Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-24 / 302. szám

4

népűjs a g

1959. december 94., csütörtök

1959. december 24., csütörtök:

1944-ben Sopronkőhidán kivégezték Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Pataki Istvánt, Pesti Barnabást és Kreutz Róbertét.

1824-ben született Szabó Károly történetíró és biblografus.

1814-ben született Kelemen László, az úttörő magyar színtársulat megszervezője és vezetője.

1809-ben született Barótzi Sándor író.

1809-ben született Sas Ede író.

1524-ben halt meg Vasco da Gama portugál utazó.

A hurka

... és a hetedik napon homlokára csapa az Ür, hogy mennydörgés vala tőle és mondd kétségbeesve:

— Jaj, majd elfelejtettem!

... és megteremté a hurkát, mondván néki: eredj és szaporodj. A hurka pedig ment és szaporodott, véresen, májasán, kásásán, rizsesen szaporodott, mint ama hangyaboly, amelyet nem hábor- gata semmi. Az emberek időnként nékiestek, hogy elpusztítsák, rettenetes rendet vágva a hurka soraiban, hogy tavasz tájon már alig maradt vala hírmondó belőle . . . De eljőve a tél, a hurka újra és újra megszaporoda, elönt újfent mindent: asztalt és polcot, ágy alját és szekrénytetőt és mint illetlen céda, úgy kínálja dagadt testét.

Amikor ama Ür kiűzte Ádámot a paradicsomból, főbüntetésül a hurkát adta mellé. Pedig Éva is elég lett volna egymagában, (egri)

— A SELYPI vasútállomáson 50 tonnásra cserélték k| a 30 tonnás vagonmérleget, hogy a cukorgyárba én- kező répaszállítmányok le- mérését meggyorsítsák és pontosabbá tegyék.- A GYÖNGYÖSI Járási Tanács végrehajtó bizottsága tegnap a jövő év első negyedévének munkatervét értékelte. Második napirendként a vámosgyörki szociális otthon 1959. évi munkáját beszélték meg.

— JÓL GAZDÁLKODTAK

az 1959-es évben az erdőtelki Űj Élet Termelőszövetkezet tagjai, eredményes munkájukat bizonyítja az a tény, hogy hatvan forintot fizetnek előreláthatólag egy munkaegységre az idén.

— SZOMBATON ifjúsági nagygyűlést tartottak Karácsonyion, ahol a fiatalok az „Ifjúság a szocializmusért’’ próba letételét határozták el. A próba egyik feltételeként 80 fiatal A világ térképe előtt című előadássorozatot hallgatta meg.

— AZ 1960-AS évben egy 50 férőhelyes növendékistállót és egy 20 férőhelyes ser- tésfiaztatót építenek a tavasz- szál alakult tarnazsadányi Aranykalász Tsz tagjai. Az építkezést saját építőbrigádjukkal végzik el.- A HATVANI JÁRÁSI TANÁCS végrehajtó bizottsága ülést tartott, tegnap. Első napirendként a kislakás és közületi épületek ellenőrzésének tapasztalatait értékelték, majd megvitatták a körzeti orvosok és egészségügyi intézmények eddigi munkáját.

Tu mám Rád ...

FILM:

EGRI VÖRÖS CSILLAG Szegény gazdagok (szélesvásznú)

EGRI BRÓDY Nincs előadás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Pár lépés a határ GYÖNGYÖSI PUSKIN

Gyalog a mennyországba (szélesvásznú)

HATVANI KOSSUTH Emberi sors PÉTERVASÁRA Nincs előadás HEVES

Nincs előadás FÜZESABONY Nincs előadás

musorn

Egerben csütörtökön szünnap.

Szegény gazdagok

A film Jókai regénye nyomán készült új alkotás. Igazi Jókai-alakok kelnek életre egy olyan letűnt világban, ahol a boldogságot pénzzel váltják meg, a gazdagság és a rang mögött képmutatás, bűn rejtőzik. Mindez a film két központi alakjának — Henriette-nek és Hátszegi bárónak —, aki egyben Fatia Negra, a hírhedt rablóvezér sorsában tárul a néző elé.

A filmet az egri Vörös Csillag Filmszínház mutatja be december 24-től 31-ig.

HERMAN OTTO

H'

Tdén, december 23-án volt 1 negyven éve, hogy egy ködös, téli reggelen, ősz sza- kállú, tisztes külsejű aggastyán lépett le a mai Tanács körúton a gyalogjáróról, a Nemzeti Múzeum felé igyekezve. Szórakozottan, nagy könyvcsomaggal a hóna alatt, lépkedett, egyenesen egy arra haladó társzekér elé. A kocsis megrángatta a gyeplőt, de már késő volt: az ősz férfiú végigvágódott az úttesten ...

S négy nap múlva, december 27-én egész Pestet bejárta a gyászhír: a nyolcvan esztendős Herman Ottó, a nagy magyar tudós, áldozatul esett a véletlen szerencsétlenségnek: belehalt sérüléseibe.

Tudományos sikerekben és eredményekben gazdag életpálya volt az agg tudós mögött, amikor ilyen tragikus módon plragadta a halál. Tanítványai az „utolsó magyar polihisztor”- nak nevezték. Herman Ottó meg is érdemelte ezt a jelzőt: munkássága hihetetlenül sokoldalú volt. Rovartani, madártani, állattani, növénytani, nyelvészeti, néprajzi és őslénytani munkássága mellett jelentős tényező volt a magyar politikai életben is. Tizennégy könyvet írt a legkülönbözőbb tárgykörökből, mintegy háromezer természettudományos cikke és tanulmánya jelent meg. Szépirodalmi műveinek, melyeket állandóan közölt a korabeli sajtó, se szeri, se száma.

erman Ottó 1835-ben született. Ifjúkorában sok kalandon és hányattatáson ment keresztül, míg végre 29 éves korában a kolozsvári múzeumhoz került állatprepará- tornak. Itt végre megnyílt előtte az út a tanuláshoz, gyűjtéshez és tudományos kutatáshoz. Egyre-másra jelennek meg tudományos cikkei, élettani értekezései, útirajzai egy kolozsvári lapban. A cikkek csakhamar országos hírnevet szereztek írójuknak. Munkásságára a külföld is felfigyelt, különösen, amikor megjelent „Magyarország pókfaunája” című könyve, amely a maga szakterületén először alkalmazta a darwinista fejlődéselméletet, szemben a korábbi, csak alaki tulajdonságokon alapuló rendszertani művekkel. Herman Ottó már a biológiai működés alapján osztályozta és írta le a pókféléket. Énnek a műnek nemcsak azért volt sikere, mert a darwini fejlődéselméletet, a materialista szellemet alkalmazta a maga szakterületén először, hanem azért is, mert Herman Ottó ebben a könyvében hatalmas lépéssel vitte előbbre az addig elhanyagolt magyar természettudományos nyelvet. Számos népi kifejezést honosított meg a tudományos nyelvben és könyvének egész stílusa olyan, hogy nemcsak a szaktudósok, hanem a művelt magyar olvasóközönség is nagy élvezettel forgathatta.

Életének fő műve a „Ma- gyar Halászat Könyve”. Ennek a műnek a megjelenése a ma- _ gyár néprajz megszületésének í dátumai Űj fogalmak, szavak,

He

addig nem ismert szerszámok, halászati eljárások hosszú sora került be ezzel a tudományos irodalomba. Herman könyve anyagának gyűjtése közben, bejárta az egész országot és felkutatott mindent, ami erre az ősfoglalkozásra vonatkozott. Könyvének lapjain színes, szemléletes magyar nyelven megelevenedik az ősi magyar halászélet: közel félezer kitűnő rajz díszíti ezt a tudományos szempontból alapvető művet, amely ma is élvezetes olvasmány bárkinek.

erman Ottó, ez az elpusztíthatatlan erejűd hihetetlen lelkesedésű és munkabírású ember nemcsak a haladó tudományos célok eléréséért harcolt hanem ezzel egyidejűleg a társadalmi igazságtalanságok ellen is. Politikai szereplésének kezdete óta lel- o kés híve volt Kossuthnak, akit „szent öreg”-nek hívott. Hosz- szú éveken keresztül volt országgyűlési képviselő és egész politikai pályafutása alatt ragaszkodott a kossuthi eszmékhez és ezeket képviselte a parlamentben. Részt vett egy tüntetésben, amelyet a Francia- országból hazatért Frankel Leó, a Párizsi Kommün alatt volt közmunkaügyi miniszter rendezett. Állandó heves parlamenti csatákat vívott az egyház képviselőivel. Mint ahogy tudományos működésében nem hódolt be semmiféle áltudományos babonának és misztikumnak, úgy a közéletben sem torpant meg, „bibliai megkötöttségek előtt sem’1. Egyik beszédében így vallott önmagáról: „A vallásokkal szemben közömbös vagyok, mert az én vallásom a szabadság.”

Magasrangú egyházi ellenfeleinek a képviselőházban így felelt: „vajon látják-e ezek,

hogy az úgynevezett szeretet* jegyében dördülnek el az utcán rendörsortüzek az ártatlanok és jogukat követelők ellen?”

politikai harcai nem von- ták el tudományos munkásságától. Szinte lehetetlen felsorolni, hogy hány területen fejtette ki működését. Egyike volt azon keveseknek, aKiknél a mennyiség nem ment a minőség rovására. Mindenben alapos tudásról és korszerű, haladó szemléletről tett tanúságot. Negyvenhat magyar és külföldi tudományos társaságban fejtett ki működést. Kétségtelenül 6 volt a legismertebb külföldön a korabeli magyar tudósok közüL A róla szóló hazai és külföldi irodalom cikkekben, tanulmányban és könyvben megközelíti a kétezres számot.

Halálának negyvenötödik évfordulóján a magyar tudomány meghajtja az elismerés zászlaját Herman Ottó előtt, aki öregbítette a magyar tudomány hírnevét Külföldön és példát mutatott itthon, hogy az igazi tudós a tudományos haladást összekapcsolja a társadalmi haladással.

d. r.

NÉMET HARCKOCSIK és

gépágyúk dübörögtek a Beszterce felé vivő úton. Szerte, törött, kocsik, jövő-menő kocsisoros: és bátyus emberek. Az utat kísérő vízfolyásban, egy ember lépdelt, vigyáznia kellett, hogy a német Hinterland menekülése, le ne gázolja a gyalogos embert.

Sovány, törődött arcán az átélt rémségek képe tükröző-' dött. Szemei álmatlanságtól égtek és beesettek voltak. Halántékán már fehéredő hajszálak mutáttáic, hogy jól benne jár a negyedik évtizedben, talán túl is van azon. Katonaruháját egy rövid, vasutas kabát takarta, fején süveg.

Ez a kettős öltözet arra vallott, hogy a fáradtan bandukoló embernek többféle szándéka lehet. Ha katonák igazoltatják, akkor katona, ha civilek, akkor ő is civil. Igazoló írásai voltak, talán több is kelleténél. Hogy hitelesek-e, azt ilyenkor, háborúban nehéz megállapítani.

A Vág-völgyén csípős, maró szél hasított arcába. Prémsapkáját még jobban szemére húzta és kezeit zsebébe süly- lyesztve szaporábban rakta lábait, mint akinek sietős az útja. Pedig azt sem tudta mi a szándéka, hová tart és mit akar tenni.

Alakulatát otthagyta, mert nem akart harcolni. Családjával nem maradhatott, mivel a nyilasok már keresték. Ment hát a jósorsra bízva magát és igyekezett még az est beállta előtt valami meleg szálláshoz jutni.

GONDOLATAI ANNYIRA

összekuszálódtak, hogy nem is tudta az eseményeket sorban, történésük szerint csoportosítani. A bomba — gondolta újra — ott feküdt a szoba padlóján, a cserépkályha mögött. Felesége és leánya, a kis Kati a cserépkályha alatt, a száraz pincében ültek. Ha robban a bomba? ... rettenetes még rágondolni is. És Besztercén a sebesültek, a leszakított lábú katona vívódása, a légnyomástól összezavarodott ember, aki meredt, tágranyílt szemeivel a saját fenekét nézte, az égő házak, a döglött lovak az úttesteken? Szóval, elég volt. És ráadásul még Tímár Károly is elpusztult. A legjobb barát, a nagy művész, a grafikus képzőművészet reménysége. Elég volt... És Kati, az ő egyetlen kis Katikája, á kislánya, aki kedves, csengő hangján folyton kérdezte:

— Apucikám! Mikor lesz már világosság? Mikor fognak égni az utcán a villanyok?

— Hej, bitang világ! — sóhajtott keserűen.

Egy német messzehordó állt meg az úton, vezetője neki integetett, majd Zsolna felé érdeklődte az utat. Az ember gondolt egyet és felkapaszkodott az ágyútalpra. Átölelte az ágyúcsövet és lehúnyta a hidegtől könnyező szemeit. Az ágyúsok, mint az eszeveszettek rohantak. Az ágyútalpon utazó ember agy velejét már kiesni érezte koponyájából. Amikor Zsolnára értek, már késő este volt. Gémberedett végtagjait nem bírta mozdítani, ahogy kínnal-bajjal lemászott az ágyúról.

MOST OTT ÄLLT az ember

a havas, sötét országúton és nézett maga elé. Megint a tegnapi kép lebegett szemei előtt. A besztercebányai ellenállók fájdalmas nyögéseit hallotta. Ott a föld alatti üregben, egy méteres ólajtón átvirrasztott éjszaka kínjait érezte csontjaiban és mégis, mennyivel könnyebb volt neki, mint a sebesülteknek a fájdalom, Adamusová, — ahogyan a sebesültek szólították az őket ápoló fiatalasszonyt, akiből csupa jóság és szeretet áradt egyetlen pillanatra sem hagyta magára ápoltjait. Ahogyan beadta a gyógyszert, vagv megitatta a láztól kicserepese- dett szájakat vízzel, úgy mondta: Tu mám Rád, ezt szeretem.

Töprengését egy autó reflektorfénye zavarta meg. Felfigyelt a fényre — hiszen Besztercén elsötétítés volt — és ekkor látta, hogy az égés: város fényesen világít felé,

— Itt már béke van. Ez a béke városa lehet — így gondolta.

Most már gyors léptekkel indult a város felé. Egész tes- 1 tében valami hirtelen támadt , derűt, frisseséget és lelkében is gyermeki örömöt érzett. :

Zsolnán volt. A kivilágított pályaudvar hatalmas üveg- csarnoka nyüzsgött az ünne- : pelni utazó közönségtől és a batyukat cipelő idegen menekülőktől. Most minden szabad , volt. Nem volt országhatár, nem voltak polgári törvények. Ki, merre látott, arra ment. Ez a háború törvénye.

Valahogy akadt egy hely ebben az emberforgatagban. Egy fiatalember fogta karon és azt mondotta:

— Üljön le, barátom!

ÉS Ö ELFOGADTA a helyet, hiszen már alig állt a lábán a kimerüléstől. De még ahogyan az a fiatalember kínálta a helyet, már abban is volt egy kis ünnepélyesség, szívesen adta. Leült, mint az imént, ott az országúton, amikor megpillantotta a kivilágított várost.

A pádon, mellette egy fiatal asszonyka ült, ölében apró, négyéves kislányát tartotta.

Egy asszony forró teát kínált a fiatalasszonynak, majd a menekülő ember felé tartotta a poharat. Az elfogadta és mohón itta a friss, üdítő italt. Aznap egy falat sem volt még a szájában. Aztán egy idősebb ember állt meg előtte és két doboz gyufát nyújtott felé.

— Nem veszek — mondta halkan.

— Nem pénzért adom! — mondotta magyarul az ember — csak úgy, ajándékba.

— Köszönöm a figyelmességét — válaszolta — és most már harmadszor érezte azt a különös érzést, amit az öröm és a kételkedés vált ki az emberből. Hát ilyen jók is tudnak lenni az emberek? Hát nem ölnek már, csak jókat tesznek?

Egy idős asszony, nagy tálcán süteményeket hordozott körül a sokaságon és kínál- gatta a várakozókat. Egy szürke bundás ember pedig tízkoronás bankjegyeket osztogatott az idegeneknek, hogy pillanatnyilag kisegítse őket. Mindenki örömet akart másoknak szerezni: karácsonyeste volt.

A pádon ülő fiatalasszony ölében ülő kislány, babájával játszadozott. Öltöztette, lefektette és valamit dudorá- szott is játék közben, mint édesanyja szokta otthon, esténként. Kedvesen, nagyokat kacagott a játékbabójának.

HIRTELEN NÉMET katonák törtek át a földön fekvő embereken, csomagokon. Egyszerre tumultus, majd lárma támadt. Egyszercsak „partizán, partizán” szavak kiáltása hallatt- szott, majd megint törtetés valamerre. A villanyok hirtelen kialudtak és sötétség borult a nagy várócsarnokra. Majd egy-két lövés hallatszott és ekkor újból kigyúltak a lámpák. Ekkor egy géppisztoly szólalt meg, majd jajkiáltás hangzott. Senki sem tudta, mi történik, amikor még egy lövés hallatszott a pádon ülő ember közelében. Az ember éppen a kis Zsuzsit nézte, a mosolygós arcát, a játékos kedvét és hazára gondolt, az ő Katikájára, amikor a kislány megtántorodott, fejéből vér buggyant elő. Az ember karjába kapta a vérző kislányt, és élesztgette, beszélt hozzá, majd tanácstalanul nézett körül a sokaságra. De Zsuzsika nem mozdult. Apró karjait bágyadtan lógatta az ember karjaiban és sápadtan elnyúlt, mintha nagyon szerette volna azt az idegen embert.

Az ember az ájuldozó anyja ölébe fektette a gyermeket és szótlanul kiment az éjszakába.

Ott állt az állomás érkezési oldalán, a várossal szemben az üres és fényes utcán és nagyokat nyelt a fagyos kárpáti levegőből, amelyet a vágvölgyi szelek elhoznak idáig. Valami fojtogatta, valami nem ment tovább, ott volt a torkában és szorította. Nagyokat nyelt és nézte a vibráló vilanyégőket. Olyan apró szürke vonalakat látott a fény körül, nintha esne az eső. Elindult, dent a város belseje felé. Jondolatai zűrzavarával baj- ódva. A kislánya, a karácsony :ste, a kis Zsuzsi, fehéren a tarjaiban, a Zsuzsi fiatal édes- ínyja, aki menekül gyerme- cével és már biztonságban udja gyermekét, amikor a ;ors beleszól és elveszi tőle. lors? Őrület!...

A FŐTÉRRE ÉRT. Körülötte irkádos épületek, a tér közepén íatalmas fenyő állt. díszesen, tivilágítva, a „mindenki” ltará- isonyfája. Hát itt béke van? Ez i béke? Ez a béke városa?

.. Itt boldog emberek élnek, ütik nem ismerik a háborút, rém ismerik a háború borzal- nait. örült, hazug világ! A tis Zsuzsi ott fekszik a váró- :sarnokban élettelenül, anyja jlében. Az övéi szennyes pincéjén töltik a karácsony estét és élettük szivaralakú, hatalmas jómba fekszik. Besztercén a sebesült partizánok százai lyögnek, jajveszékelnek és láz- ílmultban félrebeszélnek. És .tt is mindenütt a hegyekben a jartizánok ezrei alszanak kint i havon, a decemberi éjszakáján, hogy az ellenséget majd üűzzék maguktól. Adamusová, i csinos szlovák asszony, áldatlanul él és áldozza életét a jartizán sebesültekért. Tu mám Rád — mondja Adamusová. Ezt szeretem. Szereti, ha nyugodtan alszanak a betegei, szereti ha csökken a láz.

Arcát két tenyerébe hajtotta §s belekiáltott, de hát akkor miért van ez így?! ...Miért kell sebesülteknek, halottaknak lenni? Miért van ő itt, amikor ő nem akart háborút. Miért van háború? Most karácsony van, a szeretet és békesség ünnepe és itt ölnek körülötte a szeretet estéjén.

Itt szűnnek meg fiatal életek százai, ezrei a közeli hegyekben. Ki akarja ezt!? Ordította. Majd melléből hörgő hangok törtek fel. A torkát szorító görcs már fulladásig szorította, amikor állati visító, vinnyogó hangok törtek fel melléből és kezeit feje fölé emelte, prémsapkáját messze hajította és hajába markolva rohant a díszes karácsonyfának.

Tépte, szaggatta a díszes fenyőt. Engedjenek el! Nem akarok háborút! Hazug, bitangok! Ordítozott az üres téren s közben megeredtek könnyei.

Most valaki barátságosan vállára tette a kezét, átölelte, magyarul szólt hozzá.

— Ne sírjon, jó ember, jöjjön velünk, legyen a vendégünk. — Az embert mélyen rázta az enyhülést hozó zokogás. Az idegenek belékaroltak és lassan, lépkedve mentek a zokogó ember mellett.

MIRE MEGÉRKEZTEK a vendégházba, az ember leküzdötte lelkének háborgását és á házigazdához fordult.

— Bocsásson meg, nagyon szégyellem magam.

Borotválkozás és fürdés után egy friss szagú pizsamába öltöztették és a kellemes otthonban vacsorához ült a család, vendégével.

— Itt az a szokás — mondotta a házigazda —, hogy karácsony este idegent kell vendégül látni és örülök, hogy ez most ilyen jól sikerült.

Majd térkép került az asztalra és a házigazda meghúzta a közeledő front vonalát.

— Nem sokáig tart már. Hamar vége lesz.

— Ideje is —, mormogta az idegen.

Később körülállták a karácsonyfát és mindenki megkapta a maga ajándékát, ö is. A háziasszony hófehér hajával, ünnepi fekete ruhájában állt az idegen elé és átnyújtotta a karácsonyi ajándékot, amit valakinek, ismeretlennek szánt. Csak egy dobozkát, amelyen az volt írva: „Tu mám Rád”. Ezt szeretem. Szereti az örömet, a boldogságot, szereti a békét, a földön mindenkinek ...

Okos Miklós