Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-07 / 82. szám

4 NÉPÜJSÁG I960, április 7., csütSrttifc ti «ást Zsiráf: sállal Egy dán fésűsfonógyár női dolgozói 13 méter hosszú sáli ajándékoztak a koppenhágai állatkert zsiráfjának. Nehogy meghűljön a szegény, mert ret­tenetes lehet — ugye? — ilyen hosszú nyakkal gargarizálni. Napok óta azon töprengek, hogy a szerencsétlen elefánttal senki sem törődik, az megfáz­hat, sőt felfázhat?! Kegyetlen dolog ám, ha egy elefánt nát­hás ... Bízom benne, hogy egy dán konfekciógyár nem feled­kezik meg az elefántról sem és jéger alsót ajándékoz a szá­mára. Lehet madzagos is. Az elefántnak van ormánya. Nem tudom.. nem kellene a vízilónak eső ellen pvc-kö- peny? (—ő) — EGERBEN, a Szakszer­vezeti Székház ismeretter­jesztő mozijának április 7-i műsorán Üzenet az élőknek, Vadak az árban, A Volga del­tája című filmek kerülnek bemutatásra. A filmek előtt híradót is vetítenek.- ÁPRILIS VÉGÉN ÉS MÁ­JUS ELEJÉN rendezik meg a községekben a népfront-bizott­sági tagok újraválasztását. A tanácsok dolgozói már minde­nütt készülnek, hogy ebben a munkában segítségére legyenek a népfront-mozgalomnak. — AZ ANDORNAKTÄ- EYAI PÉNZÜGYI ÁLLANDÓ BIZOTTSÁG a fennálló ren­delkezések értelmében nem­régen megtartott ülésén fe­lülvizsgálta a község lakóinak szociális helyzete alapján az adókedvezmény odaítélésének lehetőségeit. A határozat ér­telmében a községben mint­egy 110-en kaptak ötven szá- zalákos adókedvezményt.- SZÁZNEGYVEN SZÁZA­LÉKRA teljesítette esedékes adóbevételi tervét az egri já­rás az első negyedévben. A községek közül Felsötárkány, Noszvaj és Felnémet tűnt ki a tervteljesítésben. A második negyedévi feladatok megbeszé­lésére most, április 9-én érte­kezletet tartanak a járási ta­nácsnál. — BŐVÍTIK A KÖZVILÁ­GÍTÁSI HÁLÓZATOT Eger- csehiben. Különösen a község belterületén és a bányatelep egy részén volt szükség a biz­tonságos közlekedés érdeké­ben a lámpahelyek szaporítá­sára.- HÜSZ SZÁZALÉKOS KÖZSÉGFEJ LESZTÉSI HOZ­ZÁJÁRULÁST fizetnek ebben az évben Bükkszentmárton la­kói, adójukon felül. Ebből és a tanácsi költségvetés alapján rendelkezésre álló összegből hidat építenek, rendbehozzák a tanácsháza környékét és az általános iskola mellé politech­nikai gyakorlóműhelyt emel­nek. — EGERBEN ülésezett a közelmúltban a Heves me­gyei Szövetkezeti Bizottság. Az ülés napirendjén a felsza­badulási munkaverseny érté­kelésének előkészítése, az Eg­ri Spartacus Sportkör gazda­sági helyzete és az Egri Szö­vetkezeti Tanács munkája szerepelt. Megkapó dráma — sikeres előadás Bemutatták Egerben a „Kormos ég“ című drámát „A művészet feladata... — írja a Kormos ég kapcsán Dar­vas József Kossuth-díjas —, hogy emberi konfliktusok, sor­sok, szenvedélyek, megrendü­lések, hitvallások és tévedések ábrázolásával beszéljen a való­ságról, megmutatva annak bo­nyolult és mély összefüggé­seit ...” S a „valóság”, 1956 ke­gyetlen valósága, valóban bo­nyolult és mély összefüggések láncolata volt, az ellenforrada­lom vérgőzében ott tántorog­tak azok is, akik akaratlanul is vagy előkészítői, vagy elő­idézői voltak ennek a kegyet­len tragédiának, akik maguk is rémülten szemlélték: mi történik, ha elszabadulnak a fasiszta indulatok, ha felszínre kerül a mocsok, a szenny, a nép söpredéke. De mit lehet akkor tenni, ha „kormos az ég is”, ha annyira elszabadultak a pokol ördögei, hogy sehol nem látni reményt, erőt és lehetőséget? És egyál­talán, annyira, valóban annyi­ra kormos még az ég is? Erre próbál választ keresni Joó Sándor kommunista író, aki egy cikkével maga is fordított egyet a szennyes ár zsilipjének kulcsán, ezen töpreng, vívódik és gondolatai szárnyán hol a legmélyebb és legreménytele­nebb apátiba süllyed, hol szik­rát, a remény szikráját látja felvillani, míg végül is nem­csak látni kezd, de tenni is in­dul. Darvas József nagysikerű drámája belülről, a lélek vívó­dásán keresztül tárja fel a néphez tartozó értelmiség problémáját, helyezi egy olyan környezetbe, amely szélsőséges pólusaival egyaránt alkalmas arra, hogy végleg elszakadjon, vagy végleg visszatérjen a néphez, ahonnan indult. Pro­letáranya gyermeke Joó Sán­dor és az öccse ma is munkás, párttitkár, akit halálra keres­nek a fegyveresek. Felesége, Klári, a hiú, befolyásolható, erkölcseiben több, mint inga­tag második feleség és a Kos­suth-díjas Béres Imre költő, aki menthetetlenül eladta ma­gát az ellenforradalomnak, íme a két pólus: ezek között vergődik Joó Sándor, s míg nem határozza el magát a cse­lekvésre, elhatározza magát a fia: fegyveresen csatlakozik az ellenforradalomhoz. Apró, szinte villanásszerű meglátások szintéziséből, né­hány nagyobb drámai csomó­pontra felépítve alakul ki a végleges történet, amelyben nem is maga a történet az ér­dekes, mert az csak hordozója a gondolatnak: egy ország esett át a próbán, s elsősorban a kommunisták vizsgáztak. Ví­vódva, töprengve, keresve az utat, ki előbb, ki utóbb, de aki kommunista volt, valóban ma­gára és a népre talált. Megta­lálta igaz önmagát. Az elmúlt évben a Szélvi­har, most a Kormos ég: új ma­gyar drámák az egri színpa­don. A máról szólt, a mának szólt, és a holnapnak adott, ad tanulságot mind a kettő. Be­csület érte, hogy az egri Gár­donyi Színház, Sprok György rendezésében műsorára tűzte Darvas József drámáját s el­ismerésre méltó eredménnyel meg is valósította az író el­képzeléseit. A fiatal rendező bebizonyította képességeit, egyszerű eszközökkel, a darab lényegére törekedve, hatásva- dászástól mentesen vitte szín­re a Kormos eget. A dráma főszerepét. Joó Sándor írót Kárpáthy Zoltán játszotta. Ez a kétségkívül ki­vételes tehetségű színész olyan légkört tudott teremteni, hogy csak a legőszintébb elismerés hangján lehet róla szólni. Min­den szava, minden mozdulata hiteles volt és mentes minden külsőségtől, minden „színész­kedéstől”. Jelenete, amelyben lényegé­ben családi élete, szerelme bomlik fel, s cserébe magát találja meg — megrázó erejű volt, ugyanakkor az emberi lé­lek legmélyebb rejtekeiről rán­totta le a leplet. Nem Kár­páthy Zoltánt, a színészt, ha­nem elejétől végig Joó Sán­dort, az írót éreztük és láttuk a színpadon. A másik, kétségkívül legki­emelkedőbb alakítás Ruttkay Máriáé. Ez a sokrétű színész­nő, a proletáranya szerepében rendkívül finom eszközökkel vázolta fel a politikához ugyan nem értő, de osztályával min­denkor együttérző és egyetértő Joó néni figuráját. Viszonylag kevés a szövege, de beszélnek mozdulatai, beszél akkor is, amikor némán ülve hallgatja két fia vitáját a holnap ügyé­ről. Mindvégig egyenletes, ki­egyensúlyozott alakítását a leg­jobbak közé lehet sorolni, amit eddig ő maga az egri színpa­don alakított. Nem mondható el egyértel­műen ugyanez Kovács Máriá­ról, aki Klári alakját, Joó Sán­dor második feleségét vitte színpadra. Néhány jelenetében most is megkapó volt, de meg­szokott egyszerűségét most mintha színtelenség, "fölényes