Népújság, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-01 / 1. szám

cár 1., péntek NEPCJSAg Ók ketten Két trcszliga.:gató beszélget a szivarfüsttől terhes irodában. Az egyik valóságos hús-vér em­ber, a másik < sak a képzelet szüleménye. Űj évi terveiket, reményeiket öntik szavakba, de mielőtt megszólalnának, be­mutatjuk őket: Az egyikük Baják látván, aki vájárból lett a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt igazga­tója. Magas, vállas ember, aki­nek keze most is könnyen ido­mulna a csákányhoz, vagy a bányagépek fogantyújához. Ru­hája egyszerű, szavai tömörek, minden cikornya nélkül valók, s szája szögletén mindig ott bújkál a mosoly. A képzeletbeli beszélgető­társ szintén olyan rangú, de megjelenése egészen más. Az idősebb bányászok képzeleté­ben még megvillan alakja. Lát­ják pámás ujjait, amelyek csak arannyal kivert, díszes csákányt fogtak, — azt is csak ünnepi alkalmakkor. Találgat­ják, mennyi verejtékes munka­napjuk fizetségéből vette drá­ga szivarját, s úgy érzik, háj­tömege sem a válogatott ínyenc ennivalókból alakult, de apró verejtékcseppekből gyúródott. így él a régi „ve­zér” osák az emlékezetben, s most is csupán tanulságként idéztük alakját, csak azért ül­hetett be a petőfibányai tröszt­irodába „beszélő partnerként” — Tudja, kolléga — kezdte a beszédet a vezér —. nem pa- naszkodhatom erre az évre Hogy úgy mondjam, „jól haj­tottak a kapók”. Összejött., nem több és nem kevesebb, mint 26 millió pengő nyereség. De ha nem jönnek közbe a sztrájkok, negyvenre is felke­rekítjük. — Arca dicsekedve ragyog a szivarfüst mögül, amint folytatja. — Képzelheti. mennyire örülnek a részvényesek. Báró Adalbert megkapja a maga 15 millióját, a többi a miénk.. Nem kis összegecske, ugye? S maguk, kollégám, ha meg nem sérteném, miként zárták az 59- -es évet? — Jobban, mint tavaly — szól a hús-vér trösztigazgató. Majdnem a duplájára nőtt megtakarított összeg. Év végé­re eléri a 28 millió forintot. — Mi is több részesedést osztha­tunk. Még be sem fejezheti a felsorolást, a vezér közbevág: — Részvényeseket gondolt az osztásnál? Lehetne úgy is mondani, de egyszerűen: bányászoknak hívják őket. övék a munka haszna, nekik osztjuk a nyere­ségrészesedést. Eljöhet az új év első negyedében, saját szemé­vel győződhet meg róla, kinek osztjuk szét a milliókat. Apropos... — vág közbe ismét türelmetlenül a párnás- ujjú. Az ám! A jövő év! Tud­ja, kolléga, mennyire várom az új évet. Már az első hónap ... Mennyi meglepetést hoz. — Párnás ujjait egymás után nyi- togatja, miközben apró szussza- násokkal veszi sorba az esemé­nyeket. — Ugyebár a szilveszteri nagy dáridót ki kell pihenni valahol. S hol? Egy idillikus fürdőhelyen... Örök nyár... Egy kis kaszinó, hölgyek... Ér­ti ugye, kolléga? Aztán kijön a legújabb típusú kocsi. Egyet már leelőlegeztem. Az ára? Ne is kérdezze, kollégám. Külön­ben is szóra sem érdemes ösz- szeg ahhoz képest, amibe az új vadászház kerül — a hozzáve­zető úttal. No. igen. Több mint 200 ezret kell kiadni érte. S maguk, kolléga? — Kinéztük az ipari vásá­ron, hogy milyen autóbusz volna a legjobb a bányászok szállítására. Volt ott egy negy­ven személyes... Az nagyon jó lenne. Kicserélnénk vele a „fakaruszokat". Tudja, kedves uram, azt szeretném, ha az új évben sikerülne ez a tervünk. A mostani buszok ráznak, nem tudnak felöltözni rendesen a bányászok, mert — meg kell vallani —, nem valami tiszták a fabódés kocsik. Mi meg azt szeretnénk, ha minden évben kényelmesebb, jobb lenne az utazás... ha már ilyen sokba kerül. — Sokba? — Tízmillió körül. — Ilyenre tízmilliót Meg­őrültek maguk, kolléga? — Dehogy, itt ez a rend. Autóval munkába — autóval haza. — De megbocsát, kolléga, ez kész ráfizetés. Bányászokat autóval vinni? — tárja szét a karját értetlenül a hájas ve­zér. — Tényleg sok pénzt költünk rájuk — helyesel Baják tröszt­igazgató. Most például egy 130 méter hosszú alagutat adunk át. amely a két lakótelepet kö­ti össze. Hétmillió körül van az építési költsége. De megrö­vidíti az utat, nem kell sárban járni a bányászoknak. Szép új­évi ajándék, ugye. uram? — Ennyi pénzt pocsékolni a bányászokra — hüledezik to­vább a vezér, s még drága szi­varját is elíelejti szívni. — De lesz még januárban más esemény is — folytatja a vájárból lett trösztigazgató. Nemsokára avatjuk az iszap­fürdőt. Ez is belekerült néhány százezerbe, de megéri. Műszak • után itt helyben gyógyulást ta­lálnak az ízületes, beteg bányá­szok. A gyógyiszapot Hévízről hozzuk. Lesz masszőr is. Jól in­dul ez az év, ugye, kedves uram? — Nem lesz ez sok, kollé­gám? — Még ki is hagytam belőle, az új vízmű is kész lesz 1960- ban- És a megye legmodernebb tekepályája is. Azt akarjuk, hogy mindenük meglegyen a telepieknek, 7— No, igén... — hagyja ke­gyesen jóvá a partner terveit a párnásujjú vezér. Sajnos, ahogy a szénpiacot nézem, el kell bocsátanom néhány száz embert. Legalább a többi nem panaszkodik az embertelen hajsza ellen — nyomja meg az embertelen szót gúnyosan, majd várakozóan a hús-vér igazgatóra néz. Kis csend támad. Baják Ist­ván gondolatai lent jártak a föld mélyén, fejében számba vette embereit, majd határo­zott hangon válaszolt: — Nekünk naponta 632 va­gon lignitet kell bányászni, kell az ember és minél több gép. Ha például sikerülne a négy újfajta acélpajzsos fejtést bevezetni a gyöngyösi akná­ban, úgy nemcsak teljes biz­tonságban dolgozhatnának a bányászok, de az majdnem tíz­millióval növelné a megtakarí­tást évenként. Reméljük, sike­rül megvalósítani. De addig is ott lesznek az F 4-es gépek, a szállítószalagok, mert tudja, uram, a mi bányáinkban, amint a szénfaltól elindul a lignit, emberkéz nem ér hozzá. S még ez is csak a fele a gépe­sítésnek. Jövőre újabb 35 mil­liót fektetünk be, hogy köny- nyebb legyen a bányászok munkája. — Harmincötmilliót? — ne­vetséges! Miéit nem szorítják meg őket inkább. És mondja csak személy szerint mit vár az ú évtől. Itt eddig a telepi- ekrő, a bányászokról beszélt... Kicsfféli-e autóját, építtet-e vadázházat, melyik játékka­szinókra tölti majd idejét, menni nyereséget vár a hu szonh.t millióból — erről be­szélje. valamit. — t hatvanas év? Legna­gyobb esemény az lesz, hogy eljön i család lakni, ide Pető- fibányra. A két gyerek máris megszrette a telepet. Szabad időmbn pedig a családommal leszek.tudja. most végeztem el a bánaművelési technikumot, s rámlr egy kis pihenés. A ko­csim? Jég nincs. De nem is feltétlé szükséges. Ez talán az egész. — É a nyereség? — É:is annyit kapok majd, mint aöbbiek. De lesz olyan hányás: aki többet kap mint én. Deiülönben számolja ki. Mondju 18 napi fizetés, ennyi lesz, hantodén Jól megy. De mennenkell — emelkedik fel székébőa volt vájár, a tröszt­igazgató-, elnézést kérek, meg kelnézni, mi újság a te­lepen, «ultúrházban. — Mioda ember — képed el a képletben vezér. —Fan- tasztikuátonyi pénzt a bányá­szokra párolni. És ez az igaz­gató meaagyjá, sőt ő javasol­ja... Szisztani a nyereséget. Képtelen* — mondja, miköz­ben parrre távolodó alakját, nézi, ant üggyel-bajjal ka­paszkodó telep sáros útján, s akinek : bujkál a mosoly most is aá.ia szegletén. A bi­zakodó ©er mosolya ez, aki úgy lép az új év küszöbén, hogy tud nagyon sok szépet és jót igaz 1960-as esztendő. Kovács Endre Esztendő, új esztendő Egy esztendő ismét lepergett az idő „homokóráján”. A Föld tovább kering megszokott pá­lyáján. Mit értünk év, eszten­dő alatt? A közfelfogás azt tartja, hogy ezen idő alatt ke­rüli meg a Föld a Napot. Való­jában, a Föld teljes keringési ideje 365 nap, 6 óra, 9 perc és 9 másodperc. Ezt nevezik a csillagászok sziderikus évnek, ami alatt a Föld az ellipszis alakú pályáját befutja, amit valamely csillag kétszeri dele­léséből állapítanak meg. Mindennapi életünk azon­ban nem a Föld teljes kerin­gési idejéhez alkalmazkodik, hanem az évszakok váltakozá­sához. Ez pedig annak a kö­vetkezménye, hogy a Föld ten­gelye nem merőleges a pályája síkjára, hanem azzal 66 és fél fokos szöget zár be. Körülsé­tálván e pályán, a Nap sugarai mindig más és más helyre süt­nek merőlegesen. Közben a Föld tengelye önmagával pár­huzamos marad. A napsugarak változó beesési szöge, valamint a különböző mértékű felmele­gedés, az évet szakaszokra, év­szakokra osztja. A szakaszvá­lasztó dátum legjobban megfi­gyelhető március 21-én, ami­kor a Nap pontosan az egyen­lítő mentén delel a zenitben. E napon bolygónkon a világosság és a sötétség határvonala egy­szerre halad át mindkét föld­rajzi sarkon. Ekkor van tava­szi napéjegyenlőség. Ugyanez a helyzet áll elő szeptember 23-án, őszi napéjegyenlőség idején. A Nap zenitállása köny- nyen és pontosan észlelhető. A csillagászok szerint március 21-én a Nap a Tavaszpontban tartózkodik. E pont az égbolt azon helye, ahol az égi egyen­lítő és a Föld pályasíkja egy­mást metszik. Az az idő, míg a Nap egymás után kétszer ke­rül a Tavaszpontba, ez a nap­tári időszámítás alapja, az ún. tropikus év, melynek tartama 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 má­sodperc. Miért tér el a kétféle év időtartama? A Föld tenge­(dő járás jelentés Várható időjárás péntek estig: Felhöátvonulások, néhány helyen kisebb esővel. Mérsékelt, Időnként élénk déli-délnyugatira forduló szél. Az évszakhoz képest az eny­he idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet: 7—10 fok között, legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet: o—plusz 3 fok között, helyenként gyenge fagy. Távolabbi kilátások: szeles, eny­he idő. OUTI) lye a Nap, a Hold és a boly­gók együttes vonzása miatt nem marad huzamos ideig pár­huzamos önmagával, hanem mint a búgócsiga tengelye, kúpalakú mozgást ír le. Emiatt a Tavaszpont az ekliptika (földpálya) más és más helyére esik, az égi egyenlítő az eklip­tikát mindig más helyen fogja metszeni. Ez a pont állandóan hátrál, elébe siet a Napnak. A napéjegyenlőség ezért évente előbb ismétlődik, közel 21 perccel, mint ahogyan a Föld a teljes keringését befejezné. Az így kettévágott évet (az őszi és tavaszi napéjegyenlő­séggel), a nyári és a téli „nap­forduló” osztja ismét tovább. Június 22-én az egyenlítőtől északra, az ún. Ráktérítőn ér­keznek a Nap sugarai merőle­gesen, december 22-én pedig délen, a Baktérítőn delel a ze­nitben. Nos, ezen dátumok valame­lyikéhez igazodott évezredek óta az új év kezdete. Neveze­tesen az egyiptomiaknál, a fö­níciaiaknál, a perzsáknál a nyári napforduló után, a zsi­dóknál a tavaszi napéjegyenlő­ség utáni újholddal kezdődött az új esztendő. A rómaiaknál is eleinte ez jelentette az évek kezdetét, de a juliánusi év be­vezetése után január 1-vel, mely szokást lassan az európai népek teljesen átvették. Köz­ben a keresztények hol már­cius 1-vel, hol karácsonnyal, hol március 25-vel kezdték az évet, míg végre a január t. vált általánossá. Miért ragaszkodtak a ró­maiak január 1-hez? Ismeretes az a tény, hogy a Föld a Nap körül ellipszis alakú pályán kering. így fél éven át napkö­zeiben, fél évig naptávolban halad. Kiszámítható az az idő, amikor pályáján legközelebb, illetve legtávolabb kerül a Naphoz. Abban az időben a „napközei” egybeesett a téli napfordulóval. Ez a helyzet igen kecsegtetőnek látszott ah­hoz, hogy az évet innen kezd­jék. Azonban a Tavaszpont el­tolódott, s a földpálya napkö- zel-pontja ma már nem de­cember 22, nem is január 1, hanem január 4. Ez a dátum Idővel mind jobban eltolódik, 6500. év táján március 21-én lesz napközeiben a Föld. De a tavaszi napéjegyenlőség ezután is március 21-re esik, a min­dennapi életünk pedig ahhoz alkalmazkodik, az szabja meg az évszakok változását, ezzel együtt a polgári év tartamát is. Zétényi Endre ÍOÖOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOO Ilyenkor már mindig van új naptáram. Nagyon barátságta­lan még a sok üres lap. Hiába, egy év alatt megszoktam a ré­git. Elintézett és elintézetlen feljegyzéseimmel, megírandó megírt és végkép elvetett tá­rnáimmal, ismerősök címével, telefonszámokkaL Végiglapozom, és sok, már évek óta vándorló feljegyzést ismét beírok az újba, néme­lyiknél törni kell a fejemet, ugyan, miért is jegyeztem föl, aztán vagy kihagyom, vagy örökli a friss naptár. Ahogy lapozni kezdtem a viharvert, szamárfüles kis könyvben, ma­gam is elcsodálkoztam, meny­nyi kedves gyöngy, apróság történt ez évben, amit mini följegyeztem, de nem írtam még meg. Most kerestem egy szálat és felfűzöm óikét, mert nagyon sajnálnám, ha a régi naptárral együtt elvesznének. Az újba úgyis új megírandók kerülnek;, ( Terjed a szépség A fenti mondatot még júli­usban jegyeztem be. Fiatal, nagyon csinos és ápolt terme­lőszövetkezeti asszonynál jár­tam. Sok egyéb között szóba került a szépségápolás is. A fiatalasszony nagy jártasságot árult el szépségáruk ismereté­ben, s kifejtette, hogy manap­ság többet törődnek magukkal a nők, még falun is. Náluk például sok lány kesztyűt húz kapálásnál, hogy szép marad­jon a keze. Sajnos — mondta mindjárt —, azért még sókan nehezen értik meg. hogy nemcsak a vá­rosi nőnek jár ki a szépítke­zés. Mert még itt megszólják ám azt, aki ad magára. Pedig a flatalabbja itt is használ krémet, sőt még rúzst is. De titkolja. És nemcsak az ura előtt, hanem a szomszédasz­izany előtt is. A múltkor pél- iául kozmetikai bemutatót ártották nálunk. Pestről jöt- eik le, de csak a tanítónők, neg a tisztviselőnők mentek ű, meg a szomszéd falukból öttek össze. Tőlünk senki. Ha /alakit megláttak volna, más­lap úgy kibeszélik, hogy negemlegeti. Aztán tegnap­ilőtt, hogy a szomszéd faluban •endeztek ilyen bemutatót, na­gyon kíváncsi lettem. Mond­ák, hogy megtanítják az asz- szonyokat, hogyan kell hasz­nálni a pampős krémet, a kéz- ápoló kenőcsöket, meg min­denfélét. Hát elhatároztam, ín bizony elmegyek. De nagy titokban indultam. Még az uramnak se mondtam meg az igazat, azt lódítottam, hogy orvoshoz megyeik, a hátam fáj. Képzelheti, hogy meglepőd­tem, amikor a szomszéd falu kultúrházában, ahol a bemu­tató volt, egymás után Ismer­tem föl a falumbeli asszonyo­kat. A fél termelőszövetkezet asszonynépe kivonult a koz­metikai bemutatóra,,. Búcsú a koldusbottól A tavasszal egy szociális ott­honban jártam. Levendulail­latú, megsárgult fényképek­kel teliaggatott szobákban, pa­rányi öregek laktak. A leg­több már egyedül éldegélte az őszi éveket. Párja elköltözött, gyermeke, ki eltartsa, nincs. Volt köztük olyan, aki még mindig siratta az öt kiskopar- sót, amelyre ifjú korában han­tot dobott és soha nem gyö­nyörködhetett gyermeke neve­tésében. Voltak öreg nénik akik életük tavaszán nem vix- rasztottak gyermekük beteg­ágyánál, akiknek nem mond­ták: édesanyám. Volt köröttül olyan, aki éppen mély gyászi viselt, röviddel azelőtt temeti* el élete párját, akire hatvan­iét évig várt, s mindössze egy ssztendeig élhetett vele. Leánynevét egy évvel azelőtt cserélte fel asszonynévre. És tt találkoztam a nyugalma­zott koldussal is. Gyermekké aggott, göcsörtös kezű, hajdani kubikusokkal, cicafark-kontyú, tipegő járású nénikékkel kár­tyázott, akik kényes, vékony­ka hangon nevettek, ha haj­dani koldus kópéságokat mon­dott (mert mindig tréfára állt az esze), s olyankor szájuk elé tették a kezüket, gyöngyetlen ínyüket takarva. Harminc évig hordott sza­kállt az öreg. s most hetenként kétszer borotválkozik. — Nem kell a bóthoz — ka­csint öreg-csibészesen. Nyolc éve lakik a szociális otthonban. Vándorkoldus volt. Faluról falura járt, tudta, hol kiéli énekelni, hói csak szépen, szívrehatóan mesélni, néhol nem is szólt, csak megállt az ajtóban, s kinyújtotta tenye­rét. Az első világháborúban srapnellszilánk csapódott egyik szeméhez, s kioltotta fényét. Mikorára hazakerült, a teme­tőben aludt az asszony, s va­lahol Doberdónál maradt a fia is. Semmije nem maradt, csak a két halott emléke. így jutott vándor-koldusbotra. Es több. mint harminc évig nem nyilatkozott, nem borotválko­zott. Nyolcvan éves most. Agya fölött nincsenek családi képeit. A sarokban áll egyetlen emlé­ke, a bot. Itt nem használja. Jól jár anélkül is, kicsiket lép, de biztosan, egyenesen. Pihen a bot a szoba sarkában, s gaz­dája nélküle is megmerítheti karélyig a levesestányért, ha kell kétszer is­-— Jól é itt magát? — kér­deztem. Bólogat nyirkos, pillátlan szeme meed: — Igen,rem... Finom, úri hely ez... It előtt Ez pedijeptemberben tör­tént, Sokalltunk a pult előtt. Negyvenkä ember tíz deka sonkát kéfle a segéd tizen­egyet szelt mire udvariasan megkérdez — Lele egy dekával több? A vevő lütéses színt ölt­ve, felfortj: — Már fint ez az ócska trükk! Tízrértem, tízet ad­jon! Még lanált egy darabig, de csak rrban, mert a se­géd szó né levágta az egy dekát. Mi ütünk: csak si­kerüljön ltosan szelnie. Amikor a rlás megtörtént, egyik sor-ink, ugyancsak negyven-tásrfi, odalépett a dohogó sonoz és megkér­dezte: — Ha nearagszik... mi a foglalkozás: Amaz rett ingerülten, majd fölénu felelte: — Gyár' dolgozom, mi köze hozzá. — Csak írt kérdeztem, mert sejtet Ugyanis én is munkás vág.. Mondja, ma­guknál sohics selejt? — Nálunl csodálkozik a sonkás. — iné lenne? Me­lyik gyárbáncsen? — Na k Csakhogy mi­csoda külós van a gyári selejt és ai a kiszolgáló­nak a selejtzött. Az a de­ka sonka, amivel magának vé­letlenül többet vágott le, nen vész kárba... Azt meg lehe enni. Jön a következő vevő hozzáteszi az ő tíz dekájához De az elrontott csapszeget új­ra kell csinálni... Laci érvel Laci, a szomszédunk kis­fia, gyakran felveri üvöltésé vei a házat. Kis csavargó a javából, aki ezért meg is kapja anyjától a magáét a tisztesebi: felére. De Laci a gyakori ve­rések ellenére is rajong az anyjáért. Valamelyik este me­gint megrémítette a házat. Aj anyja már annyira kétségbe­esett, hogy elhatározta: nem bántja, csak jöjjön haza. Épp ezt fejtette ki, amikor orraló- gatva, lapulva oldalog be a gyerek. Látva a kétségbeesett, hallgató anyát, duzzogva, sut­togva motyogja: — Csak azért jöttem most haza és nem később, mert így nem kell értem fizetned... — Hogyhogy? — riadt meg az anyja, nem értvén a talá­nyos magyarázatot. — Hát... mert ha tíz után jövök és megversz, akkor or- iítok, amiért sokat kell fizet­ned. A csendháborítás miatt... 3a tizenegykor, akkor még ;öbbet... Én meg tudom, hogy nincs olyan sok pénzed... Feltűnő szerencse Ez akkor történt, amikor az i év még új év volt. Szokásos zilveszteri vigadozásunk al­kalmából vagy öt tombolaszá- not vettem, azzal a mellék- londolattal: úgysem nyerek emmit, viszont hozzájárulok ízzel is a klub pénztárkészle- éhez, amely az újévi kiadáso­kat hivatott fedezni. Ennek el­lenére az éjféli jókívánatok után, amikor a számokat húz­ni kezdték, én is beálltam a karéjba s magamra öltöttem a nyemivágyók izgalompa­lástját. Amikor egy üveg pezs­gőt nyertem, nevettem és azt mondtam: „Nem igaz!”-Aztán hónom alatt a butéllával, még nagyobb mohósággal lestem: nem egyeznek-e többi számaim a bemondottakkal. Amikor a több mint fél méter magas kerámiavázát átadták, úgy éreztem, szerencsémnek nincs se vége, se hossza. Kollégáim évődni kezdtek velem: „Te fogod megnyerni a főnyere­ményt!” Erre egy pillanatig meghökkentem. A főnyere­mény ugyanis újévi malac volt. Vadonatúj brokátruhám­ban egyszerre melegem lett, tűsarkú cipőmben kissé meg­inogtam, s eszembe jutott, hogy első emeleten lakunk és az 61 szerepét legfeljebb a fürdőszoba látná el. Magam­ban a szerencséhez fohászkod­tam: „Ne hagyj el, nem kell főnyeremény, jó lesz nekem az a kis desszertes doboz is...” Am a szerencse szeszélyes, ki­számíthatatlan. Én nyertem az újévi malacot. Olyan válasz­tási-korú volt, tehát jóval sú­lyosabb, nagyobb egy öleb- nél. Megadtam magam a sze­rencsének, leoldottam dere­kamról aranyszínű övemet, Drosstúmmel lyukat csináltam á, s örv gyanánt nyakára tet- ;em. Már pirkadt, amikor el- űdottam a ruhatár kilincsétől, i a hajnali újévköszöntők né- 5es, bámuló tömegében haza- /ezettem, fel az első emeletre. Délben már apám közremű­ködésével, pecsenyeként állt az isztalunkon. Ehhez hasonló jókat kivár tok mindenkinek: SZEMES PIROSKA Újévi füzér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents