Népújság, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-04 / 54. szám

19*0. március I., péntek

NÉPÚJSÁG

s

Kihaló mesterségek nyomában

Eger jobb vízellátásáért

A fejlődés a maga nagy lendületével egyre magasabb ívben tör felfelé, és e fejlődésnek is vannak csendes áldozatai. Az ipar fejlődése és a mindennapi élet modern lüktetése., lassan, de biztosan kihalásra ítél egyes mésterségeket, amelyek egykor igen tisztes helyet foglaltak el. Ki emlékszik ma már a gombkötőkre, hol vannak már a szappanfőzők...? Szegődjünk hát nyomába néhány iparosmesterségnek,

A gyertyaöntő és a mézeskalácsom

Érdekes, hogy e két egymástól merőben elütő mesterség általában testvéri közösségben megfér egymás mellett. Ez nem is csoda, hiszen egykor a gyertya nyersanyaga a méhviasz volt és a mézesikalácské- szítés fontos kelléke pedig a méz. Az egri vár tövében, egy nagyon öreg házban húzódiK meg a megye egyik gyertyaöntője és mézeskalácsosa: Odry Dániel, aki édesapjától vette át e tisztes és ritka mesterségét. Miközben műhelyében a különös gyertyaöntésnél használatos szerkezeteket magyarázza. — elmondja, hogy míg valamikor csupán Egerben hatan űzték ezt az ipart, ma már csupán hatan vannak az egész megyében, mind hatvanon— hetvenen felüli öregek és özvegyek. Egy-egy van Hatvanban, Poroszlón, Gyöngyösön, Kaiban és Hevesen.

— Egy-egy jó felnémeti, vagy egerszóiáti vásárban az úgynevezett „nagyszív” mézeskalácsnak 5—6 pengő volt az ára, de sokat is eladtunk.

Megtudjuk, hogy a régi családi mézeskalácsformákat ma már az egri múzeum őrzi, mint becses ereklyéit egy kihaló mesterségnek.

— Ahány vidék, annyiféle gyártmányt szeretett a nép. Míg az Alföldön és Debrecen vidékén a mézzel készült, úgynevezett „kivert“ mézes sütemény a Kedvelt, addig Egerben és a megyében cukros sütöporos, színes díszítéssel ellátott süteményféleség volt kelendő.

Régi-régi, különlegesen, színes reliefekkel díszített húsvéti gyertyák kerülnek elő a szekrény mélyéből — melyeknek úgy hinné az ember, hogy ma már a múzeumban volna a helyük és nem tévedünk, aimikor azt írjuk, hogy hamarosan oda is kellene kerülniük, mielőtt megsemmisülnének.

Különlegesen szép mesterség a gyertyaöntés. A felfüggesztett gyertyabélre, egyre több és több stearin és viaszkeveréknek a felöntésével „hízik” a gyertyaszál, miközben már- ványlapon meg-meghengerge- tik, hogy egyenletes legyen. Odry-mester szerint a kézi készítésű gyertya tökéletesebb, mint a gyári, mert ennél mindig középen van a bél és nem ég „félre“ a gyertyaszál.

;— Ma már városi és falusi búcsú-cikk lett a mézeskalács, ■— módja a mester búcsúzáskor, s mesterségének rajongó szeretető fájdalmas mosolyt fakaszt az arcán.

A hegedű készítő

En vagyok a megye és r, város egyetlen hegedűkészítője, — mondja az öreg Báthory Géza, ott az egri ráctemplom, tövében. 1908-óta mestere a hegedűkészítésneiK és 1927-ben jött Egerbe. A katonazenekar hívta ide, hogy ellása a szükséges munkákat.

Elmondja, hogy Debrecenben tanulta ki a tudományt, de utána még hosszú-hosszú időre volt szüksége, míg valóbán hegedűkészítőnek mondhatta magát. Megjárta az egész országot — járt Aradon, Nagyváradon. Budapesten, Miskolcon, sőt Bécsben is.

Amikor a jó hegedűkészítés titka felől érdeklődöm — rejtelmes mosolyba húzódik az arca és nem felel. Végre, többszöri faggatásra megtudjuk, hogy egy-egy mester nem árulta el még tanítványának sem a legtitkosabb fogásókat. — Ügy kellett, kérem, az egyes mesterektől ellopni a hegedűkészítés tudományát — mondja. Kacsintani kellett jobbra-balra — toldja meg. Ekkor lakatos fia veszi át mosolyogva a szót: Ez volt, kérem, az igazi szakmai sovinizmus. Ha a munka során a lényeghez ért a mester, akkor elküldte valahová a tanítványát, csakhogy ne legyen otthon — ne láthassa meg a szép hangú hegedűk legrejtettebb titkát. így volt, így — bólogat Báthory néni, fia szavára.

A hegedű háta, oldala és nyaka juharfából készül, a hasa pedig lue-, vagy havasi fenyőből. Messzi országokból hozatta a mester valamikor a faanyagot a hegedűkhöz. Vonókészítéssel általában nem foglalkoztak a hegedűkészítők, az a vonókészítők munkaterülete volt. Azt rózsafából faragták.

— Amikor készítettem a hegedűimet, nem tudtam előre, hogy abból mesterhegedű lesz-e, vagy pedig csak átlagos hangszer. Ma 65 éves vagyok, de csak 6 mesterhegedűt készítettem, hatba írtam be a ne• • •

vem és a sorszámot. Kettő van belőle Egerben, kettő Amerikában, kettő pedig Olaszországban. Egy-egy ilyen príma hangszer ára nem volt olcsó, — 480—500 pengőt fizettek érte. Fél évig is kellett dolgozni egy-egy jó hangszeren. Az olcsóbb hegedűk ára 80 pengő volt.

— Van ám a hegedűnek, tetszik tudni, lelke is — mondja. Ugyanis az E-húrnál van elhelyezve egy darab fa, amelyet léleknek nevezünk. Ezt lehet állítani, ez a hegédű egyik legfontosabb része. Másik fontos alkotórész még a „gerenda”, amely a G-húmak megfelelően fekszik.

Ma már csak javításból él az idős mester, pedig egykor ő hozta helyre az egri főszékesegyház rendkívül értékes, régi, klasszikus hegedűit. Ott is ült egész javítás közben a karnagy, a nagyhírű Meiszner mester, hogy szemmel'tartsa a javítás minden fázisát. — Hej, kérem, de sok összetört hegedűt hoztak egykor hozzám a muzsikusok Egerből, meg messziföldről.

Még látni szerettem volna a különleges szerszámokat, a hegedűkészítésnél használt gyalut és miegymást, de az öreg mester nem vezetett be a műhelyébe — pedig isten ucs- cse, nem loptam volna el tudományát, nem csaptam volna fel hegedűkészítőnek — hiszen maga mondotta: „Születni kell erre, uram...”

ráérő embere tolongott szerdán délelőtt a mikófalví tanácsiháza előtt, amelynek kis tanácstermében a Heves megyei Bíróság dr. Kamrás tanácsa, ritkán előforduló s elrettentő ügyet, Bozó Józsefné bakölcei lakos férj gyilkosságának eseményeit, bűntényét tárgyalta. A községben nagy port vert fel a helyszíni tárgyalás, mert a véres esemény itt, Bozó Józsefné húgának lakásán zajlott le az elmúlt év decemberében.

Mint az a tett előzményeinek feltárásakor, már régebben kitűnt, Bozó Józsefné és férje nagyon rossz családi életet éltek, s ennek légióként a férfi volt az oka. Ivott, s mikor a' szesz hatása alatt állott, elfeledkezett magáról, ütötte feleségét. s durva bánásmódja, valamint az iszákosság követTudósitásunk címe nem elég hűen fejezi ki mondanivalónkat. Mert nem arról akarjuk olvasóinkat meggyőzni, hogy az eddigi kevésbé jó vízellátás Után most már „jobb” lesz ezen a téren a gondoskodás, hanem éppen arról, hogy a sok csapadékmentes esztendő ellenére, Egerben jó volt eddig is a vízszolgáltatás és ezután azt még jobbá kívánja tenni a város vízmüveinek igazgatósága.

Szabó József elvtárs, az egri Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat igazgatója ezzel kapcsolatban a következőket mondotta:

A Felnémet községgel megnagyobbodott Eger vízellátása szempontjából tervezés és kutatás indult a város vízhálózatának bővítésére a lakosság és az üzemek ellátása érdekében.

E célból tervbe vették, a Sánc legmagasabb pontján egy víztároló építését és a már meglevő hajdúhegyi víztartály magasabb pontra való helyezését.

— Kevesebb lenne-e a csőrepedés, ha megépül a sánci víztároló?

— Határozottan. Éppen er- iől akarok beszélni. 1927-ben, amikor Eger város vízvezetéket kapott, a vízhálózatot mintegy tízezer lakosra és csak a belvárosra tervezték. Azóta — és különösen a háború utáni években —, kivittük a vizet a külső város részekre, még a hajdúhegyi dűlőn is vannak kutak. A városban nem kevesebb, mint 53 kilométer hosz- szú vezetéken jut el a víz a lakossághoz. Ezen csöveknek

ke'zitében egyre inkább romló idegállapota kibírhatatlanná vált az idő>k folyamán. Felesége ezért az elmúlt év tavaszán külön is költözött tőle, s a kettőjük kapcsolatának megszakításával talán rendeződött volna ismét élete, de csak úgy, ha kisgyermeküket maga mellett tudja. A fiúcskát azonban az apa gondozta, s nem akarta kiadni kezéből. Ez számtalan vitára adott okot a már külön élő házastársak között, _ míg egyszer Bozóné arra határozta el magát: megszökteti férje lakásából a gyereket.

Tervének végrehajtása után azonban még kevésbé volt nyugalma. mint addig. Tudta, hogy férje nem nyugszik bele gyermeke elvesztésébe, s keresni fogja.

Mikófalvára, húgához menemajdcsak fele öntöttvas és 27 —28 kilométer hosszúságban eternit csövek. Az öntöttvascsövek hibája az, hogy Eger város talaja nedves és kénes, a több mint harminc éve földben levő vascsöveket a rozsda és a kén megtámadja. Az eternitcsövek gyártási hiba folytán nem mindig bírják el a 7—8 atmoszféra nyomást, amelyet azért kell biztosítani, hogy a víz a legtávolabbi helyre is eljusson. Ha megépül a sánci víztároló, akkor elegendő lesz a 3,5—4 atmoszféra nyomás is.

— Kisebb nyomással keves- bedne a csőrepedések száma?

— Természetesen, hiszen éppen a nagy nyomás következtében állnak elő a gyakori csőrepedések. A főcsöveknél havonta 4—15, a hálózatban havonta több száz csőszakadás fordul elő. A vízművek 80 főnyi fizikai alkalmazottal dolgoznak a fürdők dolgozóival együtt, és ezeknek a dolgozóknak nagy része éjjel-nappal készen áll, hogy a vízhálózatban történt hiba, vagy szakadás azonnal rendbe hozassák. Ha a kollégium, vagy üzemélelmezési konyha, de különösen a kórház marad víz nélkül este, ott a vízművek emberei azonnal munkához látnak és reggelre víznek kell lenni. Dolgozóink melegben, sárban, fagyban, az időjárástól függetlenül, elvégzik a rájuk váró feladatokat. 1959. évi tervünket 101,8 százalékra teljesítettük.

kült hát a kisfiúval, ahol Bozó József még megérkezésük estéjén rájuk talált. A felbőszült férfi betörte Bozóné húga lakásának ajtaját, dulakodni kezdett feleségével és annak testvérével. A verekedés hevében az udvarra kerültek, ahol Bozóné a már előbb felraga- dott fejszével négy ütéssel szétverte férje fejét.

A bíróság az előző egri tárgyaláson a vallomások és most a mikófalvi helyszíni szemle, valamint néhány újabb tanú kihallgatása után megállapította az előre megfontolt szándékosságot, s ennek alapján Bozó Józsefnél gyilkosság bűntettében tizenkét és félesztendei börtönbüntetésre és tízévi jogvesztésre ítélte.

Az elítélt fellebbezett.-ger.

— Vízhiány lehetséges-e a városban?

— A régi kutunk, amely már 34 éves, 6—7 ezer köbméter vizet ad naponta. Az új, népkerti kútból napi ezer köbmétert nyerünk, ami azt jelenti, hogy Eger város minden lakosára több mint 200 liter víz jut naponta. Ez olyan mennyiség, amit az ország egyetlen városa sem tud lakosainak biztosítani. A fogyasztás tehát indokolatlanul magas. Hozzájárul ehhez az is, hogy napról napra mind több háztáji kertészet vezeti be öntözéshez a vizet. Ennek ellenére, vízhiányról nem lehet beszélni de a vízpocsékolást nem szabad megengedni.

— Az anyagellátás terén vannak-e zökkenők?

— Nem zavartalan,'hiszen az új városrészek, így a papkert csövezési munkálatai azért akadtak meg. Közkutakatj vagy lefolyócső megrendeléseket alig igazolnak vissza a gyártó vállalatok.

Van azonban egy jobb hírünk is a közönség számára. Az, hogy megépítettünk egy két és fél vagonos jégtárolót és vásároltunk egy hűtőgépet. Ez azt jelenti, hogy tíz százalékkal emeljük a jégtermelést és ezen a téren az idény alatt nem lesz hiány.

— A fürdők, illetve a strand fejlesztésével kapcsolatban közölhetnénk-e valami újat a Népújság olvasóival?

— A fürdőkkel csak a tervek elkészülte után, a nyár derekán foglalkozunk. Az- ideig ezen a téren nemigen lesz számottevő változás.

— Csak még egyetlen kérdésre szeretnék választ kapni Szabó elvtárstól. Nem volna-e helyes a jövő télre a két gyógymedencét olcsó műanyaggal lefedni és ezzel tehermentesíteni a gőzfürdőt?

— Ez pénzkérdés — mondja válaszában Szabó elvtárs —, ugyanúgy, mint a strandkabinok szaporítása. Szeretnénk hátul/ a patak mentén összenéző kabinsorokat építeni és a meglevőket rendbehozni, csinosítani.

Már most elkezdjük a strand takarítását. Az idén még több virágot ültetünk mint tavaly, mert nagyon nagy lesz az idegenforgalom és mi szépek akarunk lenni...

O. M.

Sugár István

Tizenkét és félesztendei börtönre ítélték a férjgyilkos asszonyt

Talán négy község kicsit is

ti ,|.l|ll|llllllll|ll|ll<Hl»lltlllllll|llllllillll|ll|llllllllll'llllllllllllllllll«llllllllllllll|llllllll-|lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHIII|ll|lllll||IIIHIIIIHIUIIIIIIIIIIIIIIIIII|IIIHIIIIIIII|U|l|||||ll|l||l||l|||||ll|lllll|||imiHlllllllllll|!l|llllllillllllllllll I iiiiinini inti Iliim mii minin jiiiiiiiiiiiiiini

lllllllllllllllllllllllll

PRÜSZKÖLVE, gőzfelhőket fújtatva fékez le a Füzesabonyból indított szerelvény mozdonya a Mezőtárkányt követő állomáson. A kocsi lépcsőjéről lelépő utas első pillantása az apró állomásépület homlokzatának feliratára esik: Egerfarmos. Magasba emeli zöld tárcsáját a pirossapkás forgalmista, s a mozdony egyenletesen gyorsulva viszi tovább a szerelvényt. Lenyűgöző kép tárul elénk a »ín túloldalán. Ameddig a szem ellát, csak a piciny csíkoknak tetsző dűlóutak szürkesége bontja meg a határ egyöntetűségét, a szántás fekete színét. A faluba vezető kövesút melletti tábla már bővebb felvilágosítással szolgál, s felfedi a mezsgyék eltűnésének okát: Egerfarmos termelőszövetkezeti község.

Csjnós, réndbéntartótt házak között vezet utunk a falu központja felé. Áthaladunk az Egét patak fölé épített kőhí- don, mellettünk elhúz egy Ze- tof, trágyával megrakva a pótkocsija. Férfiak, asszonyok haladnak előttünk, vagy jönnek velünk szemben, meg-megáil- nak egy ki® beszélgetésre, azután ügyes-bajos dolgaik után látnák. Milyen a helyzet Eger- farmóson? — erre szeretnénk választ kapni;

Délelőtt kilenc körül járha- tótt az óramutató, amikor bekopogtattunk a tanácsházára.

A tanácstitkár, Juhász Lajos néhány percre félretette hivatalos elfoglaltságát, hogy tájékoztathasson bennünket.

Mikor lett Egérfarmos termelőszövetkezeti község? — hangzott az első kérdés.

— Múlt év tavaszán történt a nagy átalakulás,, s a mintEgerfarmosi helyzetjelentés

egy ezerötszáz főnyi lakosságot számláló falunkban ma csupán 31 egyéni gazda taláható, de ezek közül is többen bejelentették. hogy egyelni "már a közösben fognak. Például Kolozsvári Imre — aki eddig nagyon húzódozott, szintén ilyen húrokat penget.

KÖZBEN TÖTH ILLÉS, a tanácselnök is bejött a szobába, s bekapcsolódott beszélgetésünkbe. Ismertette a községfejlesztés problémáit:

— Harcot indítottunk a sár ellen, elhatároztuk, hogy minden utcába járdát építünk. Eddig tervünknek negyven százalékát teljesítettük. Jelenleg a házak 55 százalékában ég a villany, pedig idestova tíz éve, hogy eljutott az áram községünkbe. A további tervek élkészítését az ÉMÁSZ, a költségvetés elkészítését pedig a MEGYEVILL vállalta el, a lakosság magas összegű községfejlesztési hozzájárulással támogatja a hálózat bővítésének gondolatát. Biztosított ben. nünket táníógatáséról a megyei tanács községfejléisztési csoportja is, s reméljük, most. már nem kell sokáig várakoznunk a megvalósulásra.

Egy ajtóval odébb megyek. Lari Edit, a KISZ-titkár is a tanácsnál dolgozik: adminisztrátor. Szerény, hálk szávú lány. nem közölté velem, igaz ugyan, hógy ném is kérdeztem, hány éves, göndólorti, tizenkilenc körül léhét. Lelkesen beszél munkájáról:

— Móst készülünk a Néma levente című színdarab bemutatására, s nagyon szeretnénk, ha jól sikerülne az előadás. Már most gondolkodunk április 4- és május 1. megünneplésén. Tavaszra tervbe vettük a sportpálya rendbehozatalát, parkosítást, faültetést. Harminckilenc tagunk van, minden hétfő és péntek este foglalkozást tartunk. Többek között feldolgozzuk a VII. kongresszus anyagát. A világ térképe előtt címmel pedig különböző országokról szóló előadásokat rendezünk. Sokat köszönhetünk Dráviczki Imre tanárnak, aki mindenben szívesen segít nekünk, például az előadások megtartását is elvállalta.

MÉG EGY JELENTŐS eseményről számolt be a KISZtitkár:

— Felkerestek bennünket a 32-es AKÖV képviselői, részt vettek taggyűlésünkön, s felajánlottéin segítségüket. Javasolták, hogy építsünk szórós kapcsolatot KlSZ-szervezetük- kel, szervezzünk közös rendezvényeket, tapasztalatcserelátogatásokat. Számunkra ez sokat jelentene, s mindent megteszünk, hogy valóra Váljék a szép elképzélés.

Két csengetés között, két óra szünetében találkoztam Dráviczki Inrre tanárral, s tarsolyomban, illetve jegyzetfüzetemben Tari Edit rá vonatkozó elismerő szavaival, megkértem. fejtse ki véléményét az ifjúsági szervezet munkájáról.

— Hamarosan végére érünk a Vll. kongresszus anyaga tár. gyalásámak, ezt azért is tudóm

ilyen biztosan, mert én vezetem a politikai oktatást — mondotta. —1 A színdarabot lelkesen tanulják a fiatalok, helyesebben már tudják, csak a csiszolás van még hátra. Budapestről hozattunk díszleteket, s szerény erőnkhöz mérten, szépségéhez méltóan szeretnénk előadni a darabot.

ö a színdarab rendezője. Mint aki maga is „aktív sportoló”, a sportot sem tartja mellékes dolognak:

— Hamarosan újjászervezzük a futballcsapatot női ké- zilabdacsapatunk mellé, amely a járási villámtornán harmadik helyen végzett, s az őszi bajnokságban ugyancsak harmadik helyen áll.

NEM SOKKAL ezután már a Kossuth Tsz irodája felé lépkedtem.

Az ajtón belül tartózkodók éppen a tsz tervét tanulmányozták. Rövid időre megzavartam őket elfoglaltságukban, s kérdéssel fordultam hozzájuk.

— Mi újság a termelőszövetkezetben?

— A legnagyobb újság, — válaszolt Csörgő Andor, — hogy zárszámadáskor 68 forint 35 fillért fizettünk ki egy munkaegységre.

Akadnak olyan tagjaink, mint például Ferencz Kálmán, vagy Tóth Ignác, akiknek havi átlagkeresete meghaladja a 3 5Ó0 forintot. Egyébként az elvtársak a mi patronálóink — mutat három, a beszélgeté- sünkbé békapcsolódó férfira.

— A 32-es egri Autóközlekedési Vállalat dolgozóinak megbízásából jöttünk Egerfarmos- ra, hogy felvegyük a kapcsolatot az itteni termelőszövetkezetekkel és a KlSZ-szerve- zettel. Megbeszéléseink eredményei igen biztatóak, s minden feltétele megvan annak, hogy gyümölcsöző együttműködés alakuljon, ki közöttünk. Eddig még csak az Űj Barázda darálójához szükséges csapágy beszerzésénél jártunk közbe, és a Rákócziiban a villanyszerelésiéi nyújtottunk támogatást. A továbbiakban fokozzuk a támogatást, politikai téren is.

Utam ezután az Eger-patak partjától nem messzire álló, fehérre meszelt épülethez vezetett, hogy kifürkésszem, mi újság az Űj Barázda Tsz házaié ján. Az aránylag tágas nagyteremben csak Magos Jánosné tartózkodott, körülötte megfoltozott és még javításra váró zsákok sokasága. Fürgén járt kezében a vastag tű, sűrűn követték egymást az öltések. Akad tehát elvégzendő munka az úgynevezett „uborkaszezon" idején is.

MÉG EGY AJTÓT kinyitok, s szemben találom magam Joó Miklós elnökkel, aki valami kimutatás-féléről emeli fel tekintetét. Hellyel kínált, s érdeklődésemre a következőket mondta:

56 forint 70 fillért fizettünk egy munkaegységre, annak ellenére, hogy jelentős összeget hagytunk a közös alapra. Tervbevettük egy 52 férőhelyes tehénistálló, azonkívül kerékgyártó és kovácsműhely, valamint gazdasági műhely építését.

Innen a Rákóczi Tsz-hez vezetett utam.

— Felmerült-e már maguknál a gondolat, hogy helyes volna összevonni a termelőszövetkezeteket? — tettem fel a kérdést.

— Igen. foglalkoztatja tagjainkat ez a gondolat — válaszolta Kovács elvtárs, — az elnök. Az a vélemény alakult ki, hogy ha a kisebb csoportban megszokják az emberek a közös munkát, sóikkal könnyebben megy majd az egyesülés. Az biztos, hogy a fejlődés a nagyobb gazdaságok kialakítása felé mutat.

A jó példa ragadós, ezt a találó mondást bizonyítja az egerfarmosi .úttörők kezdeményezése. Boda József iskola- igazgatóval beszélgettünk.

— Hogyan történt?

— Harminchárom taggal alakult az ifjúsági termelőszövetkezet. Cél, hogy a felnőttek példája alapján a gyerekeik szokják meg a kollektív munkát, fejlődjön bennük a közösségi érzés. Külön vezetőségiét választottak maguknak, van tsz-elnötkük, pénztárosuk, könyvelőjük, másfél hold szántóföld és 400 négyszögöl gyümölcsös áll rendelkezésükre. Már most munkához láttak, takarítanák, tisztogatják „tulajdonukat”.

— Mi szerint bérezik az ifjú téeszeseket?

— Rendes munkaegységet számítanak nekik. Ugyanúgy, mint a felnőtteknél, csak kicsiben.

MEGHÓDÍTOTTA a községet a szövetkezés gondólata. Ez most a helyzet Egerfarmoson.

Tuza István