Népújság, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-12 / 9. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA Ok hármain — s mi ötszázan XI. évfolyam, 9. szám Ara 50 fillér 1960. január 12., kedd Tizennégy éves az Albán Népköztársaság Üjabb ünnep köszöntött az albán testvérnépre, an­nak a napnak az évforduló­ja, amelyen kikiáltották az Albán Népköztársaságot, szentesítve a nemzeti fel­szabadító háborút és a népi forradalom vívmányait. A tengernyi véráldozat meg­hozta az évszázad óta for­rón áhított szabadságot, a népköztársaság kikiáltása egyszer s mindenkorra a dolgozó nép kezébe adta a hatalmat. A bejek és a föl­desurak, a burzsoázia nyo­mort, szenvedéseket és el­maradottságot jelentő ural­ma végleg letűnt, az új munkás-paraszt hatalom le­hetővé tette, hogy az albán dolgozó nép elinduljon az anyagi és a kulturális fel, emelkedés útján. Az Albán Népköztársaság a legkisebb népi demokrá­cia, de bátor, tehetséges és szorgalmas kis népe élni tu­dott a szabadsággal és fel- szabadulása óta olyan alko­tó, országépítő munkát vég­zett, amelyre sokkal na­gyobb népek is joggal büsz­kék lehetnének. Pártjának vezetésével felszámolta az évszázados nyomort és tu­datlanságot, biztatóan fej­lődő ipart teremtett Európa nemrég még legelmaradot­tabb országában. S a szocia­lizmus útján haladó albán nép számára minden újabb esztendő újabb, még szebb sikereket hoz. Az 1959-es év a nagy eredmények éve volt, hi­szen az a lelkes munkaver­seny, amelyet az ország dol­gozói a 15. felszabadulási évfordulóra kezdeményez­tek, lehetővé tette, hogy már 1959-ben elérték az ipari termelésnek azt a színvonalát, amelyet az Al­bán Munkapárt harmadik kongresszusa 1960-ra Irány­zott elő. Ugyancsak határ­idő előtt teljesítették a me­zőgazdaság szocialista átala­kításával kapcsolatos fel­adatokat és ugyanakkor a mezőgazdasági termelés 1955-höz képest 26 százalék­kal emelkedett. 1959-ben számos új építkezés indult meg és az ország különböző részeiben összesen mintegy 200 kisebb-nagyobb terv­alkotás építkezésénél folyt a munka. Az 1960-as év nagyobb feladatokat, de ugyanakkor még szebb távlatokat hozott az albán népnek. Az év vé­gére, 1955-höz képest, a nemzeti jövedelem 73 szá­zalékkal, a munkások és az alkalmazottak bére 35 szá­zalékkal, a parasztság jöve­delme pedig 40 százalékkal emelkedik. Az idén, 1959- hez képest, az ipari terme­lés 11 százalékkal, a mező- gazdasági termelés pedig 33 százalékkal növekszik. Na- rsok ezek a fe'adatok, telje­sítésük kemény, szorgos munkát igényel. A kis albán nép bátran szembenéz a nehézségekkel és nyugodtan tekint a hol­nap felé, mert tudja, hogy pártjának kipróbált vezeté­sével, a Szovjetunió és a népi demokráciák sokolda- lú, testvéri segítségével idei tervfeladatait is sikeresen tel jesíti, egyre szebbé, egyre boldogabbá téve népköztár­saságát. ülést tart az MSZBT megyei elnöksége Január 13-án, szerdán dél­előtt 9 órai kezdettel Egerben a Szakszervezeti Székház olvasó­termében elnökségi ülést tart a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság megyei elnöksége. Első napirendként Mészáros József megyei titkár beszámol az 1959-es év második féléves munkájáról, majd második na­pirendként dr. Némedi Lajos megyei elnök előterjeszti az 1960. évi módosított, végleges tervet. Az előterjesztés után a tervet megvitatják. Önkiszolgáló boltot nyitnak Markazon Ma délelőtt 11 órakor önki- szolgáló boltot nyitnak a Mátra alji kis községben, Markazon. A bolt megnyitásán jelen lesz és üdvözlő beszédet mond Bar- tolák Mihály, a MÉSZÖV elnö­ke. Az új önkiszolgáló boltban modem, cső árutartó állványo­kat szereltek be. Az építkezés­re 240 000 forintot költöttek. Gyurkó Géza: TÜL A NAPRENDSZEREN IS... ★ A MŰLT A VÁDLOTTAK PADJAN ★ A TÁNCSICS