Népújság, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-01 / 102. szám
19<50. május 1., vasárnap NÉPÜJSAg 7 Ha a népek összefognak A BÄNYÄSZ: Mindannyiunk óhaia a béke — 1931 óta vagyok bányász, csaknem harminc éve nap mint nap fejtem a szenet, hogy fény, meleg legyen az otthonokban — mondja Bíró István egercsehi bányász. — Három évtized alatt bejártam majdnem az összes bányavidéket. Míg a Szovjetunió felszabadító harcai nyomán kezünkbe nem vehettük az ország irányítását, csak az élet árnyas oldalával találkoztam. Szenvedtünk a háború előtt, az úgynevezett béke időszakában, de legtöbbet a háború alatt. Mi, bányászok, nem harcoltunk fegyverrel, nem a golyó ölte meg társainkat, hanem az éhség, a kemény munka. Kezünkben csákányt forgattunk, a háború halálthozó keze mégis elért bennünket is. Salgótarjánban, a kisteleki bányaüzemnél dolgoztam akkor. Barakkokban laktunk, nélkülözve a család melegét, szeretteinket csak kéthetenként láthattuk. Nemegyszer megtörtént, hogy a sziréna búgása szűkös ebédünk főzése közben ért bennünket, s ha gyomrunk az éhségtől össze is húzódott, ott kellett hagynunk a bográcsot a tűz fölött, hogy puszta életünket menthessük. A fiatalok már pl sem hiszik, ha szenvedésekről, a keserű bányászéletről, a háború nyomorúságairól beszélünk, de mi tudjuk mi az, s ezért küzdünk ellene! Nem akarjuk, hogy testvéreinket, fiainkat megölje a gyilkos golyó! A napokban számolta a fiam, hány motorkerékpár van a faluban — mert ő szervezi a május elsejei motoros felvonulást — és csaknem negyvenet számolt össze itt, Istenmezején, ahol azelőtt még a biciklit is megbámulták. 11 éves lányom negyedik osztályba jár, kitűnő tanuló. Az a tervünk, hogyha már nekünk nem adatott meg, akkor legalább lányunk tanulhasson tovább, az lehessen, ami akar: tanítónő. Nagyobbik lányom tavaly ment férjhez, s most házat akarnak építeni. Szépül a falu, vendéglő épül, szép boltjaink vannak. Megváltozott az életünk, s mégis vannak olyanok, akik ezt tönkre akarják tenni, atombombával fenyegetik a világot. Hamarosan összeül a csúcsértekezlet, s megtárgyalásra kerülnek a vitás kérdések. Bízunk abban — társaimmal együtt —, hogy megoldódnak a problémák, végre megszűnik a háború veszélye, nyélbeütik már a teljes leszerelést! Bízunk ebben, mert táborunk, a béke tábora, már az egész világot behálózza, testvéreink harcolnak a békéért, az atombomba veszélye ellen a Szovjetunióban, Afrikában, Francia- országban, Angliában, az Egyesült Államokban egyaránt. Mindannyiunk óhaja a béke. Azt szeretném, ha községünk tovább szépülne, a következő május elsején még több motor vonulhasson fel, kislányom békében tanulhasson, taníthassa majd a gyerekeket, s a nagyobbik lányomék abban a tudatban építhessék fel új otthonukat, hogy azt nem fogja megsérteni gyilkos lövedék. A MÉRNÖK: Szeretnék sok újat adni, de ehhez béke kell — Rohamosan közeledünk a csúcstalálkozó időpontjához, a világ érdeklődése érezhetően ide irányul. Különösen most, amikor a közvélemény a békés megoldásokat követeli, s valamennyi ember bízik a világbéke végleges megvalósulásában. Véleményem szerint a találkozónak engednie kell a több százmilliós tömegek nyomásának, s munkájával elő kell segítenie a béke megszilárdítását. Ha a csúcstalálkozó időtartama alatt sikerül a háborús erőket letörni, akkor mi, a békeszerető, a szocializmust építő emberek, akiket testvéri barátság köt össze a Szovjetunióval, a jobb és szebb életünk érdekében kitűzött hatalmas feladatokat meg