Népújság, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-27 / 49. szám
A r '* ' VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! Világhírnévre tör a Hatvani Konzervgyár AZ MSZMP HEVES MEGY El BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XI. évfolyam, 49. szám Ara 50 fillér 1960. február 27., szombat A magyar ipar hírneve Külkereskedelmi szerveink — különösen az utóbbi években — jelentős és egyre növekvő export-forgalmat bonyolítanak le. Exportunk nagyobb része a Szovjetunió és a szocializmust építő népi demokráciákba irányul, de számottevő üzletkötéseink vannak a nyugati országokkal is. A külkereskedelemben bekövetkezett javulás, és jelenleg is tapasztalható fejlődés népgazdaságunk erejét mutatja. Magyarország ma már nem az a rozmaringos- hortobágyos-gulaschos idegenforgalmi egzotikum, mint akár csak húsz esztendővel ezelőtt volt a soknyelvű bédekkerekben, hanem olyan ország, amely fejlődésével, eddig elért eredményeivel — s nem 5 utolsósorban a hortobágyi romantika mögött meghúzódó népnyomor megszüntetésével — vívott ki tekintélyt magának szerte a világon. Az eddig elért eredmények — most csak külkereskedelmi, és elsősorban export-szempontból tekintve — nagyok. Az elmúlt esztendőben megrendezett brüsszeli világkiállításon s sok magyar siker, azaz sok aranyérem és egyéb, magas elismerés tanúskodik erről. Néhány szerszámgépünk, berendezésünk — nem kis nemzeti büszkeséggel állapíthatjuk ezt meg — világviszonylatban az elsők között van. Az esztergagépek, marógépek, különféle műszerek mellett említsük csak meg fiatal televízió gyártásunkat. A legújabb, ötvenhárom centiméteres képernyőjű készülékünk — a múlt évi Brao-i nemzetközi kiállítás mutatta ezt meg — minőségben magasan felülmúlta a nagy nyugati cégek gyártmányait és ma már — lehagyva ezeket a cégeket — a Nyugat is vásárol tőlünk nem is kis tételekben készülékeket. Ebben az évben például Angliának szállítunk több ezer magyar gyártmányú televíziót. Nagy a kereslet a világpiacon a magyar precíziós műszerek iránt is. Műszergyártásunk hatalmasat fejlődött az elmúlt években. Kitűnő tudósaink. kutatóink, kiváló szakmunkásaink vannak, akik a legmagasabb igényeket is ki tudják elégíteni. Nincs és az utóbbi években nem is volt olyan nemzetközi kiállítás, amelyen a magyar műszeripar ne aratott volna számottevő sikert. De exportálunk egész gyárakat, teljes konzerv- ipári és malomipari berendezéseket. Malmi berendezéseink világhírűek és keresettek is a világpiacon. Kevés anyagfelhasználással járó. sok precíziós munkát igénylő exportcikkek előállítása iparunk számára fontos feladat — ez tükröződik a ma jd 1961-ben kezdődő új ötéves tervünk már nyilvánosságra hozott irányelveiből is. Exportunk fontos szerepet játszik valutagazdálkodásunk alakulásában, s így szorosan összefügg terveink megvalósításával. Fejlődő iparunk képes és mindinkább képes lesz e tervben rögzített feladatok megvalósítására. s a magyar ipar hírneve tovább gyarapodik szerte a világon. Orvottlaká# épül Noszvajon Noszva j lakóirak régi vágya vált valóra, amikor a község orvost kapott. Azelőtt a legzordabb időben is, ha a beteg állapota sürgős beavatkozást igényelt, szekéren kellett nemegyszer, a vaksötét éjszakának rekivágni. Ma már erre nincs szükség és éppen ezért, hogy orvosuk megfelelő otthonra találjon, modern, új lakás építését tervezik a községben. A terv remélhetőleg rövidesen valósággá válik, mert ami a legfontosabb, a pénz már rendelkezésre áll az építkezéshez. (v.) — 150 EZER forintos beruházással hozzák rendbe már a közeljövőben az egercsehi művelődési otthont. A munkálatok elvégzése után rövidesen ismét birtokukba vehetik második otthonukat az egercsehi fiatalok. Rab Ferenc: JŰDASPÉNZ ★ Papp János: ROHANÁSRA KÉNYSZERÍTJÜK AZ IDŐT ★ Gyurkó Géza: TÖRTÉNET EGY MESÉRŐL ★ A HEVESI PEDAGÓGUSOK HELYES ÜTŐN JÁRNÁK ★ Szalay István: EMLÉK ★ HÍREK — SPORT A városfej leszfés! tervről ás tömegkapcsolatokról tárgyalt a Hatvani Városi Tanáes Február 22-én tartotta a Hatvani Városi Tanács rendes ülését. Ezen