Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-13 / 240. szám
1939. október 13., kedd népújság Tízéves a Füzesabonyi Állami Gazdaság Zsúfolásig megtelt a kultúrház nagyterme. Szinte egymás hegyen-hátán tolonganak a Füzesabonyi Állami Gazdaság dolgozói azon, az ünnepségen, ahol a gazdaság fennállásának tizedik évfordulójáról emlékeztek meg. Némán, visz- szafojtott lélegzettel és feszült figyelemmel hallgattak az olajos ruhás szerelők, a gépészek, a növénytermesztésnél dolgozó asszonyok, és a többiek is. Hallgattak és emlékeztek, hisz a saját életükről és munkájukról volt szó, a gazdaság tízéves történetéről beszélt Szaiai György igazgató. — Nagy utat tettunk meg az eltelt tíz év alatt — hangzottak az igazgató szavai. — Korszerű nagyüzemi gazdasággá fejlődtünk, mely most már példát tud mutatni a termelő- szövetkezeteknek, és a többi nagyüzemi gadaságnak egyaránt. .. Helyeslőén bólint a hallgatóság, mert őszinte és igaz szavak ezek, reális képet adnak arról az útról, arról a nagy küzdelemről, melyet az eltelt tíz esztendő alatt megtettek. S az eredmény? Minden szónál ékesebben beszélnek a tények, csak egy kicsit széjjel kell nézni ebben a nagy mezőgazdasági üzemben. A gazdaság egyik büszkesége äz a korszerű állattenyésztés; amit itt végeznek. Hadd említsünk meg talán egy példát. a borjúnevelés gazdaságos eljárásáról. Az egyéni paraszt- gazdaságokban átlag 6—700 liter tejet itatnak meg egy-egy borjúval, amíg felnövekszik. Itt a gazdaságban tudományos módszerekkel végzik ezt a munkát és csak lefölözött 2 százalékos zsírtartalmú tejet itatnak a növendékborjakkal. A lefölözés által nyert zsír- tartalom sok-sok liter tej értékének felel meg, úgyhogy teljes tejben számítva az egyéni gazdaságokéval szemben itt átlag 600 forinttal olcsóbban nevelnek fel egy borjút. Tekintettel arra, hogy évente átlag 320 növendék felneveléséről van szó. a megtakarítás összértéke közel 200 ezer forint. Még talán az állattenyésztésnél is jobb eredményeket tudnak felmutatni a növény- termesztők. Itt is akad bőven dicsekedni való, amiről a mezőgazdászok örömmel és jogi« büszkeséggel mesélnek. Az idén pl. nagy gondot fordítottak a szakszerű kukoricatermelési kísérletekre. _ Az egyik nagy parcellát négyzetesen vetették el martonvásári 5-ös hibrid fajtával. Háromszor kapálta meg a gép, keresztbe, hosszába, kézierővel hozzá sem kellett nyúlni, és mégis az átlagosnál 30 százalékkal jobb termésátlagot adott. Egy másik kukoricatáblában vegyszeres gyomirtással kísérleteztek, s a növények sorai közé szimozin nevű külföldi vegyszert szórtak le. A gyomirtó vegyszer hatása megmu- tatkozött ugyan, de a szakemberek szerint még nem járt kellő eredménnyel. Igen eredményes nagyüzemi növényvédelem folyik a gazdaság lucerna és vöröshere tábláin. Ennek köszönhető a tavaszi vetésű lucerna olyan magas holdanként! átlaga, amely kis gazdaságoknál szinte elérhetetlen. Az egyik ilyen 120 holdas táblában tavaszi vetésű, úgynevezett kapás lucerna van, amelynek magfogása igen nagy gondot okozott. Arra gondoltak, ha megkaszálják, az idén már az nem ad magot, ha Kézierövel gyomláltat- ják ki, akkor meg igen drága mulatság lesz. Hozattak hát Seftox nevű porzószert, amely a kétszikű gyomokat mind egy szálig kiirtotta a táblából, a lucernának viszont egyáltalán nem ártott. Eredményes tehát a védekezés a növényi és az állati kártevők ellen is. ennek tudható be a jó termésátlag. Ügy is nevezhetnénk a gazdaságot, hogy minőségi vetőmagtermelő üzem, hiszen minden elvetett szem gabona vagy takarmánymag nemesített fajtából való, és a nagyüzemi gazdaságoknak termelik továbbtenyésztés céljára. Innen kapják a vetőmagot Füzesabony é,s a környező községek termelőszövetkezetei, ez a gazdaság látja el őket minőségi vetőmaggal. Hatalmas számok és óriási összegek * birodalmában érzi magát az ember, amint a gazdaság adatait szemléli. Az állóeszközök értéke 20 millió forint, a forgóeszközé kilencmillió, több mint ezer számosállatot tartanak nyilván, 11 millió forint értékkel. S ez a 40 milliós érték évenként átlag 27 millió forint új értéket termel a dolgozók szorgalma és igyekezete révén. Az idén pl. közel 1000 holdon termeltek búzát 14 mázsás termésátlaggal, 224 hold őszi árpát közel 17 mázsás és csaknem 400 hold tavaszi árpát 14,10 mázsás átlaggal. Evőkkel ezelőtt bizony szűkében állottak még a takarmányókkal is. Az igazgató több írást mutat az akkori időkből, amikor még gyorssegélyt kellett kérniük a hizia- lási tervük teljesítéséhez. Ma viszont már ott tartanak, hogy ők segítenek ki más gazdaságokat. A takarmánybőséget bizonyítja, hogy az idén 100 ni első negyedéves sertéshizlalási tervüket. Az eltelt 10 esztendő nemcsak a termelőmunkában hozott nagy változásokat, hanem gyökeresen megváltozott az itt élő és itt dolgozó emberek élete is. A gazdaság kultúrhá iában, eleven, pezsgő kulturális élet folyik, jól élnek, és becsületesen dolgoznak szinte kivétel nélkül. Adám János, aki évekkel ezelőtt még fejős volt, továbbképezte magát, és ma az egyik legjobb Zetor- vezető lett. Együd János rakodómunkásból lett super-zeto- ros, méghozzá nem is akármilyen. Az igazgató elvtárs elmondja, hogy 1954-ben megdicsérte a főagronómust, mert 80 mázsa heremagot takarítottak be. A főmezőgazdász azt válaszolta, hogy hát ha még a fele el nem szóródott volna, mivel a dolgozók akkor még nem voltak hajlandók kora hajnalban felkelni és munkához látni. Ma már ilyen eset nem fordul elő, mert az emberek megértik, hogy a jó munka nemcsak a gazdaság és az ország érdeke, hanem saját ügyük is. Nincs tehát baj a munkafegyelemmel. A dolgozók megváltozott életét és új munkaviszonyát fejez5 ki az a szép felajánlás is, amelyet pártunk közelgő kongresszusának tiszteletére tett az állami gazdaság. Azt vállalták ugyanis, hogy másfélmillió forintos eredmény Avulást érnek el. ami gyakorlatban azt jelenti, hogy 1 millió forint nyereséggel fog zárulni az idei esztendő. S az eredmények máris biztatóak. A betakarított növények 650, a hízómarhák pedig 300 ezer forintnyi többletjövedelmet hoztak, s az év végé'® még több hasonló dologból könnyűszerre! meglesz a vállalt másfélmillióü ... hogy a felső-bajorirszá- \ gi Moosburg egyik külvárosának lakossága nagy életveszélyben forgott az elmúlt napokban. Egy amerikai lök- hajtásos vadászgép lezuhanása előtt a lakótelepülés felett kilőtte a gépben levő rakétákat. A lezuhanó rakéták átütötték két épület tetejét és a megrémült lakók lábai elé zuhantak. A rakéták az épületben jelentős károkat okoztak. Az amerikai repülőgép a település mögött zuhant le és felrobbant. A robbanás következtében a gép egyes részei a település mellett estek le. Most még szerencsésen úsztálc meg a város lakosai, de mi lesz akkor, ha a rakéták fel is robbannak? —- K■ 3Újjáalakult a gyöngyösi Művelődési Ház színjátszó csoportja A hét elején a gyöngyösi színjátszók megbeszélésre jöttek össze a városi Művelődési Ház klubtermében, s elhatározták, hogy újjáalakítják, újjászervezik a művelődési ház színjátszó csoportját. A csoport első bemutatójául Dárió Niccodemi: Tacskó című há- romfelvonásos vígjátékát választották. A csoport rendezője Kalotás Lajos, aki nagy népszerűségnek örvend a gyöngyösi színjátszók körében. Az első olvasópróbát már megtartották, s nagy igyekezettel készülnek a bemutatóra. „Népgazdaságunk fejlődésének egyik kulcskérdése a vegyipar gyors és nagyarányú fejlesztése... A mezőgazdasági hozamok fokozásához műtrágya és egyéb vegyszerek szükségesek, a gyógyszerek iránti hazai és külföldi igény gyorsan nő, az ipar és építőipar növekvő mértékben Igényel és használ fel vegyianyagokat. A vegyipar lehetőséget nyújt a nyersanyag legkorszerűbb színvonalon álló magas termelékenységű ipari feldolgozására, illetőleg kevésbé értékes anyagokból igen sokoldalúan felhasználható szintetikus anyagok előállítására — a vegyipari termelést 1958-hoz viszonyítva, 1965-re mindezek figyelembevételével, az ipar átlagos fejlesztését jelentékenyen meghaladó mértékben, kétszeresére kell emelni. (A Központi Bizottság irányelveiből.) A faj élesztő alkalmazása a helyes borkezelés alapja A hazai és külföldi szakirodalom egybehangzó megállapítása szerint a borok minősége, fejlődése és kezelhetősége nagymértékben a helyes er- jesztési körülményektől függ. Az erjedés zavartalan lefolyását fajélesztők alkalmazásával biztosíthatjuk; A fajélesztő egyfajtájú, jó Kosponti irodánk elköltözött. {]j címünk: Eger, Lenin út 13. ex. BORSOD-HEVES MEGYEI téglagyári EGYESÜLÉS Hamvas arcbőr: ŐImLcL CJuLM-fit KRÉMPÚDER Elida Favorit-napok AZ EGRI ILLATSZERBOLTBAN 500 ÉS 850 LITERES boroshordók:, kád, félfenekű hordók, borszívaty- tyú eladó. Eger, Vörösmarty u. 57. BETEG-TOLÓ kocsi eladó. Eger, Széchenyi ti. 42. BEKÖLTÖZHETŐ családi házat keresek megvételre Egerben. Címeket „családi ház" jeligére a Kiadóhivatalba kérem leadni. G. 33-ös vontatóhoz és V 28-as vontatóhoz gyakorlott vontató vezetőket Diesel és féldiesel motorhoz szerelőt alkalmaz a TALAJJAVÍTÓ VÄLLALAT, Füzesabony, Erdőgazdaságunk ez év őszén is ad ingyenes fásítási anyagot egyéni gazdáknak és termelőszövetkezeteknek. Kapható akác, juhar, magaskőris és vadgesztenye subáiig Igényléseket Erdőgazdaság, Eger címre kell leadni, Szállítási költségeket vevő tartozik fizetni; EGRI ERDOGAZDASAG. SZERELEM \EM VALOOK OKTÓBER 18-ÄN, GYÖNGYÖSÖN Közreműködnek: GOBBI HILDA. Kossuth-díjas, kiváló művész, LÉNARD JUDITH. TALLÓS ENDRE, KÉPESSY JÓZSEF. Rendező: VÄMOS LÁSZLÓ. Érdemes kiszedni a TÖKMAGOT A Terményforgalmi és FMSZ. felvásárlóhelyek étkeződ tőkmagért 550 forintot, ■bjgyá.1 tőkmagért 450 forintot fizetnek. HEVES MEGYEI TERMÉNYFORGALMI VALLALAT 99 H la ii 19 lei mez ia rái lAff mb ESTE 7 órakor EGERBEN a Zenéli} iskolában az Egri Kisker. Rádió szakiizletének hanglemez-bemutatója tulajdonságú, tisztatenyészetű borélesztőt jelent. HasználatánaK előnye az, hogy elnyomja a mustban élő vadélesztőket és zavartalan, teljes kierjedést biztosít. A fajélesztővel, tehát irányítottan erjesztett must gyorsabban tisztul és hamarább lesz palackéretté. Az ilyen bor a bőrbetegségekkel szemben is éllenállóbb. Kénezett és nyálkozott mustot csakis kénessav-tűrő fajélesztővel lehet kierjeszteni. Szüret előtt kb. 2 héttel célszerű a megrendelést eszközölni, hogy az anyaélesztő helyszínen történő elszaporítá- sához elegendő idő álljon rendelkezésre. A küldemény mellé az intézet pontos használati utasítást is mellékel,A fajélesztő beszerezhető: Szőlészeti Kutató Intézet, Budapest, II., Herman Ottó út 15. szám alatt. A megrendelt fajélesztőt utánvéttel, postán küldik. Egy adag fajélesztő ára 15 forint, amely elszaporítva 200 hl must kierjesztésére is elegendő. A fajélesztő használatának előnyei: A must erjedése gyorsabban indul meg, a káros mikroorganizmusok nem tudnak kifejlődni, illetve mire elszaporodnának, az addig keletkező alkohol életműködésüket akadályozza. A must tökéletesen erjed Ki, és mivel a használatban levő fajélesztők mind jól ülepedő fajták, a bor hamarább tisztul, érik. Törkölyön való erjesztéskor a bor nagy felületen érintkezik a levegővel, a fertőzés nagymérvű lehet, gyakori az ecetesedés. Élesztő alkalmazásával ez a veszély is sokkal kisebb. Előnye még a fajélesztőnek, hogy a bor jellegét nem változtatja meg, ellenben mivel tökéletesebb és egyenletesebb erjedésen ment keresztül a must, a fejlődő jellegzetes zamatanyagainak kifejlődése is tökéletesebb lesz: A fajélesztővel erjesztett bot a betegségekkel szemben isö- lenállóbb. Minthogy a must erjedése gyorsan indul meg, azért a betegséget okozó baktériumok nem szaporodnak el túlságosan. Az erjedési folyamat alatt a baktériumok szaporodása lassú, a kierjedt borban aránylag kevés betegséget okozó baktérium van. A bor már alkoholtartalma miatt nem olyan alkalmas tápanyag a baktériumok további szaporodására, mint a must. Fejté®» kor a bőr megszabadul a seprőben levő baktériumoktól és a további szakszerű borkezelés a borbetegségéket kirekeszti. Csak fajélesztő alkalmazásával biztosíthatjuK következő esetekben a must zavartalan kierjedését: l; A szőlőtermés egésífoea vagy részben rothadt (penészes), ebben az esetben a termést előzetesen válogatni és a mustot nyálkázni kell. 2. A must cukortartalma a 22 cukorfokot eléri vagy meghaladja, 3. a mustot sűrített musttal javították, 4. a must erjedése megakadt, áterjesztéskor, újraerjeszté®. Kor, 5. a must kénsavtartalma magas, 6. az erjedés körülményei nem megfelelőek, 7. speciális erjesztés! és bor- kezelési eljárások esetében (hideg és hűtött erjesztés, tankerjesztés, sherizálás, stb.) A fajélesztővel végzett erjesztés a helyes borkezelés alapja, szervesen kapcsolódik a további borkezelési műveletedhez és együttesen eredményezik a borok minőségének javulását. Szőlészeti Kutató Intézet, Budapest, II. Herman Ottó út 15. sz. Önkiszolgáló trolibuszok Moszkvában • Íme a megtett út. a kezdeti nehézségektől egészen a mai korszerű mezőgazdaságig, tíz esztendő sok szép eredménye. Nem volt könnyű dolog idáig eljutni, de sikerült, mert a dolgozók igyekezetéhez mindig párosult pártunk és kormányunk segítsége, az egész dolgozó nép támogatása. Ezért mondhatják ma már büszkén, hogy: nem dolgoztunk hiába, igazi nagyüzemi mintagazdasággá vált a Füzesabonyi Állami Gazdaság. í Császár István Moszkvában néhány vonalon „önkiszolgáló” trolibuszokat rendszeresítettek, amelyekben nem dolgozik kalauz. A bejáratnál elhelyezett zárt kasszába mindenki bedobja a viteldíjat. és ezt a műveletet senki sem ellenőrzi. Megállapítást nyert, hogy ezeken a vattaiakon a bevétel semmit sem csökkent, az utasok egymást ellenőrzik, és jaj annak, «ki „bliccelni” akar.