Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-25 / 251. szám

X É P S S A G Elfogadták a sport ötéves fejlesztési tervét A magyar sporu ötéves fejlesz­tési tervének javaslataival foglal­kozó MTST kibővített ülése az el­ső nap után hozzászólásokkal foly­tatta a beszámoló feletti vitát. A hozzászólások elsősorban saját munkaterületükkel foglalkoztak, sőt a hozzászólók még további előterjesztéseket is tettek­Ezután Hegyi Gyula elvtárs, az MTST elnöke adott választ a hoz­zászólásokra. Kijelentette, hogy az ötéves sportfejlesztési terv javas­latai a részvevők legteljesebb meg­értésével találkoztak, mivel az az Ötéves gazdasági tervvel teljesen összhangban van. A vita folyamán szó esett arról, hogy vajon elérhető-e a sportolók számának 25 százalékos növelése? Mivel a kiindulás teljesen reális, igy a teljesítésnek megvan a mód­ja, de ha lehetőség van, túl is le­het teljesíteni. Es ehhez a Magyar Testnevelési és Sporttanács a meg­felelő segítséget is megadja. Ezután azzal folytatta Hegyi elv­társ, hogy a tanácskozásnak egyik igen nagy értéke az volt, hogy a hozzászólók szemleletében, a múlt­hoz viszonyítva, jelentős változás következett be. Nyoma sem volt az egyesületi sovinizmus jeleinek, ál­talában a nagy ügy iránt érzett lelkesedés jellemezte a felszólalá­sokat. Az MTST önöké a továbbiakban ismertette a legfontosabb felada­tokat, amelyeknek megvalósítása rövidesen megkezdődik. így első­sorban a sportolók munkaidő ked­vezményének meghatározása, a sportolók—élsportolók fogalmának tisztázása, a bajnoki rendszer vég­ső kialakítása, az edzés és szak­vezető-képzés, valamint a vándor- edzők kérdése. . Óriási taps fogadta Hegyi elvtársnak azt a bejelentését, a társadalmi munkások megbecsü­léseként a Magyar Testnevelcsi és Sporttanács lehetővé teszi 300 sze­mélynek tását. Végezetül a következő szavakkal i jük. hogy az Ötéves sportfejiesz- fejezte beszédét: j tési tervek megvalósítása jó kezek­— Egész további munkánk alap­jául szolgál, hogy mind a terve­zésnél, mind a végrehajtásnál vé­gig kell vonulnia a párt által ki­dolgozott testnevelési és sporttézi­seket, s kizárólag ezek szellemé­ben kell cselekedni. Sportolóinkat szüntelenül arra kell nevelni, hogy úgy vigyázzanak a népek közötti barátságra, mint a szemük fényére és ne engedjék azt megbontani semmiféle nacionalista jelszóval. Az értekezleten megmutatkozott egységes akarat a legszebb remé­nyekre jogosít a jövőt és a jelent illetően és nyugodtan kijelenthet­ően. a magyar sport minden áldo­zatra kész munkásai kezében van, akik készek azt maradéktalanul végrehajtani. Ezután Gyenes András, az MTST elnökhelyettese szavazásra tette fel az MTST sportfejlesztési irány­elveit, amelyet a kibővített ülés egyhangúlag hagyott jóvá és sza­vazataival is kifejezte, hogy teljes egységben kész azt teljesíteni. Az ülés ugyancsak egyhangú határo­zattal vette tudomásul azt a javas­latot, hogy a sportszövetségi vá- j lasztásokat ebben az esztendőben j ne tartsák meg. Sporthírek HASZNÄLT BÜTOBOK és más cikkek vétele és eladása Eger, Knézich K-u. 2. (Mecsetnél) iiRiiiiiiiRiaii Az ÉM Heves megyei Áll. Építőipari Vállalat több éves gyakorlattal ren­delkező szakipari építésvezetőt. valamint mérnököket és technikusokat keres felvételre. Jelent­kezés: Gyöngyös, Egri út 30. sz. alatt. tasR^BBataaiRna^Bi Az i960, évi téli olimpiai Játé­kokra eddig 34 ország Jelentette be részvételét. A légtöbb nevezést — szám sze­rint 187-et — az északi összetett férfi síversepy-számokra adták le. Az alpesi síversenypkre 111 férfi és 59 női nevezés érkezett. Népes lesz a korcsolyázók mezőnye is, gyorskorcsolyában az eddigiek sze­rint 76 férfi és 28 nő indul, a mű- korcsolyázók versenyére 44 férő és 41 nő nevezett A téli olimpiának három magyar részvevője is lesz, mindhárman síugrók. — MA a Gyöngyösi Spartacus sporttelepén öt kosárlabda-mérkő­zésre kerül sor az alábbi időpont­ban és párosításban: Gyöngyösi MEDOSZ-Egri Dobó Gimnázium, férfi, 10 óra. Gyöngyösi Spartacus -Debreceni ASE, női, 11 óra. Gy. Spartacus—Egri PFSC, férfi, 14 óra. Spartacus—Egri PFSC, férfi. 12 óra. Gy. Meteor—Egri PFSC, férfi, 14 óra. Gy. Spartacus—Egri Dobó Gimná- i zium, férfi, 15 óra. A mérkőzéseket a római olimpiára uta- 1 miskolci és egri Játékvezetők veze- I tik, Birkózás At Északi Terület kötöttfogású felnőtt birkózó-bajnokságát — mint ehpgyan arról már lapunk egy elő- 2ő számában hírt adtunk — Salgó­tarjánban rendezték meg. A felnőtt bajnokságon hét sportkör verseny­zői vettek részt, köztük egriek és gyöngyösiek is. A gyöngyösi ver­senyzők teljesítményéről már be­számoltunk. Szőke Miklós verseny­zői szép eredményeket értek el. Náluk is jobban szerepeltek azon­ban áz egriek, mert az 57 kiló­grammos súlycsoportban Fehér Já­nosf, a 73 kilogrammos súlycsoport­ban Szarvas József, a 79 kilogram­mos súlycsoportban pedig Bárdos Miklós bajnokságot nyert. Rajtuk kívül ifjú Adamcsek Já­nos, pálinkás Béla és Oláh István értékes 3. helyezést szerzett. A jövő hónapban sorra kerülő magyar bajnokságon tehát Fehér János, Szarvas József és Bá'fdos Miklós képviselik Eger város szí­neit. Reméljük, hogy a versenyzők ott is tudásuk legjavát nyújtják majd. * Az Északi Tefület kötöttfogású serdülő birkózó-bajnokságát ma délelőtt Gyöngyösön, a központi iskola tornatermében rendezik meg. A verseny 10' órakor kez­dődik.- HATVANBAN a járási TST al- tai. szervezett labdarúgó-iskolában elkezdődött az oktatás. Az iskolá­nak 48 hallgatója van, akik három csoportban heti kétszer két órában vesznek részt a foglalkozásokon. — MEG EBBEN a hónapban meg­kezdődnek a községi sportkörök­nél a spartakiád asztalitenisz helyi versenyei. A versenyek megrende­zéséhez szükséges felszerelés a hatvani járásban mindenütt bizto­sítva van. Problémát csak az je­lent. hogy sok helyen nincs meg­felelő helyiség, ahol az asztalokat felállítsák. A KISZ-szervezetek és a sportkörök úgy tervezik, hogy ezt a problémát az iskolák segítsé-, gével oldják majd meg. Pierrc de Coubertin, a modern olimpia! játékok megalapítója 1937 szeptemberében halt meg Pierre de Courbértin, a modern olimpiai játékok megalapítója, aki újra felszította az olimpiai fáklyát. Noha Coubertin korántsem volt a munkásosztály fia. Igen nagy ér­deklődést tanúsított a munkásosz­tály iránt. A lai-sannei olimpiai múzeumban őrzött, hatvanezer ol­dalt kitevő írásai közön olyan cikk is található, melynek címe: „Az olimpiai gondolattól a munkás- egyetemig”. Ebben így ír: „Rend­kívül sokat várok a munkásosz­tálytól, mert csodálatos erők rejle*- nek benne. Meggyőződésem szerint igen nagy dolgokra hivatott. A jövőben csak két választása lesz az embereknek: együtthaladni a munkásosztállyal, avagy alávetni magunkat.** AZ EGRI 32. 'sz. Autóközlekedési Vállalat ^azonnali belépéssel fel­vesz 1 fő épület gépészmérnököt ós.l fő építész technikust. Jelent­kezni lehet írásban, vagy szemé­lyesen a vállalat igazgatójánál, vagy a személyzeti vezetőnél. IvOZLEMKYY ! I960, évre történő SERTÉSHIZL ti ISI SZERZŐDÉSŰ O TÉS után az ideivel azonos előleget* magas vételárat fizet es előnyös teltételeket biztosit a SZOLNOK—HEVES MEGYEI YLLATFORGALMI VÁLLALAT NE FELEDJE! KEGGEL-ESTE Állatait­F R R A V A E ETESSE! ISKOLÁK, emléktárgy-készítők figyelem! Kisméretű, vadonat­új faesztergapadok 50 cm' csúcs­távolsággal és egy kisméretű kör­fűrészgép eladók. Cím: Pedagó­gus Szakszervezet Megyei Bizott­sága, : Eger, Széchenyi u. 16. SZOT Székház. Régi és ii j termelőszövetkezetek, egyéni termelők FIGYELEM! Az I960, évi termésű kenyérgabonára most kötünk érté­kesítési szerződést. — A szállítás idején érvényes áron telül métermázsánként 10 forint felárat fizetünk. A tsz-ek rövidlejáratú bankhitelt igényelhetnek a szerző­dés alapján. — Az egyéni termelők métennázsánként 60.— forint előleget kapnak, A szerződés köthető a Terményforgalmi és Fmsz. bizományosi felvásárlóhelyeken. Heves megyei Terményforgalmi Vállalat Egri Városgondozási Vál­lalat Úttisztító és gép­kocsihoz rakodó­munkásokat felvesz, m i 9 fin a Népújságban és &ULMLULMJL a Népszabadságban PATTAN ASMS arcok legújabb módsaerű kozmetikai kezelése. Zsíróé és száraz arcbőr tökéletes kikezelése. Eger, Dobó tér t. HÁZHELY Bethlen u. végén el­adó. Érdeklődni: dr. Vályi, Szé­chenyi u. 34. 2 HL BOROSHOHDO Jó álla­potban eladó. Eger, Almagyar u. 1. hátul az udvarban. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház el­adó, Űjhatvan, Apród utca 19. szám alatt. Állomáshoz 5 perc. 1100-AS FORD személygépkocsi újonnan dukkózva eladó, vagy cse­rélnék motelért, megállapodás szerint. Eger. Üjsor u. 78. RADIöJAVTTAST, televíziós an­tenna szerelést garanciával vállal az Egri Vas és Fém Ktsz rádió- javító műhelye. Eger, Széchenyi u. 7. szám. HATVAN, Mártírok u. 7. szám alatti ház kedvezményes ár- és fi­zetésfeltétellel eladó. népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suha Andor, Kiadja: síépűjság Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Tóth József. Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 3. Telefon: 56-74 56-78. Postaüók 83. Kiadóhivatal: •eget, Bajcsy-Zsilinszky utca I. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor u. 4. Felelős vezető: Mandula Ernő. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. mőúsMsi díj; egy hónapra 82 Ft* ÖRIÁSGYÜMÜLCSÜ szentendrei egres és nagygyümölcsű hollandi piros ribiszketövek kaphatók, da­rabonként 5 forintért, Toronyi Já­nos faiskolájában. Békéscsaba. Sztraka u. 27. SZOBA, konyhás, kertes lakáso­mat elcserélném két szoba, kony- hásért, megegyezéssel* Eger. Brassói u. 3. RADIöJAVlTAS, vidékieknek azonnal, Egerben, autóbusz meg­állónál, Bajcsy-Zsilinszky 13. A HATVANI Vegyes Ktsz azon­nali belépésre építésvezetőt keres, megfelelő szakmai végzettséggel és gyakorlattal. Jelentkezni lehet le­vélben: Hatvan, Horváth M. u. 9. szám. BELSŐ ellenőrt felveszünk szám­viteli képzettséggel és gyakorlati tapasztalattal. Hatvani Földműves- szövetkezet, Hatvan, Mártírok u. 2. szám. JÓKARBAN levő 350 köbcentis, nagykerekű Jáwa előnyös áron el­adó. Cím: Fehér, Gyöngyös, Berta János utca 13. HÁROM méter magas üzletajtő rollóval együtt eladó. Boldog, Hat­vani u. 16. szám. FEHÉR nylon menyasszonyi ru­ha koszorúval, fátyollal együtt el­adó. Cím: Németh józsefné, Fel­német, Szarvaskői u. 11. í Olvasd! • Terjeszd! a NÉPÚJSÁGOT Most kössön szerződést nagysúlyú süldőiére, mert 1959. évre történő átadásra sertéshizlalási szerződéskötést i959. október 31-ével megszünteti'ük! SZOLNOK—HEVES MEG VEI ALLATFORGALMI VÄLLALA1 GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE KISKERESKEDELMI VÁLLALAT értesíti a vásárlóközönséget, hogy Gyöngyösön, a Fő­tér 6. sz. alatt megnyitja ÖNKIVÁL4SZTO MINŐSÉGI NŐI KÉSZRUHA SZAKÜZLETÉT. Exkluzív női ruhák, kabátok legnagyobb választékban AAAÄÄÄÄAÄÄÄÄÄAAÄAAAÄÄAÄÄAÄÄÄÄÄ>i SZOLNOK—HEVES MEGYEI MÉH VÁLLALAT telepei minden mennyiségben átvess tollút, nyersbőrt, állati szőrt és emberhajat Telepek: Eger, Hatvan, Gyöngyös, Füzesabony, Heves és Reesk. 'yvwvwwywvwwwwvyvwvwyv Azonnali belépésre benti és bedolgozó munkára felveszünk férfi és női konfekcióban jártas szakmunkásokat Gyöngyösi Kézműipari Vállalat, Gyöngyös, Főtér 8 Szállók, otthonok. figyelem! Az Egri TOLL és AGYNEMI -boltban tollak: 60—72—84—96 és 120.— Ft/kg. árban kaphatók. Dunna- és párna-tokok, huzatok, paplanlepedők nagy választékban! Cim: EGER, DOBÖ TÉR 6. (A hídon túl.) Értékesítsük a csöves KUKORICÁI a Terményforgalmi es Fmsz telvásárlóbelyeken. 1 er menyforgalmi l Bortermelők | figyelem ■ Transzport hordók 400— 600 literig nagyobb mennyiségben kaphatók a gyöngyösi MÉH telep pincéiében. Gyöngyös, Deák Ferenc u. 21. szám i

Next

/
Thumbnails
Contents