KÖNYVKIADÓ^ TERVEIBŐL ★ VASÁRNAPI VADÁSZATON-A­ŰJ TERVEK —, ŰJ LÉTESÍTMÉNYEK ★ Solymár József: A SÜVEGCUKOR Reményük van a „Szocialista munkabrigád' cim elnyerésére A Gyöngyösoroszi Ércelőké­szítőműben az elmúlt évben több brigád határozta el, hogy példamutató munkájukkal és magatartásukkal kivívják a szocialista munkabrigád címet. Azóta már félév telt el s idő­szerűvé vált munkájuk értéke­lése. hogy teljesítették-e az előírt követelményeket, s meg- érdemlik-e a kitüntető címet. A félév munkáját e hónap közepén értékelik, így tehát még nem ismeretes a győztes brigádok neve. Mindenesetre, az első öt hónap munkájából az tűnik ki, hogy a termelésben Besenyei József, Lassú József és Varga Ferenc brigádjai érték el magasabb teljesítményt, amelynek alapján reményük van a cím elnyerésére. Az idén negyvenezer magyar kiránduló utazik a baráti országokba Az IBUSZ 1960-ra az eddigi­nél is szélesebb körben készí­tette elő társasutazásait. Az idén az IBUSZ 40 000 utast visz a baráti országokba. A tervek szerint tízezren utaz­nak a Szovjetunióba, húszezer kiránduló keresi fel Csehszlo­vákiát, ötezren látogatják meg a Német Demokratikus Köztár­saságot, háromezer utas megy Lengyelországba és kétezer Ro­mániába, sőt még Kínába is el­juthat körülbelül száz magyar turista. (MTI) Elkészült a két új istálló, biztosították az állatok takarmányát a herédi Mátravidék Tsz-beit Decemberben elkészült az 501 férőhelyes szarvasmarha-istál­ló a herédi Mátravidék Ter­melőszövetkezetben. Az új is­tálló építésénél nagy segítséget adtak a Mátravidéki Erőmű dolgozói, így a szövetkezet tagjai megkezdhették a másik 50 férőhelyes, favázas, teljesít­hető istálló építését is, A favá­zas istálló építésénél nagy hát­rányt jelentett ugyan az építő­anyag késése, ennek ellenére januárban már beköthették az állatokat. A közös állomány részére már előre biztosították a ta­karmányt: 640—660 mázsa szálastakarmány, s 200 mázsa árpa és kukorica, valamint 50 vagon savanyú répaszelet biz­tosítja a folyamatos ellátást, a múlt évben alakult fiatal ter­melőszövetkezet állatállomá­nyának. ötszáz személy részére főznek naponta a MÁV Utasellátó Vállalat hatvani konyháján, A korszerű gépekkel felszerelt konyhában 14 ember munkáját irányítja Pernitz Pál fősza­kács. ötven éve dolgozik a szakmában, jóízű ételeit sokfelé dicsérik, VVVNAA/VVVNAA/VVNA/V«*AA/V*/VVNAA/VVVVVVVVVNAA^^^AA/S/NAAAAA/S/SAAAAA/VV$' Halastó és üdülőtelep a tengerszint fölött 520 méterre lévő ősmocsár helyén Tervek a Nagysástó környékének fejlesztésére A Mátra déli oldalán Mát­raházától 4 kilométerre ősmo­csár volt, amelynek helyén je­lenleg is sással és náddal be­nőtt tó van. A Nagysástó pi­henőhelye a Kárpátok fölött átvonuló ritka madaraknak. A gyöngyösi horgászok néhány évvel; ezelőtt kiirtották a sást és kisebb területen, csak a saját szórakozásra halastavat' létesítettek. Ebben már 3—4 kilós pontyok úszkálná:. Gyöngyös Város Tanácsa és a Mátravidéki Intéző Bizottság felfigyelt arra, hogy az 520 méterre a tengerszint fölött levő tóban a víz szintje száraz időben is magas, mivel az el­szivárgást vastag réteg ande­zit kőzet akadályozza. Heves megye idegenforgalmi szakemberei megvizsgálták, i milyen lehetőségek lennének a! Nagysástó környékének rendé-j zésére. Pethes Varga Vilmos, ai Gyöngyösi Városi Tanács fő-J mérnöke tanulmányt készített < a Mátra eme érdekes pontjá-5 nak fejlesztésére. A tó 50001 négyzetméteresre nagyobbít- ható és mellette az öreg tölgy- < erdővel körülvett napos tisztás < kiválóan alkalmas új magas- í lati üdülőtelep kialakítására.! A Mátravidéki Intéző Bízott- < ság az idén hidrológiai és más< szakértők széleskörű bevoná- < sává tovább folytatja a mű-< szaki vizsgálatokat és ameny- < nyiben ezek is kedvező ered- ; ményre vezetnek, itt építik fel! a Mátra legújabb üdülötele- $ Pét. Jól sikerült a nagymama-találkozó Egerben Szombaton délután Egerben, a IV. körzetben a nőtanács meghitt beszélgetésre hívta össze a nagymamákat. Negy­ven nagymamát hívtak meg, de az érdeklődőkkel együtt csaknem százan vettek részt a kedves találkozón. Teával kedveskedtek a meg­hívott vendégeknek, majd el­beszélgettek a gyermeknevelés problémáiról, a nagymamák szerepének fontosságára. Húsz év alatt több mint tízszeresére növekedett hazánkban a műtrágya-felhasználás A Földművelésügyi Miniszté­rium Növénytermesztési Fő- igazgatóságán elmondották, a legutóbbi 20 esztendő alatt öt­hat kilóról hetvenhét kilóra, tehát több mint tízszeresére emelkedett a mezőgazdasági művelés alatt álló területek egy-egy holdjára jutó műtrá­gyák mennyisége. Az idén az eddigieknél is szélesebb körben szerveznek műtrágya-kísérleti bemutatókat, de ugyanakkor szükségesnek látszik, hogy az egyes termelőszövetkezeti gaz­daságok maguk is kipróbálják a műtrágyákat a sajátos helyi viszonyok között. A hosszú őszi szárazság mi­att sok helyütt megkésett ga­bonavetések megsegítése érde­kében az idén különös gonddal kell megszervezni a fej trágyá­zást. A tapasztalatok szerint legjobb hatású a fej trágyának használt nitrogén-műtrágya, ha már január végén vagy február elején kiszórják a vetésekre. Kukorica-elővetemény után minden esetben célszerű nitro­gén-műtrágyával serkenteni a gabonák növekedését, bokroso- dását, ugyanakkor burgonya elővetemény után kár lenne holdanként 1—1,5 mázsa mű­trágyát kiszórni a gabonára. Legtöbb esetben hasonló hatást érnek, el féladaggal is. Pillangós növények után vetett gabonák nitrogénes fej trágyázása több­nyire felesleges, sőt — mivel a vegetációs időszakot megnyújt- ia. s így még gyengén éri az aszály —, káros is lehet. Az idei műtrágya-akció si­kere a kereskedelmi szerveken és a vasúton kívül nagyrészt a termelő gazdaságokon múlik. A tél végi. kora tavaszi torlódá­sok elkerülése végett a régebbi termelőszövetkezetek már most rendeljék meg a szükséges mű­trágyát és egyúttal gondoskod­janak megfelelő száraz tároló­helyről. Annál is inkább fontos szempont ez. mivel az újonnan alakult és most alakuló közös gazdaságok — szervezési gon­dok. kezdeti nehézségek miatt, továbbá, mert raktáraik még nincsenek — közvetlenül a fel- használás előtti időben rendelik maid meg a műtrágya-szállít­mányokat. ami a MÁV szállító­apparátusát valószínűleg így is kemény próbára teszi. (MTI) A hangulatos összejövetelen a körzet férfitagjai zenével kedveskedtek, és a beszélgetés jó hangulatban, az esti órákig tartott. A IV. körzet újonnan alakult nőtanácsának ez az első rendezvénye az egész vá­ros érdeklődését felkeltette és szép kezdeményezésükért di­cséretet érdemelnek. ;Gyáni Károlyné öt esztendeje ;dolgozik a cukrász szakmában. íTizenöt féle süteményt készít \naponta, és így bőven válogat­hatnak a vendégek. A tavalyinál 9000 vagonnal több cukor készül Cukorgyáraink általában az; új év beköszöntéséig szokták: befejezni a gyártási idényt,, most azonban ez tovább tart,: mert az eddigieknél nagyobb; mennyiségű cukorrépát kellett: feldolgozniuk. Kétszázhatvan- ezer vagon répa került a cu-. korgyárakba, tavaly ez a; mennyiség nem érte él a 1 200 000 vagont. A rendelkezés-; re álló répából több mint: 34 000 vagon cukrot készítet­tek. ami 9000 vagonnal meg-; haladja a tavalyi mennyiséget.: A mokkacukorból kétszáz va-| gannyit, az előző évinél húsz: vagonnal többet küldenek az< üzletekbe, (MTI) Négy évtizede van a vendégek szolgálatára Lenkei Demeter pincér. Gyors mozdulatokkal viszi az ételeket és ugyancsak fürgén mozog a ceruzája is.) (Márkusz László felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents