Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-09 / 186. szám
6 NEPP .1 SAG 1959. augusztus 9.. vasárnap KOLTOK ÉS VERSEK MOLNÁR JENŐ: Szikrák az éiben Dübörög, zakatol, rohan a gép, a kazán büszke erővel dohog, emberek ugranak sietve félre, kattogó új isten füttyögve robog, s fekete szemével lyukat fúr az éjbe. Kormozott ég alatt alszik a táj. Valami pattant, a jelző neszre a hold csillagnyáját az égi mezőkről karámba terelte... Kattog a kerék és dohog a gép, vörös reményt szór torka szerteszét: sípoló melléből szikrákat köhög, s hiába gyűrűznek sűrű füstkörök, nőnek a szikrák, a rőt vörös kéve széthull a sűrű fekete éjbe. Hullnak a szikrák a fekete éjbe. fénysávot vonnak a feketeségbe. Hulljatok szikrák lobogó hajjal, feketeségből kel fel a hajnal! Kell ma a fény és kell ma a szikra, kell ma a parázs, hogy lángra szítsa a burjánt, mely itt-ott a szívekig ér. békanyálas lesz tőle a vér, nyomában sás nő és sarjad a nád, éjszaka lesz és fekete láp. Szálljatok szikrák, fogjatok össze! Szálljatok gazra, sásra, bürökre! Égjen a gyom és égjen a szemét, ne lopja burján a fény erejét: legyen már vége egyszer az éjnek, éljen a nappal, a munka, az élet! PAPP NÁNDOR: Születésnapodra Mindig csak reád gondolok Te kedves szőke lány. emlékeim taván úszkálnak múló tegnapok. Lényed sugara ott ragyog, vihartól csendesült, percekké tömörült kamaszkorom — boho napok — átlátszó, tiszta felszínén. Kutat az értelem... négy év az életein. Éltedből annyi volt enyém. Lelkem lékeddel összeforrt. Á szived taktusa — szivemnek ritmusa — eremben lüktet, összefolyt kanyargó medrű életünk növekvő folyama. Rohan vadul a ma, s közös jövőben ébredünk. Virággá nyíltál kedvesem. Huszonegy csillagod fénye nekem ragyog, s a többi fényét most lesem. PATAKY DEZSŐ: ß # Oklölt és tenyerek 2. Osztályhűség (Részlet) A lemezgyari hengerműben lemez-fogó volt még apám ... Én csapkenő lehettem volna, vagy kazánhamus is — talán. Am városba sodort a sorsom (tizennégy éves, vad kamasz), a falu messze került tőlem: de megmaradtam ugyanaz. Anyám elküldött egyetemre nyolcszáz forintból, hősien. Három éve élek már Pesten, de nem szokja meg a szívem... Visszavágyok... kicsi falumba: s a lemezgyárba néha tán, ahol harminc vagy negyven évig kazánt hamuzott nagyapám. Visszavágyok a szép vidékre, ahol születtem, annyi éve... Ahol karcsú kémények üzennek fehér, bodrozó füstvirággal és hangos induló szól szívemnek réztorkú, öblös szirénákkal. Hol vonatfütty ring a végtelenben, acéltömbökkel húz egy kisvonat, a lemeznyíró fel-felsikongat és földrengető a géprobaj ... Hol fémek megtapadt fénye fénylik munkások ujjhegyen, hol láncos gőzkalapács sújt le a vasra, hol mint az érett almát, meghámozzák a fehér vasrudakat... Ahol minden otromba anyagnak formát és célt és hivatást ad az ember. PARKAS ANDRÄS: .4 Péten . . . A réten pilledten heverve Virágokon gondolkodom. Indulni kellene, de merre? Irány van a virágokon? Van út, amely elvinne innen? Hová merül a szenvedély. Ha tán kihúnyva szemeidben? Csak sejtem: most te kellenéi! A forró-vonzó mozdulatban Te kellenél itt most nekem. Hogy lelkem fényét égve hagyjam S tükrözzön téged két szemem. A fény a napból és szívemből Bearanyozza életünk, A boldogságot zendítem föl A dalban, titkon s csak nekünk. Füvek hegyén csendben heverve Csak nézlek, fogvatartalak: Vagyunk, nem készülünk semerre, Mint az el nem mondott szavak. Nem mozdul, csak a szenvedélyünk. Vad áramlás ez, amely megöl, S azért kell róla így beszélnünk. Mert támad ránk szívünk felől. S megölne minket, ha a percből Fel nem szakadna a jelen. S mert benne új vágy ébredez föl, A vágyat üdvözíthetem, S már nincs, már nincs időtelenség. Virággal gyújtja meg a rét Őnnönmagát, hogy bűnbeessék. S kárhozva nyerje meg perét. MOLNÁR BÉLA: Nyárvégi lepkék Szomszédok sem vették észre, barackfára, a repkényre rozsdaszámyú lepkék szálltak... Sárga, barna, ezüstszámyak lepték el az egész kertet, zöld levelek feleseltek s konok birokra keltek mind, szeder, a gyom, a kankalin, hátrálva és mindig harcban. „nem elhullni az avarban”, , arcvonalat rövidítve, sorvadozva tenyérnyire, húzódni az árokpartig, az utolsó állásokig... ... Aztán tiszta, kék hajnalra eső, dér jött új rohamra s ott hulltak el, lenn a smaragd indákkal szőtt kertek alatt... |Sliamim Hluzaf fapuri szatírája: I Hogyan lehet karriert SASS ERVIN: Ritmus Ritmus a szived, millió ütem, rohanó futam, hang-rezdülés, ritmus a csókod, cseresznyepiros, a hajad tompa-fény, lágy, illatos, májusban villanó tavasz-derülés. Ritmus a hangod, drága menüett, szilaj és finom, ha pereg a szó, ritmus a lépted, ha karcsú bokád felém Indul emlék-időkön át — s a két karod mindig marasztaló. Ritmus a szótlanságod, csend-akkord, s ha elborulnak vidám öröm-órák: ritmus az álmod, az éjszaka-ívben, álmodóbb álma senkinek nincsen... Zsongva kélnek bennem elfelejtett nóták. Furcsa, csendes nóták, rési dallamok visszhangját tükrözöd minden percben, s e visszhang ritmusa legszebb éked — nem mondok már semmi, semmi szépet: most a csend énekel, s a szoknyád lebben. SZITA ZSUZSA: Szom jásáf£ Beteg vagyok tán? mert ajkam nem itta nyakló nélkül tegnap a sört, régi bort, a szomj ördöge mégis rámtiport, s most kínlódom, hogy ennek mi a titka. Elábrándozom, pezsgőn, fanyar mustról. Savanyút nyelnék, avagy édeset? Veszett tigrisként keringek le, s fel, nyugodnék bár, de szomjam egyre unszol. Tovább, tovább! E tüzet bennem hordom, menekvés nincs, innék! Egyre lnnék. Szememben röpködnek piros pillék, s szúr, mintha szálkás deszka lenne, torkom Bár volna tél és ehetnék havat! Kedves... két nap óta nem láttalak! Három dolgot akartam elérni az életben: • házat, kocsit és asszonyt. Történetemet azzal • a pillanattal kezdem, amikor még e három dologból egyik sem volt meg, de már tanul| mányaimat elvégeztem és elhatároztam, hogy ; hozzáfogok mindhárom megszerzéséhez. Mert hát milyen is az élet, ha az ember- I nek nincsen se saját háza, saját kocsija, de ! még felesége sincs? Egy azonban gondolkodóba 1 ejtett: jóllehet ez a három dolog az én eszem- | ben szilárd egységet alkotott és egymástól ; elválaszthatatlannak látszott előttem, mégis | meg kellett hánynom-vetnem, milyen sor- ' rendben is fogom ezeket megszerezni. Világosan láttam, hogy mindhármat egyszerre megszerezni nem tudom, hanem lassacskán, ; szép egymásutánban. Mindent egyszerre el- ; nyerni, nagyon nehéznek mutatkozott, meg- ; mondom nyíltan, majdnem lehetetlennek. ; Merthogy én ezekben az években nem vol- ; tam gazdag. A gazdagodás eredményes korszaka ná- ; lam 1943-ban kezdődött, amikor a második ; világháború még javában tombolt. Minden ; talpalatnyi föld, amelyre én Kalkuttában rá- : tettem a kezemet, arannyá változott. Lapát- ; tál szedtem fel a földről a pénzt, a földről, I amelyet mások figyelmetlenül csak tapostak. A mi világunk nagy részét vér öntözte ; ebben az időben, valósággal a folyókban és ; a tengerekben is megváltozott a víz szaga. ; A világ egyetlen vulkánná alakult át, már- ; már úgy látszott, hogy a Föld az ördög ; markaiba kerül. Nekem azonban nem ma- ; radt arra időm, hogy ilyen bonyolult kérdések limlomjai között vizsgálódjak. Ezeket a ; vizsgálódásokat elvégzik a költők, az újság- ; írók. a parasztok, a munkások és a kommu- I nisták. Én nem értem ezeket az embereket. ; Ahelyett, hogy a háború hozta lehetőségeket ; okosan kihasználnák, nyavalyognak a béke ; után. És kit sajnálnak ők? Én csak azt ; tudom mondani: bizonyos, hogy a háborús ; esztendőkben gyászbeszédek hangzanak el, ; szomorú dallamokat játszanak és énekelnek, ; könnyeznek és sírnak, a bánat ül az embe- ; reken és ugyanakkor — én a háború folya- ; mán sok-sok örömet tapasztaltam, sok vidám ; nótát hallottam, találkoztam nevető arcú í emberekkel is, mindenütt. A szállodákban : és a klubokban, a nyilvános házakban, min- : denütt a kacagás uralkodott. És a munka- : nélküliek ezrei jutottak munkához és min- I den nappal, minden héttel, minden hónappal gyarapodott a gazdagság. Az élet tombolt, az üzlet virágzott, mint addig még soha. Kik is voltak azok az emberek, akik ez ■ alatt idő tatait vádaskodtak? Telekiabál■ ták a. világot jelszavakkal, gyűléseket és tüntetéseket rendeztek ez ellen a valóságos égi manna elleni' ami a. háború volt nekünk. Kik voltak ezek? Természetesen azok. akiknek : semmi sem sikerült. A háború szennyes áradata bugyogott valahol a világ kétharmadában. Akkor felemelték a kommunisták és a kongresszuspártiak tiltakozásukat és vádolták az éhe- j zést, az éhínséget Bengáliában. Mi is tulajdonképpen az éhség? Azt ’ mondták nekem, hogy akkor beszélnek éhínségről, ha az embereknek nincs ennivalójuk és alig akad rajtuk ruházat is. No jó, de ; ez mégis csak sors, amelyet a születés már eleve meghatároz. Ha valaki arra a sorsra ; van kárhoztatva, hogy éhenhaljon, akkor az éhenhal. Ez ellen nem lehet semmit sem ! tenni. Az ember nem szabhatja meg saját I sorsát. És ezért támad bennünk az együtt- . érzés másokkal szemben. Azok, akiknek jól megy. adakoznak a segélyakciókra, a szegé- ’ nyék ,.és a rászorulók javára. Különöskép- ; pen a háborús esztendőkben. Jótevőnek ; lenni azonban nem azt jelenti, hogy az em- 1 bér odaadja egész vagyonát az élhetetlenek- ’ nek, hogy maga is a nyomorgók közé keve■ fedjék, hogy aztán ő, mint a szegények, ■ együttérzésért könyörögjön. Senki nem aka- | dályozza meg. hogy segítsünk a szegényeken. ■ De hát mit tegyünk, ha egynéhányan éhen- ; vesznek? A szerencsés emberek sem varázslók. Ők nem ülnek ölhetett kezekkel, mozdulatlan. Dolgoznak, méghozzá gyorsan és ; értelmesen, és ha némelyikénél kevés van a haj alatt, feltűri az ingét alaposan. És akkor nem is marad el az ■ eredmény. Ezek azok, akikről a kommunisták, vagy más álmodozók azt mondják hogy „kapitalisták” és „monopolisták” és ilyen szavakat mondanak ; rájuk, hogy vérszívók, sőt néha még csúnyábbakat is. Igen, ilyeneket is el kellett viselnem a második világháború alatt. Ó, bárcsak örökké tartott volna! De vissza kell még térnem erre: a kom- [ munisták és a kongresszuspártiak síránkoz- I tak a bengáliai éhínség miatt. A kongresz- t szus emberei és a kommunisták örök elégedetlenek, semmi nem tetszik nekik, mindenből kérdést csinálnak. Mindenért a szerencsések, olyanok, mint én, felelősek — az ő i véleményük szerint. Állandóan akadályoz- ' nak minket munkánkban, de mi azért me- | gyünk a magunk, útján előre — természete- • sen. Az ő bosszankodásuk számunkra nem jelent semmit. Kiabálhatnak béke után, £ csaphatnak nagy lármát az éhínség miatt és ; ezzel ijesztgethetik a népet — de személy ; szerint én még éhes soha nem _ voltam. Az ; én raktáraim mindig roskadásig tele voltak ; áruval. Az is előfordult, hogy véletlenül nem ; jött vevőm, mintha mindenki összeesküdött ; volna, mondjuk arra. hogy nem • hord senki ; inget többé és nem esznek kenyeret többé. : No jó, de mindez is még fél olyan rossz lett volna, de jöttek a lázi tők, az isteni rend megzavarói ebben a pillanatban és azt hi- resztelték az embereknek, hogy az országban van' elég ruha és elegendő kenyér Ezek az uszítok hajtották az embereket Kalkutta felé, ahol zűrzavar keletkezett és tüntettek a háború ellen. Kiabáltak: Menjetek Kalkuttába! Ott elképzelhetetlen gazdagság van! Menjetek és szerezzétek meg azt magatoknak! És a szegények mentek, mint az ár, Kalkuttába és lassan megtelt otrf minden utca. Ha én ma ezekre a napokra visszagondolok, csodálkozom, hogy ilyen nyomorúságos viszonyok között sem szoktam rá az italra, nem érintettem asszonyt, holott ez az idő igen alkalmas volt arra és az asszonyokat úgy lehetett venni, mint a cigarettát. Néhány barátom azt sem tudta, hogyan adjon túl a pénzén. Én nem engedtem meg azt a luxust magamnak, hogy a pénzzel dobálózzak, mert én a pénzt nehezen szereztem. Hozzá kel] még tennem, hogy a pénzt összehozni és hasznosan használni — sok idő szükséges. Nekem így nem maradt időm az asszonyokhoz, meg a boriváshoz. Ahogy már elbeszéltem, az én kincses- kamrám két része így megtelt. A harmadik hely benépesítésére, az asszonynak a megszerzésére csekk-könyvet nyitottam. Ennek a könyvnek minden oldala megért egy kit tűnő asszonyt. A rámjövő . években megállapíthattam, hogy ez a vállalkozásom az, arany birtokában nem lesz fáradságos és a harmadik életcélomat, az asszonyt is bizonnyal megszerzem. 1945-ben másfélmillió rúpiám volt. Ekkorra már befelhősödött az ég és hírek keltek lábra a háború befejezéséről. Barátaim boldog napjai végükhöz közeledtek. Engem • azonban a béke nem hozott ki a sodromból. Hat éven át szállítási szerződésben voltam a hadsereggel — másfélmillió haszonnal. Rászántam magam, hogy likvidált vagyonokkal üzleteljek, és így alig három év alatt sikerült tőkémet megduplázni. Ebből mi az igazság: a háborúból és a békéből egyformán lehet hasznot húzni. Helyzetem: így szilárdnak volt mondható, ezért átadhattam magam érzéseimnek, amiket olyan régen visszafojtottam magamban. Sok asszony van. A háború után adták- vették őket', mint más árut. szokás.: Egy sem tetszett nekem ezek közül, pedig sok ilyennel találkoztam. Kerestem egyet, akit évek óta vártam, hogy' megszépítse az életemet. A legkülönbözőbb szórakozóhelyeken kutattam nyomát, de álmom csak nem akart valóra -válni. Nem sikerült az asszonyt megközelítenem-,- akiért a, pénzt gyűjtöttem. Ahogy az 1947-es naptár első oldalát nézegettem, megpillantottam őt. Az első oldalon annak az asszonynak a képe állt, akivel gondolataimban, elképzeléseimben foglalkoztam, aki boldogságot hozhat számomra. Véletlen volt ez. vagy hangulat? Nem sokkal később — vagy csak ő is így " nézett ki — találkoztam vele'á parkban. A sori megint kezemre játszott. Azonnal telefonáltam titkáromnak, hogy nézzen utána. Kívántam őt, kellett nekem, — akármibe is kerül. Már hozzám tartozott, mert vártam, már autót vásároltam neki és az egyik tüneményes villát megvásároltam miatta. Minden énekelt bennem és ezt nem is tudtam eltitkolni. Titkárom azonnal rájött és többször mondta: — Sir, Ön szentimentálissá vált! — És hozzátette: Az asszony férjnél van. Römden válaszoltam a titkárnak: — Ezt az asszonyt sem szeretem, de tét-, szik nekem. Paradicsomi viszonyokat teremtettem neki és én ott akarom őt tartani, megtartani. Ha az asszony valóban férjnél van, százezer rúpiát megér. Ha nem férjezett — csak ötvenezret. Az asszony valóban férjnél volt, ez az asszony, akire ragyogó kocsim és egy milliomos háztartása várt. egy ‘egyszerű hivatalnok felesége volt. Nem a sors iróniája ez? Hogy őt megszerezzem, nem volt nehéz kitervelni és végrehajtani: először titkárom megbarátkozott a gyorsíróval, aztán a gyorsíró vezető állást kapott egyik gyáramban, harmadszor pedig ez a gyorsíró a gyárban történt egyik jelentéktelen üzemi baleset áldozataként meghalt. így omlott le a fal álmaim asszonya és köztem — Ez a tervem — ahogy már mondtam — százezer rúpiába került. Most már megvolt életem mindhárom boldogsága: a három nagy öröm. Ezt a három kívánságomat tizenöt esztendő alatt értem el. Később találkoztapi egy másik asszonynyal, akiben olyan tulajdonságokat fedeztem fel, amik feleségemből hiányoztak. Ezt'' az asszonyt is megvettem, autót kapott és újabb villát. És ez nem volt hiba. ellenkezőleg. Ismét diadalmaskodott az én előrelátásom, mert néhány nappal azután, hogy az új asszonyt birtokba vettem, az én szívem első királynéja kideríthetetlen okokból kifolyóan öngyilkosságot követett el. Most már végleg meggyőződtem arról, hogy az életben mindent, ami szép és kellemes, az ember csak önmaga szerez meg önmagának. És hogy a lelkiismeretet meg kell ölni? Ugyan! Az az ember legnagyobb ellensége. Ha valakinek van lelkiismerete és még hallgat is rá, sohasem lehet boldog ezen a világon. (Megjelent a berlini Revue 1959. évi i. számában. Fordította Farkas András.)