tudjuk valósítani — így beszél a békéről Balogh Sándor, a Mátravidéki Fémművek mérnöke —, majd folytatja. — Bízom abban, hogy a béke erői, a Szovjetunióval az élen, legyőzik a fegyverkezőket, mert a béke erői megerősödtek, s ebben nagy jelentőséget nyező szovjet atommeghajtású jégtörőhajó elkészültét, s sikeres útjairól érkezett jelentéseket. Mi, szakemberek, .ud- juk igazán, mit jelentene számunkra, ha ezt a hatalmas erőt békés célokra használnánk fel. Hazánkban ha csak elektromos célokra fordítanák, rövid idő alatt hatalmas fejlődést tapasztalhatnánk. Egy példát mondok csak: az alumíniumot nyersanyag helyett késztermékké feldolgozva tudnánk exportálni, s ezzel nagy mennyiségű devizához jutnánk. Mint műszaki embernek, vannak elképzeléseim, szeret nék újat adni, új megoldásokat kidolgozni, ami természetesen a jobb életet segítené elő, s ennek megvalósulásához feltétlenül béke kell. A TERMELŐSZÖVETKEZETI ELNÖK: Ax áj parasxti fövendő elsőrendű feltétele a béke Balázs Ignác Termelőszövetkezet tagjai valamennyien nincstelen agrárproletárok voltak a múltban. Amit elértek eddig, azt mind a népi demokratikus rendünknek köszönhetik: emberi életet élnek, amióta a szovjet hadsereg felszabadította hazánkat. A háborút szabad élet követte és béke. Béke. amelyben dolgozhattak és előbbre jutottak. Ezek az emberek figyelemmel kisérik a világpolitikát, számon tartották Hruscsov elvtárs útjait, amelyek mind a világ népeinek érdekét, a békét szolgálták. Most, hogy megismerkedett a parasztság a közösség eszméjével, emberformáló erejével, most értik már igazán, mit jelent az: békében élni, alkotni... tulajdonítok Hruscsov elvtárs látogatásainak. Hruscsov elvtárs közvetlenségével meg tudta teremteni a Szovjetunió iránti bizalmat, az üzemekben járva az ott dolgozókat meg tudta győzni a béke megteremtésének lehetőségéről, s buzdítani tudta őket a fegy- verkezők elleni harcra. A gyarmati népek függetlenségi harcai is egybeolvadnak a béke megteremtésének gondolatával. Nagyon örültem, amikor dr. Szukarno budapesti látogatásáról tudomást szereztem, mert biztos vagyok abban, hogy a két kormányfő találkozásával a két nyugati és keleti ország népei közelebb kerültek egymáshoz, ami messzemenően szolgálja a béke megszilárdításának ügyét. A csúcstalálkozótól még nem várhatjuk a teljes leszerelést, de az atomkérdés békés megoldását már igen. Nagy megelégedéssel hallgatom a rádión az atom békés célokra való — A magyar parasztság történelmi jelentőségű változás korát éli: évszázadok szokásaival, hagyományaival szakít ma a magyar paraszt, megszűnik lassan a földéhség és egyre inkább előtérbe lép a közösség eszméje. Üj élet kezdődött a községekben, a falvakban és az új élet most bontakozik ki, teljesedik egyre. Hogy meddig jutunk? Az attól is függ, hogy meglesz-e az élet alapvető feltétele: a béke... — ezekkel a szavakkal kezdte nyilatkozatát az egri Balázs Ignác Termelő- szövetkezet elnöke. Gyúró László tsz-elnök arról beszél, hogy a magyar parasztság fejlődésének, jövőjének, a kialakult nagyüzemi gazdaságok gyarapodásának elsőrendű feltétele a béke. A A MUNKÄSNÖ: Játékunkat félbeszakította a sziréna hangja — Tizenhárom éves koromban, mint sumrnáslány, már megismertem a munkát, változást az életemben a felszabadulás hozott. Megteremtette az új hazát, békében, jobb körülmények között dolgozhattunk. Ezerkilencszázötvenben kerültem a Hatvani Konzervgyárba, s ma már csoportvezetői beosztásban dolgozom. Szépen keresünk férjemmel együtt, s