Népújság, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-05 / 157. szám

1960. július 5., kedd NÉPÜJSAO s Megkapó gondoskodás Növekvő érdeklődés Franciaországban a szovjet irodalom iránt A René Julliard párizsi ki­adóvállalatnál megjelent Solo- hov A hazáért harcoltak című könyve. Nemrégiben másodszor is kiadták francia nyelven Csingiz Ajtmanov Dzsamilja című gyönyörű szerelmi törté­netét, amely nagyon népszerű a francia olvasóközönség köré­ben. A sajtó szerint az utóbbi idő­ben különösen megnövekedett a franciák érdeklődése a szov­jet irodalom iránt. Nagy nép­szerűséget vívott ki N. Oszt- rovszkij Az acélt megedzik, és B. Polevoj Egy igaz ember cí­mű regénye is. A kritika sze­rint nagy sikere van G. Nyiko- lajeva Útközben című regényé­nek, amely Bahlrjev mérnök címmel jelent meg francia^ nyelven. — VÉGRE teljesül a kere- csendiek régi vágya! A köz­ség központjában építik a korszerű, szép autóbusz-vá­rótermet. A beruházások ösz- szege kb. 100 ezer forintot tesz ki. Félévi számadás elélt az évi terv túiteIJesitéséérl dolgoznak már Petéfibányán KÖZVETLENÜL az első fél­év végén azért kopogtattunk be a Mátravidéki Szénbányá­szati Tröszt főkönyvelőjéhez, Orosz Rezső elvtárshoz, hogy a várható első félévi eredmé­nyek iránt érdeklődjünk. — Minden reményünk meg­van ahhoz, hogy teljesíteni fogjuk a félévi tervünket. Ezek szerint 955 ezer tonna szenet kellett kibányásznunk 1788 kalóriával. Az első félévi ön­költségi tervszámúnk 190 mil­lió forint. Mintegy hatmillió forint megtakarítás mutatko­zik eddig. Bár ezek a számok nagyon mutatósak így, mégsem vagyunk elégedettek. Ugyanis pillanatnyilag a nyereségrésze­sedésünk 3 és félnapi munka­bérnek felel meg. Ha meggon­doljuk, hogy az elmúlt évben 17 napi bérnek mégfelelő nye­reségrészesedést fizettünk ki, mindjárt érthetővé válik az elégedetlenségünk. Mit kell tehát tenni a követ­kező félévben, hogy az ered­ményekkel elégedettek lehes­senek? — Elsősorban az önköltséget kell még fokozottabban lejjebb szorítanunk, ugyanakkor pe­dig növelnünk kell az árbevé­telt A gyakorlatban ez azt je­lenti, hogy még nagyobb taka­rékosságra van szükség, job­ban kell vigyáznunk az álló­eszközökre és a szerszámokra, a mér egyszer felhasznált anya­gokat még egyszer fel kell használni és fokoznunk kell a szén kalóriaértékét. Mindezek­nek a teljesítése főként a bá­nyászok hozzállásától függ. Ha valóban a gazda szorgalmával és lelkiismeretességével végzik a munkájukat, kezelik az anya­got, a gépeket és a szerszá­mokat; ha a meddőt mér a munkahelyen kiválogatják a szénből, akkor segítik elsősor­ban népgazdaságunk fejlődé­sét és szolgálják saját érdekei­ket is. Kétségtelen, hogy a műszakiakon is sok múlik: az ő irányító és ellenőrző tény­kedésükön. VAN-E VALAMI konkrét intézkedés, mely a második félévi termelést segíti elő?- Igen. Minisztériumunk Szénbányászati Főosztálya a második félévre 50 000 tonna többlettermelést írt elő trösz­tünk részére. Ezt a mennyisé­get a TÜZÉP-en keresztül a szocialista mezőgazdasági üze­mek tüzelőellátására kívánja fordítani. A TÜZÉP-en keresz­tül történő értékesítés egyfelől az árbevételi tervünk túltel­jesítését segíti elő, másfelől vi­szont azt jelenti: hogy legalább 2300 kalóriaértékű szenet kell szolgáltatnunk. Azaz: komoly mértékben kell fokoznunk a szén minőségét. De a többlet- termelés maga után vonja azt is, hogy havi tervünket leg­alább 105 százalékra kell telje­sítenünk. Tekintettel arra, hogy a tröszt kapacitása ezt a túl­teljesítést lehetővé teszi a meg­levő munkóslétszám és gépesí­tés mellett, nekünk is nagy hasznunkra van a Szénbányá­szati Főosztály előbb említett rendelete. önkéntelenül adódik a gon­dolat: a bányászok Petőfibá- nyán büszkék lehetnek arra, hogy a második félévben ter­melésükkel a szocialista mező- gazdaság üzemeinek tüzelőel­látását is biztosítják majd. A munkás-paraszt szövetség gya­korlati megvalósítását jelenti ez az újabb nagyszerű munka. És a bányászok megtalálják majd saját számításaikat is, hiszen a túlteljesítéssel együtt jár a nagyobb prémium is. ISMÉT BEBIZONYOSODIK hát a megállapítás: ha többet, jobbat és olcsóbban termelünk — mindnyájan jól járunk. G. Molnár Ferenc NAHlfWMM A jelzőcsengő A Mátravidéki Erőmű igazgatójával beszélgettem. Most nem termelési problémákról, hanem a nyári üdülési tervek­ről esett szó. — Mátraszentistvánon saját üdülőnk van. Május végén- nem volt ilyen szeszélyes az időjárás, akkor több mint har­minc dolgozónk üdült fent a Mátrában. Pormentes helyem csöndben és teljes nyugalomban tölthették a jól megérde­melt szabadságot. Zárai elvtárs hirtelen előrehajlik, kedélyes családapára emlékeztető arcát szigorú keménység önti el, szeme szinte rátapadt az íróasztlára szerelt óra alakú műszerre. Felkapja a telefont. — Mi történt? — kérdezi. -Hangja határozott de ide* gesség nem érzik rajta, egész lénye nyugalmat és erőt sugá­roz. Valamit jelentenek neki az üzemből, figyelmesen meg­hallgatja. — Rendben, köszönöm. Igen.:. köszönöm, — válaszolja az igazgató és helyére teszi a telefont. Kiváncsi szememből kiolvassa a kérdést, hogy szeretném tudni, mi történt az előbb, s máris magyarázza: — Az ország energiatermelése szerves egészet képez éa minden erőmű műszerek 4s telefon útján állandó és közvet­len kapcsolatban áll az országos energiaelosztó központtal. A pillanatnyi helyzet most megkövetelte, hogy a mi gépeink maximális teljesítményt nyújtsanak. Ezt csak olajtüzeléssel tudtuk elérni, de az nagyon sokba kerül. Ezt jelezte az író­asztalomra szerelt készülék. Úgy gondolom, hogy minden gyárban fél kellene szerel* ni valamilyen jelzőcsengőt, amely azonnal berregne, ha pa­zarolják az anyagot, rosszul szervezték meg a munkát, el­térnek a terv szerinti választéktól, ha nem alkalmazzák a fejlettebb gyártásmódot, ha nem tartják be a technológiai utasításokat, ha selejtet gyártanak, ha kötbért, bírságot é3 íekbért okoznak. Valaki azt mondhatná, hogy ott a könyvelés, figyelmez­teti éz a vezetőket. Igen ám, de mikor? A legtöbb helyen a könyvelési adatszolgáltatás az események után kullog, té­nyeket rögzít, a mérlegbeszámoló elemez és magyaráz... rég megtörtént eseményeket, hetekkel, vagy hónapokkal az ese­mények után. Ebbe nem nyugodhat bele egy vezető sem. Szükséges és lehetséges, hogy berregjen a könyvelés „jelzőcsengője” azon­nal. Szakmai tudás és szervezés kérdése az egész. r. u. »Kommunista" aranyhalak részére nincs beutazási engedélyi .vízummal" reá A hon kon® angol nyelvű „Tiger Standard” című lap ír­ja, hogy ezentúl csak olyan aranyhalakat 6s egyéb trópusi halfajtákat szabad az Egyesült Államokba bevinni, amelyek kifogástalan delkeznek. A különleges „vízum” tanú­sítja, hogy a halakat „nem * kommunista Kínában tenyész­tették". i Vidáman kanálnak a szűcsi határban kapott a határ, elszánt akarat­tal látnak újra munkához az emberek, tudják, hogy érdemes dolgozni, nekik terem a föld as idén is. Sürgős a munka, egy­beért a kapálás és az aratás ideje, szükség van minden se­gítő kézre. Érzik ezt a szűcsi X-es akna női dolgozói és a KISZ-fiatalok is, ezért úgy dön­töttek, hogy ki, mikor tud, el­mennek és segítenek a tsz-nek. Valamelyik nap is az üzem­ből a tsz kukoricatáblája féld Í iparkodtak a piros fejkendős asszonyok és a keményléptű ibányászok. Együtt vitték a sort ia szövetkezeti tagokkal az esti [szürkületig. | Megbeszélték, hogy máskorig .eljönnek a bányászok és az üzem asszonydolgozói a kisre­gekkel együtt, mert be akarják ■tartani az új jelszót: ; Munkás a parasztért« Paraszt a munkásért« ; Jó munkával a jólétért! Sós Erzsébet Szűcsi, X-es aknai ÉVZÁRÓ UTÁNI MERENGÉS (jfÖ — A történelemben megbuk­tak birodalmak, királyok, kor­mányok, csak nekem.,. csak nekem nem lett volna szabad megbuknom... Ebben az évben alakult a szűcsi Bajza József Termelő- szövetkezet. Eleinte sok baj volt, de most már jól halad a munka. Korán reggel munkába Indulnak az emberek, nem ár­va, elhagyott már a határ. Az elmúlt hetekben nehezen haladt a munka, mert a hosszú szárazság alatt kiszikkadt a föld, visszalökte a kapát, hiába markolták keményen a nyelét. Az esőzések után új erőre Számítások következnek. A ! tanácstitkár elmondja sorban: j — A község határában az) összes aratni való mintegy 1569 j hold. A gépállomás learat 560 | holdat. Hat lovas fűkaszánk i levág naponta 30 holdat és a . két gépi vontatású kaszánk is[ elvégez ugyacsafc ennyit. Tíz í nap alatt a mi gépeink együt-í tesen 600 holdat aratnak. Meg- ■ szerveztünk ezenkívül 119 ara- ‘ tópárt, akik közül, igaz, többen ■ a gépek után dolgoznak majd, [ de maradnak azért, akik le-. aratják a fennmaradó részt. | A helyiek, de a vendégek is; elégedettek, bár megtudtam ■ Csomós Mihálytól. a pesti l párttitkártól, hogy még mindig- próbálkoznak: A falu kapott egy ócska ara-§ tógépet a Hortobágyi Állami ~ Gazdaságitól. Rendkívül rossz - állapotban vették át, speciális * szakember kell a megjavítása-1 hoz. Ilyen speciális szakom- * bért csak a Füzesabonyi Alla-1 tnj Gazdaságban találni. Mit - kellene tenni? Ott is szükség;, van erre az emberre... . Kölcsönkérték. A Duna Ci- * JŐgyár küld helyettest a gaz- - ilaságba, amíg a szakgépész a * árkányi aratógépet javítja. ; Jó megoldás, akár az a má* “ tik a gépátalakítással. Gondol- - tódnak bizony és megdolgoz- * iák a kenyérért a falubeliek,» le a pestiek is... HIÁBA NEM MEGY j ként, csak így lehet most, ezek-§ ben a kezdeti, nehéz időkben... * Kiss János I csúszott, az asztalt újra fel­csapják — ennyi az egész. Az alkotók: Kriston János, egy helyi kisiparos és Hegyi Béla, a fővárosi cipőgyár sze­relője. Már három hete dol­goznak, míg végül a gépika­szát is sikerült átalakítani. A lovas fűkaszákkal különben már arattak is. A próba jó eredménnyel járt, szabályos rendek marad­nak a traktorvontatású gép után. Bár gyorsan halad a traktor, mégis követjük és minden ember megannyi ta­nácsos. — Terelő kell, hogy összébb vonja az asztalon a gabonát. — El kell vágni a lécek hosszát. EZEK AZONBAN f a lényeg, hogy arat a gép. — Miért nem Jó ez? — kiált örömmel Boda Sándor, a Bú­zakalász Tsz elnöke. — Ez Is megvan — szól elé­gedetten Koós Antal, a pesti gyárigazgató, aki bár 3800 em­ber munkáját irányítja a fő­városi üzemben, mégis oly Is­merősként mozog Itt a falun, mint akinek más dolga sincs, mint az itteni helyzet tanul­mányozása. Néhányszor végigszalad a gép és nekilátunk mindannyi­an; szedjük a markot, kévéket kötünk, pár perc és megvan néhány kereszt. log, ha később már nem is tű­nik ilyen nagynak. Az egész gép inkább kiváló ötlet és korántsem a mecha­nizmussal való kérkedés, ami­kor beszélünk róla. A kom­bájn arat és csépel, az arató­gép kaszál és beköti a kévét. Mind a kétfajta dolgozik a mezőtárkányi határban. Ez az új szerkezet csak kaszál, ma­rokszedők kellenek utána. Mégis nagy szükség van erre is. Egyelőre... Néhez volt megalkotni, sok küszködéssel járt, amíg sike­rült. A mesterek kezét azért rázták meg az őszinte elisme­rés kifejezéseként, mert az öt­letük és a munkájuk nehéz időkben segített. AZ ARATOGEPl “gjfíí zsef, a tanácselnök magyaráz­ta el. Egyszerű az egész: a kasza után egy fel- és leengedhető rácsot, úgynevezett asztalt csa­toltak. A billenőszérkezetet, amely az asztalt le-fel moz­gatja, lábbal működtetik. Egy Ülőhelyet szereltek a fűkasza mögé és itt dolgozik a gép ke­zelője. A kasza levágja a ga­bonát, a kalászok rádőlnek az asztalra és amikor összejön egy rend, a kezelő az asztalt leengedi. Fontos, hogy a kezé­ben levő fogasfával segítse a gabonát, hogy a rácsról a főidre kerüljön. Ha a rendle­dok, mi a fortélya a fűkaszák­kal történő mesterkedésnek. Mezőtárkényban most azt mondják, szó sincs titkolózás­ról, szívesen megmutatják a gépeket, csak amikor még az abonyiak érdeklődtek, nem volt az egészből semmi. SZÓ, AMI SZÖl^ mH nézni, lehet is, s az egészből csak annyit szeretnénk bizony­ságként megemlíteni, hogy en­nek az újabb fordulatnak bi­zonyára megörülnek majd az abonyiak. Az ügy fontosságát példázza, hogyha félreértés volt is, de nagyon neheztel te!; korábban, mert kell a géy, égetően szükséges... Azt mondtam föntebb, hogy később mosolygással, sőt ta­lán nevetgéléssel emlékeznék majd ezekről az aratégépekről is... Miért? Lényegében — meg ne sér­tődjenek az alkotók — primi­tív szerkezet ez. Nem dicse­kedni való és egyáltalán nem a gépesített mezőgazdaságot mintázzék, mégis, amikor pró­bálják a gépet, a Duna Cipő­gyár igazgatója, a párttitkár és a falu vezetői mind ott sza­ladnak a nyomában a tarlón és a siker láttán örvendezünk, hisszük, hogy valami nagydo­log történt. Őszintén hisszük. Es ez most valóban nagydo­A mi kor a fűkasza Is arat HA MAJD ÉVEKKEl| kg|bb ügy emlegetik Mezőtárkány- ban ezt az esztendőt, hogy „hej, azok a kezdeti nehéz idők” és szóba kerül, hogy volt, mint volt először, minden bizonnyal terítékre kerül a fű­kaszák ügye is. Bizony könnyű lesz már egyszerűen megmosolyogni, vagy nevetgélni az egészen, azonban ma ez még igen ko­moly dolognak számít. Nemrég telefonon beszéltem Kiss Andorral, a mezőtárkányi tanácstitkárral, az aratás felől érdeklődtem. Elmondta, hogy megkezdődött, azt is, hogy mennyit végeztek és végül megjegyezte: — Igyekszünk a lehetősé­gekhez mérten mindent meg­tenni, hogy a gabonatermés nagyobb részét géppel arassuk Jo, éppen ezért két gépi és hat lóvontatású fűkaszát a patro­náló Duna Cipőgyár segítségé­vel aratógéppé alakítottunk át. Pár nap múlva már magam is ott szaladgáltam a mezőtár­kányi határban az egyik újon­nan szerkesztett aratógép után, amelyet éppen próbáltak, hogy beválik-e, vagy nem. Mielőtt tovább mennénk és a részletek boncolgatásába ; cezdenénk, hadd mondjam el. ogy erről a fűkasza-ügyről sm a tanácstitkártól hallot- m először, hanem még ko- bban Füzesabonyban, a Pe- i Tsz-ben. Meg is írtam an- idején, az abonyiak igen ■ztelnek, amiért nem mu- k meg nekik a szomszé­Valamikor a harmincas évek végén — ahogy már e sorok írója visszaemlékezik — nagy hűhóval számolt be az akkori filmhíradó, hogy valahol az Al­földön új házakat avattak és adtak át boldog tulajdonosaik­nak. Az új házak az úgyneve­zett ONCSA-házak voltak, amelyek, - kétségkívül, már megérdemelték a ház nevet, de nem érdemelték meg sem az otthonos, sem a korszerű jelzőt Az is igaz, hogy annak a. néhány száz családnak, amely szerte ebben az akkor meggyötört és már nyíltan is háborúra készülő országban, jobb, egészségesebb otthont je­lentett a réginél, de arról sem filmhíradó, sem az újságok nem számoltak be, hogy mi volt a többi nem száz, nem is ezer, de tíz- és százezer csa­láddal falun és városon egy­aránt. Azokkal, akik barlan­gokban laktak, azokkal, akik cselédházban, egy szobában tí­zen, közös konyhán, azokkal, akik a külvárosi bérkaszár­nyák, pincehelyiségek, a Valé- ria-telep „robinzon" házaiban álmodoztak a nyomorral együtt egy más, egy igazabb világról. Ezek az ONCSA-házak már szemre is sivárak voltak és azok ma is, tervezésükön meg­látszott, hogy nem a szépség, az otthonosság, a kényelem volt a főcél, hanem a propa­ganda. Hallatlan csindadrattát ver­tek körülötte! Ez olvasható a Központi Bi­zottság napokban megjelent határozatában: „A családi házak építési költségének csökkentésére az Építésügyi Minisztérium gon­doskodjék olcsó, megvalósít­ható szép házak típusterveinek kidolgozásáról és forgalomba- hozataláról...’! Ezt mondja a határozat és az emberben önkéntelenül felve­tődik a régi kép, a még ma is látható ONCSA-házak képe, s ugyanakkor azoknak a házak­nak, családi otthonoknak képe Is, amelyek az elmúlt évek, év­tized alatt épültek fel városon és falun egyaránt Nincs olyan községünk, legyen az a legki­sebb is, ahol ne épültek volna új utcasorok, új falurészek, két-, háromszobás házakkal, fürdőszobákkal, nemegyszer szinte már túlzásba menő épí­tészeti kivitelezéssel. Aki gyak­rabban járja a vidéket, Jól- esően, de kicsit mosolyogva veheti észre, hogy „honnan- honnan nem” szedett tervek alapján, kicsinyített várkasté­lyok, tornyos-bástyás villák épültek és épülnek, amelyen — jobb szót hirtelen nem talál­va! — messzire kiabál az új­gazdagság minden jele. Hét esztendő alatt, 1950-től 1957-ig, kereken 170000 lakás épült fel vidéken, s ebből mintegy százezer a magánépít- kézés-jellegű. Most, hogy az új ötéves tervben, de hároméves tervüpk utolsó esztendejében is rendkívüli módon meggyor­sult a lakásépítkezések üteme, most, hogy állami támogatás­sal, szövetkezeti úton a kisla­kások újabb ezrei épültek és épülnek majd szerte az ország­ban, egyre követelőbben lép fel az igény: modern, szép ki­vitelű, ugyanakkor Olcsó típus­tervekre van szükség. Tervekre, ‘amelyek olcsón megkaphatók, amelyek tükrö­zik népünk megnövekadett igé­nyét, kulturáltságát, de ame­lyek biztosítják azt is, hogy íz­léses, a hagyományokat a je­lenkor követelményeivel he­lyesen összhangba hozó épít­kezések folyjanak szerte az országban. Nem kötelező ter­vek ezek, hanem ajánlottak. Nem kell a lakásépítőnek és építtetőnek drága időt, pénzt fordítani a kigondolásra, mi­lyen is legyen az új házam: az állam, a párt javaslatára gon­doskodik a tervek elkészítésé­ről. Rendkívül megkapó és meg­ható ez a gondoskodás, hiszen lehetővé teszi, hogy például falun egységes, ugyanakkor mégis modern, korszerű „falu­kép” alakuljon ki, segítségére siet mindazoknak — s ezek örö­mül legyen mondva: nagyon sokan vannak —, akik saját erőből, vagy állami támogatás­sal akarnak új otthont építeni saját maguk és családjuk szá­mára. A tervek kidolgozása természetesen nem megy az egyik napról a másikra, de az is biztos, hogy sok idő nem kell hozzá, s forgalomba hoz­zák ezeket a típusterveket, amelyek minden bizonnyal megnyerik majd a városi és falusi dolgozók, a majdani új háztulajdonosok tetszését. A párt meghirdette a jel­szót: tizenöt esztendő alatt véglegesen és visszavonhatat­lanul megoldani a lakáskér­dést Magyarországon. Gyakor­latilag ez több százezer család számára, a majdani házasok, a felnövekvő fiatal nemzedék számára is lakást, kényelmes otthont jelent. Ennek a nagy­szerű programnak, nem is első, de nem is jelentéktelen kiin­duló pontja a Központi Bizott­ság határozatának a típuster­vekre vonatkozó része. Örömmel látjuk majd és megelégedetten, néhány esz­tendő múltán, tán’ még előbb is, a filmhíradó képein az új családi házakat, városon és falun egyaránt, amelyek képe véglegesen elmossa majd az egykori ONCSA-házak emlé­keit. Gyurkó Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents