Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-10 / 238. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGÁESuLJETEK! Kis gyár, nagy eredményekkel AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 238. szám ÁRA: 59 PILLÉR 1959. október 10., szombat Népfront és tanács A Hazafias Népfront a va­rosok, községek, járások, megyék s az egész ország lakóinak nagy, erős és mind­inkább erősödő tömegmoz­galma. A mozgalom ereje, hatóképessége életünk számtalan területén már ed­dig is megmutatkozott. Ös­szefogta, tömöritette a dol­gozók alkotó kezdeménye­zését, mozgósította az em­berek száz - 't és millióit egy-egy közvetlen hatású, vagy távolabbi feladat meg­valósítására, amely benne foglaltatik építő munkánk­ban, általános előrehaladá­sunkban. Különösen nagy szerepe van a Hazafias Népfront­mozgalomnak a falvakban. Tanácsaink — amikor egy- cgy feladat megvalósítását tűzik ki — mindig bizton támaszkodhatnak a Hazafi­as Népfront által összefo­gott tömegekre. Számtalan példát lehetne felsorakoztatni arra, hogy az elmúlt években tanácsa­ink vezetésével milyen lé­tesítmények valósultak meg a városokban és a falvak­ban. A feladatok — legye­nek bár azok községi, illet­ve városfejlesztési, vagy egyéb vonatkozású tenniva­lók — megoldását a Haza­fias Népfront által gyor­sabbá, eredményesebbé, hathatósabbá tudják tenni. Csak* egyetlen példát Gyöngyösről. A városfej­lesztési tervet a tanács a Hazafias Népfront égisze alatt állította össze. A ta­na,csülés, amelyen megha­tározták a tennivalókat, a Népfront Körben beszélték meg. és részt vett a megbe­szélésen a Hazafias Nép­front sok-sok aktívája, sok olyan ember, akik hozzá akartak szólni, javaslatai­kat el akarták mondani a városfejlesztési tervvel kap­csolatban. Az így elkészült városfejlesztési terv meg­valósítása természetesen így nagy tömegeket mozgatott meg. A tervben például mindössze 120 ezer forint értékű társadalmi munka elvégzését irányozták elő. De épperi azért mert a fel­adatok megvalósítására, az emberekre, a széles töme­gekre támaszkodó Hazafias $ Népfront szervezte a mun- 1 kát, — ez a szám irrelális- t sá vált. Méghozzá úgy. hogy- , a tervezett 120 ezer forint l értékű társadalmi munka j helyett, már az év középé- | re. ennek csaknem tízszere- | sét, jóval több mint egymil- í lió forint értékű társadalmi > munkát végeztek el. t De ez csak egyetlen pél- t da. s mellette annyit lehet­ne még elmendani, ameny- nyi község és város van a megyében. A gy öngyösi példa és azok az eredmények, amelyeket tanácsaink csupán a fejlesz­tési terv teljesítése során el­értek — nem beszélve más tennivalók sikeres megoldá­sáról —, azt mutatják és újra csak aláhúzzák: ott, ahol a tanács és a Hazafias Népfront-bizottságok között megfelelő, jó a kapcsolat, ott nem lehet fennakadás, nem lehet probléma egyet­len előrehaladást segítő fel­adat megoldásában sem. Egyik pedagógus ismerő- ) sünk mesélte: Földrajz óra folyik a VI. j osztályban. A tanítónő fel- s teszi a kérdést az egyik gye- < reknek: — Fel tudnánd-e sorolni (, hazánk szép tájait? í A nebuló egy pillanatnyi > habozás után már mondta is: — Nagytálya Kistálya ' Andornaktálya. Maklártá­J lya... (—r) Vasárnap pártértek ez?et Petőf i bányán Október közepén kezdődik a KISZ politikai oktatása A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség az 1959—60- as oktatási éve október köze­pén kezdődik. A KlSZ-szeráve­zetek gondoskodnak arról, hogy a hallgatók politikai kép­zettségéneit megfelelő oktatási formákat hozzanak létre. A KISZ politikai körökben pél­dául a fiatalok vitákat ren­deznek hazánk politikai, gaz­dasági és kulturális fejlődésé­ről, a felszabadulás óta bekö­vetkezett gyökeres változások­ról. Széleskörűen alkalmazzák majd az előadást*; propaganda különböző formáit is. Az üze­mekben, a középiskolákban, az egyetemeken, a főiskolákon és a nagyobb létszámú községi alapszervezeiekben ifjúsági akadémiák nyílnak. A fentieken kívül a KISZ- szerveaetek úgynevezett kér­dezz — felelek esteket is ren­deznek. (MTI)- CSÜTÖRTÖKÖN délután két órakor fejezték be a Hat­vani Konzervgyárban a para- | dicsőm feldolgozását. Az idén több mint kétezer vagon para­dicsomot dolgoztak fel. Kovács János: KIS GYÁR, NAGY EREDMÉNYEKKEL ★ Szalay István: GONDOLATOK AZ ISKOLAI ÉS CSALÁDI NEVELÉS KAPCSOLATÁRÓL ★ AZ ÖTÉVES TERV SZAMAIBÓL ★ Kozaróczy József: KÖLTÉSZET ÉS SZÍNPAD ★ FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZETI HÍRADÓ ★ KÜLPOLITIKA ★ HÍREK — SPORT Uj tagozatok a dolgozók általános iskoláiban A hallgatók száma megközelíti a százezret A dolgozók általános és kö­zépiskoláiban ,ag..-glőaű.. tanév­ben a Hütiíáaí^k'' iszárna 60 000 volh rnogt.— nem yégleges-ada- tok szerint — megközelíti á százezret. Az idén kísérletképpen Bu­dapesten, Győrött, Szegeden és Kiskunfélegyházán a dolgo­zók általános iskoláinak néhánv osztályában — ipari, kereske­delmi és mezőgazdasági tago­zatokkal — szakirányú oktatás kezdődött. A szakosított mező- . gazdasági jellegű tanfolyamok iránt különösen élénk az érdek­lődés elsősorban az új terme­lőszövetkezeti tagok körében. Az általános és középiskolák esti és levelező tagozataira akadtak- olyan jelentkezők ' is, akik ' a középiskolái gyenge eredménnyel végezték, vagy megbuktak, s egy-két évi megszakítás után ismét tanul­ni akartak. Az előírás szerint az ilyen jelentkezőket csak az iskolai tanulásukat követő há­rom év után vehetik fel a dol­gozók iskolájába. Ez a rendel­kezés azt a célt szolgálja, hogy időközben képezzék magukat, mert csak így felelhetnek meg a követelményeknek. (MTI) Z. íVag'y Ferenc az egri Szőlészeti Kutató Intézetben Z. Nagy Ferenc országgyűlé­si képviselő, a Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke látogatást tett az egri Szőlészeti Kutató Inté­zet telepén, ahol Szűts Zoltán intézeti igazgató kalauzolta a vendéget. Igen nagy érdeklődés­sel szemlélte a kísérleti telepen folyó kutató munkát, az új sző­lőfajták előállítására irányuló kutatások eredményeit, a zöld­oltási eljárásokat és a széles sortávolságú magas-kordon mű­velésre beállított kísérleteket. A szőiőszaporítóanyag előál­lítása felett komoly vita ala­kult ki a kutatók és Z. Nagy Ferenc között arról, hogy mi­lyen módszerekkel lehetne eredményesebbé és jobb minő­ségűvé tenni a szőlőszaporító­anyagot. Z. Nagy elvtárs javas­latára egy új zöldoltási mód­szert próbálnak majd ki a kí­sérleti telepen. Hosszasan elbeszélgettek a magasművelés és a szőlőter­mesztés gépesítésének lehetősé­geiről. A magasművelés elő­nyeit csak úgy lehet kihasznál­ni, ha a kézimunkák zömét a széles sortávolság adta lehető­ségek között gépi művelés vált­ja fel. Miután a kísérleti telep még nem rendelkezik semmi­féle gépi művelő eszközzel. Z. Nagy elvtárs ígéretet tett arra hogy a kísérleti telep a gép be­szerzésére irányuló kérését messzemenően támogatni fog­ja. A látottal: és tapasztaltak megelégedéssel töltötték el, hogy a kísérleti telepen komoly kutatómunka folyik a szőlőter­mesztés minden ágát felölelő témákban. Búcsúzóul további eredményes munkát és ió szü­retet kívánt a kísérleti telep vezetőinek. — rijó — Aeon világít Hatvan utcáin A megyeszékhely után Hat­vanban is megjelentéit az ÁVESZ szakemberei s nagy létrájukat ott tologatják a Vö­röshadsereg útján. A járóke­lők körülállják a szerelőket s nagy megelégedéssel nyugtáz­zák, hogy most már az ő vá­rosukban is lesz neanvilágí- tás. Jelenleg egy rövid szaka­szon, a Búzavirág étteremtől n postáig szerelik a neonlámpá­kat. de elkészül majd a Kos­suth tér és a Lenin tér neon­világítása is. A munkálatok elvégzéséhez 30 ezer forinttal hozzájárul a városi tanács is. Tegnap még magas létrá­jukról szerelték a lámpákat a villanyszerelők, de mikorra e sorok az olvasó elé kerülnek, fényárban úszik a hatvani Vöröshadsereg útjg^ Névadó ünnepség Egerben Kedves ünnepség színhelye volt tegnap délután az Egri Vá­rosi Tanács díszterme. A szín­padon egy gimnazista kislány szavalja Várnai Zseni egyik versét: „... A nagy világ majd rátok mosolyog a föld, a fű, a fa, virág nevet: Egy bukdácsoló, induló gyerek; A karja tárt, a szeme nyitva- szép.” Az első széksoron a szülők — karjukon pólyás gyermekeik­kel. Ide, a városi tanács dísz­termébe hozták el őket, hogv nevet adlanak nekik. Ez alka­lomból Kocsmár János, a városi tanács elnöke tartott ünnepi köszöntőt. — Ez az ünnepélyes alkalom öröm, mélységes öröm a szü­lőknek. Ezek a pólyás gyerme­kek, akik most hivatalosan megkapják nevüket, mine ; felt nőnek, már a szocializmus fé­nye ontiü_ ráipk,-.'a boldogság sugárét. Őrködjenek, vigyázza-: nak rájuk. Az ó gyermekko­ruk már nem lesz olyan, mint szüleiké, kell, hogy megtalálják és megkapják az igazi gondta­lan gyermekéveket, amiért el­sősorban mi és a szülők lesznek a felelőse.^. Kívánom, hogy so­káig éljenek mindanriyiunk örömére — mondotta többek között Ezután a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bi­zottsága kedves ajándékkal lep­te meg az ünnepeiteket. Az ün­nepség végén hivatalosan is be­írták az anyakönyvbe Lakó Csaba Antal. Fehér István. Vi- rágh Károly és Bíró Imre új­szülöttek neveit. — OKTÓBERBEN munkavé­delmi hónapot tartanak a Hat­vani Cukor- és Konzervgyár­ban. Ez alatt az idő alatt igye­keznek balesetmentes munkát végezni,' fökozottábbán vigyázg nak munkatársaik és saját ma­guk'testi épségére: Jelentős eseményre került sor vasárnap délelőtt a petőfi- bányai kultúrotthonban. A Mátravidéki Szénbányászat: Tröszthöz tartozó aknaüzemek kommunistái gyűlnek össze, hogy meghallgassák a tröszt pártbizottságának beszámoló­ját, amelyet Martinkovics Jó­zsef, a pártbizottság titkára is­mertet. Ezen a pártértekezleten kerül sor a tröszt pártbizottsá­gának és a felsőbb pártértekez­letek küldötteinek megválasz­tására. A pártértekezletre már elké­szítették a beszámolót s min­den előkészületet megtettek hogy e fontos tanácskozás si­kerrel járjon. Román vendégek Pe*őfibánván Mint már beszámoltunk olvasóinknak, az elmúlt napok­ban román vendégek jártak Petőfibányán. A román bányászati küldöttség megtekintette a gépüzemet is. Képünkön egy sze­relés alatt levő F-.—i-es kombájnt tekintenek meg a vendégek. Jól elkerült víjzfőték a nagyréttel kultúr házban Már több mint három eszten­deje működik Nagyrédén ez az ügyes szereplőkből álló színját­szó csoport, amely a Sári bíró és az Űri muri bemutatása után a napokban Gabriella Zapoís- ka: Dulszka asszony erkölcse című háromfelvonásos vígjáté­két vitte színpadra. Eddig már két alkalommal mutatták be a vígjátékot a nagyrédei - közönség előtt, s mindkét alkalommal nagy si­kert arattak. Az. előadást Mol­nár József és Herczeg András rendezte, a szereplőket Bencsik Anna, Mészáros Benjámin, Nagy Lajos, Oravecz Anna. Er­délyi Anna, Szabó Piroska, Sínka Ángyéi, E. Molnár Éva, H. Er ki Piroska játszották. A színjátszó csoport az el­múlt esztendőben az Űri muri bemutatásával a járási kultúr- versenyen első díjat nyert. Bi­zonyára új darabjukkal is to­vább öregbítik kultúrcsoportuk jó hírét. A nyereségrészesedés elosztásának le tételeit tárgyalják az erdőgazdaságok üzemi tanácsai Az Országos Erdőgazdasági Főigazgatóság kollégiuma megtárgyalta az erdőgazdasá­gokban: és a faipari vállala­toknál működő üzemi taná­csok munkájának tapasztala­tait. A kollégium megállapí­totta, hogy az üzemi tanácsok számos területen hasznos mun­kát végeztek. Hatásosan felléptek a társa­dalmi tulajdon védelme érde­keben és elősegítették a mun­kafegyelem megszilárdítását Az Országos Erdészeti Főigaz­gatósághoz tartozó vállalatok­nál szeptember 30-án fejező­A LOTTÓ e heti nyerőszámai: A lottó 41. játékheti nyerő­számait pénteken Fehérgyar­maton sorsolta a Sportfogadá­si és Lottó Igazgatóság. Erre a hétre 3 425 828 szelvényt küldtek be a fogadók, s . ígv egy-egy nyerőosztályra 1 284 685 forint jut. A kisorsolt nyerőszámok j következők: 4, IS, 33, 49, 84 dött be a gazdasági év, s már megállapítható, hogy áz erdő- gazdaságok többségénél lesz nyereségrészesedés. Az űzetni tanácsok jelenleg azt vitatják, hogy a részesedést milyen fel­tételek szerint osszák el. Az üzemi tanácsok megvi­tatják az új bérszabályzatoi is, amely ebben a gazdasági évben lép életbe. (MTI) Az Egri Autóipari Forgácsológyarban a kongresszusi munkaverseny vállalásainak telje­sítésén dolgoznak. Tóth Pál, Mészáros András lakatosok és Fodor Dezső hegesztő odaadó lel­kesedéssel egy brigádban végzik munkájukat. Szeptember hónapban is 140 százalékos terv­tel jesitést értek el. (Riport a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents