Népújság, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-09 / 211. szám
1959. szeptember 9.. szerda népüjsag Baráti ■ ■ zött a tizenöt éve felszabadult Bulgáriád Az ószenovóiak elkísértek egészen a fala széléig. A falu végén a képen látható mecset szomszédságában kis vendéglő lapul. — Nem szoktam inni, csak ha ünnep van. Most úgy érzem, azt ülünk. Édes fiaim, nézzétek csak a tengert — — mutat a hullámzó „Csernaja morja”-ra —, itt találkozik ami örömünk, itt ölelkezik a ti Dunátok a mi tengerünkkel. Emlékszem még, amikor füstölgő flottillák járták a vizet. Háború volt, pusztító vész, de soha többet, soha, soha — ismételgeti és szeme akaratlanul is elhomályosul. Szegény öreg! A fiait vitte el a háború. De a’ szomor- kodás rövid ideig tart. Kérdez, érdeklődik ' országunkról, életünkről. — Viszontlátásra. — Do vizsgyená — int búcsút a kapu mögüL És számtalan ilyen emberrel találkoztunk, akik testvérként fogadtak bennünket. A várnai körzethez tartozik Oszenovó falu. A tengertől már kicsit távolra esik, de a falusiak szerint tiszta éjszakákon idáig is elhallatszik a víz moraja. Háromezer lakost számlálnak csupán a faluban, jelentőségét a mellette vezető Várna—Balesik útvonal és elsősorban Várna ellátása szabja meg. Az apró házak közül kimagasodik a török elnyomás éveit hirdető mecset, amelyet csak az idegenek látogatnak nagyritkán, ha errevetödik a külföldi látogatók csoportja. Amikor ott jártunk, már sötétedni kezdett. Véget ért a termelőszövetkezet látogatása, találkozó a köz. ség fiataljaival. A tengerpartról érkező motorosok itt pihennek meg, itt frissítik fel élelem szükségletüket Későre járt az idő, amikor motorzúgás hallatszott be a teraszra. Három bőrruhába öltözött motoros érkezett, de mivel csak a mi asztalunknál volt hely, letelepedtek közénk. Konga Konszíangunob, a kranyevói Szep- A meg-meg- tember 9. Termelőszövetkezet őre is tudja eze- himbálózó lám- két az eredményeket, azért választotta a közöst. nnfénvben meet Jegyezget, számba veszi gazdaságukat, s már puitnyoen meg sorojja js: lehetett látni a kinn álló motorokat, piros Pannónia volt mind a három. A beszélgetés is természetesen csak a motorokról kezdődhet. — Milyen motor a Pannónia? — kérdezzük az egyik barnára sült bolgár asztaltársunkat. — Miért kérdik, talán maguknak nem tetszik? — fordul meg a kérdés, kicsit erősebb nyomatékkal. — De tetszik, hiszen Budapesten, nálunk gyártják — mutatjuk kézzel-lábbal, míg végre megértik, hogy magyarok vagyunk. — Nánykanizsa, Kapozsvár, vojna — mutogat kezével, mintha most is puskát fogna a háborúban. * Tgen, Apxongu, Sereeb Sercev Magyarországra is el- ■*" jutott a Szovjet Hadsereg oldalán harcoló bolgár csapatokkal. Az ő egységük csak Nagykanizsáig jött fel, onnan visszafordult Bulgáriába, mert szükség volt a dolgos kézre, romokban hevert Szófia, földig lerombolva álltak a falvak. Most a Pannónia motorkerékpárját dicséri és elhív egy Fekete-tengeri körutazásra, amit nem lehet visszautasítani. Repül, száguld a motor az elsőrendű műúton, messzire maradnak Öszenovó házai, a tengerről fények vibrálnak és a távolban Balcsik lámpái hívogatnak barátságosan. A motorzúgásban nem lehet érteni, hogy mit magyaráz Serev nagyon tört magyarsággal, de a szeme csillogásából következtetni lehet, hogy a környék nevezetességeit mutatná meg, az ő szülőföldjének történelmi nevezetességeit. Újabb barátokra leltünk bennük, igazi, őszinte barátokra. Amerre jártunk a rózsák országában, Bulgáriában mindenütt, a legkisebb hegyi faluban is, a közös összefogás szép példáiról győződhettünk meg. A dimitrovi út, a kollektív gazdálkodás eredményét hirdeti, hogy Bulgáriában 1000 termelőszövetkezeti gazdaság van és átlagban 45 000 dakár megművelhető földterülettel rendelkezik mindegyik. A gazdagon termő mezőkön 29 000 traktor, több mint 3500 kombájn, 5000 cséplőgép és majdnem tízezer teherautó segíti a parasztokat. — Most építettünk egy új istállót, ezt itt ni — mutat a háta mögött levő új épületre. Ebbe helyezzük el hetven tehenünket. Csak a főbb dolgokat említem, ezer szilaj csikó járja a mezőt és 3000 birkát terelgetnek a gondozók. Az 5000 hold földünkön megterem minden, ami kell a tagoknak és Várnának, az üdülőknek. A domboldalakban, — ahol piros szoknyás lányok, asszonyok dolgoznak, mézédes szőlő érik, lenn a völgyben kukuruza és kartóf hízik a jó földben. Kranyevó lakosai közül ilyenkor, dologidőben, csak a nagyon öregeket lehet otthon találni. — De nézzék a határt, mindenki ott van, mutatja a napfényben fürdő vidéket Konga Konsztantgmov. '"Traktorok után hajladozó asszonyok szedik a krump- lit, a szőlőkből vidám nótázás jelzi a közelgő szüretet. Dolgozik mindenki, hiszen az 5000 hold szorgos kezek munkáját igényli és a föld új gazdái tizenöt éven keresztül vigyázták a kranyevói határt, hogy dúsan teremjenek a hegyoldalak, egyre több szemet adjon a sárgásán hullámzó búza. A halász szövetkezet tagjai a tengert járják. Hálójuk megroggyan a bő zsákmány alatt. A láncba fejlődött csónakokon ütemes énekkel teszik ritmikussá a munkát. Érdekesnek tűnik nekünk, amint hajlongva húzzák egyre összébb a feszülő hálót. A marinarkák (halászok) izmos, magas növésű emberek. A tengerparton készített tanyákon élnek, csak akkor mondanak búcsút a nomád életnek, ha beköszönt a hidegebb évszak. Gerbisz Derhacserján, a kranyevói halászszövetkezet tagja maradt csak a halásztanyán, de ő sem tétlenkedik, hanem készíti a meleg ételt a halász kollégáknak,. Nagy edényben, a szabad tűzön fői az ízletes leves. De benn a homályos világítású kunyhóban, jóféle bor és erős rakija lapul. —■ Nagy a tenger, mint a mi barátságunk; — mondja Derhacserján. Ha izmunkkal közösen dolgozunk, a legerősebb viharban is partra érnek csónakjaink. A közös munkával mindig a jobb élet partjait közelítjük meg. A kollektív munkából sokat tanulhatunk bolgár barátainktól. Bulgáriának legszebb tengerparti része a várnai „arany- homok" fürdő és nyaralóhely. Tiszta betonutak kanyarognak az üdülők között, hol merész fordulóval kibukkannak a tengerhez, hol pedig félénk kislány módjára elbújnak a kiváncsi tekintetek elől, az erdő haragoszöld lombsátora mögött. „Kelet riviérája”, fgy nevezik Várnát a külföldiek. A part hosszában húzódó aranysárga homok, az időjárás szerint színét változtató Fekete-tenger és a kényelmesen beA zöldes színben hullámzó Fekete-tenger lágyan si- ° múl a várnai homokszőnyeghez, nem látszik haragosnak, békésen ringatja hátán a Balcsikba tartó halászhajót. A dombokon fürtökben érleli tüzes nedvét a szőlő. Távolról ide látszik .az épülő szabadtéri színpad égbe szökő traverze, a Hotel Casino ultramodern épülete. A nagy építkezés, a békés építő munka sem tudta azonban még eltüntetni a háború nyomait. A tengerre vigyázó hegyeken körbefutó lövészárkot már felverte a fű, s beton bunkerek szürke teteje árulkodik a fák között. Tizenöt éve, hogy felszabadult Bulgária és népe szorgalmasan építi új életét. De emlékeznek! KranyeVó kis falucska a tenger mellett. Lakosai egyszerű földműves emberek. A falu legöregebb em- . bere Iván bácsi, teljes nevén Iván Kresz. tev Sztancsev. Alacsony, töpörödött ember, szemében ritkán húny ki az öröm tüze és Hetykén áll a fényképezőgép elé a búcSúzás- •ma" kor, kihúzza magát, hű segítőtársát, a botot, ki- £a eleterol, a csit szégyenlősen dugja hátra, család életére került a beszéd, lassan, súlyt adva minden szónak, beszélni kezdett. — Sok háborút, vért, nyomort láttak már ezek a szemek — mondja hunyorogva. — Albánia, Törökország és a Balkán sokszor látott harcban. A tenger, amely most bennünket szolgál, nem egyszer hozott ellenséget, rabló, gyilkoló törököt a hátán. Apáim keservéből még nekem is jutott. A kapu elé épített kis pádon folyik a terefere, kicsit nehézkesen, hiszen eléggé tartózkodó Iván bácsi. Nézi a fényképezőgépet, majd ő kérdez: milyen nemzetbeliek vagyunk? — Magyar, ungárn, vengri. — Áá, mágyár — barátságosan hunyorít, megrázza kezünket és az előbbi félszegségét félretéve, mint barátot, testvért invitál a lakásába. — „Lépd át a küszöböt és testvérem leszel” — fordítja a tolmács az öreg üdvözlő köszöntését. P arátságosan vállon vereget, majd eltűnik a kam- rában és rövid idő múlva előjön, égetett cserép- kancsóban bort és rákiját (házi főzésű pálinka) tesz az asztalra. 1 — Nozdorovoe — koccannak össze a bögrék és Iván bácsi remegő kezével egyszuszra hajtja fel a számunkra méregerős italt. rendezett szállodák, üdülők ezerszámra vonzzák ide a külföldieket. Ezen a nyáron kelet-németországi vendégek Iá ugatták meg legtöbben, de szép. számmal lehetett látni lengyeleket, csehszlovákokat. Ebben az évben, mintha varázsló járt volna a tengerparton és csodatevő vesszejével mesébe illő kastélyokéi varázsolt volna a fák közé, úgy nézett ki az „aranyhom ‘ A szálloda halijában zöldellő bükkfa, amely az ee -1st: helyén maradt, csak köré építették a modern kaszinót. Beül a szabadtéri színpad is. A következő nyáron már előadásokat rendeznek benne. Milliókat költ a bolgár állam a tengerpart építkezésére. Űj munkáüdülőkben, a gyári munkások ezrei találnak két hétre biztos, kényelmes pihenést. . Az élet nagyon mozgalmas. Napközben ha sziporkázva süt a nap, harcolni kell minden egyes talpalatnyi helyért a parton. A homokbavájt „lakosztályok” oldalára kagylóból kirakott jelmondat, vagy zászló hirdeti, milyen ország „felségterületéhez" tartozik a napozó gödör. Persze itt is akadnak kakukk-természetű emberek, akik fittyet hánynak az íratlan szabályoknak, beköltöznek idegen „ország belterületeire". A ■ messzire benyúló mólóról nem egyszer láttunk vadászó delfin-csapatot, amely egyre közelebb merészkedett a fürdőzőkhöz, nagy riadalmat okozva. Az üdülők ellátása tökéletes. Édesebben főznek, mint a magyarok és ami szokatlan volt, olajjal. A legváltozatosabb ételekkel, halféleségekkel kedveskednek a külföldieknek. Természetesen megkínálják nemzeti eledelükkel, a „kibav- csé”-vel is, amit csupán a vendéglátók iránti tisztelet kedvéért fogyasztottak a külföldiek. Napközben csendesek az üdülők. A tengeren van mindenki. Színes napernyők alatt, Európa szépei fogadják a Fekete-tengeri nap udvarlásait. Itt szövődnek az ismeretsé- g'ek, innen indul a szerelem. Itt kezdődnek az estére megbeszélt találkozók. A csinos, fekete bolgár lányok ízlésesen, szépen öltöznek és kitűnő táncosoknak bizonyultak. Amikor leszáll az este a vihart ígérő Fekete-tengerre, az élet forgalma a mulatókba költözik. A nagyobb szóraTizenhét úi szálloda, üdülő épült a nyáron. 1000 ágyas fabunga- lov és 1200 vendég befogadására alkalmas Casino épülete gyönyörködteti a kirándulót. kozóhelyeken magyar dzsessz-zenékarok játszanak és estéről estére nagy sikert aratnak. A tánc üteme kicsit gyorsabb, mint nálunk, forróbb ritmust diktál a zene. A tánchelyiségek szabadban vannak* ahonnan közvetlenül a tengerre lehet látni. T)e a napok gyors röpüléssel telnek, barátok között Bulgáriában. Számolják a napokat a távozók, utolsó búcsúlátogatást teszünk ismerőseinknél. Ilyenkor megtelnek az üzletek vásárló emberekkel, akik kis, apróbb emlékeket akarnak venni maguknak a Fekete-tenger mellett töltött szép, felejthetetlen napokról. Utolsó poharukat ürítik a régi és új ismerősök, ajándékokat, címeket cserélnek. A busz elindul, oldalán a felírás: „Balkán-turiszt” és a köny- nyező kislányok kendő- lobogtatása utolsó színfoltként marad meg az emlékezetben. Messzire marad a békés Fekete-tenger, elmaradnak; várná szélső házai, irány Russze, a bolgár—román határ. ★ A 15 éve felszabadult Bulgária ünnepel. Tűzijátékok vib. rálnak az égen, de egészen mások, mint tizenöt évvel ezelőtt. Boldogan ünnepelünk mi is velük, bolgár barátainkkal és kívánjuk, hogy barátságunk, a kínai mondással élve, „tízezer évig virágozzék”. Kovács János (A szerző felvételei) A városban, mint a képen is lehet látni, mée: régi viseletekkel is lehet találkozni, még a tizenöt év nem feledtette el egészen a régi, az elnyomott életet.
