Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-09 / 237. szám

1959. október 9., péntek NÉPOJSAG 5 Felkészült a szűreire az Egep-Gyöngyösvidéki Állami Pincegazdaság egri pincészete A Szépasszonyvölgy és a Kőporos szőlősgazdái javában készülődnek már a szüretre, mossák a hordókat, kádakat, szőlősajtókat. Ilyen élénk te­vékenység nyomán, joggal kí­váncsiak lehetünk arra. hogy miként készült fel az idei szü­retre, a felvásárolt szőlő és must feldolgozására, az Eger— Gyöngyösvidéki Állami Pince- gazdaság egri pincészete. Élénk tevékenység lüktet az Árnyékszala utcai pincészet előtt. Borral telt hordókat szállítanak a TEFU-kocsik, hordókat görgetnek a dolgo­zók a pince mélye felé. A szállítás is könnyebb, mint tavaly volt, mert a városi ta­nács gondoskodása folytán az Árnyékszala utca kifogástalan aszfaltburkolatot kapott a kora nyáron. Amikor felvilágosításért for­dulunk a pincészet vezetőihez, megtudjuk, hogy a tavalyi re­kordtermés feldolgozása és tárolása nagy feladatok elé ál­lította a pincegazdaságot, hisz a múlt évben leszerződött, minden mennyiséget átvettek. Nagy volt azóta is a felkínált bormennyiség s olyan mérték­ben történt a felvásárlás, amilyen mértékben nőtt a vál­lalat hordóállománya. Meg­tudjuk, hogy ma is hiány van még fajtiszta egri vörös bor­ban, úgymint nagyburgundi­ban, medoc noirban, kadarká­ban és a fehér muszkát otonel- ben. Több évi szorgos fejlesztési munka után létesült az Ár- nyékszalában a borgazdasági üzemek egész sorozata, a leg­modernebb formában — a régi primitív kis pincék, pinceházak helyén. All az új feldolgozó üzem, amelynek speciális fel­adata az. hogy végérvényesen megoldja a bikavért adó szőlő­fajták feldolgozását. Ez ma már jelentős nagyüzem, amely­nek révén lehetségessé .vált, hogy nagy mennyiségű egri bor került a hazai és a világ­piacra. Elmondják, hogy ebben az évben a pincehálózat is je­lentősen, mintegy 30 nj pinceággal bővült. A palackozó üzem pe­dig már a közeljövőben meg­kezdi működését, s ez nagy mértékben automatizált lesz. Elmondják, hogy igen nagy az érdeklődés a fajtiszta egri borok iránt mind a bel-, mind a külföldi piacon. Hangsúlyoz­zák. hogy a kereslet kizárólag csakis a minőségi fajtiszta bo­rok iránt mutatkozik. Ennek megfelelően tehát az Eger— Gyöngyösvidéki Állami Pince- gazdaság azzal a követelmény­nyel lép a termelők felé, hogy az egri borvidéknek megfelelő szőlőfajtákat telepítsenek. Saj­nálatosan nem egy esetben a gazdák a telepítésnél nem helyesen jártak el és például direkttermő otellót telepítet­tek. Azért lényeges ez, mivel a nem minőségi fajborok ré­szére nehezebb az értékesítési lehetőség! Azt kérik a pincegazdaság vezetői, hogy a gazdák fajtán­ként külön szüreteljék a mi­nőségi vörös és fehér bort adó fajtákat! Elsősorban ezek át­vételét biztosítja a pincegazda­ság. Megnyugtatnak, hogy a minőségi fajtiszta szőlőnek és mustnak a felvásárlását bizto­sítja a vállalat. Az itt szóba- jövő egyes vörös bort adó faj­ták: nagyburgundi, kadarka, medoc nior és cabernet — a fehérek pedig: muszkát otonel, leányka és olasz rizling. A 30 új pinceágat betelepí­tették már hordókkal. Az idén már több mint 3000 hektoliter üvegbéléső cementhordó és több ezer hektoliter 50—100 hektoliteres ászokhordó — amely jelentős mennyiségben importból került — várja az idei szüreten az egri hegyek habzó levét. Megnyugtatnak, hogy ebben az esztendőben elkerülik az előző évi torlódásokat is a szü­reti átvételnél. A gazdák a szü- retjük megindulta előtt már megtudhatják, hogy szőlő jü­Jól jövedelmezett a vámosgyörki Haladás