első napirendi pontként Endrei László VB- elnökhelyettes az I960, évi városfejlesztési tervet ismertette. Utána a tanács tömegkapcsolatainak vizsgálatával Stanko- vics István VB-titkár foglalkozott. A tanács a végrehajtó bizottság által előterjesztett városfejlesztési tervet elfogadta, a második napirendi ponttal kapcsolatban pedig több hasznos felszólalás hangzott el mind a tanácstagok, mind a meghívott vendégek részéről. Ifjúsági „fejtörő maiiné“ lesz Egerben Február 28-án. vasánap délelőtt fél kilenc órakor az egri Vörös Csillag Filmszínházban Ifjúsági fejtörő matinét rendez a Városi MSZBT, a Városi KISZ és a megyei úttörőelnöK- ség a Heves megyei Moziüzemi Vállalattal közösen a 12. szovjet film ünnepe alkalmából. A fejtörő a közép- és általános iskolások részére együtt lesz megtartva, változatos feladatokkal, mozitotóval, szellemi öttusával és a végén egy színes rövidfilm levetíté- sévél egybekötve. A középiskolások részére Abkarovics Endre tanár vezeti a játékot, az úttörők részére Király Gyula, az Üttörőház igazgatója. Értékes versenydíjakat a helyszínen osztja ki az értékelő hizottság a jól szereplő versenyzőknek. A díjakon kívül különleges moziszalvétákat, sztár-fotókat és filmjeleneteket ábrázoló Könyvjelzőket nyerhetnek a versenyzőik. Mindehhez az érdekes és újszerű fejtörő matinéhoz Szal- kay László és tánczenekara ad hangulatos műsort. Tessék, jó étvágyat! Nemcsak áruink, egyszer talán én is eljutok Prágába, Bem linbe, Londonba, Párizsba, vagy Moszkvába... de megelégedett és boldog vagyok itt is mosolyog Hipszki Katalin, a gyár 18 esztendős munkásnője. (Riport az 5. oldalon) (Foto: Márkusz) • • Ülést tartott a megyei tanács Heves megye termelőszövetkezeti mozgalmának helyzetét és az 1960. évi költségvetést tárgyalták a megyei tanács tagjai A Heves megyei Tanács tegnap, február 26-án délelőtt fél kilenc órai kezdettel ülést tartott az egri Gárdonyi Géza Színházban. Az ünnepi köntösbe öltöztetett színpadon a tanácsülés elnökségének tagjai foglaltak helyet. Az ülés elnökévé Hudák Imrét, a Termelőszövetkezeti Tanács megyei megbízottját választotta a csaknem teljes létszámban összegyűlt megyei tanács. Az elnökség tagjai voltak: Bíró József, az MSZMP Heves megyei pártbizottságának titkára, Pozsonyi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa titkárságának vezetője, Tamás László, az MSZMP megyei bizottságának mezőgazda- sági osztályvezetője, Iglódi Ferenc, az MSZMP hatvani járási titkára, Kelemen János, a Füzesabonyi Járási Tanács VB-elnöke, Bolla Ferenc, Dávid József, Deák Ferenc és Szikra Mihály megyei tanácstagok. Füzesabonyban sorsolták a lottót 29, 47, 49, 71, 90 Fél tíz után néhány perccel már zsúfolásig megtelt a füzesabonyi kultúrház nagyterme. Több mint ezer ember gyűlt össze a községből, a járás falvaiból, sőt még a szomszédos megyékből is, hogy részt vegyen a lottó 9. heti sorsolásán. Pontosan 10 órakor dr. Kosztolányi Tibornak, a sorsolási bizottság elnökének megnyitószavai után került sor a számhúzók neveinek kisorsolására. A sorsolási bizottságban az elnökön kívül helyet foglalt még Varga József, az OTP megyei igazgatóhelyettese, Kállai István, a füzesabonyi OTP vezetője, valamint dr. Abonyi Endre közjegyző, aki a sorsolást ellenőrizte. A lelkes és kíváncsi közönség a lottószelvényeket kézben- tartva, várta és figyelte azt a pillanatot, amikor megperdül a szerencsekerék és kihúzzák az öt számot. Elsőnek Szabó József, kápolnai lakos pörgette meg a kereket és nagy izgalmak között húzta ki kilencven golyóból, illetve a bűvös 90 számot tartalmazó szerencsegolyóból a 49-es számot. Öröm, csalódottság és reménykedő várakozás volt látható az arcokon, de máris ott állt a kerék előtt Kovács János, füzesabonyi lakos, akinek a 29- es számot rejtő golyó akadt a kezébe. Ezt követően Nagy András, Miskolcról érkezett vendég, a 90-est, Tóth Mária, egerfarmosi leány a 47-es, majd Páka Árpádné, besenyőtelki lottózó húzta ki a 71-es számot. A lottózók és a közönség ezúttal megelégedéssel vette tudomásul, hogy a számhúzót« a bűvös számokat rejtő gömböket maguk csavarhatják szét, mutathatják meg a közönségnek és olvashatják be a kihúzott számjegyet a mikrofonba. — Nincs itt kérem semmi csalás, csak éppen a szerencse "hagyott cserben — mondta rámtekintve egy füzesabonyi vasutas, aki ugyan már egy alkalommal barátságot kötött a szerencsével, hiszen tangóharmonikát nyert a tárgynyereménysorsoláson. Az öt szám kihúzása után került sor egy újabb sorsolásra, amelynek eredményeképpen a következő sorsoláson, a lottó születésének harmadik éves évfordulóján, Budapesten kerül majd sor a 8. játékhét szelvényeinek tárgyryere- ménysorsolására. valamint a 10. heti lottósorsolásra is. Ezzel be is fejeződött a 9. játékhét lottószelvényének sorsolása . Füzesabonyban, amelyen a járás lottózói mintegy 20 ezer lottószelvénnyel vettek részt és közülük bizonyára sokat megajándékozott a szerencséjével Fortuna istenasszony, és akitől elpártolt á szerencse, annak viszont otthagyta vigasztalásképpen a reményt: no, majd a jövő pénteken..: (SZ;:S y.) A napirend tárgyalása előtt dr. Lendvai Vilmos, a Heves megyei Tanács VB-elnöke előterjesztette a végrehajtó bizottság jelentését a lejárt tanácshatározatok végrehajtásáról, majd az ülés részvevői egyhangúlag elfogadták a javasolt napirendet. A napirend szerint elsőnek dr. Lendvai Vilmos VB-elnök számolt be Heves megye termelőszövetkezeti mozgalmáról, másodiknak dr. Pápai Gyula, a megyei tanács pénzügyi osztálya vezetőjének előadása hangzott - el az 1960. évi végleges költség- vetésről, végül pedig az indítványokra, előterjesztésekre és a tanácstagok interpellációs kérdéseire került sor. Lendvai Vilmos elvtárs beszámolója Bevezetőben dr. Lendvai Vilmos elvtárs hangsúlyozta, hogy a vizsgálati bizottság javaslatára vették fel napirendi pontként a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetének és feladatainak értékelését, tárgyalását. A feladatok közül ismertetni kell azokat, amelyet« közvetlen előttünk állnak, de azokat is, amelyek a távolabbi jövőben várnak megvalósításra: Heves megyében nagy léptekkel haladt előre a termelőszövetkezeti mozgalom: Ügyannyira, hogy a falusi lakosság önkéntes társulásának következtében Heves termelőszövetkezeti megyévé vált. Megyénk összes szántóterületének 82,9 százaléka szocialista nagyüzem; gazdálkodás alatt áll. 49195 termelőszövetkezeti tag választotta a közös, a felemelkedéshez vezető utat. így lehetővé válik, hogy megyénkben is tovább növekedhessek a terméshozam emelkedése. Az eredmények csakis úgy születhettek meg. hogy a megyei pártbizottság irányításával a párt- és tanácsszervek, tömegszervezetek és a megyénkben működő egyéb gazdasági szervezetek dolgozói kart karba öltve részt vettek az átszervezéssel kapcsolatos felvilágosító munkában. Megyénkben társadalmi üggyé vált a mesőgaxdaság szocialista átszervezése. Dr. Lendvai Vilmos hangsúlyozta: — A megyei tanács elismerését fejezi ki mindazon szerveknek, amelyek e társadalmi mozgalmat támogatták és köszönetét mond mindazoknak, akik áldozatos szorgalommal tevékenykedtek a szervező munkában. A továbbiakban arról beszélt. hogy a közeljövő legfontosabb feladata a termelőszövetkezetek megszilárdítása, (Folytatás a 2. oldalon) Egy Magyarországon járt nyugati külkereskedelmi szakember cikket írt az egyik nagy lapban, nálunk szerzett tapasztalatairól. — Érthetetlen számára — írja —. hogy nálunk a termelésben nincsenek zavarok, nincs sztrájk, nincsenek gazdasági nehézségekből adódó munkabeszüntetések, vagy munkaidőcsökkentések, hanem minden megy a maga útján, s az emberek általában elégedettek. Próbálta kitalálni: mi lehet ennek az oka? Megtalálni a receptet, amit talán majd náluk is lehetne alkalmazni. Es nem találta... Ami nem is csoda — olyan szemmel, amellyel ő körülnézett. Ugyanis nálunk. az egész népgazdaságban egy gazda van: a nép. a népi állam. Ez a mi ^ titkunk és ez lenne a re- í cept, amit keresett s bár a \ szeme előtt volt. mégsem tudta meglátni és megtalálni. Azt mondjuk: számunkra — és rájuk nézve — ez nem is csoda ... (—r)