Népújság, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-22 / 69. szám
1S60. március 22., kedd népújság 5 Aki benne él... BESZÉLGETÜNK vécsen> az jgyik ház udvarán. Az emberek, vagy öten, a holnapi ve- őmagot készítik, magam pe- iig érdeklődöm: mi újság a faluban, hogyan élnek, mit ;sinálnak? — Maga újságíró? — kérr dezi egyszer az egyik ember, iki mindeddig egyetlen szót se szólt. — Igen — mondom és már Dtt a számon a kérdés: „Miért?”, ugyanis kilétem tisztáztuk korábban, s érzem, hogy valami ok készteti arra, hogy megismételtesse velem. — Csakhogy ilyet is látok már — szól huncutkodva — még nem láttam újságírót sosem. Szemrehányás, sértődöttség? — nem tudom kivenni, annyi azonban biztos, hogy egy szikra csodálkozás sincs benne, hogy végre megkerült egy „szerkesztő”. — Nekem kellene újságírónak lenni — folytatja tovább — Ej, hogy megírnám... Mert az tudja igazán, mit kell írni, aki benne él. A többiek nevetnek és ilyesmit mondanak: ne berzenkedj már, te! Közben persze látni rajtuk: szórakoztatja őket, hogy megmondta a kóma az újságírónak. Magam is érzem, hogy megmondta... Meg ám... Mert eszembe jutott az utam, az a szorongás, ami csak fokozódott, ahogy a faluhoz közeledtünk. Sehogy sem tudtam eldönteni, hogy mit akarok. írni a tavaszi munkák indulásáról? No, az igaz, érdekes téma: szántanak, vetnek az emberek. ám szerte a | IGEN, ÍGY IGAZ, megyében mindenünnen megírhat az ember hasonló dolgot, legfeljebb a számok változnak: a terület és a vetőmagmennyiség. Mit találok hát fönt Ve- Csen, a dombtetőn épült faluban? Ez izgatott. Vajon megtalálom-e az elmondanivalót itt, ebben a községben, ahol még sosem jártam és most is csak egy röpke délutánra jöttem. Talán még azon is gondolkodtam, amit most a fülemmel hallottam: az tud írni, aki benne él; És valóban, ahogy tájékozódni kezdtem, csupa szám és csupa adat, amit hallok. H a j - d ú János, a községi tanács elnöke készségesen magyarázza, hogy szántanak, vetnek a határban. Felszántottak már vagy háromszáz holdat, elvetettek 16 hold tavaszi árpát, 30 hold zabot, az árpából több mint 100 holdat, és köményt 28 holdon. — Dolgoznak az emberek, persze, hogy dolgoznak — magyarázza és mikor a kezdés, az indulás mélyebb vonatkozásait keresem, ismét szívesen mond néhány adatot. — Alighogy tsz-község lett a falu, összehordták, az állatokat, összesen 67 szarvasmarhát hoztak be a közös istállóba. A vetőmag és a takarmány ösz- szehordása is szépen halad, most 50 százaléknál tartunk. Lejegyzek mindent, de valahogy keveslem. Tudom, sok minden történik itt ezen kívül is, nem ilyen egyszerű: dolgoznak. Megtudom, hogy a tsz földje több mint 3000 hold, lejegyzőm azt is, hogy a Rákóczi Termelőszövetkezetnek 500-nál is több gazdája van. Azt is, hogy az idén oltvánnyal is foglalkoznak majd. A JEGYZETEMBEN |S^*~ nak a sorok és lassan már együtt a tudósítás, egy rövid beszámoló Vécsről. Beszélek még a termelőszövetkezet elnökével — ha előkerül —, aztán megyek a hírrel: dolgoznak Vécsen, szántanak, vetnek. Ügy néz ki a helyzet, hogy nagyobb riport ezúttal nem sikerül és elmegyek bizony, ha nem találkozom ezzel az emberrel, aki sajnálja, hogy nem újságíró, pedig úgy meg tudná írni... — Mit írna? — Sok mindent. Valami ellenzéki tónusa van a hanghordozásának és nem tudni, hová akar kilyukadni. — Nem megy a munka? — Megy az, csak hiba van — szól és mint valami pletykát, mondja el, hogy tönkrement most is 150 ezer forint érték, mert kellett nekik oltvány ... Megfagyott a csapvessző, ma tudták meg, hogy az egész oltványozásból nem lesz semmi. .— Igén, azt kéne megírni: oda a pénz. A többiek nagy szakértelemmel bólogatnak: — így bizony. — Mák se lesz — mondja egy másik. — Az se — lódítja az előbbi. — Miért? — Nincs gép. hógy elvessük — felelik nekikeseredve. Nos, ezt írnák meg, akik „benne élnek”. Igen, nehéz a kezdet és baj is akad. Az elnök késő délután kerül elő. Izgatott: sürgősen Aba- sárra kell utaznia csapvesz- szőért. az autónkat, segíFELAJANLJUK teni emberi kötelesség. Sánta Imre elnökkel és az oltványok szakemberével. Gulyás Istvánnal átutazunk Abasárra. Mégis lesz oltvány, a szomszéd faluban adnak csapvesz- szőt. — Vécs szegény, elmaradt község volt és az emberek bizalmatlanok — mondja az elnök a visszafelé vezető úton, amikor szóba kerül, hogy mit ajánlottak, mit írjak meg. — Dolgoznak, nincs ezzel baj, de lábra kap itt-ott valami elferdített igazság. Mert mi történt most is? Az oltványhoz két vessző kell: a vad és a csap. A vadvessző valóban 150 ezer forintot ér. A csapnak valót mi gyűjtöttük a télen, mert takarékoskodni akartunk. Nem sikerült. Most derült ki, hogy nem sikerült. A csapot is vásárolni kell. Az egész mindössze ötezer forint. Megkapjuk, látja, itt, Abasáron, van elég... A vadvesszőnk egészséges, csak az történt, hogy nem sikerült a spórolás, de baj nincs. Későn, télen alakult a termelő- szövetkezet, ez a hiba, ha őszszel gyűjtjük a vesszőt, nem történik semmi. Bizalom... — Nem lesz mák, mert nincs gép! Ugyan. Ezt honnan vették? Mindössze arról volt szó, hogy most nehéz géphez jutni. Lesz azért — így mondja az elnök és megnyugtat, hogy beszélnek az emberek, de nincs azért hiba. A tsz felnevel ezer libát, a tagok adják össze a rávalót. Primitív eszközökkel, toldozott, toldozott szerszámmal bár, de az első szóra kimentek dolgozni a mezőre. Nehéz a kezdet, úgy munkálkodnak, ahogy lehet. Volna kilenc gép is, de nem lehet rámenni velük a földre, mert nedves még. Több mint ezer, holdat fogattal kell megszántani és csinálják. Megértik. hogy későn indultak, nem szántottak ősszel. Decemberben alakult a tsz, akkor már nem lehetett dolgozni. Szántanak most, segítik az új kialakulását, csak közben beszélnek... Beszélnek 150 ezres kárról, géphiányról. — Miért? — Meg kell ezt szokni — szól az elnök. — Ha az ösz- szes lehetőségeket kihasználjuk, majd elhalkul a beszéd. SZEGÉNY EMBEREK nehezen hisznek. Pedig... — Pedig a bizalom sokat segítene nekünk is — folytatja Sánta Imre. — A terveink nem illúziók. Itt a sóderbánya, eddig nem használta senki. Ez is pénz. A budapesti Egyenáramúgyár patronál bennünket. Le a kalappal azok előtt az emberek előtt. Kapunk tőlük egy téglaprést, egy szakember megtanítja, hogyan kell dolgozni vele. Az anyag itt van helyben és jó minőségű. A földünk terem, állatokat nevelünk... Az elnök elgondolkodik: — Majd nem beszélnek. „Az tudja, mit kell írni, aki benne él...” Most már kedvem volna visszamenni ahhoz az emberhez, akitől ezt a mondatot hallottam. Meg kellene neki mondani, hogy több bizalmat; ne a sötét foltot keresgélje a jövő egén, mert szebb az, és jobb is, ha bízunk abban, ami csinálunk. Dolgozik és a munkában él. A munka nehéz még, és nehéz volt eddig is. Megszokta korábban, hogy nem alaptalan, ha kétkedik. Még ebben él, és ő erről tudna írni, pedig a hit és a bizalom már más sorokat diktálna... Kiss János 99 Fűkoptatási díj66 nélkül • •« A tiszanánai Petőfi Tsz befejezte a koratavasziak vetését Megyénk legnagyobb termelőszövetkezete, a tiszanánai Petőfi Tsz, befejezte a koratavaszi vetéseket. A termelő- szövetkezet tagsága 28 vagon műtrágyát szórt el fejtrágyaként, valamint elvetettek 50 hold mákot, 30 hold köményt, 50 hold olajlent, 200 hold árpát, 167 hold borsót és 20 ka- tasztrális hold zöldborsót is. A tiszanánai . határban korán hozzáfogtak a tavaszi munkák végzéséhez és nagyszerű eredményeket értek el. Alig múlt el még az iskolai félév, de a megye általános iskoláiban, pontosabban úttörőcsapataiban, máris igen sok szó ésik a nyári programról. Mint ismeretes, ebben az évben mintegy negyedmillió úttörő vesz részt különböző táborozásokon — az ország legszebb részein. Áz üzemek, a társadalmi szervek jelentős segítséget nyújtanak már az előkészületekhez is. Ez a segítség megmutatkozik majd a táborozások alatt is. A cél az, hogy úttörőink, — akik tanulásukkal, a csapatban végzett jó munkájukkal érdemelték ki részvételüket egy-egy táborban — kellemesen és hasznosan töltsék el nyári szabadságuk egy részét. Megyénk területén is több úttörőtábor létesül majd — éppen úgy, mint az elmúlt esztendőben is voltak táborok. Fontos, hogy a táborok szervezésekor, felállításakor az illetékesek felhasználják mindazokat a helyes és jó tapasztalatokat, atnelyeket as elmúlt év adott. A rossz tapasztalatokat, azok idei megismétlését azonban el kell hagyni! Csaknem valamennyi tanács — például — ingyen bocsátotta az úttörők rendelkezésére a táborhelyet. Ez helyes és dicséretes dolog. A parádi tanács — mint ahogy egyik több százezer példányban megjelenő hetilapunk is megírta már — azonban bevételi lehetőségnek tekintetté az úttörők táborozását és igen nevetséges, de bosszantó indokolással — „fűkoptatási díj" címén — pénzt kért a táborozó úttörők vezetőitől. Ügy hisszük: nem kopott annyit az a fű a táborhelyen az úttörők táborozásától, mint amennyire megkopna a tanács tekintélye, ha ebben az évben is elfogadná a pajtások összegyűjtött pénzének akármilyen kicsi részét is, ezen az llf-Petrov-novellába. illő „jogcímen” az idei táborozásért. (—r) Nagy érdeklődés mutatkozik a korongos munkaegység-számító könyv iránt Síkfőkúton egy korábban rendezett mezőgazdasági szak- tanfolyamon érdekes új munkaegység-számítási módszert mutattak be a termelőszövetkezetek brigádvezetőinek és munkacsapat-vezetőinek. A termelőszövetkezeti tagok a tanfolyam során megismerkedtek a korongos munkaegység-számítási módszerrel. Az új számítási módszer rendkívül egyszerű, a logaritmus elvén alapszik. A számítási korongot bőrbekötött munkaegység-könyvvel együtt Egerben a vetőmagboltban lehet beszerezni. A termelőszövetkezet tagjai nagy érdeklődést tanúsítanak a könyv iránt, így a bolt első rendelése, mintegy 100 példány, már elfogyott, azonban újabb készlet érkezését várják. A könyv a munkaegység-számító koronggal együtt 57 forintba kerül. ' Sóderbányát nyitott a káli Március 15 Termelőszövetkezet Nemrég alakult meg Kál községben a Március 15 Termelőszövetkezet és máris jó munkával és szép eredményekkel alapozta meg jó hírnevét. A napokban a szövetkezet tagjai új üzemágként megnyitották sóderbányájukat, amelyben Kormos Béla vezetésével öttagú brigád végzi a kitermelést. A jó minőségű sóder igen kapós a környék építkezései számára és köbméterenként 50 forintos árban jelentős jövedelmet is hoz a szövetkezetnek. Az első napok kitermeléséből sokat eladtak Nagyút és Súlyos lakásgondokkal küszködünk az ország minden városában, éppen ezért költünk minden esztendőben többet és többet, milliárdokat lakásépítésre, hogy enyhüljenek a gondok, elégedettebbek legyenek a dolgozó emberek. De vajon valóban így vame ez mindenütt — vetődött fel a gondolat —, s nem véletlenül — az egri, Egészségház utcai lakásokat járva, az új házak lakóival beszélgetve. Mert itt a bűnös mulasztások egész sorával találkozhatunk, már néhány perces vizsgálódás után Is. Vegyünk sorba néhányat. Egészségliáz utca 3. A földszinti lakások egyik bérlője, Fehér Miklósné nehézen szólal meg. Annak idején örültek, hógy egy új lakóházban kaptak egyszoba összkomfortot, s még most is az ezért érzett hála bírja hallgatásra. A végén azonban csak kitör, mert a sok víznélküli nap, a