magabiztosságát, bizonyos fokú egysíkúság váltotta volna fel. Talán túl könnyűnek vélte Klári alakjának megformálá­sát? A fiatal Kleszó Imre, az író fia szépen kidolgozott alakí­tást nyújtott, csak a harmadik felvonás végén, amiké.' önma­gától indul a rendőrségre, hogy feleljen tetteiért, csak akkor nem hiteles. A döntés mindig nyugalmat ad annak számára, aki végre meghozta, talán még örömet is, de ebben az eset­ben vidám mosolyt aligha ... Paláncz Ferenc Joó Andrá­sa a második felvonástól lett és vált hitelessé. Különösen megragadó volt párbeszéde a bátyjával, amint régi emlékeit kutatva, azokra építve kéri se­gítségét: az élet feltámasztá­sához. Az első felvonásban még szürke volt, nem talált magára. Pusztai Péter nemcsak meg­birkózott, de sikeres alakítást nyújtott az egyéniségéhez kis­sé nem illő Béres Imre szere­pében. Igen örvendetes Pusz­tai Péter állandó színészi fej­lődése, amelynek kétségkívül egyik állomását jelentette a Kormos ég-beni alakítása. For- min, a szovjet műfordító Pálffy György volt, míg Mil­ler, az amerikai újságíró Kür­tös István. Pálffyt nyugodt, magabiztos méltósága dicséri, Kürtöst pedig különösen a „sajátos világképéről szóló előadása teszi emlékezetessé. Rövid szerepeiben jó alakí­tást nyújtott F. Nagy Imre, Kanalas László és a hiteles fi­gurát rajzoló Dánffy Sándor. Gerendást Horváth Ottó alakí­totta. Szabó Lajos díszletei kissé szegényesnek tűntek, nem te­remtették meg eléggé a dráma légkörét. Gy. G. I860. ÁPRILIS 7., SZERDA Negyven évvel ezelőtt. 1920­ban Iránban — akkori Perzsia —, tiltakozásul Kiza Pchlevi tábornok katonai diktatúrája miatt, angolellenes felkelés kezdődött. 1875-ben halt meg GEORG HERWEGH német forradalmi költő. Első verseskötetében — IRAN: TEHERANI UTCARÉSZLET amelyet 1848-ban magyarrá Is lefordítottak —, a nemesség és a papság elleni harcra buzdított. Munkásdalait Európa-szerte éne­kelték. Herwegh 1817-ben született. 1820-ban született KLAPKA GYÖRGY, 48-as honvédtábornok. 1880-ban született V. SZ. MICKJAVICSJUSZ-KAPSZJUKASZ, a litván kommunista mozgalom egyik vezetője. FILM: Emberek és farkasok Izgalmas, olasz—francia, színes, szélesvásznú film. Fősze­replő Yvés Montand és Silvana Mangano. A filmet az egri Vörös Csillag Filmszínház mutatja b* április 7—13-ig. FORMABONTÄS... |7 A • a.iaiiaiiiiiiiiiiiani ■ ■ • ■ a laiiaiiaiiiiiiiiiiiiuaiiaiiBiiaitiitaiiaiiBiiBiiaiiaiiaiiaiiiiiBiiaiiaiiaiiiiiiiiaiiaiiaiiBiiiiii. i ti iBiiBi.iiifeiiiiiiiiBiiaiiauiua .1 .i.;iuBiiBiiBiiiii«.iii,«iiaiiBuiiiaiiiiiiiiBiiiiiliiliiaiiBUBUBiiiiiihi 1 1 ■ . « MiuMiiiiiiiuiniHiiMBiiiiiBitiiiliiliiHBiitti» EGRI VÖRÖS CSILLAG Emberek és farkasok (szélesvásznú) EGRI BRÖDY Nincs előadás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Idegen gyermekek GYÖNGYÖSI PUSKIN Római vakáció HATVANI KOSSUTH A Blum-ügy HEVES Nincs előadás FÜZESABONY Emilia Gal ölti PETERVASARA Nincs előadás manóra Egerben este 7 órakor: KORMOS ÉG (Kisl’aludy-bérlet) Bükkszenterzsébeten este 7 órakor: A csodalatos vargane 1. A Magyar Szocialista ^ Munkáspárt VII. kong­resszusa fontos feladatként ha­tározta meg a különböző reak­ciós ideológiai áramlatok, irányzatok és megnyilvánulá­sok elleni harc fokozását. A pártkongresszus határozatának értelmében fokozni kell az esz­mei harcot a kapitalista szem­lélet maradványa, a naciona­lizmus, a kistulajdonosi gon­dolkodás és egyéb maradi né­zetek ellen, hogy társadalmi és kulturális életünk minden területén uralkodóvá tegyük a marxizmus—leninizmus világ­nézetét. Kádár János elvtárs a Központi Bizottság kongresz- szusi beszámolójában a kultu­rális fejlődés időszerű és meg­oldást váró feladatairól szólva, hangoztatta: „Különösen fon­tos, hogy a társadalomtudomá­nyok művelői elemezzék leg­újabb fejlődésünk, szocialista építésünk alakulását és nyújt­sanak segítséget a gyakorlati szakembereknek. Komoly fel­adatuk a vallásos és más idea­lista nézetekkel szemben a megfelelő tudományos propa­ganda kifejlesztése.” (Népsza­badság, 1959. december 1.) A szocialista társadalmi rend megteremtéséhez nemcsak fej­lett anyagi-technikai bázis, ha­nem magasfokú szocialista ön­tudat is szükséges. Ezért a marxizmus—leninizmus szel­lemében új világszemléletet kell kialakítani a dolgozó nép­tömegek tudatában. Ezt a lé­nyeges feladatot csak úgy tud­juk sikeresen teljesíteni, ha az ellenséges és helytelen nézete­ket felkutatjuk rejtekhelyei­ken, felszínre hozzuk, és elvi­politikai harcban megsemmi­sítjük azokat. Kritikára van tehát szülcség. De minden kri­tika előfeltétele — a vallás kri­tikája (Marx). Dr. FÖLDI PÁL: Az ateizmus zászlaja alatt fezeknek a gondolatoknak J-< a jegyében kívánjuk bí­rálat tárgyává tenni a jelen­kori vallás — főleg a katolikus egyház — néhány igen jellem­ző megnyilvánulását, különö­sen szem előtt tartva azt a lenini tanítást, amely szerint millió bűnt, szennyet, erősza­kot és ragályt, ami fizikailag tapasztalható, sokkal könnyeb­ben ismer fel a tömeg, s ezért ezek sokkal kevésbé veszélye­sek, mint a legdivatosabb „esz­mei” köntösbe bujtatott, kifi­nomult szellemi isteneszme. Rágalom és valóság A marxizmus—leninizmus, melynek elméleti alapja a dia­lektikus materializmus, forra­dalmi tudomány és minden­ható erejű, mert igaz. Ez a tu­domány, a különböző reakciós, áltudományos ideológiai áram­latok és rendszerek ellen har­colva, a proletariátus forradal­mi osztályharcának tüzében edződött acélossá. A marxista- leninista ideológia kiállta az idő próbáját, s legyőzhetet- lennek bizonyult. Vitathatatlan tény, hogy egyre növekszik a marxista- leninista világnézet tömegbe­folyása szerte a világon. Ma már nincs olyan erő, amely meggátolhatná a marxi—lenini ideológia térhódítását és a tu­dományos szocialista eszmék gyakorlati megvalósítását, va­gyis a szocializmus ég a kom­munizmus győzelmét. Mindezt a dolgozó tömegek növekvő rokonszenvvel fogadják. Nem így azonban a különböző re­akciós körök. Ez magától érte­tődik. Bizonyíték erre, többek közptt, a magyarországi ellen- forradalmi lázadás. De a val­lásos apologetika (hitvédelem) képviselői is igen nagyfokú el­lenszenvet tanúsítanak a mar­xista-leninista ideológiával szemben. IVem kerülheti el a fi- 11 gyelmünket az a körül­mény, hogy a különböző egy­házak — élükön a katolikus egyház — fokozott hitéleti tevé­kenységet fejtenek ki annak érdekében, hogy a vallás tö­megbefolyása elmélyüljön és kiszélesedjék. A vallás befo­lyásának elmélyítése és kiszé­lesítése a tömegek között — ez a katolikus egyház egyik fő tö­rekvése. Ezt a célt szolgálja például az ún. ökumenikus Zsinat összehívása, amely arra hivatott, hogy megtárgyalja „a vallást érintő súlyos problé­mákat”. XXIII. János pápa Ad Petri Cathedram című encik- likájában a zsinat céljáról szólva, kiemeli: „Magának a zsinatnak fő célja a katolikus hit növekedésének előmozdítá­sa és a katolikus nép szokásai­nak üdvös megújítása, vala­mint az egyházi fegyelemnek időnk szükségletei szerint való korszerűsítése.” Ez világos be­széd. Azt mondhatná valaki, hogy a hitéleti tevékenység fokozá­sa az egyház belső ügye, amely ellen nem emelhető kifogás, mert ezzel megsértjük a val­lásszabadságra vonatkozó alap­elveket. Ezt az alapelvet ter­mészetesen tiszteletben tart­juk, de nem tűrhetjük azt, hogy az egyház bizonyos kép­viselői visszaélve a tényleges vallásszabadsággal — enyhén szólva —, nem egészen tisztes­séges módon igyekeznek fokoz­ni a hitéleti tevékenységet. Példának okáért, arra kérik az istent, hogy tartsa meg és vé­delmezze meg őket — mármint a papokat — hatalmasan az egyház egységének zavarói és ellenségei ellen, könyörüljön mindazokon, akik „új, hamis tanokat követnek, ... terjesz­tenek és védelmeznek”, sőt még azok számára is bocsána­tot kérnek, akik az egyház tag­jait és elöljáróit „üldözik”. Kik azok a „tévelygő testvé­rek”, akikről itt szó van? Nyilvánvalóan az ateisták és a kommunisták, akik nemcsak „eltántorodtak” az egyháztól, hanem állítólag „istentelenül üldözik” is azt. Az ún. eltán- torodást egészen természetes­nek tartjuk. De az egyház állí­tólagos üldözésére vonatkozó rágalmat határozottan vissza­utasítjuk. em lehet eleget csodál­kozni azon, hogy a je­lenlegi katolikus egyházfő is komolyan veszi azt a rendkí­vül rosszindulatú ellenséges koholmányt, amely szerint a szocialista országokban üldözik az egyházat. XXIII. János pá­pa a már idézett Ad Petri Ca­thedram című enciklikájában „atyai buzdításokat” intéz az „üldözött egyházhoz”. A pápá­nak eszébe ötlik „oly sok Fő­tisztelendő Testvérünk képe a püspökségben és annyi kedves papé és hívőé, akik száműze­tésben, koncentrációs tábor­ban, vagy börtönben vannak, mert nem akarták elárulni sa­ját szolgálatukat és nem akar­ták elhagyni hitüket”. Igen nagy „szomorúsággal” és „di- lenti anomo” szól mindazok­hoz, „akik zaklatásnak vannak kitéve és akadályoztatva van­nak a vallás gyakorlásában, akik gyakran .üldöztetést is szenvednek az igazságért’ és az isten országáért”. Igazán nagy kár, hogy a pápa az „üldözött egyházról” szólva, nem mond­ja meg pontosan, hogy milyen országokra és konkréten kikre gondol. Emiatt egy pillanatig tanácstalanul állunk a kérdés előtt. De ha fellapozzuk az en- ciklika más részét, azonnal vi­lágos lesz előttünk minden. Kiderül ugyanis, hogy azokról van szó, akik a „szűkösebb kö­rülmények között élő kategó­riákhoz tartozókat” holmi „csa­lóka ígéretekkel és hamis állí­tásokkal” csábítják magukhoz. Ezek az „egyház által elítélt tanok” képviselői, akiknek — a pápa állítása szerint — „bár­hol is kezükben van a hata­lom, minden eszközzel igye­keznek szétrombolni az állam­polgárok lelkében az öntudat legfőbb javát, — vagyis a hitet és a keresztény reménységet, valamint az Evangélium taní­tásait — és azonkívül igyekez­nek meggyengíteni, sőt meg­semmisíteni azt, amit a mo­dern emberek nagy vívmány­ként magasztalnak, vagyis a jogos szabadságot és az ember személyisége iránti méltóságot, és így felborítják a keresztény kultúra alapjait”. Ezt a min­den konkrét alapot nélkülöző jellemzést, amelyről nehezen lehetne kideríteni, hogy a pá­pa kölcsönözte-e a reakciós, imperialista propaganda fegy­vertárából vagy vice versa, már annyira ismerjük, hogy minden további nélkül tudjuk: a szocialista világrendszer or­szágairól és a kommunistákról szól a mese. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents