Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-30 / 305. szám

1959. december 30., szerda

NEPÜJSAG

8

A kapuk nyitva állnak

A felszabadulás előtti társadalmi rendszer nagyon sok egyszerű dolgozó embertől, munkás- és parasztfiataltól tagadta meg a tanulás lehetőségét. Az úri Magyarországnak nem volt érdeke, hogy a szegény nép tudást szerezzen, megtanuljon gondolkozni; az urak jól tudták, hogyha a szegény nép gondolkozni kezd, hamar felismeri azokat a társadalmi igazságtalanságokat, amelyek őt gúzsbakötik, de korlátlan lehetőségeket biztosítanak az urak számára az elnyomásra, az anyagi-szellemi kizsákmányolásra. Különösen nagy volt a mesterséges szellemi sötétség a falvakban. Gróf Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter 1929 augusztusában cikket írt a Néptanítók Lapjában, „...a kertészember jól tudja, hogy bizonyos fajta szemet csak bizonyos fajta alanyba lehet beoltani. Ezt újabban is saját kárán tanulta meg Kecskemét népe, ahol a sárgabarackot az utóbbi időben olyan vadalanyba oltották, amellyel életképes gyümölcsfává egyesülni nem tud és 3—4 év múlva elszárad. Ugyanígy van ez a gimnáziummal is. AZ alföldi parasztság pompás őstörzsébe a kultúra másfajú nemes szemeit kell beoltani...”

S a fellengzős magyarázat mögött ott lapult az úri osztály ezernyi fegyvere, amely távoltartotta az egyszerű nép gyermekeit az iskoláktól. Az analfabétizmus népbetegség volt az akkori Magyarországon és mennyi embernek adatott csak annyi tudás, hogy a nevét tudta éppen leírni...

A felszabadulás után megindult kulturális forradalomnak fel kellett számolnia mindazt, ami a múlt ilyen irányú szellemi örökségét jelentette. Nemcsak azzal, hogy szélesre tárta az iskolák, egyetemek kapuit a munkás—paraszt fiatalok előtt — és elsősorban előttük —. hanem azzal is, hogy megteremtette lehetőségét annak is, hogy a múlt szellemi örökségének terhét hordozók pótolni tudják a nem marfűk szántából elmulasztottakat. Népi hatalmunk egyik legkorábbi kultúrpolitikai intézkedése volt a felnőtt dolgozók esti iskoláinak megszervezése. Az állam nem kis összegeket áldozott arra. hogy a dolgozók iskoláiban ezrek és százezrek tanulhassanak, szerezzék meg az előrehaladásukhoz szükséges tudást, általános műveltséget.

Megyénkben 1947—1948 óta

folyik esti oktatás, amely azóta sokféleképpen bővült, kiterjedt az általános iskolai szintre is és számos középiskolában bevezették a levelező jellegű tanítást is. 1949 óta az Egri Pedagógiai Főiskolán is működik levelező tagozat. A főiskolán 1949—51 között 1821-en szereztek szaktanítói oklevelet, az 1952-től 1957-ig tartó időszak alatt pedig 2344-en kapták meg a szaktanári képesítést levelező tagozaton. Jelenleg is mintegy ezer azoknak a hallgatóknak a száma, akik a levelező tagozaton tanulnak. De még nagyobb számokat lehetne említeni az általános iskolákban és középiskolákban végzett, vagy most is tanuló felnőtt dolgozókról.

A párt művelődéspolitikai irányelvei pozitív eredményeként rögzítették a dolgozó tömegek ilyen irányú tudásvágyát, s a nemrég lezajlott párt- kongresszus is különös figyelemmel hangsúlyozta, hogy a jövőben még nagyobb gondot kell fordítani — elsősorban az egyetemeken és főiskolákon —. a kellő színvonalú levelező oktatásra a munka megszakítása nélkül tanulók számára.

Milyen felismerés vezette és vezeti azokat az embereket, akik napi munkájuk mellett a a tanulás nem kis erőt kívánó feladatát vállalták és vállalják? A felismerés a szocializmus építéséből fakad. Az új társadalom építése új embereket kíván. Képzettebb, magasabb tudású embereket, akik lépést tudnak tartani a megnövekedett és minden eddigihez képest újszerű feladatokkal. A szocializmus építése egyszerű munkásembereket emelt vezetői beosztásokba — kezdve a minisztériumoktól a falusi tanácsokig —, akiknek éppen azért, hogy el tudják látni a bizalom adta funkciókat, tanulniok kellett, tanulniok kell. Hol tanultak? A felnőttek iskoláiban, a levelező tagozaton, — élve a néphatalom által biztosított lehetőségekkel, s hallgatva az élet parancsoló szükségére. Hány országos, megyei és járási vagy éppen városi-falusi vezetőnk szerezte meg így a szükséges iskolai ismereteket és képzettséget.

És az egyszerű munkás, vagy különösen az új, termelőszövetkezeti útra lépett paraszt is érzi, tudja, hogy a szocializmus építésének nagyléptű előrehaladásában lemarad, ha nem tanul, ha nem képzi magát. Rohamos a mi fejlődésünk az életnek minden területén: ami ma még jó és nagyszerű, holnap már elégtelen ... Lépést tartani! — ez a feladat, s ezt tanulás, iskola, könyvek nélkül elképzelhetetlen megvalósítani. És senkinek sincs jogában azt mondani: nincs lehetősége a tanulásra, az előrehaladásra. Mert népi államunk teljes szélességében kitárta a kapukat, mindenki számára lehetővé tette a tudás várának ostromát, s ehhez fegyvereket is adott.

A tudás: hatalom! — s így igaz ez. Olyan hatalom, amelynek birtokában könnyebb az előrehaladás, könnyebb, eredményesebb a jobb és szebb életet szolgáló építőmunka. S a kapuk nyitva állnak!

Dér Ferenc

Nagyarányú beruházások a pétervásári járás iskoláiban

A pétervásári járás több iskolájában ez év decemberében több tízezer forintos költséggel új padokat vásároltak. Váraszón például teljesen új felszerelést kapott két tanterem 17 ezer forintos költséggel. Bükkszéken pótolták és kijavították a régi rossz padokat, Derecskén, Istenmezején és lvádon

9—9 ezer forintos költséggel vásároltak az iskola részére új padokat.

A tervek szerint a jövő évben ugyancsak újabb 52 ezer forintot fordítanak iskolai bútorok beszerzésére, amelyből főleg szekrényeket vásárolnak a különböző szemléltető eszközök elhelyezésére.

Tanfolyam az alapszabály megismerésére

Már többször is beszámoltunk arról, hogy Nagyrédén a belépésekkel egy időben megkezdték a tervek készítését és egyik-másik területen a közös munkát is. Ehhez tartozik az.is, hogy a szövetkezet vezetősége

— amelybe számos új tag is bekerült most,— rendszeresen tanulmányozza az alapszabályt. Egy-egy ilyen esti megbeszélésen, ahol fejezetenként ismertetik a szövetkezet alapszabályát, 30—40 tag vesz részt.

Cassandra

szélmalomharca

Cassandra, az angol Daily

Mirror egyik szerkesztője, szabadságát Franciaországban töltötte. Bosszantotta, hogy Franciaországban bejelentőlapot kell kitölteni a szállodákban — Angliában elegendő a név megjelölése —, tehát elhatározta, hogy megtréfálja a francia rendőrhatóságokat.

Minden este egy másik városban száll meg, s a legfantasztikusabb módon tölti ki bejelentő lapját, miközben kíváncsian várja a rendőrség reagálását. A Pireneusokban foglalkozásul beírta, hogy „óriás” és azt, hogy angol útlevelének száma 1. A következő napon miniatűr-festőnek jelentkezett be, „Hüvelyk Matyi” néven, lakik Gulliverben, a Liliput- útón. Grénobléban, egy kis alpesi szállodában, dr. Adenauer bonni kancellárrá változott.

Cassandra nem árulja el, milyen neveket szándékszik a jövőben még felvenni, de fenntartja magának a jógot, hogy választ Nehru, Fidel Castro és Valentino Liberace között. A két első nevet csak hallomásból ismeri ugyan, ellenben az utolsóval egy rágalmazási per alkalmából személyesen ismerkedett meg.

• a felszólaló,

aki azért került napirendre, mert nagyon sokak véleménye szerint már régen megérdemelte, hogy napirendre kerüljön* Nem azért, hogy felszólalt, mert kinek véleménye, javaslata van saját üzeme, vállalata életét érintően, mondja el, sőt* mondja is el, de... De ne álljon fel, s ne kezdje a nemzetközi élet rövid negyedórás értékelésével, hogy utána feltárja belpolitikai helyzetünket, vázolja az ellenforradalom gaztett teit Magyarországon, s végül, de csak legvégül ejtsen két szót arról, amiről voltaképpen szólni akart.

.. * De ne álljon fel, s ne kezdje azzal, hogy már Spartacus, a rabszolga, küzdött azért, hogy.:. ne idézze, és főleg ne rosszul, Marxot, Engelst, Plechanovot, Lenint, Sztálint* Mao Ce-tungot, Hruscsovot, amikor az üzemi konyha munkájáról van szó...

.:. De ne álljon fel és ne mondjon ilyeneket, hogy „elvtársak, legyünk őszinték és bátrak”, miközben maga sem őszinte, legkevésbé bátor; vagy, hogy „elvtársak, súlypontozni kell az értékes javaslatokat”, miközben semmiféle javaslata nincs*

Tartsuk tiszteletben egymás értelmét, idejét, az ügyet —« legyen az még csak kis ügy, vállalati, üzemrészi ügy is — S beszéljünk világosan, a lényegről, mindenfajta frázis és időrablás nélkül. Az a felszólaló, aki csak felszólal, egymaga képes elrontani egy fontos értekezletet*

Igaz, ez sem kis dolog és ez is képesség kérdése!

(gy...d)

Különleges öltözékek, gépek segítik az Antarktisz-kutatók munkáját

Nemrégiben a Szovjet Tájékoztató Iroda közleményéből megismerhettük az ötödik Szovjet délsarki expedíció programját. Az expedíció tagjai különféle tudományos kutatásokat végeznek a Mirnij állomáson, a Föld mágnességi pólusának környékén (Vosztok állomás), a Maud-Királynő-Föld partvidékén (Lazarjov állomás), ezenkívül ideiglenes tudományos kutatóbázisokat létesítenek a partvidéken és az Antarktisz belsejében.

A hatodik világrész ellen indított, összpontosított „támadás”, amelyben 12 ország expedíciói vállvetett munkával vesznek részt több év óta, most az ötödik szovjet expedíció munkájával előrébb akar jutni az Antarktisz megismerésében. Üjabb emberek indulnak el arra a földrészre, ahol mínusz 70 fok a hőmérséklet, s előfordul, hogy másodpercenként 60—70 méteres sebességgel száguldó orkánok uralkodnak.

Nem mindennapi feladat hárult a ruházati iparra, hogy megfelelő védőöltözéket tervezzen és készítsen. Az erre a célra készült védőruha az embernek nem csupán testét, de arcát is védi a hideg szél alattomos támadásától. Sőt, ráadásul még a pipázásra is módot nyújt.

Az ember védelme tökéletesen itt nem oldható meg a ruházat vastagságának tetszőleges növelésével. Ennek a ruhának minél könnyebbnek kell lennie és ugyanakkor melegnek. A megoldást itt is a modern technika hozta meg: néhány korszerű műszálfajtából jól szigetelő védőruhát lehet készíteni, akárcsak a legtöményebb gyapjúból. Orvosok és technikusok együttműködésének eredménye az új délisarki kosztüm, amelynek viselője a legkegyetlenebb hidegben is kimerészkedhet a szobából és elvégezheti tudományos vagy technikai vizsgálatát.

Nem volt könnyű feladat í olyan terepjáró járműveket

sem készíteni, amelyek az örök hó és jég honában a mínusz 70 fokos hőmérséklet esetén is megbízható védelmet nyújtanak a benne ülőknek, s az úttalan utakon eljutnak céljukhoz, az egymástól esetleg ezer kilométernyi távolságra levő állomások közötti út megtételére elegendő üzemanyagot vihetnek és ráadásul menet közben állandóan fenn tudják tartani az összeköttetést a kiinduló és a rendeltetési állomással. A harkovi traktorgyár készített egy ilyen különleges járművet az antarktiszi kutatók számára. Ez a 35 tonnás „tank” 6—10 ember otthona. A belső kabin 28 négyzetméter hasznos alapterületű, külön fülkéje van a vezetőnek, külön obszervatóriuma a navigátornak, kényelmes „nappal szék, éjiéi ágy” bútorzatú dolgozófülke áll a kutatók rendelkezésére. Kétezerötszáz liter dieselolajtartálya van, hogy a hosszú útra elegendő üzemanyagot tudjon magával vinni.

IL

A

HÄBORÜ MÄR negyedik esztendőbe fordult és mi mindenből kifogyva vártuk az új esztendőt. A gyerekek ruhátlanok, és lábbeli nélkül voltak. Még nyolcán éltünk ekkor, anyám volt a kilencedik és összesen három pár használt cipője volt a családnak. Én magam már elnyúztam apám cipőit, télikabátját, külön mellényeit és ferenc- józsef-kabátját is. A cipőkkel úgy voltunk, hogy nem számított, éppen férfi, avagy női cipője volt-e a családnak. Mindig az húzott cipőt, akinek mennie kellett valahová. Ruházatunk is csak a rajtunk való volt, többnyire katona anyagokból készült ruha és csak annyi, hogy meg ne vegyen bennünket az Isten hidege. Az ágyakban kettesével háltunk, amelyek huzatlanok és hidegek voltak. Az egyetlen szobát, amiben laktunk, kilencen befújtuk, mert tüzelőre nem tellett. A szomszédék kamrahátulja a mi udvarunk felé volt és amikor nekik volt fájuk, nálunk is lehetett érezni a meleget. De sokszor gyűjtögettük az úton is a szenet, amit a szállítókocsik hullajtottak el. Egy ilyen alkalommal, amikor sok szenet gyűjtöttünk, megpakoltuk a kályhát úgy istenigazában. Nagyon jó meleg volt a szoba akkor este. Mécsest nem gyújtottunk, csak a kályhaajtón kiszűrődő fény világított. Mi, gyerekek, körülültük a kályhát és anyárrj mesélt nekünk a kol- duskirályfirólj és megfagyott gyermekről és mi| szepegve hallgattuk őt. Ezalatt a kályhacső valahol szétnyílhatott, miért a kiáramló széngáztól mindannyian elaludtunk, — anyám is. Reggel azután a szomszédok törték ránk az ajtót és ott találtak bennünket a kályha körül, a földön, hófehéren, aléltan. Mindnyájan széng^zmérgezést kaptunk.

A

Z ÉLELMEZÉSI helyzet sem változott az előző háborús évekhez képeit. A háziasszonyok persze nagy {gyakorlatra tettek szert

Gyermekkorom

a kukoricalisztből való ételek készítésében. Rájöttek például arra, hogy cukrot nem kell a puliszkába tenni, csak le kell forrázni és ez a művelet megédesíti. Ettük mi is a puliszkát mindenféleképpen. Hol hordóskáposztával, hol túróval, de tejjel és ha volt, lekvárral is. De akármit tettek is rá, puliszka maradt az mindig. A több éves háború alatt ki- élődött az ország mindenéből. A harctereken is nélkülözött már a katonaság ugyanúgy, mint a lakosság itthon. A kalóriaszegény táplálkozás és az örökké egyoldalú étkezés meghozta a vitaminhiány okozta betegségeket, az éhség és a szenny meg a tetveket, a tetvek pedig meghozták a tífuszt. Hiába volt a mosás, a fertőtlenítés, a tetvek csak terjedtek, mert a piszkon kívül már terjesztette az a nemtörődömség, az a letargikus állaoot is, amely hároméves hiábavaló várás és küzdelem után, eluralkodott a lelkeken. Az asszonyok, az anyák küzdöttek a ruhátlansággal, a kenyér- telenséggel, a hideggel, a betegségekkel és nem utolsósorban a hitvesi hűséggel, a családok egész gondjá- val-bajával és mindenben helytálltak becsületesen. Mindennel szembeszálltak, és mindent leküzdötték, csak ezeket a parányi férgeket, a tífuszt terjesztő tetveket nem tudták leküzdeni.

Mi is lebetegedtünk. Egyik gyermek a másik után dőlt ágynak. Egy egész kórterem volt nálunk a lakás. A gyógyítás pedig a véletlenre volt bízva. Nagyanyám, koros volta ellenére is bejárta Borsod, Abauj és Zemplén megyéket. Felkereste a vélt rokonokat is, hogy egy kevéske búzakenyeret, lisztet, olajat vagy szappant előteremtsen* ö maga készített

krumplicukrot, hogy erősítsen bennünket.

A GONDOS ÄPOLÄS, az anyai

^ szeretet végül is segített, felépültünk. Néhány hét múlva aztán kezdtük a munkát elölről. A cseh pap ezen a télen véglegesen hazament Csehországba Én más helyet néztem, ahol ministrálhatok és ezért kapok valamit. Ekkorra már az idősebb öcsém is megtanult ministrálni, és vele együtt jártunk reggelenként a ferencesekhez. Hogy karácsony közeledett, a ferencrendi nénikék egy varrodát létesítettek a rendházban és varrták a ruhaneműeket a nincsteleneknek. öcsémről és rólam többször is mértéket vettek és boldogan vártuk a karácsonyt, hogy majd új ruhánk lesz. Mire azonban eljött az ünnep, a mi új ruhánkat az elszegényedett úrifiúk kapták, nekünk pedig az elhasznált maradt.

Nekem még egy helyem volt az angolkisasszonyoknál, ahol minist- ráltam és így két reggelihez jutottam. De elbírtam mind a kettőt. A baj csak az volt, hogy az iskolából mindig elkéstem. Persze, ott is elnézőbbek voltak a nyomorúság láttán. Az angolkisasszonyokhoz nagyon szerettem járni, mert ott sok szép bentlakó lány volt és azt a misét hallgatták, amin én ministráltam. Egyébként ez a mise mindig kedélyes és gyors volt. Ügy emlékszem, hogy Papp Józsefnek hívták azt a papot, aki ott mindennapos miséző volt. Nos, ez a pap nemcsak az utcán forgott villámgyorsan a nők után, hanem az oltár előtt is észrevetette magát. Olyan „Orémusz”-t csinált, hogy az egész templom nevetett és az apácák fejüket a padra hajtva kuncogtak. A pap, — úgy gondolom — tudhatta azt, hogy ő milyen mulatságos, hogy a lányoknak tetszenek kedélyt teremtő mozdulatai, mert minél jobban nevettek, annál jobban csinálta.

Egy alkalommal elküldött engem ez a pap egy másik paphoz, azt hiszem Kállai nevűhöz a Líceumba. Ez a pap nagyon alacsony termetű volt., alig érte el a másfél métert. Ahogy benyitottam a szobájába, beköszönök, valamiféle hangokat hallottam, de nem láttam senkit. Álltam ott félénken a nagy. magas szobában és még egyszer köszöntem, jó hangosan, hogy meghallják, de megint csak nem válaszoltak a köszönésemre. Már kifelé indultam a szobából, amikor megint hangokat hallottam, majd egészen tisztán felismertem a Kállai hangját:

— Megállj csak! Majd megfoglak! Megállj csak!

IV ÉZEK a HANG irányába, s

akkor látom, hogy a kis pap, az ágy alól bújik élő. Reverenda nélkül. nadrágban, porosán, piszkosan állt meg előttem. Még az arca is csupa por volt. Én elnevettem magam.

— Tudod, fiam — mondotta Kállai — az egér lyukat fúrt az ágy alatt és meg akarom fogni.

Azóta tudom, hogy a papok nem mindannyian zord, morózus /emberek, akiknek az élet örömeiből nem, vagy csak kevés jutott, köztük is vannak kedélyesek, sőt vígak is.

Egy napon azután elmaradt a hétórai mise, nem jött a vígkedélyű pap. Másnap egy komor képű. szikár pap jött misét mondani, ezzel megszűnt a templomi kedélyeskedés és kuncogás. A sok-sok fiatal lány, a bentlakók azért mégiscsak mosolyogtak, az életvidámságot, a gyermeki, vagy pubertás kori örömöket sem a komorképű pap, sem a bájos, de magukra szigort erőszakolt, torzult arcú apácák nem tudták megtiltani*

Az élet utat tör magának még a kolostorban is.

Liliké fehér, bársonyos arca mosolygós maradt azután is. A fekete hajú, nevetős szemű lány rámosoly- gott a ministráns-gyerekre, pedig sveszter Kunigunda, a sekrestye gondozója és á papok öltöztetője, nagyon szigorú pillantásokat vetett ilyenkor rá. Későbben a sveszter által, a ministránsoknak Készített ostyamaradékot elcsente a szekrényből. És így szövődött lassan-lassan a barátkozás Lilikével, ami későbben meghozta az első levélkét is a sekrestye! terítő alá. Sokáig folyt ez a terítő alatti levelezés, amit sveszter Kunigunda valószínűleg fel is fedezett, mert engem elhelyeztek az Oratóriumba, a püspöKnek ministrálni. Ezen a misén csak a főnöknő és az idősebb apácák vettek részt. Néhány napi ministrálás után, az egyik apáca megkérdezte tőlem:

— Fiam, meg szoktad-e mosni a lábad?

— Hogyne szoktam volna — válaszoltam.

Otthon elmondtam édesanyámnak az apácával történt beszélgetést. Anyám harisnyát varrogatott nekem, eldobott harisnyaszárakból és a lábamat is beszórta valamilyen porral. De ez a gondoskodás már kései volt, mert néhány nap múlva kitettek az Oratóriumból.

T ILIKÉVEL EZALATT az idő ^ alatt is leveleztünk. Most azonban nem a terítő alá rejtettük leveleinket, hanem a nyitott WC ablakrámái alá.

Ez a gyermekkori szerelem, ha nem is azonnal, de elfelejtődött későbben, amikor én is és Liliké is a magunk osztályútját jártuk az életben. Még láttuk egymást néhányszor, de már nem ismertünk egymásra. Ő, a gazdag birtokoslány, egy mérnök felesége lett, én pedig jártam a proletárok rögös életútját.

OKOS MIKLŐS (Folytatása következik.)