hat hétig feltörtén hagyott előszoba, az örökösen átrakás után kiáltozó kályha, a bézárhatatlan ablakok egy háziasszony szájára se tudnak lakatot tenni. — Tessék nézni — mutat az ablakokra. — Az elmúlt esztendőben javították valamennyit, s most ugyanúgy húz be mindenütt a hideg, mint annak előtte. Nem valami örömteli dolog ez, különösen ott, ahol néhány hónapos csecsemő szeretne rugdalózni kényelmes kis ágyában. A fiatalasszony azonban most már tovább sorolja: — Mindig van valami baj. Hol a kályhát rakatjuk át mi magunk a saját költségünkön, hógy valami meléget is erezhessünk, ne csak füstöt, hol azon bosszankodunk — mint most is —, hogy a vízcsapból Nemtörődömség, hanyagság, felelőtlenség » — Uj lakóházak, régi gondokkal — megint cseppenként jön a víz, mert valahol csőrepedés van. Máskor a lakásunk alatt húzódó szennyvízcsatorna reped széjjel — pedig nem járunk mi a padlón olyan erőteljesen, hogy ez lehetne az oka —, s a szerelők hat hétig feltúrva hagyják az előszobát, amelynek kövét felbontva férkőztek a törött részekhez, minket meg közben szinte éjszakánként önt el a víz. Az ablakokon, amint a szakemberek mondták, már másként nem lehet segíteni, csak ha kibontják a falat, s új tokokat helyeznek el mindenütt, annyira megvetemedett minden farész. A vezetékeknél, meg a kályháknál ugyanez a helyzet: alapos javításra, rengeteg cserére lenne szükség. A fiatalasszony azonban még igyekszik is menteni a helyzetet: — Mit lehetett várni — mondja —, amikor ezek a lakások az elmúlt esztendőben olyan roham tempóban készültek, hogy szinte elképesztő volt, mért annyira szükség volt rájuk a hatalmas méretű lakáshiány miatt... Ezzel búcsúzik, s reményt ad számunkra: hátha az azóta épült lakások nagyobb gonddal, lelkiismeretességgel készültek. Sajnos tévedtünk. A következő épületben, az Egészségház utca 31-ben Dobi Antaléknál sem kevesebb a panasz. A nagymama, aki az egyik kisunokára vigyáz itthon és mos, elsőként azt újságolja, a védőnéni nemrégen megtiltotta, hogy a 10 hónapos kis csecsemőt a nagyobbik szobában altassák. — Füstmérgezést kaphat — idézi a gyermekvédőnő szavait az idős asszony —, mert olyan rossz ez a kályha, hogy nem melegít, hanem csak a füstöt önti magából. A kis szobában meg mindig attól rettegünk, hogy megfázik a gyerek, hiszen ott az ablakot be sem lehet csukni, hiába próbálkozunk vele szépen, vagy durván. A nagymama bosszúsan csóválja a fejét: — Én nem tudom, milyen lakások ezek. Soha semmi nincs itt rendben. Az első emeleten a szennyvízcsatorna egyszerűen szétnyílt, s mindent elárasztott a víz, a vejem meg a beköltözés után mindjárt ahhoz foghatott hozzá, hógy a konyhában a vízcsap alatt cementtel öntse ki azokat a részeket, ahová az építők nem tettek mozaiklapokat És azóta is az egyik baj követi a másikat... Pereg a szó, a panasz a nagymama ajkairól, s ezt most már még tovább fokozza a kíváncsiságot: mi lehet másutt, például a legutóbb átadott, szép szürke épületekben? Nos, igén, itt a 27-es számú házban található meg mindennek a teteje. • A második emeleti lakásban, ahová belépünk, reng a mennyezet, lassú táncot lejt a csillár. — A tetőn dolgoznak — adja meg a felvilágosítást a háziasszony. — A kéményeket bontják, egészen a padlástérig, mert a háznak ezen a részén minden lakásban hatalmas füstömlés volt reggelenként az ébresztő, ha valahol begyújtottak. Most derült ki, hogy kicsire méretezték a kéményt. De ha csak ez lenne a baj ebben a lakásban. Csakhogy ehhez csatlakoznak a széteső cserépkályhák, a vízcsapok, amelyek közül a fürdőkád feletti, már a beköltözés napján minden külön értesítés nélkül szétment, hideg zuhanyt szabadítva a lelkesedéstől felhe- vült bérlőkre. Az erkélyajtó, amelyet egész télen