Népújság, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-30 / 179. szám

A FÖLPMtfVESSZÖVETKEZETEK HEVES MEGYEI SZÖVETKEZETI KÖZPONTJÁNAK HETI HÍRADÓJA * Jó eredmények a felvásárlásban Hevesen Körzetünkhöz tartozó terme­lőszövetkezetek az 1959—60-as gazdasági évre mintegy 35 000 mázsa zöldségfélére kötöttek szerződést. A zöldségféleséghez szükséges vetőmagot a MEK időben biztosította a termelő- szövetkezet részére. Kivéve a burgonya vetőmagot, amelyből csak nagyon kevés mennyisé­get kaptak a tsz-ek. A vetőmagok időben való megküldése lehetővé tette, hogy a tsz-ek a melegágyban korán felnevelhették a leszer­ződött területhez szükséges pa­lántamennyiséget. E munkák segítéséhez föld­művesszövetkezetünk úgy já­rult hozzá, hogy a felvásárlási üzemág dolgozói hetenként két- három alkalommal felkeresték a tsz-eket, tanácsokat adtak palántaneveléssel kapcsolato­san. De a látogatások célja nem csak a tanácsadás volt, hanem közelebb is hozta azokat a dolgozókat a termelőszövetke­zethez, akik egész éven keresz­tül a felvásárlást fogják lebo­nyolítani. A földművesszövetkezetünk felkészült a felvásárlásra. A telepen levő hiányosságokat kiküszöböltük és a termelőszö­vetkezeteknek a szükséges gön­gyölegeket időben biztosítot­tuk. A minőségi átvétel zökke­nőmentessége érdekében két felvásárlót héthónapos szak- tanfolyamra küldtünk el. Biz­tosítottuk továbbá a felvásárló­telephez szükséges létszámot. Egy-egy áruféleség szedésekor a földművesszövetkezet saját felvásárlóján keresztül biztosí­totta, hogy az áru úgy kerül­jön a felvásárló telepre, ahogy azt a szabváriykönyv előírja. Ezidáig a földművesszövet­kezetünk termelőszövetkeze­tektől mintegy 2000 mázsa zöldárut vett át, amelynek ér­téke meghaladja a 300 000 fo­rintot. A kisebb hibáktól eltekintve az áruátadások * kielégítőek. Vannak azonban még termelő- szövetkezetek, amelyek a pilla­natnyi több hasznot szem előtt tartva, más városokban, illetve magánkereskedőknek értéke­sítik. Másik hiba még, hogy a felvásárlótelepre bejelentett árukat részben, vagy egyálta­lán le sem szállítják. Ez azonban nem jellemző a falu értékesítésére, mert az Ezüstkalász Termelőszövetke­zet a bejelentett áruit minden esetben leszállítja és a szerző­déses kötelezettségének is ele­get tesz. Ez a példa azt mutat­ja, hogy ahol a vezetőség jó kapcsolatot tart fenn a föld­művesszövetkezettel, az árut mindig időben és jó minőség­ben tudja leszállítani. Befolyá­solta az áruk szedését a ked­vezőtlen időjárás is. így pl. az uborkánál exportszállításokat nem tudtak eszközölni. A kül­földi szállításokat ha nem is teljesítették, de a belföldi fo­gyasztáshoz kellő mennyiséget adtak át a termelőszövetkeze­tek. Az idén jobban megszer­veztük az áruszállításokat is.1 Göngyölegeket időben bizto­sítottuk és így az áru szedés után azonnal elszállításra ke­rült. Véleményünk szerint a jó kapcsolat egyik alapfeltétele ez időben történő szállításnak. Hevesen ez nem hiányzik és így jelentősen emelkedik a termelőszövetkezetek jövedel­me is. Somogyi József, Heves. Takarékos gazdák Pélyen A községben működő taka­rékszövetkezet már eddig is szép eredményeket ért el. A nehéz megindulás után a köz­ség dolgozói ma már bizalom­mal fordulnak a falusi bank vezetőségéhez, hogy pénzüket takarékba tegyék, vagy éppen kölcsönöket kérjenek. A taka­rékszövetkezet vezetősége azon fáradozik, hogy a községben még többen megismerjék e ne­mes célkitűzést és a szocialis­ta nagyüzemi mezőgazdaság megvalósítása után a takaré­kos gazdálkodást is bevezes­sék. Hogy mennyire eredményes ez a munka, azt mi sem bi­zonyítja jobban, mint az első félévi szép eredmény. Ugyan­is a takarékbetétek az első hat hónap alatt 160 százalékkal emelkedtek, melyből még az is megállapítható, hogy a köz­ség bizalma is megváltozott. A dolgozó parasztok szívesen he­lyezik megtakarított pénzüket betétbe, mert tudják, hogyha kívánják, bármikor megkap­hatják és ezenfelül még kama­tozik is. A takarékszövetkezet rész­jegyállománya ugyancsak jó eredményt mutat. Az első fél­év folyamán több mint 25 szá­zalékkal emelkedett, ami azt jelenti, hogy sok új tag büsz- kélkedhetik a falusi bank tag­sági könyvével. A takarékszövetkezet a tsz- tagoknak, valamint a község más foglalkozású dolgozóinak kisebb-nagyobb összegeket ad tatarozási. bútorvásárlási és egyéb, fontosabb kiadásaik fe­dezésére. Az első félév folya­mán 123 dolgozó kapott kis- sebb-nagyobb összegű kölcsö­nöket, összesen mintegy 3J0 ezer forint értékben. Á támo­gatás nem hiányzik a község dolgozói részéről sem. Betét- állományuk ma már megha­ladja az 500 000 forintot. Ezzel az eredménnyel ma már me­gyénkben működő takarékszö­vetkezetek között első helyen emlegetik a pélyieket. Ma még a termelőszövetkezetek csak előleget osztottak, de úgy ter­vezik, hogy az ősz folyamán a takarékszövetkezet betétál­lományát háromszorosára emelik, amelyet biztosít is az idei jó termés, a munkaegyég- részesedés. (V. P.) A FALUSI KERESKEDE­LEM fejlődésének biztosítása érdekében ez évben 61 keres­kedelmi tanulót szerződtettek megyénk földművesszövetke­zetei.-O­MEGYÉNK FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZETEINEK kül­dött-közgyűlésein elfogadott 1960. évi program végrehajtá­sát mindenütt igazgatósági ülé­seken és termelési tanácskozá­sokon tárgyalják meg szövet­kezeteink. Jó minőségű borokat as FMSZ-i kisvendéglőkbe r c VEftFELÍTI /O ^usQjtáíu' EZ ÉVBEN mesénk föld­művesszövetkezeteinek tagsága 1 4C6 000 forint részjegy befize­téssel növelte a földművesszö­vetkezetek részjegy-alapjait. A járások közötti versenyben az első helyezést az egri járás, a másodikat a hatvani járás ér­te el. Harmadik a gyöngyösi járás, negyedik a hevesi és ezt követi a füzesabonyi járás, az utolsó helyen pedig a pétervá- sári járás van. —O­FÖLDMÜVESSZÖVETKEZE- TEINK 11 kereskedelmi tanu­lót szabadítottak fel, akik be­kapcsolódtak a földművesszö­vetkezetek kereskedelmi mun­kájába. —O— 4,5 ÁTLAG-EREDMÉNNYEL vizsgáztak a földművesszövet­kezetek kereskedelmi és sta­tisztikai tanfolyamának hallga­tók !> C ? 5 é Hit Ó G **'&'***>' ; ? i‘.< í>.. ö S ? ö v fik ii.it Ifi y ? St:: * C/! < :> V - • -■ < < UyiH >•* (:>.} :X A VOSZK egri palackozó üzemében Mor­vái Károly üzemvezető ve­zetésével palac­kozzák a He­ves megyei ter­melőszövetke­zetek kitűnő borait. A föld­művesszövetke­zeti kisvendég­lőkben és bor­kóstolókban vásárolhatják meg fogyasz­tóink a kitűnő verpeléti és abasári borokat. Emelik kulturáltságát a heves! f A Id mű vessző vet k ezet vendéglátóipar! egységeinek Földművesszövetkezetünk vendéglátóipari egysege ez év első negyedévi tervét magasan túlteljesítette. A II. negyedévi tervek teljesítése terén pedig hasonló forgalom a földmű­vesszövetkezet fennállása óta a vendéglátó üzemágnál még nem volt. A tagság nagy örömére, mindezt elősegítette a múlt év őszén megnyílt cuk­rászdánk. amely kulturált kö­rülmények között, finomabb­nál finomabb cukrászati ké­szítményeket nyújt a vendé­geknek. Említésre méltó, hogy a kitűnő presszó-kávéra ma már a falu