Népújság, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-11 / 35. szám

nepüjsag 1960. február 11.; csütörtö.-Zu. vTmíW A MISII sikerrel Rajtolta végre 1939. évi programját Egyre több a hlSZsportkörök száma A MEGYEI ifjúsági sportbizott- Bág elnöksége az elmúlt év január­jában egyéves programot dolgozott ki, amelyben vázolta az 1959. évi legfontosabb feladatokat. Egy év elmúltával megállapít­hatjuk, hogy a MISB a program­ban meghatározott feladatok több­ségét sikerrel teljesítette. A sport­körökben újjáválasztották a veze­tőségeket és ezeken az újjáválasz­tó közgyűléseken általában az volt tapasztalható, hogy a sportkö­rök örömmel fogadják a KISZ irányítását. A MISB irányítása alatt jelenleg 78 községi sportkör működik 481i taggal, akik közül 450 a sportoló nők száma. Az elmúlt évben 3665-en vettek részt a különböző sportrendezvényeken. Ugyancsak a MISB irányítása alatt működik nyolc középiskolás sportkör 2241 taggal, valamint négy ipari tanuló sportkör 1030 taggal. 1959-ben 22 KISZ alapszervezet mellett létesült természetjáró szakkör, amelyek tagjainak 6záma 449 fő. A MISB a kiírt bajnokságok le­bonyolítása mellett a tömegsport fellendítését tartotta egyik legfon­tosabb feladatának. A spartakiád- versenyeken összesen 6870 falusi parasztfiatal vetélkedett egymás­sal, de ugyanilyen eredményesek voltak a VIT jelvényszerző verse­nyek is, hiszen a megye területén az eddigi felmérések szerint mint­egy 7000 fiatal szerezte meg a VIT jelvényt! Feledhetetlen élményt nyújtott az egri Béke és barátság ünnepi sporthét, abból is különösen a zá­róünnepély, amelynek keretében mintegy 2500 fiatal szebbnél-szebb gyakorlataiban gyönyörködhetett a félezerre rúgó nézőközönség. Ha­sonló sportünnepélyeket rendez­tek Gyöngyösön, Hatvanban és sok községben is, az egercsehi sportünnepélyen például 1500 fiatal vett részt! Ugyancsak a tömegsportot szol­gálta az április 4-én Kékestetőre indított hálastaféta, amelyben me­gyénk minden községe képvisel­tette magát. A VIT staféta is ke­resztül haladt Heves megyén és ehhez megyénk 45 községe csatla­kozott; A megyei TST-vel közösen a MISB igyekezett kiszélesíteni a „Tanulj meg úszni** mozgalmat, melynek keretében Hevesen és Tarnamérán az egri úszóválogatot­tak bevonásával bemutatókat ren­dezett. AZ ISKOLAI sportkörökben a KISZ és a sportköri vezetőség egyre több közös házibajnokságot bonyolított le. A hatvani Bajza, az egri Dobó gimnázium, vala­mint az egri iparitanuló intézet járt e tekintetben az élen, az egri Gárdonyi gimnázium pedig nagy­szabású ünnepi sporthetet rende­zett a Tanácsköztársaság 40. év­fordulójának tiszteletére. Hasonlóan jelentős volt a javulás falusi sportköreinknél is. Amíg 1958-ban úgyszólván a labdarúgás volt az uralkodó sportág, 1959-ben már más szakosztályok is életre keltek és számottevő fejlődésnek indultak. A füzesabonyi járás te­rületén például férfi és női járási kézilab da-baj noks ágokat bonyolí­tanak le. A sportkörök vezetőségei egyre jobban felismerik a téli es­ték által nyújtott lehetőségeket ar­ra, hogy a sportköri tagok részére programot biztosítsanak. Ilyen sportköri estéken tárgyalták meg sportköreink a párt művelődési politikájának sporttéziseit és hív­Gro8Ícs Gyula Gyöngyösön Ma este Gyöngyösön, a járási kultúrházban érdekes sportese­ményre kerül sor. A Gyöngyösi Bányász Sportkör meghívására Grosics Gyula, a sok­szoros magyar labdarúgó váloga­tott kapus tart élménybeszámolót. A rendezvény 18 órai kezdettel ke­rül sorra, amely