egy szőnyeg tartott, mert a gyártó üzemben olyan „ügyesen” helyezték el rajta a zárakat, hogy egyiknek a nyelve sem illeszkedik a félfán levő jóval magasabban, vagy alacsonyabban ásítozó bevésésekbe, a beépített bútorok, amelyekre még azt sem lehetne mondani, hogy osztályon aluli kivitele- zésűek. Mosolyogni már csak egyen tudnak a 27. számú ház második emeletének lakói. A mellettük levő ház erkélysorán, amelyen, ha végignéznek, megállapíthatják, hogy két egyforma hosszúságút, szélességűt, keresve sem találhatnának. S ezeknek a hibáknak tudatában mit tesz az Ingatlankezelő Vállalat ? László Bertalan, a vállalat igazgatója tanácstalanul tárja szét kezeit. — Mit tehetnénk? — mondja. — Nem mi vagyunk »hibásak a sok bajért, hanem az építők, a gyöngyösi Építőipari Vállalat. Rengeteg panasz jön hozzánk is és nem győzünk eleget tenni azoknak, amelyek azokból az új házakból érkeznek, amelyek már a mi kezelésünkbe tartoznak. Több bajunk van ezekkel, mint a már ötven esztendővel ezelőtti épületekkel. A rendelkezésünkre álló anyagok nagy részét az új lakóházakhoz kell felhasználnunk... Szinte hihetetlen mértékű felelőtlenség ez az építők részéről, s súlyát még az sem csökkenti, hogy az építkezés befejezése után az épületgépészeti berendezésekért hathónapi, az építményért és a beépített szerkezetekért, ajtókért, ablakokért, stb. egy évi „jótállást” vállalnak, ami azt jelenti, hogy ez idő alatt minden javítást az építő vállalat maga végeztet el — s csak utána kerül az IKV kezelésébe. Ez részben azért van így, mert vannak bizonyos „objektív” okok, várható hibák, amelyeken jelenleg nehéz segíteni. Csakhogy a lakókat az „objektív“ okok nem érdeklik. Nem vehetik tudomásul, hogy azért füstöl a kályhájuk, mert a gyár nem képes két egyforma méretű kályhalapot küldeni egy szállítmányban, vagy, hogy a beépítésre kerülő bútorokat előállító üzem éppúgy, mint az ajtókat, ablakokat készítő szakemberek nem kapnak megfelelően beVisonta községek kislakásépítőinek. Jelenleg az egri Útfenntartó Vállalat, rendelt tőlük 800 köbmétert a Tárná kompolti hídjának építéséhez. A Füzesabonyi Gépállomás részére 30 köbmétert szállítanak, 15 köbmétert pedig ajándékképpen adnak a helybeli tanácsnak, amely a községfejlesztés keretében egészségházat szándékszik építtetni. Az öttagú brigád szorgalma* munkájával naponta 5—600 mázsa sódert termel ki s a jövőben — miután a bányát gépesítik — még jobban fokozzák a termelést. száradt, jó minőségű faanyagot* illetve amit kapnak, azt is hanyagul dolgozzák fel. — Ölt megfelelő körülmények között szeretnének lakni új otthonukban. Nem kötelesek tudomásul venni, hogy télen azért követik egymást a vízvezeték nyomócsöveinek repedései, mert részben a rossz tervezés folytán elszigeteletlenül kerültek a szellőző nyílások mellé, részben pedig nyolc atmoszféra nyomást nem bíró, elektromos hegesztéssel varrott csövekből áll a vezeték. És nem lehet számukra az sem vigasztaló, hogy a kémények azért nem működnek rendesen, mert érvényben van egy rossz szabvány, amit alkalmazni kell a most épülő lakóházakon is, mert az illetékesek még mindig nem jöttek rá a legegyszerűbbre: a rosszat el kell dobni. Az Egészségház utcai új lakóházak lakói és mindenki csak egyet tud: államunk milliárdokat költ a lakásépítkezésekre, a két legutóbb átadott egri ház is több mint ötmillió (!) forintba került — s ezek ellenére egyáltalán nem öröm ott élni, mert nagyfokú felelőtlenséggel épültek ezek a lakóházak. Pedig államunk nem azért juttatja a lakásokat az arra rászorulóknak, hogy egyik gondtól megszabadulva az új lakásokban másik, sokszor nem kevésbé terhes bájt vegyenek nyakukba — mások nemtörődömsége, megalkuvása, hanyagsága miatt. Weidinger László *