szép kis lakást rendeztünk be ötünk számára, s nagyon boldogok vagyunk, hogy gyermekeinket már békében nevelhettük fel. Tanulhatnak, nem kell rettegnünk, ha játszani, iskolába mennek. Gyermekkoromra még nagyon elevenen emlékszem. Háború volt, s csak ritkán játszhattunk a szabadban, az udvaron, vagy az utcán. Ha végre játszhattunk is, játékunkat félbeszakította a fület sértő hangú sziréna. Iskolába nem járhattunk, s ha elmentünk hazulról, szüléink aggódása kísérte utunkat: nem történik-e bajunk, sértetlenül érünk-e ismét haza? Gyermekeink élete is jobb ma, s munkakörülményeink, munkavédelmi berendezéseink javulnak, bővülnek, több szociális juttatásban van részünk, amit népi államunk az eltöltött békés építőmunka alatt teremtett meg számunkra. A csúcstalálkozótól várjuk mi is, hogy a világbéke véglegesen megerősödjék, az atombombával fenyegető nyugati nagytőkéseket a tömegek nyomása megsemmisítse, s munkahelyünkön továbbra is nyugodtan dolgozhassunk férjemmel, ne kelljen rettegnünk, ha gyermekeink játszanak, játékukat ne szakítsa félbe a sziréna sötét óvóhelyre parancsoló hangja, tovább építhessük, bővíthessük családi otthonunkat, fiamat tovább taníthassam, nyugalomban, szeretetben és békességben élhessünk — ez a kívánsága Fillér Rezsőné- nek, a Hatvani Konzervgyár munkásnőjének. AZ ORVOS: Békében szerelnék gyógyítani felhasználását kezdeméA pétervásári körzeti orvos, dr. B ar si Árpád rendelőjének előszobájában mintegy tíz ember várakozik. Asszonyok, férfiak, vegyesen, akik vagy vizsgálatra jöttek, vagy gyógyszert szeretnének felíratni maguk, vagy beteg családtagjaik számára. Néha sokat visszaadni egészségét a beteg embernek, s szereti az orvos a körzetéhez tartozókat, meri apró-cseprő bajokkal senki sem fordul hozzá, nem hátráltatja munkáját. Most, a nagy forgalom, a sok várakozó ellenére is, szakít né hány percet egy rövid beszél getésre. — Orvos vagyok — mondja —, s arra esküdtem, hogy hivatásomnak megfelelően, teljes tudásom szerint gyógyítom az arra rászoruló embereket De én csak a munkában, a békés életben esetleg megbetegedő, baleseteket szenvedő embereket akarom gyógyítani életem végéig, s nem a háború borzalmaiban megsérülteket. a harcok áldozatait. Körzetemben, Pétervásárán és a még A TANÁCSELNÖK: hozzám tartozó két községben, sok a munkám, különösen, mióta a parasztemberek, akik tizenöt évvel ezelőtt még semmi ingyenes orvosi ellátásban nem részesülhettek, többségükben SZTK-tagok lettek. Mégis, nagy elfoglaltságom ellenére, igyekszem követni a napi politikai eseményeket, • az újságot olvasva, a rádiót hallgatva, mind jobban megérlelődött bennem az, hogy megmarad a béke. Nem aláírunk háborút, mert nemcsak mi, orvosok nem kívánjuk az emberek ezreinek pusztulását átélni, hanem a más hivatású emberek száz- és százmilliói sem. Erőnk — szinte naponta értesülünk róla —, mind nagyobb lesz, s ez elegendő a béke megvédéséhez. Mi községünk fejlesztésére s nem a háborúra készülünk A Karácsondi Községi Tanács irodáiban egy pillanatra sincs nyugalom. Egyszer a termelőszövetkezetek eddig elvégzett munkájáról és a legközelebbi tennivalókról tárgyalnak a község vezetői és a közös gazdaságok irányítói, később a fiatalok új kulturális kezdeményezései kerülnek napirendre. majd a községfejlesztésről kezdődik beszélgetés. Csomos Miklós elvtárs, a tanács elnöke, szervez, ügyeket intéz, intézkedik naponta többször, aztán, mikor egy időre félre- teheti a hivatalos tennivalókat, az újságok kerülnek elő. A napi politikai eseményekkel kapcsolatos hírek, tudósítások, kommentárok elolvasása után Csomós elvtárs a békéről beszél. — Mind jobban közeledik a nagyhatalmak csúcsértekezletének időpontja — mondja. — Ettől az eseménytől, egyszerű szavakkal nem is lehet kifejezni, milyen sokat várnak az emberek és köztük magam is. Tárgyalunk a nyugatiakkal a leszerelésről, az atom- és hidrogénfegyverek betiltásáról, s mindezt azért, hogy többé ne fordulhasson elő az 1945-ös szörnyű atomrobbantás, ne fordulhasson elő az olyan borzalom, mint amilyen a második világháború volt. Másrészt viszont azt akarjuk ezekkel a tárgyalásokkal, hogy például Karácsondon még tovább bővülhessen a villanyhálózat, még több járda épülhessen, s hogy hozzáfoghassunk és sikerrel befejezhessük a vízhálózat építését is. Most, a legfrissebb események Dél-Korában zajlanak. Az egyszerű embereknek itt is az a céljuk, hogy megszabadulva elnyomóiktól, végre békességben élhessenek. Így sikerül a béke megvédése, mert az új példák nyomán is mind többen ismerik fel szükségességét, s állnak az esztendők óta ezért küzdő, Szovjetunió vezette több százmilliós haladó erők mellé. A TANÍTÓNŐ: Az asszonyokat a béke élteti kell várakozni itt, az előszobában, mert a fiatal orvos nagyon lelkiismeretes, körültekintő munkával vizsgálja betegeit, — ezt mindenki tudja a községben. Szeretik is a pétervásáriak dr. Bar’si Árpádot, hiszen egy célja Van: mihamarabb újra Az Egri Pedagógiai Főiskola gyakorló általános iskolájában tanít L o v a s i Károlyné. Életét gyerekek között töltötte, évtizedek óta oktatgatja az aprók nemzedékét a betűvetésre és más elemi tudnivalókra... — Szeretem a gyerekkacajt, szeretem a gyerekeket, ezután mandhatnék-e mást, mint ezt: szeretem a békét! Igen, és én azt hiszem, mindannyiunk leghőbb vágya a béke. Én már átéltem egy háborút. Borzalmas volt. Csak egy emlékemet mesélem el... Nagykanizsáról jöttem haza, Budapesten keresztül és éppen a Keleti-pályaudvar környékén kapott el egy bombázás. A Keletire hullottak a bombák... Ö, hogyan is tudnám szavakba önteni azt a sok rémséget, amit akkor átéltünk... Anyák, gyerekeik holttestére borulva sikoltoztak és gyerekek keresték szétszakított testű szüleiket. Féleségek nem találták többé férjüket és férfiak hiába kiáltozták már asszonyuk nevét. Pompás épületek dőltek romba... Hát ez » háború... Ki akarja ezt? Egyikünk sem! Mindannyian békét akarunk, azt akarjuk, hogy a gyerekek nyugodtan járhassanak iskolába és ne kelljen rettegve félteni őket. Alkotó embereket szeretnék nevelni és nem hősihalottnak valót... Nekem is van gyerekem, fel akarom nevelni, s azt akarom, hogy öreg koromra támaszom legyen... Békét akarok és nem hiszem, hogy háború lesz... Nem lehet többé háború, bízom a béke erőiben... Bízom az asz- szonyokban, az aszonyok erejében, szavuk hatásában, hiss különösen mi, az asszonyok akarjuk szívből a békét... A* asszonyokat a béke élteti...! A munka hőseit köszöntjük S _/tV***rryrr »$£$$£994$ Ssilávvi Antalt a Mátravidéki Erőmű üzemmérnö- Berencz János szakfelügyelő, az egri VI-os számú Kovács József, a gyöngyösi 35-ös divatüzlet vezetője, Pomádl Lajost, az egerszalókl Vörös CsiUag TermelöIrvt - rVrüírn nárttitkárát. két alkalommal tüntették Iskola pedagógusa, „Az oktatásügy kiváló dolgozója” a „Kiváló dolgozó”-jelvényt s a kongresszusi ver- szövetkezet elnökét, a Munka Érdemrenddel tttntets egyoe i’ M ka Érdeméremmel. kitüntetést kapta a legutóbbi pedagógusnapon. senyzasziót nyerte el, ték ki.
