Népújság, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-19 / 67. szám

1980. március 19., szombat NÉPÚJSÁG 5 Tudósítás helyett Kínai vendégek jártak Egerben — Most, amikor ezeket a soro­kat írom, Cen Pi-cal és kísé­rője, s egyben tolmácsa, a ma­gyar egyetemet járt fiatal kö- vetsegi tisztviselő Heves köz­ség valamelyik intézményének munkatársaival találkozik ... És amikorra napvilágot lát ez az írás, mindketten ismét tá­vol lesznek megyénktől, Eger­től — tőlünk, akik vendégba­rátságunkkal, őszinte szerető­iünkkel fogadtuk őket... De éppen erről van szó ... Igen, erről, hogy valóban tá­vol kerülnek-e tőlünk ... Per­sze (nőst én sem fizikailag ér­tem és kilométerek százaiban, esetleg tízezreiben mérem ezt a távolságot... hanem... de hiszen értenek ugye? Hadd mondjam meg, én egészen biztos vagyok abban, hogy ők pontosan olyan sze­retettel gondolnak vissza ránk, mint ahogyan mi órájuk. És kellemes emlékkel távoznak tőlünk. Hogyan is lehetne másként a fogadtatás, az egész nap hangulata után. Nem kül­sőségekre gondolok, hanem például a VI. sz. iskola Csillo­gó szemű úttörőire, gyereke­sen komolykodó kérdéseikre, aztán a kórház orvosainak és középkádereinek apróságok­ban is megnyilvánuló szereté- tére, nagyrabecsülésére. És mindebből kiérződött az is: e barátság nem csupán a körük­ben megjelent két vendégnek szólt, hanem mindazoknak, akiket képviselnek, a nagy te­rületen élő, hatalmas kínai nép minden egyes tagjának. Tudósítást kellene írnom a csütörtöki nap eseményeiről. Elmondani, hogy hogyan zaj­lott le a délelőtt során az első találkozás, a TIT-ben rende­zett fogadás, amelyen többek között megjelent Mészáros Jó­zsef, az MSZBT m. titkára, Szöl- lösi Gyula, a színház igazgató­ja, Juhász Lajosné, a VI. sz. iskola igazgatója, dr. Osváth Gábor, kórházigazgató, dr. Szabó József, a KÖJÁL veze­tője ... Csütörtökön a kórház, a színház és a VI. számú általá­nos iskola látták vendégül a hozzánk érkezett külföldi ba­rátainkat. Kitűnően sikerült az ebéd, jól állították össze a programot, nagyszámú érdek­lődő hallgatta meg az előadá­sokat, nagyon tetszett a szín­házi főpróba és kellemesen teltek a negyedórák az esti pincelátogatáskor. Sokat, akár oldalakat írhatnék az esemé­nyekről. És mégsem ezt te­szem. Szeretném elhagyni a külsőségekről szóló beszámo­lót, s csupán visszaidézni a nap hangulatát, a bensőséges, őszinte barátságot, amely igen rövid idő alatt kialakult a vendégek és a vendéglátók között... És a tudósítás helyett hadd mondjam el — amire büszkék lehetünk — hogyan ismernek minket, hogyan vélekednek rólunk, a 10 milliós magyar nemzetről ott, messze Kíná­ban — 650 millióan. Hisz be­szélgetés közben természetes, hogy erről is szó esett, mind­annyian kíváncsian Vártuk a választ. És most ime néhány mondat Cen Pi-cál elvtárs válaszaiból: — Mi, kínaiak, jól ismerjük a magyarokat. A magyar mun­kásosztály, a Tanácsköztársa­ság idején is nagyszerű har­cot vívott... A világ mun­kásosztályainak történelmé­ben előkelő helyet foglal el a magyar munkásság harcainak története... igen sokat tanul­tunk tőlük. — Nagy benyomást tett ránk, hogy a kicsiny magyar népnek ilyen kitűnő például az egészségügyi helyzete, s ilyen kiválóak az orvosi mű­szereik. Sokat vásárolunk be­lőlük ... Ismerjük művészetü­ket, hiszen például színészek, zenészek gyakran keresik fel a mi hazánkat... — ösztöndíjas fiataljaink magyar egyetemeken tanul­nak ... — Most, amikor búcsúzunk, megígérhetjük, sohasem fe­lejtjük el az önök vendégsze­retetét, barátságukat. És ha el is utazunk, gondolatban soha nem távolodunk el önöktől... Igen, éppen erről van