Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-01 / 230. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Tízéves a Kínai IVépköztársaságr \Z MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 230. szám ARA: 50 FILLER 1959. október 1., csütörtök 2 Mikor Bell feltalálta a te- j lefont. bizonyára azzal a I szándékkal bocsátotta az 5 emberisét/ rendelkezésére, ? hogy megkönnyítse és meg- I gyorsítsa a hírközlést. Azóta [ í természetesen, sokat módo- ? { suli, iavult. ma már tuipja- l I ink egyik elengedhetetlen ? készüléke. Ám a telefon a sok öröm mellett, sok bosszúságot is | okoz. Így van ez az Egri Fi- i nomszerelvénygyár eseté­ben is. Tárcsázza az ember a 11-90-es számot, s jelent­kezik a központ. — Kit kér — hangzik a vonal másik végén. X, Y-nal szeretnék beszél­ni. ! — Milyen ügyben, hivata- | los, vagy nem hivatalos? — t kérdi újra a központos. J Amennyiben nem hivatalos > a beszélgetés, úgy kikérdez ! töviről hegyire mindent: ? milyen ügyben, miről akar £ tárgyalni a hívott féllel. Nem tudom másoknak mi | a véleménye erről, de mi > 1 úgy gondoljuk, hogy vannak j J azért olyan ügyek is. a me- | ( lyek nem tartoznak n tele- ? j fonközpontosra. I KB. I Harcokban és győzelmekben bővelkedő évtized Nehéz harcokban született meg tíz évvel ezelőtt a Kínai Népköztársaság. A nép v hadserege azóta is hűen őrködik Kína határai felett és részt vesz az országot átalakító <1 nagy munkában. Erről beszél a hadsereg egyik ifjú harcosa a tízéves gyerekeknek, akik % együtt születtek a szabadsággal. II Nehézipari Minisztérium Iparánál irt hónap alatt 303.2 millié forinttal teljesítette tél a tervét — léi halad a tsz-vlllamosltás 1 Tíz esztendővel ezelőtt, 1949. október 1-én í a pekingi Tlcnanmen téren Mao Ce-tung, a j kínai nép vezére, az egész világnak kihjrdet- Ue a Kihal Népköztársaság megalakulását, a j történelem első olyan kínai államának létre- I jöttét, amely a dolgozók országa, s amelyet j a munkásosztály és annak kommunista párt- íj ja vezet. Ez az esemény történelmi jelentő­sségére nézve nyomon követi az oroszországi 1 Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelen­2 tőségét az emberiség sorsa szempontjából. A | szocializmus újabb, nagyszerű győzelme volt I ez. Kivált az imperializmus táborából a világ í legnépesebb országa, ez a roppant anyagi eró- j forrásokkal rendelkező ország, amely évtize- ! ciekcn át hatalmas felvételi piac és tőkebe­fektetési övezet volt a külföldi tőke számára. [A kínai nép győzelme azt jelentette, hogy az I imperializmus gyarmati rendszerének szét- í hullása döntő szakaszába jutott. | Azóta Ázsia legnagyobb országa kommu- jnista pártjának vezetésével biztosan halad a •, szocialista fejlődés útján, amelyet a marxiz- j’mus—leninizmus halhatatlan eszméi és az I első szocialista ország, a Szovjetunió több év­tizedes tapasztalatai világítanak meg. Amióta Ja Kínai Népköztársaság létrejött, a kapita- ! lizmus és a szocializmus erőviszonyai jelen­tősen megváltoztak a szocializmus javára, ;'inég sokkal hatalmasabbá váltak azok az l erők, amelyek a békéért és a demokráciáért, ! egy újabb világháború ellen küzdenek. Kínában a népköztársaság kikiáltása azt jelentette, hogy befejeződött a polgári de­mokratikus forradalom szakasza és kezdetét vette a szocialista prol etárf orrad alom szaka­sza, az átmenet a kapitalizmusból a szocia- ' lizmusba. Í kínai forradalom félgyarmati és télfeu­dális, műszakilag és gazdaságilag rendkívül elmaradott országban aratott győzelmet. A néphataloin egyik legelső, fontos intéz­kedése a bürokratikus, tőke tulajdonának államosítása és a külföldi tőke előjogainak felszámolása mellett a földreform végrehaj­tása volt. ^ 1953 tavaszáig lényegében az ország egész 'területén megvalósult a földreform, kivéve ä, néhány nemzetiségi területet. A földreform í eredményeképpen 300 millió paraszt között főbb mint 47 millió hektár szántóföldet osz- jtottak szét. A parasztoknak nem kell többé ’az évi földbért fizetniök, amely évente 30 / millió tonna gabonánál is többet tett ki. 5 A földreform földet adott a parasztoknak, Í de önmagában még nem biztosíthatta a kínai falvak boldog, jómódú életét. Az élet fel vetette a mezőgazdasági termelés fokozásá­I nak szükségességét. Természetes, hogy a Kí­nai Népköztársaságban, ahol a parasztsággal szoros szövetségben, a sokmilliós dolgozó pa­rasztságra támaszkodva, a szocializmust építő £ munkásosztály a vezető erő, a kisparaszti 'gazdaságok termelékenyebb nagygazdaságok- ]ká változtatásának egyedüli útja a mezőgaz- jdaság kollektivizálása, a szövetkezetek kü­lönböző formáin keresztül. A Kínai Kommunista Párt a lenini szö­vetkezeti terv alapján és a szovjet tapaszta­latok felhasználásával, a kínai falu minden sajátosságát figyelembe véve, kidolgozta és megvalósította a kollektivizálás konkrét programját. A kollektivizálás több szakaszá­ban folyt le: a parasztok először fogyasztási, értékesítési és hitelszövetkezetekbe, valamint a termelés terén ideiglenes és állandó köl­csönös segítő csoportokba tömörültek, azután alacsonyabb típusú mezőgazdasági termelő­szövetkezetek jöttek létre, majd ezek folya­matosan magasabb típusú termelőszövetke­zetekké alakultak át. 1958-ban több mint 760 000 szövetkezetét 26 500 népi kommunává szerveztek át. Ezek az ország parasztgazdaságainak 99 százalé­kát egyesítik. A szocialista forradalom győzelme falun hallatlan mértékben megnövelte a mezőgaz­dasági termelést és jelentősen megjavította a paraszttömegek életkörülményeit. Gyors ütemben emelkedik a termés gabonából, gya­potból és a többi termékből. Nagy sikerek születtek 1958-ban, amikor a gabonatermés 35 százalékkal, a gyapottermés pedig 28 szá­zalékkal magasabb volt az előző évinél. A mezőgazdaság szocialista átalakítása mellett nagy jelentőségű volt a kizsákmányo­lástól mentes szocialista termelési viszonyok megteremtése szempontjából a magántőkés ipar, kereskedelem és kézműipar szocialista átalakítása. Kínában már 1956-ban minden ipari és kereskedelmi magánvállalat vegyesvállalattá alakult át Az állami—magán vegyestársagá- gok élén az állam képviselői állottak. Sikere­sen haladt a kézműipar szocialista átalakí­tása is. A magántőke« ipar, a kereskedelem és a kézműipar szocialista átalakítása, valamint a mezőgazdaság kollektivizálása azt jelenti, hogy Kínában lényegében megvalósult a rendkívül nehéz és bonyolult történelmi fel­adat: a termelőeszközök magántulajdonának köztulajdonná változtatása. A szocializmus és a kapitalizmus harcában a Kínai Népköz- társaságban a „ki kit győz le” kérdése végle­gesen és megváltoztathatatlanul eldőlt a szo­cializmus javára. A szocialista termelési viszonyok megte­remtése és a termeiét! jellegének, ennek meg­felelő megváltoztatása a termelés növelésé­nek kimeríthetetlen forrása. Különösen gyor­san fejlődik Kínában az ipar, amely manap­ság minden állam függetlenségének és szuve­renitásának gazdasági alapja. Az ország szocialista iparosítása, a fejlett nagyipar, és elsősorban