol szabadságharcban vett részt, majd a Szovjetunióban J élt. Megírta ottani emlékeit (Camaradas (1951.) Sztálingrádi me- > mentő (1951.) Forradalmi költeményei éles szatírával és humorral ■ ? vannak tele. Weiner 1953-ban halt meg. j 1914> augusztus 4-ét tekintjük az I. világháború kezdetének: J ekkor kezdődtek meg a harccselekmények azzal, hogy a né&et 5 csapatok átlépték Belgium határát. „Mire a lombok lehullanak, ? katonáim győzelmesen hazatérnek” — hirdette H. VUmos császár. Egy követendő példa A MÉSZÖV igazgatósága legutóbbi ülésén tudomásul vette a szövetkezetpolitikai főosztály bejelentését, hogy a megye földművesszövetkezetei évi részbefizetési tervüket 155,5 százalékra teljesítették és egy földművesszövetkezeti tagra jelenleg 87,95 forint részjegy jut. — Gyarapszunk, az összefogás megsokszorozza erőnket, a falu népe magáénak érzi a földművesszövetkezeteket, s anyagilag is támogatást nyújt — gondolták az igazgatóság tagjai. De itt nem álltak meg. Egyöntetűen megszavazták, hogy a rész jegy befizetési munkában élenjáró és a legjobb eredményt elérő dolgozóknak 12 000 forint jutalmat fizetnek ki. Aztán következett egy másik határozat. Az igazgatóság fnegbízta a MÉSZÖV elnökét, hogy augusztus 20-a alkalmával a szövetkezeti hálózatban huzamosabb idő óta lelkiismeretes és odaadó munkát végző választott vezetőségi tagok, kereskedelmi és felvásárlási, valamint az irányító szerv dolgozói, közül mintegy 12 főt kitüntetésre terjesszen fel a SZOVOSZ-hoz. Ez két javaslat egymás után hangzott el. Tudatos, vagy véletlen műve volt? Nem tudom. De tény, hogy határozottan kifejezi a helyes vezetés egyik alapelvét; a szocializmusban az anyagi és erkölcsi ösztönzés kölcsönösen feltételezi és erősíti egymást, szemlélteti a munkához való megváltozott viszonyunkat. Jobban dolgozunk, termelünk, tehát a nemzeti jövedelem elosztásánál évről évre többet juttathatunk a dolgozóknak. Ez anyagi ösztönzés. De vajon csak erre gondoltak az igazgatóság tagjai, amikor legújabb eredményeikről, új sikereikről számoltak be? Az üzemek munkásai csak a vastagodó borítékokra, a termelőszövetkezetek tagsága csak a gyarapodó jószágállományra és a tervezettnél jóval nagyobb terméseredményekre büszke mostanában? Lehet, hogy elsősorban erről beszélnek — joguk van rá és jól teszik, mert ezek a kézzelfogható, szemmel látható eredmények minden ékesszónál döntőbb érveket sorakoztatnak fel előrehaladásunkról, de azt is meg kell látnunk, hogy a dolgozók ma már az anyagi javak mellett egyre inkább munkájukra büszkék. A dolgozók öntudatát nagymértékben növeli, ha azt tapasztalják, hogy a vezetők ja- vaslatukat figyelembe veszik és következetesen alkalmazzák, ha nem parancsolgatással, nem felülről jött utasításokkal, hanem megértő szóvalj közös erővel és egyetértéssel vezetik az együtt dolgozó emberek közösségét. Az öntudatos ember becsületes munkájáért nemcsak anyagi juttatást, hanem erkölcsi elismerést is vár, ezzel számoljanak a vezetők. Idejében és kellő mértékben alkalmazzák^ mindkettőt, akkor az anyagi és erkölcsi ösztönzés társadalmi, gazdasági életünk legtöbbet j főbb mozgatóerejévé válnak. LENGYEL tá4f, iwLb-ttte.lt Gdynia Janusx, ax idegenvexető IV. Vékony, sovány arcélű fiú volt. Egyszerűen öltözködött, nem kedvelte a Lengyeloszág- ban egyre nagyobb tért hódító rikító ruhadarabokat, megpróbált ízlésesen ruházkodni. A kezdeti szimpátiát még fokozta, hogy az első alkalommal magyarul köszöntötte a csoportot. — Üdvözöllek, pajtások — mondta mosolyogva, és kezet - rázott minden érkezővel. — Csak kétszáz méter a szálloda. kétszáz méter — folytatta valamilyen különös kiejtéssel, amelyben az é betűt egy kis jóindulattal i-nek is lehetett volna érteni. Ahogyan teltek a napok, úgy erősödött a frissen kötött barátság és ha a programok között akadt egy kis szabad idő, máris megjelent és folyt a vitatkozás, a nyelvtanulás. Fiatal ember, 28 éves. de a mozgalomban már nagy tapasztalata van. — Szüleim neveltek kommunistává. ők mind a ketten azok voltak. Édesapámat a fasiszták végezték ki Stuthofban. Pillanatra megáll és a szemüvegén látni lehet, hogy elhomályosodik a tekintete az emlékezéstől. Majd folytatja: — A papa dokkmunkás volt, a szakszervezet titkára. A munkások között élt, saját sorsában érezte a többiekét is. A fasiszták 1939. szeptember 14-én hurcolták el valamelyik internáló táborba, ahonnan nagyritkán szakadt hír az elhurcoltak- ról. élnek-e, haltak-e. nem tudhatta senki. Nagysokára üzenet jött. hogy Stuthofba került dolgozni egy internáló táborba. Az első híradást egy. másik követte, csak ez nagyon szomorú volt a számunkra. 1942. szeptember 27-én „ismeretlen betegségben” elhunyt Janusz Nalepa — így szólt a híradás, amely a kivégzést takarta. A mamával maradtunk, de csak később éreztük meg. hogy a papám munkatársai, az egyszerű dokkmunkások is velünk vannak, enyhítik szomorúságunkat. Ahol csak tudtak, segítettek rajtunk, élelemmel, pénzzel. ha lehetett S amikor felvirradt a mi napunk is, a gdanski városi főépületre először kúszott fel a nemzeti zászló — új életünk kezdődött. A városban végeztem az általános és középiskoláimat, és az orvosi egyetemet. A diploma munka elkészítése van még hátra, a jövő évben ezt is megcsinálom. de addig még itt az ifjúság között kell nekem dolgozni. — Pajtások, ebód — szól mosolyogva, az asztalnál sakkozókra. i Először furcsa volt. hogy mindig pajtásoknak titulálta még azokat is, akiknek két gyerekük sírt Budapesten, vagy egy szöszke hajú kislányt gondozott az otthon maradt feleség Vácon. — Pajtások, ide megyünk, pajtások ezt csináljuk, sorolta a programot és a sok pajtásozás után a kérdésre magyarázattal válaszolt. — Én Pesten voltam három hónapig, az úttörőtáborban. Három hónap alatt sok magyar úttörővel ismerkedtem meg és ott én tanultam meg így a magyar nyelvet, amely korántsem a legkönnyebbek közé tartozik. Két éve tanulok angolul, de már sokkal jobban eligazodok a nyelvtanában, mint a magyarban. Ott. nálatok, az úttörő táborban mindenki csak pajtás volt, onnan hoztam még ezt. Szorgalmasan tanult még a szabad idejében is. A magyar nyelven kívül a franciát, németet és az angolt gyúrta törhetetlen buzgalommal. Emeleti szobájának asztalán mindig ott volt valamilyen szótár vagy szakkönyv, újság, amiből tanult, olvasott. A sok tanulása ellenére sem tudnám őt a könyvmolyok közé sorolni. Ha végzett a munkájával, sietett le a társalgóba, hátha valahol segíteni kéül, tolmácsolni, vagy valamilyen kérést teljesíteni. — János, segíts megmondani, njjt jelent az. holnap találkozunk hét órakor a szálló előtt — szaladt hozzá egy kipirult arcú kislány, aki éppen egy csinos lengyel fiúnak akart találkát adni. — Ez énrám nem tartozik — szabódik nevetve —, ezt a szív intézi helyettem. És a „tolmács” jóvoltából létrejött a találkozó. aminek az lett az eredménye, hogy az országjáró csoport gdyniai búcsúzásánál eggyel többen sírtak a lányaink közül. (Hogy miért, ez rájuk tartozott. Szigorúan bizalmas volt!) De nem lenne teljes a kép, ha nem beszélnénk az idegen- vezetőnk, gdyniai tolmácsunk szabad idejéről. Az egyik este a nemzetközi tengerészklubba invitált Janusz. Elfogadtuk! A hangulatos megvilágítású bárban több ország tengerésze adott egymásnak találkozót. Az egyik asztalnál szovjet vendégek dúdolták a Moszkvai Esték című dalt, a másik asztalnál barnára sült török hajósok fogyasztották a lengyel kávét — kicsit fanyalogva. A zenekar váltakozó ütemben játszott. Hol érzelgős dallamok szöktek ki a zongorista keze alól. hol rikoltó rock and roll-ra hívott a piszton. Janusz barátunk is belevetette magát a forgatagba és vidáman táncolt, néha megcsillogtatva tudását, amint egy-két figurát bemutatott. — Pajtások, gyertek. A bátrabbak belekezdtek, párt választottak és vidáman tartott a bál, a hajnali órákig. Janusz is remekül állta a sarat. félretett minden funkciót, nem sokat adva arra. hogy egy-két asztaltól doktor uraz- ták. — Most nem dolgozunk, most szórakozunk — így a helyes, nem? A munkában nem lehet szórakozni, oda ember kell. de amikor végeztünk, és úgy érezzük, hogy jól végeztünk, akkor gyerünk. De a magyarázat után máris hívják valahová, biztosan egy újabb párt kell kisegíteni a beszédzavarból. A gdyniai idegenvezetőnk, Janusz Nalepa nem tartozott a jó riportalanyok közé. Ha valamikor hosszabb időre szabad is volt, nem lehetett vele megszakítás nélkül beszélni. Most vasalóért, telefon beszélgetésért elhívták, vagy ő szaladt, valamit intézni, ami hirtelen eszébe jutott. Olyan mindenesféle volt. Két hónapra. a varsói nemzetközi ifjú turisták központja küldte Gdy- niába. hogy fogadja a külföldi csoportokat és segítse a programok szervezését, lebonyolítását. i Valóságos mozgó információs iroda volt. nemcsak nekünk, hanem a „bennszülött" gdyni- aiaknak is. Szívét adta munkájába, sokszor bizony éjfélekig világított szobájának ablaka, a másnapi programon, ellátáson dolgozott. Ezernyi emlékkel gazdagodtunk a lengyel kikötővárosban, Gdyniában. hajómunkásokat ismertünk meg, megszerettük a halszagú kikötőt, a várost. S amikor letelt az egy hét, egy igaz baráttól búcsúztunk a pályaudvaron. Igaz. hogy zuhogó esőben, de erről „minden- hátó” idegenvezetőnk, Janusz Nalepa igazán nem tehetett Kovács János
