Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-06 / 234. szám
8 nepüjsäg 1959. október •., kedd A világűr meghódításának útján (Folytatás az 1. oldalról) hozzáférhetetlen felületéről. A Hold felületének ugyanis 40 százalékát nem lehet megfigyelni, mivel az égitest állandóan ugyanazt az oldalát fordítja a földünk felé. Az új szovjet holdrakéta lesz az első, amely a Hold e láthatatlan felérek közelébe jut és mintegy 10 000 kilométeres távolságról vizsgálja majd. L. P. Panaonaietov, az ismert leningrádi fizikus kijelentette: — a szovjet holdrakéta lehetőséget ad arra, hogy tisztázzák a Hold forgásának alakulását és megvizsgálják a tömegeloszlás körülményeit a Holdon. Ezt csillagászati úton lehetetlen megtenni. Már a közeljövőben lehetőség nyílik arra, hogy létrehozzák a Hold mesterséges holdját, szputnyik- ját. Ebben az esetben a rakétának olyan sebességet kell adni, hogv a műszeres rész a Hold térségébe jutva — az égitest tömegvonzásának hatására körpályán keringjen majd a Hold körül V. Fegyinszkij. a fizikai—matematika! tudományok doktora, nyilatkozatában hangoztatta: a tudomány szempontjából szinte felmérhetetlen jelentősége van annak a ténynek, hogy a holdrakéta műszereit földi állomásokról irányíthatják. Ez azt jelenti, hogy mintegy 400 000 kilométeres távolságról válik lehetővé a Hold túlsó, láthatatlan oldaláról szerzett adatokat összegezni és azokat — előre megállapított időpontban — koncentráltan továbbítani a Földre, az itteni megfigyelő állomásokhoz. Ez sokoldalú megfigyelésekre nyújt lehetőséget. J. K, Fjodorov akadémikus nyilatkozatában kiemelte, különösen nagy jelentőségű az a tény, hogy a szovjet tudósok sikerrel oldották meg, most már harmadízben, a rakéta pontos irányításának problémáját. A rakéta pályájának korrekciója ugyanis csak abban a rendkívül rövid időszakban lehetséges, míg a nagyteljesítményű hajtóművek működnek. Ez a viszonylag igen rövid időszak megköveteli, hogy a rakéta indítása a lehető legnagyobb pontossággal történjék. A szovjet tudósok ez esetben is sikerrel oldották meg a feladattal kapcsolatos bonyolult műszaki problémákat. A szovjet bolygóközi áldomás lefényképezi a Hold „túlsó" oldalát MOSZKVA (MTI): A szovjet űrrakéta automatikus bolygóközi állomása megkerüli a Holdat és közben lefényképezi a Hold „túlsó” oldalát, amelyet még soha senki nem látott. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy a példátlanul érdekes fényképeket az állomás rádiói eredményesen továbbítják majd, amikor az állomás földközelbe tér vissza. A tízezer kilométeres magasság elegendő ahhoz, hogv a fényképeken a Föld mellékbolygőjának másik oldala teljes kiterjedésben látható legyen. Nem véletlen, hogy éppen ezt az időpontot választották a rakéta fellövésére. Október 2. és 4. között ugyanis a Hold a Földtől a lehető legkisebb távolságra, 363 000 kilométerre van. Egyes amerikai újságírók két héttel ezelőtt — abban az igyekezetükben, hogy csökkentsék a szovjet holdrakéta jelentőségét — kijelentették, hogy októberben az amerikai tudósok elsőként valósítják meg a Hold körüli rakéta-repülést és így „visszavágnak” a Szovjetunió eddigi sikereiért. Az Atlas-Able rakéta viszont, amellyel ezt a feladatot megvalósítani kívánták, a Cape Canaveral kísérleti telepen már szeptember 24-én felrobbant. Feltételezhető, hogy a kudarc oka az amerikai szakemberek túlfeszített munkatempója volt A Hold körüli repüléshez sokkal pontosabb számítás szükséges, mint a Hold eltalálásához. Itt tekintetbe kell venni a Hold vonzóerejét, amelynek az a szerepe, hogy lefékezze a Hold mellett rohanó rakétát és visszatérítse azt a Föld vonzó körébe, mint ahogy kosárlabdajátékban a labda a kosárból visszaesik a Földre. Nincs kizárva, hogy a bolygóközi állomás a Föld mesterséges bolygójává válik, s pályája rendkívül hosszúkás ellipszist mutat majd. Ez a kérdés azonban rendkívül bonyolult. Egyes tudósok véleménye szerint ez a lehetőség igen valószínű, s az új mesterséges hold röppályájának nagytengelye 400 000 kilométer körül lesz. A szovjet világűrkutatási program végrehajtása oly gyorsan folyik, hogy a Föld és a Hold között kétségkívül nemsokára állandó rádió-kapcsolat létesül majd. A szovjet tudomány számára már most megoldható feladat az első önműködő Hold-állomás megteremtése. A sebesség pontos kiszámítása kelti fel a figyelmet — Almár Iván nyilatkozata A harmadik szovjet űrrakéta és ezzel együtt az első bolygóközi állomás kilövése az emberiség újabb nagy előrelépését jelenti a világűr meghódításában — mondotta Almát Iván csillagász, a Magyar Űrhajózási Bizottság tagja. — Az előző, a Holdba juttatott rakéta kilövésénél a célzás rendkívüli pontossága ejtette bámulatba a világot, s a mostaninál a sebesség precíz kiszámítása kelti fel a figyelmet. Ahhoz ugyanis, hogy a bolygóközi állomás a Holdat megkerülve, visszatérjen a Föld térségébe, nem szabad sem alulmaradni, sem túlhaladni egy bizonyos sebességhatárt. Ha sebessége a másodpercenkénti 11,2 kilométernél nagyobb, akkor a Hold mellett elhaladva, a Nap felé veszi útját, viszont ha ennél néhány száz méterrel kevesebb, akkor nem éri el a Holdat. A másod- percenkénti néhány száz méteres sebességeltérés miatt az amerikai rakéták a Föld és a Hold közötti távolságnak alig egyharmadát tették meg. Az első jelentésekben közölt adatokból arra lehet következtetni, hogy a bolygóközi állomás az eddigiektől eltérően nem parabola, vagy hiperbola, hanem hosszan elnyújtott . ellipszis pályán mozog. Sebessége állandóan változik. A Földtől távolodva, a Holdig fokozatosan majdnem nullára csökken, majd a Föld térségébe visszatérve, a tömegvonzás hatására, ismét 11 kilométer fölé növekszik a másodpercenkénti sebesség. A Hold keringése miatt az űrrakéta pályájának másodszori, harmadszori, negyedszeri leírásakor már nem kerüli meg a Holdat, s hosz- szabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Holddal ismét találkozzék. A bolygóközi állomás kilövésének időpontját igen kedvezően választották meg, mert ezekben a napokban a Hold túlsó részét világítja meg a Nap, s így mód nyílik arra, hogy a bolygóközi állomás műszereinek segítségével esetleg képtávíró úján a Holdnak azt a részét is megismerjük, amely eddig titok volt az emberiség előtt. Feltehető, hogy a bolygóközi állomás műszerei közelebbi adatokat szolgáltatnak a Hold tömegéről, mágneses teréről, továbbá arról, hogy a Holdnak van-e légköre, kép segítségével az eddigieknél sokkal pontosabb tájékoztatást kaphatunk a Föld és a Hold aiakjá^4 szovjet nem NEW YORK: Az ember — különösen a szovjet ember — képességeinek növekedése az űrrakéta területén felülmúlja a képzeletet. Ma már nem kétséges, a hatvanas évek tanúi lesznek, hogy az ember felkutatja a naprendszer titkait, sőt talán még leszáll a Holdra, a Marsra és a Venusra is" — írja a New York Times hétfőn, a legújabb szovjet űrrakéta ki- röpítését kommentálva. „Aligha kétséges, a két legutóbbi szovjet rakéta kiröplté- se azt bizonyítja, hogy a világűr felkutatásában és a rakéta- technikában még mindig jóval a Szovjetunió mögött járunk" — ismeri el az amerikai lap, majd azzal vigasztalja olvasóit, hogy az amerikaiak nem szeretnek lemaradni és ezért számítani lehet rá, hogy a közvélemény növekvő nyomással követeli majd a jelenleginél hatékonyabb amerikai űrrakéta programot”. „Ostobaság lenne, ha az amerikaiak irigységet, vagy lekicsinylést elegyítenének szeren- csekívállataikhoz” figyelmezteti az olvasóit a New York Herald Tribune. Ugyanakkor hangoztatja: itt az ideje, hogy „nem nagydobra ütve” felülvizsgálják, hogyan is áll az amerikai űrkutatási program és legfontosabb eszközének, az űrrakétának kérdése”. A lap megjegyzi, a legnagyobb jelentősége annak van, hogy „az ról. Nagy segítséget jelent a tudomány számára a bolygóközi tér sugárviszonyainak mélyebb megismerése, elemzése. A Hold alaposabb megismerése az előző űrrakétáknál sokkal többet nyújt a mostani bolygóközi állomás, mert hosz- szabb ideig halad el a Hold űrrakéta kiről setkősi visszha] Egyesült Államok még egyetlen olyan rakétát sem lőtt ki, amelynek teljesítménye egyenlő lenne a szovjet rakétával.” LONDON: Az angol lapok közül a Daily Telegraph megállapítja; ..A szovjet tudósok ismét első díjat szereztek maguknak az i'rkutatásban. Ha még további bizonyítékokra volt szülcség, akkor a legújabb szovjet űrrakéta kiröpítésének híre bebizonyította, hogy a szovjet tudósok megtartották és fokozták előnyüket az amerikai tudósokkal szemben”... „Mi a visszhangja Angliában a szovjet rakétának? Csodálat, amelybe talán irigység vegyül” — írja a Daily Express. PALM SPRINGS: James Hagerty, Eisenhower sajtószóvivője vasárnap Palm Springsben, ahol az elnök üdül, újságírók kérdésére kijelentette: Eisenhower értesült a szovjet űrrakéta kiröpítésé- ről és „az elnök munkatársai továbbra is behatóan tájékoztatják az elnököt az újabb részletekről”. Hogyan utazhat az ember a világűrbe MOSZKVA: J. A. Pobedonoszcev profesz- szor, az űrrakéták kiváló szakembere elmondotta: mellett, mérési biztonsága tehát nagyobb, jelzéseit pedig pontosabban lehet venni, mert a Hold megkerülése után visz- szatér a Föld közelébe. Olyan adatok birtokába juthatunk, amely hatalmas lépessel viszi közelebb az emberiséget a világűr megismeréséhez. ütésének no-/« A harmadik szovjet űrrakéta tapasztalatai is megmutatják, bogy jelenleg az űrrepülés már a technikai megvalósulás korszakába érkezett. Ahhoz azonban, hogy az ember is elhagyhassa földünk felszínét, és útrakelhessen a világűrbe, a Hold vagy a legközelebbi égitesteit felé, még két problémát kell megoldani: teljes biztonságot nyújtó védőberendezéseket kell kidolgozni, amelyek az űrhajósokat megvédik a világűrben fellépő bármilyen veszélyes jelenséggel szemben, továbbá meg kell oldani azt a problémát i*. hogy az űrhajósokat, az űrrakétát teljes biztonsággal visszatéríthessék a Földre. NEW YORK: A legnagyobb New York-i lapok vezető helyen számolnak be a harmadik szovjet űrrakéta kilövéséről. A New York Times első oldalon írja: „Az orosz űrrakéta kifutott pályájára. Ma beköszönt a kozmikus korszak harmadik éve és az Egyesült Államok még mindig hátul kullog” — írja a lap. ROMA: Az olasz rádióhallgatók elragadtatással vették tudomásul a szovjet tudósok új nagy győzelmének hírét. Bár a vasárnap reggeli lápok még nem közölték az eseményt, a hír mégis villámgyorsan terjedt el egész Olaszországban. Emberek százai telefonáltak a hírügynökségekbe, hogy újabb értesüléseket szerezzenek. BERLIN: A Német Demokratikus Köztársaság közleménye óriási érdeklődéssel fogadta az új szovjet űrrakéta kilövésének hírét. Az NDK valamennyi rádióállomása több ízben megismételte a szovjet tudomány és technika új győzelméről kiadott közleményt. A rakéta sikeres kilövésének híre emelte a köztársaság 10. évfordulójának megünneplésére készülő dolgozók ünnepi hangulatát. A közleményt nagy érdeklődéssel fogadták a 10. évforduló alkalmából rendezett gyűlések, találkozók és konferenciák részvevői. A Szovjetunió úi győzelme ismét bebizonyítja a szovjet tudomány óriási fölényét — mondotta Hans Seigewasser, a Demokratikus Németország Nemzeti Frontja Országos Tanácsának alelnöke. A szovjet űrrakéta kibocsátása bebizonyítja, hogy a bolygóközi repülés százada — a szocializmus százada. Az új űrrakéta példázza az egész világ előtt, hogy mire képesek az emberek a szocializmusban. BUKAREST: Az Informatia Bucurestului vasárnap délután különkiadásban jelent meg. Demetrescu, a Román Tudományos Akadémia csillagvizsgálójának igazgatója „A szovjet tudomány új gigászi győzelme” című cikkében többek közt a következőket írja: „A Szovjetunió nagyszerű példáját mutatja annak, milyen óriás: lehetőségei vannak a nép szolgálatába állított tudománynak.” A TASZSZ jelentése a harmadik szovjet kozmikus rakéta útjáról A szovjet rakétasiker újabb visszhangja MOSZKVA (TASZSZ): A harmadik szovjet kozmikus rakéta október 5-én, moszkvai idő szerint 12 óráig (magyar idő szerint 10 óráig) 248 000 kilométerre távolodott el Földünktől és az Indiai-óceán keleti része fölött haladt. A földi koordinátái ekkor déli szelesség 14 fok 20 perc, keleti hosz- szúság 98 fok 0 perc voltak. A tényleges útvonalról kapott mérési eredmények feldolgozása folyamatosan történik a nagy sebességű elektronikus számítógépeken. A feldolgozás adatai azt bizonyítják, hogy a rakéta rendkívül pontosan követi az előre megadott pályát. Az első és a második szovjet kozmikus rakéták sebessége — mint ismeretes — az előre meghatározott pálya elfoglalásakor meghaladta a második kozmikus sebességet. A harmadik szovjet kozmikus rakéta pályája kezdeti részén a második kozmikus sebességnél valamivel lassabban haladt, hogy megkerülhesse a Holdat, majd visszaindulhasson a Föld felé. Ily módon a harmadik kozmikus rakéta valamivel lassabban közelíti meg a Holdat, mint az első és a második szovjet kozmikus rakéták. A rakéta utolsó szakaszáról levált automatikus bolygóközi állomás október 6-án, moszkvai idő szerint 17 órakor (magyar idő szerint 15 órakor) lesz legközelebb a Holdhoz, miután a Föld—Hold távolság befutására két és fél napot fordított. Az automatikus bolygóközi állomás ekkor mintegy hétezer kilométernyire lesz a Hold felszínétől. Az automatikus bolygóközi állomáson elhelyezett műszerek a megadott tudományos mérési programnak megfelelően működnek. A rakéta!adomány eddigi legnagyobb diadala NEW YORK: A New York Times hétfőn közli washingtoni tudósítója jelentését, amely szerint hivatalos személyiségek nem tartják valószínűnek, hogy az Egyesült Államok egy éven belül a szovjet rakéta-sikerekhez hasonló eredményt érhetne el. BONN: Nyugatnémet napilapok hétfőn első oldalon közölték olvasóikkal a szovjet bolygóközi állomás kiröpítésének hírét. A Die Welt figyelmezteti Nyugatot, vessék el azt az ábrándot, hogy a világűrkutatásban eddig elért szovjet sikerek csak a szerencsés véletlennek köszönhetők. „A Hold megkerülésével a Szovjetunió negyedszer szerez magának első díjat az űrkutatásban. Itt az ideje, hogy a Nyugat is felzárkózzék. A helyziel súlyossá válnék, ha az ember űrhajózásánál is a Szovjetunió kerülne vitathatatlanul az élre” — írja a lap. LONDON: A Szovjetunió világűr-diadalainak sűrű megismétlődése egyáltalán nem csökkentette annak a meglepetésnek és bámulatnak a hatását, amelyet a legújabb holdrakéta fellövése Angliában keltett. Valamennyi lap pártkülönbség nélkül a leglelkesebb elismerés hangján adózik az óriási műszaki és tudományos jelentőségű legújabb teljesítménynek és a várható korszakalkotó fontosságú eredményeknek. Londonban megállapítják, hogy a Szovjetunió még tovább növelte rakétatudnmányá- nak fölényét az Egyesült Államokéval szemben, és olyan sikereket ért el, amelyeket a nyugati tudósok eddig lehetetlennek tartottak. A Daily Mail írja: — A harmadik Lunik hegedűhanghoz hasonló jelzései drámai üzeneteket küldtek vissza a Földre a rakétatudomány eddigi legnagyobb diadaláról. A röppályára vonatkozó számítások lázas izgalomba ejtették a tudósokat világszerte. Vezető tudósok ujjongó rádiónyilatkozatai arra mutatnak, hogy a Szovjetunió — ismét elsőként — történelmi jelentőségű világűrrepülést hajt végre. A fellövést ugyanaz a páratlan biztonság és pontosság jellemezte, mint a második Lunikét, amelyet két nappal Hruscsov amerikai útja előtt lőttek fel. Az oroszok ismét bebizonyították, hogy bámulatos biztonsággal tudják megválasztani a fellövés időpontját, amellyel ezúttal az első szputnyik fellövésének második évfordulóját ünnepelték meg. A Daily Telegraph írja vezércikkében: — Nem szabadulhatunk meg attól a gondolattól, hogy a szovjet tudósok pontos tervezése a világűrrakéták tekintetében ugyanilyen pontosságot jelent a hadirakéták terén is. Mindazáltal nem kell fukarkodnunk az elismeréssel és a szerencsekívánatokkal. A szovjet tudomány fölénye teljesnek mondható PÁRIZS (MTI): A francia közvélemény rendkívüli érdeklődéssel fogadta az újabb szovjet kozmikus rakéta fellövésének hírét. A párizsi utca emberében csakúgy, mint a francia tudósokban megerősödött a szovjet tudomány fölényének elismerése. Rendkívül jellemző a jobboldali Figaro kommentárja: most már a szovjet tudomány fölénye teljesnek mondható — írja a lap hírmagyarázója. — Eddig azt lehetett hinni, hogy a nyilvánosságra hozott sikerek mellett a Szovjetunióban az újonnan megszületett űrhajózási tudománynak voltak eltitkolt kudarcai is. A Lunyik 3. első tanulsága: az oroszok — és ezt ma véglegesen el kell ismerni — azt csinálják, amit akarnak, és akkor, amikor akarják. Október 4. a „szputnyik őfelsége” megjelenésének második évfordulója volt. Az új rakéta fellövésének és az évfordulónak ez az egybeesése arra kötelez bennünket, hogy ne higgyünk abban, mintha az' oroszoknak számos kudarccal kellett volna fizetniök sikereikért. A Figaro megjegyzi, hogy „a szegény amerikaiak rakétái sűrűn mondanák csütörtököt?’. A lap New York-i tudósítója beszámol arról a keserűségről, amely az amerikaiakat tölti el az újabb szovjet siker iáttán. A Combat megállapítja, hogy a Szovjetunió a Lunyik 3-maí máris többet ért el. mint a Lü- nyik 2. Holdba érésével. Ma a szovjet tudósok túlmennek azon a határon, amelyet az emberi technika valaha is elért. A szovjet tudomány megmutatta a világnak, mit is jelent, ha egy országban mindenki aktivan együttműködik valamely békés cél megvalósításában, mert — állapítja meg a lap — senki sem merészeli azt mondani, hogy az új szovjet kísérletnek más célja lenne, mint az emberi ismeretek fejlesztése. (MTI) Időjárás jelentés Várható időjárás hedd estig: A felhőzet. keleten csökken. Máshol napos idő, csak kisebb íelhőátvo- ludasokkal. Mérsékelt, időnként még élénk északkeleti, keleti szél. Az éjszakai lehűlés fokozódik. Vár- ható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10—13, legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz 3 fok között. Távolabbi kilátások: Hideg idő. (MTI)