Népújság, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-20 / 170. szám
4 NÉPÚJSÁG 1960. július 20., szerda 1*1 síeli Mostoha utca A ,.mostoha utca”- a Petőfi Sándor utca, Egerben. Az apácák egykori szőlője helyén most új házsorok emelkednek, egy új városrész terebélyesedik, terjeszkedik. Hetekkel ezelőtt a városi tanács útkarbantartó részlegének munkásai hozzáfogtak itt is az út rendbehozásához. Először az árkokat ásták ki. Aztán a hidakat csinálták meg az új házakhoz, betoncsöveket fektettek az árokba. Néhány napja, pontosabban több mint tíz napja, elmentek innen másfelé dolgozni a munkások. De a föld- és kőbuckák ottmaradtak az utca közepén. közlekedési akadálynak. Igen, közlekedési akadálynak, mert az új, most épülő házakhoz a buckák miatt nem lehet anyagot fuvarozni. S itt a másik baj is: ha beteget kellene elszállítani az utca végén levő szociális otthonból, a mentő sem tudna feljönni a Petőfi utcán. És ha tűz ütne ki hirtelen valamelyik lakásban, a tüzoltókocsi sem tudna a helyszínre menni. Mi hát a teendő? Elszállítani az utcából a homokbuckákat, minél élőbb. Ez a városi tanács dolga! (— kyd —) — CSÉPELIK A BORSÓT a recski Alkotmány Termelő- szö. rtkezetben. A tíz hold termését még a hét folyamán elcsépelik. — BEMUTATTÁK az újtípusú paradicsomválogató gépet Gyöngyöshalászon. Az újszerű gép exportra válogatja a paradicsomot. — MEGKEZDTE a burgonyabogár második nemzedéke elleni védekezést a Heves megyei Növényvédő Állomás a pétervásári járásban. Tegnap bükkszéken kezdték meg a védekezést, azután Terpes, Szajla, Pétervására, Szederkénypuszta, majd az egri járás következik. — SZOMBATON tartotta ülését a Heves megyei Jogász Szövetség, ahol a termelőszövetkezetek jogi problémáival foglalkoztak. — BEFEJEZTÉK AZ ARATÁST kedden a terpesi Rákóczi Termelőszövetkezet tagjai. Az aratás befejezése után most a burgonya szelektálását kezdték meg a szövetkezeti tagok. ^ HÉTFŐN ÜLÉST TARTOTT a hatvani nőtanács. Az ülésen részt vett Horváth Nán- domé, a megyei nőtanács elnöke és megtárgyalták a nőtanács féléves munkatervét. — AZ EGRI BÚTORGYÁRBAN bevált a munkadarabok úgynevezett mű- gyantázás útján történő ösz- szeillesztese. Az új eljárással egy kiló anyag után hat-hét forintos megtakarítást tudnak elérni, ami havonta jelentős összeget tesz ki. — KISZ LEÁNYFELELÖSÖK egyhetes tanfolyama nyílt meg Síkfőkúton. — HARMADSZOR OSZTOTTAK munkaegység előleget a herédi Haladás Termelőszövetkezetben. Egy munkaegységre 15 forint előleget fizettek a tagságnak, s volt olyan szövetkezeti tag, aki 1800 forint előleget vitt haza. — BEFEJEZTE a borsó csép- pelését a kömlői Haladás Teres lószövetkezet tagsága. A csép- lés befejezése után kitűnt, hogy nagyon szép termést adott a borsó; holdanként hét mázsa volt az átlag. — NYOLC KATASZTRÄ- LIS HOLD búzát arattak le a múlt héten a recski Kékesi Gyopár Termelőszövetkezetben a Recski Ércbánya lakatos műhelyének KlSZ-fiatal- jai. ■ ■ ■ ■ • MM MjäSBHa EGRI VÖRÖS CSILLAG A rövidnadrágos ember EGRI BRODY Az aranyvonat EGRI KERTMOZI Négyszáz csapás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Mindhalálig GYÖNGYÖSI PUSKIN A harmadik HATVANI KOSSUTH Láthatatlan kötelék HATVANI VÖRÖS CSILLAG Nincs előadás FÜZESABONY Szökés a szigetről HEVES Salemi boszorkányok PétervAsara Őfelsége kapitánya Martinovics Ignác Szerb eredetű kispolgári család sarja volt. ősei még valamikor a XVII. század végén menekültek Magyarországra a török elől. Apja állítólag, pesti kereskedő, vagy talán kocsmá- ros, anyja pedig egy szegénysorsú polgárleány volt. A család hat gyermeke közül ő volt legfiatalabb, s talán ennek is köszönhette, hogy már tizenhat éves korában egyházi pályára kellett lépnie. A rideg, aszkéta életet követelő ferences kolostor falai azonban csakhamar szűknek bizonyultak a jóeszű, tudományokban kiválóan jártas ifjúnak, s örömmel ragadja meg az alkalmat a menekülésre, amikor nagybátyja és bátyja tábori lel- készi kinevezést szereznek számára egy bukovinai ezrednél. Rendfőnökét meg sem kérdezve, azonnal távozott. A bukovinai tartózkodás idején csakhamar kapcsolatba került az 1794-es lengyel szabadságharc későbbi miniszterével, Potoczki Ignác gróffal, aki megkedvelte a művelt, több nyelvet beszélő fiatal tábori papot, s meghívja egy európai körutazásra. Ez nagy hatással volt világnézete későbbi alakulására is. Bejárták Angliát, Németországot, Franciaországot és Svájcot, mindenütt keresve a kapcsolatot az akkori felvilágosodott világnézet apostolaival. Európai útjáról hazatérve Lembergben telepedett le, ahol II. József jóvoltából csakhamar elnyeri a lembergi főiskola (később egyetem) termé- szettani katedráját. Itt jelenik meg többek között Dissertatio de harmónia naturali inter bo- nitatem divinam et mala ereata (Lemberg, 1783.) c. filozófiai munkája is, amelyből már kitűnik a materialista irodalomban való jártassága. Így érthető, hogy 1788-ban — Memoires philosophiqy.es c. munkájából — már ateistának ismerjük meg. A nyolcvanas évek legvégére tehát már kimondottan antiklerikális felfogású, a polgári reformeszmékért rajongó férfiú, ugyanakkor az ún. felvilágosult uralkodó eszméjének a híve. 1790-ben figyelme Magyar- ország felé fordul, s mindent elkövet, hogy Lembergböl hazakerüljön. Pályázik a pesti egyetem megüresedett termé- szettani és mechanikai tanszékére is, de a II. József halála után ismét hatalmat élvező jezsuiták kibuktatják. Ezután kerül kapcsolatba Gotthardi Ferenccel, Lipót császár titkos- rendőrségének vezetőjével, aki földije volt. Maga is, sajnálatosan, egy időre a titkosrendőrség tagja lesz; kémjelentéseket küld Magyarországról. De még ekkor is a reformokért küzd, sajnos, hogy csak a maga sajátos módján. A császárt akarja rábeszélni a reformok végrehajtására, akiről azt hiszi, hogy József reformjainak folytatója. Életében 1793 tavaszán áll be újabb fordulat. Megismeri a magyar „radikális demokratákat”, az értelmiségi és köznemesi törekvéseket. Soraik közé áll, remélve, hogy tevékenységével bosszút állhat az udvaron mellőztetéséért. (Nem érte el az áhított politikai vezetőszerepet.) 1794 májusában kezd a hazai „polgári és nemesi elégedetlenek megszervezéséhez”. Két társaságot alapít, a Reformátorok Társaságát és a Szabadság és Egyenlőség Társaságát. Az előbbi „köznemesi reformerek” szervezete, az utóbbi a „jakobinusoké”. Mindkét társaság céljait, alapelveit „kátékban” rögzítette, amelyek szerzője ő maga volt. Mesteri stílusával úgy hangszereli most már valóban radikális eszméket tartalmazó mondanivalóját, hogy az „szent fölkelésre” szólítja még a nemességet is a köztársaság kikiáltásáért — méghozzá a lengyel példára. A megvalósítás útját a fegyveres felkelésben látja: „Mihelyt a Reformátorok Társasága ... elég számossá és kiképzetté válik, vagyis az összes vármegyék nemességének előkelőbb tagjait magában foglalja, titokban csatlakozásra kell hívni a nem-nemeseket és közölni kell velük a kátét. Két-három szomszédos megye összefogva nyomassa ki az osztrák ház, a mágnások és a főpapok ellen indítandó fölkelés felhívását, melynek befejezését így fogalmazzák meg: Polgárok, ragadjatok fegyvert! Esküdjünk meg, hogy inkább életünket, semmint szabadságunkat áldozzuk fel. Inkább meghalunk, semhogy ezután is az osztrák ház parancsoljon nekünk. Inkább vállaljuk a legsúlyosabb szenvedést is, semhogy a magyar állam egységének védelméről lemondjunk.” A „magyar állam egysége” Magyar- ország „szövetséges köztársasággá” alakulását jelentette volna, amelyben „minden nemzetiség külön tartományt alkot, mindegyiknek önálló alkotmánya” lett volna, „s ezek a tartományok egymással szoros szövetséget” kötöttek volna. Sajnos, a kátében, hiába keressük a parasztság konkrét követeléseit. Általános értelmű utalásokon (mint „a sok jószág elvétele által a szegényeken való segítés”) kívül mást nem lelünk. Mint később kiderült, magának Martinovicsnak sem volt részletesebb elképzelése a dolgokróL A határozott forradalmi elveket hirdető szervezkedés vé- gülis gyanússá, sőt, „veszélyessé” vált és 1794. július 23-án éjjel a rendőrség rajtaütéssel letartóztatott 9 személyt, köztük Martinovicsot is. Megkezdődött hát a jakobinus mozgalom alkonya. A letartóztatást több is követte, 1795-ben pedig megindult a nevezetes, de annál tragikusabban végződő jakobinus-per, amely 1795. június 20-án a budai Vérmezőn nyert befejezést. A hóhér pallossal vágta le ekkor Martinovics és négy társa fejét. Martinovics halt meg utoljára. Végig kellett néznie társai pusztulását „Másnap reggel a vesztőhelyen rózsa virított. Valaki rózsákat ása le ott csuprokban«. Lőkös István Mesterséges eső-kísérletek Észak-Vietnamban Észak-Vietnamban egy meteorológiai kutatóállomás kínai szakértőkkel együttműködve, az ország északi fennsíkján, sikeres kísérleteket hajtott végre mesterséges eső előidézésére. A kísérletek során repülőgépekkel különböző vegyi anyagokat permeteztek a felhőkre. A kísérletek mindannyiszor sikerrel jártak, valahányszor a levegőnek megfelelő volt a páratartalma és a felhőréteg elég vastagnak bizonyult. Egyes helyeken a mesterséges esőzés 40—60 mm csapadékot eredményezett. A legjobb eredményt június 28-án Hanoiban érték el, ahol a kísérletek eredményeképpen 6 centiméter csapadék esett. I960. JÜLIUS 20., SZERDA: ILLÉS 15 évvel ezelőtt, 1945. július 20-án halt meg PAUL VALÉRY francia költő, a modern francia irodalom legérdekesebb, nagyhatású egyénisége. Költészetének a chicagói iparművészeti főiskoláig pesszimista, szubjektivista jellegű, nehezen érthető gondolati líra. Legjelentősebb költeménye a Tengerparti temető. Esszéi közül a Szellem válsága című munkája emelkedik ki. Valéry 1871-ben született. 65 évvel ezelőtt, 1895. július 20-án született MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ festő, grafikus és építész. Ifjúkora óta külföldön élt, német főiskolákon, majd 1937 óta a chicagói iparművészeti főiskolán tanított. A grafika minden ágában, valamint az építészeti tervezésben merész kísérletező és az absztrakt irány jelentős úttörője volt. Moholy-Nagy 1946-ban halt meg. 205 évvel ezelőtt, 1755-ben e napon született MARTINOVICS IGNÁC, a magyar jakobinus-mozgalom vezére, a Habsburg-ellenes összeesküvés szervezője. Eszméit az Ember és polgár kátéja című müvében foglalta össze. Martinovicsot mozgalmának négy vezetőjével együtt 1795-ben a Vérmezőn lefejezték. Július 20-a KOLUMBIA függetlenségi napja: 1810-ben Simon Bolivár vezetése alatt szabadságharcban rázták le a spanyol igát és e napon kiáltották ki a köztársaságot. FILM: Különös hajótöröttek ANGOL FILM Sajátságosán angol humorú, szórakoztató film, helyenként moliérei gyilkos szatírával. A filmet a gyöngyösi Puskin Filmszínház mutatja be, július 21—27-ig. Csúcsidényben a bükksxéki strandon Mióta elkészült a strandhoz vezető új út, mintha megsokszorozódott volna a forgalom is a bükkszék! strandon. A főbejárat előtt autóbuszok, gépkocsik, kissé távolabb motorkerékpárok sorakoznak utasaikra várva. Nincs olyan nap. amikor a látogatók száma ezer alatt lenne. Hétköznapokon 1100—1200 ember keresi fel a strandot, vasárnaponként pedig 2700—2800-an keresnek gyógyulást, üdülést a nagy gyógyhatású, vízzel telt fürdőmedencékben. De olyan is volt már, három héttel ezelőtt, amikor ooooooooooooooooooo Dolgozó, vagy nem dolgo Hogy mik meg nem történnek az emberrel! Ha akkor este, amikor gyanútlanul álomra hajtottam a fejem, valaki azt mondja nekem, hogy ebből az éjszakából még „anyag” lesz a Népújságban, kinevetem. Vagy legalábbis felhívom figyelmét az inspekciós orvos tartózkodási helyére. De az élet nem sematikus sablon, nem követi az egyik éjszaka úgy a másikat, hogy már az első öt percében tudni lehessen, mi lesz az utolsó negyedórájában. Nem bizony! Mert néha olyan meglepetést tartogat, hogy a fantázia szülte konfliktusokhoz szokott elme csak szédeleg tőle. Lektor legyen az íróasztala mellett, aki el tudja fogadni és a hiteles, magasztos jelzőjét képes rá kimondani. Mert mi történt velem? Az, hogy órákon át nyugodtan aludtam, az semmi, erre kár lenne még két betűt is pazarolni. Ez lenne a sematizmus. De az élet... lásd: mint fent. Szóval, úgy kezdődött, hogy valami szokatlan dologra ébredtem, mintha háború lenne és bombáznának. En pedig nem tudok elmenekülni sehová, a detonációk robaja már a dobhártyámat szaggatja. Befogom a fülem, és erre felébredek. Megkönnyebbülve sóhajtok: hát mégsem igaz! De mi ez? Valóban ébren vagyok? Lehetetlen! Micsoda pufogás, dübörgés ez? Olykor éles csattanással keverve, mintha repeszgránát freccsenne szét. Ez szörnyű. Mégis háború? Mégis háború? ... Fülelek és akkor újból meg- konnyebbedik a szívem! Aha! Tegnap reggel hét órakor is erre ébredtem fel. A szomszéd ház bádogtetején dolgoznak a munkások. A bádog pedig még a színházakban is az égzengés segédeszköze, olykor erőteljes fortisszimókra képes. Tehát érthető, hogy felébredtem. Hm! Jól elaludtam. Ki hinné, hogy már reggel van. Nézem az órám: egynegyed öt. Megállt volna az órám? Nem. Ketyeg. Lehetetlen! Már délután lenne? Szörnyű! Se nem reggeliztem, se nem ebédeltem. Felülök az ágyban és akkor, akkor látom, hogy békésen alszik az egész család. Ügy látszik, mégiscsak álmodom. De ez az ének is. Hogy aszongya: „Dalolj, te ezüstgitár!...’’ A fenét! Csak ne daloljon. Nem az ezüstgitár, hanem az a jótorkú hazámfia. Hohó! Hát ez meg a tetőről jön, a bádogos biztatja azt a fránya ezüstgitárt! Na, most már teljesen összezavarodtam. Nincs más hátra, ellenőriznem kell érzékeim megbízhatóságát. Nézem az órám: félöt. Kitántorgok az udvarra. A nap még sehol. Valahol az Eged mögött szunyókál, de van viszont két vidám fiatalember a szomszéd háztetőn, s az egyik az öreg Hephaistost irigyelte meg, a másik pedig a nagy Carussót. Különben olyan a csend az egész városban, hogy a Várhegy visszhangozza a hajnali cavalcadot. Közelebb ballagok a kerítéshez, hallótávolságra. — Kérem, maguk melyik ktsz-től vannak küldve? — érdeklődöm a két vidám dolgozótól. — Mi nem ktsz-hez, hanem vállalathoz tartozunk! — jön meg a büszke válasz. — Lenne olyan kedves megmondani, hány óra van? — bátorkodom tovább. — Miért érdekli? Csak azért, mert nálam háromnegyed öt lesz öt perc múlva. — Na és? Mi már négy órától dolgozunk! — mondja a hősök büszkeségével. — Es ezt a munkát föltétlenül most kell elvégezni? — Ahhoz magának semmi köze. Csak menjen vissza és nyugodtan aludjon! — Mi dolgozók vagyunk! Aha! Értem. Es akkor eszembejutott: a tavasszal Pesten a villamoson, jegyváltás körüli zűrzavarban hallottam az inzultált féltől: hogy mit molesztálják őt, őt a dolgozót. Aztán más alkalommal a jegypénztár előtti sorbán- álláskor az előre furakodó is azzal érvelt, a többrendbeli kérdés után, hogy ő nem ér rá, mert ő dolgozó. De volt alkalmam büfében is hallani attól a kissé ingatag léptű férfitól, akinek nem akart a csapos egy enyhe féldeci rumot már kiszolgálni, hogy milyen undorító Triódon bánliak egyesek a dolgozókkal. A többi hasonló példát most mellőzni vagyok kénytelen. Mindenesetre furcsa. Miért pont ilyen esetekben hivatkoznak egyesek a dolgozó mivoltukra? Meg aztán: a fentiek alapján kik tehát a dolgozók ma, 1960-ban, Magyarországon, nálunk? Elismerem, hogy soha nem végeztem bádogosmunkát. De lehet, hogy még fogok. Soha nem tagadtam, hogy nem vagyok fizikai munkás. Utoljára ZÓ ? az egri ládagyárban végeztem fizikai munkát 1940-ben, diákkoromban, a nyári szünetben. Kerestem reggel 6-tól este 6-ig 75—80 fillért. Attól függött, hogy mennyi ládát készítettem el. De szerencsére ez már elmúlt. Nem a fizikai munka, hanem az a ládagyár. Ládás- tól, gyárostól. Én nem sajnálom. Hogy is vagyunk tehát? Kik a dolgozók? Mégiscsak hasznos volt ez a hajnali kioktatás, mert néhány fontos következtetést vonhattam le: 1. En nem vagyok dolgozó, de aránylag jól fizet ezért az állam. 2. Nem sok eszük van azoknak a nyugati pénzembereknek, hogy örökös rettegésben kénytelenek élni: mi les? a vagyonukkal, hogy alakul a profit, sztrájkolnak-e majd a munkások, stb. Jönnének ide hozzánk, nálunk a „nem dolgozók’’ is tisztességesen megélnek, minden idegfeszültség nélkül, mint azt az én példám is bizonyítja. 3. Kedves ismeretlen bádogos honfitársam jóvoltából megszületett ez az írásom, ami ugyan semmi munkát nem jelentett, de azért a honoráriumot a szerkesztő elvtárs nyugodtan utalja ki a részemre, hiszen nálunk a nemdolgozókat is fizetik. (Legalább mi tartsunk össze!) 4. Tudja fene! Nekem ez a „dolgozó” kifejezés olykor nem tetszik. Én ezt revolverezésre használni utálom. De arra büszke vagyok, hogy ma nálunk majdnem tízmillió dolgozó él. A dolgozó nép államában. G. Molnár Ferenc 3050 látogatónak kellett helyet biztosítani. Bírja-e ezt a nagy forgalmat a ma még viszonylag kis területű strand? Erre Zagyva Ottó, a fürdő vezetője válaszol: — Különösebb problémánk nincs — mondja —, hetvenegy kationunkban. 270—270 személyes férfi és női közös öltözőnkben, valamint 2000-s nagy ruhatárunkban akár 3000 ember holmijának megőrzéséről is tudunk gondoskodni már. Ez minden esetre örvendetes, de ha valaki ellátogat ide, nem csak ruhalera'kási igényei vannak, fürdeni, enni, inni is szeretne. — Ezen a téren bizony akadna még tennivaló. A két medence igazi strand-napokon nem egyszer kicsinek bizonyul. Szinte összezsúfolódnak a vízben az emberek, mások meg a parton várják, mikor hagyják abba néhányan a fürdést, hogy elfoglalhassák helyüket. Egy-egy napon 350—400 ebéd is elfogy, s amint a jelek mutatják, rövidesen ez is kevés lesz. Mind többen keresik fel ugyanis a kisvendéglőt a strandolok közül. A zsúfoltság elkerülésére egy mód mutatkozik: a vendéglő kerthelyisége számára biztosított, még üresen levő területre is mihamarabb be kell állítani asztalokat, székeket. — Különösen fontos lenne' ez azért is — mondja a strand vezetője, mert a víz nagy gyógyító hatása mindinkább ismert lesz a reumás betegségben szenvedők körében. Nem egy esetben megható jeleneteknek is szemtanúi lehettünk már, a hozzátartozók ugyanis nagyon boldogok, amikor családtagjaikat gyógyultan látják itt viszont. .Amint végezetül megtudtuk, épp a víz nagy gyógyító hatása miatt a Gyógyvíztermelő és Értékesítő Vállalatnál nagyobb szabású tervekkel foglalkoznak Bükkszék strandjának' továbbfejlesztése ügyében. Gyógyfürdővé akarják nyilvánítani, ami ugyan több új beruházást tenne szükségessé, — elsősorban a kismedence befedését, ami már a közeli jövő feladatai közé tartozik. — de megérné, mert még több reumatikus betegségben szenvedő ember térhetne vissza egy idő után munkájához Bükkszékről, gyógyultan. (W)