a nehézipar megte­remtése — ami biztosítja az egész népgazda­ság átalakítását, az élenjáró gépi technika alapján —, ez az új Kína legfontosabb fel­adata. A kínai nép a kommunista párt jelszavát: — Kína 15 év alatt érje el és szárnyalja túl Angliát a legfontosabb ipari termékek terme­lésében — határidő alatt akarja végrehajtani. A széntermelésben és a gyapotszövet terme­lésében Kína már 1958-ban utolérte Angliát. Az iparosításban elért nagy sikerek egyik fontos tényezője a szocialista tábor országai­nak önzetlen testvéri segítsége, elsősorban a fejlett ipari nagyhatalom, a Szovjetunió se­gítsége. A Kínai Népköztársaság a maga ré­széről ugyancsak minden téren együttműkö­dik a szocialista tábor országaival és értékes segítséget nyújt nekik. Kína gazdasági sikerei a néphatalum évei alatt arra vezették, hogy jelentősen meg­javultak a lakosság életkörülményei, fejlfr- dött a kultúra, a népművelés és a közegész­ség is. Teljesen megszűnt a munkanélküliség, amely a régi Kínában súlyos csapást jelen­tett a dolgozóknak. Növekszik a dolgozók jö­vedelme és vásárlóképessége. A Kínai Nép- köztársaság sikerei a szocialista építőmunka minden területén, állhatatos harca a világ békéjéért és a demokráciáért, jelentősen meg­növelte és megszilárdította Kína nemzetközi tekintélyét. Már 33 ország létesített diplomáciai kap­csolatot a népi Kinával, 93 ország ős terület áll vele gazdasági kapcsolatban, 104 ország és terület létesített kulturális kapcsolatot és tart fenn baráti viszonyt vele. Ma már világos, hogy a külföldi imperia­listák kísérletei az új Kína elszigetelésére tel­jes kudarcot vallottak. Kína szavát ma a földkerekség minden népe figyelemmel hall­gatja. A Kínai Népköztársaság nélkül elkép­zelhetetlen bármely fontos nemzetközi kérdés építő megoldása, kiváltképpen Távol-Keleten. A Kínai Népköztársaság fontos szerepet játszik a békeharcban A kínai nép testvéri segítséget nyújtott a koreai néonek függet­lenségi harcában. A Kínai Népköztársaság az 1954. évi genfi értekezleten a Szovjetunióval együtt elősegítette a sok éves indokínai há­ború megszüntetését. Kína következetesen támogatja a nemzet­közi szabadságmozgalmakat, hű barátja a szabadságukért és függetlenségükért harcoló népeknek. Az Egyesült Államok és más nyugati ha­talmak obstrukciós politikája miatt azonban Ázsia legnagyobb országa mindmáig nem nyert képviseletet az ENSZ-ben, bár a világ különböző államai számtalanszor követelték ezt. A világ közvéleménye évről évre erélye­sebben követeli, hogy a Kinai Népköztársa­ság foglalja el jogos helyét az ENSZ-ben. Reméljük, hogy a józan ész és az igazságos­ság végül is legyőzi a hidegháború híveinek mesterkedéseit. A népi Kína fennállásának kezdetétől fog­va szilárdan a szocializmus táborában áll. Röviddel megalakulása után, 1950. február 14-én barátsági, szövetségi és kölcsönös segít­ségnyújtási szerződést kötött a Szovjetunió­val. Ez a szerződés fontos szerepet játszik a Távol-Keleten és a világ békéjének megszi­lárdításában. 1959. október 1-én a Kínai Népköztársaság tízéves fennállásának dicsőséges évfordulóját ünnepli. Az ifjú. hatalmas Kína magabizto­san tekint a jövő elé. A Nehézipari Minisztérium kollégiuma szerdán ülést tar­tott, amely megállapította, hogy' a kongresszusi verseny­ben may eddig kitűnő eredmé­nyeket, 'értek *$. Á bányászat, —, a viliamosen^rgíaipar és á vegyipar túlteljesítette tervit. A tárca dolgozói azt ígérték, hogy az év végéig 400 millió forint­tal teljesítik túl az évi tervet. A kongresszusi verseny lénye­gében április elején kezdődött és a Nehézipari Minisztérium máris jelentheti, hogy öt hó­nap alatt — április elsejétől augusztus végéig — 303,2 millió forintos túlteljesítést értek el. Minden remény megvan tehát arra, hogy a 400 millió forintos felajánlást az év végéig lénye­gesen túlteljesíti, az ígértnél is több terméket, árut ad a népgazdaságnak. A bányászat évi felajánlása 71 millió forint, ebből augusz­tus végéig 54,2 millió forintot teljesítettek. A villamosenergiaipar nagy érdeme, hogy a munkaverseny­ben fokozódó villamoeenergia- igényt teljesen kielégítette és az idén villamos energia-hiány miatt semmiféle korlátozás nem volt az iparban. Az ipar­ág évi terve eredetileg 85 köz­ség, 270 termelőszövetkezet és 15 egyéb mezőgazdasági egység villamosítását írta elő. A me­zőgazdaság további megsegíté­se érdekében az iparág a kongresszusi versenyben vál­lalta, hogy további 30 községet és 34 termelőszövetkezetet vil­lamosít. Az év elejétől augusz­tus 31-ig villamosított 47 köz­séget, 273 termelőszövetkezetet és 7 egyéb mezőgazdasági egy­séget. Az első félévben elké­szült a sajószöged—szolnoki 220 kw-ra szigetelt távvezeték, megkezdték a váczuglói, ugyan­csak 220 kw-oe távvezeték építési munkáit és jó ütemben halad a 220 kw-os alállomás alapozása. A vülamosenergia- iparban igen jelentős ered­mény a hálózati veszteségleik csökkentése. A vegyipari ágazat műszaki fejlesztési eredményeit jelen­tősen segítette az iparágon bér jül fellendült újítási mozga­lom. A szervesvegyipari fő­osztályhoz tartozó üzemekben a bevezetett 1549 újítás utó: kalkulált gazdasági eredménye 76,4 millió forint. Az előzetes adatok szerint az egyéb vegy­ipari ágazatoknál is hasonló eredmények várhatók. (MTI) A párt és a kormány ajándéka Kínának A Kínai Népköztársaság fennállásának 10. évfordulója alkalmából -a párt és a kor­mány korszerűen berendezett röntgenautóbuszt ajándékozott Kínának. Az autóbuszról és a kocsi berendezéséről bőrkötéses díszes albumot is összeállítot­tak. Az ajándék röntgenautóbusz kedden elkészült a Medicor Röntgen Művekben. Oldalán felirat hirdeti: „A Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a magyar forra­dalmi munkás—paraszt kor­mány ajándéka Kína Kommu­nista Pártja Központi Bizottsá­gának és a Kínai Népköztársa­ság kormányának, a Kínai Nép­10 köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából”. Az autóbuszt október elején indítják útnak Kínába. (MTI) Kilencven éve adta ki a Magyar—Osztrák Postaigazgatásig a világ első levelezőlapját Kilencven évvel ezelőtt, 1869. október 1-én, világszerte nagy érdeklődést váltott ki a Magyar—Osztrák Postaigazga­tóság rendelkezése, amely sze­rint forgalomba hozták a világ első levelezőlapját. Az új kül­demény-fajta feltalálója dr Hermann Emanuel, a bécsúj­helyi katonai akadémia tanára volt. Létjogosultságát Gervai Mihály, az akkori magyar pos- taigazgató teremtette meg. aki­nek nagy érdeme volt. hogy a levelezőlap — hosszadalmas vita után — igen olcsón, két krajcárért került forgalomba. A levelezőlap már az első napon nagy sikert aratott, a nagy érdeklődésre jellemző, hogy egy hónap alatt egymillió levelezőlapot hoztak forgalom­ba. A siker láttán először a né­met, majd sorban a luxembur­gi, a svájci, az angol, a belga, a holland, a dán, a finn, az orosz, a francia, az északameri­kai, a spanyol, a rumén és a szerb postaigazgatóság vezette be a levelezőlapot. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents