Népújság, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-14 / 139. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Érettségizők AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XL évfolyam, 139. szám Ara 50 fillér 1960. június 14., kedd Küszöntjük az ország színházvezet öinek tanácskozását A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Színházművészeti Szakosztálya és az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatósága, a Művelődésügyi Minisztériummal egyetértésben munka- értekezletet hívott össze Egerbe, amelyen részt vesznek az országban működő színházak vezetői. A munkaértekezlet ma délután 2 órakor kezdődik a megyei tanács nagytermében, s június 15-én is folytatja munkáját. Napirenden a tájszínházak tevékenysége, eddigi működésük és jövőbeni feladataik meghatározása szerepel. Már az értekezlet napirendjéből is világosan kitűnik annak fontossága, nagy jelentősége és szerepe a színházkultúra további terjesztése terén. Érdemes tehát ez alkalommal megemlékezni arról, miért került sor éppen Egerben e nagy jelentőségű eseményre. A színházat szerető, a színházművészet iránt érdeklődő emberek jól emlékeznek, hogy öt esztendővel ezelőtt, 1955 őszén nyitotta meg először kapuit az állandó jellegű színház Heves megye székhelyén. A színészek, a vezetők sok sikert könyvelhettek el azóta. Nagy tehetségű, kiforrott művészek játszottak és játszanak ma is szép számmal az egri Gárdonyi Géza Színház színpadán, sok forró sikerű előadásban gyönyörködhetett a közönség, közöttük ősbemutatókban, a klasszikusok műveinek egy- egy Jól sikerült tolmácsolásában. Ezek mind egy-egy jelentős állomását képezték az egri színházi kultúra fejlődésének, s ezek közé sorolható most az ország vezetőinek Egerben megrendezésre kerülő munkaértekezlete is. Mert hiszen rendezhették volna ezt a tanácskozást az ország más vidéki városában is, ott, ahol már évtizedes hagyományokkal és tapasztalatokkal rendelkezik a színház. Mégis akkor, amikor a tájelőadások eddigi eredményeinek értékelésére és a jövő feladatainak meghatározására gondoltak, színházi szakembereink Egert választották. Azt a várost, s annak a színháznak a társulatát, amely a maga rövid öt esztendejével is nagyon sokat tett a falu színházkultúrá.iának növeléséért, s még többet akar tenni ezért a fejlődésért a jövőben. Szeretettel köszöntjük tehát az ország színházi vezetőinek egri tanácskozását, s munkájukhoz sok sikert kívánunk. Azért, hogy a tájszínházi előadásokkal kapcsolatos problémák megoldódjanak, azért, hogy az előadások számának lényeges növelése és annak lehetőségeivel, az eszmei és művészi színvonal emelésével, a tájszínházi tevékenység kiterjesztésével olyan területekre, amelyek még eddig nem részesültek kulturális ellátottságban, a tájelőadások közönség-szervezésének problémáival kapcsolatos témakörök, a munkaértekezleten mind-mind úgy kerüljenek szóba, hogy a megbeszélés ismét nagy és erőteljes lendületet képezhessen a színházakban Expressz-kutas öntözéses bemutató lesz Tarnabedon Június 15-én Tarnabodon, a Rákóczi Termelőszövetkezetben adnak egymásnak találkozót a megye mezőgazdasági szakemberei, hogy részt vegyenek a Földművesszövetkezetek Heves megyei Szövetkezeti Központjának Igazgatósága és a Heves megyei Tanács VB mezőgazdasági osztálya által rendezett expressz-kutas öntözéses bemutatón. Délelőtt 10 órakor, a megnyitó beszéd elhangzása után bemutatják a szakembereknek gyakorlatban, a helyszínen az expressz-kűtfúrást, majd az expressz-kutas öntözés bemutatására kerül sor különféle géptípusokkal, felületi öntözéssel és esőztető módon. A közös ebéd után vitaindító szakismertetést tartanak az expressz-kút felhasználhatóságáról és a különböző géptípusokról. — AZ EGRI Finomszerel- vénygyár első szocialista munkabrigádjának tagjai már eddig társadalmi munkában 14 700 forint értékű munkát végeztek el, ezzel is teljesítették a vállalt kötelezettségüket. Farkas András: „kiről Álmodik A LÁNY?” ★ Kiss János: MOST MAR A CSANYIAK IS TUDJAK ★ G. Molnár Ferenc: KIS szlovák sziget A NAGY PALÓCORSZAGBAN ★ ÜLÉST TARTOTT HEVES MEGYE TAnACSA ★ NEMZETKÖZI SZEMLE ★ HÍREK — SPORT Segítenek a Mátraderecskci Téglagyár dolgozói Mindenki tudja Mátrade- recskén, hogy a téglagyár dolgozói patronálják a helyi Rákóczi Termelőszövetkezetet. Nem azért tudják ezt a faluban, mert a téglagyár dolgozói ígéretet tettek erre, s ezt papíron is lefektették, hanem valóban gyakran látják őket a termelőszövetkezetben. Legutóbb a téglagyár II. számú bányászbrigádjának tagjait: Fejes Jánost, Kis. cs. Sándort, Bódi Józsefet, Horváth Istvánt, Bolyki Sándort, Nagy Jánost és Panyik Sándort láthatták a termelőszövetkezetben. A hét bányász társadalmi munkában munkaidejük megkezdése előtt mintegy 5 hold szarvaskerepet és lucernát kaszáltak le. A termelőszövetkezetet segítik a téglagyár asszonyai is. A kiszes lányokkal együtt valamennyi asszony elhatározta, hogy a jövő héten segítenek a növényápolási munka idejében való elvégzésében, s társadalmi munkában kapálnak a szövetkezetben. Most, amikor a falu lakói új útra léptek, a közös gazdálkodást választották, s új életük első lépéseit teszik meg, különösen nagy segítséget jelent a téglagyáriak társadalmi munkája. P. S. Uj villanyszerelő-műhely épül az apci Fémtermia Vállalatnál . .. Kezdettől fogva igen nagy gondot jelentett az apci Fémtermia Vállalat vezetőségének, hogy a villanyszerelő munkások számára korszerű műhelyt építsenek. A műhely tervei már hónapokkal ezelőtt elkészültek, de mivel nem volt anyagi fedezet a munka megkezdésére, az építkezés egyre húzódott. Az illetékes minisztériumi szervek hosszadalmas utánjárásra, igen jelentős összeget utaltak ki az apci villanyszerelő-műhely felépítésére. Az építőmunkások serényen dolgoznak az új létesítmény minél előbbi átadásán és remélni lehet, hogy a jövő hónapban, július végén átadják rendeltetésének a közel 200 000 forintos költséggel épülő villanyszerelő-műhelyt. Középiskoláinkban befejeződött a tanév. A végzős diákok nagy izgalommal állnak az érettségiztető bizottság előtt. A vizsgák, az érettségi napjai ezek. Képünkön a gyöngyösi Vak Bottyán Gimnáziumban Oswald Zsuzsa a röntgensugarakról beszél a fizika érettségijén. V _ II §§ Politechnikai / ^ ■ -1 kiállítás Egerben ', ’0^^. Ma delel'>ii fél tizenkettőkor $ Jr Sjjp Egerben, a SZOT-székházban politechnikai kiállítás nyílik. A kiállításon a megye óvodáinak, általános iskoláinak, középiskoláinak és a főiskolának mezőgazdasági, illetve ipari jellegű politechnikai anyagát mutatják be. Az összegyűjtött _______________________________________________________ an yagok dokumentálják a poli- | g| | technikai oktatás eredményeit. - .«BBMEZ*8”* MgjKK sót lajekoztatast adnak az ot ' | *—■—-----pl usz egyes középiskolai okta- < tássál kapcsolatban is. A kiál- > Németh Mihály a robbanómotorokról magyaráz, mellette lítást Darvas Andor .főiskolai I tanára, Rónai Kálmán figyeli az érettségiző feleletét. tanszékvezető nyitja meg. > (Pócs Imréné felvételei) lél halad a növényápolási munka megyénk tsz-eiben A megyei tanács mezőgazdasági osztálya jelenti Aranyló Nap sugaraiban füi'dik a határ, a búza és a rozs szép termést ígér. A kukorica-, cukorrépa-táblákon emberek, asszonyok szorgos- kodnak, mindenütt igyekeznek, hogy a nagy nyári munka, az aratás és betakarítás idejére valamennyi kapásnövény ápolását idejében befejezhessék. Jól halad a növényápolási munka megyénk valamennyi termelőszövetkezetében. A kukorica x első fogatos kapálását 33 564 katasztrális holdon, a vetésterület 94 százalékán fejezték be eddig a termelőszövetkezetekben. A kukorica kézi kapálását és egyelését Vasárnap rekordforgalom volt Egerben y és pezlJ Már szombat este megkezdődött. A látogatók első hulláma még az ünnep előiii nap délutánján megérkezett. A turisták, a városnézőbe érkező idegenek valósággal elárasztották Egert, az egri éttermeket, vendéglőket, az ösz- szes szórakozóhelyet. A jó egrieknek szinte közelharcot kellett vívniuk egyetlen pohár sörért... Persze a harc elmaradt, hisz udvarias házigazdához méltóan mindenki mosolygós arccal — úgymond — jó képet vágva fogadta az idegenek rohamát. De mi volt mindez a vasárnapi rekord- forgalomhoz? xx A Vendéglátóipari Vállalat cukrászüzeme „kevés” fagylaltot gyártott. Keveset?... öt mázsát. Ebből az öt mázsából kereken húszezer gombócot adtak el a cukrászok. A zöm vaníliafagylalt, a többi pedig csokoládé, puncs és citrom, xx Három különvonat érkezett vasárnap délelőtt az egri állomásra. Budapestről, Karcagról és Nádudvarról indultak vonatok, együttesen csaknem négyezer vendéget hoztak. Harminc társasgépkocsin érkeztek turisták. A buszok többsége 55 férőhelyes! ... Es természetes, hogy egytől egyig zsúfoltan jöttek. xx Vasárnap a strandon, főleg a délutáni órákban, szinte sorba kellett állni, hogy helyet kapjon az ember a melegvizes medencében. Semmiből sem volt elég: kevés kabin, szék, pad és lóca állt a négyezer strandoló rendelkezésére, xx Az idei legnagyobb forgalmát teljesítette az egri vár is. Több mint ötezren sétáltak fel a legmagasabb pontra és a kazamaták mélyébe. A látogatók közül csupán nyolcszáz iskoláskorú gyerek volt, a többi felnőtt. xx Több nemzet is képviseltette magát, szovjet, angol és keletnémet vendégek érkeztek. Meglátogatták a város nevezetességeit s elragadtatással nyilatkoztak városunkról. xx Rekordforgalom volt vasárnap Egerben. Hatezernél jóval több idegen érkezett a megyeszékhelyre, s az elemózsiás tarisznyák minden bizonynyal rövidesen kiürültek, mert az egri éttermekben 2670 adag ételt szolgáltak fel s a jó ennivalóra csúszott a híres bor is: 2920 liter bor csörgött le a torkokon. A forróság is segített: fogytak a hűsítő italok. 4150 liter sört adtak el ezen a forgalmas napon, Egerben. — szó — 24 577 katasztrális holdon végezték el, a terület 67 százalékán. A második kézi kapálást a termelőszövetkezetek zöme már megkezdte. A cukorrépa egyelését 97 százalékban, a mélykapálást 7099 katasztrális holdon, a cukorrépaterületnek ugyancsak 97 százalékán fejezték be a közös gazdaságokban. A burgonya első kapálása megyénk valamennyi termelő- szövetkezetében megtörtént. Az első töltögetést 20 százalékban végezték el eddig. A napraforgó első kapálását — a burgonyához hasonlóan — befejezték. Második kapálását a napraforgó vetésterület 16 százalékán végezték el. Jó ütemben végzik megyénk termelőszövetkezeteiben a takarmány betakarítását, a közös állatállomány téli takarmányszükségletének biztosítását is. A vöröshere 23 százalékát már eddig lekaszálták, a széna behordását megkezdték. A rétkaszálást 27 százalékban végezték el, a lekaszált takarmány hét százalékát hordták eddig be. A tavaszi sürgős munkákat — ha van is néhány termelő- szövetkezet, ahol késnek a növényápolási, takarmánybetakarítási munkákkal — megyénk termelőszövetkezetei jó ütemben végzik, így biztosítottnak látszik az, hogy az aratási munkák megkezdésére valamennyi közös gazdaságban végeznek a sürgős munkákkal s minden munkaerőt a jövő évi kenyér biztosítására irányíthatnak. Végre ki kell már mondani, s jó volna, ha az illetékesek is felfigyelnének rá, hogy kávéházakat, kocsmákat, mozikat történelmi személyekről, mozgalmi szimbólumokról elnevezni helytelen. Mert nem tisztelet, de éppen tiszteletlenség Kossuthról, Táncsicsról, a „szabadságról”, vagy éppen a „vörös csillagról” áttestálni a neveket egy vendéglő homlokzatára. — Jól berúgtam a „Vörös Csillagban” — ugye, még leírni is milyen bizarr! — De büdös ez a „Kossuth” — hallani naponként. S túl cigar rettagyártásunk problémáin, ez akaratlan tiszte- i letlenség egy pozitív, törté- $ nelmünkben jelentős szere- ' pet játszó férfiú emlékével szemben. Az utóbbit nem mi vagyunk hivatva megoldani, de a megyénkben levő összes fent említett helyiséget egy rövid, határozott rendelettel megszaba- j díthatnánk illetéktelen nevüktől. Miért ne lenne Gyöngyösön, a rövidesen I újra megnyíló Hungária — Hungária! Budapesten az \ újjáépített New York-palotát most nemrégen Hungáriának nevezték el, a gyöngyösit pedig már harminc éve így hívják! De semmi esetre se legyen Vörös Csillag! Az sem helyes, ha pártjelszavakkal és a vezetők arcképeivel „díszítik” termeit. A vendéglő legyen kényelmes, hangulatos, legyen jó a konyhája és mér- \ jenek benne jó bort. Higy- gyék el: a munkáshatalom ezzel nem lesz gyengébb. (suha)