Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-31 / 256. szám
ft xepcjsag 1953. október SI., samibal ; VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ: A pártról .. . I (Résziét a Vlagyimir Iljics Lenin ciklusból) I Egy ember: Van-e belőle haszon? , Hangja vékonyabb, mint a csipogás. ■ Ki hallja meg? legfeljebb otllion az asszony, ! ha épp nines a piacon — senki más. A part égj etlen fergeteg, a kis, vek on x zöngéket dördülesre váltja. melytől az ellenség erődje megreped. mint ágyuk sortiizétol a dobhártya. Rossz ám az embernek egyedül. Jaj neki! néni harcos a magányos. nind. aki erős, fölébe kerül. sőt a gy enge is, ha páros. De ha kicsinyek partba fognak össze — kezel fel. ellenség. reszkess, pusztulj! A pari millió ujj közös keze. amely, mint egyetlen ököl, úgy sújt. Egy ember badarság, egy ember semmi: egymaga — bármily kiváló lehel — öt hüvelyk vastag gerendát sem tud arrébb tenni — hát még öt emeletet. A párt: milliók egymás mellett, • szorosan összeérő vállak. A párttal házakat égig emelnek, kik egymást segítve, segítséget találnak. A párt: a munkásosztály gerince. A párt: a mi ügy ünk halhatatlansaga. A párt az egyetlen, melyben sosem esalodol. Ma inas vagy ok, de holnap a térképen én törlőm le a Osztály-agy, osztály-ügy. oszlály-ero. osztály dicsőség: ez a párt. I JÓZSEF ATTILA: Munkások Forgatódnak a tőkés birodalmak, csattog a világot szaggató foguk, Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak, s mint fészket ütik le a kis falut. Egy nyál a tenger! Termelő zabálás. — kis, búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája. Párás büdösség-felhő lep bennünket el. S hol zápfog rág, a város érdes részé, hol a vasbányák fuvallata ing. gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce lendkerék szíjjá esetten és nyalint. hol fémkeblű dinamókat szopják a Hivalkodó transzformátorok, itt élünk mi. És somsunk összefogják a nők. .gyermekek, agitátorok. Itt elünk mi! Idegünk rángó háló. vergődünk benn1 a múlt síkos hála. A munkabér, a munkaerő ára. Cincog zsebünkben, úgy megyünk haza Újságpapír az asztalon kenyérrel s az újságban, hogy szabadok vagyunii — poloskát űzünk lámpával s kéjjel s két deci feöccsel becsüljük magunk. Elvtárs és spicli jár a csöndben erre, részeg botiik, legény bordélyba lóg, mert hasal az éj s pörsenéses melle, mint szennyes ingből, füst alól Kilóg', így élünk mi. Horkolva alszunk s törten, egymás hátán, mint odvas farakás s hazánk határát penész jelzi körben a málló falon; nedves a lakás. De.— elv társaim! — ez a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! És bú vünk érte, mint az üldözött A történelem futószalagjára szerelve ígyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát! Az emberi lélek mérnökei (tcszld OuT'<ikin I nlusi hétköznapok <*iniű könvvéből ECíALLAPOD ÚSUK szerint Martinov másnap * hivatalos óra előtt ment be a kerületi bizottság hivatalába, de Marja Szergejevna, Borzov felesége nem jött el. Ezéd után. két óra tájban azonban felhívta Martinovot telefonon és közölte vele, hogy elutazik férjéhez Boriszovkába. megnézi, hogyan helyezkedett el ú.i munkahelyén. „No, szerencsés utat! — Martinov sajnálkozva gondolta: — Mégsem marad itt. Hát persze, ha egyszer belenyugodott a sorsába! Végül is együtt éltek, amíg magas állása volt a férjének és tisztelték őt; most hagyná el. amikor rosszabbul megy a sora?” Eszébe jutottak Marja Szergejevna szavai: „Kisírom magam, megnyugszom — és úav élünk tovább, ahogy eddig”. Egy hét múlva maga Borzov jelent meg Martinovnál a kerületi bizottság irodájában Már előző na non titkára, Szasa Trubiein elmesélte Martinov- nak, hogy Borzovot és feleségét látták a városban. Azt mondják: a holmijukért jöttek, mert Boriszovkába költöznek. Borzov késő este jött el a kerületi párt- bizottságba; Martinov egyedül volt már hivatalában. Borzov kezet nyúitott Martinovnak. — Jó egészséget! Hogy vagyunk? — Csak lassan — felelt Martinov. és kézfogás után a karszékből átült a díványra^ — Foglalj helyet.! Borzov elővette cigarettatárcáját, rágyújtottak. — Azelőtt nem dohányoztál — jegyezte meg Martinov. — Évekkel ezelőtt dohányoztam, későHb abbahagytam, aztán újrakezdtem ... Talán azt hiszed, hogy az. izgalmak miatt szoktam újra rá? — Nem hiszek én semmi ilyesmit. Csak úgv eszembe jutott, hogy azelőtt nem dohányoztál ... HORZOV KÖRÜLNÉZETT egykori dolgozószobájában. Semmi sem változott. Martinov nem tartozott azok közé a vezetők közé. akik munkájukat azzal kezdik, hogy hivatali szobájukban egyéni ízlésük szerint átrendezik a bútorokat. — Mi újság? — kérdezte Borzov, cigarettaszipkáját rágcsálva. — Sokat piszkölnak azok. akik' azelőtt hízelegtek? — Hangjából valami mesterkélt íncselkedés csengett ki. mintha tréfálkozni vagy vitatkozni akarna valakivel. — Nem szokatlan ez olyan embernél, akitől féltek egykor, de ma már nincsen hatalmon. Ilyen ember körül 'rokott megindulni a suttogó pletyka. ..Tudja, hogy a baromiitenvészetből évente legalább ezer tojást utalt ki magának! A lialgszda^aból ingyen kapta a halat! Állami kocsin járt vadászni!” — Akik most utólag szórnak rád szenny’et, azokat kikergetem.innen! — felelte Martinov. — Nem hiszek nekik. Miért hallgattak azelőtt az értekezleteken, meg a plénumokon? Ma téged rágalmaznak, holnap, ha engem váltanának le. ellenem intrikálnának. Pokolba küldöm az effaita embereket! — Jól teszed! Az ilyenekre úgysem számíthatsz soha. Másfajta emtierekre, olyan kommunistákra támaszkodj, akik nem esnek hasra az új titkár előtt és nem hízelegnek a szemébe. „Jó tanács” — gondolta Martinov. Borzov olyan volt, mint régen: széles vállú, izmos nyakú, borotvált koDonyájú; Köpcös alakja nem fogyott le, arca sem változott. Ha arcbőrének színe nem lenne fakószürke, mint a föld. makkegészségesnek hinné az ember. — Az átigazolásomért jöttem. Remélem, elengedtek? — Ha naovon »karod, elengedünk — felelt Martinov.— De nem zavarunk el. Itt is kapha+sz munkát. ■— Ugyan? Nem zavarta1- el? Talán nem is örülsz annak, hogy elutazom? ... Azt mondják. Maria Szer°etevnának itt valamiféle munkát ajánlattál öt akarod itt tartani, vagy engem? . . \| ARTINOV. amennyire csak tudta, türtőztette magát. — Hát bizony Marja Szerge- jevna nem rossz m- '■-erő. kár volna elengedni — mondta. Bor—-V görbe szemmel, elboruló tekintettel nézett Marti- novra. Ajkára biz»lr*’",1,an. gúnyos mosoly’ ült. De továbbra is fesztelen, tréfálkozó hangot ütött meg. — Milv»n munkát adnátok nekem? Kineveznétek a baromfi-keltető igazgatójának? Vagy a Mezőgazdasági Árutlláto Vállalathoz, innen öt kilométerre, Vtoroj Troickba? Köszönöm szépen ... Értsd meg az én helvzetemet, Pjotr Illario- novics. Valahogy- nincs i—dvem gyalog mászkálni azokon az utcákon, amelyeken valaha Pobedán utaztam. Inkább úi utakon, más városban, ott jobb lesz. Igazad van, jobb lesz — bólintott Martinov. — Hát akkor elengedünk... Tarts meg jó emlékezetedben! Borzov szippantott még egyet-kettőt a cigarettájából, a mennyezet felé fújta a füstöt. Még egyszer körülnézett a dolgozószobájában. Nagysokára ismét megszólalt. De most már komolyan; a mindig szigorú, kemény arckifejezésekhez egyáltalában nem illő. mesterkélt mosoly eltűnt arcáról. — Előbb vagy utóbb eszetekbe jut még Borzov! — jelentette ki mély meggyőződéssel — Nagy munkát bíznak majd még rám! Nem lehet a kádereket így- elherdálni. Jön idő, amikor majd megértik ezt az elvtársak! ... Nem én dolgoztam éjszakákon át ebben a szobában? Mennyi energiát öltem a munkába! Itt vesztettem el az egészségemet! Előfordult, hogy éjfél után két órával adtam le 'körtelefont a községi tanácsoknak: „Hívják össze a kolhozelnököket és a brigádvezetőket!” Miért tettem ezt? Hogy az emberek érezzék: a párttitkáruk elől még éiiel sem bújhatnak sehová. Nem aludtam, de a kerület sem aludt! Az államnak a vezető .pozíciókban erélyes emberekre van szüksége.. Mondhatnak most rólam, amit akarnak, de azt senki sem mondhatja, hogy pipogya voltam. Az egész kerületet kézben tartottam, féltek tőlem ... — Ez igaz. Ezt el kell ismerni: féltek tőled! — bólintott Mart’nov. Ű S MAGÁBAN ezt gon- dolta: rossz vezető az, akitől mindenki fél... — Mégis helytelenül mondja rólam a területi bizottság határozata — folytatta Borzov —, hogy „durván elfojtottam a kritikát..Az a bizonyos dolog pedig egyáltalán nem úgy történt, ahogyan széjjel- kürtölték. Igaz ugyan, hogy érdeklődtem az ügyésznél, miféle ember ez a Muhin, aki az aktívaülésen csökönyös szamárnak nevezett engem, de nem adtam utasítást, hogy indítson eljárást ellene. Ostobaság! Ha valaki nem követ ei bűncselekményi, miért indítanánk eljárást ellene? De maga az ügyész mondta nekem egyszer: „Ez ellen a Muhin ellen eljárást kell indítani a kolhozalapszabály megsértésé miatt: lábon álló takarmányt adott el a traktoristáknak.’1 Én csak aziránt érdeklődtem, megindították-e ellene a vizsgálatot, és ha igen, hogyan áll az ügye... • Most más idők járnak ... erről van hát szó'. A tizenkilencedik kongresszus határozata, az új alapszabály... „A bírálat elfojtása nagy bűn..„Aki elfojtja a bírálatot ..Nos hát fel kellet; valakit áldozni, hogy’ a többiek okuljanak. Én y’oltam. akii feláldoztak, én Kerültem a történelem kerelie alá ... Yf ARTINOV szörnyen ún- ta már a dolgot. Tátott szájjal ásított, és a faliórára pillantott. „Fél egy. Holnap reggel nyolckor a .Kommunizmus Hajnala’ kolhozban keli lennem’1 — gondolta. Borzov felállt. — Azt hittem, Viktor Szam- johovics, hogy okultál a tör- ténteKből — szólalt meg Martinov —, de te most is ostobaságokat beszélsz. „Most más idők járnak!1’ Milyen idők? Arra gondolsz talán, hogy „divatba jött’1 a kritika, és te ennek a „divatnak” vagy az áldozata? „A történelem kereke alá kerültem!“ Azt hí' szed talán, hogy az egész hibád csak annyi, hogy ostobán jártál el Muhinnal szemben? De arról miért nem beszélsz, hogy milyen állapotban hagytad itt a kerületet? Hogy papíron átlagos, de valójában milyen rossz itt a helyzet? És arról sem beszélsz, .hogy miért jutottunk ide? És hogyan fogunk kikecmeregni a kátyúbólcselhez folyamodtak. Visszamentek a tengerpartra hajóikhoz, amelyeken volt néhány taligájuk. Az első kerekekre gerendákat erősítettek, aztán olyan helyzetbe állították fel őket, hogy úgy néztek ki, mintha ágyúk lettek volna. A legénység katonai alakulatokba fejlődött, ittak, énekeltek, és valamennyi hajót és uszályt á tenger közepére vontatták. A kozákoknak pedig azt mondták, ha nem adnak gabonát, tűz alá veszik falvaikat. Érre azonban a kozákok elleneseihez folyamodtak. Hamis távirattal az egyik kozák faluba csalták az egységük egy részét, lemészárolták, útközben őket is megtámadták és alig tudtak kiszabadulni a kozákok gyűrűjéből. Végül nagy kínnal^ még- is megérkeztek Asztrahányba. ahol ekkor Sz. M. Kirov tartotta a frontot. Kirov elvtárs nem tudta őket katonai támogatásban részesíteni, ellen bér felhívta figyelmüket a városban levő nagy hadifogolytáborra. Erős Miklós 10 ember és egy golyószóró kíséretében elment a táborba. Először kiker- gették őket onnan. Másodjára felfegyverzett harcosokkal és két zászlóval, egy piros és egy fehér zászlóval tért Erős .Miklós oda vissza. Ott így szólt a hadifoglyokhoz: — Akik a forradalomért akarnak harcolni, vonuljanak a vörös zászló alá, akik forradalomellenesek. menjenek a: fehér zászló alá. EURE A LEGTÖBBEN a vörös zászló alatt gyűltek -egybe, i a magyar katonák letépték sapkarózsáikat, fegyvert kér-: tek és a zenekar hangja mel- ! lett vonultak közösen az ászt- : rahányi várba. Belőlük egészí- ■ tette ki Kirov elvtárs a frontra ] induló egységeket. Csapajev j divíziójához is sokan mentek, ] alá akkor az Uraiban harcolt, i a volt hadifoglyok egy másik i része pedig Erős Miklós ve- j zényletével tovább folytatta a : harcot az élelmiszerekért. Majd I Dagesztánba indultak az ottani j munkások segítségére és hogy < megszervezzék ott is a szovjet, hatalmat. A várőrség ünnepé-! lyesen búcsúztatta a magyar 3 egységet. Az ütegek üdvlövé- i seket adtak le, megszólaltak a j hajók és gyárak szirénái és ai lakosság is nagy lelkesedéssel < kísérte ki őket zenekari kísé- ’ rettet a kikötőhöz. (Folytatjuk) j Dr. Bihari József I jelzik a csapatuk többi állomásait. Harkovban további 1000 hadifogoly csatlakozott hozzájuk, -ennek ellenére azonban a németek Harkov térségében megfutamították őket. így került egy kis csapattal Luganszkba, ahol K. E. Voro- silov csapata állomásozott. Lu- ganszkot hevesen ostromolták a németek a körülötte összpontosult sok szovjet mozdony miatt, de egy hónapi harc után ezt a várost is fel kellett adni. Erős Miklós csapata a többi szovjet elvtárssal Mülrovo kozák város felé vonult. A város falain plakátok adták hírül, hogy a „Doni körzet” semlegesnek nyilvánította magát és tilos fegyveresen végigvonulni a városon, Azokat, akik eldobták fegyverüket, később a kozákok állati kegyetlenséggel legyilkolták. A többség azonban továbbra is kitartott. A kozákok el akarták vágni visz- szavonulási útvonalukat, megrongálták a vasúti pályákat és a vízvezetékeket, de Vorosilov maga szervezte meg a védelmüket és megmentette az egész sereget. A védelemben asszonyok és gyerekek is részt vettek, akik láncba állva, katlanokban vitték a vizet a'mozdonyoknak. A TOVÁBBIAK folyamán azt a parancsot kaptáit, hogy védelmezzék a vasútvonalaltat és nyomuljanak Csira városáig. Itt észrevették, hogy a Don egyik hídját felrobbantották, amit saját erejükből állítottak helyre. Úgy emlékszik, hogy a helyreállítási munkálatokban a híres szovjet író, A. N. Tolsztoj is részt vett. Erős Miklós a hídépítés közben keletkezett tűzharcban megsebesült, és az első kórházvonattal Cáricinbe szállították, a híd helyreállítása után. Körülbeül 1918-at írtait akkor. Felgyógyulása után Sztálin elvtárs törzséhez osztották be. Ekkor alakultak meg azok az élelmezési oszlopok, amelyeket Sztálin szervezett, és az egyik ilyen oszlop élére Erős Miklóst állította, aki kapott 9 000 000 nyikolajevi bankót azzal. a megbízatással, hogy induljon Asztrahan körzetébe és vásároljon élelmiszert. Erős elvtárs osztaga 100 főből állott, mégpedig 80 lettből és 20 magyarból. A kozákok azonban sem Moszkva, sem Pétervár munkásságát nem akarták élelmezni és megtagadták az élelmiszerek eladását. Ekkor Erősék L EZEN A NYÄRON sok szovjet turistacsoport járt Egerben. Számos levél bizonyítja, hogy városunkban kitűnően éreznék magukat, hű barátokra talál- , tak. akikkel azóta is intenzív levelezést folytatnak. Különösen emlékezetes marad számunkra egy csernigovi elvtárs, Erős Miklós, akiről csak be- - szélgetés közben derült ki, hogy budapesti származású és 43 év óta nem járt Magyar- országon. Hatalmas termete, erős, markáns arca rögtön ma- ; gára vonja a figyelmet, ömlik , belőle a szó, alig bírom jegyezni, pedig nagyon érdekes, . amit mond. Adatait azóta levélben is hitelt érdemlően kiegészítette úgy, hogy nekem : most nincs más 'feladatom, 1 mint hogy híven tolmácsoljam i azt, amit nekem személyesen, ■ ittlétekor, tört magyarsággal : elmondott és amit otthonról szép orosz nyelven, dokumen- , tumokkal alátámasztva meg- írt. Mint textilmunkás kezdte pályafutását az egyik budapesti gyárban. Onnan került a 1 katonasághoz, mint matróz, 1 részt vett az 1912-i trieszti i tengerészlázadásban, ’ amiért < egy évi börtönt kellett végig- ; szenvednie. ■ 1914-ben a frontra , került, de 1916-ban újra le- ■ tartóztatták. Azzal vádolták, ' hogy bolsevikokat engedett át a fronton. Ekkor átszökött az oroszokhoz és fogságba került. 1 Egy évig bányában dolgozott Sahtiban, ott érte a forradalom 1 is. 1917-ben többedmagával 1 forradalmi csapatot szervez, £ elfoglalják a bányát, de hatna- ; rosan a föld alá kényszerülnek ' a közelgő ellenforradalmi ban- 1 dák miatt, amelyeknek élén 1 Kolegyin kozák atamán állott. 1 1918. JANUÄRJABAN a Don < menti Lihaja hegységbe érke- t zik, ahol egy hatalmas gépgyár működött. Itt már szervezték * akkor a vöröscsapatokat, amelyeknek a kebelében mint kü- ( lön egység, egy 150 főnyi volt j hadifoglyokból álló magyar t csapat is megkezdte működé- ; sét. Sahti ellen vonulták, meg- i ütköztek Kornyilov és Kole-. é gyin kozák tábornokok fel- T fegyverzett csapataival, 100 1 foglyot ejtettek, majd megin- ^ dúlt az egy hónapig tartó.hare c Novocserkaszk városáért, j amelyet a kozákok tartottak [ megszállva. 1918. januárjában sikerült elfoglalniuk a várost. 3 1918. február 25-én ők veszik 1 be Rosztov-na-donu városát r is. Kiev, Darnyica és Harkov s Míg csillag ragyog as égen
