Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-29 / 202. szám

t: VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 4 kulturált kereskedelemért \Z MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 202. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1959. augusztus 29., szombat Kitűnő eredménnyel zárták az első félévet a Péter vásári Vegyesipari Ütsz dolgozói A Pétervásóüi Vegyesipari Ktsz értékelte az első félév eredményeit. A szövetkezet elnöke számolt be a tagságnak a ktsz féléves munkájáról. Kö­zel egymillió forint értézű kislakást épített a szövetke­zel a lakosság részére. A pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyben 600 ezer forint értékű terven fe­lüli építőipari termelést vál­laltak, amelyből június 30-ig már 280 ezer forint értéket teljesítettek is. Ez évben 28 tag lépett be a szövetkezetbe A ktsz vezetősége 1960-ra két­millió forint szövetkezeti műn* kát jelentett be, amelynek a kivitelezését vállalják. Az ez évi első félév mintegy 10-1 ezer forint nyereséggel zárult. , Bocsi Lajos A könnyebb és gyorsabb kiszolgálásért Sokat hallunk mostanában arról, hogy a keresKedelem- ben új módszereket alkalmaz­nak a vevőközönség jobb és gyorsabb kiszolgálására. Ilye­nek a megyeszerte megnyílt önkiszolgáló és önkiválasztó üzletek. Legutóbb megnéztük, hogyan áll ez a megye egyik legnagyobb üzletében, az Egri Állami Áruházban. Az áru­ház valamennyi osztályán újí­tottak, különböző osztályokat létesítettek. Jelenleg hat olyan osztály van. ahol főleg apró cikkeket (papír, játék, írószer, harisnya, ajándék, rövid- és divatáru) árulnak, amit a ve­vő kiválasztás után közvetle­nül az eladónak fizet. De a többi osztályokon vásárolt árut sem kell más pénztárnál •fizetni, vagy a csomagolónál sorba állni, mert minden osz­tályon pénztár van és az árut a helyszínen megkaphatja a vevő. A kiválasztást meg­könnyíti a szépen kirakott áru, amely egyben az áruház belsejét is szépíti. Az Országos Mezőgazdaság Kiállítás területére megérkez­tek az első nyugati gépek. A francia Slmca-cég szőlőműve­lő traktora, az angol Ferrgu- son Gyár több korszerű erő­gépe már Budapesten van. Az elmúlt napokban megállapo­dás jött létre a nyugatnémet Hader-céggél, amely mezőgaz­dasági gépeket, éi a Bayer Vegyészeti Gyárral, amely nö­vényvédő szereket állít ki. Ezzel a kiállításon hivatalo­san szereplő nyugati cégek száma 14-re emelkedett, való­jában azonban jóval több gyár termékeit mutatják be a nyu­gati kiállítók, mert többen társbérletben szerepeltetik gépeiket.. A holland céggel együtt például mégkét-három más holland gyár is kiállít. A nyugati cégek összesen nyolcvan vagon gépet hoznak Budapestre. (MTI) Szeptember közepén megkezdődnek az MSZBT orosz nyelvtanfolyamai A Magyar-Szovjet Baráti Társaság szeptember 15-én Budapesten és vidéken újból megindítja az orosz nyelvtan- folyamokat. A múlt évben csaknem 2700 hallgató végezte el a tanfolyamokat. Az idén 3000-3500 hallgatóra számíta­nak. A kezdő és haladó tan­folyamokon kívül szakosított tanfolyamok is lesznek, ame­lyeken az egyes szakmák ki­fejezéseit sajátítják el a hall­gatók. vagy pedig a tolmács és fordító munkára készülnek fel. A legjobb orosz nyelvtaná­rok heti két órában foglalkoz­nak a hallgatókkal. A 8 hó­napos tanfolyamok tandíja 100 forint, aminek fele a beiratko­záskor fizetendő. A beiratko­zások augusztus 21-én kezdőd­tek és szeptember 15-ig tarta­nak, beiratkozni a megyei, vá­rosi, járási MSZBT titkároknál és a baráti körök vezetőinél lehet (MTI) BRNO — AZ ÜJ barátságok városa ★ Dér Ferenc: AZ ÜJ NEMZEDÉKÉRT ★ Gyurikó Géza: NARANCSFÁK ALATT ÁLMODIK A NYOMOR Emberek — sorsok ★ Kovács Endre: GÉPSZELlDÍTŐK ★ Lokös István: JANUS PANNONIUS SZÜLETÉSÉNEK 525. ÉVFORDULÓJÁN ★ Pintér — Szabó: TITKOS UTAKON (Regény) ★ FÜLDMÜVES- SZÖVETKEZETI HÍRADÓ Hidroglobust kap a Hatvani Konzervgyár Az évekkel ezelőtt épült modem Hatvani Konzervgyár vízhiánnyal küzd. Nincs meg­felelő víztorony, hogy a csúcs- fogyasztásra a víz tárolásával is felkészüljenek. Ez sok kel­lemetlenséget okozott már mert amikor legjobban kellett volna a szezon idején a via, kimerült a kút, és nem tudtak termelni. Ügy hírlik, ez évben meglesz a régvárt víztorony, az újfajta hidroglobus, amely- lyel megoldják a gyár vízel­látását. Az új létesítménnyel biztosítani tudják a konzerv­gyár vízszükségletét, zavarta­lan lesz a termelés a csúcs- forgalom idején Is. Ónkiszolgáló szövetkezeti boltokban készült ez a riport. A földmüvesszövetkezetek Hevesen nyitották meg a megye első önkiszolgáló fűszer- és csemege boltját. Az ízlésesen berendezett üzletet hamar megszerették Heves és környékének vásárlói. (A képes riport folytatása az 5. oldalon) i' ^éAAVVÄvVvV/vNVv^A,VVvVvVVVvVvVVVvVV^AŐAVv^AAAVVVVW^AAA/VWWWV^A'VVW^AA/VW^AAAVWVVVVVVVVVVv^ 68 ágon csemegeszőlőre kötöttek értékesítési szerződést a megye föidmüvesszövetkezetei Megyeszerte szépen érik a szóló A terméskilátások igen jók — noha az elmúlt kedve­zőtlen Időjárás némi kárt oko­zott a területeken. A megye földművesszövetkezetei ebben az évben 680 vagon csemege- szőlőre kötöttek értékesítési szerződést a termelőkkel. Eb­ből a mennyiségből jelentős tételt szállítanak a megye ter­melőszövetkezetei. A szőlőter­melő szakcsoportok 150 vagon­nal szállítanak a kitűnő sasz- lábóL A verpeléti szakcsoport — amely az ország legnagyobb hasonló jellegű alacsony típu­sú társulásai közé tartozik — 60 vagon csemegeszőlőre kö­tött értékesítési szerződést a földművesszövetkezettel és a mennyiség nagyobb része exportra megy a szomszédos országokba. Verpelóten egyéb­ként szeptember első napjaiban kezdik meg a szüretet és az első csemegeszőlő-szállítmányt 10-én akarják útbaindítanl. A megye földművesszövetke­zetei az értékesítési szerződé­sekben lekötött mennyiségen felül még mintegy 400 vagon csemegeszőlőt szabadon vásá­rolnak fel. Az Egri Járási Nőtanács i a földműVesszövetkezeti nőbi- | zottsággal közösen, kibővített j titkári értekezletet tartott. Az ; értekezleten Jezoviczki Vincéné, j a Nőtanács titkára tartott be­számolót. Beszélt a pártkong­resszusról, s az asszonyok tenni­valóiról a kongresszusi előké­születekben, majd a szülői mun­kaközösségek munkáját értékel­te, említést téve a szülők és az iskola kapcsolatairól is. A beszámoló után sok hasz­nos hozzászólás hangzott el a Nőtanács és a nöbizottságuk munkáját Illetően. Mozdonypihenö vágányteret építenek Füzesabonyban A füzesabonyi' nagy vasútát- építési programban az is szere­pel. hogy a villamos-energiával működő mozdonyfordító után .mozdonypihenőt” építenek A mozdonypihenőtér több vá­gányból áll majd és két hónap múlva készül el. A berendezés és a világítás a legkorszerűbb lesz. Az építést Gaál Józaef és Ko­vács Károly brigádjai végzik. Magyar kormányküldöttség utazott a Lipcsei vásárra Incze Jenő külkereskedelmi miniszter vezetésével kormány- küldöttség utazott a Német Demokratikus Köztársaságba az őszi vásár megnyitására. A Kormány delegáció tagjai: Sághy Vilmos, élelmezésügyi miniszterhelyettes, és Horváth Gyula, könnyűipari miniszter­helyettes. (MTI) Befejeződött u gyöngyösi I ágúkul és Húsfeldolgozó Vállulutnál a szakmai továbbképző tanfolyam A technika nagyarányú fej­lődésének korában élünk és ez új feladatot ró azokra az emberekre, akik ezt a techni­kát alkalmazzák. Mindenkép­pen meg kell tanulni az új technikai eljárások módszere­it, éppen ezért a gyöngyösi Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vál­lalat dolgozói részére szakmai továbbképző tanfolyamot ren­deztek. A vágóhíd is nagv arányokban fejlődik, gépesíté­se igen intenzív, új eljáráso­kat alkalmaznak, amelyek a szakmai fejlődést megkíván­ják. A szakmai továbbképző tan­folyamok előadója Karpathy György, az Országos Élelmi- szeripari Kutatóintézet tech­nológiai osztályának vezetője volt. Kéthetenként tartottak az előadásokat, s mintegy 70— 80 fő hallgatta végig, összesen hat ízben. A jól sikerült előadássorozat után a dolgozók továbbra Is igyekeznek szakmai, tudásukat bővíteni, s a jövőben minden hónapban érdeklődési körük­nek megfelelően a Természet- tudományi Ismeretterjesztési Társulat , előadásait fogják meghallgatni. Molnár Géza Kiállítás as úttörő termóssetkutatók munkáiból A Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulójának tiszteletére az Úttörők Szövetsége és a Földművelésügyi Minisztérium a múlt év őszén meghirdette az úttörő természetkutatók ne­gyedik országos versenyét. Az úttörőcsapatok, őrsök, pajtások és intézmények a növényter­mesztésben, a fásításban, a gyümölcstermesztésben, a konyha- és virágkertészetben, valamint a kisállattenyésztés­ben versenyeztek. A fiatalok kis, közös kísérleti parcellákat létesítettek, ahol kiváló szakemberek irányítá­sával Ismerkedtek a növények biológiai fejlődésével, a mű­trágya hatásával, a korszerű agrotechnikával. Az úttörők által termesztett növényekből a rövidesen meg­nyíló mezőgazdasági kiállítás pavilonjában bemutatót ren­deznek. A legjobb eredménye­ket elért csapatokat és intéz­ményeket értékes díjakkal ju­talmazzák. (MTI) Sok szabadgabonát vásárolnak fel — Gyűlik az adágabona — 400 mázsa vetőmag a szihalmi magtárban A szihalmi terményfelvásárló telepen nagy a forgalom ezek­ben a napokban. Egyik kocsi a másikat éri és mint özvegy Kür­ti Józaefné terményfelvásárló mondja, volt olyan nap is, ami­kor 100—120 gazdától vett át terményt. Az átvevőhelyiségben az asz­talon -fajsúlymérő, nedvesség­mérő, apró mérleg. Kiss Ferenc és ifjú Farkas Antal terményeit veszi át most a felvásárló, akik­kel közösen állapították meg a búza nedvességtartalmát. A ter­mény nedvessége az idén ugyanis jóval komolyabb prob­léma, mint a megelőző években. hiszen nem ritka a 16, vagy a még ennél is nagyobb nedves­ségtartalmú termény sem. Olyan esetben, amikor a gazda és a terményátvevő között vita támad a víztartalmat illetően, a felvásárló köteles megmérni a nedvességtartalmat és aszerint kifizetni a gazdának a termény érát. Polgár Albert adminisztrátor könyvelése szerint Szihalmon eddig közel harminc vagon ter­ményt vett át a felvásárló. A cséplés a napokban fejeződött be és utána gyorsan megindult a termények beszállítása. Szihalom termelőszövetkezeti község és a két termelőszövet­kezet tagjai ide szállítják be a közös vetőmagot, amely helyett ősszel nemesített vetőmagot ad az állam. A két termelőszövet­kezet eddig mintegy 400 mázsa vetőmagot szállított már be, de a terményfelvásárló szerint ez a mennyiség napról nupra nö­vekszik. Igen örvendetes jelenség, hogy jól halad a szabadgalxma felvásárlása is és iparkodik mindenki az adógabona beszál­lítását is teljesíteni. Eddig kö­zel 15 vagon adógabonát szállí­tottak be a dolgozó parasztok a községi felvásárlóhoz. Jól jövedelmez a szerződéses állattenyésztés és n növénytermesztés a gyöngyösi (Jj Klet Tsz-ben A gyöngyösi Űj Élet Ter­melőszövetkezet tagjai felis­merték a szerződéses terme­lés előnyeit, s ezért terménye­iket az állammal kötött szer­ződés útján értékesítik. Bíz­tak a szerződéses termelés si­kerében és nem csalódtak. Csupán a szerződéses serté­sek 180—200 ezer forint tiszta jövedelmet jelentenek, de jól jövedelmez a szerződéses szarvasmarha-hizlalás is. Áz állatok mellett 900 hektoliter bor, 10 holdon termesztett 2000 mázsa cukorrépa, 20(! mázsa sörárpa, 50 mázsa cse­megeszőlő, 80 mázsa barack, 30 mázsa cseresznye és 90 000 darab szőlőoltvány átadására kötöttek szerződést az idei gazdasági évre. Csak a szőlő­A LOTTÓ e heti nyerőszámai: A 35. lottósorsolást pénz­kén Gyulán, a szabadtéri szín­padon tartották meg, mintegy hatezer főnyi közönség jelen­létében. A sorsolásra 3 520 3Vfl szelvény érkezett. Egy nyerő­osztályra körülbelül 1 320 000 forint jut. A lottógömbből a következő számokat sorsolták ki: 10, 28, 80, 59, 88 A jutalomsorsolásban a 32. Játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) oltványért kapnak körülbelül 180—-200 ezer forintot. A termelőszövetkezet tagjai a szerződéses termelés újabb előnyeiről meggyőződve elha­tározták, hogy a következő gazdasági évben ugyancsajt szerződést kötnek ezekre a terményekre. A Népújság hasábjain I igen sokszor írtunk már ar- < ról, hogy as emberek vi- I gyázzanak Eger város tisz-| tüságára. Újból fel kell hív­ni az emberek, elsősorban \ a vidéki különböző termé­keket, csirkét eladók, de j nem utolsósorban fté illeté­kesek figyelmét is. Az autó- buszokkal érkezők az álta- \ luk behozott csirkéket már ! az autóbusznál árusítják, I emiatt a Bajcsy-Zsilinszky ' utca tele van szeméttel és | szalmával. > A baromf iá rust lásra kije- r lölt hely van, és árusítsák ott a behozott, eladásra ! szánt baromfit. Igen helyes volna, ha az illetékesek idő­közönként ellenőriznék s < megszüntetnék a szabályta­lan árusítással jelentkező szemetelést és felelősségre vonnák a szemetelöket. őket. I SlJ Hivatalosan tizennégy, valójában ennél több nyugati cég szerepel az Országos Mezőgazdasági Kiállításon

Next

/
Thumbnails
Contents