iránt máris vá­rosszerte nagy az érdeklődés. A Gy. Bányász SK elnöksége ezúton is meghívja a város sportszerető közönségét. Közgyűlés A Gyöngyösi Spartacus SK feb­ruár 13-án, szombaton este 18 óra­kor, a gyöngyösi sportpályán levő klubhelyiségben tartja 1959. évi évzáró közgyűlését. A közgyűlésre ezúton is meghív­ják a sportkör rendes és pártoló tagjait. tak meg élsportolókat élmény- beszámolók tartására. Jól sikerült például a tarnamérai élménybeszámoló és a tiszanánai asztalitenisz mintaedzés. A KISZ sportkörökben az elmúlt évben erőteljessé vált a nevelő­munka is, aminek következtében a sportolók közelebb kerültek a KISZ-hez. örvendetesen növekszik a KISZ tagok száma az Egri Vasas úszószakosztályában és előrelát­hatóan rövidesen sor kerül a KISZ-csoport léterhozása is. Hasonló jó példát találunk Dor- mándon, Andornaktályán, ahol a sportmunka egybeforr a KISZ egész tevékenységével. Nagyon fontos jelenség, hogy járásonként átlagosan 9—10-re te­hető azoknak a KlSZ-sportkörök- nek a száma, amelynek tagjai rendszeresen részt vesznek a kongresszusi olvasókörökben. Javult a káderképzési munka is. A KISZ megyebizottság vezető­képző táborában 40 falusi sport­vezető lett kiképezve, akik alkal­masak arra, hogy a KISZ politi­kájának szellemében vezessék a sportköröket. Ugyancsak sikeres volt a falusi pedagógusok részére rendezett kézilabda társadalmi ed­zőképző tanfolyam, amelynek 38 hallgatója volt. Ezek közül sokan még nem tudtak beilleszkedni a sportkörök életébe, de például Kálban Galambos László máris eredményes és kitűnő munkát vé­gez. A középiskolás sportkörökben az osztályok sportvezetőit — hasonló­an az iparitanuló intézetekhez — 24—32 órás tanfolyamokon, a KISZ-szervezetek sportfelelőseit pedig központi táborban képezték ki. A KISZ vezetőképző táborban 35 túravezetőt képeztek ki a ter­mészetjáró sportág részére, ami rendkívül jelentős e fontos sport­ág fejlődése szempontjából. A SPORTKÖRÖK örömmel fo­gadták a hatvani járási KISZ VB és JTST elnökségének felhívását a pályaépítési mozgalom megindítá­sára. Ennek eredményeként az el­múlt évben társadalmi munkával létrehozott létesítményeink értéke elérte a 892 ezer forintot. Ebből mintegy 468 ezer forintra rúg a tiszta társadalmi munka. Meg kell dicsérni a hatvani járás sportkö­reit, valamint a gyögnyösi MTH iskola fiataljait, akik egy kézilab­da pályát és egy öltözőt építettek mintegy 150 ezer forint értékben. A MISB 1959-ben jelentős anyagi támogatást nyújtott sportkörei ré­szére, ami felszerelésben mintegy 60 ezer forintot tett ki. Ezenkívül 30 százalékos utazási kedvezményt is biztosított. Az elért eredmények mellett per­sze, van még sok hiányosság is. Falusi sportköreink némelyikénél még mindig csak a labdarúgást tartják sportnak, s mondanunk sem kell, hogy az ilyen egészség­telen szemlélet milyen károkat okoz a falusi fiatalok nevelésében. Kevés a hozzáértő sportvezetők száma is és sok esetben maga a sportkör elnöke intézi a sportkör összes ügyes-bajos dolgait. Az is nagy baj, hogy a KISZ alapszer­vezetek nem mindenütt kapcsolód­tak be aktívan a falusi sportmun­kába. Az pedig már jelentős hiba, hogy a hevesi és a hatvani járási KISZ-bizottságok nem ismerik fel a sportot mint eszközt az ifjúság nevelésében és a sportmunkára egyáltalán nem fordítanak gondot. Jelentős hibának számít, hogy a MISB ez ideig sem tudott meg­felelő összhangot teremteni a szakszervezetek megyei tanácsá­val, s így az üzemekben sehol sem jöttek létre tömegsport bizottsá­gok, amelyek például szorgalmaz­ták volna a VIT jelvényszerző versenyeket. Jellemző, hogy a me­gyében egyedül a Mátravidéki Erőmű fiataljai indultak a VIT jelvényszerző versenyeken .; s VÉGSŐ SORON azonban — a fel­sorolt hibák ellenére —, komoly munkát végzett a MISB, főleg a tömegsport kiszélesítésében és a sportoló fiatalok nevelésében. Újjáalakult az adáesi labdarúgó-szakosztály Ismeretes, hogy az Adáesi KSK labdarúgó csapata az 1958—59. évi labdarúgó bajnokságban gyengén szerepelt, kiesett a megyei I. osz­tályból és az 1959—60. évi idényben a kiemelt járási bajnokság rész­vevője lett. Ebben a bajnokságban a csapat nem képviselte úgy az adáesi szí­neket, mint ahogyan azt elvárták volna tőle, a játékosok, valamint a közönség is kedvét vesztette, amelynek az lett a vége, hogy az együttes — szégyenszemre — visz- szalépett a bajnokságtól. Ezt a sportnélküli életet azon­ban nem nézte tétlenül Nagy­váradi János testnevelő tanár, megfelelő szervező munkával köz­gyűlést hívott össze, amelyen ki­mondották az adáesi labdarúgó­szakosztály újbóli megalakulását. A szakosztály vezetőségében sok lelkes, sporthoz értő szakember kapott helyet, az edzésekkel pedig Nagyváradi János testnevelő tanárt bízták meg. Az adáesi labdarúgók nagy kedv­vel készülődnek az elkövetkezendő feladatok megoldására, s remélik, hogy az új bajnokságban méltóan megállják majd a helyüket. SZECSÉNYI JÓZSEF W­Érdekességek az eddigi olimpiákon Tragédiák a győzelem árnyékában Megszokott kép, hogy a nagy győzelem az olimpiai bajnokság után kicsit remegő ajakkal, könny­be borult szemmel áll a versenyző a fényképezőgép lencséje elé és meghatottan nézi a győzelmi' ár­bocra felkúszó lobogót. Hosszú hónapok, gyakran évek önfelál­dozó, sok lemondást követelő munkája, titkos remények valósul­nak meg ezekben a megható jele­netekben, hiszen minden kiváló sportember vágya, hogy egyszer ott állhasson majd az olimpiai do­bogón. írói tolira kívánkozó drámai ösz- szecsapás zajlik le a szemünk előtt akkor, amikor megvan a te­hetség, az akaraterő, a sportember eljutott már az olimpia színhe­lyére is - és a várva-várt siker mégis elmarad. Emlékezünk még a Dorando- esetre. 1908-ban Londonban ez a nagyszerű futó már ott állt a győzelem kapujában, amikor iz­mai felmondták a szolgálatot és a maratoni futás utolsó méterein csuklott össze, közvetlenül a cél előtt. 40 évvel később, ugyancsak a londoni stadionban, csaknem ugyanez megismétlődött. A 21 esz­tendős belga Gaillyt azzal küldték el az olimpiára, hogy az első há­rom közé kerül. A fiatal futót ez Gyöngyössolymosiak Török szent mi klóson A törökszentmiklósi JTST érde­kes versenyt bonyolított le. amely­nek során sakk- és asztalitenisz sportágakban Mezőtúr, Fegyver­nek. Kengyel, Tiszabő, Törökszent- miklós, örvényes és Gyöngyös- solymos fiataljai mérték Össze erőiket. A verseny a falusi dolgo­zók spartakiádjára való felkészü­lés jegyében folyt le. A gyöngyössolymosi asztaliteni­szezők: Óvári, Deák, Csillik össze­állításban Mezőtúr után a máso­dik helyet szerezték meg. A szép helyezés dicséretre méltó, hiszen a gyöngyössolymosiak kora hajnali ban ültek vonatra és megérkezé­sük után azonnal játszaniok kel­lett. A törökszentmiklósi járási TST elnöke ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben Szolnok megyei spor­tolók látogatnak el Gyöngyössoly- mosra és igyekeznek a gyöngyösi, valamint a törökszentmiklósi járás sportbeli kapcsolatait kiépíteni. A gyöngyösi járás sakkozói feb­ruár 