Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-15 / 191. szám
0 NÉP 0 J SÄG 1959. augusztus 15.. szombat 140 perces drámai küzdelemben harcolta ki a Gyöngyösi Honvéd labdarúgó-csapata a hadseregbajnokság döntőjébe való jutását Gyöngyösi Honvéd— Egyesített Tiszti Iskola 3:2 (2:2) Gyöngyös: Varga - Fiqzere, Révai, Tófei — Szíjártó, Asztalos - Peresztegi, Loekner, Palatics, SzecLlák, Fábián. Az első ' félidő tapogatózó játékkal kezdődött, majd fokozatosan belelendültek a csapatok, hol egyik, hol másik kapu forgott veszélyben. Az ÉTI rúgta az első gólt. A 21. percben egy nagyerejű szabadrúgásba Ficzere belevetette magát, leesett a földre, s közben balszerencséjére, kézéi ért a labdához. A megítélt ll-est Németh értékesítette. 0:1. A gólra heves gyöngyösi támadások következtek és a 27. percben sikerült az egyenlítés: a kitörő Palaticsot elkászálták a védők, a játékvezető ismét ll-est Ítélt, o/nit most Ficzere értékesített. ifi. A II. félidőt óriási harc jellemezte. Loekner a gyöngyösieknek szerezte meg a vezető gólt, s már- már úgy látszott, hogy nem lesz szükség meghosszabbításra, amikor hat perccel a befejezés előtt megingott a gyöngyösi védelem és az ellenfél kiegyenlített. 2:2. A szabályok értelmében kétszer 15 perces hosszabbítás következett, amely azonban hatalmas küzdelem után sem hozott döntést. Üjabb kétszer tízperces meghosszabbítás következett. Elkeseredett, drámai küzdelem foly a pályán. A 122. percben Peresztegi kitört a védők közül, de az utolsó másodpercben szerelték. A hősiesen harcoló gyöngyösi honvédek a 128. percben megszerezték a győztes gólt, amely egyben a hadsereg bajnokság döntőjébe való jutást is jelentette számukra. Peresztegi—Loekner volt a labda útja, az összekötő kiugratta Palaticsot, aki mintegy 15 méteren át vezette a labdát, majd védhetetle- nül lőtt a ÉTI hálójába. 3:2. 140 perces drámai küzdelem után dőlt el tehát a mérkőzés sorsa. A pálya felázott, mély talaja, valamint a nehéz, párás, fülledt levegő alaposan próbára tette a játékosokat, nem beszélve az 50 perces ráadásról”. A gyöngyösi együttes ezzel a hadsereg bajnokság döntőjébe ve- rekedte magát, melyet augusztus 10-én a Népstadionban bonyolítanak le az MTK—Honvéd KK döntő előmérkőzéseként. Az ellenfél az OliP együttese lesz. A csapatból Asztalos, Révai, Loekner, Palatics és Fábián nyújtotta a legjobb teljesítményt, de a többiek is minden dicséretet megérdemelnek. d írniir/ P 3dun idt J/leírta Szülei még egészen kisgyermek korában megkedveltették vele a sportot. A kis Márti először az úszással foglalkozott versenyszerűen, — több kevesebb sikerrel, A későbbiek folyamán rálött. hogy ebben a sportágban nem viszi sokra, a fejlődés üteme sem volt megfelelő azonkívül a vízi szakosztály feloszlott, azért áttért a kézilabda- ép a koagrlabd^- sportra. \ Itt már jobb eredményeket ért el. A gimnázium osztálybajnokságát megnyerte az a csapat, amelynek Schmid^ Márta is tagja volt. A fiatal lányi azonban mindez nem elégítette ki. Testnevelő tanárának buzdítására atlétizálni kezdett, s ehhez a sportághoz még a nyári iskolai szünetben sem maradt hűtlen. Természetesen a sportolás mellett nem hanyagolta el iskolai tanulmányait sem, kitűnő eredményeket ért el. Sportban elért eredményei még jobbak is lehetnének, ha télén kellően fűtött, nagyobb méretű tornaterem állna rendelkezésükre, ahol az alapozó edzéseket akadálytalanul végre lehetne hajtani. Hogy Schmidt Márta eljegyezte magát a sporttal, nem véletlen. — Édesapja annak idején kiváló úszó és edző Volt. Tanárai szerint Szorgalmas, . jómodorú tanuló Söhmidt Márta, akj az iskola kézilabda- és atléta-csapatának állandó tagja. — Minden edzésen szorgalmasan részt vesz és szülei anyagi gondjain az által igyekszik segí- tehi, hogy harmonika-órákat ad. Emellett a hatvani Bajza József Gimnázium kiváló tanulója és az iskolai, KISZ-szervezetnek nagyon agilis tagja. A fiatal sportoló továbbra is szeretné a sportolást összekapcsolni a tanulással, mert feltétel nélkül hisz annak a mondásnak: ,,Ép testben, ép lélek.” Közlemény hatvani olvasóinknak ! Hatvani olvasóinkban bizonyára vegyes érzelmeket keltett, hogy a Népújság keddi számában a HV- SE mérkőzéséről csupán az eredményt közöltük. Egyszerűen azért, mert hatvani •porttudósítónknak tudósítása csütörtökön, a déli postával érkezett szerkesztőségünkhöz!!! Sajnos, egyelőre nem tudhatjuk, hogy ezért ki, vagy kik a felelősek, de hatvani olvasóink megnyugtatására közöljük: intézkedtünk, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő. Utólag közöljük a Hatvanban lejátszott NB m-as mérkőzés fontosabb adatait. A hazai csapat összeállítása: Herényi — Hídvégi, Tóth, Pete — Kiss L., Lovász — Má- gyel, Srel, Kristyán, Sáfrán, Murányi. Az első félidőben kitűnően játszott a hatvani együttes, és Srei két, valamint Sáfrán egy góljával 3 :<)-ás vezetésre tett szert. A II. félidőben megváltozott a játék képe és az IKARUSZ-nak sikerült 3:2-re szépítenie. A HVSE-ben Herényi jól védett, a hátvédhármasban Tóth volt a legjobb, kellemes meglepetést keltett az újonc Kiss fedezetjátéka, de Lovász Is megfelelt. A támadósor az I. félidőben kitűnően működött, szünet után azonban tagjai elfáradtak. 21 ifjú labdarúgó Füzesabonyban Hétvégi műsor: SZOMBAT: ökölvívás: Gyöngyösi Honvéd- Salgótarjáni Kohász, visszavágó jellegű barátságos mérkőzés, Gyöngyös, járási kultúrotthon, 19.30. Tenisz: Egri SC—•Pécsi VSK, barátságos ifjúsági mérkőzés, Eger. Népkert, 9 óra. VASÁRNAP: Labdarúgás: NB III: Egri SC—Egercsehi Bányász, Eger, stadion, 17 óra. Előtte 13 órai kezdettel játékos toborzót tart az Egri SC labdarúgó szakosztálya. ! f’é( óráig nem dobogott a szíve a kis Geraldine-nak Uj módszer a tüdő- és szí* mű léteknél A műtőasztalon egy kislány teste laks zik, Arca hamuszürkén mered a levegőbe, kezei görcsösen ökölbe szorulnak, a teste hideg. Mellkasán hatalmas, -veres nyílás tátong, látni lehet a tüdejét és szivét. Félórával ezelőtt még mosolygott, most meg egészen nyugodtan föl lehetne boncolni, egyáltalán nem érezné. Testéből hosszú csövek nyúlnak ki, tüdejét, meg szívét is összeköti egy. Mozdulatlanul fekszik, nyoma sem látszik rajta az életnek. MI TÖRTÉNT VELE? A véresen tátongó seb arról tanúskodik, hogy műtétet hajtottak végre rajta. De ha meghalt, mért nem mozdulnak el mellőle az orvosok? Miért nézik olyan figyelmesen? Talán csodára várnak? Nem, egyikük most meg-/ mozdul, nyugodtan odalép egy készülékhez, s miközben egy órához hasonló műszerre néz — óvatosan elfordít egy csavart. A műszer mutatója lassan ingadozni kezd, aztán sebesen halad a számok felett. Vele egy időben egy fényes üvegcső skáláján is kúszni kezd egy ezüstszürke csík, s a negyvenes szárrmáj megáll. Halk sustorgás hallatszik a fojtó csendben. Az orvosok szeme várakozva tekint a kislány felé. Arcukra óriási kérdőjel rajzolódik ki: vajon sikerül-e? A sustorgás fokozódik, majd halk dobbanások vegyülnek bele. A felnyitott mellkas alatt megmozdul az eddig merev szív, kitágul, azítán hirtelen összehúzódik, és a tüdő felé vezető csövön alig észrevehető rándulás fut át. Az egyik orvos ajkáról felszabadult sóhaj röppen el: Sikerült!... A szív ütemesen kezd működni. A viaszsárga arcra lassan visszatér az élet színe. A csoda megtörtént: a kislány föltámadt. Mély kábulat tartja hatalmában, de él. — Ügyes kezek dolgoznak rajta. Alig fél óra múlva mór csak egy vörös csík árulja el, hogy mellkasa fel volt vágva. Néhány. hónap múlva már ennek is nyoma vész, s a beteg Geraldine Hauterfroid helyett egy életerős, vidám kislány játszadozik majd a szülői házban. HALÁLRA ÍTÉLVE A kis Geraldine-ról csak egy iskolai orvosi vizsgálat után derült ki, hogy szívével komoly baj van. Megállapító^ ták ugyanis, hogy szívbillentyűi nem zárnak elég jól és tüdővénája sem működik ren- rendesen. Közvetlen veszély nem fenyegette, de állapota olyan volt, hogy idővel szíve felmondta volna a szolgálatot, ha nem avatkoznak közbe. Amikor ezt az orvosok megmagyaráztál! szüleinek, tétovázás nélkül beleegyeztek a műtétbe. A múlt hónap 9-en délelőtt fél tíz és délután egy óra között végre is hajtották a párizsi Leannec kórházban Jean Mathey professzor vezetése alatt. A szívműtétek általában a legveszélyesebb és legkockázatosabb operációk közé tartoznak, de ebben az esetben még az is növelte a veszélyt, hogy egy egészen új, Francia- országban még ki nem próbált módszert használtak, amely óriási távlatokat' nyit meg a sebészetben, ha tökéletesítik. Ez a szaknyelven áuperhiber- nationak nevezett módszer abból áll, hogy az emberi testet egészen addig a fokig lehűtik, hogy minden életfunkciója megszűnik. De térjünk vissza Geraldine- ra. Július 9-én reggel 8 órakor Mathey professzor és segédei 3,8 liter vérrel felszerelve megindultak a műtőasztal felé. Gondosan megvizsgálták a tetszhalált előidéző készüléket, s a vérből 2,0 litert beleöntöt- tek a pumpájába. Ettől a vértől függött Geraldine élete. Fél tízkor, amikor a kislány már a műtőasztalon feküdt, két hőmérőt helyeztek el testében, pulzusára pedig vérnyomásmérő készülékét erősítettek. 