Népújság, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-19 / 144. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE ■---------------------A MEGYEI IRODALMI KÖR KIADÁSÁBAN ------; SZ EMES PIROSKA: A% „Új Út“ új útja Fejes Vincét interurbán hívta a járási tanács elnöke. — Drága Vincém — mondta —, tudom, hogy nagy munkában vagytok, de megint külföldi vendégek jöttek, s egy korszerű, nagyüzemi termelőszövetkezetet szeretnének látni, rád gondoltam ... tudod, eddig mindenkinek a ti gazdaságtok tetszett legjobban ... Fejes Vince nem látta érdemesnek a vitát és azt mondta: jó. Aztán bekapcsolta televíziós telefonját, s a képernyőn nyomban megjelent Kacs Mi- tyu, a nagygarázs főnöke. — Mégint külföldiek jönnek — sóhajtott Fejes. — Légy szíves, küldj azonnal az útra két körmös traktort, s néhány gödörfúrót és állítsd munkába. Kacs Mityu bólintott és munkába állította a gépeket. Egy óra alatt a betontól az „Űj Üt” központjáig jó gödrösre járta körmöseivel az utat, s néhol fiatal almafának való gödröt fúrt a gépekkel. A dolgozók hazaszállítása ezen a napon az ebéd- és takarmányszállító helikoptereken zajlott le, garázsban rekedtek a tagok autói, mert az úton még gyalog is meglehetősen bonyolulttá lett a közlekedés, nem még gépkocsival. Délután még egy telefon futott be, amelyben közölték, hogy a tízes csoportban három hölgyvendég is lesz, gondoskodjanak tehát megfelelő fogadtatásról. A szegfűkertész bekapcsolta automata virág- nyíróját, s egy perc alatt elébe hozta a futószalag a legnagyobb piros szegfűszálakat, majd a másik gép háromszor harminc szálból álló csokorra osztotta, majd összekötötte és átlátszó műanyagburokba vonta. Ezenközben a vezetőség összeállította a fogadóbizottságot, amelynek tagjai lettek: a vezetőség, plusz Gráf Pista, Cirok Antal, valamint Berek Sanyi. Mindhárman a megyei súlyemelés különböző súlycsoportjainak bajnokai. A fogadóbizottság fél órával előbb foglalta el helyét a betonúinál. Fejes Vince kenyérrel és sóval a kezében várta az élen. Mögötte a vezetőség három tagja, kezükben a szegfűcsokor, majd a három súlyemelő következett. Öt halkan suhanó, fényesre lakkozott gépkocsi futott elé- bük, s állt le, amint meglátta őket. Szinte egyszerre nyílt ki a gépkocsik ajtaja, egyszerre lépett ki a vendégsereg. A rendezés gyönyörű, valósággal példás volt. Mérnöki pontpssággal számítottak ki mindent, szép karéjba álltak, s kölcsönösen üdvözölni kezdték egymást. A vendégek mögött húzódtak meg a tolmácsok, akik francia, angol és német nyelven suttogtak a fülükbe. Köztük volt Szivák Miklós 'is, a járási tanács elnöke, aki megérkezése éta a homlokát törülgette. Legelőször Fejes Vince, mint házigazda fakadt szólásra. Ékesen, tíz percig beszélt, amit a tolmácsok öt másodperc alatt lefordítottak. Ezután átadta a szerinte legalkalmasabb vendégnek a tizenkét és fél kilós kenyeret, amelyen piros és nemzetiszínű szalagok voltak csokorba kötve, majd mellékelte hozzá a sóval teli sótartót is, amelyből azonban előzőleg hintett egy keveset a kenyér tetejére. A vendég erre válaszolt, amely ugyancsak tíz percig tartott. A tolmácsok ezt is az előbbihez hasonló idő alatt fordították. Utána a vezetőség tagjai és a másik tábor beszélt felváltva, egészen addig, amíg mindenkire sor került. Utána Szivák Mihály az autóba r invitálta a társaságot, amelyet azonban Fejes Vince megakadályozott, mondván: — Sajnos, a kocsik nem bírják az ilyen utat.;: Szivák a körmössel felbütykölt útra nézett és elborzadt. A vendégek tolmácsaikhoz fordultak, megtudni, mi a teendő, azok pedig az elnökhöz továbbították a kérdéseket, ö pedig így válaszolt: — Népi szokás a mi vidékünkön, hogy a vendégfogadás gyalogsétával kezdődik... A tanácselnök elejtette állát és nagy szemeket meresztett Fejesre, majd dühös pillantásokra váltott át. A házigazda azonban mosolygott és könnyedén intett a három élsportolónak, akik egyszerre indultak el a hölgyek felé. Gráf Pista, a középsúlyú, kissé megingott, amikor felmérte az előtte álló feladatot. A vendéghölgy ugyanis meglehetősen nagy helyet foglalt el az életben. De mert Gráf öntudatos volt, s tudta, mit miért kell megtenni, halkan, de hosszan sóhajtott, s ugyanúgy ölbekapta terhét, mint társai a másik két hölgyet. Kezdetben sikítoztak, de inkább csak a két nádszálkar- 'csú hölgy. A Gráf Pista terhe előbb békéit meg helyzetével. Aztán a többi is belenyugodott, különösen, amikor az „Új Ütőn” elnöke megmagyarázta, hogy ez is népi szokás itt. A tanácselnök kényszeredett mosollyal lépkedett a vendégek között a göröngyös úton, s megpróbálta elvenni a joviális külsejű francia vendégtől a kenyeret. Ö azonban semmi szín alatt nem adta volna át, bár a gödrök meglehetősen sokszor késztették szokatlanul ügyes ugrásokra. — Hagyománytisztelő vagyok ..; — fordította magyarázatát a tolmács. Mindenki fellélegzett, amikor a központi épület diadalkapujához értek. Még mielőtt azonban asztalhoz ültek volna, liftbe szálltak, s levonultak a termálvizes uszodába. Fürdő után könnyű kezelést kaptak a kitűnő masszírozóktól, majd a hölgyek a fodrász és kozmetikai szalonba vonultak és csak ezután kezdődött az ebéd, amely meglehetősen hétköznapi volt. Mindössze háromféle italt szolgáltak fel, az előétel is csupán gombafejek rántva tartárral, rostonsült újútmódra, majd gyenge káposztalevélbe csavart kotlett, néhány sültféle, s a melegházak hibrid- ananászkompótja. A vendégek láthatóan jól érezték magukat, aminek mindenki örült. Csak Szivák Mihály fehéredett el, ha a visz- szatérésre gondolt. Egyelőre azonban a vendégek maradni akartak. Kifejtették, hogy teljesen megváltozott eddigi véleményük, amely szerint nálunk csikósokat főznek gulás- ba, és nyereg alatt puhítanak mindenféle kumisz dolgot. Csak a kísérők és tolmácsok türelmetlenkedtek, és kérdezgették egyre gyakrabban, nem óhajtanak-e visszatérni. Egyedül a kövér hölgy bólintott igent, s ábrándos pillantásokat vetett Gráf Pistára, aki azonban az asztal mellett már több ízben elbóbiskolt, mivelhogy sportember lévén, ritkán emel poharat a szájához. A vendégek végül is nem győzték a tolmácsok folytonos zaklatását, megkérdezték: vajon úgy il- lik-e visszamenni, ahogy jöttek? Erre a kérdésre természetesen Fejes Vince felelt. Általános megkönnyebbülést keltett szavai után, amikor is közölte, hogy helikopterek állnak rendelkezésükre, egyszerre bontottak asztalt mindnyájan. Még valamennyien elmondták üdvözlő és köszönőbeszédeiket, kölcsönösen éltették egymást, egymás hazáját, népét, a virágzó gazdaságot, majd többen segédlettel, de végül is beültek a helikopterekbe. Mindenki integetett, a hölgyek zsebkendőjüket lobogtatták. Csak Szivák emelte fenyegető integetésre öklét. Fejes Vince felé. Ö azonban rendületlenül mosolygott, ajkára kiült a sajnálkozás afelett, hogy ilyen hamar vége ennek a vendégségnek. Másnap a közlekedési osztály vezetője telefonutasítást kapott Szivák Mihálytól: — Van nálatok egy hároméves kérvénye az „Üj Üton”- nak, vegyétek elő, hadd írom alá. És harmadnap megjelentek az útépítő vállalat munkásai, hogy elsőrendű, bitumennel itatott makadámutat építsenek a betonúttól egészen az Üj Üt Termelőszövetkezet központjáig; PAPP MIKLÓS: Mindenkinek Salak-világból fölbukkantál: kemény törvény idézett téged, versekben sorsokat mutatni s megdöngetni a mindenséget, salak-világból íölbukkantál alig tudtad fogni a tollat, régi zenékbe mostad a lelked, saját garasod tányéroztad, salak-világból fölbukkantál: meleg törvény hívott: a gyermek gömbölyű öröm kacagott és nótás virágok énekeltek; hogy bukkantál salak-világból izzó törvény muszájra int. nem lepkézhetsz a könnyű réten: messzebbre visznek szárnyaid; hogy bukkantál salak-világból: volt s a lesz feszíti a véred, közöttük élsz elugró mában s gyötrelmesen-gyönyörűséges sorokba formálod a lelked, s tengerként-egy táblák fölött, úgy szállsz, mint aki nyűtt ruhából végre a szépbe öltözött............... Küszködős, új világban élek, tudom, hogy súlyos mind a szó, hozzátok fut a sok golyó, s görgetem őket: szívem, szerte: HARGITAI ISTVÁN Régi képek (Öregapám) Szikár volt és kemény: öreg paraszt. Ünnep, — ha kint ült az ablak alatt, • Az arra járók fennhangon köszöntek S ö, jobbszemét felrántva, visszaintett. Kocsin, ha mentünk a széles határba’, Szénáért mentünk a Remenciába, — Régi dűlőket megszólintgatott: Veresakó emitt! a Nádastó amott! Óh, Zagyva menti rétek, rőt erek! A Delelőn besüppedt törpe dombok, Partmenti fűzek, rezgő nyárfalombok, — Szelíden bókoló ostorhegyek... A dűlőúton por száll, s a kerék Forog. S a ló sörénye sárga s kék. — FORGÁCS KÁROLY versei: As öreg Szabó Akkor még a műhely fal körül volt rakva kiszabott ruhaanyagokkal, nem kellett rájuk cédula, tudta kié. Az anyagot sorban varrta nagy gonddal. Akkor még új volt az a gép, melynek ma már darabja sincs, új vart rég helyette. Gyorsan elkészült a sok szép ruha. Fogta, mint jó bilincs, a munka. Mert szerette. Kora hajnaltól éjfélig a varrógépe zakatolt, nem tudott pihenni; akik nem látták, úgy vélik, nem is volt igaz, mese volt, mert nem maradt meg semmi, csak egy kopasz, öreg szabó, kinek már szűk a tű foka, vagy a cérna vastag; kiment divatból a zakó, vagy van valami más oka, hogy véle nem varratnak? Tűbe befűzni oly nehéz, a géptű néha imbolyog, s bicsaklik az olló; nem az a kéz már ez a kéz, mi akkor futott: ma topog... És megpihenni oly jó... IHLET Szikla robban a hajnali homályban, s elémgurul a hegy kiszakadt tömbje: egy furcsa gondolat, melyre nem vártam, de talán belevisz a várt örömbe. Kalapács, véső üt, csattan serényen, szilánkok szárnyas csapata röpül szerte, s a külső szín alatt a mélyben a fény ki-kipillant a rács mögül. Még nem világít a cél, sem az eszme, de oldódik a köd, hogy kieressze a torzóból az értelmet: a szót, mely megszületik verejtékben fürdve, s a szívem vetíti ki a tág űrbe, hogy meghallják a szépre szomjazok; SASS MÁRTON: Hídépítők Fent dolgoztak, pár száz méter magasan. Hegesztették a karcsú íveket, madárszárnyként tárult szét tenyerük, hogy szelték át a mély meredeket, egymásnak adva súlyos idomokat és nem volt bennük pánik, félelem, hidat építettek a víz felett, hogy ember emberhez közeledjen. Szemük derűs volt. Ajkukról nóta zengetti Alattuk sötéten zúgott a folyam. A legmagasabb ponton zászló lengett, sirályok búgtak köröttük komoran. A nap égette barna testüket és arcukat cserzette ki a szél, ők csak dolgoztak keményen, merészen eső verhette, vihar téphette őket előttük egy lebegett, egy volt csak a cél: hídból sok új és mennél több legyen: hogy ember emberhez közeledjen; 1 FENYVESI ANDRÁS: Tanév végén Kalász-ringató júniusi szél nem röpíti már csengettyű szavát. A meleg nap is üres termekbe nevetgél, hol nemrégen még tudásszomját oltotta sok diák: ezer meg ezer hőse a tanulásnak, e harcnak ezer meg ezer győztese. A csatazaj, mit a szellemi tusa megkívánt, nem remegteti már a falakat, hiszen az Élet éppen most nyújtja át egy küzdelmes tanév örök ajándékát mindazoknak, akik a békét tollal és könyvekkel őrzik, — akik tanulnak, tanítanak, — akik közösen végeznek alkotó munkát a még szebb életért, — akik együtt haladnak felfelé a tudás várának falán. Nevelő és diák most együtt ünnepel, együtt zengi a győztesek dalát; együtt örül mind, aki mögött egy iskolai év megjárt lépcsője maradt, és a végső célhoz jutott közelebb. Nézd meg az arcot: mily piros és üde! Nézd meg a szemet: mily csillogón figyelt Hallgasd az ajkat, amint szavakba önti az igazat, a szépet, a jót — megérzed akkor a munka sikerét, megérted újból: miért is ember az Ember. Most leteszed a tollat, a könyvet, köszönsz az iskolától és sietsz, hogy megpihenj a nyár kitárt karjain, — ha megérdemelted. Pihenj büszkén, de ne nyugtassanak_meg eredményeid! Majd, ha a munka kezdődik ismét, újult erővel, holnapot építő lázzál szerezd meg, vagy használd a tudás fegyverét, mely mindenkor kiharcol az ország számára boldog életet és békés jövőtl PATAKY DEZSŐ: Holló-leányok Holló-leányok szívemnek estek mohón véresre tépdestek. FAete szárnyakkal betakartak ellenkeztem és belém martak. Azért, hogy más színt ne keressek fehér galambot ne szeressek. Amikor megúntak, félredobtak, szívembe rúgtak, megtapodtak. Te lehajoltál a szívemhez fehér madárka, tiszta, kedves. És győgyítgattál szemeddel, száddal beszórtad testemet virággal. Meleg karoddal megöleltél, magadhoz húztál, fölemeltél. Vaserejűvé Te tettél engemet. Szeretlek, és el nem eresztlek... nem eresztlek.