14-én, vasárnap Gyöngyösön a járási tanács nagytermében tart­ják spartakiád járási döntőjüket. A verseny délelőtt 10 órakor kez­dődik, egyéni és csapatbajnokság formájában. a vágy űzte-hajtóttá 41 kilométer és 80 méteren át. A pokoli hőség­ben is végig vezetve, elsőnek ér­kezett a Wembley stadionba. De a végén, az utolsó 400 méteren be­következett a tragédia. A belga bajnok lépésről lépésre vesztette erejét, térdei összerogytak, s lát­szott rajta, hogy már nem a tu­data, csak a szíve hajtja. Centimé­terről centiméterre vánszorgott, térdrerogyott, majd új erőre ka­pott ... A gyengébb idegzetűek már nem tudták nézni ezt a ver­gődést és a kijárat felé indultak, de az egetverő üdvrivalgásra is­mét visszafordultak. A maratoni kapuban ugyanis új versenyző tűnt fel az argentin Cabrera, majd közvetlen nyomában az angol Ri­chards. És most olyan kegyetlen üldözőverseny kezdődött, amely­ben szívünk a belgáért aggódott, de tenyerünkkel, ütemes tapsunk­kal az argentint és az angolt haj­tottuk a cél felé. S amikor a cél előtt 100 méterrel előbb Cabrera, aztán Richards be­fogta és elhagyta a belga fiút, már csak azért szurkoltunk, hogy legalább a harmadik hely a belgá­nak jusson. Nem is Gailly, inkább a 100 000 néző vitte tovább az esz­méletét és az erejét vesztett fiút a cél felé, aki 10 centiméterrel a 42 kilométer 195 méter után, de már a célon túl, összerogyott. — Orvost! Orvost! — kiáltoztak a rendezők. Az injekció hatására nemsokára magához tért a belga fiú: — Hányadik lettem? — suttogta. — Gratulálunk, harmadik. Gailly lehunyta a szemét és in­kább magának, semmint környe­zetének ezt mormogta: — Mégiscsak sikerült... Helyesbítés Tegnapi számunkban, sajnálatos elírás folytán, tévesen közöltük az Egri Vasas—Egecsehi Bányász ba­rátságos labdarúgó-mérkőzés ide­jét. A mérkőzést szerdán játszot­ták Járási úftörc­sesfckim^noisság P©íőfil»ányön Február 7-én Petőfibányán ren­dezték meg a járási úttörő-sakk­bajnokságot. A hatvani járás nyolc iskolájának 11 csapata in­dult a küzdelmekben. Végül is Petöfibánya A. csapata nyerte meg a vándordíját 81 pon­tos összeredménnyel. A második helyre a Hatvani II. sz. iskola, a harmadik helyre pedig a Lőrinci Erőmű csapata Került. A további sorrend: Petöfibánya B, Apc, Lő­rinci Erőmű B. Zagyvaszántó A, Hort. Ráz sasz entrriárton, Ecséd, Zagyvaszántó B. Az egyéni verseny eredménye: 1. Arii Attila (Hatvani II. sz. isk.), 2. Horváth András (Petöfibánya). 3. Kurfürst István (Lőrinci Erő­mű). A részvevők száma és a küzdel­mek alatt kialakult egészséges ver­senyszellem azt mutatta, hogy a járás úttörői a tanulás mellett szí­vesen vetélkednek egymással a sportban is. És ez így helyes: mű­velt, egészséges sportoló ifjúságra van szükségünk! A Népújság toSé-üpplsi 7. HÉT: 1. Alessandria—Bari 1 x 2. Bologna—Genoa 1 x 3. Inter.—Atalanta 1 4. Juventus—Padova 1 5. Lanerossi—Spal 1x2 6. Napoli—Fiorentina 2 x 7. Roma—Milan x 1 8. Sampdoria—Palermo 1 9. Udinese—Lazio 1x2 10. Cagliari—Torino 2 x 11. Como—Marzotto 1 x 12. Novara—Modena 1 2 Pótmérkőzések: 13. Catania—Triestina 1 14. Catanzaro—Venezia 1 15. Sambenedetese—Reggiana 1 16. Monza—Verona 1 HIRDESSEN A Tigfyujfgcfj BAtJ JÓKARBAN levő Schneket, bécsi zongora eladó. Rácz, Eger, Csíky Sándor u. 19. CSODASZÉP lesz minden nő, már egy kezelés után szövetkezeti kozmetikánkban, Eger Dobó tér 1. Telefon: 58-82. A MŰM egri, füzesabonyi, hatvani iparitanuló intézetei az építőipar számára 14— 17 évig, BEJÁRÓ IPARI TANULÓKAT VESZ FEL április 1-ével kőműves, ács, festő, parkettás, bur­koló és üveges szakmák­ban. Jelentkezni lehet a fenti intézeteknél írásban vagy személyesen. NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József: Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 8. Telefon: 56-74. 56-78 Postafiók: 83 Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsllinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiök: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródy Sándor u. 4. Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dili egy hónapra U ft, Községfejlesztési tervteljesités: iGO százalék Szarvaskő a legkisebb közsé­gek közé tartozik, mégis szá­mottevő eredményeket mutat fel évről évre a községiéi lesz- tési tervek megvalósításában Az 1959. évre is reális terv ké­szült. amelyet az bizonyít, hogy a megvalósítás mértéke 100 százalék. A terv feladatai­nak megva’ósítására 44 ezer forintot, ezenkívül 11 ezer fo­rint értékű társadalmi munkát és ugyancsak 11 ezer forint értékű helyi anyagot használ­tak fel. Az összegből utat épí­tettek. iskolát és orvosi rende­lőt úiítottak fel. ezenkívül bő­vítették a villanyhálózatot is. Vízhálózat-bővítés F üzesabonyban Füzesabonyban az ez évi köz- ségfeilesztési alapból nagyobb arányú vízhálózat-bővítést va­lósítanak meg. A meglevő ar- tézikút vizét elvezetik a Zrínyi úton egészen a Tárkányi út sarkáig. Ezenkívül csatornáz­zák a Dózsa György úti árkot, s megszüntetik a Hősök úti fer­tőt. A munkák kivitelezésére 164 000 forintot terveztek A község lakosai is részt vesznek a csatornázási munkákban, vál­lalták. hogy a munkák során 45 000 forint értékű társadalmi munkát biztosítanak. 1960 március 1-től mindennap megjelenik a Népújság gyöngyösi kiadása. Hírekben eseményekben képekben gazdag tudósítások a város és a járás életéből. gyöngyösi kiadása ★ Olvasd, terjeszd, a te lapod! ★ Előfizethető a postahivatalokban, postáskézbesítőknél, aktíváknál. Az ÉM Heves megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz: ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖKET, TECHNIKUSOKAT, MŰVEZETŐKET, valamint ÁCS. FESTŐ, VlZVEZETÉKSZERELÖ, BURKOLÓ és PARKETTÁSOKAT. Jelentkezni lehet az ÉM Heves megyei Áll. Építőipari Vállalat központjában. Gyöngyös, Egri út 30. Figyelem ! Leszállították az erra árát! az Állami vakcinatermelö intézet értesíti vevőit, hogy az ERRA árát leszállította. Vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövet­kezetek az Állami Vakcinatermelő Intézetnél (Budapest, XIV., Zászlós u. 31-33.) 54,50 Ft-os kg-onkénti bruttó termelői áron; Földművesszövetkezetek, és viszonteladók a Kertészeti Magtermeltető és Vetőmagellátó Vállalatnál (Budapest, VII., Rottenbiller u. 33.) 58,30 Ft-os kg-onkénti nagykereskedelmi áron; Egyéni vásárlók a földművesszövetkezeti vető­magboltokban és baromfikeltető állomásokon kilogrammonként 67.— Ft-os fogyasztói áron szerezhetik be az erra takarmánykiegészítőt. Szerződ jünk baromfi nevelésre, hizlalásra csirke átvételi ár május 31-ig 60 dkg súlyban 27.— Ft/kg. HÍZOTT liba átvételi ár augusztus 1-től ... ... ......... 20.— Ft/kg. HÍZ OTT KACSA átvételi ár augusztus 1-től ... ......... 19.— Ft/kg. PUL YKA átvételi ár november 1-től ... ... .. ... 17.— Ft/kg. átvételi ár november 20-tól ... ... ... ... 18.— Ft/kg. ELŐNYŐS FELTÉTELEK! ELŐLEGET FIZET A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET Bővebb felvilágosítást a baromfi felvásárlónál! Már most igényeljen napnscsirké 1

Next

/
Thumbnails
Contents