egyszerűbb emberei is sűrűn betérnek, sőt heten­ként megrendezett hanglemez­parádén, tea-esteken szórakoz­hatnak vendégeink. A meglevő kisvendéglőnkre is komoly összegeket fordítot­tunk az utóbbi időben, a tag­ság kívánalmainak megfelelő­en hűtőszekrényre, infrasütő- re, kerti székekre, asztalok biztosítására. A betérő ven­dégek egyes esetékben még a kiszolgálással nincsenek meg­elégedve. Gyakran rendeztünk műso­ros estéket, ezek igen látoga­tottak. Ez nem is véletlen, hi­szen neves művészeinket, a jó étel-, italféleségeinket megked­velték törzsvendégeink. Az eredmények fokozása érdeké­ben a választott vezetőség az utóbbi időben gyakori ellen­őrzést hajtott végre a vendég­látóipari egységeknél. A tag­bizottságok úgyszólván ütem- tervszerűen végzik most is el­lenőrzéseiket. Ügy látjuk, hogy a vezetőség aktív munkájának és a tagbizottságok fokozódó ellenőrzésének köszönhető, hogy az utóbbi időben mind kevesebb a leltári hiány és az egyéb visszaélés földműves­szövetkezetünknél. KáJ/mán Lajos, Heves Jól sikerült a könyvhét a füzesabonyi járásban A füzesabonyi járás terüle­tén a földművesszövetkezetek a megrendezett könyvhét al­kalmából közel 20 000 forint értékű könyvet adtak el. A szövetkezetek közül a legjob­ban megszervezték a könyv­árusítást a füzesabonyi, a po­roszlói, mezőtárkányi, valamint a sarudi főldművesszövetke- zetek. A könyvhét ideje alatt igen nagy volt az érdeklődés a könyvek iránt. Ezért több f öldm ű vessző vetkezet sátrat állított fel a könyvek árusítá­sára. Igen keresettek voltak Dobozy Imrétől a „Tegnap és ma" című könyv. Szabó Páltól a „Nyugtalan élet” című könyv és sokat eladtak Solohov „Csendes Don” című és a »»Ha­záéi* harcoltak” című köny­veiből. A könyvhét befejezése után is tovább vásárolják még Tolsztoj: „Háború és béke”, Mihajlik: „Ordasok között” című könyveket. A könyvhét sikere céljából számos községben a pedagógu­sok segítségével ünnepi könyv­hét-megnyitót tartottak, ahol ismertették elsősorban a mai magyar írók műveit. Több községben az írók személyesen is lent jártak és könyveiket dedikálták. (Bukucsné) Rohamosan fejlődik tovább hevesi földmílvesszövetkezet A hevesi földművesszövet­kezet az 1960. év első felében forgalmát, az 1959. év első fél­évéhez viszonyítva, 23 száza­lékkal növelte. Ezen eredmény eléréséhez a földművesszövet­kezet dolgozóinak kereskedői rátermettségén kívül nagy se­gítséget nyújtott az üzletek szakosítása, azok önkiszolgáló és önkiválasztó fórmára való átalakítása. Ezek a tények nagyban elősegítették azt is, hogy az egy főre eső termelé­kenység is nagymértékben megemelkedjen. Azon túlmenően, hogy soro­zatosan rendezzük meg a di­vat- és árubemutatókat, ma már nálunk megtalálható az árumegrendelések házhoz való szállítása, a mozgó és tálcás árusítás is. így ennek, valamint a vásárlók jövedelme növeke­désének tudható be, hogy szö­vetkezetünk a forgalom emel­kedésében a jövedelmező gaz­dálkodás terén példás előreha­ladást tud elérni. Említésre méltó, hogy szö­vetkezetünk igazgatósága ko­moly erőfeszítéseket tett az üz­letek szakosítása és korszerű­sítése érdekében. Minden al­kalmat megragadva bátran in­tézkednek azirányban, hogy üzleteink elérjék a városi szín­vonalat, hogy a szövetkezeti tagság kívánalmainak az meg­feleljen. Mindezt figyelembevéve he­vesi viszonylatban úgy látjuk, hogy a második ötéves tervben pártunk és kormányzatunk ré­széről a kereskedelemre elő­irányzott forgalmat megfelelő­képpen tudjuk teljesíteni. Jámbor Imre, Heves. Emeletes áruház épült ftbasáron Földművesszövetkezetünkben a napokban került átadásra egy korszerű emeletes áruház, mely minden Igényt kielégít a községben. Augusztus hónaptól kezdve a tagság már az új áru­házban vásárolhatja meg szük­séges ruházatát, villamossági és egyéb háztartási, valamint lakásberendezési tárgyait» A lakosság nagy érdeklődéssel várja, hogy megnyíljon az áru­ház. Ugyanis a tagság körében a legnagyobb megelégedést váltotta ki az áruház megnyi­tásának híre. Ezzel az építke­zéssel, amely csaknem egészé­ben állami támogatásból épült, a földművesszövetkezet va­gyona több mint egymillió fo­rinttal gyarapodott Az állami támogatást érté­kelve a földművesszövetkezet tagságának többsége úgy hatá­rozott hogy mivel a földmű­vesszövetkezetnek nagy gon­dot jelent az építkezéshez szük­séges anyagiak biztosítása, tár­sadalmi munkával segítik az építkezést. A földművesszövet­kezet dolgozói a legutóbb meg­tartott termelési tanácskozáson ugyancsak vállalták, társadal­mi munka keretében, az áru­ház környékének rendbehozá­sát. Ezt az elmúlt hét folyamán végezték el, a törmelék eltaka­rításától kezdve, a tégla és ho­mok szállításáig, a bolti eladók, tanulók, az üzletvezetők és az iroda dolgozói kollektíván vet­tek részt. Különösen kivették részüket a társadalmi munká­ból: Előházi György, Bernát György, Fülöp Miklós, Szabó József és Bernáth István, akik ezúttal is dicséretet érdemel­nek. A társadalmi munka még jelenleg is tart és a napokban kerül megvalósításra a helyi ktsz építőrészlegének a felaján­lása, miszerint egy 20 méteres téglakerítés szakmunkájának elvégzését vállalták. Az ehhez szükséges segédmunkát szin­tén >a földművesszövetkezet dolgozói fogják biztosítani. Fi­gyelemre méltó még a helyi honvédparancsnokság segítsége is, amely szintén jelentős társadalmi munkával segítet­te a földművesszövetkezetün­ket. Nagy Bertalan Kövessük példájukat BENE BENEDEK MÉSZÖV választmányi tag, meg­felelőképpen képviseli a földmü- vesszövetkezeti tagság érdekeit. A nagyrédei tsz-ben, tavasz óta, 72 munkaegységet teljesített és mindig számíthatnak odaadó munkájára. PALIK JÓZSEF MÉSZÖV választmányi tag, a kará- csondi tsz vezetőségének tagja. Ügy a tsz-ben, mint a földművesszövet* kezetnél, példamutató munkát- vé­gez. A tsz-ben eddig 260 munkaegy­séget teljesített. SASVAiU ISTVÁN a füzesabonyi FJK választmányé* nak tagja. Rendszeresen ellenőrzi a földművesszövetkezetek egységeit* Az aldebrői Üj Élet Tsz-ben soha sem marad el a mindennapos mun­kából Készülődés a csúcsforgalomra Csütörtökön megbeszélésre ültek össze a MÉSZÖV tanács­termében a MÉSZÖV és a nagykereskedelmi vállalatok vezetői, hogy tanácskozzanak az őszi és téli csúcsforgalomra való felkészülésről. A tanács­kozáson Havellailt Ferenc MÉSZÖV igazgatósági elnök- helyettes tartott tájékoztatót. Ismertette a földművesszövet­kezetek felkészülését, értékel­te a nagykereskedelmi válla­latok munkáját és kérte, hogy a földművesszövetkezetek megrendeléseit minden eset­ben időben biztosítsák és szál­lítsák te a szövetkezetekhez. Elmondotta, hogy még ez év­ben ötven boltot fognak sza­kosítani és közel száz áru- és divatbemutatót tartanak a csúcsforgalomra való felkészü­lés keretén belül. Figyelembe­véve. a lakosság igényeinek és vásárlóerejének megnövekedé­sét, a múlt év azonos idősza­kához képest 5 százalékkal na­gyobb forgalmat irányoznak elő a megye földművesszövet- kezetei és így 15 millió forint­tal növelik az árukészletet a földművesszövetkezetek.

Next

/
Thumbnails
Contents