Népújság, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-24 / 199. szám

4 NEPÜJSÄ6 1960. augusztus £4., sserd» IfiDst Lejárt mondán Semmi sem új a nap alatt? Inkább semmi sem örökéletű a nap alatt. Ez a sorsa a mondá­soknak is, amelyek felett ép­pen úgy eljárt az idő, mint ko­rok, társadalmak, emberek fe­lett. „Kutyául megy a dol­ga ..íme egy mondás, íme egy kifejezés arra, ha valaki­nek gondja, baja, nyomorúsága van és nem is kevés. Illetőleg, ez csak volt erre a kifejezés. Ma ugyanez — kutyául megy a dolga — a tudomány úttörői­nek dicsérete: Sztrelka és Bel- ka ma népszerűbb, ismertebb ér talán kicsit irigyeltebb is, mint egy mozicsillag. (—6) — ŰJ IRODAHÁZAT épí­tenek a Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói Egerben, a stadion szomszédságában. Az új kétemeletes épületben megfelelő helyet kap az ifjú­sági szervezet is, külön KISZ- szobát rendeznek majd be a fiataloknak.- NAGY ERŐVEL KEZD­TEK MEG Heves megye ter­melőszövetkezetei a mélyszán­tást és a középszántást. Eddig 1741 katasztrális holdat mély­szántással, középszántással pe­dig 1134 katasztrális holdat szántottak fel a megye terü­letén.-i- A RECSKI sportszerető emberek a régi, korszerűtlen sportpálya helyett új, minden igényt kielégítő sporttelep építését kezdték meg. A hely- kijelölés után megindult a munka, amelyben a község lakosai társadalmi munkával segítenek.- AUGUSZTUS 20-ÁN a vendéglátóipar 36 egységgel dol­gozott a Népkertben és más helyeken. Csak nyolc sátorban 150 hektoliter sör és nyolc és fél mázsa húsárú, virsli fo­gyott el. Ugyancsak nagy si­kernek örvendett a játékbolt négy kirendeltsége is. — A KÁLI cementüzem sóderbányájában újabb, na­gyobb mennyiségű sóderré­tegre bukkantak. A felfede­zett új sódertelep lehetővé teszi, hogy a vállalat az egy­re emelkedő tervek ellenére is 5—6 évig folyamatosan dolgozzék.- MEGKEZDTÉK A PARA­DI négytantermes iskola épí­téséhez a felvonulási munká­kat. Az iskola másfélmillió fo­rint beruházással épül. Az építkezési munkákat a Nógrád megyei Építőipari Vállalat végzi.- VASÁRNAP ESTE az abasári művelődési otthonban vendégszerepeit az egri Gárdo­nyi Géza Színház művész- együttese. A vendégek Darvas József: Kormos ég című drá­máját mutatták be az abasári közönségnek. A művészi szín­vonalú előadást nagy tapssal köszönték meg az abasáriak.- ALKOTMÁNYUNK ÜN­NEPÉN több üzem munkás­paraszt találkozót rendezett. Egerben a Dohánygyár, az ÉMÁSZ és a Vízművek mun­kásai találkoztak termelőszö­vetkezeti dolgozókkal. — A MAGYAR NÉPKÖZ- TÁRSASÁG legfelsőbb bíró­ságának katonai kollégiuma augusztus 19-én tárgyalta Heidt Károly amerikai kém­ügynök ügyét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott nyolc­évi börtönbüntetést helyben- hagyta. lárolásra alkalmas pincéket bérbe veszünk Bérbeadók jelentkezhetnek a Szövetkezetek Heves me­gyei Értékesítő Központja Tervosztályán, Eger, Dobó tér 3. sz., délelőtt 8—10-ig. laiGmaanam A TELEVÍZIÓ OLIMPIAI MŰSORÁT külön díj nélkül megtekintheti a Park Szálló zöld termében Minimális kötelező fo­gyasztás személyen­ként 5 forint. Nem örömteli látogatás az egri Gárdonyi Gésa Emlékmúzeumban A LEGUTÓBBI országos tan­folyamon, Miskolcon, az egyik szolnoki elvtárs a lokálpatrióta egriek „dilettáns festőjéről”, Gárdonyiról beszélt többek kö­zött — az emlékmúzeumban látottak alapján. Főképp ez a hozzászólás adta az ötletet, hogy újra, meg újra felkeres­sem az emlékmúzeumot és az idegen szemével nézzek ott kö­rül. Mi, akik oly igen szeretjük Gárdonyi Gézát, talán még nem is gondolkodtunk azon — a múzeumban járva —, hogy ott az író Gárdonyi alig szere­pel. Sokkal inkább a festegető, zenész és olvasó Gárdonyi. Mit is lehet látni az emlékmúzeum­ban? Kívülről düledező oszlo­pokat, belül összeomlással fe­nyegető, repedező falakat. Igaz, ez nem tartozik a beren­dezéshez! Az előszobában vászon- és „palatáblás” festmények sora­koznak. És sok-sok könyv. Az első szobában mosdó, kályha, ágy, éjjeliszekrény, pipatóri­um, íróasztal, szekrények, stb. Az íróról egy szerény felirat beszél, amely az íróasztalon áll, és azt közli, hogy ezen az asztalon írta Gárdonyi az Egri csillagok című regényét; _ S festmény, festmény, festmény. Még a szekrény oldalán is. Egy Munkácsy-másolat (Krisztus­portré), fia arcképe, stb. Talán a szolnoki elvtársnak valóban igaza van! Valóban. Mi szükség van a festmények ilyen kiállítására? De nézzük tovább az emlék­tárgyakat. Szemünk egy romos zongorán, és két üres hegedű­tökön akad meg. Tudjuk, hogy Gárdonyi szerette a muzsikát. A másik szobában álló cimba­lom is erről tanúskodik. De mi szükség van az üres hege­dűtokok mutogatására? Hogy­ha ragaszkodnak az üres tokok kiállításához, miért nem zár­ják le azokat. Hiszen muzeális tárgyak és tilos hozzájuk nyúlni!? A MÁSODIK SZOBA vitrin­jében egy kevéske kézirat ka­pott helyet. Azonban a vitrin kicsi és nincs megvilágítva. Így bizony csoportos látoga­tás esetén az érdeklődők zöme alig lát valamit; Pedig ebben a vitrinben van elhelyezve az író titkosírásé naplójának egy része is. Mint ismeretes, ezt a naplót, több évtizedes munká­val, néhány éve sikerült meg­fejteni László Elek iro­dalomtörténésznek. Helyes len­ne, ha a múzeum vezetősége a naplórészlet mellé erről a szin­te szenzációnak ható esemény­ről rövid ismertetőt készítene. Érdekesebb, látványosabb és élményszerűbbé válna a kü­lönben olvashatatlan írás, amelyre a vezető is azt mond­ja, hogy „tibeti írás”; (Ha az Két bőrönd, egy ak­tatáska, s egy papírba csomagolt vacak a hó­na alatt, így rohant az állomás felé. Hiába minden, ezektől a pa­pírba csomagolt hol­miktól nem tud meg­szabadulni. Emlék-e, vagy emlékeztető? De mindig jutott csomag a hóna alá, amelyet mad­zaggal kötött át, megle­hetősen ügyetlenül, s amely természetesen először akkor szakadt el, amikor csomagolt, másodszor, harmadszor mindig ott és akkor, amikor a legtöbben lát­ták, a legjobban sie­tett: az átszállásnál. Az egyik bőrönd meglehetősen nagy volt. Kicsit már kopott, mintha valami látha­tatlan lábakon saját maga tette volna meg az utazott kilométere­ket. Rajta néhány cím­ke, az egyik Prágából, a másik Várnából, a harmadik Budapestről, és így tovább, vagy hat, különböző városból, szállodákból, kicsit nagyképűen hirdetve: merre járt a bőrönd és gazdája. A kisebbik, elegáns, vastag bőrszíj­jal, olyan formásán, mint egy divatos és csi­nos nő, akinek ruhájá­hoz hozzátartozik a de­rékkarcsúsító öv. Ezen csak egyetlen címke, a lett volna, nem lenne titkos­írás!) A könyvszekrényekben ten­gernyi könyv sorakozik egy­más mellett. Mennyivel érde­kesebb lenne azonban azt be­mutatni, legalább néhány kö­tet segítségével, hogy Gárdo­nyi ezek nagy részében lap­széli jegyzeteket is készített. Nyilvánvaló tehát, hogy nem­csak gyűjtötte a könyveket, hanem olvasta, sőt tanulmá­nyozta is azokat. A könyv- szekrényeket nézve, említést kíván a Gárdonyi akadémiai tagságáról szóló oklevél is, amely a könyvek és az üveg között helyezkedik el. Talán méltóbb helyet is kereshet­nénk számára, akár egy keret­ben! Ügy vélem, kevés látogató akad, aki ne érdeklődne a ha­talmas kulccsal kapcsolatban, amely Gárdonyi íróasztalán fekszik. A múzeumőrök, egy- egy csoport látogatásánál, megelőzve a kérdéseket, már a bejáratnál elmondják, hogy Gárdonyi apjának lakatos-cé­gére volt az a bizonyos kulcs. De mit keres az apa mester­ségcégére az íróasztalon? Nem sokkal stílusosabb lenne egy Gárdonyi-kéziratot elhelyezni ott?! Gárdonyi mi mindennel fog­lalkozott? Még fotoamatőr is volt, Legalábbis erről adnak számot azok a fényképész-kel­lékek, amelyek ugyancsak a kiállítás tárgyai között szere­pelnek. így azonban „holt” da­rabok, s ki-ki gondolhat azt, amit akar róluk. Még felira­tuk sincs! Mint az előzőkben is látni, sok érdekessége van az emlék­múzeumnak, de úgy érezni, hogy elvész az író Gárdonyi. Mit lehetne tenni? Hisz a mú­zeumnak — bármily kieső he­lyen is van — igen sok a bél­és külföldi látogatója. MINDENEKELŐTT tataroz- tatni kellene a házat, mert nem vet jó fényt ránk, hogy ilyen környezetben fogadjuk vendégeinket, de az író emlé­ke, a hagyományőrzés is több­re kötelez. A külső, belső ta­tarozás után pedig azt javasol­nánk, hogy a többi emlékmú­zeum berendezésének tapasz­talatait figyelembevéve, a TIT irodalmi szakosztálya, vagy a főiskola irodalmi tanszékének segítségével rendeznék át az emlékmúzeumot, hogy ott el­sősorban az író Gárdonyit is­merjék meg a látogatók. Az át­rendezésnél előre gondoljanak arra is, hogy a csoportos láto­gatás se okozzon nehézséget. Végül még egy szerény ja­vaslat: a tatarozás befej eztéig zárjuk be a Gárdonyi emlék­múzeumot! Nagy Andor A PIROS ING Csodálatos, jaj, de csodálatosan szép inge van en­nek az embernek! Állok és bámulom, tátott szájjal, tá- tott szemekkel ezt a színorgiát, amely úgy vöröslik fe­lém, mint a legva­dabb pipacs. Jaj, de szép. Megszólít­sam? Meg kellene szólítani, honnan szerezte be ezt a gyönyörű piros izét, ami rajta van. Ilyen pirosat és ilyen izét én még nem láttam, pedig már sok izét lát­tam pirosban is, feketében is és más színben is. Az illető csak áll, csak áll, mint­egy fitogtatva pi­ros ingét, amely ugyan egy kissé hosszú és... nini... mintha csuklyája is lenne ... De van is, azanyját neki, van is olyan csuk­lyája, hogy a csuk­lyás majom bele- vörösödne az irigy­GYURKÓ GÉZA: ségtől és olyan szép piros lenne, mint ez a csuklyás ing. Honnan sze­rezhette? Biztos amerikai. Csakis. Ott van ízlés és merészség, bátor­ság és színérzék, újító kedv és mi­egymás. Odame­gyek és egysze­rűen megkérdem: — Kedves uram, ne haragudjon, hogy zavarom, de szeretném tudni, honnan szerezte ezt a majomillet- lenrész-színű mi­csodát? De mégse mehe­tek oda, csak úgy ismeretlenül, egy ilyen inghez. Nem mondom, valami egyszerű puplin-, zefír-, vagy éppen sziloninget, fehé­ret, vagy zöldet le­szólíthat az ember az utcán, az más, az talán már meg­szokott, de egy ilyen színű test- fedőt nem lehet csak úgy ukmuk­fuk megszólítani. Igen: odamegyek, meghajtok, meg­mondom a nevem, aztán udvariasan megkérdem: — Bocsásson meg a zavarásért, sze­retném tudni, ki­hez van szeren­csém? A csodálatos pi­ros, csuklyás inges rám néz, szeméből félelmetes fény villan és rám mor­dul: — Miért akar megismerni en­gem? — Hát... kérem szépen... olyan divatos az inge, olyan szép piros, csak azért — hebe­gem zavartan. = Azért? — kér­di még egyszer. — Hát tudja meg, hogy én vagyok a lillei hóhér... Ez a munkaruhám. Kiváncsi még va­lamire? Nem voltam! (egri) BERTALAN 140 évvel ezelőtt. 1820-ban halt meg TESSEDIK SÁMUEL, kiváló pedagógus és mezőgazdász, ö ter­jesztette el nálunk a lucerna ter­mesztését, a szikes talajok megja­vítását, s létesítette az első magyar gazdasági és ipari Iskolát. Célja az Alföld népe anyagi felemelkedésé­nek megvalósítása volt, ezt céloz­ták munkái (A paraszt ember Ma­gyar országban micsoda és mi le­hetne?) Munkáját külföldön már életében elismerték, itthon azonban a feudalizmus béklyói között törek­vései nem érvényesülhettek és anyagi támogatás híján kénytelen volt kiváló szarvasi gazdasági Iskoláját is beszüntetni. 190 évvel ezelőtt, 1770. augusztus 24-én halt meg THOMAS CHATTERTON angol költő. Régies nyelven, kiváló formaérzékkel a nép harcait tárgyaló költeményeit (Rowley, költemények) egy XV. századbeli szerzetes neve alatt irta. Ezt a hamisítását leleplez­ték és emiatt Chatterton öngyilkos lett. A NEMZETKÖZI DIÁKSZÖVETSÉGET 1946-ban a Prágában ülésező diákkongresszuson ezen a napon alapították meg. ÉRDEKES TALÁLMÁNYOK, FELFEDEZÉSEK: A KÖNYVNYOMTATÁST 515 évvel ezelőtt, 1445-ben JOHANNES GUTENBERG fedezte fel. Egyes, hitelesen alá nem támasztott ada­tok szerint a könyvnyomtatást iu. 580-ban Kínában már ismerték. Történetileg bebizonyított azonban az, Gutenberget 50 évvel meg­előzve, Koreában már feltalálták a könyvnyomtatást. TESSEDIK SAMUEL A gyógyító nagykalapács cÁ e±Ó-HUL(j. legutolsó: Varsóból. A csomagon semmi, csak madzag és a sorok az újságpapíron, gyű­rötten, elkent ólmos színnel. Az utolsó pillanat­ban tornászta fel ma­gát a vonat lépcsőjén, szuszogva, izzadtan, az izgalomtól kiszáradt to­rokkal és remegő tér­dekkel huppant le az ülésre: a bőröndök az aktatáska a csomagtar­tóban, az újságpapírba csomagolt, átmadzagolt vacak mellett az ülé­sen. Sokat, nagyon so­kat utazott az utóbbi években, az egykori ál­mok realizálódtak, a képek amelyeket az­előtt csak könyvben, nagyritkán moziban lá­tott, ismertté, sőt meg­ismertté váltak a szá­mára. Bécs és Várna, Moszkva és Bologna, Prága, vagy éppen Var­só nem neveket, ha­nem embereket, ismert utcákat, hangulatos ét­termeket jelentettek és szókincsében béké­sen megfért egymás mellett a Nagykörút és a Ring, az Arbatszkája és az Arany-homok... Gondosan odább tol­ta a papírba csomagolt holmit, nehogy leessen az olajos padlóra, hát­radőlt és behúnyta a szemét. Igen, ez a mad­zagolt micsoda, ez kísé­ri végig mo$t már éve­ken keresztül, ez az ormotlan csomag, ame­lyen nincs címke, nincs elegáns bőröv, még ren­des alakja sincs, csak benne néhány kacat, olyan holmi, amire különösen talán még szüksége sincs, de be­csomagolta, akaratlanul is becsomagolta, mert lassan már hozzánőtt és nem tud tőle meg­válni. Amikor először volt külföldön, amikor elő­ször utazott, szé- gyellte magát és úgy érezte, ha nem is szól­nak, de kinevetik az emberek, — a madzag­gal rendre szorított, formába gyömöszkölt csomagért. Azzal uta­zott. Körülötte a bőrön­dök, rajta éppen úgy címke, mint most az ő két bőröndjén, az em­berek fejében emlékek, a megtett út, a megis­mert városok, emberek emlékei és ő köztük: az először utazó, — a fosz­ladozó papírba csoma­golt ingekkel, egy pár cipővel, szappannal. Az első útján vette a most már kopott, nagy bő­röndöt. Visszafelé. De visszafelé is volt mad- zagos csomagja. Akkor Moszkvából jött. Szédülten, fárad­tan, ujjongva és kicsit részegen Moszkvától, az utazástól, az emlé­kek súlyától, ízétől. Nos, igen, olyan érzése nem lesz többé. Az első csók, még ha ügyetlen is, de az első. Az első utazás, mégha hozzá nem értő is, de az első és igazi, feledhetetlen élmény. Ma már, ha megérkezik egy idegen országba, nem is ide­gen az ország, csak még ismeretlen. Valami megnevezhetetlen hato­dik érzékkel és mindig és mindenütt tudja, hol találhatja meg, idegen- vezető nélkül is a szépet, az érdekeset, hol be­szélhet emberekkel, akik őszinték és nyíl­tak, hol tanulhat, ta­pasztalhat, honnan gyűjtheti be, mint okos KÖZISMERT az az anekdo­ta, amely szerint az úrvezető gépkocsiját három kalapács­ütéssel javította meg a motor- szerelő, és amikor kérdezte a munka árát, majd hanyatt esett, hogy a három ütésért száz fontot (vagy márkát, frankot?) akart a mester. — Hogyan kérhet ennyit? — kérdezte a meghökkent úrve­zető, mire a másik így vála­szolt: — A három ütésért csupán hármat kérek ... kilencvenhe- tet pedig azért, mert tudtam, hová kell ütni... Igen, így van. Köhög a be­teg, ráütnek a nagykalapáccsal, vagy szétszedik, majdcsaknem kibelezik és amikorra össze­rakják ismét, mondhatni: jobb mint új korában. Az egri Foglár utcai javító- műhelybe ezért is hozzák úgy a meghibásodott motorokat, mint valaha a csodatevő kegy­helyekre vitték a betegeket. Csak persze, ez a fajta zarán­dokút nagyobb eredménnyel jár, mint az a másik. — Sok a munka? A műhely vezetője: Mező József nevet. — Mióta forgalomban van­nak az új Danuviák, nem érünk rá unatkozni... — Ennyi baj van velük? — Csak azért, mert a két ol­dallap levevése tovább tart, mint a motor szétszerelése és megjavítása együtt. A MŰHELY közepén felállí­tott motorkerékpárok. Néhány­gazda, a legtqbb él­ményt. A másik bőröndöt Varsóban vette. Kellett. És akkor is ott volt, hazafelé is ott volt ez a szerény, szegény kis megbéklyózott papír­csomag, mint most is, amikor ismét útra kel, ismeretlen tájak felé repíti a vonat, ahol más a szó, mások az embe­rek és más színt vet a leszálló alkonyat a most még ismeretlen utcákra. A vonat fékezett. Felriadt az álmodozás­ból, cigarettára gyúj­tott. Megfeledkezett a csomagokról, bőröndök­ről, ismét elfogta az utazás láza, sóvárgás az ismeretlen megisme­rése után. Utazott. Két bőrönddel, rajtuk a címkék, utazott az aktatáskával és utazott a madzag­gal átkötött csomag­gal, kitartó és úgy lát­szik örökös kísérőjével. Nem tudott megválni tőle. Hűséges volt hoz­zá. Hisz ennek az al­kalmatlan kis csomag­nak köszönhet min­dent: a bőröndöket, az idegen országokat, vá­rosokat, embereket, az élmények nagyszerű sorát. Mindent. Ennek a szerény cso­magnak. nak csak a váza, egy pedig egészben. — Sok az öreg motor? — Akad néhány, de nem sok. A napokban hoztak egy harminc év előtti BMW mo­torkerékpárt, az pedig DKW, szintén régi kiadású... — mu­tat Mező József az egyik vázra. — Mi a baja? — öreg. Fel kell újítani egé­szen. Ezt Újházi László mondja: — Csak nem kapni hozzá al­katrészt. Budapestről, meg in- nen-onnan szedjük össze a szükségeseket.,. Amelyiket még nem szedték szét: vadonatúj Danuvia. Szép, fényes, fekete. — Ezt miért hozták be? — Melegszik, nem húz. Való­színű, hogy gyári hiba: a hen­ger rossz fúrása az ok. Soós László már huszonhete- dik éve van a szakmában, Üj- , házi László pedig húsz éve szerelő. A motor hangjáról megállapítják a diagnózist: ko­pás, gyújtás, vagy más a hiba. Két fiatal szerelő is dolgozik a javító részlegnél: Posztós Ti­bor és Prokai András. Posztós Tibor a piros Csepellel bajló­dik, Prokai Bandi pedig a mű­hely előtt állítja be a gyújtá­sát egy kismotornak. Kicsi a motor, de a hangja!... Saját szavát, is alig érti at ember. Mező Józseftől kérdem: — Milyen hibák a leggyako­ribbak: — A sebességváltók rosszak, s a gyújtással is sok baj adó­dik: a gyújtótekerccsel, meg­szakítóval, azután a kopások... MÁR INDULTAM volna, amikor még megjegyezték: — Korszerűtlen a műhely. Gépeink nincsenek, kivéve ezt az özönvíz előtti esztergát. Ke­vés a kéziszerszám is. Fúrógép kellene, de legjobban egy új esztergapad... Mert, hogy kevés magában a — nagykalapács ... Még ha gyógyító is. (szó) EGRI VÖRÖS CSILLAG Folytassa, admirális EGRI BRODY Párizsi balett EGRI KERTMOZI A cirkusz művészei GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Nincs előadás GYÖNGYÖSI PUSKIN Játék és álom HATVANI VÖRÖS CSILLAG Nincs előadás HATVANI KOSSUTH Hely a tetőn HEVES Kenyér, szerelem, féltekenvség FÜZESABONY Rászedett udvarlók PÉTERVÁSARA A szél műsora s Recsken este 8 órakor: Elveszem a feleségem

Next

/
Thumbnails
Contents