9 óra 45 perckor Mathey professzor mindkét oldalon felnyitotta a kislány mellkasát, tüdejét félrenyomta és egészen a szívig halolt. AZ ÜJ MÓDSZER Eddig minden a szívműtétek régi módszere szerint folyt. — most következett az új. Dr. Mathey egy kis csövet erősített a szívre, ehhez pedig négy, két fokra hűtött vízben álló hűtőtestre szerelt acélcsövet kapcsolt, maid egy másik csövön át a hűtőtestre szerelt pumpával hideg vért nyomtak a beteg szívébe. A műtétnek ez a része tíz percig tartott. Ezalatt a beteg testének hőmérséklete 28 fokra süllyedt, szíve pedig megszűnt dobogni. De mi lesz, ha az agy és a többi vitális szervek nem kapnak vért? Hiszen akkor kikerülhetetlen a halál. , Erre is gondoltak az orvosok. A szív másik felére is erősítettek egy csövecskét, ezen át pedig a tüdőbe nyomták a szívbe visszatérő hideg vért, hogy oxigént kapjon. Ily módon 15 fokra csökkentették a páciens testének hőmérsékletét. Akkor abbahagyták a vér szivattyúzását és ezzel egy időben a tüdő is megszűnt működni. A kislány teste ettől a pillanattól kezdve halott volt, gyakorlatilag egy csöpp élet sem rejlett benne. Még az agyát is kockázat nélkül megopei'ál- hatták volna, pedig élő állapotban ezt nem tudta volna elviselni. Félóráig tartott a műtét. Az orvosok kényelmesen fölnyitották a szívét (nem kellett attól tartamok, hogy ezalatt annyi vért veszít a beteg, hogy kiszenved), rendbehozták — majd a tüdőbe vezető vénát is megoperálták. Amikor ezzel is készen voltak, sietség- és izgalom nélkül megvizsgálták a felnyitott mellkasba vezető csöveket, s hozzáláttak a „halott” feltámasztásához. A hűtőtest hideg vizét 40 fokra melegített vízzel cserélték fel és ismét megindították a pumpákat. Halk sustorgás hallatszott, s a testben elhelyezett két hőmérőn lassan kúszni kezdett a higanyszál. A pulzusra erősített vérnyomásmérőn azonban meg sem mozdult az érverést jelző mutató. A higanyszál már húsz fokott mutatott, de a kislányon az élet legkisebb jele sem volt észrevehető. 22 fok, semmi. 25 fok... Néma borzalom szorongatta az orvosok szivét. 26 fok. Semmi... Hát nem sikerült volna?... DIADAL A higanyszál a 28-as szám felé kqsjplédett. A sustorgás fokozódod, aztán erőtlenül megmozdult a műtőasztalon fekvő kislány szíve, s a tüdőbe vezető csövön alig észrevehető rándulás futott át. Még egy dobbanás, aztán a harmadik, negyedik, tizedik. A szív mind erősebben dobogott. Három órával később Geraldine eszméletre tért. Az életért folyó harc véget ért. ★ T, Hogy mit jelent ez a sikerrel alkalmazott módszer, azt véleményünk szerint, nem kell külön kiemelni. Elég, ha idézzük dr. Mathey-nak a műtét után elmondott szavait: — Ez a műtét határtalan távlatokat nyitott meg az orvos- tudományban, s noha a tudomány nem ismeri el azokat a kijelentéseket, amelyeket nem lehet mindjárt bebizonyítani, nyugodtan merem állítani a világ összes orvosának nevében, hogy a jövőben hetekig is el tudjuk tartani az élettelen beteget, míg meg nem érik az idő arra, hogy megoperáljuk. A Heves megyei LASZ mellett működő ifjúsági bizottság elkezdte előkészületeit a szeptember végén újra meginduló megyék közötti ifjúsági labdarugó-bajnokság küzdelmeire. Csütörtökön Füzesabonyban rendezték meg a válogatott keret első edzését, amely mindenféle szempontból jól sikerült. A vendéglátó Füzesabonyi VSC minden előkészületet megtett és igaz sportbarátsággal várta a megye legjobb ifjúsági játékosait. Az edzésre 21 ifjú labdarúgó gyülekezett össze, ami annál is inkább örvendetes, mert annak idején az első meghirdetett edzéseken éppen hogy csak lézengtek egynéhányan . .. Ügy látszik, megyénk sportköreinek vezetői megértik ennek a nemes vetélkedésnek fontosságát, s ezért részükre ezúton is köszönetét mondunk. A két ifjúsági csapat háromharmados edzőmérkőzést játszott egymással, melynek végén Veréb József és Jávori József. az ifjúsági bizottság tagjai kijelölték a 16-os Sporthírek — AZ MHS MÁV hatvani lövész- esapata szombaton reggel Szegedre utazik, ahol az MHS szegedi MÁV lövészcsapatával versenyez. — AUGUSZTUS 20-án játszák le a Gy. Spartacus—Kisterenyei Bányász. NB in-as labdarúgó-mérkőzést, amely vasárnap azért maradt el, mgrt a kiküldött játékvezető nem jelent meg a mérkőzés színhelyén. — A MEGYEK KÖZÖTTI atlétikai Béke Kúpa eddigi viadalai után Hajdú megye vezet 24.301 ponttal, Heves megye a 13. helyet foglalja el 17.239 ponttal. — SZOMBATON újabb tenisz- mérkőzésre kerül sor Egerben, ezúttal a Pécsi VSK fiatal teniszgárdája lép pályára az Egri SC fiataljai ellen, A találkozót a jövőben több más városok közötti viadal követi majd. A mérkőzés szombaton reggel 9 órakor kezdődik, keretet: Tálos, Nagy (Egri SC), Szalma, Szerdahelyi (Gy. Spartacus) Nyltrai, Beszterczel, Szandi, Szaka (H. Kinizsi), Csirke, Rácz (Apc), Alattyányt, Makaluza, Zárion (Petőfibánya), Kévés, Gorái (Gy. Vasutas), Tóth (Recsk). Nagy kár, hogy az egercsehi Molnár nem jelent meg az edzésen. A fiatalok egyébként igen biztatóan mozogtak, a már tavalyról ismerteken kívül újabb tehetségek kerültek felszínre, mint Szalma, Beszterczei. Csirke, Rácz, Alaty- tyányi és Caral. A keret természetesen nem végleges. a formáktól függően változhat. Üjabb edzőmérkőzésre augusztus 20-án, Egerben kerül sor az ünnepi sportműsor keretében, amikor megyei válogatottunknak az F.grt Előre lesz az ellenfele. Az ifjúsági bizottság arra kéri az illetékes csapatok edzőit, hogy a jövő hét elején a keret tagjai csak könnyű erőnléti edzést tartsanak. Sportérdekességek Olimpia ... az olaszoknak nagy gondot okoz az olimpia külföldről érkező látogatóinak elhelyezése. Rómában a szállók és penziók SO ezer, a környékiek 1500 ágyat tudnak rendelkezésre bocsátani, magánlakásokban 20 ezer, sátortáborokban mintegy 25 ezer, szükség esetén iskolákban 25-30 ezer ágy biztosítható. Ez összesen felmehet 100-110 ezerre. Csepelnek hivják az új magyar labdarúgó-bajnokot — Írja a nyugatnémet Oer Fussbal Sport, egy. Jéggyár csapata... A legismertebb „jegesek” Bakó kapus, Ta- bacz hátvéd . ■. * Brazília meg akarja dönteni a magyar labdrúgó-válogatott négyéves veretlenségi csúcsát, már csak két évet kell vereség nélkül kihúznia . .. Petőfibányai Bányász-Gyöngyösi Spartacus, Petőfibánya, 17 óra. Megyed bajnokság: Gyöngyösi Bányász—Selyp! Kinizsi, Gyöngyösi Honvéd—Egri Honvéd (de. 10 óra), Gyöngyösi Vasutas—Egri Spartacus (vasutas pálya, 17 óra). Bükkszenterzsébet—Egri Előre, Bélapátfalva—Apci Vasas, Hevesi MEDOSZ—Rőzsaszentmárton, H. Kinizsi-Verpelét, Lőrinci Elektromos-Recski Bányász. Kozmetikai kiállítás Gyöngyösön! A volt 35-ös számú divatáruház helyiségében (Fő tér 6 sz.) folyó hó 13-tól (csütörtöktől) augusztus 19-én estig bezárólag. A kiállítás reggel 9 órától 13 óráig és délután 15 órától este 18 óráig tart nyitva. A kiállítás ideje alatt ingyenes kozmetikai tanácsadás. A kiállítás megtekintése és a szakmai tanácsadás Igénybevétele díjtalan. A kiállított kozmetikai tár- gyak a helyszínen megvásárolhatók! Minden érdeklődőt szívesen lát: Gyöngyös és Környéke Kiskereskedelmi V. Érettségizett fiúkat gyöngyösi, hatvani, salgótarjáni és balassagyarmati telepeinkre GYAKORNOKNAK AZONNAL FELVESZÜNK. Jelentkezés fenti telepeinken, vagy a vállalat központjában: Eger-Salgótarjáni Tüzcp Vállalat. Eger, Lenin út 67. Apróhirdetések íjjjj) ELVESZETT 14-én délelőtt a Vé- cseyvölgyi Téglagyár és a Várállomás közti útszakaszon egy sárga műbőr aktatáska vállalati Iratokkal. Kérem a megtalálóját, adja le az ingatlankezelő Vállalathoz, Marx Károly utca 3. ZÖLD oldalkocsis Pannónia eladó. Eger, Grónay Sándor u. 8. FŐVÁROSI Tanács Gyermekotthona, Mónosbél, azonnali belépéssel okleveles óvónőt keres. Ellátás, lakás biztosítva. ELADÓ 8 darab 6 m és 2 darab 7 m gerenda, 1« darab 5 m sarufa és egy „Barkarok” olasz gyártmányú, 120 basszusos. 16 váltós tangóharmonika. Gyöngyös, Arval u. 25. ELADÓ levizsgázott ötszázas motorkerékpár és oldalkocsi, jó állapotban, olcsón, Gallainál, Hatvanban, posta mellett. nepcjsag ELADÓ egy 200 literes modern vas szőlőprés. Érdeklődni: Eger, Somogyi u. 3. Lángnénál. KONYHAI gyakorlattal is rendelkező perfekt cukrász áthelyezéssel a Mátra vidékén munkát vállalna. Leveleket: Magyar Hirdető, Gyöngyös. FELESÉGÜL venne, jóalakú, jó- modorú, magas, barna, fizikai, értelmiségi munkakörben dolgozó árva, édesanyjával élő 25 év körüli művelt leányt, magános asz- szonyt komoly, 40 év körüli értelmiségi férfi. Főbérleti lakátAn van. fényképes leveleket: Mák "c, Széchenyi 56. 11/19. kérek. EXPORTRA gyártott 250-es Pannónia príma állapotban, Igényesnek eladó. Dombrádi, Eger, Baj- csy-Zs. u. 1. sz. FÜRDŐKÁD, Lampart, fehér zománcos. nagyméretű, komplett konyhabútor eladó. Eger, Széchenyi utca 62. A Pétervásári Földművesszövetkezet Kisvendéglőjébe VIZSGÁZOTT szakácsot azonnali belépésre felvesz. ^Jelentkezni lehet a földművesszövetkezet irodájában. (■■■■■■■■■■■■■■I A Gárdonyi Géza Színház albérleti sxobál keres tagjai részére. Értesítést kérünk a színház titkárságához. Telefon: 22—30. !■■■■■■■■■■■■■■! A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Mb; felelős szerkesztő: Papp János. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tőth József. Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. S. Telefon: 56-74. 56-78. Postaitok: zí Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 1. Telefon: 24-44. Postaitok: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger» Felelős vezető: Mandula Ernő. Eger, Bródy Sándor u. 4. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 11 Ft. Egyéni termelők, FIGYELEM Az egyénileg gazdálkodók takarmányárpáért is kaphatnak korpát. Az egyéni gazdálkodók várható kukorica feleslegeiket már' most leköthetik. — 40 forint mázsánként! előleget kapnak. Felvilágosítást a TV és FMSZ felvásárlóhelyek adnak. HEVESMEGYEI TERMÉNYFORGALMI VÁLLALAT 0 .