szó. Erről, hogy valóban nem ke­rülnek távól tőlünk ... Persze most én sém fizikailag értem ezt a távolságot... Hanem . . de hiszen értének ugy-é? ... (Szántó) * S Egy óra a gyakorló iskolában Magyar-történelem szakos tanárjelöltek ülnek a tan­terem hátulsó padjaiban, hogy végignézzék egyik szak­társuk bemutató tanítását. Kö­zöttük foglal helyet Annási Ferenc szaktanár és Berencz János pedagógiai tanszékveze­tő is. Még néhány perc, s a fo­lyosón megszólal a csengő, Patkó Imre elfoglalja helyét a tanári katedrán, bevonulnak a gyerekek, Heiling Jancsi kato­náshangú jelentést ad: — Osztálylétszám ... hiány­zik egy fő ... Megkezdődött a történelem- óra a Pedagógiai Főiskola gyakorló általános iskolájá­nak nyolcadik osztályában. Patkó Imre tanárjelölt beírja a naplót, majd feláll az asztad mellől, s néhány lényegre- mutató kérdéssel feleleveníti az elmúlt órán tanultakat. Iz­galmas pillanatok ezek, mert senki sem tudhatja, kire kerül ma sor a feleltetésnél. A ki­szólított két tanuló a számon­kérés során jó felkészülésről tanúskodott, s ennek megfelelő jó jegyet kaptak. Felkerül a táblára az új, fel­dolgozandó anyag címe: „A második világháború kezdete”. Feszülten figyelik a gyerekek a tanár előadását: hogyan ro­hanta le a hitleri Németország hadserege Dániát, Norvégiát, Franciaörszágot és a többi európai államot. Az összefog­laló kérdések elhangzásakor majdnem mindenki jelentke­zik, amelyből látszik, hógy ér­dekli a gyerekeket ez a téma. Amikor a Szovjetunió megtá­madása kerül szóba, még foko­zottabb a figyelem. A sztá­lingrádi csata ismertetésekor felteszi a kérdést Patkó Imre: — Miért tudtak győzni a szovjet katonák? S a válaszból, hogy: „Igaz­ságos ügyért, saját hazájuk védelmében harcoltak” — megmagyarázza az igazságos honvédő és a rabló, hódító há­ború közötti különbséget. Utolsó vázlatpontként felírja a táblára: a sztálingrádi győ­zelem fordulópont a háború menetében. A további fejlemé­nyek tárgyalása majd csak a legközelebbi történelem órán következik, mert ekkorra ki is csengettek. A tanulók kiözönlenek a fo­lyosóra, az órán részt vett szaktársak és tanárok pedig a megbeszélő terembe vonulnák, hogy elemezzék Patkó Imre tanárjelölt tanítását. Ha tör­téntek is apróbb hibák, ha akadtak is kisebb hiányossá­gok, annyi bizonyos, hogy jól­sikerült óra volt. Patkó Imre biztató reményekkel indulhat el a pedagógus-pálya néha ta­lán kissé rögös, de szép út­ján ... Tuza István Kellemes kirándulás A természet imádói vasár­naponként motorkerékpárral, autóbusszal rengetegen kere­sik fel a Mátra különböző he­lyeit, hogy egész heti munka után kellemesen töltsék a hét­végét. Sokan látogatják Mátrahá­za környékét is, ahol a Sport Szálló étterme a kirándulás végcélja. Az étterem reggel 10 órától éjfélig áll a vendégek rendelkezésére, ahol — mint Dalos László, az étterem ve­zetője elmondja — vasárna­ponként 4—500 ebédet szol­gálnak fel. A figyelmes, mindig mo­solygó felszolgálókkal, a han­gulatos Budapest Duó zenéjé­vel a vendégek igen megelé­gedettek, csak azt kifogásol­ják, hogy hétköznap este 8 óra után az AKÖV már nerti indít autóbuszt, pedig szívósén töltenék az estét Mátraházán. Ma még patakmedertisztítás — holnap erőmű A vécsi elágazó előtti völgy­ben. ott, ahol a Tamóca patak vize átfolyik a műút alatt, hétfőn vagy negyven ember látott munkához. Irtják a szúrós gizgazt, galagonyát, fűzfát és nádast, aztán elvég­zik a medertisztítást. Kérdem a munkavezetőt, hogy miért e sürgős munka? — Mi nem tudjuk, de azt mondták, hogy iparkodjunk vele. Kint voltak a mérnökök is, nagyon tanakodtak és vizs- gálgattak erre mindent, vala­mi nagy dolog készül itt, ké­rem. — Ideje is ráricbaszedhi ezt a patakot. Ilyenkor csendes, térdig alig ér a vize, de sokszor elvitte már a szénán­kat. rongálja a rétet, legelőt, még a szántókat is, mért nyári zivatarkor, meg hóolvadáskor nagyon megduzzad — pana­szolja egy nagybaiuszu vécsi atyafi. A műút másik oldalán fur­csa kis szerkezetet helyeztek el a patak fölé. A Vízügyi Tu­dományos Kutató Intézet raj­zoló vízmércével vizsgálja a Tarnóca patak évi vízhozamát. A tizenöt éves távlati tervek szerint Visonta környékén új érőművet terveznek. Ehhez nagy mennyiségű vízre van szükség. Völgyzáró gátakat és hatalmas- tárolókat kell majd építeni a környéken. A műút mellett ma még csak a bozótot irtják és égy Vízmércét helyeztek el, de „holnap” talán erőmű lesz s helyén, mert az utóbbi évek­ben magasra tettük „a hala­dás mércéjét”. (F. L.) Faji gyűlöletet szított — megérdemli büntetését özv. Mezei Lászlóné egri lakos izgatási ügye a Megyei Bíróság előtt r. Ebben a társadalmi rend­ben, amely már csaknem ti­zenöt esztendeje mind na­gyobb erőt és bizakodást ad ez embereknek íz élethez, az újat, hatalmasat építő munká­hoz, 1959. december 27-én el­hangzott a mondat: „Magának is kár volt visszajönnie Ausch- witzból...” Nem tévedés. Nem Nyuga­ton történt, ahonnan ebben az időben már mind gyakrabban érkeztek a hírek a fasizmus feltámadásáról, a horogke- reszt-mázolásokról, a faji, fe­lekezeti gyűlölet egyelőre még hamu alatt parázsló, de mind izzóbb tűzzé válásáról. Itt, megyénkben, Egerben, a Park Szálló halijában mondta ki özv. Mezei Lászlóné varrónő egy olyan emberre, akinek családja pusztult el a náci vé­rengzésben és akinek a felsza­badulás óta született kisgyer­meke — hála a nép törvényei­nek —, nem tudja már mi az: fajgyűlölet. Vitájuk volt. A férfi előzőleg kis társaságával kedélyesen beszélgetett, tréfálkozott az egyik sarokban, s egy nagy nevetés közben elhangzott szójátékot a hall másik felében ülő özv. Mezei Lászlóné ma­gára értett. Ebből kezdődött minden, s ennek befejezése volt a gyűlöletet szító mondat: „Kár volt visszajönnie Ausch- witzból...!” A két ember néhány percig tartó parázs szóváltása más­napra talán elfelejtődött vol­na, ha nem idéződik fel a más­fél évtizeddel ezelőtt ebben a lengyelországi helységben mil­liókat pusztító haláltábor. Az ügy így azonban a Megyei Bí­róság elé került, amelynek dr. Kamarás tanácsa pénteken délelőtt tárgyalta a faji gyűlö­letre izgatás bűntettével vá­dolt özv. Mezei Lászlóné ügyét. A vád minden kétséget kizá­róan beigazolódott, özv. Mezei Lászlóné még ekkor sem tudta kellőképpen felmérni tette sú­lyát. — Én a heves vita végén —, mondotta — valami nagyon gorombát akartam mondani a sértettnek, s nem gondoltam arra, hogy ez a kijelentés: „Magának is kár volt vissza­jönnie Auschwitzből...” — társadalmilag mit jelent. Nem gondolt arra. Csak ap­ró, személyét ért, hosszabb idő óta, főként képzelt bosszúsá­gokért akart ilyen módon visz- szavágni, s nem egy embernek ártott vele, hanem az egész társadalomnak, amely soha nem tudja eléggé elfeledni az auschwitzi haláltáborok létezé­sét. Ki gondolkodik özv. Mezei Lászlónéhoz hasonlóan ebben az országban erről a szörnyű­7 tonnás Skoda locsoló­gépkocsira, hosszabb gyakorlattal ren­delkező GÉPKOCSIVEZETŐT felvesz az Egri Városgondo­zási Vállalat. ségről? Nagyon könnyén meg lehetne számolni valamennyit, hiszen nincs olyan kicsit is jó­érzésű ember, aki ne vetné meg már csak azért is a fa­siszta barbárokat. Az elmúlt másfél évtized végképpen kinyitotta orszá­gunkban minden gondolkodni tudó ember szemét, hiszen az eredményeket, a hétköznapok tetteit csak látni kell, s beszél­nek azok maguktól terveink­ről, szándékainkról a jövőt il­letően is. Ezért hangzott most oly vádlóan az ügyész figyel­meztetése: — S mindez a második vi­lágháború borzalmai után, népi demokratikus államunkban történt... A bíróság is ebből kiindulva hozta meg tanácskozásán az Ítéletet. özv. Mezei Lászlónét a He­ves megyei Bíróság faji gyűlö­letre izgatás címén — mert annak kritériumát kimerítette —, öthónapi börtönbüntetésre ítélte. Ez a büntetés figyelmeztetés is azok számára, akik a len­gyelországi haláltábor helység­nevét, amely még ma is bor­zongást keltőén hangzik, a bá­nat, a milliókat pusztítókkal szembeni gyűlölet helyett így veszik szájukra, abban az or­szágban, ahol tizenöt év óta egyetlen embernek sem kell félnie a faji, vagy felekezeti üldöztetéstől. Weidinger László ÉM Borsod—Heves me­gyei Téglagyári ES azonnali belépésre felvesz 2 DÖMPER-VEZETŐT. Jelentkezés: Eger. Lenin út 13. sz. alatt, a munka­ügyi előadónál. HÁZTÁJI ÉS EGYÉNI TERMELŐK! AZ ÁLLATFORG ALMI VÁLLALAT KOCATARTÁSI ÉS SÜLDÖNEVELESI AKCIÓT INDÍTOTT, melynek keretében VEMHES KOCÁRA KÖTHETŐ SZERZŐDÉS. A szaporulatból legalább 2 darab, hizlalás­ra alkalmas, 40—60 kg közötti súlyú süldőt kell leadni, a fialástól számított 4—6 hó­napon belül. Minden leszerződött vemhes koca után 600.— forint előleget folyósít a vállalat, a szerződés alapján átvett süldőkért pedig a mindenkori szabadárnál 50 fillérrel többet. A JELENLEGI SZERZŐDÉSES ÁRAK: 40—60 kg tiszta fajú fehér hússüldő kilogrammonként 15,50 Ft, 40—60 kg hús- és húsjellegű és mangalica kilogrammonként 14,50 Ft. Használja ki a kedvező lehetőséget és még ma kössön szerződést, mert a szabadpiaci ár alakulásának bizonytalanságával szem­ben a szerződéses süldőnevelés jó árat biztosít. Részletes felvilágosítást a vállalat járási ki- rendeltségei és a községi felvásárlók adnak. SZOLNOK—HEVES MEGYEI állatforgalmi vállalat — Akadt köztünk hatvan' ^ esztendős is, de nem sokat ért ‘ annak az élet — szól és ez;* annyit jelent, hogy nem addig : ‘ kellett dolgozni, amíg bírta az j ember, hanem amíg élt. Elmond egy történetet tanul- : ságul, hogy fiatalnak is mit je- , lentett a munka. Szöktek a fa- j luból a kubikos csapatok. Éj­szaka mentek, hogy a többi ne lássa, ne csatlakozzanak,; mert több embernek kevesebb a remény, hogy munkát kap-: nak. A Tuza-csapat egyszer Nagy ( Jánost is otthagyta, megszök- '• tek előle. — Vettem a cókmókot és ' pénz híján megindultam az útnak gyalog. Kisköréről fel ! Budapestre a talicskával — | mesél és nem szól az útról, 1 csakhogy megérkezett. — Ott találtam őket a Te- [ leky téren, az volt a placc ... í Megállók, azt mondóm: jóna­pot. Köszöntek, de meg se le­pődött egyik se, csak nézték ' a földet. — Van munkátok? — kérdem. Azt mondják: nincs. ! Egy hétig csomagot hordtunk 1 az állomásnál és ott aludtunk > az eresz alatt. Majd én talál­tam munkát egy Mándoki ne­• vű építésznél, nem adtaim visz- ‘ sza a kölcsönt, elhívtam őket * is. Szegények voltak, az volt a " bűnük. “ ELMONDJA MÉG, hogy az ? első felesége tüdővészben halt meg, és ő éppen Miskolcon járt, mikor az asszony lehúny- " ta a szemét. Elgondolkodik ismét és me­gint a mára terelődik a szó: arról beszél, hogy milliomos a tsz, az ő termelőszövetkezetük. Kiss János fordul a szó mindig, észre sem veszem é~ már elszakadt a múltról szóló beszélgetés fo­nala; HALLGATOM, hogy a kis­körei Dózsa már 1953-ban is jó tsz volt, csak rizsből 23 000 forint értéket kapott Nagy Já­nos és akkora lakodalmat csa­pott a lányának, hogy még ma is emlegetik a faluban. Két fia még otthon él, há­rom gyerek már elhagyta a házat. Otthon mindenkinek van négy öltözet ruhája, hozzá cipő. Rádió szól a szobában, három kerékpárjuk van, kar­órája mindenkinek, sőt vettek egy harmonikát is. A kisebbik fiú azt mondja: halász lesz ő is, mint a bátyja. — Mindig azt mondom: jó, legyél, de ahhoz is érettségi iskola kell. — Így magyarázza Nagy János, a kiskörei öőzsa Tsz tagja, akihez azért jöttem, hogy a múltjáról írjeik. Brigádvezető. 