Tsz-nek a másodvetésü zöldborsó A vámosgyörki Haladás Ter­melőszövetkezet tagsága igen ügyesen gazdálkodik. Nemrég a gyöngyösi és a jászárokszál­lási piacon értékesítették má­sodvetésű zöldborsó-termésü­ket. A zöldborsó iránt igen nagy kereslet mutatkozott mindkét helyen és nem oko­zott gondot az eladás. A má­sodvetésű zöldborsó négyezer forint hasznot hozott a terme­lőszövetkezetnek. A tsz az idén mindössze egy holdon vetett borsót másodvetésként és mi­vel kitűnően fizetett, elhatá­rozták, hogy a jövőben jóval nagyobb területen fogják vetni. két, mustjukat mikor, melyik napon veszik át. Így aztán sok bosszúságot és fölösleges drága fuvarköltséget kerülnek el a gazdák. Azzal a megnyugtató érzés­sel távoztunk a híres egri bo­rok központjából, hogy már az 1958-as szüret utáni időkben megkezdték az idei szüretre való felkészülést és az Eger— Gyöngyösvidéki Állami Pince- gazdaság egri pincészete a leg­nagyobb rendben és szervezett­ségben várja az idei szüret megindultával a fajtiszta mi­nőségi szőlőmust felvásárlását. Sugár István Üzemi tanácsülés a Hatvani Cukor- és Konzervgyárban Szerdán üzemi tanácskozásra gyűltek össze a Hatvani Cu­kor- és Konzervgyár üzemi ta­nácsának tagjai. Ezen a tanács­ülésen foglalkoztak az első fél­éves munkával, a kongresszu­si munkaverseny eddigi ered­ményeivel. A tanácsülés napirendi pont­jai között szerepelt és legfon­tosabb helyet foglalt el a téli felkészülés. A felelősök be­számoltak az eddig végzett munkáról. 26 millió kutya Amerikában A New York-i statisztikai hivatal közlése szerint az Egyesült Államokban jelenleg 26 millió kutya szerez örömet a pénzhajhászásban kifáradt gazdájának. A kutyák száma 50 év alatt 200 százalékkal nö­vekedett. A kutyák nemcsak örömeit okoznak gazdáiknak, hanem hasznot is jelentenek, ugyanis évente 350 millió dol­lár értékű kutyaeledelt fo­gyasztanak. Őszi idill a olzpjjuf to-tt Az őszi égen kü­lönös alakú felhő­ket terel a szél. A nap még fent van és a Nagykunság felől sandán kan­dikál le a Kis-Du­nára, amely most szinte mozdulat­lannak látszik parttalan medré­ben. A mocsárszagű levegőben ökör­nyál kacskaringó- zik lustán, a part- menti nádasokban szárcsasereg für­dik nagy szárny- csattogással. A túlsó parton fehér törzsű nyírfák süt­kéreznek, rozsda­barna, okkersárga leveleikkel — zöld színű rekettyebok­rok, sátoralakú fűzfák társaságá­ban. Az árnyékok, — amelyeket a fák vetnek a víz tük­rére — mind hosz- szabbra nyúlnak, s ha egy-egy kar­csú motorcsónak merészen kettésze­li őket — féktelen táncba kezdenek. Akárcsak a cso­portosan vonuló apró halfiókák, amikor az öreg csukaapó kergeti őket. Szombat délután van. A halászcsár­da előtt néhány munkászubbonyos ember üldögél egy vihardöntötte fa­törzsön. Sörözget- nek és vitatkoznak a világ folyásáról. Csak hangfoszlá­nyok érkeznek fe­lőlük. Leszerelés... — Hruscsov... Berlin Eisenhower... -- Holdrakéta... — hallom félfüllel, majd látom, hogy egyikük hirtelen a dunaharaszti híd irányába mutat. — Nézzétek,.. A vízen hatal­mas hajótestek tűnnek fel á távol­ban, motorok ne­héz dübörgése veri fel a csendet. A büszke árbocokon zászlók lengenek a szélben. Már elérték a szentmiklósi kikö­tőt, s mind köze­lebb érnek. A honvéd flottilla egységei. A fedél­zeten csíkos trikó- jú, bamabörű matrózgyerekek sürgölődnek, s vi­dáman visszainte­getnek a vízparton őgyelgő járókelők­nek. Katonai híd- ilkatrészeket von­tatnak Dömsöd irányába. Nagyszerű lát­vány, ahogyan elha­ladnak előttünk, s ahogyan a hatal­mas hullámok ne­kivágódnak a parti nádasoknak. Az egyik őszülő hajú nézelődő nem is állja meg szó nélkül: — Tudjátok, egy ilyen hajóval fo­gok hétvégi kirán­dulásokra járni négy év múlva, mint az ottan — mutat rá egy mo­nitorra, s minden- ■ ki, aki hallja, jó­ízűen vele nevet... ...A hajók eltűn­tek már a taksonyi kanyarban, csak távoli dohogásuk hallatszik egyre halkabban. A viz tetején is elsimul­tak a hullámok, s a nádas horgász­állásaiból ismét előrelendülnek a botok a jó zsák­mány reményében. Csendes békes­ség ül el a tájon... Somody József A magyar munkásmozgalomnak sok száz és ezer hős mártír­ja van — sok százan és ez­ren adták legnagyobb kin­csüket: életüket a magyar haza felszabadulásáért, a ma­gyar nép szabadságáért és függetlenségéért. Kommunis­ták. akiket nem rettentettek meg a csendőrszuronyok, a börtönök, s a sokféle üldö­zés és üldöztetés. • A Kommunisták Magyar- országi Pártja az 1918—1919- es forradalomban született meg. Ez a párt volt az, amely a munkásosztály nemzetközi vörös lobogója alatt harcba vezette a dolgozókat a prole­tárdiktatúra megteremtésé­ért. a Tanácsköztársaság megvalósításáért. A harc győzelmet hozott, — de az ellenséges túlerő akkor le­verte a munkáshatalmat. A Tanácsköztársaságot akkor leverhették, de a pártot nem semmisíthették meg. A kom­munisták folytatták harcu­kat — a föld alatt, illegáli­san — a jövendőért. Tudták, hogy ez a szabad jövendő el­következik, tudták, hogy a szocializmus ügye győzedel­meskedik, s azért harcoltak, hogy ez a jövendő, a szocia­lizmus győzelme mielőbb megvalósulhasson. Ez hatot­ta át munkájukat akkor is, amikor felemelték szavukat a hitleri fasizmus, a háború el­len s mozgósították a nem­zet haladó erőit — a haladás barbár ellenségei ellen. Ennek a harcnak volt egyik vezető egyénisége Schönherz Zoltán elvtárs. Igaz kommunistaként élt és dolgozott, vezette az illegális kommunista párt tevékeny­ségét. Nehéz volt a harc. Horthyék rendőrsége valósá­gos hajtóvadászatokat rende­zett az igaz hazafiak, a kom­munisták ellen ... Schönherz Zoltán elvtársat is elfogták a rendőrpribékek. Börtönbe zárták, vallatták, kínozták, meg akarták tömi, a szívét, a lelkét — de soha, egy pillanatra sem tört meg. Ott, a pribékek karmaiban sem tagadta meg elveit és eszméit — hirdette a kom­munisták igazságát. Halálra ítélték. 1942. októ­ber 9-én, tizenhét évvel ez­előtt végezték ki. Utolsó sza­vaival is az eljövendő sza­bad világot, a szocializmust, a Szovjetuniót éltette... A hős mártír emlékét ke­gyelettel őrzi a párt, kegye­lettel őrzi meg felszabadult népünk. Harca, munkája nem volt hiábavaló, mert amiért 6 küzdött és életét adta, azt mi most — pártunk vezetésével — megvalósítjuk. Palackozzák a verpeléti bort. letörték a kukoricát a verpeléti Dózsa Tsz tagjai Híresek a verpeléti borok már jó ideje, azonban az újabb időkben a verpeléti bor címé­hez még járult valami. A pia­con egyre inkább így ismerik: a verpeléti Dózsa Termelőszö­vetkezet bora. A verpeléti Dó­zsa Tsz bortermése jól ismert a hazai piacokon. Nemrég 1044 hektó bort palackoztatott a tsz, s a közeljövőben újabb 100 hektó palackozására fog sor kerülni, hogy a megnövekedett keresletnek eleget tudjanak tenni; A termelőszövetkezet azon­ban nemcsak a bortermelésé­ről híres, hanem sokat jövedel­mez a termelőszövetkezetnek az állattenyésztés is. Nemrég kilenc hízott bikát adtak el, ami több mint 60 000 forintot jövedelmezett a termelőszövet­kezetnek. A termelőszövetkezeti tagság igen jó munkát végez. Jól ha­ladnak a betakarítással, s ki­tűnően sikerült a kukorica. Megállapították, hogy az 52 katasztrális hold területen 20 vagon csöves kukorica termett, amely 38 mázsás holdankénti átlagtermést jelenj Balesetvédelem SENKI SEM tudta, honnan jön, s hová tűnik el ismét pár nap múlva. I .idén évben pon­tosan érkezet i amikor megjöt­tek a haivá ‘ ég átvonuló ven­dégei, az érákról húzó vad- ludak és amikor hangos gágo­gással elhúzott a raj — a vén Tronyik is otthagyta a falut. Búcsú nélkül szedte kis bátyú­ját, s csak a torony látta, mint tűnik el alakja az őszi ködben. Tisztességes nevét sem tudta senki, s mestersége felől sem faggatták. Egyszerűen tudomá­sul vették az emberek, hogy a lágyan úszó ökörnyállál együtt ő is megérkezik, amikor arany­keretté változik a Szamos fü­zese, és a levegő édes a Totyo­gó szilvalekvár illatától. Mindenki szívesen fogadta, ha betért hozzá a kavaróba. Ilyenkor ő maga is mintha ki­cserélődött volna. Tréfálkozott, meséket mondott a lápi világ­ról, a lápi emberekről, na és éj­féltájban még nótázni is kez­dett. Olyan régi nótákat fújt, amire a legöregebb emberek is csalt úgy emlékeztek, hogy pu- lya korukban a nagyapjuktól hallották. Hejh! pedig de szé­pek is voltak, de kár volt el­feledni őket. A vén Tronyik szeme is könnyes lett. amikor rákezdte: — Túl a Tiszán kaszáltam én jő szénát. Elvágtam esry kis pacsirta bal szárnyát, Kis pacsirta búsul a szárnya után, En meg búsulok a szeretőm után. — Addig kellett fújni, amíg ; mindenki meg nem tanulta. Sohasem fogyott ki belőle a nóta, meg a szép szó. Még ma­ga is értett a rímfaragáshoz. Amikor a Borbás Sámuelekhez tért be, így köszöntötte a házi­gazdát: — Parázs felett soká forró lesz a hamu Eljöttem tehozzád kedves komám, Samu! — No, ha eljött, üjjék is le! — invitálta szíves szóval a fia­tal gazda. Örült a vén Tronyik- nak, hogyne örült volna, hiszen már erősen kezdett nehezedni a kavarok szempillája. ★ JÓMAGÁMAT is csak az őszi fellegek vetettek el abba a távoli szamosháti falucskába. A vén Tronyik akkor már ott ta­nyázott, s javában folyt a lek­várfőzés. Mint nagyon fiatal — szinte gyerekember —, teljes szívvel és lélekkel vetettem be­le magam a népi élet kutatásá­ba, hogy így jobban megismer­jem a lelkét is. Megragadtam minden alkalmat, hogy együtt lehessek a falusiakkal, és így — természetesen — nagy örömmel fogadtam a meghívásokat is a különböző összejövetelekre. Nem volt este, hogy ne mentem volna valahová kavaróba. vagy dörzsölőbe. Az évnek ebben a szakában ez a kétféle kaláka­munka folyt. így jöttem össze már az első este a vén Tro- nyikkal. Igen nagy figyelem­mel hallgattam nótaszóját, me- sélését, s mindenáron szerettem volna bizalmába férkőzni. De hiába! Még a legjobb hangulatában sem volt hajlan­dó elárulni magáról akárcsak a fi vén Tronyik elindult legártatlanabb dolgot sem. Hiá­ba tettem fel a legagyafurtabb kérdéseket, bezárkózott magá­ba. Nem is próbálkoztam hát sokáig, mert félő volt, hogy ép­pen ellenkező eredményt érek el: bizalom helyett gyanakvást ébresztek magam iránt. Szótlanul hallgattam hát to­vább meséjét, nótáját: — András-nap felé jár az iidö, Gyakran tornyodzlk a felhő; Bárcsak esne, bárcsak fújna, Gulya, ménes beszorulna, A számadó hadd számolna, Csak a bojtár szabadulna. ★ MÁSNAP délután a járási székhelyen volt dolgom. Gya­log tettem meg a hatkilométe­res utat —, ragyogva sütött a vénasszony-nyári nap —, s a táj megkapó szépségében gyö­nyörködtem hazafelé sétálva. Már a csillagok fénye is erő­södni kezdett, amikor a félho­mályból feltűnt kis falum tor­nya. Kihalt volt a környék, csak egy árnyék imbolygott ve­lem szemben a töltésen. — Jó estét, tanító úr! — dör- mögött rám egy mély hang, amint közelértünk egymáshoz. Meglepődve néztem a köszö- nőre. — Hát már tovább megy? Zavaromban azt sem tud­tam, hogyan is szólítsam, hiszen a tisztességes nevét senki sem tudta, a Tronyik név meg affé­le csavargót jelent. Nyilván nem venné szívesen az öreg, ha úgy szólítanám. De nem kellett törnöm a fejem, mert neki fel sem tűnt a zavarom. Barátsá­gos, közvetlen hangon válaszolt a kérdésemre: — El kell mennyek, üzentek mán értem! — Hová? Kik üzentek? — Hát... — valami kis bi­zonytalan szerénykedés csen­gett most a hangjában — hát, teccik tudni, a varsáni pásztort megcsúfúta a falu bikája. Oszt éngem meg elhívtak, hogy fog­laljam el a hivatalát. De most már teljes erővel ki­tört belőle az ártatlan dicsek­vés: — Mert... —. de ezt csak a tanító úrnak mondom... — azt mindenki tuggya rólam Ti- szaháton, Erdőháton, hogy nem sok hozzám hasonló pásztorem­ber vagyon erre mifelénk. Igen, erről már magam is hallottam... vagyis pontosab­ban arról, hogy ez az öreg má­niája. Merthogy tényleg pász- torkodott volna valaha, min­denki kétli. Elképzelhetetlen, hogy ez a nyugtalan természe­tű ember, aki alig egy-két he­tet tölt csak el egy faluban, tü­relmesen tudna élni egy hely­hez kötve. — Hát __sok szerencsét a hivatalához! — nyújtottam bú­csúzéra a kezemet, amikor már kifogytunk a szóból. Amikor a hídra kanyarod­tam, még egyszer utána néz­tem, s figyeltem, amint elnyeli fáradt, öreg testét a leszálló éj. * A MÁSNAP REGGEL se­hogy sem akart megvirradni. Éjszaka terhes felleg-farkasok szállták meg az égboltot, s fel­falták az őszi verőfény utolsó sziporkáit is. Fájón, zizegve hul­lottak le a színes levelek az őszült fákról, amik maguk is fájdalmasan nyögdicséltek az északi szél kegyetlen korbács­ütései alatt. Északról jöttek a fellegek, amerre a vén Tronyik eltűnt. Vajon mi lehet vele? Gondo­latban újra magam elé idéz­tem, amint tegnap este tele bi­zakodással megindult új állo­mása, új élete felé. Megérke­zett-e szerencsésen? Átvette-e a hivatalát? A tízórás szünetben átszalad­tam a szomszédos községházára egy hivatalos ügyet elintézni. — Na, a vén Tronyik is meg­nyugodott már! — fogadott a jegyző. Csodálkozó értetlenséggel bá­multam rá. — Igen, igen! — folytatta. A vén bolond éjnek idején elin­dult, és elpusztult éppen a fa­lunk határában. Veszett kutya marta meg, s mire reggel ráta­láltak, már vége volt. Bosszankodva tette hozzá: — Most aztán nekünk keil eltemetni. Megdöbbenésemben szólni sem tudtam. Még hivatalos ügyemről is elfeledkeztem, ká­bán; megzavarodtan mentem vissza az iskolába. Gyerekek! — Nehezen jött ki a hang a torkomból. — Gyere­kek! Nem hallgathatjuk többet a vén Tronyik meséjét... nó­táját. Néma csendben hallgattak tanítványaim. Ök is — vagy talán tiszta szívből igazán csak ők — na­gyon szerették az öreget, Velük mindig szívesen elidőzött, sok­sok szép mesével, érdekes tör­ténettel szórakoztatta, tanítot­ta őket. Nem tudtam tovább monda­ni... nem tudtam kimondani ézt a szót: meghalt. Hiszen... talán... nem is élt... meg sem halhatott... De nem is volt szükség arra, hogy folytassam. A kis csillogó szemű Huszti Jóska sokkal szebben fejezte ki, amit én ügyetlenül monda­ni akartam: — A vén Tronyik ... elin­dult! Elindult... Hogy hová ... sosem jelentette be. Testét ugyan eltemetik — már kimen­tek a férfiak a Szarkás-hátra megásni a sírt —. de ő, a me-' séiben, dalaiban örökké itt ma­rad. ÖRÖKKÉ. AMtG folyik a Szamos... örökké, amíg mesé- re-nótára szomjas lelkek élnek a faluban. Nem. nem halt meg a vén Tronyik. csak .. . elindult. - Halasy László

Next

/
Thumbnails
Contents