Népújság, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-10 / 8. szám
1960. január 10., vasárnap népújság 8 Emberséggel, becsülettel... san-lassan feledjük már a múltat, de azért annyira mégsem, hogy eszünkbe ne jusson a segédjegyző úr szobája előtt töprengő paraszt, aki kalapját már jó előre odakint az ajtóban letette, nehogy szemet szúrhasson valami a tekintetes úrnak. A mi vezetőink a népből valók, akik bőrükön tapasztalták a nehéz sort. a nem emberséges életet. Nos hát. ha a népből valók, akkor ezerszeres bűn lenne a húsukból, vérükből valókkal szemben minden rideg bánásmód, lelketlenség. embertelenség. Mit várnak a vezetőktől az emberek, a dolgozók? Mindenekelőtt emberséges bánásmódot, emberséges, tisztességes hangot, udvarias beszédet, s nem utolsósorban őszinte, igaz szót. Azt. hogy intézze el az illetékes a dolgozó panaszát ha lehet, minden körmönfontság, bürokrácia nélkül és mond j a meg: barátom, ügyedben ezt és ennyit tudtam csinálni és te is csináld tovább a munkádat. Vagy ha az illetőnek a szóban forgó ügyben nincs igaza, akkor éppen az emberség, éppen az igazságosság elve alapján mondja meg neki az illető vezető: Nincs igazad ebben a dologban, ezért és ezért. Nincs értelme további keresgélésnek, kilincselésnek. Szóból ért a magyar ember — tartja a közmondás. Vagy mi jobb? Elhallgatni az igazságot, küldözgetni valakit „Ponciustól Pilátusig”, vagy megmondani neki az igazat, meggyőzni őt álláspontja helytelenségéről? A gyakorlat igazolja, hogy az ilyen vezetőt, az ilyen tanácselnököt, vagy igazgatót jobban becsülik az emberek, mint azt, aki nem mer határozottan á-t, vagy b-t mondani. Az őszinte vezető szavának hisznek, bíznak benne a dolgozók és nem jelentkezik sohasem kétség szavai iránt. Az emberség érvényesüljön az élet minden területén. A panaszoknál, az elbocsátásoknál, a büntetéseknél, a dicséretnél éppúgy, mint bárhol máshol. Kádár János elvtárs mondotta a VII. kongresszuson: „A kommunisták se nem magasabb. se nem alacsonyabb rangú emberek, hanem éppen csak olyanok, mint a többiek, de feltétlenül ..emberek” a szó legnemesebb értelmében”. Ám ez nemcsak a kommunista vezetőkre vonatkozik, hanem a pártonkívüliekre is. akiket a dolgozó nép állított arra a Do=ztra. amelyet betöltenek. Az emberséghez még hozzátartozik az is. hogy becsülettel, körültekintéssel döntsünk az emberek sorsa fölött. Kevés és nem elég a jelentés, a „hallottam”. vagy „úgy mondták”. F helyett minden ügyben személyes meggyőződés kell, az ügy teljes és alapos ismerete. Ahhoz. hogy a valóság kiemelkedjék a látszatok mögül, minden érvet meg kell hallgatni, meg kell mérni. Emberséggel, becsülettel — ez a vezetés igazi titka, ez legyen és ennek kell lennie a mi rendszerünk erejének, mert egy pillanatra se szabad feledni, hogy ahol az emberség és becsület. ott a bizalom, a megbecsülés. szeretet is. Emberséggel, becsülettel szolgálni a dolgozó népet, — ez kell legyen minden vezető szent hivatása és feladata ebben az országban. Szalay István U' szakkör a füzesabonyi \ultúrházban A nagy. érdeklődésre való tekintettel a füzesabonyi kultúr- házban új, rajz- és fametsző szakkör létesült. A szakkörnek már most csaknem 30 tagja van, de a jelentkezések még most is tartanak. A szakkör a vezetésre Tróján Marlant kérte fel, aki már eddig is szép eredményeket ért el ezen a téren. Nagyon szépek és tiszták'az Egri Finomszerelvénygyár munkatermei. Elfogultság nélkül lehet megállapítani, hogy megyeszerte nem találni párját. A falakat virágok díszítik és a fehérre meszelt, világom munkatermek nagyon meg-. győzőén bizonyítják: szeretik itt a tisztaságot. Mégis, mikor műszak végén kiáll valaki az üzem kapujába, azt látja, hogy a tiszta üzemből nagyonis kétes tisztaságú emberek áramlanak kifelé. Olaj lepi kezüket s talán ruhájuk jótékony takarója alatt is visznek haza egynéhány olajfoltot. Haragban lennének talán a tisztálkodó eszközökkel? Szó sincs róla. A dolog magyarázata: már hosszabb idő óta nincs víz a magasabban fekvő üzemekben és a munkások kénytelenek olajosán, piszkosan hazautazni, sokszor 20— 30 kilométerre levő otthonukba. Nincs víz és egyelőre nincs özv. Ambrus Józsefné apci lakostól két levelet kaptunk az utóbbi hetekben. Az első levélben elpanaszolja, hogy a földművesszövetkezet apci cipőüzletében dolgozott, mint elárusítónő és egy szép napon minden indok nélkül áthelyezték őt a zöldséges üzletbe, ahol lényegesen kevesebb lett volna a jövedelme, mint előző munkahelyén. Ambrusné arról is írt, hogy idősebb asszony már, nincs sok idő hátra a nyugdíjig és így különösen rosszul érintette a dolog, hiszen ő maga úgy érzi, hogy munkáját mindig lelkiismeretesen ellátta, szorgalmasan dolgozott. Mondani sem kell, hogy özv. Ambrus Józsefné ügye visszakerült az ügyben illetékes apci földművesszövetkezethez, ahol megértették Ambrusné panaszát és intézkedtek, hogy az idősebb asszonyka egy pénztárba kerüljön, ahol keresete előbbi munkahelyéhez képest nem változik. A második levélben már arról ír levélírónk, hogy panaszát emberséggel, a lehetőségekhez mérten elintézték és most már elégedett, továbbra is lelkiismeretesen dolgozik majd az apci szövetkezetben. Ennyit erről a levélről. De a szerkesztőségünkbe beérkező sok levélről mé^is szólni kell — ha nem is egyenként mindegyikről —, már csak azért is, mert sajnos, nem mindegyik arról tanúskodik, hogy írójuk ügyes-bajos dolgát, panaszát az apci példához hasonló emberséggel intézték volna el. — Még le sem ültetett, azt sem engedte, hogy kibeszéljem magam, — panaszkodott a múltkor valaki és levele végére hozzátette: hát való az ilyen ember vezetőnek, bízhatnak ilyen vezetőben a dolgozók? „Emberség”. Sok mindent rejt e rövid szócska. Fontosságára mi sem jellemzőbb, hogy a párt VII. kongresszusa külön is felhívta rá a figyelmet, alá húzta, ném győzte eléggé hangsúlyozni, elsősorban a kommunisták lelkére kötni. És mégis vannak még, akik megfeledkeznek az emberségről, és rideg hivatalossággal, félvállról intéznek el ügyeket s csak az a fontos, hogy mielőbb túl legyenek rajta. Nem kétséges, hogy a mi társadalmunkban nehéz a vezető emberek hivatása. Miért éppen a mi társadalmunkban? .Azért, mert a tőkés társadalom és annak bármely intézménye cseppet sem izgatta magát, hogy özvegy Ambrus : Józsefnénak lesz-e állása vagy sem, kevesebbet, vagy többet keres-e holnap, mint ma. És ha Ambrusné panaszával előállt volna, akkor ugyancsak hamarosan és végérvényesen útilaput kötöttek volna a talpa alá. Las- I ái.iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiviiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiifiitiiiiiiiiiiiniiii'ii iiüi un iiiiii um ii unnia ii inni in iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiii|jiiii|iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiic'iiiiiiiiniiiiiiii ii iiiiiiuiiiiiii A politikai oktatás valamennyi formájában feldolgozzák a hetedik pártkongresszus anyagát A pártszervezetek, a KISZ és más szervezetek irányításával az ősszel megkezdődött politikai oktatás soronkövetkező, második félévi tananyaga nagy fontosságú témával bővül: a részvevők a Magyar Szocialista Munkáspárt nemrég lezajlott kongresszusának beszámolóival, határozataival is megismerkednek. A pártoktatásban az időszerű kérdések című tanfolyamok tématerve az elkövetkező időszakban elsősorban az MSZMP kongresszusának anyagára épül. A konferenciákon kívül egyes üzemekben és a lakóterületeken a kongresszus tanácskozásait ismertető előadások is lesznek. A marxizmus—leniniz- mus kérdései, valamint a szakosított tanfolyamok — a politikai gazdaságiam, a filozófiai. gazdaságpolitikai konferenciák, a munkásmozgalom történetével foglalkozó tanfolyamok — témakörében is helyet kapnak a pártkongresszus tanácskozásai. A KISZ által szervezett politikai oktatásban részt vevő fiatalok nemcsak a már korábban szervezett ifjúsági politikai körökben és a népszerű világ térképe előtt című körökben, hanem az újabban országszerte egyre nagyobb számban megalakuló kongresszusi olvasókörökben is tanulmányozzák a párt nagy jelentőségű útmutatásait. A KISZ Központi Bizottsága a kongresszusi anyag elmélyült tanulmányozását megfelelő kiadványokkal is segíti. A pártkongresszusi olvasókönyv címmel például kétkötetes, tartalmas ismertetőt ad a fiatalok kezébe. Községfejlesztés — a dolgozók akarata szerint A füzesabonyi végrehajtó bizottság részéről hasznos kezdeményezés történt a napokban. Rozsnyai Mihály elvtárs, a községi tanács elnöke egy lakógyűlést hívott össze a községben, ahol csaknem 100 választópolgár jelent meg. A gyűlés célja az volt. hogy az 1960-as év községfejlesztési tervét a lakosság kéréseinek megfelelően állítsák össze A kezdeményezések között szerepelt többek között a villanyhálózat bővítése, a sáros, járhatatlan utak makadámmá való kiépítése, amelyhez a lakosság a legmesszebbmenő támogatást ígérte meg. A végrehajtó bizottság a lakosság javaslatait nemrég tárgyalta meg. s ezek alapján készítették el az évi tervet. Vizet kérnek megoldás sem. Ez nagyon foglalkoztatja és bántja az embereket. Tájékoztatás hiányában arról beszélnek, hogy lenne pedig megoldás, csak a többi kutat kellene bekapcsolni, ám semmi bizonyosat nem tudnak a „vízügy” felől, ahc iyan közszájon forog ez a probléma. Az intézkedésekkel együtt éppen ezért szeretnék, ha az üzem vezetői mindent megtennének a vízhiány megszüntetéséért és addig is tudatnák velük, hogy mi a helyzet, hogy ne legyenek bizonytalanságban a vízellást illetően. A helyzet megoldását az is sürgeti, hogy a testre munka közben rárakódott olaj nemcsak kellemetlen. hanem egészségtelen is, könnyen bőrfertőzést okozhat. — Mindezek alapján remélik a bervai munkások, miként többi más problémájukra, erre is gyorsan megoldást találnak az üzem vezetői. K. E. Ex is 4 Egy koppenhágai özvegyasz- szony házassági ígéret megszegéséért feljelentette a vőlegényét. A férfi a törvényszék előtt elmondotta, hogy az esküvő ahol minden második munkás tanul „EMELNI KELL a munkás- osztály műszaki és politikai tudásának színvonalát” — így szólt a párt márciusi határozatának egyik pontja, amely megszabja a gyárak, üzemek munkásainak feladatát. Ezt a márciusi határozatot megyénk üzemeiben igen helyesen értékelték. Különféle szaktanfolyamokat szerveztek, általános és középiskolába iratkoztak be a munkások, de szép számmal jelentkeztek az egyetem elvégzésére is. A Mátravidéibi Erőmű munkásait méltán illeti a dicséret, mert közülük minden második ember részt vesz valamilyen szakmai, vagy politikai oktatáson. A múlt évben heten jelentkeztek a Műszaki Egyetem levelező tagozatára, különböző technikumokban ma 42 munkás tanul. A többi munkások gimnáziumot végeznek és az általános iskola nekik még hiányzó osztályaiba járnak. A kazángépész- és hegesztő-tanfolyamon összesen 69 munkás szerez képesítést a tanfolyam végén. S hogy nemcsak jelentkeznek ezekre az iskolákra, hanem el is végzik azokat, jellemző arra az a szám, hogy 1959-ben 101 munkás végezte el sikerrel, a különféle tanfolyamokat és nyert magasabb képesítést. A MÁTRAVIDÉKI Erőműben is fokozni kell a termelékenységet. Ehhez a gyártás- technológia korszerűsítése elengedhetetlenül szükséges. De a technológiát csak szakmailag képzett munkásokkal lehet fejleszteni. Ezért is tanulnak az erőmű munkásai, hogy ezeknek a követelményeknek eleget tudjanak tenni. Ezért koptatja az erőmű oktató-termének, az iskoláknak padjait sok őszülő halántékú munkás, ők is meg akarják ismerni az újabb gépeket, gyártási eljárásokat, hogy könnyebben, olcsóbban termeljenek és alkalmazni tudják a fejlett technológiát. Eleinte, amikor Farkas Béla személyzeti oszály vezető és társai beszélgettek a munkásokkal, hogy tanfolyamokat indítanak, olyan hangokat is lehetett hallani: II. AZÓTA BIZONY nem sokát hallottam Jánosról. Azt tudtam róla, hogy él, hogy gyermeke van és ígéri, hogy egyszer majd hazalátogat. Ennél többet alig hallottam felőle. Meg hát megvoltak az embernek a maga gondjai, bajai, nem sokat törődött a messze idegenbe szakadt barátokkal, közben kitört a háború, azután el voltunk foglalva a magunk ügyével. Meg hát annyi esztendő távlata elhomályosítja még a legbensőbb érzelmeket is. Tavaly egy nyárutói kora estén beköszönt egy ismeretlen ember hozzám. Valamivel éppen vesződtem és csak úgy, egy rövidke pillantást vetettem az idegenre és olyan sűrű napbarnított emberkét láttam magam előtt, mint a tengeri széltől cserzett arcú, egészséges tengerészeknél láttam. Egész tartása fiatalosnak tetszett és mégis láttam, hogy már benne járhat a hetedik X- ben. Hirtelen, szinte pillanatok alatt végigvonult előttem a Jánossal átélt pesti életünk, csak a vezetékneve nem jutott hirtelen eszembe. — Megismersz-e komám? — kérdi az idegen. — Meg bizony, barátom, — feleltem — te vagy János az én jó barátim és kenyeres pajtásom. Összeölelkeztünk, jól hátba- veregettük egymást, mint már Ilyenkor szokás, végül is aszcÁiiükőF cl "JJjzcL kiaÍFdg,zik... tálhoz ültünk és megindult a kérdéseik özöne. — Te csak beszélj barátom — mondta János — én hallgatlak. És én beszéltem. A Horthy- rendszerről, a háborúról, háborús károkról, az elpusztult ismerőseinkről, a felszabadulásról, az eltelt másfél, évtizedről ... — Láttam Budapestet — vette át a szót János barátom. Budapest ragyogó, szép város, szebb mint valaha. Nem látni rajta a háború pusztításának nyomát. — Itt vagy most szülővárosodban, nézz itt szét, mi volt három és fél évtizeddel ezelőtt és mi van ma. De ne elégedjél meg ennyivel. Közel vannak az ipari centrumok, Özd, Miskolc, nézd meg azokat is. TGY bátorítottam János barátomat, amire alig is volt szükség. Ö nyitott szemmel járt-kelt mindenütt. Járta a vidéki városokat rendületlenül és nem bírt betelni a látottakkal. Rohant, futott egész napokat. Felkereste a régi barátokat és ismerősöket. Hivatalos volt lakodalomba és névestélyre, egyszóval igazi magyar vendégszeretetben volt része. De sajnos, az. Itthoni tartózkodás ideje hamar lejárt, de Jánosunk még nem volt betelve. Még maradni, még látni akart a hazájából minél többet. És újból rohant, hogy tartózkodási engedélyét meghosszabbíthassa. Aztán még egy hónapig maradt. Maradt, mert először csak ízlelgette a hazai élet ízét, aztán mind nagyobbakat emésztett meg belőle, de nem tudott eltelni vele. Ment, utazott. Megnézte Özdot, Barci- kát, Miskolcot és Debrecent. És egyszer úgy történt, hogy eljutott a Hortobágyra és a napnak méltó befejezéseként társaságával együtt betért a hortobágyi csárdába. Mindent megevett, amit elébe tettek. A gulyást, a halpaprikást nem győzte dicsérni. Mert hiszen — mint mondotta — evett ő a New York-i magyar éttermekben magyaros étéleket eleget, de magyar ételt csak a Nagy-Magyar-Al- földön ehetett. Ilyet a világ egyetlen táján ■ sem főznek, ízlett is utána a jó egri bikavér, meg a leányka, aztán sorban, ahogy következett. A cigány is közelebb jött az asztalhoz, egy olyan igazi magyar cigány, akinek a hegedűje ... a hegedűje, igazán sírt. És húzta, húzta Jánosunknak olyan odaadással, olyan igazán, mintha csak tudta volna előre, hogy János szíve ezen az estén csordultig telt. Mert ahogyan szállt, a dal a teremben: — „A kanyargós Tisza partján, ott születtem” — először csak úgy lopva, sebtibe lopózott a szívekbe, de a Jánoséba mind jobban belevájt, niint ahogyan a Nagy-Alföldön kaszáló magyar paraszt dala száll-száll messzire a szél szárnyán, úgy szállt Jánosunk szíve-lelke valahol messze az óceánon. A HOGY ELNÉZTEM, szemei olyan szépek, opá- losak voltak, mint ősszel a harmatos virág az egri határban, aztán ahogy ráborulnak a nap sugarai, fényes,sé, csillogóval válnak az opálos levelek és a sok ragyogásból lassan lepereg egy-egy csillogó gyöngyszem. Jánosunk szeme is ragyogott ezen az estén. Megszólalt benne a harmincöt esztendő minden fojtottsága, minden hegedt seb felnyílt a lelkén és minden öröme és bánata a szájába tolakodott. Mindent el akart mondani, a lelkét akarta odatenni elénk, az asztalra. Szólt a szárazfa, szívhez szólóan és Jánosunk fénylő szemeiből harmincöt éve most először, leperegtek a fehér asztalterítőre az igaz gyöngyszemek. És szólt a hegedű, édesen, szomorúan: .,Temető a Tisza, mikor kivirágzik”. Már láttam, hogy csordultig a pohár, amikor azt mondotta Jánosunk: — Tudod-e. barátom, hogy az én kislányom tud magyarul beszélni. Tud magyarul! Érted? — Ennyit mondott egész este. Értettem. És ekkor a csordultig telt szív kiömlött. János az asztalra borulva zokogott. És szállt a dal a nyitott ablakokon át, ki a magyar rónára, az édes magyar nóta, amit a világ egyetlen nyelvén sem tudnak olyan szívhez szólóan, mint a Nagy-Magyar-Alföldön. IT' Esőbb MÉG találkoz“■ tunk néhányszor. Már nem volt. olyan víg. olyan magabiztos. Mintha valami megingott volna benne. Valami megmagyarázhatatlan az erős lelkű emberben összeomlott. Nem mondta, de éreztem, hogy az elmúlt évtizedek fájtait, amelyek másképpen is lehettek volna. Fájt a haza, a szülőföld. a gyermeke, az unokák, akiknek már semmi közük ehhez az ősi, sokat látott és kiállt szülőföldhöz. Hogy letelt az idő, elutazott és szerencsésen vissza is ért New Yorkba. A napokban írt nekem, röviden, csäk néhány mondatot egy lapon: „Beteg vagyok. Visszaérkezésem óta ágyban fekszem. Két év múlva hazamegyek”. így írta: „Hazamegyek”. És még valamit: „Ügy vágyom a Tiszát, mikor kivirágzik.” Okos Miklós — Öreg koromra iskolás legyek! Már a nagyobb fiam nyolcadikos és én a hetediket kezdjem?! A végén belátták azt, hogy a műszaki és szakmai képzés ebben a korban is szinte kötelező annak, aki lépést akart tartani a modem technika fejlődésével. Azóta egyre nagyobb érdeklődéssel látogatják a tanfolyamokat, előadásokat, és a vizsgákat sikeresen tették le. — Annyira belekóstoltak a tanulásba, hogy már olyan munkásunk is van, aki 'kettő, illetve három segédlevéllel, vagy szakmásító bizonyítványnyal rendelkezik — mondja büszkén a személyzeti osztály vezetője, Farkas Béla. — A KAZÁNFŰTŐK, például a kazánfűtői képesítés mellett géplakatos és kazángépészi képesítéssel is rendelkeznek. Minden turbinagépészünknek lakatos szakmai képzettsége van. Ezeknek a hasznát akkor látják, amikor az elromlott kazánt ők maguk tudják megjavítani, nem kell várni órákat, míg megérkezik a lakatos. Ezek a tanuló munkások nemcsak az erőműnek hoznak hasznot, hanem maguknak is és az egész országnak is. Sok olyan munkás dolgozik az új erőműveknél, Kazincbarcikán, Pécsett és Tiszapalkonyán, akik a Mátravidéki Erőműben szerezték meg a szakmai képesítésüket. Az 1959-es évben 30 szakmunkást adtak az új létesítményeknek, akik jól megállják a helyüket, nem szégyenkeznek miattuk a Mátravidéki Erőmű oktatói. Az idősebb szakmunkások oktatásával egy időben sokat foglalkoznak a fiatal munkások nevelésével is. A hatvani MTH iskolából 45 fiatal jár a Mátravidéki Erőműbe, hogy a legkülönbözőbb szakmákban szerezzenek képesítést. Ezek a tanulók a felszabadulásuk után ottmaradnak az erőműben, dolgozni. De az ipari tanulók mellett a hatvani Bajza József Gimnázium 50 diákja is itt tanulja meg a politechnikai képzés keretében az elektromosság alapjait. Vannak olyan fiatalok is, akik ösztöndíjakkal tanulnak a műszaki egyetemen, s annak elvégzése után a Mátravidéki Erőműben kezdik meg a gyakorlati munkát. A PÄRT MÁRCIUSI határozata így válik valóra a munkások között. A Mátravidéki Erőmű dolgozói is látják azt, hogy szakmai tudásuk fejlesztésével tudnak csak lépést tartani a technika fejlődésével és tehetik még könnyebbé munkájukat. Kovács János »k , . . kitűzött napján menyasszonya első férjének a falon lógó arcképe a fejére esett — babonás ember lévén, megijedt a rossz előjeltől' és nem merte feleségül venni imádottját.