1945. február 2 óta párttag. Pontosan tudja a dátumot, most volt 15 éve, hogy a tagkönyvet kapta. — 1920-ban 16 éves voltam, mégis mennem kellett a falu­ból, a gazdák nem álltak szó­ba velem, mert 1919-ben sze­rettem a gombot pirosra fes­teni — emlékezik és ez a jó alkalom, hogy ismét a múltat hozzuk szóba. — Engem az élet 50 esz­tendős koromig jól felkészített a párttagságra — mondja. Elgondolkozik hosszan. Ala­csony, megviselt ember. — Meddig bírta volna a ku- bikolásfc? VICCELNI AKAR, de el sem mosolyodik. Ki tudja, milyen nyomortanyák ’ épe elevenedik meg ilyenkor. Hatan voltak testvérek, apja, anyja cseléd, tapintatlanság tovább kérdez­ni, feszegetni a gyermekkort, amelyben — szomorú, de igaz — az a szép, hogy elmúlt. Nagy János sohasem mondja az ifjúságáról, hogy „a mi időnkben”. Nem vallja szíve­sen magáénak a gyerekkorát. — Hány osztályt járt? — Kettőt... — és ezt ne­hezen mondja ki. Magyarázza is mindjárt, hogy pótolta már. Igen sokat olvasott az utóbbi években. A kisebbik fiától minden este kikérdezi a lec­két. Sokat olvasott, mert a könyv sokat ér; írni, olvasni, az az élet. — Mondom itt sok ember­nek, olyanoknak is, akik hat elemit jártak, nem tudjátok kiszámolni a munkaegységet, nem tudjátok mennyit dolgoz­tatok, mert sohasem vesztek kezetekbe egy könyvet. Beszél, beszél és érzem, hogy restelli azt a két elemit. Ugyan ki helyett restellkedik? Ki a hibás, hogy csak két osztályt járt? Nem volt annyi idős, mint most a legkisebb fia, amikor már kanász volt és kisbéres, félkommencióért. Já­szolban aludt és ostorral kel­tették. — Nálunk a házban megta­lálni a könyvet. Szövetkezeti ügyvezető koromban, majd itt : a termelőszövetkezetben is : vettem jónéhányat... , Ezzel megint csak itt tar­tunk- a jelenről beszél. Ügy (Tlu^wj^tmicL KISKORÉN, a 30-as évek­ben 360 kubikos élt és közü­lük valónak vallotta magát Nagy János. Odatartozott a földnélküli, kétkezi munkások­hoz, akik másnak dolgoztak: ha arattak, ha a talicskát tol­ták, mindig, egyaránt. Azt mondja most Nagy Já­nos, hogy regényt írhatnának az életéből, mert néhány esz­tendeje tudja, mit jelent a re­gény és amióta tisztában van ezzel a fogalommal, rájött arra is, hogy az ő élete is téma... Bár szomorú lenne az első kö­tet — szomorú könyv. Huszonegy esztendeig volt kubikos, két évtizednél is több ideig járta az országot: talics­kával, ásóval, lapáttal, csá­kánnyal ... Hűséges bajtársak a szer­számok, jóban, rosszban együtt a gazdájukkal, kenyeret kere­sett velük, még sincs belőlük ma már egy szilánk, vagy egy pléhdarab sem. — Kiirtottam a háztól min­dent, hogy véletlenül se em­lékezzek — így mondja Nagy János, mert emlékeztetnék és az rossz dolog. Nem szereti a múltat boly­gatni és hogy noszogatom, mondja el az életét, a szüle­tésénél kezdi ugyan, de 40 esztendőt két-három mondat­ba sűríti össze és onnan foly­tatja, ahol legszívesebben a vi­lágra jött volna, az élete de­rekától: 1945-től. .— Mikór földet kaptunk... — A regény elejéről szól­jon. Mi volt az apja, Jani bácsi? — Cseléd, aki jött-ment az országban. Változatos élete volt, nem mondom: hol uraság, hol püspök, így váltogatta...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents