Népújság, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-26 / 150. szám

4 NÉPÚJSÁG 1960. június 26., vasárnap Szabadtéri színpad vagy kaszáló ? Egercsehi-bányatelepen gesz­tenyefáktól övezve áll a sza­badtéri színpad. De amilyen szép a környezet, olyan elszo­morító látványt nyújt a színpad nézőtere. A padok között deré­kig érő füvek, bojtorjánok te­nyésznek, akárcsak egy ka­szálón. A padok széfrepedezet- tek, egyik-másik korhadásnak indult. — Ki tudja, mikor járt erre kertész! — legyintenek a bányá­szok. Nem ártana, ha végre is elszánnák magukat a bánya gazdasági vezetői: mit is akar­nak csinálni a szabadtéri szín­paddal? Ideje lenne rendbe­hozatni a nézőteret, embersé­ges, tűrhető külsőt adni újra a padoknak, s a nézőteret le- salakozni. A bányatelepi dolgozók szí­vesen megnéznének egy-két színielöadást a szabadtéri szín­padon, szívesen tapsolnának a Gárdonyi Színház művészeinek De amíg nem hozzák rendbe a szabadtéri színpadot, amíg'nem javítják meg a padokat, s amíg tovább burjánzik itt a fü, a gaz — addig hiábavaló ábránd a bányászok minden kulturális kívánsága. — TEGNAP minden erőgé­pet kiküldtek a termelőszö­vetkezetekbe a hevesi járás­ban. Most már teljes készen­létben állnak az aratógépek ég kombájnok, hogy a gabo­nák kellő érési fokán meg­kezdjék az aratást.-í SARUDON, a Kossuth és a, Haladás termelőszövetkeze­tek szombaton megkezdték az aratást. Az aratási munkálato­kat négy aratógép és egy kom­bájn segíti. A másik két ter­melőszövetkezet hétfőn kezdi meg teljes erővel az árpa ara­tását. — BEFEJEZÉS ELŐTT áll a tarnaörsi Dózsa Tsz 100 fé­rőhelyes, magtárpadlásos is­tállójának építése.- A HADSEREG I960, évi ökölvívó bajnokságának dön­tőjét Gyöngyösön a szabadté­ren felállított szárítóban ren­dezik meg ma délután, 18 órai kezdette. A küzdelmeket ünne­pélyes díjkiosztás követi. — 240 ASSZONY vesz részt' rendszeresen a közös munká­ban a verpeléti Dózsa Tsz- ben. Túlnyomó részük közép- paraszt-asszony.- NÉGYNAPOS kirándulás­ra mennek a füzesabonyi ipari tanulók, a Balaton mellé. — RÉSZBEN társadalmi munkával vízművesítik Eger­ben a Bárány utcát. A lakosok társadalmi munkában ásták ki a gödröket a vezetékhez. — CSÉPLÉSIG FELÉPÜL a makiári Dózsa Tsz 50 férő­helyes, magtárpadlásos istál­lója. Az építkezés befejezése­vei mintegy 12 vagon termény tárolása megoldódik a szövet­kezetben. OBI VÖRÖS CSILLAG 26—27-én: Egy kislány keresi az édesapját ;gri brödy 26— 27-én: Nincs előadás OBI KERTMOZI 27— 27-én: Meztelen igazság rYÖNGYÖSI SZABADSÁG 26—27-én: Rövidnadrágos ember GYÖNGYÖSI PUSKIN 26—27-én: Emberek és farkasok rYÖNGYÖSI KERTMOZI 26- án: Mexikói szerenád 27- én: Trapéz LATVANI KOSSUTH 26—27-én: A nagy családok ÜZESABONY 26—27-én: Három csillag 26- án: Ketten a nagyvárosban 27- én: Apák iskolája ETERVASARA 26- án: Rendkívüli történet I. rész 27- én: Nincs előadás műsora: xben, este fél 8 órakor: ELVESZEM A FELESÉGEM (Bianco bérlet); jsáron, este 7 órakor: ANYOSGENERALIS HERMAN OTTO Czázhuszonöt évvel ezelőtt, 1835. június 26-án, a Borsod megyei Alsóhámoron született Herman Ottó, az utol­só nagy magyar polihisztor. Élete, akár a Jókai-regények hőseié, küzdelmes, színes, ro­mantikus. Szerény, kispolgári családból országos hírű tudós­sá, politikussá küzdi fel ma­gát mindössze hat reáliskolai osztállyal. Született őstehet­ség, lángelme, ki csak szívós életerejének, népszeretetének, s hivatástudatának köszönheti, hogy nem kallódott el, mint sokan kortársai közül. Fiatal évei az útkereséssel telnek el. Bécs után Kolozs­várra kerül, megteremti az Er­délyi Múzeum-Egylet állattani gyűjteményét. 1872-től 75-ig a budapesti Nemzeti Múzeum állattárának őre. A Természet- tudományi Füzetek megindítá­sával megkezdi a tudományt népszerűsítő munkásságát. Több, mint 1100 tanulmányt, cikket, könyvet írt. Magyar- ország pókfaunája című há­romkötetes monográfiája min­taszerű, ma sincs különb pó- kászati munka nála. Művei nemcsak tudományos értékük­nél fogva páratlanok, hanem a magyar néppróza remekei is. Herman Ottó kiváló tehetségét bizonyítja, hogy ő, aki gyer­mekkorában még magyarul sem tudott beszélni, a magyar szó művészetének a legmaga­sabb fokára emelkedett. S ho­gyan tehette volna ezt más­képpen, ha nem a nép leiké­vel azonosítja először magát. Egyformán otthon van a ha­lásztanyákon, a pákász kuny­hójában. Mesélik, hogy egy­szer garabonciás diáknak néz­ték, mikor felmászott egy fára a halak járásának jobb meg­figyelése céljából. Nemcsak a halak életét ta­nulmányozza országjárása köz­ben, de figyelme egyre inkább a halászok életmódjára tere­lődik. Felfedezi életük, mun­kájú?, primitívségében az év­ezred óta gyakorolt mesterség fogásait, amelyben az ősma­gyarság s rokonnépek hagyo­mányai fellelhetők, összegyűj­ti a halászok, pákászok ősi szerszámait s fel is dolgozza gyűjteményét, különös gondot fordítva az ősi szakkifejezé­sekre. A millenniumi kiállítá­son bemutatja gyűjteményét, ugyanezt az ezredéves kiállítás magyar pavilonjában, Párizs­ban is, amelyért a francia be­csületrenddel tüntették ki. Külföldi tudósok véleményét Otto Finnsch német etnográ­fus így tolmácsolja levelében: „Itt valóban mintaszerűen vannak együtt egy régi kultú­rának tűnőfélben levő marad­ványai. E dicsőséges és gazdag kiállítás egyik legnagyobb tel­jesítményének tartjuk azt, hogy ön, ennek az igénytelen, de az emberiség történetére nézve páratlanul fontos anyag­nak jelentőségét helyesen fel­ismerte, s ezt éleslátással és hazafias lelkesedéssel egybe- hordtá.” L" biográfiai munkássá­•*-' gának • egyik legszebb és legértékesebb műve: „A ma­gyar halászat könyve”, amely­nek első kötetében ízes ma­gyarsággal, költői szárnyalás­sal párosul az élesszemű, nagy összefüggéseket kereső tudós élethű leírása. A második kö­tet a monográfia zoológiái ré­sze. Néprajzi kutatásai mellett újabb területeket hódít meg. 1891-ben megrendezi a II. nemzetközi madártani kong­resszust, lerakja a mai Madár­tani Intézet alapjait. Újabb folyóiratot is indít Aquila (sas) címen. Egy percnyi megállást sem enged magának. Titokzatos erő motorja hajtja: alig végzi be egyik munkáját, másikhoz gyűjti az adatokat. S az izgal­mas, alkotó lázban eltöltött években jelentős szerepet vál­lal a politikai életben is. Ide is elkíséri természettudomá­nyos világszemlélete, mélysé­ges emberszeretete. 1875-től 1886-ig országgyűlési képvise­lő. Függetlenségi programmal mint Szeged, Miskolc és Tö- rökszentmiklós követe vett részt a parlament munkájá­ban. Szegeden, 1884. pünkösd­jén mondott beszédének meg­szívlelendő gondolatai meg­döbbentően mainak hangza­nak: „Ember és ember élete között különbséget nem isme­rek. — Elítélek minden hábo­rút, amely nem önvédelemből vagy a szabadságért folytatta- tik: jelesen a koronás fők ön­kényéből folyó hódító vagy bosszúálló háborúkat, ame­lyekben én tömeges gyilkossá­got látok”. Páratlan megfigyelő és kö­vetkeztető képessége az ősem­ber bükki kultúrájának feltá­rása felé fordítja. A bükki ős­ember életének, kultúrájának, művészetének maradványait nagy gonddal kutatta és gyűj­tögette. Gyűjteményének egy része a róla elnevezett mis­kolci városi múzeumban ma is látható. A madarak életével és gaz­dasági jelentőségével is beha­tóan foglalkozott. „A madarak hasznáról és káráról” című nagyszerű munkája, amelynek értékét a legkiválóbb magyar madár-, illetve állatfestők: Csörgey Titusz és Vezekényi Elemér rajzai és festményei emelik, mind bel-, mind kül­földön nagy feltűnést keltett. A mű rövid idő alatt három kiadást ért meg. Németül és angolul is megjelent. rjerman Ottó nemcsak *--*• mint nagy tudós, de mint igaz magyar ember, sza­badságszerető hazafi lehet pé!- daképünk az új világ felépí­téséért folyó mindennapi küz­delmünkben. Tudományos és leíró munkáin nemzedékek nőttek fel, s egyformán közel­férkőzött mondanivalójával a kisdiák és felnőtt szívéhez. Sajnos, ifjúságunk keveset tud róla. Időben már elég távol esik tőlünk, pedig Herman Ot­tó munkái még ma is monda­nak újat nemcsak tudományos alaposságukkal, hanem elvezet­nek a föld és a rajta élő nép szeretetéhez, más népek meg­becsüléséhez, példát mutatnak az igaz hazaszeretetre is. Nevét őrzik intézmények, utak, utcák, források "tb. Eredményekben gazdag élete és munkássága lelkesítsen minden magyar ifjút. Juhász Lajos, főiskolai adjunktus, a TIT biológiai szakosztályá­nak tagja. Naptár I960. JCNIUS 26., VASÁRNAP JÁNOS, pal 150 évvel ezelőtt, 1810. Június 26-án halt meg JOSEPH MONT- GOLFIÉRE, aki öccsével együtt találta fel az első használható léggömböt. A papírral áthúzott, vászonból készült, meleg leve­gővel töltött léggömb 1783-ban Párizsban két utassal emelke­dett a levegőbe. A léggömb a levegő melegítésére szolgáló kemencét is vitt magával. Az első vakmerő légiút öt percig tartott. $ 125 évvel ezelőtt, 1835. Június 26-án született HERMAN OT­TO természettudós. Munkái — melyek egy részével a magyar etnográfia (néprajz) megalapí­tója lett — a tudomány vívmá­nyait széles körökben népsze­rűsítették (MADARAK HASZ­NÁRÓL ÉS KÁRÁRÓL, A MA­GYAR NÉP ARCA ES JELLE­ME). ö indította meg a TERMÉ­SZETRAJZI FÜZETEK című folyóiratot. Herman Ottó 1914- ben halt meg. 230 évvel ezelőtt, 1730-ban szü- ELSÖ FELSZÁLLÁSA 178S-BAN letett CHARLES MESSIER fran­cia csillagász, több üstökös fel­fedezője. Jelentős munkája a csillaghalmazok, a galaktikus és extragalaktikus ködök osztályozá­sára szolgáló katalógus. Messier 1817-ben halt meg. * 15 évvel ezelőtt, 1945-ben 50 állam írta alá az EGYESÜLT NEMZETEK alapokmányát. * JÜNIUS 26-a a SZOVJET IFJÜSAG NAPJA. * 1960. JÜNIUS 27., HÉTFŐ LÁSZLÓ 55 évvel ezelőtt, 1905. június 27-én kezdődött a fekete-tengeri cári flotta PATYOMKIN cirkálóján a legénység fegyveres felke­lése, MONTGOLFIÉRE Qlö-b-b-M. kijmJbö-tt Ül velem szemben Juhász Erzsébet. Egyszerűen fésült ha­ja, szerényen előrehajló felső testtel könyv fölé fordul. Ami­kor terveiről kérdezem, máris kész a válasszal, halk hangon, mintha felelne: — Már döntöttem. A Füzes­abonyi Állami Gázdaságban dolgozom, havi ezerkétszázért. A válasz nem nyugtat meg. pedig nem kis dolog, hogy egy tizennyolc esztendős diáklány, pár nappal az érettségi után havi ezerkettőszázat keres. Azt is megmondom, mi nem nyug­tat meg ebben a válaszban. Ju­hász Erzsébet most érettségi­zett az egri Alpári Gyula Köz- gazdasági Technikumban — ki­tűnő eredménnyel. Áprilisban részt vett a középiskolások ta­nulmányi versenyén és az or­szágos , mezőnyben két tan­tárgyból is — mezőgazdasági könyvvitelből és statisztikából, — második díjat kapott. Ha jól meggondolom, hogy az egyik tárgyból az első díjat ki sem adták, akkor a teljesítmény ér­téke még becsesebb. Ritkaság- számba megy, hogy egy kiváló tanuló két tantárgyból ilyen ki­tűnő helyezést érjen el. Juhász Erzsébet tehát eddigi eredmé- nyeUalapján arra hivatott, hogy még magasabb szellemi kate­góriába lépjen: beiratkozzék az egyetemre és diplomát szerez­ve „nem középiskolás fokon” legyen tevékeny részese a tár­sadalomnak. De nem ez törté­nik, mert a szerény lány édes­anyján akar segíteni: hazamegy Makiárra, onnan jár dolgozni havi ezerkettöszázért. Elővesszük a papírost és számolni kezdünk. Négy év alatt qnnyit és ennyit fog ke­resni, de ha... És az érvek cikáznak ide-oda, a nagy szá­mok törvényére hivatkozunk, meg arra, hogy a legegyszerűbb megoldások és a szerény igé­nyek sokszor jóvátehetetlen mulasztásokat is hozhatnak. Mondom Juhász Erzsébetnek: — Bizonyára akadna Eger­ben egy ipari vállalat, vagy üzem, amely készséggel bizto­sítana társadalmi ösztöndíjat részére. És újra elindul a kalkuláció. Most már lekésett a jelentke­zésről, pedig kiváló eredmé­nyeivel felvételi vizsgát sem kellene tennie. Mit lehet most tenni? Hazamegy, megbeszéli ötvenöt éves hadiözvegy, gyen- geegészSégű édesanyjával a dolgot. Addig érdeklődnek majd az egyetemeken és főis­kolákon, hol lehet póthatáridő­vel jelentkezni és — talán. Ta­lán tovább tanul Juhász Erzsé­bet. A tanulmányi verseny kö­rülményeiről faggatom a ma­gáról beszélni nem akaró kis­lányt. Elmondja, hogy a ver­seny előtti napokon statisztiká­ból átnézte a képleteket meg a sza' ályokat, — biztos, ami biz­tos jeligére. A mezőgazdasági könyvvitelből azonban különö­sebben nem kellett készülnie, mert az anyagban teljesen ott­hon volt. örül, hogy két kitű­nő helyezést kapott. Magánélete alig van. Szeret moziba járni, táncolni is vala­melyest, a makiári KISZ népi tánccsoportba járt és jár. Jó­kait olvas, a modern írókig — a kötelező olvasmányokon kí­vül — nem jutott el, mert kü­lönösebben sok ideje nem akadt. Állandó olvasója volt as egri Megyei Könyvtárnak. Ter­vei? Majd i meglátjuk, — mondja. Véleményem szerint azonban Juhász Erzsébetnek nem az ál­lami gazdaság íróasztala mel­lett a helye, még havi ezerket­töszázért sem. Akinek a szelle­mi képességei magasabbra mu­tatnak, annak nem szabad megállnia a lépcsősor középső fokán. Meg kell találni a mó­dot arra, hogy a becsületes, egyszerű makiári parasztasz- szony kiváló képességű lánya négy esztendő alatt diplomá­hoz jusson. (farkas) z úton ekhós szekér ko- ■ cog. Két ló reményke­dik a húzással. Egy asszony és két férfi ül­tnek rajta. Az éjszaka sötét, csillagta- !lan és zuhog az eső. Sehol Ifény s apró világ, még annyi lsem, hogy az ember megpi- íhentesse a szemét. A lovak tfáradtak, s mintha a szekéren tülök sötét kétségbeesését meg- íéreznék, botladozva meg-meg- tállnak. Hosszú, hegyes íülei- tket ilyenkor előrevetik s ide- tges remegés fut át tagjaikon. >Akik mérhetetlen gyászukban ’szótlanul gubbasztanának az ’ázott szalmán, csak ilyenkor >váltanak egy-két mondatot: — Fáradtak az állatok! — Baj! Ezután jön a nehe- >ze... — Ne álljunk, az istenért, tsosem lehet tudni... Ostor pattog. Újra kocog a Sszekér. Az út egyre nehezebb. >A kerék agyig süpped a fel- íázott, homokos erdei talajba. Az eső nem akar csillapul­om ... A nagy patak, a Hársas, végighúzódik a völgyön* helyenként árad. Ilyenkor le kell szállni a szekérről s zabo­lánál fogva átvezetni az ije­dős lovakat. A ponyvá alól kérő és féltő hang repes a ba­gariacsizmás fiatal férfiúhoz, Jókaihoz: — Vigyázz magadra, ked­ves... — Ne félj, szívem, nem lesz semmi baj... Zúgnak az erdők. A Bükk fagyosan sóhajt. Meghajolnak a fák. Talán az érkezőket kö­szöntik? Vagy talán azt a két hosszúgatyás, lobogó ingujjas, cifraszűrös szegénylegényt, akik száguldó lovakon barát­koznak az éjszakával. Ördög- módra teremnek a szekér mellett. Az egyik alacsony, tömzsi, széles ábrázatú kunfi, elkapja a lovak zabláját. Moz­dulatában dac és elszánás. A hangja erélyes és követelőző s ebből sejteni lehet, hogy al­kalomadtán nem fél reszelt- csövű puskáját sem használni: — Hová mennek? Y7alaszt nem vár. Úgy szű- ” ri ki fogai közül a töb­bit: — Kutasd át a szekeret. Uta­zó uraság ez, ne sajnáld! Szikrázik a kova. Lángot kap a gyantás fenyő. A szeké­ren ülők pislognak a fényre. A szegénylegény barna, eres keze a szalmában matat. Már a fény fellobbanásánál dühöt mutat az arca, ahogy a pa­rasztruhás menyecskére, a ko­csisra és az inaslajbiba öltö­zött emberekre néz. — Nem uraságok ezek, La­ji!— — Csak kotorj, ha mást nem, visszük a lovakat. A szalma nem rejt semmi kincset. Már hagyná abba a kutatást a legény, amikor bar­na doboz kerül elő. Pattog, sercen a fáklya. A doboz fedelét mohón le­emelik. Biz ott se smaragd, se gyé­mánt, hanem még attól is drá­gább kincs pihen. Alig ötujj­nyi széles szalag. Senki nem szól. Az eső kopog, dobog a pony­ván... A tömzsi kunfi odarúgtat a szekérhez. Gyanakvó a pillan­tása: — Na, mit bámulnak? Az ereskezű vigyázva nyúl a doboz után. Kicsit oldalradüti, rávilágít: — Nézd, Laji... háromszí­nű... az egyik, mint a vér... a másik, mint a galamb... a har­madik, az a tavasz... A z asszony fekete, selymes pilláiról két könny­csepp hull a szalagra. Két csil­logó rubint a millió közül... Először az egyik, aztán a másik szegénylegény veszi le a kalapját. Dús, koromfekete hajukba belemarkol a Bükk sóhaja. A tömzsi hangja re- 1 kedt: — Menjenek... Csak a patak partján mindig. Egy fertály órányira a falu... Csak a Hár­sas mellett... Hamvába dől a fény!... Ember, ló, ekhós szekér már az éjjelé... Es a szekéren ülők nem ve­szik észre, hogy a két sze­génylegény követi őket, míg csak a ködös hajnal be nem vezeti őket a faluba... Tardo- . nára. A háromszínű szalagot vi­gyázzák! Pedig de nagyon be van az tapodva a sárba!!! * A völgyben lapuló faluban alig van élet. Az őszi köd le­szorítja a szalmás házak füst­jét s beszorulnak az emberek is. A szőlőtőkék kopaszak és tar gúnyájába öltözik rövide­sen az erdő. A Bükk ormai „pipáznak”, évődnek a felle­gekkel és Tardonára zúdítják éjről éjre. A házakban kialszik a mé­cses fénye, csupán a falu leg­szélén világol egy ablak. Ki­csi ház, olyan „kurta nemesi’' lak, döngölt földpadló, elő- utóház, egy „tiszta” szoba. A fény innen ered. Aki lakja, fiatal és mégis öreg ember... A szívén, a lelkén az éjsza­kánál feketébb gyászlepel... Faragott, durva asztalnál ül. Fejét tenyerébe hajtja. E1 lőtte papír, toll, tinta.-Lj Agyában égő gondola­tok, néha tüzesen reménykedők, néha fojtott parázshoz hason­lók. Azután mindezt felcseréli a lemondás, a reménytelenség, a suta, örömtelen nappalok ke­serű íze. Az üldözött hazafinak meg­mozdul a keze. Lassan nyúl a toll után. Bemártja a tintába- és meg-megvonagló vállal ír­ni kezd: „1849. október 27. Ma is a Hársas-patak mentén jutottam fel a „pogány oltárra”. A mo­gyoró hull, a somot már meg­csípte a dér. Találtam korál- gombát is. A pogány oltáron elgondolkoztam Telepi hírén. A nőm beteg, az egyetlen, a világító remény az életemben. Alig két hónapja váltunk el. Tengersok idő! Ö Pestre ment, a barátom pedig még feljebb északnak. Vajon mi van a nőmmel? Miért is nem repül­hetek hozzá, miért is köt a be­csületszavam.” Az ember leteszi a tollat. Égő szemekkel bámul a gyer­tya lángjába. Körülötte néma, ijesztő csend

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents